35.fejezet : Aggodalmak

Sziasztok!
Tudom ez a rész nem lett olyan hosszú, de próbáltam
minél gyorsabban hozni nektek az újat és nagyon
későn is írtam meg. Elnézést az esetleges hibákért.


 Borzalmas volt az éjszaka Edward nélkül.
 Hajnali fél egyig virrasztottam,
 de ő nem jelent meg.
 Majd kitéptem a hajam olyan ideges voltam,
 még sosem csinált ilyet azelőtt.
 Már mindenféle borzalomra gondoltam,
 de aztán elhesegettem ezeket a fejemből.
 Az jutott az eszembe, hogy biztosan jó
 oka volt rá és fontos is, máskülönben
 legalább egy sms-t dobott volna.
 Hogy más nővel lett volna azonnal elvetettem,
 Edward nem az a fajta férfi volt, pedig
 minden ujjára jutott volna egy a
 lábujjait is beleszámítva.
 Bíztam benne, csak ugyebár ilyenkor egy nőnek
 minden baromság bevillan az agyába.
 Abban sem voltam biztos, hogy ma eljön értem
 ahogy azt megbeszéltük.
 Én bizakodtam.
 Elmentem reggelizni, letusolni, 
 és azért összekészítettem a Cullen család
 ajándékait is amit még Edwarddal Párizsban
 vásároltunk mindenkinek személyre szabottan.
 Borzasztó nehéz volt minden egyes választás,
 ugyanis mit vehetnél hat hallhatatlan lénynek
 akik a világon bármit megkaphattak?
 Így aztán nem is gondolkodtam olyan nagy dolgokban.
 Esme gyönyörű érett nő ezért ékszerszettet
 választottam, Carlisle egy festményt kapott
 hiszen ő maga is festő, és Párizsból szerettem
 volna adni neki valamit, mivel gyűjtő is volt.
 Rosalie-nak egy ruhát választottunk a hiúságát
 növelni, Emmett új baseball sapkát fog kapni.
 Jasper és Alice nagyon nehéz esetnek bizonyult.
 Jasper azért mert nem ismerem szinte semennyire,
 így Edward segítségét kellett kérnem.
 A választás egy korából való érmére esett amit
 keveselltem, ezért karkötőhöz csatoltattam,
 hogy ha úgy gondolja bármikor vele lehet.
 Alice volt a legrosszabb, ugyanis ő biztosan
 látta előre mit fog kapni, és nagy nyomás nehezedett
 rám amikor olyan táskát próbáltam választani
 ami a stílusának, ízlésének, és még az új
 kollekciónak is megfelel.
 Nem voltam soha pénzeszsák, de ők minden egyes
 centet megértek, ha mondhatom a gatyám is ráment,
 de nem bántam.
 Imádtam őket, már csak abban reménykedhettem,
 hogy tetszeni is fog nekik.
 Edwardot korábban lerendeztem.
 Leila-val mentem el vásárolni, hogy
 olyan ajándékra leljek ami teljesen rá illjen.
 A választás újra egy ékszerre esett, egy nyakláncra,
 de nem akármilyenre.
 Rengeteg üzletet bejártunk mire végre azt
 mondhattam: Igen ez a tökéletes!
 Arany nyaklánc volt egy csodaszép kereszt medállal
 amibe egy kígyó volt gravírozva egy almára
 tekeredve, a hátoldalán pedig egy Isten Áldjon felirat.
 Tudtam ez mit jelent számára, a lélek fogalma volt
 neki minden amibe még a létezése során
 kapaszkodhatott és persze bennem, de én már
 másodlagos vagyok.
 Elátkozottnak lenni és érezni magad egy
 örökkévalóságon át nem lehet csodás, főleg ha
 nem is tehetsz róla, így úgy gondoltam
 ez a lehető legráillőbb dolog a világon.
 A percek is örökkévalóságnak tűntek nem,
 hogy az órák!
 De tízkor megszólalt a csengő.
 Nyakamat majd szegve rohantam ajtót nyitni.
 Nem csalódtam.
 Az állt az ajtóban akire már tegnap este óta
 csak vártam, és vártam.
 Magamhoz rántva egy olyan csókot nyomtam neki
 a megkönnyebbüléstől, hogy szinte fájt, majd azt
 befejezve belebokszolva a vállába amit csak a
 kezem bánt, suttogva jól letoltam.
- Hála istennek, hogy semmi bajod, egy sms-t
 azért elvártam volna. Mi történt? Miért nem jöttél?
- Én itt voltam csak hajnalra értem ide, de
 olyan édesen aludtál, nem volt szívem felébreszteni.
- Nyugodtan felkelthettél volna. Halálra izgultam magam.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Egy régi
 ismerős látogatott meg minket, majd vadásznom is kellett
 és elment az idő.
- Oké, most megbocsájtok. - mosolyodtam el - De
 mégegyszer ne forduljon elő. - böktem meg a mellkasát.
 Aztán meghallottam a hátam mögül anyámat.
- Edward, na végre itt vagy! Gyere beljebb, miért
 álltok az ajtóban? Bella, hívd már be!
 Anyu mint mindíg fel volt pörögve, dőlt belőle a szöveg.
- Nem szeretnék zavarni, csak Belláért jöttem.
- Óh... ugyan Edward. - legyintett anya - Tudhatnád,
 hogy te sosem zavarsz. - és ezzel elkapta a karját,
 hogy behúzza.
 Egyből elkapott a kacagás.
- Kérsz valamit inni? - anyu meg sem várta, hogy levegye
 a kabátját - Esetleg enni?
- Nem, köszönöm. Nem kérek semmit, még most is
 televagyok a tegnapi vacsival. Esme mint mindíg teletömött.
 Micsoda duma! Nem semmi magyarázat.
 Apám is megjelent.
- Szevasz Edward, hogy vagy?
- Üdv Charlie, köszönöm jól, és te?
- Hát ezek az ünnepek kikészítenek, de azon kívül jól.
 Nálatok, hogy mennek a dolgok?
- Ne is kérdezd, ezek a nők totálisan megőrjítenek,
 a zsongásuk elképesztő. - nevetett fel Edward.
- Azt elhiszem, mint látod ez nálunk sincs
 másképp. - mosolygott Charlie is.
- Beszélgessetek csak, én addig összeszedem a cuccokat
 és már jövök is. - szóltam közbe.
- Nem szeretnéd, hogy segítsek?
 Edward mindíg úriemberként viselkedett.
- Megoldom, maradj csak.
- Biztos? - kérdezett ismét rá.
- Teljesen biztos.
 Ezzel fel is indultam a szobába.
 Az ajándékokat már becsomagoltam, mindössze a
 dísztasakokba kellett raknom őket.
 Edward ajándékát besúvasztottam a táskámba, hogy
 sejtése se legyen róla.
 Már csak azért kellett imádkoznom, hogy Alice
 nem árult el.
 Tudtam milyen jó kapcsolatban vannak.
 Amint mindennel megvoltam meg is indultam lefelé.
 Amikor kiléptem a szobaajtón hirtelen szédülni
 kezdtem, ami miatt megtorpantam.
 Nem akartam lefordulni a lépcsőn.
 Azután mikor ez csillapodott kettős látásom lett.
 Lecsuktam a szemeimet, és vártam egy kicsit.
 Mire kinyitottam el is múlt.
 Arra gondoltam biztosan az izgalom az oka.
 Tovább nem is agyalva ezen elindultam le a lépcsőn,
 majd aztán bementem a nappaliba.
 Anyu épp sütivel próbálta tömni Edwardot,
 ezzel a belépéssel megmentve őt Renée-től.
- Készen vagyok, mehetünk?
- Persze. - pattant fel ültéből - Esme-ék már
 nagyon várnak. Renée, Charlie, további jó szórakozást
 kívánok, és mégegyszer Kellemes Ünnepeket.
- Köszönjük Edward, viszont kívánjuk a család
 többi tagjának is. Vigyázzatok az úton.
- Mindíg vigyázok, ne aggódjatok. - mondta Edward.
- Na jól van, menjetek, érezzétek jól magatokat.
 - szorított magához anyám.
- Úgy lesz. Sziasztok. - indultunk meg ki az ajtón.
 Edward kinyitotta az autó csomagtartóját, hogy
 be tudjam rakni az ajándékokat, végül beültünk.