46.fejezet : Kétségbeesés

Üdvözlet mindenkinek.
Meghoztam a frisset.
Eddig még nem írtam egy fejibe ennyi szemszöget,
de remélem, hogy ez senkinek nem okoz gondot
és elnyeri tetszéseteket.
Nagyon sok komit várok erre a részre.

Figyelem!!!!
Ez a rész 18 éven aluliaknak nem ajánlott!

 Jacob szemszög :


 A tervem sikerült.
 Senki nem sejtett semmit.
 Nem engedhettem, hogy a lány akit imádok, ekkora baklövést kövessen el.
 Soha nem engedtem volna egy rohadt vérszopó karmai közé.
 Charlieék és a vendégsereg a házban készülődött, ezért senki sem vett
 észre semmit az egészből.
 Bellát helyre kellett rángatnom.
 Tudtam és biztos is voltam benne, hogy én vagyok számára a tökéletes.
 Ugyan mit adhatott volna neki ez a tetű vérzabáló, akinek még a
 létezése is hányinger?
 Még egy gyerek összehozására is képtelen.
 Még, hogy neki adjam az én Bellámat!
 Én mindent megadhattam neki.
 Nem engedhettem, hogy belőle is egy ilyen mocskos lény legyen.
 A hegyek felé keletnek tartottam a hátamon cipelve Bellát.
 Ezen a helyen még az utolsó találkozásunk alkalmával kezdtem építeni
 egy kunyhót és tervet szövögetni.
 Átlényegülve gyorsabban odaérhettünk, mint ha emberként próbáltam
 volna elvinni oda.
 Otthonosra készítettem, hogy Bellának is kényelmes legyen velem az
 együttélés.
 Meg kellett neki mutatnom milyen az igazi férfi, aki mindent maga
 csinál és nem ellopja mások pénzét.
 Még ha szerény körülmények között is, de emberi életet biztosíthattam
 neki.
 Próbáltam minél óvatosabban, de annál gyorsabban haladni.
 A farkamra egy üveg szín tiszta alkoholt akasztottam, amit futás
 közben folyattam magam után ez ugyanis, teljesen elnyomta a szagomat
 és miután elég hamar elpárolgott, nyomunk sem maradt.
 Lehetett ezeknek akármilyen szaglásuk, a farkasoknál úgysem jobb,
 és ha már én sem éreztem semmit...
 Közel fél órán belül a kunyhóhoz is értünk, legalábbis négy lábon.
 Bella, még mindíg aléltan feküdt, ezért nem vett észre semmit az
 átváltozósdiból.
 A karjaimban vittem be, lefektettem az ágyra, de ekkor jutott eszembe,
 hogy jó lenne óvintézkedéseket tenni Bella érdekében, ezért mindkét
 kezét és lábát az ágytámlákhoz kötöztem.
 Biztos voltam benne, hogy ha felébred nem lesz a legjobb kedvében,
 de nem érdekelt, azt tettem ami a helyes volt.
 Ahogy elmélázva néztem őt, a világ legszebb lányát láttam magam elött.
 Kár, hogy nem a mi esküvőnkre készült ilyen lelkesen, ha ezek a
 rohadt sétáló hullák nem tértek volna vissza Forksba, akkor ez a mi
 napunk lehetett volna és a mi családalapításunkat tervezhettük
 volna, nem pedig azt hogy-hogy legyen belőle is élőhalott.
 Nem értettem Charlie és Renée miért nem vették észre, hisz mind
 a ketten nagyon élesszeműek.
 Bella elkezdett magához térni.
 Először mikor kinyitotta a szemeit, csak meglepődés látszott rajta,
 azután észrevett engem is és a lepettségből rettegés lett.
- Jacob? - nézett tág szemekkel - Jacob, hol vagyok? - a köteleit
 kezdte el vizsgálni - Mégis mit művelsz? Azonnal engedj el! - követelte.
- Sajnálom Bella, a te érdekedben tettem.
- Mi? Az én érdekemben? Te megőrültél! Nem dönthetsz helyettem!
- De, igen! - csattant a hangom - Igenis, jogom van téged megvédeni tőle!
 Hogy képzelted, hogy engedni fogom, hogy egy vérszopó hullához menj!
 - Bellának kigúvadt a szeme - A saját szüleidet is átverted, hazudtál
 nekik lépten-nyomon csak mert ezt a férget védted! Már rég a föld
 alatt lenne a helye! - Könnyes lett a szeme.
- Nem tudom miről beszélsz. - hajtotta le a fejét.
- Nekem ne hazudj! Tudom mi a te drágalátos kis Edwardod!
- Jake, én szeretem őt. - suttogta.
- Hogy a picsába szerethetsz egy hullát, aki minden másodpercben a
 véredre szomjazik? Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy elhiszed
 ezt az egész maszlagot? Nem ÉN vagyok megőrülve, hanem TE, Bella!
 - ordítottam idegességemben.
- Ez nem igaz! Igenis szeret és mindent megad nekem, sosem bántott.
 - szállt vitába velem.
- Én is bármit képes vagyok megadni. Felejtsd őt el egy életre!
 Légy velem, én tényleg szeretlek.
- SOHA! - próbált meg kiszabadulni - Őrült vagy! Gyűlöllek,
 érted? Gyűlöllek! - visította és köpött egyet felém.
 Az egész testem elkezdett remegni, féktelen düh lett úrrá rajtam,
 alig bírtam tűrtőztetni magam.
- Soha többé nem leszel vele, megértetted?! - keltem ki magamból
 - Te az enyém vagy és az is maradsz! Teszek róla, hogy ezek a
 tetvek örökre eltűnjenek a föld színéről.
- Mégis, hogy képzeled ezt? - kérdezte remegve - Sokkal erősebbek
 nálad. Szétkapnak mint egy rongyot.
- Ne fogadj rá szivi. - vágtam rá - Hmmm... mennyire nem fog ez
 tetszeni apádéknak. - ráztam meg a fejem.
 Bellának elkerekedtek a szemei mikor megértette.
- Neee! Ezt nem teheted! Ezzel mindenkit megöletsz! A Volturi nem
 kegyelmez senkinek! - kapkodott levegőért - Anyuékat is megölik!
- Majd teszek róla, hogy őket ne érje bántódás. - és megindultam ki
 a kunyhóból a patakhoz vízért.
- Jake, neee! Kérlek! - kiabált utánam.
 Még száz méter után is hallottam ahogy zokogva ordít segítségért,
 de hiába.


 Renée szemszög :


 Már az óra lassan delet vert és Bella, még nem volt sehol.
 Kora reggel elment megcsináltatni a haját, meg ehhez hasonlókat.
 Még két és fél óra volt az esküvőig, de a lányom nem volt sehol.
 Úgy gondoltam felhívom Aliceéket, biztosan velük van és valamit még
 kitaláltak neki.
 Előkaptam a telefont és már tárcsáztam is.
 A második csörgésre fel is vette.
- Szia Alice, itt Renée.
- Hello, Renée. - örült meg nekem - Mi a helyzet?
- Nem tudom miféle tréfát űztök velem, de mindjárt gutaütést kapok.
 Szóljatok kérlek Bellának, hogy azonnal induljon haza ha nem akar
 lekésni a saját esküvőjéről.
- Nem értelek Renée. Bella nincs nálunk, hisz nem találkozhat Edwarddal.
- ugye csak viccelsz?  - kérdeztem izgatottan.
- Dehogy is! Én szerinted hagynám, hogy elkéssen?
- Cska azt hittem... áh, várj... megnézem, hogy nem-e most jött meg.
 - sietve kimentem a bejárati ajtó elé és akkor megláttam - Alice...
- Igen Renée?
- Bella kocsija itt áll a ház előtt, de ő nincs sehol.
- Az meg, hogy lehet? - kérdezte értetlenkedve Alice.
- Nem tudom. Körbemegyek a ház körül, hátha ott lesz hátul, bár nem
 értem mit keresne ott.
- Rendben, várok...
 A telefonnal a kezemben körberohantam a házat, végig néztem a kert
 végéig, az erdő szélét, de semmi.
- Nincs sehol! - estem pánikba - Azonnal szólok Charlie-nak,
 bekopogunk a szomszédokhoz, hátha látott valaki valamit.
- Oké, ha bármi van, azonnal telefonáljatok.
- Persze, úgy lesz.
 Először a Blaze családhoz szaladtunk, de ők nem látták, másodszor
 Summersékhez, de velük sem jártunk szerencsével, végül csak
 a szembe szomszédaink Collinék maradtak.
- Elnézést Camill a zavarásért, de nem láttad véletlenül a lányunkat?
 Tudod, két óra múlva kezdődik az esküvője és mintha a föld nyelte
 volna el.
- De láttam, úgy egy órával ezelőtt,pont kinéztem a konyha ablakon
 és egy sötét hajú, barna bőrű fiúval beszélgetett.
- Pontosan hol Camill? - Charlie is ideges lett.
- A kert végében, az erdő szélén. A srác elég fiatalnak tűnt.
- Tudnál még más leírást is adni?
- Nem biztos, hogy jól láttam, de mintha tetoválás lett volna a jobb
 vállán mert félmeztelen volt.
 Charlie-val összenéztünk.
- Jacob... - suttogtuk egyszerre.
- Köszönjük Camill, rengeteget segítettél. - mondta Charlie.
- Igazán nincs mit. Remélem nincs baj.
 Erre mindketten biccentettünk és visszamentünk a házba.
- Azonnal fel kell hívnod Billyt.
- Persze. - és már csörgött is.
 A beszélgetés két percig tartott, de majd megőrültem, aztán letette.
- Na, mit mondott? - szorítottam meg a férjem kezét.
- Hát... azt, hogy ma Jake nagyon feszülten viselkedett, de már jó
 pár órája nem látta. Felhívja Quillt, Jake barátját, aztán visszahív.
 Nem kellett sokáig várnunk.
- Billy, meg tudtál valamit?
- Csak annyit, hogy a fiúk reggel látták utoljára.
- Az nem sok, de köszönöm.
- Remélem nem csinált semmi baromságot a fiam.
- Bella eltűnt és ő volt vele utoljára.
- Mostanában elég sokat emlegette a lányotokat.
- És? - faggatta tovább.
- Álmában azt motyogta - Nem engedhetem -.
- Mit jelentsen ez?
- Nem tudom Charlie. Nem tudom.
- Tudod mit Billy? Kezdjétek el keresni a fiadat, van egy olyan érzésem,
 hogy neki köze van Bella eltűnéséhez.
- Szólok mindenkinek akinek lehet.
- Rendben. Ha van valami, hívj. - és letette.
 Fájdalommal telve néztünk egymásra.
- Jacob? Hogy tehette? - kérdeztem elkeseredve.
- Nem tudom... de ha bántani meri... megölöm.
 Azonnal felhívtam Cullenéket és leadtam a drótot.


 Edward szemszög :


 Mikor Alice elmondta, hogy mi történt és milyen következtetésre jutottak
 annyira, de annyira elborult az agyam, hogy törni-zúzni kezdtem.
- Hogy merészelte az a mocskos bolhazsák! Ha megtalálom...
 kirágom a szívét és megnyúzom, az a rohadt kis mutáns, ő lesz a
 szőnyegem! A torkán keresztül húzom ki a beleit! Hogy volt ehhez
 bátorsága? - ordítottam.
 A szemeim égtek és lángokat szórtak, vicsorogtam mint aki megveszett
 és félig-meddig igaz is volt.
- Edward... nyugodj meg, ezzel nem segítesz. - nyugtatgatott apám.
 De, olyan dühös voltam. Ölni akartam!
 A vérét akartam annak a veszett dögnek.
- Egyszerűen képtelen vagyok rá! Megölöm! Megölöm! - járkáltam fel-alá
 - Alice... - száguldottam húgom elé - Te talán látsz valamit. Esetleg,
 hogy hova vitte. - fogtam meg a kezeit.
- Edward... már megpróbáltam, de nem történt semmi. Tudod, ha egy farkas
 van valaki közelében, akkor nem látom a személyt. Sajnálom...
 Annyira pánikba estem, hogy nem tudtam mit is csináljak.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha szétválnánk és megpróbálnánk a
 nyomukra bukkanni. - szólt Jasper.
- Igen.Szerintem is ez a legokosabb amit tehetünk. - értett egyet Emmett.
 Mindenki más bólogatott.
- Akkor induljunk azonnal, egy perc vesztegetni való időnk sincs.
 Én Alice-szel és Jasperrel megyek, gondolom ti a párotokkal. - néztem
 a többiekre.
 Ezzel mindenki elindult az általa választott irányba.
 Mi keletnek indultunk, Carlisle-ék északnak és Rose-ék nyugatnak.
 Mind imádkoztunk, hogy megtaláljuk és még élve.


 Bella szemszög :


 Mikor felébredtem a tarkóm hasogatott.
 Megpróbáltam megmasszírozni, de a kezem... a kezeim le voltak kötözve
 és a lábaim is.
 Körbenéztem és egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam,
 aztán megláttam Jacobot az ágy végében.
 Először elfogott a rettegés, hogy mégis mit művel velem, majd
 felváltotta a harag amiért ezt merészelte.
- Jacob? - meredtem rá - Jacob, hol vagyok? - ránéztem az engem
 visszatartó kötelekre - Mégis mit művelsz? Azonnal engedj el!
 - követeltem.
- Sajnálom Bella, a te érdekedben tettem.
 Na erre a mondatra totálisan bepöccentem.
 Még, hogy az én érdekemben?
 Talán azt hitte hálás is leszek neki azért, mert elrabolt?
 Hosszú vitába kezdtünk.
 Mint kiderült ő tudott Edwardék titkáról, de honnan?
 Megpróbáltam tagadni, de semmit nem értem el vele.
 Annyira felhúzott, hogy azt is sikerült elérnie nálam, hogy
 megpróbáljam szembe köpni.
 Sajnálatomra mellé ment, viszont annyira feldühítettem, hogy az
 egész teste remegni kezdett, morgott, vicsorgott mint egy vadállat
 és megfenyegetett, hogy mindent elmondd a szüleimnek.
 Pánikba estem, mert ő nem fogta fel ennek a súlyát, következményeit.
 Könyörögni kezdtem és kértem, hogy ne tegye, mert ha a Volturi
 tudomást szerez a dologról nem csak Cullenéket ítélné halálra,
 hanem minden embert is, aki tud a vámpírokról.
 Hiába beszéltem, ő csak a magáét fújta, hogy majd tesz róla,
 hogy ne így legyen.
 Végig sem hallgatott, csak egyszerűen ott hagyott egyedül.
 Megpróbáltam segítségért kiáltozni, de senki sem hallott.
 Elkeseredésemben csak zokogni tudtam.
 Jake elméje teljesen elborult, nagyon féltem, hogy mit fog tenni
 velem, kiszámíthatatlanná vált.
 Megpróbált nekem jópofizni, mintha az egész csak vicc lenne,
 én viszont szerettem volna jól pofán húzni.
 Képtelen voltam neki válaszolni, még ránézni sem bírtam.
 Többször kínált étellel, aminek a látványától is felfordult a gyomrom.
 Minden nap megengedte, hogy lefürödjek, addig levette a köteleket,
 de megszökni esélyem sem volt.
 Az egész kunyhó úgy lett kialakítva, hogy két helyiségből álljon.
 Olyan kicsi ablakokat csinált ahol még a fejem sem fért ki.
 Az egyik hely volt a szoba és konyha egyben, a másik pedig az
 úgymond "tusoló" ami úgy lett összeszerelve, hogy egy zsinórral
 öntötted magadra a vizet, amit mindíg Jake töltött fel egy
 hordóba.
 A vécé csak az udvaron volt található, ahova csak díszkísérettel
 mehettem.
 A csuklóim és a bokáim csupa sebesek lettek a kötelektől.
 Kezdtem feladni a reményt, hogy rám találnak.
 Teljesen magamba zuhantam.
 Már két hete voltam túsz ezen az elátkozott helyen.
 Nem étettem, Alice hogy-hogy nem látta hol vagyok, mint amikor
 megtámadott az a vámpír az erdőben.
 A ruháim már cafatokban lógtak rólam és bizony ebből lett a baj.
 Fürdés után mindíg visszakötött az ágyhoz és mellém feküdt.
 Az ing alól amit viseltem, szinte már mindenem kilátszott.
 Felfedte a hasam nagy részét, a dekoltázsomat teljesen és a
 melltartóm csipkéjét is.
 Jake felém fordulva lassan az oldalam vonalát vette célba,
 a tekintete teljesen üvegessé, üressé vált.
 Elkezdett simogatni.
- Olyan gyönyörű vagy, Bella. - suttogta és a keze a hasamra vándorolt
 majd egyre feljebb.
 A szívem dörömbölni kezdett - Mindent csak ezt ne! - ordított a
 hangom a fejemben - Ebbe belehalok! -.
- Vedd le rólam a mocskos kezed. - sziszegtem.
 Először meglepetten pislogott, aztán gonosz mosoly ült ki
 az arcára.
- Mi az szívem, meg akarod vonni az élettársadtól ezt a kis élvezetet?
- Te beteg állat! - meredtem rá, aztán megpróbáltam elfordulni tőle.
 Nagyon felmérgeltem.
 Felpattant és egy erős mozdulattal visszarántott a hátamra, aztán
 a térdére támaszkodva felém kerekedett és teljesen széttépte az
 ingemet.
 A gombok elrepülve nagyot koppantak több felé is.
 A mellkasom úgy járt fel-le, hogy szinte alig kaptam levegőt.
- Most megmutatom neked milyen az igazi szeretkezés, és te...
 - falt fel a szemeivel - nagyon fogod élvezni. Soha többé nem
 fog neked kelleni az a féreg. - kezdte el gyömöszölni a melleimet.
 Egy reccsenéssel elszakadt a kis selyem darab ami még takart,
 felfedve csupasz kebleimet.
- Jake, neee! - zokogtam fel - Kérlek, ne tedd ezt! Istenem,
 segíts! - a könnyim pattaként folytak végig az arcomon.
 Az a rohadék az arcomhoz hajolt és elkezdte lenyalni a sós
 patakocskákat.
- Ccss... - csitítgatott - Meglátod jó lesz. - erre elrántottam a
 fejem és összeszorítottam a fogam.
 Ezután kikötözte a lábaimat, hogy levegye rólam a nadrágot és a
 bugyit.
 Egyből elkezdtem rúgkapálni, de sokkal erősebb volt nálam.
 Amint végzett egyből visszakötözött, én pedig ott feküdtem
 kiterítve előtte.
 Egy darabig csak bámulta a testemet.
- Ha tudnád mennyit álmodoztam erről a percről. - mondta sóhajtva.
- Menj a pokolba! - hüppögtem.
 Azt kívántam bárcsak elájulnék, hogy ne lássam az elégedett
 pofáját és a nyálcsorgatását és, hogy ne érezzek semmit.
 Nem volt ilyen szerencsém, végig kellett szenvednem ahogy
 rajtam élvezkedett ez a degenerált állat, ahogy csókolt,
 ahogy végignyalt mindenhol és érintette a testem minden
 négyzetcentiméterét.
 Eljött az idő amikor a lábam közé férkőzött, a  könnyeim még
 mindíg hullottak.
 Mélyen a szemébe néztem.
- Elveheted a testem... - szűrtem a fogaim között - de, sosem
 leszek a tiéd.
- Majd meglátjuk, de most csak élvezz. - ezzel letolta a nadrágját,
 marokra fogta a farkát és a hüvelyemhez irányította.
 Lecsuktam a szemeimet és elfordítottam a fejem.
 Ekkor egy erős lökéssel belémhatolt mire a fájdalomtól
 megvonaglottam és felkiáltottam, amit ez a tetü élvezetnek vélt.
- Ez az Bella, nyögj, élvezd. Isteni szűk vagy.
 Felfordult a gyomrom, erőt kellett vennem magamon, hogy ne
 hányjak.
 Egy idő múlva már nem fájt annyira és szégyen ide vagy oda,
 elélveztem.
 Nem tehettem róla csak, hogy ezt ő is észrevette.
 Nem volt nehéz az összehúzódásokból és a megfeszülő testemből.
 A tetvedék rá öt másodpercre belém élvezett.
 Annyira kimerültem, hogy sem ellenkezni, sem megmozdulni nem
 volt erőm.
 Jacob kihúzta a farkát, kimászott a lábam közül.
 Beteg vigyor ült ki a képére.
- Még össze kell csiszolódnunk, de egy kis gyakorlással menni fog
 és akkor maga lesz a mennyország. - kacsintott rám és elindult
 letusolni, engem meg ott hagyott meggyalázva, kiterítve.
 Merev arccal bámultam a semmibe.
 Sokkot kaptam.
- MEGERŐSZAKOLT - csak ez futott át az agyamon újra és újra és újra.

45.rész : Készületek

Meglepetés!!!
Remélem van aki örül, hogy megjöttem.
Erre a részre nagyon kíváncsi vagyok
mit szóltok majd, várom a komikat.

 Charlie és Renée csak álltak megkövülten, nyitott szájjal, nagyokat
 pislogva, én pedig teljes testemben remegni kezdtem.
 Feleségül akar kérni?
 Abban a pillanatban lettem a világ legboldogabb embere.
- Ööö... szóval? - Kérdezte Edward mikor nem kapott választ.
 Kezdett kínossá válni az a pillanat, de akkor végre magukhoz tértek
 a sokkból, velem egyetemben.
- Ez most komoly? - kérdezte apám döbbenten.
- Természetesen. Ilyennel sosem viccelnék. Ti is tudjátok mennyire
 szeretem Bellát, ő az életem. Nem érem be annyival, hogy csak az
 élettársam. Vele akarom leélni az életem, a feleségemként.
- Hát... hát, nos - hebegte anyám - Tudom mit jelentesz a lányomnak
 és nekem sincs ellened kifogásom. Azt tartom a leghelyesebbnek,
 ha... - hallgatott el Renée pár másodpercre - ha, egyértelműen igent
 mondok. - mosolygott fülig érő szájjal.
 Edwardon láttam a megkönnyebbülést, egészen addig olyan volt mint aki
 karót nyelt.
- Charlie? - nézett rá anyám.
- Hmm... szóval, ez nagyon váratlanul ért, de nálad jobbat sosem
 kívánhatnék a lányom mellé. Tudom, hogy szereted, tiszteled és óvod őt.
 A válaszom ezért nekem is egyértelműen, IGEN. - nyomta meg a végét.
 Szerelmem majd kiugrott a bőréből, a szeme aranyként csillogott a
 boldogságtól.
 Már csak egy dolog maradt hátra.
 Mosolyogva felém fordult és nagy léptekkel engem vett célba.
 Előttem egy lépés távolságra megállt, fél térdre ereszkedett,
 majd onnan nézett fel rám.
- Isabella Marie Swan, örömömre szolgálna, ha megkérhetném a kezedet
 és hozzám jönnél feleségül.
 Sokk. Sokk és sokk.
 Az agyam lefagyott.
- Nem... - akkor kapcsoltam mikor Edwardnak eltűnt a mosolya -
 Vagyis, IGEN! - kiáltottam - Persze, hogy IGEN!
 Csak én lehettem ekkora idióta balfék, hogy amikor életem szerelme
 megkérte a kezem IGEN helyett NEMET mondtam.
 Szerintetek?
 Hála istennek újra felvidult és mindenki más is magához tért a
 döbbenetből.
 Akkor vettem észre, hogy a gyűrű már ott volt a díszes kis dobozban,
 a kezében tartva felém.
 Az ékszer csodálatosan szép volt.
 Maga a gyűrű fehéraranyból készült, egy gyönyörű simára csiszolt,
 szív formájú kő díszítette.
 Nem volt nagy, inkább tökéletesnek nevezném.
 A kő a fény hatására szivárvány színekben pompázott.
- Megengeded? - nyúlt a kezemért Edward.
 Lassan, remegve felényújtottam és ő felhúzta a gyűrűs ujjamra.
 Meg sem bírtam szólalni, csak a könnyeimmel küszködtem.
 Amint felállt azonnal a nyakába borultam és hüppögtem.
- Sze... szeretlek, E... Edward!
- Én is, nagyon, Bella. A világ legboldogabb és legszerencsésebb
 férfiává tettél. - csókolt a nyakamba.
 Ezután mintha már az esküvőnkön lettünk volna, felvágtuk a tortát
 amiből mindenki evett egy szeletet ( még Cullenék is ), azután
 hajnali kettőig ment a buli.
 Még jó, hogy nem voltak szomszédjaink.
 Az esküvő időpontját egy hónapon belülre, augusztus 13-ra tűztük ki
 mert akkor még tart a nyári szünet.
 A vendéglistánk igen hosszúra sikeredett, de ilyen apróságokkal
 már nem is törődtünk.
 Ott volt ezer más dolog ami fontossá vált, mint például a menyasszonyi
 ruha, a cipő, fodrász, helyet találni a bulira, na és az
 anyakönyvvezető, ja és persze a templom.
 Mindent sorjában szerveztünk, amiben a család rengeteget segített.
 Elsőként a Forksi Városházán kértünk időpontot a kitűzött napunkra,
 ami nem jelentett problémát, ugyanis nem túl sokan jelentkeztek
 mostanság fejbekötésre.
 Aztán a templom.
 Ez sima ügy volt, csak a pénzt kellett kicsengetni.
 A következő dolog egy nagytermet találni a buli helyszínéül.
 Ez már neccesebb volt.
 Forks nem éppen bővelkedett az ilyen építményekben.
 Összesen három olyan hely jöhetett szóba amiben kényelmesen elfért
 száz fő, plusz-minusz.
 Az egyik egy még működő több száz éves hotel éttermi része,
 a másik maga egy étterem és a harmadik egy elhagyatott ősrégi
 kastély volt a semmi közepén.
 A kastéllyal problémánk akadt, ugyanis alig találtuk meg a tulajt,
 mert mint kiderült magántulajdon volt.
 A férfi már nem használta semmire.
 Poros volt, pókhálós és rengeteg javítani való akadt rajta, de a
 víz, gáz, villany be volt vezetve.
 Mindenki egyetértett velem, hogy bár rengeteget kell rajta dolgozni
 ez a legmegfelelőbb hely.
 Volt benne valami különlegesség, egyediség.
 Totálisan vámpíros hangulatot keltett.
 A férfival nagyon egyszerűen megállapodtunk mivel elég pénzszűkében
 volt és ez igen kapóra jött neki, ráadásul még helyre is pofozzuk
 a kastélyát ami neki egy fillérjébe sem kerül.
 A hely bérlése 3500 dollárba fájt és ebbe semmi más nem tartozott.
 Kertészeket, építőmunkásokat, burkolókat, festőket és takarítókat
 alkalmaztunk, hogy ezekkel nekünk ne kelljen foglalkoznunk.
 Mindenkinek elmondtuk az óhajunkat, megmutattuk a terveket, ezzel
 mindenki tette a dolgát.
 A kastély egy részére volt csak szükségünk, az alsóra, a felsőt
 lezártuk, és a többi oldalsó szárnyrészt is.
 Attól függetlenül, hogy nem használtuk kívülről az is
 fel lett díszítve.
 Harmadszorra a ruha következett.
 Magazinokból és interneten válogattam.
 Három napba tellett mire megtaláltam a nekem valót.
 Hihetetlen, de a szalon épp Port Angelesben volt, így az sem
 akadályozott, hogy helyben felpróbáljam.
 Természetesen a sógornőim kísértek el anyával és Esmevel karöltve.
 A ruhám maga volt a megtestesült álom.
 A felsőrész egy csodaszép szív alakú dekoltázzsal ellátott,
 pánt nélküli, kristályokkal ékesített fűzőből állt, aminek a
 megkötőit a hát részen csillámos fehér szalagok kötöttek össze.
 Az alsó szoknyarész nagyon egyedi alkotás lett.
 Elől comb közép részig, kis rétegenként egyre bővült, mígnem
 az eredmény egy barbi típusú rakott tüllhöz hasonlított, csak
 jóval finomabb hernyóselyem anyagból készült, a hátsó részhez
 a fűzőből kiinduló , egyre szélesedő, csipke berakásos és
 halvány virágmintás, három méteres uszály tartozott és mindez
 kristályos gyöngyház fényben pompázott.
 Sikerült is örömkönnyeket hullatnom.
 Boldog voltam.
 NAGYON!
 Anyuék el voltak ragadtatva.
 Renée rosszabb volt mint én.
 Folyton azt hajtogatta - Te vagy a világ legkáprázatosabb
 menyasszonya - és én is így éreztem magam.
 A fátyolhoz és ehhez a ruhához tiara dukált, ami nem túl
 magasra tornyosult, gyönyörűen és bonyorultan megmunkált,
 kézzel készült, apró kövekkel díszített volt.
 A kesztyű fehér csipkéből varrt aminek nem voltak ujjai,
 csak egy kis pánt a végén.
 A kézfejemet takarva húzhattam a középső ujjamra.
 Ez bizony többe került mint a kastély bérlése, ezért inkább
 megbeszéltem Edwarddal.
 Ő természetesen azt mondta, hogy ne foglalkozzak az árával,
 vegyem meg a nekem legmegfelelőbbet.
 A cipővel együtt ami egy szandál lett, kis sarokkal és egy
 kis virág alakú, bross szerű, köves dísz tarkította...
 ezzel együtt fizettem 5200 dollárt.
 Amikor először megláttam a ruha árát azt hittem kiugrok
 a bugyimból, fel sem akartam próbálni.
 Miután ezzel is megvoltunk jöhetett a fodrász időpont
 foglalás.
 Elég bonyorult volt elmagyarázni milyen frizurát is
 szerettem volna.
 A kastély munkálatait folyamatosan ellenőriztük.
 Mire mindennel végeztek, a végeredmény maga lett a tökély.
 Edwarddal körbe jártunk minden helyiséget amit
 használatba vettünk.
 A kert színpompás virágokkal lett tele, kálával, szegfűvel,
 fréziával, nárcisszal.
 A tó ki lett tisztítva, a szökőkutat felújították,
 kivilágították színjátszó mini lámpákkal a belsejében
 és beindították a vizet.
 A belső bálteremtől elaléltam.
 Lefestették az ablakkereteket, kicserélték az üvegeket.
 Mivel az ablakok hatalmasak voltak, csodaszép hosszú,
 vörös bársony függönyök díszítették, nagy fehér masnis
 megkötőkkel.
 A falak art deco stílusú dombornyomatos tapétákkal lettek
 befedve.
 Az egyik csík tapéta bordó alapon ezüst mintás, a másik pedig
 arany alapon fekete volt.
 A járólap csúszásmentesre készült nehogy tánc közben
 valaki véletlenül is hanyatt vágja magát, ez ezüst színű volt
 arany porral meghintve a belsejében.
 Csodaszép ezüst csillárok lógtak a mennyezetről kristálycseppekkel
 díszítve, csavart láng formájú tejfehér égőkkel, amik nagyon
 hangulatos fényt árasztottak.
 Egy csilláron 12 égő ékeskedett.
 A csillárokból négy lett feltéve.
 A négy sarokban egy-egy óriási cserépkályha állt sötétbordó
 színben.
 Nem terveztük őket beizzítani, de Forksban sosem tudhattuk
 milyen időre számíthattunk, kivéve ha Alicenek olyan
 látomása lett.
 A bútorok kiválasztása is összhangosra sikeredett.
 Egy asztalhoz nyolc embernek akadt hely.
 Cseresznye színben rendeltük őket, hozzátartozó háttámlás
 párnázott székekkel, bár ezek nem lettek láthatóak a csipkés,
 fodros, aranyszínű székhuzatok miatt.
 Az asztalok ezüstszínű terítőkkel lettek beborítva.
 Minden asztalon állt két fekete talpas gyetyatartó piros-
 aranymintás gyertyával, középen pedig egy levélformájú
 vérvörös váza.
 Azt már megtudtam, hogy a vázát rózsacsokrok fogják teljessé
 tenni, méghozzá három színből állóak.
 Legbelül négy szál feketére festett, középen tíz fehér,
 a csokor külső részén pedig húsz vörösrózsa lett némi
 zölddel tűzdelve, gyöngyös, átlátszó, aranyszálas szalaggal
 átkötve.
 Az étkészlet porcelánból készült, fehér alapon arany csíkkal,
 ezüst evőeszközök, aranyszínű szalvétákkal és természetesen
 minden italhoz megfelelő pohár az etikett szabályai szerint.
 A hangulatot élőzenekar és dj is biztosította.
 Az ételeket étteremből rendeltük, mindent megkóstolva, kiválogatva.
 Az előétel két fajta levesből, brokkoli krémből tejszínnel és
 tárkonyos raguból állt.
 Főétel több is akadt, mint például az ínyenceknek lazac, homár,
 tenger gyümölcsei, kaviár.
 Aztán szűzérmék, disznó sült, steak.
 Köretekből ezer fajta, a salátákból szintén és savanyúságban
 sem volt hiány.
 A desszert eperparfé, narancsos-csokis krém brülé, mandulás-
 mézes aprósütemény és végül a tortánk málnás-joghurtos túrótorta.
 Italból megannyi fajta, az alapvető a pezsgő, konyak, whisky,
 likőrök, borok és mindenféle üditő, ásványvíz.
 Az ételek, italok és csokrok az esküvő napján érkeztek és a
 teríték is akkor került fel.
 A mosdók ki lettek csempézve, minden mosdó és wc le lett cserélve,
 hatalmas tükrök lettek elhelyezve a kézmosók felett.
 A férfiaké zöld lett, a nőké halvány rózsaszín.
 Lázas készülődésben volt mindenki, az időpont fél háromra szólt.
 A hagyományoknak megfelelően aznap a szülői házban tartózkodtam.
 Reggel az első a fodrász , a sminkes és a manikűrös volt.
 Nina a fodrásznő pont eltalálta amit szerettem volna.
 Először is póthajat tűzdelt be mert még nem nőtt meg eléggé
 a műtét óta, a vállamig sem ért, azután az elülső rész
 tincsekre lett bontva, meg lett csavarva, hátrahúzta és oda
 csíptette pici csatokkal.
 A többi része valamilyen egyedi fonattal a hátsó részhez lett
 csapva és nem mindennapi kontyba feltűzte, végül néhány szálat
 itt-ott kihúzgált a szoros hajviseletemből és hagyta, hogy a
 szellő lebegtesse.
 A sminkes tipikus kis enyhe kencét tett fel.
 Egy halvány alapozót, gyöngyházfény szemhéjpúdert, vékony
 szemtussal macskásra húzta ki a szemem, kevés fekete szemceruzát,
 fekete spirált a pilla végekre és babarózsaszín rúzst egy
 csipet szájfénnyel.
 A manikűrös pikk-pakk megoldotta a körmeimet, arra csak egy réteg
 átlátszó fedőlakk került.
 Mindenhol végezve elindultam hazafelé.
 Leparkoltam a ház előtt.
 Kiszállva nem akartam hinni a szemeimnek.
 Az erdő szélén a kertünk végében ott állt Jacob.
- Jake! - rohantam felé - Hát, mégis eljössz? Apu mondta, hogy
 nem fogadtad el a meghívót. - néztem rá.
- Szia, Bella. Nem, nem éppen ezért jöttem. - a hangja fagyos volt,
 de a szeme szikrákat szórt.
- Akkor miért vagy itt? - fagyott le a mosolyom.
- Megmondtam, hogy nem engedhetem... - éreztem, hogy baj van.
- Mit akarsz ezzel, Jake? - a szemem sarkából azt figyeltem
 merre fussak.
- Lopják a menyasszonyt. - mondta vállrántva - Ilyenkor ez a szokás,
 nem, Bella? - lépett felém egyet.
- Ne... ne csináld, kérlek! - léptem hátra egyet - Ez nagyon rossz vicc.
 Nem szólt semmit csak meredt rám, a tekintete őrületről árulkodott.
 Egyszer csak megfordultam és megpróbáltam a ház felé rohanni,
 de elkapott a csuklómnál fogva, visszarántott és azzal a lendülettel
 tarkón vágott, én pedig azonnal öszzeestem eszméletemet vesztve.

44. fejezet : Gyógyulás

Sziasztok!
Remélem ez a rész is épp úgy tetszeni fog mint az előző
és legalább ennyi komi is lesz.
Puszka

Magamhoz térve azonnal tudtam, hogy hol vagyok.
 Túl éltem, nem haltam bele.
 Azon viszont meglepődtem, hogy egyedül voltam a szobában.
 Fel szerettem volna ülni, de nem sikerült.
 Gyenge és kába voltam és a fejem is hasogatott.
 Ránéztem az órára és kettőt mutatott, csak azt nem tudtam milyen napszak van.
 Túl csendes volt minden, bár a kórházak amúgy sem hangosak.
 Az igaz, hogy néha ilyesztő tud lenni, főleg ha egy sűrgős esetről van szó
 mint például egy autóbalesetnél.
 Végig kellett hallgatnod annak a szerencsétlennek az üvöltését,
 a szenvedését.
 Ilyenkor összeszorítottam a fogaimat és próbáltam másra koncentrálni,
 nem mintha olyan könnyű lett volna.
 Átéreztem.
 Megnyomtam a nővérhívó gombot mert nagyon szomjas voltam és pisilnem
 is kellett.
 Egy percen belül megjelent egy nővérke aki a harmincas éveiben járhatott,
 mögötte Carlisle-lal.
- Bella, örülök, hogy magadhoz tértél. - szólt kedvesen após jelöltem
 - Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbevertek egy kalapáccsal, na meg kiszáradva mint a tapló
 és folyóügyi problémáktól is szenvedek.
 Carlisle erre elmosolyodott a nővérrel együtt.
- Lizbeth mindenben a segítségedre lesz. Szükséged van valamire?
- Egy nagy adag fájdalomcsillapítóra... - fogtam meg a hasogató bekötött
 fejem - és megkérhetnélek, hogy húzd fel nekem a rolót? Azt sem tudom,
 hogy éjjel vagy nappal van-e.
- Jelenleg éjszaka van, de ha ezt szeretnéd... - és Carlisle odasétált
 az ablakhoz.
 Felhúzta a rolót.
 Korom sötét volt odakint, de a csillagok gyönyörűen fénylettek és a
 hold sugara bevilágított az ablakon.
 Imádtam az ilyet látni.
 Szerettem az éjszakákat, olyankor minden annyira békésnek tűnt.
 Sokszor ültem ki otthon is a szobám ablakába.
 Hallgattam az erdő éjszakai életének neszét, a fák és bokrok zúgó énekét,
 az állatok bőgését, a száraz ágak reccsenéseit.
- Köszönöm... - hálálkodtam - és, Carlisle, hogy-hogy nincs itt senki?
 Hova tűntek a szüleim és Edward?
- Mindenkit hazaküldtem. A műtét után láttak amikor kitoltalak,
 de nem engedhettem be őket, most sok pihenésre van szükséged, és a
 szüleid is teljesen kimerültek. Megmondtam nekik, hogy bármi történik
 azonnal értesítem őket. Majd ha felkeltél bejöhetnek hozzád. Edward pedig
 nálunk tölti az éjszakát. Én most megyek mert még sok a dolgom. - mondta
 - Lizbeth, kérem mindenben segítse Bellát.
- Természetesen, Dr. Cullen. - felelte mosolyogva a nővér.
- Reggel találkozunk, szép álmokat Bella.
- Persze, legyen nyugodalmas estéd. - válaszoltam.
 Carlisle kiment és ott maradtam Lizbethel.
 Először is kaptam egy fájdalomcsillapító injekciót, azután ihattam egy
 pohár vizet és végül a leggázosabb és legkellemetlenebb dolog ami
 történt velem... az ágytálazás.
 Úgy elpirultam, hogy az arcom lángokban állt, de Lizbeth megpróbált
 megnyugtatni, hogy ez teljesen természetes, főleg egy ilyen nagy és
 komoly műtét után.
 Akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni Carlislet hogyan
 sikerült az operáció.
 Gondoltam, ha bármi baj lenne, már közölte volna velem.
 Bíztam benne.
 Őszinte embernek... vámpírnak ismertem meg őt, aki nem hiteget senkit
 ha olyanról van szó.
- Próbáljon meg aludni és ha szeretne még valamit csak nyomja meg
 a gombot. Jó éjszakát. - nyitotta az ajtót.
- Köszönöm a segítségét. - erre egy kedves mosolyt villantott.
 A nővér is magamra hagyott.
 Megpróbáltam megfogadni a tanácsukat és aludni, ami igazán nehezen sikeredett.
 Végül nagy szenvedések árán fél négy környékén elnyomott az álom.
 Nem emlékeztem mit álmodtam mikor felkeltem.
 A nap már ragyogóan sütött és meleg fény elért a takarómig.
 Jó érzés volt.
 Az óra fél tizet mutatott.
 Adtam magamnak öt percet, hogy összeszedjem a gondolataimat, azután
 megnyomtam a nővérhívót.
 Lizbethet vártam, de ehelyett egy ötvenes hölgy jelent meg.
 A kis tábláján a Margaret név állt.
- Jó reggelt, kedveském. Miben segíthetek?
- Jó reggelt. Fogat szeretnék mosni és megmosakodni.
- Hát, felkelnie egyenlőre még nem szabad, de egy tálba tudok hozni vizet,
 megtudja mosni az arcát és a kezét, és a fogmosás is megoldható így.
 Ennél rosszabb már nem is lehetett!
- Meg tudná mondani mikor kelhetek fel mondjuk letusolni, vécézni?
- Hamarosan visszaérkezik Dr. Cullen, akkor ő tud erre válaszolni.
 - igazgatta a takarómat.
- Rendben, köszönöm. Akkor megtenné nekem, hogy hoz egy tál vizet?
- Persze, máris hozom. - válaszolta.
- Nagyon kedves.
 Kiment, majd két perc múlva visszatért egy körülbelül negyven centi
 átmérőjű tállal.
 Bement a fürdőbe, engedett bele vizet, öntött hozzá egy kis tusfürdőt
 és az alkarjára terített egy törölközőt.
 Tartotta a tálat míg nagy nehezen megmosakodtam ahogy tudtam,
 azután átnyújtotta a törölközőt.
 Mikor ezzel végeztem, letette a tálat a székre, vissza kiment a
 fürdőbe és a fogtisztító szettemmel tért vissza.
 Gyorsan nekiláttam annak is.
 Teljesen felfrissültem ezektől.
 Ezzel is végezve mindent kivitt a helyére kimosta a tálat.
- Nagyon hálás vagyok önnek, már sokkal jobban érzem magam.
- Na, ennek örülök. - mosolygott rám - Tehetek még valamit?
- Csak annyit szeretnék kérni, ha kint van a családom valamelyik tagja,
 beengedné őket hozzám?
- Igen, Dr. Cullen ezt már előre engedélyezte, de egyszerre csak egy fő
 jöhet be. - magyarázta.
- Értem, és még egyszer hálám üldözni fogja.
 A két nővérke mindenképp megérdemelt egy kis ajándék csomagot
 a kedvességükért.
 Kiment és rá fél percre anyám száguldott be azonnal végig mérve
 aggódó arccal.
- Édes kincsem, hogy érzed magad? - ölelt meg óvatosan.
- Jobban vagyok. Nincs az a nagy nyomás a fejemben amit eddig éreztem.
- Jaj szívem, ha csak sejtettem volna... - kezdett hüppögni.
- Anya, ezt fejezd be. Ne csinálj úgy mintha ez a te hibád lenne.
 Én magam sem tudtam, nem hogy te. - nyugtatgattam.
 Renée tíz percet maradt aztán felváltotta a helyét apu, szintén ennyi
 időre, végül szerelmem.
- Mikor mehetek haza? - faggattam hátha tud valamit. - Nagyon lehangoló
 ez a hely.
- Szerintem még pár napot itt kell töltened a biztonságod érdekében.
 Itt azonnal tudnak segíteni.
- De hiszen te is elvégezted már a doktorátusit, nem lehetne mégis...
- Bella, kérlek. Én még nem praktizáltam, és a vért sem bírom úgy elviselni
 mint Carlisle.
- Ahh... a fenébe is. - Edward sajnálkozva nézett - Ne haragudj,
 igazad van... csak... annyira rossz ez a helyzet. Ennyire szerencsétlen
 is csak én lehetek, hogy amikor az életem végre teljességgel tökéletes,
 akkor kell jönnie valami bajnak is.
- Édesem... - simogatta meg az arcom - Most már nem lesz semmi baj,
 hamarosan teljesen felépülsz és tovább élvezhetjük a boldogságunkat.
- Hahh, már bárcsak ott tartanánk.
 Edward csalt egy kicsit, öt perccel tovább maradt.
 Mikor ő is kiment, Carlisle jött be.
- Nos, hogy érzi magát az én kis menyem? - mosolygott.
- Honvággyal küszködve. - mosolyogtam vissza rá.
- Még pár nap és hazamehetsz.
- Mennyi az a pár?
- Az a javulásodtól és az állapotodtól függ. Mindjárt kicserélem a
 kötésedet és megnézem, hogy állnak a kapcsok is.
- Oké. - feleltem egyszerűen.
 Hamarosan neki is látott.
 Amikor levette a kötést megvizsgálta a kapcsokat és a forradás helyét.
- Nagyon szépen gyógyul, szemmel látható.
- Főleg a te szemeddel. - kuncogtam.
- Ezzel nem vitatkozhatok. - nevetett ő is.
 Mindent rendben talált, így kaptam egy új kötést.
- Carlisle, mikor tusolhatok le?
- Ma már nyugodtan, de lassú mozdulatokkal nehogy megszédülj, hajolgatnod
 még nem szabad, úgyhogy majd szólok Edwardnak, ő segíthet neked
 ha csak nem szeretnél más valakit.
- Persze, hogy nem. Nincs rajtam olyanamit ő még ne látott volna.
 - kacagtam el magam.
- Jó, akkor szólok neki, ja és Bella, délután beszeretnének jönni hozzád
 a gyerekek és Esme is, ha nem baj.
- Dehogy baj! - vidultam fel - Alig várom, hogy lássak mindenkit.
- Akkor fel is hívom őket, örülni fognak neki.
- Hát még én! - vigyorogtam - És üdvözlöm a családot.
- Átadom. Most pihenj, szükséged lesz rá, egy-két személy igen csak
 fárasztó tud lenni. - poénkodott.
- Uhh... - nyögtem - Alice... Emmett... - Carlisle jót mulatott.
 Ettől a kevés beszédtől is kimerültem, így nem kellett könyörögnie,
 hogy aludjak.
 Mást sem csináltam.
 Délután Alice-ék látogatása is épp oly gyorsan eltelt mint anyuéké.
 Esme tojássalátát és tejszínes-gombás spagettit csomagolt mivel tudta,
 hogy a kórház nem alkalmaz éppen mesterszakácsokat, Alice hálóingeket
 és köntösöket hozott, Rosalie két pár papucsot, egyet fürdéshez a
 másikat "járkáláshoz", a fiúk pedig egy-egy csokor virággal kedveskedtek.
 Annyira aranyosak voltak.
 El is pityeredtem kicsit.
 Este Edward segített letusolni, teljesen újjá születtem tőle és a
 legjobb az volt benne, hogy így együtt lehettem az én vámpírommal.
 Egészen addig ott maradt velem míg el nem kábultam a gyógyszerektől
 és mély álomba nem zuhantam.
 Így ment ez öt napon keresztül.
 Jöttek a Cullenek, anyuék, Leila és még a sulitársak közül is.
 Amikor végre hazamehettem az Edwarddal közös otthonunkba annyi
 ajándékot kaptam, hogy a csomagtartó tele lett velük.
 Természetesen állandó ellenőrző vizsgálatokra vissza kellett térnem
 hétfőn és csütörtökön, így Lizbeth és Margaret is megkaphatta
 a megérdemelt ajándékkosarát.
 Még ők hálálkodtak nekem!
 Akkor mit szóljak én?!
 Elöl-hátul ki volt nyalva a fenekem, ennek a két tündérnek köszönhetően.
 Otthon végre a saját ágyamban pihenhettem Edwarddal az oldalamon,
 együtt tusolhattunk és ő minden kívánságomat leste.
 Szinte egy percre sem hagyott magamra, kihagyta az iskolát és ha
 valahova el kellett mennie, azonnal kaptam magam mellé bébicsőszöket
 Carlisle-ék, illetve Charlie-ék személyében.
 A teljes felépülésem több hónapba tellett.
 A kemoterápia és a gyógytorna sokat segített, de elég hamar kimerültem.
 Alice rengeteget segített, a hajam elvesztése ügyében, rengeteg parókát
 rendelt nekem igazi hajból készülteket, amik hasonló képpen néztek ki
 mint a régi hajkoronám.
 Ezekkel nem éreztem magam olyan rosszul és rondának.
 Leginkább Edward előtt szégyelltem ami miatt kaptam is tőle fejmosást
 rendesen.
 Még szerencse, hogy hatalmas kerttel rendelkeztünk, meg is bolondultam
 volna egész nyáron a házba.
 Sokat ültem a hintaszékben.
 A nyári szünet alatt többször is rendeztünk a haverokkal grillpartikat,
 bográcsozást.
 Az utóbbi időt amit a suliban kihagytam magántanulóként fejeztem be.
 A tanárom természetesen ki más lehetett volna mint Edward, aki már
 jó párszor elvégezte a középsulit, mindent kirázott a kisujjából.
 A teljes felépülésem alkalmából meglepetés bulit szerveztek nekem.
 Épp a kórházból tartottunk haza.
 Szárnyaltam a boldogságtól, hogy újra a régi lehetek.
 A kapunkhoz érve fel sem tűnt mit terveztek, de mikor megindultunk
 a kocsibeállóról a garázs felé úgy megijedtem először, hogy a
 szívemhez is kaptam, ugyanis ketten oldalról előugrottak a sövény mögül
 történetesen Mike és Erick, egy pedig a kocsi elé ugrott, ki más
 merte volna megtenni ezt Emmetten kívül... és elkezdték konfettivel
 teleszórni az autót.
 Mikor befejezték, kiszálltunk.
 Aki számított egy kicsit is mindd ott voltak.
 A szüleim, az új családom, a barátaim és iskola társaim... mindenki,
 kivéve egyet... Jacobot.
 Azóta sem találkoztam vele mióta utoljára eljöttem La Pushból, pedig
 nagyon hiányzott.
 Többször is gondoltam rá az eltelt hónapok alatt.
 Na, de mindegy.
 A kert gyönyörűen fel lett díszítve, hála a mi tökéletes
 partiszervezőnknek, Alicenek.
 Lámpások lettek felfüggesztve a fákra, gyönyörű hatalmas terített
 asztal mindenféle nyalánksággal, a grillsütő izzott, rajta hatalmas
 marhahús szeletekkel, csirkemellel és a finom zöldségekkel.
 A medence körbe lett fáklyázva, hogy a medencés buli se maradjon el.
 Mindenfelé rózsafejek voltak felfűzve egy csillámos vékony kötélre
 amik fáktól fákig ki lettek feszítve.
 A hifiből kellemes zene szólt.
 Minden olyan tökéletesen összeillett.
 A parti eszméletlenül jól sikerült, mindenki nagyon jól érezte magát,
 Beszélgettek, táncoltak, akinek kedve szottyant még úszkált is.
 A grillfelelősek apa és Carlisle lettek aminek az lett a vége, hogy
 isteni lett minden sült, bár én abból nem ettem csak a vendégek
 dícsérték, de a zöldségek is mennyeien sikeredtek. Este nyolcra nem
 tudom honnan, de Emmett és Jasper közreműködésével előkerült egy
 három emeletes fondanttal bevont és marcipán szívekkel díszített
 torta, természetesen Alice utasítgatta őket hova is tegyék.
 A nagy mulatozás egyszer csak félbeszakadt, a zene lehalkult,
 az emberek elcsendesedtek.
- Egy kis figyelmet kérnék! - mindenki Alice felé fordult és egy
 kupacba gyűltek - Az én drága bátyámnak Edwardnak, bejelenteni
 valója van.
 Bejelenteni valója? Ugyan mi?
- Huhh... igen, szóval... mivel itt vannak Bella szülei és barátai is,
 így ez a legalkalmasabb pillanat, hogy az áldásotokat kérjem
 Renée és Charlie, és a lányotok kezét.