20.fejezet : Elfeledett tény

Sziasztok!
Az igazat megvallva szomorú vagyok a kommentekkel kapcsolatban,
mindíg arra számítok, hogy egy vagy éppen kettő kominál azért többet kapok
ugyanis nekem nagyon fontos lenne a véleményetek.  :(
Akik eddig írtak nekem ezúton is ezer hála, nagyon jól esik.
Kettőnél azért többen is olvassátok, kérlek írjatok valamit.
És íme elhoztam az újabb fejit, nem túl hosszú, de azért élvezzétek.
Jó olvasást!! :)



  Istenem! Ez meg sem fordult a fejembe!
 Én meghalok, ha nem is holnap, de ki tudja mikor.
 Bármikor bekövetkezhet.
- Edward... - gombóc nőtt a torkomba, a szemeim
 megteltek könnyel, a hangom elhalt.
- Sajnálom kicsim. - megpuszilta a fejem búbját.
 Ebben a pillanatban a szívem meghasadt és darabokra hullott.
 Belül elvágtak, görcsbe rándult a testem.
 Nem akartam kiborulni, addig nem amíg Edward itt volt
 ki kellett tartanom. Istenhez könyörögtem, hogy kibírjam.
- Ma este is eljössz? - a hangom remegett.
- Persze ha szeretnéd. - csak bólintani tudtam - Akkor
 kilenc körül legkésőbb fél tízre itt leszek, vadásznom kell.
 Elengedtük egymást, ő beült az autóba, elindította és
 rámnézve lassan elindult.
 Megindultam vissza, próbáltam jópofát vágni anyuék előtt,
 de alig vártam, hogy felérjek a szobámba.
 Még apám is totál odavolt, de ez most akárhogy szerettem
 volna nem dobott fel, ezek után nem.
 A gondolattól, hogy valamikor, valahol, nélküle kell
 lennem frászt kaptam.
 Én öregen, ő pedig örökké fiatalon.
 Vagy csak pár év boldogságot kaphatunk?
 Szerettem Edwardot, ő volt az életem, a másik felem.
 Elköszöntem anyuéktól, én is a sulira hivatkoztam.
 Gyorsan letusoltam, bepakoltam a hétfői felszereléseimet
 és előkészítettem a ruháimat is.
 Egy szatén babydollt kaptam magamra és az ágyban
 összekuporodva vártam szívem megérkeztét.
 Amint megérkezett bebújt mellém az ágyba, én
 felé fordultam és szorosan hozzábújtam, a fejem
 a mellkasára hajtottam, a jobb lábamat pedig
 ráhelyeztem az övéire.
- Nem akarlak elveszíteni. - suttogtam.
 Megsimogatta a hajam.
- Bella, ez az élet rendje, ezen nem változtathatsz.
- De igen, lehet változtatni, ha te... - de ezt amint
 meghallotta felmordult.
- Soha nem tenném ezt veled.
- De én nem akarom, hogy ez legyen. - könnyeim
 lefolytak a mellkasára foltot hagyva pólóján.
 Nem szólt egy szót sem, felhúzott teljesen magára,
 hason feküdtem rajta.
 Közelebb hajoltam, hogy megcsókolhassam.
 Ebben a csókban volt az összes félelmem és fájdalmam,
 soha nem akartam elengedni.
 Ő érezte, tudta, hogy kétségbe estem.
 Óvatosan eltolt magától.
- Gyere, elviszlek levegőzni. - mondta - Öltözz fel.
- De hova? Ha apám feljön...
- Ne aggódj, az ajtó zárva van, nincs mitől felébredjen
 azt hiszi, hogy alszol. - felete.
 Nem kérdeztem többet, magamra kaptam egy melegítőt
 pólót, pulcsit és már Edward hátán is voltam
 aki kiugrott velem az ablakon.
 Vámpírsebességgel rohant egészen a házukig.
- Edward, ezt nem hiszem, hogy...
- Ne aggódj, nincs itthon senki, vadászni mentek
 és csak holnapra érnek haza mire kezdődik a suli.
 Felsuhant velem a szobájába és lefektetett az ágyára.
 Csak egy halogén kislámpa égett, olyan meghitt volt.
 Cipőjét lerúgva felmászott, hogy levetkőztessen.
 Nagyon jól esett a törődése és az érintése.
 Mikor már csak a fehérnemű volt rajtam :
- Segítek felejteni. - suttogta a számba.
 Ennyi elég is volt, hogy törlődjön minden gondolatom.