50.fejezet : Új élet

Sziasztok!
Különleges a mai nap!
Elérkeztünk az 50. fejezethez.
Tudom, még csak két nap telt el, de nagyon
beindult a fantáziám és nem bírtam magammal.
Szívem-lelkem beleadtam ebbe a részbe, úgyhogy
extra sok komit kérek.
Ehhez a részhez egyik kedves olvasóm  Lakatos Fruzsina
segített hozzá, ő adott ihletet, köszönet neki ezért.
Puszi mindenkinek!


 Anyuék azt hitték Brazíliába mentünk nászútra.
 Nem akartuk, hogy tudják hol is vagyunk valójában.
 Ahogy ígértem nekik, amint megérkeztünk " Brazil " Skóciába,
 felhívtam őket.
 Kár, hogy nem arról a tájról adhattam nekik leírást ami a szemem
 elé tárult.
 A hely gyönyörű volt, minden zöld és virágos, a hegyek magasan
 körbeölelték a völgyet és a kastélyt, hófedte csúcsaik csak úgy
 fehérlettek.
 Még hogy nem túl nagy kastély?
 Nem tudom Carlisle-éknak mi lehetett akkor tényleg nagy!
 A kastély ami immár az új otthonomnak számított nem volt túl
 jó állapotban, felújításra szorult és alapos takarításra, de
 amik belül rejtőztek...
- Ejha! - és füttyentettem - Ti aztán tudtok élni! - mondtam
 elismerően.
- Hát igen, gondolom mondanom sem kell kiknek köszönhető.
 - mosolygott.
- Sejtem.
 A Cullen villa ehhez képest piskóta parasztháznak számított.
 Itt mindent selyem, plüss, ezüst, porcelán és kristály borított
 arannyal vegyítve.
 Antik és modern bútorok egyvelege.
 Csak ahova először beléptünk egy 15x15 méteres szinte üres
 helyiség volt, egy piros bársony szőnyeges lépcsővel az
 emeletre amely még kétfelé ágazott, mint a mesékben.
 Egy óriási kristály csillár, két óriási festmény jobb és bal
 oldalon is amit le mertem volna fogadni, hogy Carlisle festette
 és még egy kabáttároló.
 Bal kéz fele volt található a könyvtár és a nappali.
 Akkorára sikeredett mint egy kosárlabda pálya.
 Innen még két helyiségbe nyílt ajtó, egy a dolgozószobába,
 egy pedig fürdőszobába.
 Jobb kéz fele a spejz, konyha és az étkező bárpulttal és
 mindennel felszerelve.
 A felső szinten nem kevesebb mint 12 szoba, 6 fürdőszoba és
 legalább ennyi gardrób lett kialakítva.
 Edward megmutatta a miénket, amitől leesett az állam.
 Az ablakok hatalmasak voltak aminek köszönhetően világos lett
 a helyiség, a függönyök fehér csipkéből, a sötétítők
 dióbarna szaténból készültek.
 A domináló az arany, barna, bordó és a fekete voltak.
- Bár ez nem az én régi szobám, mégis úgy gondoltam ez jobban
 tetszene neked. Itt van fésülködő asztal is. - kacsintott rám.
 És tényleg volt...nem is akármilyem.
 Bükk fából készült, kézzel faragott, aranyozott, fiókos és
 kinyitható tükrös, hozzá illő arany színű kárpitos ülőkével.
 Az ágyunk baldachinos fekete vas, éjjeliszekrények, íróasztal,
 tévé és társai, kanapé, dohányzóasztal, perzsa szőnyeg és
 gardróbszoba.
 Ha mindent felsorolnék sosem lenne vége, és pedig ez csak egy
 szoba volt a 12-ből, meg más egyebek.
 Az úszómedencéről és a kertről már nem is beszélek, de majd
 lesz rá alkalom, szépen sorban.
 Egy nap nem is volt elég a felfedezésre.
 Edward estig mindenben a segítségemre volt, tízszer gyorsabban
 takarított mint én.
 Amit előre helyeztünk a fürdőnk, a szoba portalanítása és az
 ágynemű cseréje.
 A függöny, ágytakaró mosásával máskor foglalkoztunk, na meg
 az ablakpucolással.
 Elképzelni sem tudtam, hogy oldjuk azt meg, de Edwardnak
 mindenre akadt ötlete.
 Az én okos, csodás férjem.
 Estére teljesen kimerültem, de akadt még egy nagyon fontos
 tennivalóm.
 Mit gondoltok, mi lehetett az?
 Bizony, bizony... a nászéjszaka.
 A legdögösebb formámat akartam nyújtani, ezért összekaptam
 magam.
 Lefürödtem, hajatmostam, átborotváltam mindenemet és egy
 extra szexi tűzpiros csipke babydollt választottam hozzáillő
 masnis tangával.
 Nem sokmindent takart, de ez volt a lényeg.
 Azt akartam, hogy minden tökéletesen menjen.
 Alig vártam, hogy kicsomagoljon mint egyfajta ajándékot.
 Edward addig egy másik fürdőszobában tartózkodott.
 Teljesen egyszerre léptünk be a szobába.
 Mikor megláttuk egymást mindkettőnk szemében hatalmas vágy
 csillogott.
 Ha tehettük volna, már szemmel felfaltuk volna egymást.
 A morgását elégedettségnek vettem.
 Mire hármat pislogtam már ott is állt előttem vágytól
 feltüzelve.
 Először csak gyengéden elkezdett simogatni, az arcomnál kezdte
 és szép lassan haladt lefelé, majd megcsókolt, de nem
 azzal a puhatolózással... totálisan be volt indulva.
 Ajka úgy falta az enyémet, hogy fél percen belül felduzzadt
 az édes nyelvcsatától.
 Úgy megszédültem a mámortól mintha részeg lettem volna,
 Edward nyakába kellett kapaszkodnom.
 Felkapott az ölébe és az ágyra száguldott velem.
 Ez az éjszaka más volt mint a többi... meghittebb, mintha
 csak álmodnám.
 A szerelmünk ekkor teljesedett ki.
 A testünk teljesen egybeforrt, egyként mozgott, a teste...
 a lénye, olyan volt számomra mint az ambrózia, a mennyben
 éreztem magam.
 Sosem volt még ennyire heves, ennyire vad.
 Ebből lett a baj.
 Olyan hirtelen történt minden.
 Nem így terveztük, de csak pár másodperc...
 Edward épp felül volt, a hevessége teljesen meglepett,
 a nyakam felé tartott a vállamról.
 Észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel.
 Fekete szemei szikráztak, de nem azért amire én gondoltam,
 a mámor elvette az eszem, későn kapcsoltam.
 A morgásánál tértem magamhoz, megpróbáltam szólongatni,
 rázni, eltolni, de mintha egy betontömböt próbáltam volna
 megmozdítani és akkor megtörtént... a fogai a nyakamba
 fúródtak, amitől fájdalmas sikoltás hagyta el a torkomat.
 Akkor juthatott el a tudatáig mit is csinál mert azonnal
 leugrott rólam és a legtávolabbi sarokba menekült.
 Az arca eltorzult, fájdalom, félelem ült ki rajta.
 A szemei még mindíg feketék, de óriásira tágultak.
 A levegőt úgy kapkodta mint aki épp fulladozik.
 A szája bal sarkában egy csepp vérem pergett le az álla
 irányába.
- Istenem, ne... - fulladozott - mit tettem... - a hangja
 hisztérikus, sokkos volt.
 A méreg azonnal elkezdett terjedni, amitől lángba borult
 az egész testem.
 Nem bírtam megszólalni csak Edward felé nyújtottam a kezem,
 aztán a tudattalan mélységben találtam magam.
 Belül tudtam mi történik velem... átváltoztam.
 Sosem gondoltam, hogy valami ennyire fájdalmas lehet.
 A halált kívántam, semmi másra nem tudtam gondolni csak,
 hogy legyen vége.
 Amit Edward mesélt az átváltozásról, nem épp ilyen volt.
 A külvilágot nem teljesen érzékeltem, egy-két hangra
 oda tudtam figyelni, de a fájdalom szinte az eszemet vette.
 Valami nem stimmelt.
 A csontjaim mintha ezer darabra törtek volna majd újra
 összefortak, ismét tört, megint forrt.
 Ilyenről nem volt szó.
 Élve égtem, a csontjaim darabokban, a gerincemet mintha
 kitépték volna.
 Néha sikoltásra lettem figyelmes, nem voltam benne biztos,
 hogy valós.
 Még a fogínyem is hasogatott, mint a fogamat tépkednék
 egyenként, ami folyton visszanő.
 Én emlékezhettem rosszul, vagy ez teljesen másként kellett
 volna történjen?
 Úgy éreztem évek óta ebben az állapotban vagyok és sosem
 lesz vége.
 Nem tudtam mennyi idő tellhetett el, aztán egyszer csak
 elkezdett minden fájdalom csillapodni.
 A hallásom egyre kitisztultabbá vált, enyhén kezdtem érezni
 az illatokat is, idővel mindíg erősebben.
 Egyszer csak hangokat fedeztem fel, két férfiét,
 beszélgettek.
- Mégis mikor lesz már vége? Ezt nem bírom elviselni.
- Még kábé egy nap, hisz tudod.
- Istenem, ez mindd az én hibám! Hogy veszthettem el a fejem?
 A feleségem..., hogy tehettem?
 Na itt leragadtam.
 A feleségem? Ki? Én? Ki ő?
 És ekkor beugrott.
 Edward... esküvő... utazás... nászéjszaka...
 Edward a férjem.
 És vámpír.
 De ki a másik pasas?
 Csak ketten jöttünk, nem ismertem fel.
 Minden olyan más volt, hangosabb, élesebb.
 Egyre több dolgot érzékeltem, a fájdalom szinte teljesen
 elmúlt.
 Lassan elkezdtem mozgatni az ujjaimat a kezemen és a
 lábamon is.
- Carlisle... ez, hogy lehetséges. - lépteket hallottam.
- Nem tudom, de biztos van rá logikus magyarázat.
- Még csak másfél nap telt el, ez... lehetetlen. - csendült
 hitetlenség a hangjában.
- Nem értem. Ilyet még sosem láttam. - felelte az... apósom.
 De ő, hogy került ide?
 Másfél nap? Miről beszélnek?
 Úgy tudtam az átváltozás minimum három nap.
- Az átváltozás még nem fejeződhetett be, hiszen... még
 ver a szíve.
- Az biztos, hogy valami nem stimmel, az lehetetlen,
 hogy nem sikerült. Képtelenség!
 Mi? Ver a szívem?
 De az lehetetlen, a vámpíroknak nincs szívverésük,
 bizonyos értelemben halottak.
 Válaszolni még képtelen voltam mert a nyelvem még zsibbadt,
 de megpróbáltam jelezni nekik, hogy hallom őket.
 Elkezdtem mozgatni az ujjaimat.
 Edward észrevette, mert megszorította a kezem.
- Kicsim... Bella, hallassz engem? - kérdezte - Ha igen,
 mozdítsd meg az ujjad.
 Megtettem amit kért.
- Carlisle! Carlisle... hall minket! - öröm volt a hangjában.
 - Ez hihetetlen! Nem értjük ez, hogy lehetséges, de
 valamelyest ember maradtál. Ver a szíved, de a tested
 megváltozott. Érted?
 Ismét megmozdítottam az ujjaimat.
- Bella... - szólt Carlisle - amíg teljesen magadhoz nem
 térsz, szeretném az engedélyedet kérni egy vérvételhez.
 Mivel félig ember maradtál valahogy, vér is folyik az
 ereidben. Szeretném megvizsgálni, hogy megtudjuk mi
 történik veled. Megengeded?
 Hát ez az én formám, még vámpírrá is képtelen voltam
 átváltozni, de beleegyeztem.
 Már a tűszúrást is éreztem.
 Carlisle azonnal neki is látott.
 Még egy óráig hallgattam Edward sírását, bocsánat
 kéréseit, hogy elveszítette a fejét.
 A feromon meg a vér egyvelege megbolondította, nem bírt
 tőle leállni.
 Őszintén?
 Abszolút nem bántam.
 Nem számítottam rá, nem voltam felkészülve, de lehet,
 hogy így volt jó.
 Csak egy hónap múlvára terveztük.
 Átestem rajta, túléltem és hamarosan magamhoz tértem.
 Úgy pattant ki a szemem mint a rugó.
 Amit először megpillantottam az én gyönyörű férjem volt.
 A látásom... olyan éles lett, hogy olyan dolgokat is
 észrevettem ami úgymondd addig kiszúrta a szemem.
 Edward még tökéletesebben nézett ki, mint emberi
 látásommal.
- Krisztusom, de szép vagy... - suttogtam rá meredve.
 Aztán azonnal meg is lepődtem a saját hangomon.
 Ez az én hangom?
 Mintha valami égi dallamot hallgatnék.
 Edward rám mosolygott, de az arca fájdalmat tükrözött.
- Kérlek bocsáss meg nekem, nem akartam... elvesztettem
 az írányítást... annyira sajnálom.
 Az ő hangján is elhűltem, mintha csillingelt volna.
- Csss... hagyd ezt. Egyáltalán nincs mit megbocsássak,
 előbb-utóbb megtetted volna, nem? Hát most előbb,
 és én nem bánom. A hangom viszont...
- Igen, tudom. De majd megszokod. Ilyenkor minden kiélesedik.
- Veszem észre. Még a plafon legkissebb repedéseit is látom.
- És ez még semmi.
- Hol van Carlisle és, hogy került ő ide?
- Pánikba estem. Azonnal felhívtam, ő pedig három órán
 belül a gépen is ült.
- Mi történik velem? Hogy lehetséges, hogy csak félig
 vagyok vámpír?
- Mi sem értjük. Te vagy az egyetlen a világon, sosem
 találkoztunk még hasonlóval. Carlisle azonnal nekilátott
 a kutatásoknak. Hamarosan biztos megtudunk valamit.
- Ezek szerint dobog a szívem, vér folyik az ereimben,
 akkor képes vagyok emberi táplálékot is enni?
- Kideríthetjük ha szeretnéd. Nézzünk valamit a hűtőben?
- Jó ötlet. Farkas éhes vagyok.
 Lementünk a konyhába és feltúrtuk a hűtőt, valami ehető
 után kutatva.
 Akadt némi tojás, joghurt, saláta.
 Egyikre sem vágytam igazán, de a joghurtot választottam.
 Képzeljétek lecsúszott, aztán még egy kanál és még egy
 amíg el nem fogyott.
 Nem jött vissza.
 Edwarddal összenéztünk.
 Egyszerre kiáltottunk Carlisle-nak aki két másodpercen
 belül ott is állt előttünk.
- Carlisle, meg bírom enni az emberi kaját.
 Ezen ő is nagyot nézett.
 Én ezt fel nem tudom fogni - vakarta a fejét - Eddig
 minden vámpírokkal kapcsolatos dolgon túltettél.
 Másfél nap alatt átváltoztál, eszel emberi ételt,
 van szívverésed, van véred és még azon felül gyors vagy
 mint mi, az érzékeid is hibátlanok és megvannak a
 szemfogaid is. A vérivás maradt csak. Muszáj rájönnöm...
 muszáj... - hajtogatta.
- Hamarosan elmegyünk vadászni, ettől még nem laktam jól,
 de a torkom sem kapar annyira. - mondtam.
- Te is jössz Carlisle? - nézett rá Edward.
- Mindenféleképpen! Hátha tapasztalunk egyéb...
 furcsaságot is.
 És bizony tapasztaltunk.
 Nem volt elég, hogy elfogyasztottam négy hegyi kecskét,
 de a legrosszabb, hogy nem csak a vérüket.
 A szívüket és még a nyers húsukba is belefalatoztam.
 Edwardék elhülve nézték végig a vérengzésemet.
 Egyszerűen elvesztettem az eszem.
 A vér és a véres hús olyan volt számomra mint a
 legfinomabb étel a világon.
 Mámorító!
 Semmi mást nem érzékeltem magam körül.
 Mikor végeztem a mészárlással és magamhoz tértem
 sokkot kaptam, és olyan undorral tekintettem végig
 magamon, hogy majdnem elhánytam magam.
 Remegtem.
 Edwardék arcán a meglepedtségtől az elborzadásig
 minden átfutott.
- Ezt én tettem vele. - lehelte szerelmem.
 Először csak álltam mereven és bámultam Carlisle-ékra
 csupa vértől mocskos testtel, aztán nekilódultam
 először félelemtől, majd dühtől vezérelve a kastélyba.
 Edwardék mögöttem suhantak.
 A kastély előterében összecsuklottam és felzokogtam.
 Voltak könnyeim.
 A testem reszketett.
- Bella... - szólt Edward.
- Hagyj... hagyj most kérlek... - mondtam fel sem nézve.
- Kérlek... kicsim... - próbálkozott újra.
 Nem rá voltam mérges, hanem magamra.
- Azt mondtam hagyj! - ordítottam rá.
 Ekkor a düh megállíthatatlanul terjedt szét a 
 testemben, a vérem és a testem felforrt, az egész
 lényem remegett.
 Egy morgás és egy üvöltés szakadt fel a torkomból,
 és egy ugrással a lépcső felé kiszakadtam a testemből.
 A lépcső tetején értem földet négykézláb, vicsorogva
 Edwardék felé... farkasként.
 Edwardék meghőköltek, tátott szájjal néztek rám.
 A szemtükrükön át láttam magam, amitől felnyüszítettem,
 aztán vonyítottam... egy szürke farkas testébe zárva.
- Ez képtelenség... lehetetlen... - lépett előre
 Carlisle - Bella... Bella egy... egy HIBRID!