Sziasztok!
Végre, ismét itt vagyok.
Remélem mindenki örömére.
Hát tudom, hosszú volt ez az egy hónap, és köszönöm
a türelmeteket, de a gyengeség engem is letepert.
Szóval, elhoztam az újat, remélem tetszeni fog nektek,
és megbocsájtjátok ha esetleg gyengének vélnétek,
még lábadozok, de igyekeztem jót írni, de ti majd úgyis
megmondjátok a véleményeteket, nem igaz? :)
Elnézést az esetleges íráshibákért, már összefolytak a betűk a szemem előtt.
Jó olvasást.
Puszka mindenkinek!
Edward szemszög:
Mikor magamhoz tértem a hideg kövön találtam magam, Aroék nagytermében,
a lábuk előtt fekve.
Még így is, hogy már Jane nem kínzott, alig bírtam mozgásra bírni a testem.
Nagy nehezen feltápászkodtam és körül néztem.
- Hova lett a családom és hol van Bella? - kérdeztem teljesen összezavarodva.
Azt sem tudtam hogy kerültem Volterrába.
- Ohh... végre! - adta magát elő színpadiasan Aro - Felébredtél! Nos, nem
igazán volt más választásunk - kocogtatta meg az állát - el kellett...
úgymondd kábítanunk titeket.
- Ez lehetetlen - fogtam zavargó fejemet - erre képtelen bárki.
- Úgy tűnik mégsem. - kacagott mocskosul Caius. - Nem vagytok ti olyan
elérhetetlenek.
Mindegyikük rám meredt.
Ott volt az őrség is, akik fintorogva figyeltek.
- Ugyan, Edward... - Aro vigyorától hánynom kellett - nem jobb itt lenni,
mint a halál?
Ezerszer döglöttem volna meg, mint egyszer ide kelljen jönnöm.
- Mit akarsz? - néztem rá dühtől telten.
- Ááá... ezt szeretem benned igazán Edward, hogy te mindíg lényegre törő vagy.
- Ne hízelegj nekem. - mordultam rá - A lényeget.
A vigyora lejjebb konyult, de nem tűnt el teljesen.
- Akkor - csapta össze a két tenyerét - mondom az állást. Ha nem akarsz
meghalni, amiről tudjuk ugyebár, hogy Bella nem örülne és vissza...
- köpte a szavakat - az lesz a dolgod, hogy minket szolgálj.
- Micsoda? - hördültem fel.
- Bizony, bizony... hidd el, ez nagy megtiszteltetés.
Úgy beszélt mintha ők valamiféle istenek lettel volna, pedig nagyon nem.
Tudtam, hogy csak a képességemre fáj a foga.
- Na és mi lesz Bellával, és a családommal?
Semmit sem tudtam mi lehet velük, talán megölték őket?
Hol lehetnek?
Hol van Bella?
- A családodnak kutya baja. Szundítottak egy kicsit. - mindenki kacagni
kezdett - Ami viszont Bellát illeti - húzta el a száját az a mocskos Aro
- nem éppen akart együtt működni velünk, ezért... - rettegve vártam
mit fog mondani - kapott egy kellemes kis szobát.
El tudtam képzelni mifélét.
- Mit csináltál vele? - meg akartam mozdulni, de még mindíg émelyegtem.
- Oh, semmit - legyintett - adtunk neki egy csinos kis ruhát. Mivel neki
nincs ilyen páratlan képessége mint neked - mutatott rám - sőt, ahogy
mi tudjuk, semmilyen, így úgy döntöttünk, hogy dolgozhat nekünk...
mint cseléd. Annak még elmegy.
Miii?
Az én Bellám, mint... cseléd?
Nem akartam elhinni amit az a szemét mondott, persze a csicskái vele
röhögtek a nyomorúságunkon.
- Szó sem lehet róla! - ordítottam fel mérgemben.
- Óóó, dehogynem - mondta könnyedén - ha nem akarod, hogy meghaljon.
- fordított nekem hátat. - Jajj... - fordította vissza a fejét - és még
valami, nem érintkezhetsz vele, nem szólhatsz hozzá. Most pedig, Felix
- szólt a vérebéhez - kérlek, vezesd az új társatokat a szobájába.
Edward! - szólt még hozzám - Ha hivatunk, azonnal gyere, ez a dolgod.
Bella pedig neked is csak szolga.
A döbbenettől meg sem tudtam szólalni, nem voltam képes felfogni.
Épp, hogy rátaláltam és visszakaptam őt, el is veszítettem.
Biztos voltam benne, hogy ebbe mind a ketten beleőrülünk majd.
Bella nélkül nem voltam senki, semmi, ő volt a lelekem, a mindenem,
érte éltem.
Miközben Aro elfoglalta a Trónját, Felix karon ragadott és elkezdett
kifelé húzni a teremből, át egy alagúton, ami több helyen is elágazott.
Mindent gázlámpák és fáklyák világítottak be.
A betonfalak repedezettek, nyírkosak és büdösek voltak.
Minden elágazás belseje egy ajtót takart.
Engem a baloldali hetedik lyukhoz vezetett Felix.
Még a zárban kulcs sem volt, tehát nulla magánszféra.
- Ez lesz a te helyed, remélem megjegyezted - biccentett az ajtó felé
- a ruháid a szekrényben vannak, öltözz át, az lesz a kötelező viseleted.
Hát persze, el is felejtettem, hogy ezeken egyforma cucc van, és ezt
innentől nekem is hordanom kell.
Undorodtam ettől az egésztől, tőlük!
A " szobám " siralmas volt.
Nedves falak, két gázlámpa, egy vaskeretes ágy vékony szivaccsal, fehér
lepedővel és egy párnával.
Se takaró, se semmi más.
Ablak egy sem, bár, hogy is lehetett volna a föld alatt.
Ezen kívül akadt még egy kopott, régi asztal, székkel, és egy kétajtós
barnára festett szekrény.
Elkeseredésemben már az jutott eszembe, hogy Alice ha ezt látná...!
Sikítva robbantaná fel az egész kócerájt.
Szerencse, hogy őneki nem kellett itt lennie, pedig Aro legnagyobb
vágya, hogy megkaparinthassa a húgomat.
A sarokban egy kis asztalkán hevert valamiféle mosakodótál és egy
kancsó víz.
Ezek azt hitték valami szakadt vámpírt tesznek ide be?
Most komolyan, tál és kancsó?
Hol élnek ezek?
A XXI. században élünk!
Ennyi tellett a hatalmas Volturitól?
Hát én ebbe nem nyugodtam bele, ha már fogoly is vagyok.
Fogtam magam és visszaszáguldottam Aroék termébe.
Sziszegve fogadtak, mert úgymondd nem jelentkeztem be, amit pont
letolytam.
- Remélem nem gondoltátok komolyan, hogy egy tálban fogok fürdeni,
a penészes szoba után? - az örzőknek megvillant a szemük - Lehet, hogy
nektek ennyi elég, de én tusolót akarok! Talán még a lovagkorban így
működött.
- Ezért zavartál meg minket ilyen arcátlanul? - vicsorított rám Marcus.
- Hát nem is tudom, előfordulhat, hogy a tisztaság nektek nem fontos,
vagy nem lényeges, de én nem olyan vagyok mint ti, én minden nap
fürdök.
Fogaikat villantgatva, sértődötten morogtak.
- Nos, mivel nem engedhetjük meg, hogy minden szobához fürdő járjon,
mi így is megtudjuk oldani a tisztálkodást, bár a fajtánknak nincs
ilyesmire szüksége. Amúgy pedig, ha már ennyire kényes a mi drága új
emberünk - gúnyolódott - akad egy fürdő a folyosótok legvégében.
- mondta Aro.
- Köszönöm. - szűrtem a fogam között.
Tudtam, hogy azt várták el, hajoljak meg, de azt leshették, én anélkül
sarkon fordultam és visszamentem abba a rohadt lyukba, de még fél
füllel hallottam Marcust.
- Sok bajunk lesz még ezzel a kölyökkel.
Visszafelé folyton mindenhova bepillantgattam annak reményében, hátha
megláthatom valahol az én Bellámat, de csalódnom kellett.
Megőrültem a gondolattól, hogy azok a szemetek bánthatták őt.
- Hol lehet? Mit csinálhat most? Biztosan retteg. - csapkodtak a fejemben
az ilyenek.
Hogyan fogjuk megállni, hogy nem beszélhetünk, nem ölelhetjük és
csókolhatjuk egymást?
És ha megszegnénk, mit tennének velünk?
Bár ezt nem akartam megkockáztatni, nem akartam, hogy bántsák az én
gyönyörű Bellámat.
Napok teltek el kétségek között, mire újra láthattam.
Bella szemszög :
Az ébredés borzasztó volt.
A fejemt ólomnak éreztem, alig bírtam felemelni.
Borzalmasan erős penésszag csapta meg az orromat.
A fülem egy hangot érzékelt.
- Magához tért. Menj, azonnal szólj a mesternek.
Azután léptek zaja és egy nyikorgó ajtó csapódása.
Ahogy megpróbáltam megmozdulni, csörgésre lettem figyelmes és valami
meggátolt a mozgásban.
Nagynehezen felemeltem a fejem és felnéztem.
Láncok voltak, láncra voltam verve.
Azonnal magamhoz tértem és megpróbáltam kiszabadulni, de hiába.
Pánikba estem.
Elkezdtem kapkodni a fejem jobbra-balra, de semmi mást nem láttam
csak penészes falakat, pókhálót, rácsokat az ajtón tömör vasból,
két pislákoló fáklyát és... ekkor abbahagytam a kapálózást, a barna hajú
csinos nőre meredtem, félrebillentett fejjel.
- Ki vagy te... és, hol vagyok? - kérdeztem ilyedten.
- Nem mintha tudnod kéne, de Heidi vagyok, a Volturik egyik őrzője,
és te épp Volterrában vagy, Olaszországban a vendégünkként. - felelt unottan.
- Nálatok ilyen a vendégszeretet? - néztem a láncaimra - Ha ezt tudom,
sosem akartam volna erre jönni. - mondtam csípősen.
- Cöhh... - horkant fel - Ugyan mit vártál? Bonbont és virágot,
gyilkosságodért cserébe? - fintorgott.
- Az a szemét akart minket megölni, tán hagynunk kellett volna? Azt sem
tudtuk, hogy Demetri testvére! - nagyon dühbe gurultam.
- Rossz pasit fogtál ki és, hogy még meg is csaltad! Bár, ennek egy
részét megértem, Edward jó party.
Na itt betelt a pohár.
- A szemedet is levedd róla, különben esküszöm...
- Mire? - kacagott - Hogy, megölsz? Mit fogsz csinálni, te kis semmirekellő?
- nézett le engem.
- Na várj csak teee... - de ekkor kicsapódott a rácsos ajtó.
Aro lépett be, mögötte Demetrivel és Felix-szel.
Homlokomat ráncolva meredtem rájuk.
- Még fel sem ébredt, de már milyen harcias. - mosolygott Aro.
Ettől a vámpírtól kivert a frász is, annyira sunyi.
- Mester! - hajolt meg előtte Heidi.
- Hol van Edward? Mit tettél vele? - automatikusan róla kérdeztem.
- Ááá... - kuncogott - arra ébred, hogy lácra van verve, de őt csak a kis
szerelme érdekli, milyen megható. - fordult röhögve hátra a két pincsihez.
Azok persze vele röhögtek az " OLTÁRI NAGY POÉNJÁN ".
Barmok!
- Nem értem ebben mi olyan vicces, de ezek szerint, ahogy észreveszem,
nektek nem igazán adatott meg a szerelem. - köptem a szavakat.
Abbamaradt a röhögés.
- Nekünk nincs szükségünk efféle marhaságokra - bökte ki Aro - ezek emberi
badarságok, mi nem érzünk ilyesmit, társat választahatunk vágyaink
kielégítésére, de ehhez nincs szükség holmi érzelmekre.
- Na ezt észrevettem. - vágtam vissza.
- Ebből elég legyen! - csattant a hangja a falakról - Ha tudni akarod,
a drágalátos Edwardod még alszik, amint felkel, közlöm vele, hogy
csatlakozni fog hozzánk. Ami pedig téged illet, szolga leszel. Az lesz
a dolgod, hogy mindenkinek ugrálj, bármi kérése akad és te szó nélkül
teljesíted. Edwarddal pedig nem beszélhetsz és nem is érintkezhetsz, olyan
lesz neked mint ha itt sem lenne, nem is létezne. Megértetted?
- Miért nem ölsz meg inkább azonnal?
- Az túl egyszerű lenne. - felelte fintorogva - Nem vennénk hasznát Edwardnak.
Heidi, szedd le innen és kísérd el a helyére és mutasd meg neki mit kell
felvennie.
Ezzel sarkonfordult és egy szó nélkül otthagyott a barnával.
Heidi közelebb jött és egy nagy rozsdás kulccsal kinyitotta a lánc zárait.
Először összecsuklottam a földetérésnél, de gyorsan felpattantam.
- Kövess.
Megindultunk a sötétségen keresztül, hosszú folyosón, több cella mellett
is elhaladva, ahonnan nyögések, zörejek, ordítások voltak hallhatóak.
Megborzongtam.
- Mióta vagyok itt?
- Egy napja. - tömör válasz volt.
- Miért hagytak életben?
- Mert a mesternek, kell a pasid.
- Mi van a többiekkel?
Annyi kérdés foglalkoztatott és nem voltam rest meg is kérdezni őket.
- Mindíg ennyit kérdezel?
- Igen, szóval?
- Forksban.
- Veled élvezet beszélgetni. - löktem oda neki.
- Ki mondta, hogy én beszélni akarok veled?
- Na ja, hisz csak egy cseléd volnék, vagy mi.
- Pontosan, úgyhogy fogd be végre és gyere.
A többi utat szó nélkül tettük meg.
Egy emeletet felsétáltunk, kanyargós lépcsőkön vezetett végig.
Fa ajtó előtt torpantunk meg, amin csak egy kulcslyuk és egy kilincs volt.
- Parancsolj, a rezidenciád, innentől itt töltöd minden idődet, amíg
valakinek nem lesz szüksége rád. Nem mászkálhatsz, nem bojonghatsz.
Kinyitottam az ajtót és beléptem.
Egyáltalán nem különbözött sokkal a cellámtól, a különbség a
láncnélküliség volt és egy matrac a földön, a sarokban pedig egy
rozsdásra kopott, vítköves, poros, koszos, függöny nélküli tusoló.
- Micsoda pompa, el vagyok ragadtatva. - gúnyolódtam.
A szívem mélyén majd meghaltam a szomorúságtól.
Hát ez lesz ezután az életem, így kell élnem.
Azt hittem vámpírként az egyedüllét lehet a legrosszabb dolog...
tévedtem... ez sokkal rosszabb volt.
Majdnem ugyan ott voltam amikor átváltoztam, egyedül, csak most még
szolga is lettem.
Akkor legalább szabad voltam.
- Az ajtó mögött lesz a szekrény, vedd fel ami benne van.
És ezzel lelécelt.
Tipikus szolga ruha volt.
Rövid szoknya, fekete póló fehér gallérral, de a változatosság kedvéért
a köténykém pirosra sikeredett.
Kínszenvedések árán rávettem magam, hogy felvegyem.
Onnantól nem volt megálásom.
Amikor épp egy szusszanásnyi időm lett volna, jött az első, aztán a második
és a századik parancsnok.
Ugráltam szappanért, törölközőért, ruhát mostam kézzel, cipőket sikáltam,
felmostam, portalanítottam és még a penészes falat is velem sikáltatták.
Már azt sem tudtam hány nap telt el, lassan azt is elfelejtettem ki vagyok.
De aztán eszembe jutott ismét, amikor újra láttam őt.
