36. fejezet : Izgalmak

 Sziasztok!
 Ismét itt, már hoztam is az újat.
 Puszi

Nagyon izgatott voltam, sosem volt még ilyen szitum,
 persze kivétel a barátnőmet Leilat, de ő más volt,
 neki mindíg tudtam mit vegyek.
 Jó, persze tudom, ő nem is volt vámpír akinek
 nem lehet újat mutatni és meg van mindene.
 Hát ez az!
 Emiatt olyan görcsben volt a gyomrom még
 hányingerem is lett.
- Valami baj van, Bella? - nézett rám aggódva Edward.
- Nem... semmi, csak izgulok. - vallottam be.
- De hát miért? Nem először jársz nálunk.
- Az igaz, de most először hívtak meg ünnepekre
 valahova és most először vettem ajándékot
 hallhatatlanoknak. - mondtam pánikkal a hangomban.
 Edward jóízűen felkacagott.
- Emiatt izgulsz?
- Örülök, hogy neked ez vicces, de képzeld csak el
 Alice arcát ha nem olyat kap ami esetleg a fogára
 való. - húztam el a szám - Bele sem merek gondolni.
 Edward a kezét a kezemre helyezte.
- Ne aggódj ilyenek miatt, ez butaság. Hidd el nekik
 nem az számít mit kapnak tőled hanem, hogy ott töltöd
 velünk ezt a családi ünnepet az én páromként. Amúgy meg
 ők is pont annyira izgulnak mint te, ez nekik is az első.
- Ezt jó hallani. Egy kicsit megkönnyebbültem.
 Szerelmem csak mosolyogva rázta a fejét.
 Épp az út végére értünk, Edward elkezdett felkanyarodni
 a házuk előtti útra.
 Az ideg majd megevett.
 Megpróbáltam teljesen összekapni magam.
 Edward az ajtómnál termett és kinyitotta azt.
 Kiszálltam és megindultunk az ajándékokért.
 Csak a felét adta ide a csomagnak nehogy
 " megterheljem magam".
 Megindultunk a bejárat felé, a hányingerem ismét
 egyre fokozódott.
 Hirtelen Alice jelent meg és tárta ki előttünk az ajtót.
 A vigyor levakarhatatlan volt az arcán.
- Na végre valahára ideértetek. - ölelt át szorosan.
 - Gyertek, gyertek már. Mindenki rátok vár.
 Besétáltunk a nappaliba és a látványtól elállt a
 lélegzetem.
 Ennél gyönyörűbben feldíszített fát és helyiséget
 még életemben nem láttam.
 Minden szikrázott és csillogott, a fán olyan csodaszép
 és drága díszek lógtak amihez még csak hozzáérni
 sem mertem, gyöngy láncok ki tudja miből is volt
 valójában, kristály csillag a fa tetején.
 Csodának számított, hogy egyáltalán ráfért a
 két méteres fára.
 A fényfűzérek kék, fehér és piros színben pompáztak
 nem csak a fenyőn hanem a helyiség minden zeg-zugában.
 A bútorokra piros és zöld huzatok lettek terítve és
 felhúzva.
 Zoknik lógtak a kandallóról.
 Alice azért tett a romantika hangulatról is.
 A szoba több részében is álló fekete gyertyatartók
 voltak, piros égő gyertyákkal, fehérrózsák a vázákban.
 Csodálatos volt.
- Istenem... ez gyönyörű. - hüledeztem.
 A többiek csak mosolyogtak.
- Szóval tetszik? Örülök. - virult Alice.
- Szervusz, Bella. - üdvözölt Carlisle.
- Óh... sziasztok. Ne haragudjatok, én csak... - akadt
 el a szavam.
- Igen tudjuk, Alice egy varázsló. - mondta Esme.
- De még mennyire. - tettem hozzá - Ez Alice műve?
- Mi csak asszisztáltunk mellé. Ha valakit egyszer
 eltervez és nem úgy történne, ki is tépné a
 borzos séróját. - vihogott Emmett.
- Nem is igaz! - kérte ki magának Alice - Ne állíts
 be úgy Bellának mint valami szörnyeteget.
- De hiszen néha tényleg olyan vagy. - nevettek a
 többiek is fel Rose beszólásán.
- Ha-ha nagyon vicces.
- Na jó, elég legyen. - szólt Esme - Nem ezért hívtuk
 ide Bellát. - felém intett - Gyere szívem, ülj le.
 Meg is tettem.
 Edward természetesen mellém telepedett le és fogtuk
 egymás kezét.
 Rose és Alice eltűntek a konyhába majd egy hatalmas
 tál ínycsiklandó süteménnyel és egy nagy pohár
 narancslével tértek vissza.
- Jézusom, ezt mind nekem szántátok? - kérdeztem elhülve
 a sok nyalánkságot látva.
- Hát igen, lehet egy kicsit eltúloztuk. - felelte Rose.
- Csak egy kicsit. - kuncogtam - Ha ezt mind megenném
 kapásból minimum húsz kilót híznék és kipukkadnék.
 Mindenki felkacagott, még Edward is rázkódott.
- Annyit eszel amennyi jól esik, a többit majd elcsomagoljuk
 és hazaviszed. - mondta Carlisle.
- Van egy jobb ötletem. - feleltem - Nekünk úgyis annyi
 étel van otthon, hogy egy hadseregnek elég lenne. Inkább
 adjátok oda az árvaháznak és a menhelynek. Mi is így szoktuk.
- Ez tényleg jó ötlet. Kár lenne kidobni a pulykát meg
 a többi húsz féle ételt amit készítettek. - mondta
 kacajtól rázkódva szerelmem.
- Ez komoly? - kérdeztem leesett állal.
- Nem tudtuk milyen fajta ételeket szeretsz, ezért
 csináltunk pár fogást. - húzta el mókásan a száját Alice.
 Felpattantam a helyemről és kiszaladtam a konyhába.
 Azt hittem felfordulok a látványtól.
- Atya... ég...! - kiáltottam fel.
 Az haggyán, hogy hoztak ki egy tál süteményt, de a
 konyhában még vagy háromszor ennyi volt.
 Azon kívül sült pulyka, halászlé, vagy hat fajta tele tál
 saláta, rengeteg köret amelyek közt akadt olyan is
 amit nem is ismertem és ez nem minden, még sorolhatnám,
 de most is rosszul vagyok ha rájuk gondolok.
 Az üditőkre nem is mondok semmit.
- Ez akar lenni a kicsit eltúloztuk? -
 - Még mindíg nem tértem magamhoz a sokkból. -
 - Egy egész évre elegendő étel. Azt már meg sem merem
 kérdezni mennyi pénzt költöttetek erre.
- Az ilyenekkel te ne is foglalkozz, csak vedd el amit
 szemed-szád megkíván. - karolt át Edward.
- De... ez... - akartam mondani valamit.
- Nincs de, Bella. Edwardnak igaza van. - termett ott Alice.
 Inkább nem szóltam többet, nem lett volna értelme
 vitába szállni a kis fekete démonnal.
 Visszabattyogtam a nappaliba és ismét leültem a kanapéra
 magammal húzva imádott vámpíromat.
 Egyszerűen nem tudtam magam kiszakítani a nemrég
 látottakból és a giccs tömkelegéből.
- Köszönök mindent amit értem tettetek, ez annyira...
 - nem találtam rá szót - hihetetlenül tökéletes.
 - majdnem elsírtam magam, a könnyeimmel küszködtem.
 - Annyira szeretlek titeket, már olyan sokmindent kaptam
 tőletek, sosem leszek képes viszonozni.
- Már rég megtetted. - felelt édesen Esme - Nekünk az a
 legnagyobb boldogság, hogy boldoggá teszed Edwardot és,
 hogy vagy neki. Ez nekünk bőven elég és természetesen
 mi is szeretünk.
 Mindenki vadul bólogatott.
 Annyira boldognak éreztem magam, a családjuk részének,
 egynek közülük, pedig nem voltam sem a felesége Edwardnak,
 sem pedig vámpír.
 MÉG!!!