44. fejezet : Gyógyulás

Sziasztok!
Remélem ez a rész is épp úgy tetszeni fog mint az előző
és legalább ennyi komi is lesz.
Puszka

Magamhoz térve azonnal tudtam, hogy hol vagyok.
 Túl éltem, nem haltam bele.
 Azon viszont meglepődtem, hogy egyedül voltam a szobában.
 Fel szerettem volna ülni, de nem sikerült.
 Gyenge és kába voltam és a fejem is hasogatott.
 Ránéztem az órára és kettőt mutatott, csak azt nem tudtam milyen napszak van.
 Túl csendes volt minden, bár a kórházak amúgy sem hangosak.
 Az igaz, hogy néha ilyesztő tud lenni, főleg ha egy sűrgős esetről van szó
 mint például egy autóbalesetnél.
 Végig kellett hallgatnod annak a szerencsétlennek az üvöltését,
 a szenvedését.
 Ilyenkor összeszorítottam a fogaimat és próbáltam másra koncentrálni,
 nem mintha olyan könnyű lett volna.
 Átéreztem.
 Megnyomtam a nővérhívó gombot mert nagyon szomjas voltam és pisilnem
 is kellett.
 Egy percen belül megjelent egy nővérke aki a harmincas éveiben járhatott,
 mögötte Carlisle-lal.
- Bella, örülök, hogy magadhoz tértél. - szólt kedvesen após jelöltem
 - Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbevertek egy kalapáccsal, na meg kiszáradva mint a tapló
 és folyóügyi problémáktól is szenvedek.
 Carlisle erre elmosolyodott a nővérrel együtt.
- Lizbeth mindenben a segítségedre lesz. Szükséged van valamire?
- Egy nagy adag fájdalomcsillapítóra... - fogtam meg a hasogató bekötött
 fejem - és megkérhetnélek, hogy húzd fel nekem a rolót? Azt sem tudom,
 hogy éjjel vagy nappal van-e.
- Jelenleg éjszaka van, de ha ezt szeretnéd... - és Carlisle odasétált
 az ablakhoz.
 Felhúzta a rolót.
 Korom sötét volt odakint, de a csillagok gyönyörűen fénylettek és a
 hold sugara bevilágított az ablakon.
 Imádtam az ilyet látni.
 Szerettem az éjszakákat, olyankor minden annyira békésnek tűnt.
 Sokszor ültem ki otthon is a szobám ablakába.
 Hallgattam az erdő éjszakai életének neszét, a fák és bokrok zúgó énekét,
 az állatok bőgését, a száraz ágak reccsenéseit.
- Köszönöm... - hálálkodtam - és, Carlisle, hogy-hogy nincs itt senki?
 Hova tűntek a szüleim és Edward?
- Mindenkit hazaküldtem. A műtét után láttak amikor kitoltalak,
 de nem engedhettem be őket, most sok pihenésre van szükséged, és a
 szüleid is teljesen kimerültek. Megmondtam nekik, hogy bármi történik
 azonnal értesítem őket. Majd ha felkeltél bejöhetnek hozzád. Edward pedig
 nálunk tölti az éjszakát. Én most megyek mert még sok a dolgom. - mondta
 - Lizbeth, kérem mindenben segítse Bellát.
- Természetesen, Dr. Cullen. - felelte mosolyogva a nővér.
- Reggel találkozunk, szép álmokat Bella.
- Persze, legyen nyugodalmas estéd. - válaszoltam.
 Carlisle kiment és ott maradtam Lizbethel.
 Először is kaptam egy fájdalomcsillapító injekciót, azután ihattam egy
 pohár vizet és végül a leggázosabb és legkellemetlenebb dolog ami
 történt velem... az ágytálazás.
 Úgy elpirultam, hogy az arcom lángokban állt, de Lizbeth megpróbált
 megnyugtatni, hogy ez teljesen természetes, főleg egy ilyen nagy és
 komoly műtét után.
 Akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni Carlislet hogyan
 sikerült az operáció.
 Gondoltam, ha bármi baj lenne, már közölte volna velem.
 Bíztam benne.
 Őszinte embernek... vámpírnak ismertem meg őt, aki nem hiteget senkit
 ha olyanról van szó.
- Próbáljon meg aludni és ha szeretne még valamit csak nyomja meg
 a gombot. Jó éjszakát. - nyitotta az ajtót.
- Köszönöm a segítségét. - erre egy kedves mosolyt villantott.
 A nővér is magamra hagyott.
 Megpróbáltam megfogadni a tanácsukat és aludni, ami igazán nehezen sikeredett.
 Végül nagy szenvedések árán fél négy környékén elnyomott az álom.
 Nem emlékeztem mit álmodtam mikor felkeltem.
 A nap már ragyogóan sütött és meleg fény elért a takarómig.
 Jó érzés volt.
 Az óra fél tizet mutatott.
 Adtam magamnak öt percet, hogy összeszedjem a gondolataimat, azután
 megnyomtam a nővérhívót.
 Lizbethet vártam, de ehelyett egy ötvenes hölgy jelent meg.
 A kis tábláján a Margaret név állt.
- Jó reggelt, kedveském. Miben segíthetek?
- Jó reggelt. Fogat szeretnék mosni és megmosakodni.
- Hát, felkelnie egyenlőre még nem szabad, de egy tálba tudok hozni vizet,
 megtudja mosni az arcát és a kezét, és a fogmosás is megoldható így.
 Ennél rosszabb már nem is lehetett!
- Meg tudná mondani mikor kelhetek fel mondjuk letusolni, vécézni?
- Hamarosan visszaérkezik Dr. Cullen, akkor ő tud erre válaszolni.
 - igazgatta a takarómat.
- Rendben, köszönöm. Akkor megtenné nekem, hogy hoz egy tál vizet?
- Persze, máris hozom. - válaszolta.
- Nagyon kedves.
 Kiment, majd két perc múlva visszatért egy körülbelül negyven centi
 átmérőjű tállal.
 Bement a fürdőbe, engedett bele vizet, öntött hozzá egy kis tusfürdőt
 és az alkarjára terített egy törölközőt.
 Tartotta a tálat míg nagy nehezen megmosakodtam ahogy tudtam,
 azután átnyújtotta a törölközőt.
 Mikor ezzel végeztem, letette a tálat a székre, vissza kiment a
 fürdőbe és a fogtisztító szettemmel tért vissza.
 Gyorsan nekiláttam annak is.
 Teljesen felfrissültem ezektől.
 Ezzel is végezve mindent kivitt a helyére kimosta a tálat.
- Nagyon hálás vagyok önnek, már sokkal jobban érzem magam.
- Na, ennek örülök. - mosolygott rám - Tehetek még valamit?
- Csak annyit szeretnék kérni, ha kint van a családom valamelyik tagja,
 beengedné őket hozzám?
- Igen, Dr. Cullen ezt már előre engedélyezte, de egyszerre csak egy fő
 jöhet be. - magyarázta.
- Értem, és még egyszer hálám üldözni fogja.
 A két nővérke mindenképp megérdemelt egy kis ajándék csomagot
 a kedvességükért.
 Kiment és rá fél percre anyám száguldott be azonnal végig mérve
 aggódó arccal.
- Édes kincsem, hogy érzed magad? - ölelt meg óvatosan.
- Jobban vagyok. Nincs az a nagy nyomás a fejemben amit eddig éreztem.
- Jaj szívem, ha csak sejtettem volna... - kezdett hüppögni.
- Anya, ezt fejezd be. Ne csinálj úgy mintha ez a te hibád lenne.
 Én magam sem tudtam, nem hogy te. - nyugtatgattam.
 Renée tíz percet maradt aztán felváltotta a helyét apu, szintén ennyi
 időre, végül szerelmem.
- Mikor mehetek haza? - faggattam hátha tud valamit. - Nagyon lehangoló
 ez a hely.
- Szerintem még pár napot itt kell töltened a biztonságod érdekében.
 Itt azonnal tudnak segíteni.
- De hiszen te is elvégezted már a doktorátusit, nem lehetne mégis...
- Bella, kérlek. Én még nem praktizáltam, és a vért sem bírom úgy elviselni
 mint Carlisle.
- Ahh... a fenébe is. - Edward sajnálkozva nézett - Ne haragudj,
 igazad van... csak... annyira rossz ez a helyzet. Ennyire szerencsétlen
 is csak én lehetek, hogy amikor az életem végre teljességgel tökéletes,
 akkor kell jönnie valami bajnak is.
- Édesem... - simogatta meg az arcom - Most már nem lesz semmi baj,
 hamarosan teljesen felépülsz és tovább élvezhetjük a boldogságunkat.
- Hahh, már bárcsak ott tartanánk.
 Edward csalt egy kicsit, öt perccel tovább maradt.
 Mikor ő is kiment, Carlisle jött be.
- Nos, hogy érzi magát az én kis menyem? - mosolygott.
- Honvággyal küszködve. - mosolyogtam vissza rá.
- Még pár nap és hazamehetsz.
- Mennyi az a pár?
- Az a javulásodtól és az állapotodtól függ. Mindjárt kicserélem a
 kötésedet és megnézem, hogy állnak a kapcsok is.
- Oké. - feleltem egyszerűen.
 Hamarosan neki is látott.
 Amikor levette a kötést megvizsgálta a kapcsokat és a forradás helyét.
- Nagyon szépen gyógyul, szemmel látható.
- Főleg a te szemeddel. - kuncogtam.
- Ezzel nem vitatkozhatok. - nevetett ő is.
 Mindent rendben talált, így kaptam egy új kötést.
- Carlisle, mikor tusolhatok le?
- Ma már nyugodtan, de lassú mozdulatokkal nehogy megszédülj, hajolgatnod
 még nem szabad, úgyhogy majd szólok Edwardnak, ő segíthet neked
 ha csak nem szeretnél más valakit.
- Persze, hogy nem. Nincs rajtam olyanamit ő még ne látott volna.
 - kacagtam el magam.
- Jó, akkor szólok neki, ja és Bella, délután beszeretnének jönni hozzád
 a gyerekek és Esme is, ha nem baj.
- Dehogy baj! - vidultam fel - Alig várom, hogy lássak mindenkit.
- Akkor fel is hívom őket, örülni fognak neki.
- Hát még én! - vigyorogtam - És üdvözlöm a családot.
- Átadom. Most pihenj, szükséged lesz rá, egy-két személy igen csak
 fárasztó tud lenni. - poénkodott.
- Uhh... - nyögtem - Alice... Emmett... - Carlisle jót mulatott.
 Ettől a kevés beszédtől is kimerültem, így nem kellett könyörögnie,
 hogy aludjak.
 Mást sem csináltam.
 Délután Alice-ék látogatása is épp oly gyorsan eltelt mint anyuéké.
 Esme tojássalátát és tejszínes-gombás spagettit csomagolt mivel tudta,
 hogy a kórház nem alkalmaz éppen mesterszakácsokat, Alice hálóingeket
 és köntösöket hozott, Rosalie két pár papucsot, egyet fürdéshez a
 másikat "járkáláshoz", a fiúk pedig egy-egy csokor virággal kedveskedtek.
 Annyira aranyosak voltak.
 El is pityeredtem kicsit.
 Este Edward segített letusolni, teljesen újjá születtem tőle és a
 legjobb az volt benne, hogy így együtt lehettem az én vámpírommal.
 Egészen addig ott maradt velem míg el nem kábultam a gyógyszerektől
 és mély álomba nem zuhantam.
 Így ment ez öt napon keresztül.
 Jöttek a Cullenek, anyuék, Leila és még a sulitársak közül is.
 Amikor végre hazamehettem az Edwarddal közös otthonunkba annyi
 ajándékot kaptam, hogy a csomagtartó tele lett velük.
 Természetesen állandó ellenőrző vizsgálatokra vissza kellett térnem
 hétfőn és csütörtökön, így Lizbeth és Margaret is megkaphatta
 a megérdemelt ajándékkosarát.
 Még ők hálálkodtak nekem!
 Akkor mit szóljak én?!
 Elöl-hátul ki volt nyalva a fenekem, ennek a két tündérnek köszönhetően.
 Otthon végre a saját ágyamban pihenhettem Edwarddal az oldalamon,
 együtt tusolhattunk és ő minden kívánságomat leste.
 Szinte egy percre sem hagyott magamra, kihagyta az iskolát és ha
 valahova el kellett mennie, azonnal kaptam magam mellé bébicsőszöket
 Carlisle-ék, illetve Charlie-ék személyében.
 A teljes felépülésem több hónapba tellett.
 A kemoterápia és a gyógytorna sokat segített, de elég hamar kimerültem.
 Alice rengeteget segített, a hajam elvesztése ügyében, rengeteg parókát
 rendelt nekem igazi hajból készülteket, amik hasonló képpen néztek ki
 mint a régi hajkoronám.
 Ezekkel nem éreztem magam olyan rosszul és rondának.
 Leginkább Edward előtt szégyelltem ami miatt kaptam is tőle fejmosást
 rendesen.
 Még szerencse, hogy hatalmas kerttel rendelkeztünk, meg is bolondultam
 volna egész nyáron a házba.
 Sokat ültem a hintaszékben.
 A nyári szünet alatt többször is rendeztünk a haverokkal grillpartikat,
 bográcsozást.
 Az utóbbi időt amit a suliban kihagytam magántanulóként fejeztem be.
 A tanárom természetesen ki más lehetett volna mint Edward, aki már
 jó párszor elvégezte a középsulit, mindent kirázott a kisujjából.
 A teljes felépülésem alkalmából meglepetés bulit szerveztek nekem.
 Épp a kórházból tartottunk haza.
 Szárnyaltam a boldogságtól, hogy újra a régi lehetek.
 A kapunkhoz érve fel sem tűnt mit terveztek, de mikor megindultunk
 a kocsibeállóról a garázs felé úgy megijedtem először, hogy a
 szívemhez is kaptam, ugyanis ketten oldalról előugrottak a sövény mögül
 történetesen Mike és Erick, egy pedig a kocsi elé ugrott, ki más
 merte volna megtenni ezt Emmetten kívül... és elkezdték konfettivel
 teleszórni az autót.
 Mikor befejezték, kiszálltunk.
 Aki számított egy kicsit is mindd ott voltak.
 A szüleim, az új családom, a barátaim és iskola társaim... mindenki,
 kivéve egyet... Jacobot.
 Azóta sem találkoztam vele mióta utoljára eljöttem La Pushból, pedig
 nagyon hiányzott.
 Többször is gondoltam rá az eltelt hónapok alatt.
 Na, de mindegy.
 A kert gyönyörűen fel lett díszítve, hála a mi tökéletes
 partiszervezőnknek, Alicenek.
 Lámpások lettek felfüggesztve a fákra, gyönyörű hatalmas terített
 asztal mindenféle nyalánksággal, a grillsütő izzott, rajta hatalmas
 marhahús szeletekkel, csirkemellel és a finom zöldségekkel.
 A medence körbe lett fáklyázva, hogy a medencés buli se maradjon el.
 Mindenfelé rózsafejek voltak felfűzve egy csillámos vékony kötélre
 amik fáktól fákig ki lettek feszítve.
 A hifiből kellemes zene szólt.
 Minden olyan tökéletesen összeillett.
 A parti eszméletlenül jól sikerült, mindenki nagyon jól érezte magát,
 Beszélgettek, táncoltak, akinek kedve szottyant még úszkált is.
 A grillfelelősek apa és Carlisle lettek aminek az lett a vége, hogy
 isteni lett minden sült, bár én abból nem ettem csak a vendégek
 dícsérték, de a zöldségek is mennyeien sikeredtek. Este nyolcra nem
 tudom honnan, de Emmett és Jasper közreműködésével előkerült egy
 három emeletes fondanttal bevont és marcipán szívekkel díszített
 torta, természetesen Alice utasítgatta őket hova is tegyék.
 A nagy mulatozás egyszer csak félbeszakadt, a zene lehalkult,
 az emberek elcsendesedtek.
- Egy kis figyelmet kérnék! - mindenki Alice felé fordult és egy
 kupacba gyűltek - Az én drága bátyámnak Edwardnak, bejelenteni
 valója van.
 Bejelenteni valója? Ugyan mi?
- Huhh... igen, szóval... mivel itt vannak Bella szülei és barátai is,
 így ez a legalkalmasabb pillanat, hogy az áldásotokat kérjem
 Renée és Charlie, és a lányotok kezét.