39.fejezet : Szülők!!!

Sziasztok!
Ahogy ígértem, mára mindenképp hoztam egy újat.
Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket.
Jó szórakozást kívánok. :)


 A ház csodásan nézett ki.
 Gyönyörű bútorok, üvegből és teljesen simára dolgozott fából.
 A kanapék, fotelek és székek mind kárpitozottan vártak.
 A konyhapult márványkőből készült.
 A ház négy szobából, két fürdőből, nappaliból, konyhából és egy
 étkezőből állt.
 Továbbá a hátsó udvarrészre két terasz nyílt, egy kicsi az emelete
 és egy nagy a földszinten is.
 A lentin volt egy fa kerti ülőgarnitúra és egy hintaágy.
 A pázsiton hatalmas pavilon lett felállítva és mellette egy óriási
 medence.
 Az egész ház és minden hozzá kapcsolódó dolog csodásan nézett ki.
 Amikor anyuék meghallották Edward ötletét teljesen ledöbbentek.
 A karácsonyi ajándékomon totál kiakadtak.
 Nem fogadták valami nagy lelkesedéssel.
- Bella, ez nagyon komoly dolog. Egy ilyen döntés hatalmas felelősséggel
 jár. - szónokolt Renée.
- Bizony. Nagyon fiatalok vagytok ehhez. Mi lesz a tanulással?
 Miből fogtok megélni? - kontrázott Charlie.
- Pénzben nincs hiány, a családom elég tehetős, az iskolát pedig
 természetesen folytatjuk. - válaszolt Edward.
- Én meg továbbra is Leila-nál dolgozok. - tettem hozzá.
 Láttam Edward értetlen arcát, de nem mondott semmit.
 Biztos azt gondolta megőrültem.
 Ki a fene akarna egy milliárdos vámpír mellett dolgozni?
 Az igazság az, szerettem Leila-nál gályázni.
 Imádtam a bohókás barátnőmet és amíg vele voltam nem gondoltam a
 problémákra, ami mostanában igencsak elkerült.
- Szeretném ha ezt jobban átgondolnátok. Őszintén... nem tetszik nekem
 ez az ötlet. - mondta Charlie. - Tudod, hogy kedvellek Edward, ez nem
 ellened szól, de ő az én egyetlen kislányom. Biztonságban akarom
 tudni és itthon biztonságban van.
- Teljesen megértelek Charlie, de én nagyon szeretem a lányotokat és
 szeretném mindíg magam mellett tudni. Minden vágyam, hogy velem éljen...
 mellettem kelljen és aludjon életem végéig. Hiszen ti tudjátok ezt a
 legjobban milyen, ti már átéltétek. Ti is ennyi idősek voltatok.
 - érvelt Edward.
- Ez igaz. De ez akkor is más... - próbálkozott anyám, de nem tudta
 megmagyarázni.
- És mit csináltok ha becsúszik egy gyerek?
 Na ez nagyon kínos pillanat volt.
 A szüleim és a szexuális életem Edwarddal.
 Szuper!!!
- Apa! - kiáltottam elvörösödve.
- Ettől nem kell tartanotok, ez nem eshet meg. - felelte nyugodtan szerelmem.
- Már hogyne... - kezdte volna apám.
- Charlie... nekem nem lehet gyerekem. - vágott közbe Edward.
 Anyámék egyből elhalgattak, csak tátogtak.
- Sa-sajnálom haver, nem tudtam... - kért bocsánatot apám.
- Óh, istenem. Szegénykém. - mondta Renée is.
- Semmi baj, már régóta tudom. Hozzászoktam a gondolathoz. - mondta.
- És mit csináltok ha később szeretnétek? - érdeklődött anya.
- Örökbe fogadunk. - feleltem egyszerűen.
 Összenéztünk Edwarddal.
- Én azért azt javasolnám, rágjátok át ezt mégegyszer. Adjatok magatoknak
 egy hetet. Ha az után is így gondoljátok... ám legyen. - adta áldását apa.
 Alig mertem elhinni.
 Az apám beleegyezett.
- Köszönöm, Charlie. - rázta meg vámpírom a kezét - El sem tudod képzelni
 mit jelent ez nekem.
- Köszi apa! - ugrottam a nyakába.
- Jó-jó... elég lesz. Csak meg ne bánjam. - mormogta.
- Nem fogod. - feleltem.
 Mindhárman Renée-re néztünk.
- Hát... ha tényleg komolyan gondoljátok...
 Nem kellett többet mondania.
 Már repültünk is egy ölelésre.
- De mielőtt bármit is tennétek, szeretnénk látni mi is a házat. - mondta anyu
 egy huncut mosollyal.
- Természetesen. Mikor szeretnétek? - kérdeztem.
- Amint letelt az ünnep.
 Láttam anyámon, hogy már bezsongott.
 Alig bírta kivárni azt a két napot.
 Még vagy két óra tiszteletbeli beszélgetést nyomtunk le mire Edward
 kimondta, hogy indulnia kell.
 Felöltözött, elköszönt és a kíséretemben kisétált az autójához.
- Visszajössz este? - kérdeztem megcsókolva.
- Mikorra jöjjek?
- Úgy... tíz körül.
- Itt leszek. Szeretlek.
- Én is szeretlek. Várni foglak.
 Ezzel beült és el is száguldott.
 Visszamentem a házba, elköszöntem anyuéktól mert nem voltam éhes.
 Eszembe jutott Carlisle-éknál az a rengeteg kaja, el is ment az étvágyam.
 Esme és a lányok így is csomagoltak egy csomó mindent, el kellett hoznom
 haza mert nemleges választ nem fogadtak el.
 Renée-ék természetesen azokból vacsoráztak.
 Nagyon ízlett nekik.
 Felmentem a szobámba.
 Amíg Edwardra vártam átnéztem Alice sulis jegyzeteit, az e-mail-jeimet,
 majd elmentem tusolni.
 Szexi szatén hálóingbe bújtam egy szinte mindent láttató tangával.
 Bár ez szemétség volt tőlem hiszent itt tudtam, hogy semmi esély a légyottra.
 De tetszeni akartam a páromnak.
 Ki ne szeretne egy ilyen szuper pasinak?
 Nem elég, hogy dögös, erős, villámgyors, milliárdos és még hallhatatlan is.
 Na és persze csak az enyém.
 Mire éppen készen lettem mindennel be is száguldott az ablakon.
 Szó nélkül magához húzott, belemarkolt finoman a fenekembe és egy oltári
 csókkal forrtunk egybe.
 Mikor abbahagytuk zúgott a fejem és totál kába voltam.
- Nem tudom ezt hogy csinálod, de mindíg elvesztem tőled az eszem.
- Ez a vámpírizmussal jár. - csókolt meg újra.
 Az időérzékem  ilyenkor egyenlő volt a nullával és soha nem emlékeztem
 rá hogyan is kerültünk az ágyra.
 A lényeg, hogy ott voltunk.
 Olyan gyorsan téptem le róla a pólót, hogy még én is meglepődtem magamon.
 Alig vártam, hogy megérinthessem azt az édes és hűvös bőrét, hogy
 megcsókolhassam, végignyalhassam, simogathassam.
 Még azt is elfelejtettem, hogy hol is vagyunk egyáltalán.
 Az ajtómat már rég kulcsra zártam, lett volna meglepetés ha ránk nyitnak.
 Megpróbáltam nagyon csöndes lenni, de Edward kezei között ez elég nehezen ment.
 Ahol csak megérintett lángra kapott a bőröm.
 Úgy éreztem felforr a vérem, még az ő hűvös bőre sem segített.
 Olyan nedves voltam, hogy a combomon folyt végig.
 Edward ujjai úgy mozogtak bennem mint a dugattyúk.
 Már nem tudnám megmondani hányszor juttatott a csúcsra.
 Aztán fordítottam az állásunkon.
- Én következek. - mondtam és lassan lefelé haladva csúsztam le kőkemény
 vesszője felé.
 Vagy két órán keresztül huncutkodtunk.
 Apuék az egészből nem vettek észre semmit, a tévé épp kapóra jött nekünk.
 Éppen meccs ment.
 Az éjszakát is természetesen velem töltötte.
 Az éjjelem nyugodtan telt, a reggelem pedig ismét gyönyörű lett amint
 megláttam magam mellett az én csodás vámpíromat.
- Szép jóreggelt, szépségem.
- Neked is szerelmem. - bújtam hozzá.
 A csókkal mindíg vártam a fogmosásig.
- Hogy telt az éjjel? - kérdeztem.
- Olvasással. Elhoztam az egyik könyvemet magammal amit Rose-tól kaptam.
- Akkor legalább nem unatkoztál. - Csak megrázta a fejét. - Na és mit fogsz
 ma otthon csinálni? - érdeklődtem.
- Amit éjjel is, aztán még átmegyünk Emmettel és Jasperrel a házunkba és
 lefedjük a medencét, hogy akármikor használhassuk ha kedvünk szottyan.
 Erről eszembe jutott a Párizsi medencés szeretkezésünk.
 Milyen csodás is volt!
 Házunkba. Még csak ízlelgettem a szót, de ennek hallatán teljesen felpörögtem.
 Edward és én, csak mi ketten, összeköltözünk a saját házunkba.
 Soha nem gondoltam volna.
- Na és te? - kérdezett vissza.
- Ma segítek apunak havat lapátolni, aztán tanulok egy keveset,
 hogy ne egyszerre kelljen bemagolnom mindent, aztán összekészítjük a
 rengeteg maradék ételt, becsomagoljuk a menhelynek és az árvaháznak,
 elvisszük nekik. Ja és még Jacobéknak is teszek el, úgyis találkozok vele,
 holnap majd odaadom neki.
- Jacob? - Edwardnak lefagyott a mosolya.

                                                    Ő itt a kis Márk Alex kisfiam

                                                         Ez lennék én a babával

                                          A nagy fiam Krisztián Kristóf, itatta az öcsikéjét

38.fejezet : Ajándékozás

Szió mindenki!!
Most egy tőlem nem túl megszokott hosszabb fejezetet hoztam.
Ennél a résznél különösen kíváncsi vagyok a véleményeitekre,
kérlek írjátok le nekem.
Szép napokat mindenkinek.


 Megígértettem Edwarddal, hogy nem vásárolgatnak majd nekem
 össze-vissza mindent a testvérével.
 Nem örvendett emiatt, először ellent mondott, késöbb mikor
 észrevette mennyire dühös lettem beadta a derekát,
 ő sem akart az első karácsonyunkon az első veszekedésbe
 bonyolódni.
 Inkább kiélveztük az együttlétet és jól éreztük magunkat
 Edward családja körében.
 Ahogy visszatértünk a nappaliba  átnyújtották a
 nekem szánt ajándékukat amit még nem volt eddig lehetőségük
 az én kényes gyomrom miatt.
 Hála istennek a család egyként nyújtotta át a díszes
 csomagolású dobozkát és nem külön-külön vásárolgattak.
 Abba bele is őrültem volna.
 Persze a Cullenek egymásnak így vásároltak így mindenki
 kezében hét tasak és (vagy) doboz volt.
 Kivétel nálam, de egyáltalán nem bántam, sőt... hála istennek.
 Edward-nál is hat volt mivel az enyén a táskám mélyében
 lapult.
 Megsúgtam neki, hogy majd ha kettesben leszünk megkapja.
 Igencsak felvidult tőle.
 Alice és Rose természetesen leginkább ruhákat, cipőket,
 egyéb kiegészítőket kapott, Emmett különböző gépi kütyüket
 és sporthoz kapcsolatos dolgokat bontogatott, Esme ékszereket,
 kerti felszereléseket, Jasper háborúhoz kapcsolatos dolgokat,
 végül Carlisle és Edward legtöbbet könyveket, festményeket,
 cd-ket kaptak.
 Legvégül én kezdtem kicsomagolni  a kis dobozt.
 Egy gyönyörű kövekkel díszített aranyszínű dobozkát rejtett
 apró kallantyúval az elején.
 Már a doboz látványán megrökönyödtem, amikor viszont ki is
 nyitottam a többiek unszolására muszáj volt leülnöm mert ha
 nem tettem volna elájulok.
 Biztos voltam benne, hogy ez nem egy egyszerű ajándék.
 Sokkal több annál.
 Egy aranyozott kulcsot tartalmazott amibe bele volt vésve,
 hogy legyetek boldogok.
 Ti mire gondoltatok volna?
 Mindenki tudja, hogy egy kulcs valamiféle zárhoz tartozik
 ami nem feltétlenül kicsi dolog.
 Teljesen belesápadtam a dolgok gondolatába is.
 Reménykedtem, hogy nem olyan bolondok, hogy esetleg egy
 autót újítottak be nekem, bár tőlük minden kitellett.
 Bizony...
 Törtem a fejem, de semmi ésszerű nem ugrott be, annyira
 nagy dolgokra pedig gondolni sem akartam vagy mertem.
- Egy óra múlva megtudod mit is jelent. - kacsintott Edward.
 Ez nem ér(gondoltam én), de a gyerekes durci mögött a
 kíváncsiság majd megölt.
 Alig bírtam kivárni, olyan lettem mint akinek besózták a fenekét.
 Az egy órán belül azért próbáltam kideríteni egy-két csellel
 hátha valaki elszólja magát, de nem... bánatomra.
 Erősek és makacsok voltak.
 Akárcsak én.
 Abba az egy órába bele kellett súvasztanom a szerelmem
 ajándék átadását is, mindez az ő szobájában történt meg.
- Ne számíts nagy dologra, de azért remélem tetszeni fog
 és hasznád veszed.
- Bella, nincs olyan dolog a világon amit tőled ne szeretnék,
 legyen az bármi. - simogatta meg az arcomat.
 Benyúltam a táskámba, kivettem a csomagolt bársony kis szütyőt
 majd beletettem Edward tenyerébe.
 A szívem rosszabb volt mint egy bomba ketyegője.
- Nyugtasd meg magad szívem, különben felrobban a mellkasod.
 - tette a szívemhez a tenyerét - Már most imádom, bármi is ez,
 hiszen tőled van.
- Nem lesz egyszerű, de megpróbálom.
 Elkezdte kibontani a csomagolást, azután szétnyitotta a szütyő
 száját és a tenyerébe csúsztatta a láncot.
 Az arca leírhatatlanná vált.
 Ha vámpír lehet sápadtabb, akkor ő hófehérré vált.
 Nagyon megijedtem, nem mertem sem megmozdulni, sem megszólalni.
 Minden borzalom átfutott az agyamon.
 Ezt nem kellett volna, utálja, nem tetszik neki, stb...
 Leült a szófára ugyanis eddig álltunk, nekik nem volt szükségük
 ilyen emberi megszokásokra, de ő leült... és beletúrt abba
 a csodás bronzos hajába amit én szoktam neki csinálni.
 Egyre idegesebb lettem.
- Edward... - suttogtam, majd tettem egy lépést, de nem mertem
 ennél közelebb menni.
 Életemben először féltem Edwardtól... a reakciójától.
 A vér is kifutott az ereimből mikor végre rámemelte
 éjfeketévé változott szemeit.
- Bella..., hol találtad ezt? - kérdezte rekedten.
 Teljesen megrettentem.
 Sosem láttam még ilyennek.
- Én... én... - hebegtem - csak...
 Ott termett előttem és elkapta a két vállamat.
- Bella, honnan van ez? - nézett komolyan rám.
- E-e-egy bo-boltban találtam rá. - dadogtam.
 Istenem... mit tettem?
 Remegett az egész testem.
 Mereven nézett rám.
- Ez... életem... legcsodálatosabb... ajándéka... - ejtette ki
 lassan egyenként a szavakat.
 Azt hittem összecsuklok a megkönnyebbüléstől.
- Ez a nyaklánc... - vett mély remegő levegőt - ez a nyaklánc
 az édesanyámé volt... - nem akartam hinni a fülemnek, még a
 szám is tátva maradt - akkor kaptam tőle amikor mindketten
 haldokoltunk a kórházban, az utolsó éjjelen mikor utoljára
 láttam őt... mielőtt meghalt. A kórházban hagytam el, biztos
 akkor amikor Carlisle átváltoztatott. Mindenhol kerestem utána.
- A-az lehetetlen. - döbbentem le.
- Tudod mit jelent ez, Bella? Ez nem lehet véletlen... nem
 lehet az... - hajtotta a hajamba az arcát és a szavai
 suttogássá váltak.
 Csak álltunk percekig némán, szavak nélkül egymást ölelve
 majd megszólalt.
- A világ legboldogabb vámpírává tettél, el sem tudod képzelni
 mit jelent ez nekem.
- Csak sejthetem. De nem tudtam...
- Azért kaptam édesanyámtól, hogy megvédjen a gonosztól,
 a kárhozattól. Ő szentül hitt az ilyenekben. Carlisle elmesélte,
 hogy anyám sejtette mi ő, mégis megkérte rá, hogy mentsen
 meg engem. Carlislet még anyám is jó és szent embernek
 tartotta vagy vámpírnak, ez nem volt lényeges. Tudta, mellette
 jó útra térhetek, hogy még lehet jövőm, jó apa lesz apám helyett
 és talán megmenthetjük a... lelkem.
- Ugyan ezért választottam ezt a nyakláncot. A lélek. Mintha
 vonzott volna magához, ő választott engem, nem én őt. Édesanyád
 azt akarta, hogy visszakerüljön a jogos tulajdonosához.
 Segített nekem.
- Szerinted ez lehetséges?
- Mégis, hogy magyaráznád meg ezt az egészet, pont nálam,
 pont neked, pont karácsonykor és pont Forksban. Hihetetlennek
 tűnik, de ő vezetett.
 Még egy jó ideig sokkos állapotban voltunk mind a ketten.
 Amikor Edwardnak újra aranyban pompázott csodaszép szeme
 végre én is magamhoz tértem.
- Megengeded, hogy a nyakadba akasszam?
- Igen... - mosolyodott el - és köszönöm.
 Én is egy mosollyal viszonoztam és bekapcsoltam hátul a kis
 pecket a nyakláncon.
- Csodálatos. - jegyeztem meg jobban megcsodálva.
 Edward megérintette a medált és lecsukta a szemeit.
- Igen, az. Így újra együtt lehetünk. Na, de gyere, menjünk vissza
 a többiekhez, még vár rád a te ajándékod. - húzott maga után.
- Uhh... el is felejtettem.
- Hát, mi nem.
 Visszatértünk a nappaliba.
 Carlisle arca szinte ragyogott hiszen minden egyes szavunkat
 hallotta, leginkább Edwardé volt számára a legkedvesebb.
- Még sosem mondtuk csak gondoltuk, de isten hozott a
 Cullen családban, Bella. - és egy ölelésre mindkettőnket
 magához szorított, persze csak finoman.
- Megtisztelő, köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Nos, akkor induljunk az ajándékodat kinyitni. - Alice szárnyalt.
 Mindannyian autóba ültünk és elhajtottunk kábé nyolc kilóméterre
 keletnek a Cullen villától.
 Itt is feljáró fogadott minket aminek a végén egy hatalmas
 kőfalból álló kerítés állt.
 A kőfalat mindenütt borostyán futotta be.
 A kapu óriási, vasból készült, csodás virágmintával díszített,
 tűhegyes végű a betolakodók ellen.
 Na nem mintha ez megállított volna egy vámpírt.
 A legjobb az egészben, hogy itt is mindent körülölelt az
 erdő vad természete.
 Mind kiszálltunk és odasétáltunk a kapuhoz amit Jasper
 kitárt előttünk úriemberhez méltóan.
 Besétáltunk.
 Óriási udvar tárult elénk, aminek a közepén egy emeletes
 ház állt, nem volt hatalmas, inkább otthonosan kényelmesnek
 mondanám.
 Az udvar két szélét és a ház alsó szintjének ablak alatti részét
 virágágyások díszítették mindenféle tarka virággal beültetve.
 A kövezett kocsibeálló és a járda csak egy árnyalattal eltérő
 homokszín kőből lett lerakva.
 A ház bejárati verandáját csúszásmentes szürke járólap emelte ki.
 A külső falak halvány szürkéskék színt kaptak, a tetőt pedig
 éjkék pala borította.
 Az összhang hihetetlenül lélegzetelállító volt.
 Értetlenül néztem Edwardra, majd a többiekre.
- Pontosan miért is jöttünk ide?
- Hogy átadjuk az ajándékodat, illetve az ajándékotokat. - intett
 Alice először Edward felé majd körbe az udvarra.
 Elsápadtam mikor leesett.
- Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ez az egész az ajándék?
 - néztem Edward bocsánatkérő szemeibe majd a viruló Alicre és
 végül körbe Esme-ékre. - Ugye ez csak valami vicc? - szörnyedtem el.
- Két éve vettük ezt a házat azért ha néha valamelyikünk kettesben
 szeretett volna lenni a párjával vagy akár egyedül, de szinte
 egyikünk sem használta, csak porosodott. - magyarázta Esme - Gondoltuk...
 ti hasznát vehetnétek, nektek jó lenne.
- De még mennyire jó! - kurjantott Emmett.
- Bella... - fordult felém Edward - lenne kedved velem itt élni? Ígérem
 mindent megadok neked.
- Én... - azt sem tudtam mit feleljek, akkora sokk ért - te jó ég... ezt
 nem fogadhatom el. - lihegtem - Persze, nagyon szeretnék mindíg csak
 veled lenni és veled élni..., de egy ilyen döntést nem hozhatok meg
 csak úgy egyedül. Ezt meg kell beszélnem a szüleimmel.
- Természetesen. De, ha szükséged lenne rám...
- De még mennyire, hogy van. - vágtam a szavába - Nem gondoltad, hogy
 ezt egyedül mondom el nekik, ugye?
- Persze, hogy nem. Csak nem tudtam mit szeretnél.
- Elég pocsék gondolatolvasó vagy. - nevettem el magam.
 Mindenki felkacagott.
- A te esetedben főként. - mutatott rám - Na, és mikor tervezed
 megtárgyalni Charlie-ékkal?
- Még ma. - szögeztem le - Egy ilyen fontos dolog nem tűr halasztást,
 persze csak ha komolyan gondolod.
- Igaz, és természetesen komolyan gondolom.
- De előbb lenne még valami. - szólt Rose - A doboz.
 Először csak néztem bambán.
- Bella... - szólt Emmett is - A kulcs.
- Nem vagy kíváncsi az új otthonotokra? - mutatott Alice a házra.
- Óóó... persze, dehogynem.
 Kihúztam magam, megpróbáltam megállni a remegő lábaimon, a kezem
 Edward tenyerébe csúsztattam, mélyen a szemébe néztem.
- Készen állsz? - kérdezte kedvesen.
 Nagy levegőt vettem, majd kifújtam.
- Igen... mehetünk.
 És elindultunk az új életünk felé, a házunkba...

37.fejezet : Rosszullét

Sziasztok!
Tudom meglepően hamar hoztam az újat mert még csak
1 nap telt el, de szeretném bepótolni az elmaradásomat.
Remélem nem probléma.
Üdv mindenkinek.


 Nagyon jól éreztem magam náluk.
 Alice különböző játékokat talált ki, mint például
 kérdezz-felelek vagy a Twister.
 Rengeteget nevettünk és sokat beszélgettünk.
 Eközben Rose és Alice megmutatta az új ruhaköltemény
 hegyét és a közel húsz pár cipőjét.
 Úgy szaladt az idő, hogy észre sem vettem.
 Mire észbekaptam eljött az ajándékozás ideje.
 Újra a hányinger kezdett kerülgetni annyira izgultam.
 Amikor mindenkinek átnyújtottam a táskáját majd
 kiugrott a szívem.
 Amint mindenki végzett az átadással már a torkomban
 éreztem a slejm undorító ízét.
 Muszáj voltam elnézést kérni és kiszaladni a
 mellékhelyiségbe mert nem akartam mindenki előtt
 kiadni a reggelim tartalmát.
 Amint kiértem térdreesve vulkánként tört fel belőlem
 a gyomrom tartalma.
 Tudtam, hogy mindenki hallotta, miért is ne
 hallották volna, hisz vámpírok voltak szuper
 hallással megálldva.
 Kivételesen átkoztam ezt a képességüket.
 Imádkoztam azért, hogy ne Edward törje rám az ajtót,
 ami bejött.
 Ehelyett a két lány robogott be rajta.
- Istenem, Bella, jól érzed magad? - meredt rám Alice.
- Jól vagyok tényleg. - bizonygattam, pedig közel sem
 éreztem így - Csak az izgalom teszi. - mondtam
 két öklendezés között.
- Bella, Bella... - símogatta meg a fejem Rose és
 közben segített hátrafogni a hajamat. - Ez annyira
 rád vall.
 Hát igen... ilyen voltam én.
- Mindjárt rendbejövök. Kérlek, adjatok egy percet.
- Edward nagyon kiakadt csoda, hogy még nem robbant
 be mint egy eszelős.
 Alice-nek tudtam igaza van, sajnáltam szegény
 szerelmemet.
- Könyörgöm, Edward maradj kint, mindjárt jobban
 leszek, tényleg semmi baj csak hagy kapjam össze
 magam egy kicsit. Csak izgulok.
 Tudatában voltam annak, hogy a legkissebb suttogást
 is hallja.
 Válaszként csak egy koppanást hallottam az ajtón
 és egy morgást.
- Nem rajong túlzottan. - szólalt meg Alice.
- Tudom és sajnálom, de nem történt semmi. Ez csak egy
 egyszerű emberi reakció az izgalomra. Lányok... nektek
 is köszönöm, de jól vagyok. - mostmár tettem hozzá
 fejben - Csak helyrerakom magam és már megyek is.
- Biztos? - nézett aggódva Rose.
- Igen, köszi. - feleltem.
 Ezzel a két lány kibattyogott a helyiségből ami akár
 fürdőszoba is lehetett volna és magamra hagyott.
 Összekapartam magam, felálltam, lehúztam a vécét
 és letakarítottam magam után, majd megmostam a kezem
 és az arcom a kézmosóba.
 A hideg víz azonnal hatott.
 Magamhoz is tértem.
 Megindultam ki az ajtón amit kinyitva egyenesen
 nekicsapódtam Edward kőkemény mellkasának.
 Ő azonnal átkarolt.
- Jobban érzed magad? - kérdezte aggódva.
- Azt hiszem szükségem lenne fogkrémre és fogkefére,
 nincs egy felesleged véletlenül? - alig vártam,
 hogy kimossam azt az ízt a számból.
- Gyere, felkísérlek.
 Egy pillanatra sem engedett el amíg a szobájába
 nem kísért.
 Ha hiszitek, ha nem, Alice az egész villából
 karácsonyfát csinált.
 Még a mosdó tükrére is fényfüzér volt aggatva,
 Edward szobája pedig mint valami szerelmi bűnbarlang.
 Illatosítók, gyertyák mindenütt, piros szatén ágynemű,
 még a baldachin függönye is piros áttetsző anyagból
 készült.
 A baldachin tetejére egy fényfüggönyt feszítettek ki,
 ami kellemesen elárasztotta lágy fénnyel az ágyneműt.
 Még a plafonról is girlandok lógtak.
 A látvány eszméletlen volt, még talán el is pirultam.
- Azt a mindenit... - többre nem voltam képes.
 Edward egy imádnivaló félmosollyal ajándékozott meg.
- Hát, a kis boszorkány itt is alkotott.
 A fürdőszobába odasétált az egyik szekrényhez és
 kikapott belőle egy új fogkefét és fogkrémet, majd
 átnyújtotta nekem.
- Köszönöm. Jól sejtem, hogy ez is a látszat miatt kell?
- Nem, kivételesen ez egy nemrégen beszerzett darab
 csak a te kedvedért. - felhúztam a szemöldököm - Alice
 úgy gondolta jól jön majd neked ha itt fogsz aludni.
- Jól gondolta, csak most nem alvás után avatom fel.
 Na és honnan vette, hogy valaha is itt fogok aludni?
 Edward átfogta a csípőmet és egy finom csókot nyomott
 a nyakam legérzékenyebb pontjára.
 Egyből beleremegett a testem és megroggyant a térdem.
 Még jó, hogy szerelmem tartott.
- Így már értem. - feleltem kissé zihálva - De ha azt
 szeretnéd, hogy még két lábon menjek a családodhoz
 akkor ezt ne csináld mégegyszer.
 Újra elkezdett közeledni a nyakam felé, de mielőtt
 hozzáért volna megállt.
 A szívem kalapált.
 Lassan vissza kiegyenesedett és rámnézett.
- Sosem bocsájtanák meg nekem ha ezt most megtenném.
 - mosolygott fülig érő szájjal.
- Micsoda önző dolog lenne Edward úrfi. - simítottam
 végig az arcán.
- Úrfi? - kacagott - Na ezért bünti jár. - markolt bele
 a fenekembe - Később. Most menj, moss fogat.
 Felszisszentem.
 Ez felért egy kínzással, ilyen pasi karjaiban.
 Amíg fogatmostam ő a szobában várt rám, amint végeztem
 visszatért mellém.
- A fogkefédet visszateheted abba a szekrénybe amiből
 az előbb kivettem, ott megtalálod a többi kellékedet
 is amire szükséged lehet. - erre kérdőn ránéztem.
 Odamentem a szekrényhez és kinyitottam.
 Ez volt a nap második pofonja.
 Telis-tele találtam mindenféle pipereholmival.
 Tusfürdő, testápoló, testolaj és elixír, mind-mind
 vanília illatban, hajkefék tömkelege, dezodorok,
 parfümök sokasága.
 Az összes olyan márkás volt amiket csak katalógusokban
 láttam még.
 Nem tudom meddig állhattam így, az agyam nem tudta
 feldolgozni a látottakat.
- Alice... - suttogtam.
- Reméljük megfelelőek. Alice megpróbálta a legjobbakat
 beszerezni neked. Jók lesznek? Ha nem, vehetünk másik
 márkát. - gyorsan befogtam a száját.
- Megőrültetek? Ezek a világ legtökéletesebb márkái.
 Ennél jobbak nem léteznek. Hogy költhettetek el ennyi
 pénzt... - vinnyogtam - miattam?
- Kérlek, Bella. Ne törődj ezzel. Szeretnék neked mindent
 megadni amit csak lehetséges, ne fossz meg ettől.
 Szeretnénk ha jól éreznéd magad itt és semmiben nem
 szenvednél hiányt.
- De ehhez nekem nincs szükségem ilyenekre. - mutattam
 a szekrényre - Én mindíg jól érzem magam ha veled és
 a többiekkel is lehetek.
- Akkor fogd fel úgy, hogy ezek már itt voltak nem
 pedig személyre szabott.
 Komolyan azt hittem megőrülök.
- Hát így már elég nehéz lesz, nem gondolni rá.

36. fejezet : Izgalmak

 Sziasztok!
 Ismét itt, már hoztam is az újat.
 Puszi

Nagyon izgatott voltam, sosem volt még ilyen szitum,
 persze kivétel a barátnőmet Leilat, de ő más volt,
 neki mindíg tudtam mit vegyek.
 Jó, persze tudom, ő nem is volt vámpír akinek
 nem lehet újat mutatni és meg van mindene.
 Hát ez az!
 Emiatt olyan görcsben volt a gyomrom még
 hányingerem is lett.
- Valami baj van, Bella? - nézett rám aggódva Edward.
- Nem... semmi, csak izgulok. - vallottam be.
- De hát miért? Nem először jársz nálunk.
- Az igaz, de most először hívtak meg ünnepekre
 valahova és most először vettem ajándékot
 hallhatatlanoknak. - mondtam pánikkal a hangomban.
 Edward jóízűen felkacagott.
- Emiatt izgulsz?
- Örülök, hogy neked ez vicces, de képzeld csak el
 Alice arcát ha nem olyat kap ami esetleg a fogára
 való. - húztam el a szám - Bele sem merek gondolni.
 Edward a kezét a kezemre helyezte.
- Ne aggódj ilyenek miatt, ez butaság. Hidd el nekik
 nem az számít mit kapnak tőled hanem, hogy ott töltöd
 velünk ezt a családi ünnepet az én páromként. Amúgy meg
 ők is pont annyira izgulnak mint te, ez nekik is az első.
- Ezt jó hallani. Egy kicsit megkönnyebbültem.
 Szerelmem csak mosolyogva rázta a fejét.
 Épp az út végére értünk, Edward elkezdett felkanyarodni
 a házuk előtti útra.
 Az ideg majd megevett.
 Megpróbáltam teljesen összekapni magam.
 Edward az ajtómnál termett és kinyitotta azt.
 Kiszálltam és megindultunk az ajándékokért.
 Csak a felét adta ide a csomagnak nehogy
 " megterheljem magam".
 Megindultunk a bejárat felé, a hányingerem ismét
 egyre fokozódott.
 Hirtelen Alice jelent meg és tárta ki előttünk az ajtót.
 A vigyor levakarhatatlan volt az arcán.
- Na végre valahára ideértetek. - ölelt át szorosan.
 - Gyertek, gyertek már. Mindenki rátok vár.
 Besétáltunk a nappaliba és a látványtól elállt a
 lélegzetem.
 Ennél gyönyörűbben feldíszített fát és helyiséget
 még életemben nem láttam.
 Minden szikrázott és csillogott, a fán olyan csodaszép
 és drága díszek lógtak amihez még csak hozzáérni
 sem mertem, gyöngy láncok ki tudja miből is volt
 valójában, kristály csillag a fa tetején.
 Csodának számított, hogy egyáltalán ráfért a
 két méteres fára.
 A fényfűzérek kék, fehér és piros színben pompáztak
 nem csak a fenyőn hanem a helyiség minden zeg-zugában.
 A bútorokra piros és zöld huzatok lettek terítve és
 felhúzva.
 Zoknik lógtak a kandallóról.
 Alice azért tett a romantika hangulatról is.
 A szoba több részében is álló fekete gyertyatartók
 voltak, piros égő gyertyákkal, fehérrózsák a vázákban.
 Csodálatos volt.
- Istenem... ez gyönyörű. - hüledeztem.
 A többiek csak mosolyogtak.
- Szóval tetszik? Örülök. - virult Alice.
- Szervusz, Bella. - üdvözölt Carlisle.
- Óh... sziasztok. Ne haragudjatok, én csak... - akadt
 el a szavam.
- Igen tudjuk, Alice egy varázsló. - mondta Esme.
- De még mennyire. - tettem hozzá - Ez Alice műve?
- Mi csak asszisztáltunk mellé. Ha valakit egyszer
 eltervez és nem úgy történne, ki is tépné a
 borzos séróját. - vihogott Emmett.
- Nem is igaz! - kérte ki magának Alice - Ne állíts
 be úgy Bellának mint valami szörnyeteget.
- De hiszen néha tényleg olyan vagy. - nevettek a
 többiek is fel Rose beszólásán.
- Ha-ha nagyon vicces.
- Na jó, elég legyen. - szólt Esme - Nem ezért hívtuk
 ide Bellát. - felém intett - Gyere szívem, ülj le.
 Meg is tettem.
 Edward természetesen mellém telepedett le és fogtuk
 egymás kezét.
 Rose és Alice eltűntek a konyhába majd egy hatalmas
 tál ínycsiklandó süteménnyel és egy nagy pohár
 narancslével tértek vissza.
- Jézusom, ezt mind nekem szántátok? - kérdeztem elhülve
 a sok nyalánkságot látva.
- Hát igen, lehet egy kicsit eltúloztuk. - felelte Rose.
- Csak egy kicsit. - kuncogtam - Ha ezt mind megenném
 kapásból minimum húsz kilót híznék és kipukkadnék.
 Mindenki felkacagott, még Edward is rázkódott.
- Annyit eszel amennyi jól esik, a többit majd elcsomagoljuk
 és hazaviszed. - mondta Carlisle.
- Van egy jobb ötletem. - feleltem - Nekünk úgyis annyi
 étel van otthon, hogy egy hadseregnek elég lenne. Inkább
 adjátok oda az árvaháznak és a menhelynek. Mi is így szoktuk.
- Ez tényleg jó ötlet. Kár lenne kidobni a pulykát meg
 a többi húsz féle ételt amit készítettek. - mondta
 kacajtól rázkódva szerelmem.
- Ez komoly? - kérdeztem leesett állal.
- Nem tudtuk milyen fajta ételeket szeretsz, ezért
 csináltunk pár fogást. - húzta el mókásan a száját Alice.
 Felpattantam a helyemről és kiszaladtam a konyhába.
 Azt hittem felfordulok a látványtól.
- Atya... ég...! - kiáltottam fel.
 Az haggyán, hogy hoztak ki egy tál süteményt, de a
 konyhában még vagy háromszor ennyi volt.
 Azon kívül sült pulyka, halászlé, vagy hat fajta tele tál
 saláta, rengeteg köret amelyek közt akadt olyan is
 amit nem is ismertem és ez nem minden, még sorolhatnám,
 de most is rosszul vagyok ha rájuk gondolok.
 Az üditőkre nem is mondok semmit.
- Ez akar lenni a kicsit eltúloztuk? -
 - Még mindíg nem tértem magamhoz a sokkból. -
 - Egy egész évre elegendő étel. Azt már meg sem merem
 kérdezni mennyi pénzt költöttetek erre.
- Az ilyenekkel te ne is foglalkozz, csak vedd el amit
 szemed-szád megkíván. - karolt át Edward.
- De... ez... - akartam mondani valamit.
- Nincs de, Bella. Edwardnak igaza van. - termett ott Alice.
 Inkább nem szóltam többet, nem lett volna értelme
 vitába szállni a kis fekete démonnal.
 Visszabattyogtam a nappaliba és ismét leültem a kanapéra
 magammal húzva imádott vámpíromat.
 Egyszerűen nem tudtam magam kiszakítani a nemrég
 látottakból és a giccs tömkelegéből.
- Köszönök mindent amit értem tettetek, ez annyira...
 - nem találtam rá szót - hihetetlenül tökéletes.
 - majdnem elsírtam magam, a könnyeimmel küszködtem.
 - Annyira szeretlek titeket, már olyan sokmindent kaptam
 tőletek, sosem leszek képes viszonozni.
- Már rég megtetted. - felelt édesen Esme - Nekünk az a
 legnagyobb boldogság, hogy boldoggá teszed Edwardot és,
 hogy vagy neki. Ez nekünk bőven elég és természetesen
 mi is szeretünk.
 Mindenki vadul bólogatott.
 Annyira boldognak éreztem magam, a családjuk részének,
 egynek közülük, pedig nem voltam sem a felesége Edwardnak,
 sem pedig vámpír.
 MÉG!!!

35.fejezet : Aggodalmak

Sziasztok!
Tudom ez a rész nem lett olyan hosszú, de próbáltam
minél gyorsabban hozni nektek az újat és nagyon
későn is írtam meg. Elnézést az esetleges hibákért.


 Borzalmas volt az éjszaka Edward nélkül.
 Hajnali fél egyig virrasztottam,
 de ő nem jelent meg.
 Majd kitéptem a hajam olyan ideges voltam,
 még sosem csinált ilyet azelőtt.
 Már mindenféle borzalomra gondoltam,
 de aztán elhesegettem ezeket a fejemből.
 Az jutott az eszembe, hogy biztosan jó
 oka volt rá és fontos is, máskülönben
 legalább egy sms-t dobott volna.
 Hogy más nővel lett volna azonnal elvetettem,
 Edward nem az a fajta férfi volt, pedig
 minden ujjára jutott volna egy a
 lábujjait is beleszámítva.
 Bíztam benne, csak ugyebár ilyenkor egy nőnek
 minden baromság bevillan az agyába.
 Abban sem voltam biztos, hogy ma eljön értem
 ahogy azt megbeszéltük.
 Én bizakodtam.
 Elmentem reggelizni, letusolni, 
 és azért összekészítettem a Cullen család
 ajándékait is amit még Edwarddal Párizsban
 vásároltunk mindenkinek személyre szabottan.
 Borzasztó nehéz volt minden egyes választás,
 ugyanis mit vehetnél hat hallhatatlan lénynek
 akik a világon bármit megkaphattak?
 Így aztán nem is gondolkodtam olyan nagy dolgokban.
 Esme gyönyörű érett nő ezért ékszerszettet
 választottam, Carlisle egy festményt kapott
 hiszen ő maga is festő, és Párizsból szerettem
 volna adni neki valamit, mivel gyűjtő is volt.
 Rosalie-nak egy ruhát választottunk a hiúságát
 növelni, Emmett új baseball sapkát fog kapni.
 Jasper és Alice nagyon nehéz esetnek bizonyult.
 Jasper azért mert nem ismerem szinte semennyire,
 így Edward segítségét kellett kérnem.
 A választás egy korából való érmére esett amit
 keveselltem, ezért karkötőhöz csatoltattam,
 hogy ha úgy gondolja bármikor vele lehet.
 Alice volt a legrosszabb, ugyanis ő biztosan
 látta előre mit fog kapni, és nagy nyomás nehezedett
 rám amikor olyan táskát próbáltam választani
 ami a stílusának, ízlésének, és még az új
 kollekciónak is megfelel.
 Nem voltam soha pénzeszsák, de ők minden egyes
 centet megértek, ha mondhatom a gatyám is ráment,
 de nem bántam.
 Imádtam őket, már csak abban reménykedhettem,
 hogy tetszeni is fog nekik.
 Edwardot korábban lerendeztem.
 Leila-val mentem el vásárolni, hogy
 olyan ajándékra leljek ami teljesen rá illjen.
 A választás újra egy ékszerre esett, egy nyakláncra,
 de nem akármilyenre.
 Rengeteg üzletet bejártunk mire végre azt
 mondhattam: Igen ez a tökéletes!
 Arany nyaklánc volt egy csodaszép kereszt medállal
 amibe egy kígyó volt gravírozva egy almára
 tekeredve, a hátoldalán pedig egy Isten Áldjon felirat.
 Tudtam ez mit jelent számára, a lélek fogalma volt
 neki minden amibe még a létezése során
 kapaszkodhatott és persze bennem, de én már
 másodlagos vagyok.
 Elátkozottnak lenni és érezni magad egy
 örökkévalóságon át nem lehet csodás, főleg ha
 nem is tehetsz róla, így úgy gondoltam
 ez a lehető legráillőbb dolog a világon.
 A percek is örökkévalóságnak tűntek nem,
 hogy az órák!
 De tízkor megszólalt a csengő.
 Nyakamat majd szegve rohantam ajtót nyitni.
 Nem csalódtam.
 Az állt az ajtóban akire már tegnap este óta
 csak vártam, és vártam.
 Magamhoz rántva egy olyan csókot nyomtam neki
 a megkönnyebbüléstől, hogy szinte fájt, majd azt
 befejezve belebokszolva a vállába amit csak a
 kezem bánt, suttogva jól letoltam.
- Hála istennek, hogy semmi bajod, egy sms-t
 azért elvártam volna. Mi történt? Miért nem jöttél?
- Én itt voltam csak hajnalra értem ide, de
 olyan édesen aludtál, nem volt szívem felébreszteni.
- Nyugodtan felkelthettél volna. Halálra izgultam magam.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Egy régi
 ismerős látogatott meg minket, majd vadásznom is kellett
 és elment az idő.
- Oké, most megbocsájtok. - mosolyodtam el - De
 mégegyszer ne forduljon elő. - böktem meg a mellkasát.
 Aztán meghallottam a hátam mögül anyámat.
- Edward, na végre itt vagy! Gyere beljebb, miért
 álltok az ajtóban? Bella, hívd már be!
 Anyu mint mindíg fel volt pörögve, dőlt belőle a szöveg.
- Nem szeretnék zavarni, csak Belláért jöttem.
- Óh... ugyan Edward. - legyintett anya - Tudhatnád,
 hogy te sosem zavarsz. - és ezzel elkapta a karját,
 hogy behúzza.
 Egyből elkapott a kacagás.
- Kérsz valamit inni? - anyu meg sem várta, hogy levegye
 a kabátját - Esetleg enni?
- Nem, köszönöm. Nem kérek semmit, még most is
 televagyok a tegnapi vacsival. Esme mint mindíg teletömött.
 Micsoda duma! Nem semmi magyarázat.
 Apám is megjelent.
- Szevasz Edward, hogy vagy?
- Üdv Charlie, köszönöm jól, és te?
- Hát ezek az ünnepek kikészítenek, de azon kívül jól.
 Nálatok, hogy mennek a dolgok?
- Ne is kérdezd, ezek a nők totálisan megőrjítenek,
 a zsongásuk elképesztő. - nevetett fel Edward.
- Azt elhiszem, mint látod ez nálunk sincs
 másképp. - mosolygott Charlie is.
- Beszélgessetek csak, én addig összeszedem a cuccokat
 és már jövök is. - szóltam közbe.
- Nem szeretnéd, hogy segítsek?
 Edward mindíg úriemberként viselkedett.
- Megoldom, maradj csak.
- Biztos? - kérdezett ismét rá.
- Teljesen biztos.
 Ezzel fel is indultam a szobába.
 Az ajándékokat már becsomagoltam, mindössze a
 dísztasakokba kellett raknom őket.
 Edward ajándékát besúvasztottam a táskámba, hogy
 sejtése se legyen róla.
 Már csak azért kellett imádkoznom, hogy Alice
 nem árult el.
 Tudtam milyen jó kapcsolatban vannak.
 Amint mindennel megvoltam meg is indultam lefelé.
 Amikor kiléptem a szobaajtón hirtelen szédülni
 kezdtem, ami miatt megtorpantam.
 Nem akartam lefordulni a lépcsőn.
 Azután mikor ez csillapodott kettős látásom lett.
 Lecsuktam a szemeimet, és vártam egy kicsit.
 Mire kinyitottam el is múlt.
 Arra gondoltam biztosan az izgalom az oka.
 Tovább nem is agyalva ezen elindultam le a lépcsőn,
 majd aztán bementem a nappaliba.
 Anyu épp sütivel próbálta tömni Edwardot,
 ezzel a belépéssel megmentve őt Renée-től.
- Készen vagyok, mehetünk?
- Persze. - pattant fel ültéből - Esme-ék már
 nagyon várnak. Renée, Charlie, további jó szórakozást
 kívánok, és mégegyszer Kellemes Ünnepeket.
- Köszönjük Edward, viszont kívánjuk a család
 többi tagjának is. Vigyázzatok az úton.
- Mindíg vigyázok, ne aggódjatok. - mondta Edward.
- Na jól van, menjetek, érezzétek jól magatokat.
 - szorított magához anyám.
- Úgy lesz. Sziasztok. - indultunk meg ki az ajtón.
 Edward kinyitotta az autó csomagtartóját, hogy
 be tudjam rakni az ajándékokat, végül beültünk.

34.fejezet : Probléma

 Üdvözlet újra itt, köszönöm a türelmet, jó olvasást kívánok.
 Megpróbáltam egy hosszabb fejit kárpótlásul feltölteni nektek
 mert megígértem, és mivel egyik kedves olvasóm kérte legyen
 egy Edward szemszög is így ezt hoztam most nektek el.
 Puszka :)

Edward szemszög :


 Amint leálltam az autóval a ház előtt,
 máris előttem termett a család minden tagja.
 Úgy üdvözöltek mintha egy évet lettem volna távol,
 legfőképpen Alice, Esme és Carlisle.
 Carlisle azért is ilyen mert rettegett attól,
 hogy még egyszer elveszíthet, Esme szeretete végtelen,
 Alice pedig az a személy aki legközelebb áll hozzám,
 és a legjobban ismer a világon.
 A köszöntés után bevonultunk a nappaliba beszélgetni.
- Milyen érzés volt újra Párizsban lenni? - jött a
 kérdés Alice-től.
- Furcsa, de jó. Bellával... olyan más minden.
 Meglátogattuk Carlisle galériáját is, amitől Bella
 elvolt ájulva. - Carlisle gondolatai egyből szárnyra
 kaptak - Majd szeretne tőled kérni valamit ezzel
 kapcsolatban a közeljövőben.
- Tőlem? - lepődött meg - Rendben, és mi lenne az?
- Azt meghagynám Bellának ha nem bánod.
- Ó... persze, semmi probléma. - felelte.
 Alice kapta el a karomat.
- Mindent tudni akarok szórol-szóra.
 Elmeséltem nekik merre jártunk, de csak ami lényeges volt
 azután felmentem a szobámba.
 Még öt percet sem töltöttem fent és tudtam ki áll az
 ajtómba szinte toporzékolva, hogy kiszedjen belőlem
 minden olyan dolgot ami igazából csak rám
 és Bellára tartozna.
 De hát, Alice már csak ilyen.
- Gyere be te kíváncsi fruska.
 Alice nem sértődött meg az ilyen megszólításokon,
 még csak nem is zavarta.
 Hugom szélsebesen beszáguldott mint a szélvész
 és már le is ült a szófára.
- Hallgatlak. - és közben ezer vattos vigyort nyomott.
 Én csak félmosollyal megráztam a fejem és
 elkezdtem neki a kimaradt részeket is mesélni.
 A többiek nem hallhatták mert mindenki elment a dolgára.
 Azért a pikáns részeknél eléggé odafigyeltem,
 hogy óvatosan és kevésbé részletes legyen,
 ami Alice-nek nem is volt ínyére.
 Alig bírtam ki röhögés nélkül ha Alice-re néztem.
 Több mint fél óráig kínzott a kérdéseivel
 azután magamra hagyott.
 Kipakoltam a cuccaimat és olvasgattam is egy kicsit,
 átnéztem a sulis dolgokat, hogy majd miben kell
 Bella segítségére lennem.
 Később szürkületkor meghallottam Carlisle gondolatait,
 hogy a dolgozószobájában vár rám mert szeretne
 mondani valami lényegeset.
 Nem kellett kétszer kérnie, két másodperc múlva
 már az ajtaján nyitottam be.
 Carlisle-on kívül még jelen volt Emmett és Jasper is.
- Carlisle, mi történt?
 Éreztem, hogy nem fog tetszeni a válasz.
- Edward, mióta elmentetek Párizsba azóta feltűnt,
 hogy egy farkas úgy tűnik megszegi a szerződést és
 folyamatosan átlépi a határt. Szinte minden éjjel
 itt ólálkodik a ház közelében. Nem tudjuk mit akarhat
 mert mire utána erednénk ő eltűnik.
- Tudjátok melyik farkasról lehet szó?
- Felhívtam az Alfát, Sam-et és a leírás alapján
 Jacob Black lehet az.
- Jacob? De mit akarhat?
- Azt reméltem, hogy talán neked lehet valami
 sejtésed. - mondta Carlisle.
- Nem úgy tűnik, hogy tőlünk szeretne valamit,
 inkább mintha rád várna. - mondta Jasper.
 Emmett erre csak bólintott.
- Jacob... Bella barátja, összeszokott járni a két
 család. Esetleg Bellát félti, másra nem tudok
 jelenleg gondolni.
- De Bella nem tudja, hogy Jacob farkas alakot tud
 ölteni vagy igen? - kérdezte Jess.
- Nem... és ezt nem is az én tisztem elárulni, ha
 Jake azt akarja hogy megtudja, majd elmondja.
- Ha csak nem lesz rá indokod. - mondta Emmett.
- Igen... talán. Ma megpróbálok beszélni a fiúval.
 Reméltem, hogy szerencsével járok majd.
 De túl későig vártam és a srác nem volt sehol.
 Már elég későre járt mire észbekaptam és Bellának
 megígértem elmegyek hozzá.
 Amikor odaértem nem volt a szobájában úgyhogy
 lefeküdtem az ágyára és vártam.
 Vízcsobogást hallottam így valószínűnek tartottam,
 hogy tusol.
 Amikor belépett meglepettnek tűnt, de aztán szó nélkül
 odafeküdt mellém.
 Odaadtam neki a füzetet amit Alice küldött a sulival
 kapcsolatban aztán csak csendben feküdtünk egy ideig.
 Nem bírta túl sokáig és elkezdett kérdezősködni.
 Jacobról egyenlőre nem szóltam neki, de az agyam
 folyton ekörül forgott ami Bellának egyből fel
 is tűnt és rá is kérdezett, hogy baj van-e,
 de tagadtam mindent.
 Reggel amint felébredt, elköszöntem és leléptem.
 Hazamentem, lefürödtem, átöltöztem és és az egész
 napot agyalással töltöttem miután megtudtam,
 hogy a farkaskölyök megint a házunk körül somfordált.
 Este mint mindenkinél, nálunk is elkezdődtek a
 karácsonyi előkészületek, de csak finoman mert
 most először kivételesen Bella miatt, áthelyeztük
 másnapra az ajándékozást.
 Ha hiszitek ha nem, a fenyőfát emberi tempóban
 díszítettük fel, szinte vicces volt a látvány, hogy
 hét állati sebességgel rendelkező vámpír,
 emberi tempóban akasztgat díszeket, de hát hova is
 siettünk volna?
 Előttünk az öröklét.
 Amint teljesen besötétedett Jake meg is jelent
 farkasalakban és a gondolatai nem éppen voltak
 sem barátságosak, sem pedig tetszetősek.
 Igazuk lett a többieknek, engem várt ezért kimentem.
- Miben segíthetek? Jacob ugyebár?
- Ajánlom, hogy Bellának egy haja szála se görbüljön.
- Már ne is haragudj, de mi közöd van ehhez?
 Óóó... - leesett miért ilyen - Te szerelmes vagy
 Bellába, de had áruljak el neked valamit Jacob Black,
 én is szeretem és soha nem ártanék neki.
- Miért hinnék egy vérszopónak? Csak egyszer veszítsd
 el az eszed.
 Tudtam, hogy igaza van, vámpírban sosem lehet teljesen
 megbízni, de ez a hangnem nem volt az ínyemre.
- Ez nem rád tartozik.
- Majd fog. Teszek róla, hogy ne legyen hosszúéletű
 ez a ti kis nevetséges románcotok. Nem is értem mit
 eszik rajtad, hogy-hogy nem undorodik tőled.
 Két lábon járó hulla vagy.
- Fenyegetni akarsz bolhazsák? Ugyan mit akarsz tenni?
 Jobban jársz ha a magad dolgával foglalkozol.
- Hamarosan megtudod vérszívó. - felelte és azzal
 hátat fordítva elinalt.
 Aznap éjjel majd megevett az ideg emiatt a szőrcsomó
 miatt így úgy döntöttem jobb ha nem megyek Bellához,
 inkább elmentem a családdal vadászni, hogy a másnapot
 minden probléma nélkül átvészeljük, mivel Bella egy
 teljes napot velünk tölt majd.
 Alice be volt zsongva Emmettel együtt.
 Imádták az ünnepeket, ilyenkor mint két gyereknek
 felforrt a vérük.
 Alice és Esme ragaszkodtak az ajándékozáshoz és a
 fenyődíszítéshez.
 Nekem száz év elteltével már nem igazán jelentett
 semmit és untam, de nem akartam őket megbántani.
 Nekik ez fontos volt.
 Körülbelül hajnali kettőre értünk haza, pontosan
 nem tudom mert nekem az idő már nem számított.
 Volt egy megérzésem, hogy megkéne néznem Bellát
 minden rendben van-e vele.
 Nem sokkal később már a házuk melletti erdőből
 léptem ki, amikor megláttam azt a korcsot emberi alakban
 a Bella ablaka előtt elnyúló fán.
 Meg sem mozdult, csak nézett befelé az ablakon, az én
 Bellámat kukkolva, aki épp édesdeden aludt.
 Mielőtt észrevehette volna, a fán termettem és egy
 rántással letéptem onnan.
 Hála istennek a csapódás nem volt olyan hangos, így nem
 hallotta meg senki.
 Letepertem és a földnek szegeztem a torkát szorongatva.
 Annyira csábító volt a gondolat, hogy csak egy mozdulattal
 végezhettem volna ezzel a kis bolhazsákkal, de ha megtettem
 volna abból csak harc szülnetne a farkasokkal amit nem
 akartam a családom érdekében, másrészt fájdalmat okoznék
 vele a szerelmemnek, arra pedig sosem lennék képes.
- Harminc másodperced van arra, hogy megmagyarázd mi a
 francot keresel a párom ablakánál te dög, különben
 átharapom a rühes torkodat. - sziszegtem.
- Megnéztem, hogy nem-e okoztál rajta kárt, ugyanis
 nem bízok a vérszopó fajtádban.
- Soha nem ártanék neki, előbb tépném ki a fogaimat,
 igazán szeretem őt. Jobb lesz ha ezentúl távol tartod
 magad tőle, különben istenemre esküszöm, kettéhasítalak.
- Istenre? - horkant fel - Ne esküdj olyan valakire
 aki nem fogad a kegyeibe.
 Telibe talált a sértés, de nem mutattam ki.
- Takarodj innen bolhafészek, nincs jogod itt lenni.
 - ugrottam le róla.
- Most elmegyek, de ne feledd, én akkor jövök ide
 amikor kedvem tartja. - morgott a torkát simogatva.
 Erre gúnyos vigyort villantottam felé.
- De akkor már nem lesz értelme, ha Bella nem lesz itt.
 Egyből kifehéredett a barna bőre, remegés lett úrrá
 a testén, a gondolataiban olyan szavak hangzottak el
 amit inkább nem ecsetelnék.
 Teljesen bepánikolt.
- Ezzel még nincs vége Cullen, ezt nem fogom annyiban
 hagyni. - mutatott felém remegve.
- Viszlát kiskutya. - ezzel bevetette magát az erdőbe
 és szélsebesen eltűnt.
 Azonnal felszáguldottam Bella szobájába, persze ő
 ebből semmit sem vett észre, azt sem tudta, hogy ott vagyok.
 Egyszerűen csak néztem  ahogy alszik, míg meg nem jelent
 a nap első sugara. Aztán eltűntem.