Kísértő múlt: 5.fejezet

Üdvözlet mindenkinek, újra itt!
Tudom, elég rég nem írtam már, de itt volt az ideje,
hogy elhozzam az új fejit.
Nem lett olyan hosszú mint az előző, de attól még tartalmas.
Ebben a részben elég sokat megtudhatunk Edward érzelmeiről,
gondolatairól.
Remélem tetszeni fog nektek.
Jó szórakozást!




 Edward már megérkezett a családi házhoz.
 Beparkolt, leállította az autót, és megindult a bejárati ajtó felé,
 amit amikor kinyitott,Esme már a nyakába is csimpaszkodott.
- Ó, drágám, végre itt vagy! - ölelte szorosan.
- Szia, anya. - ölelte viszont Esmet.
 Mire elengedték egymást, a család már sorban állt, hogy köszöntsék.
 Amint végzett a puszikkal, és a pacsikkal, Esme karon ragadta,
 hogy együtt sétáljanak be a nappaliba.
- Mesélj fiam, mi történik mostanában veled? - kezdte faggatni Carlisle.
- Semmi az ég adta világon, minden a régi.
- Na és, hogy megy a klub?
- Szerencsére remekül, a szilveszterre tervezett parti rengeteg
 pénzt hozott, szinte az összes belépő elkelt.
- Az remek. - bólogatott Carlisle.
- Alice-től hallottuk, hogy van egy új alkalmazottad is. - mondta Jasper.
- Ja, tényleg! Azt mondta dögös kis csaj. - kontrázott Emmett.
- Igen, van. Elizabeth-nek hívják. - felelte, de Emmett hozzászólását
 figyelmen kívül hagyta.
- Na és persze nagyon ügyes. - tette hozzá Alice.
- Holnap meglátjuk. - mormogta Edward.
- Tényleg az, hidd el ha mondom!
- Elhiszem. - mondta inkább gyorsan mielőtt húga beindult volna,
 és szétrágta volna a fülét a lány miatt.
 Próbálta őt kiverni a fejéből, hiszen napok óta mást sem csinált
 mint Lizen agyalt, de legalább itt nem akart rá gondolni, viszont
 egyáltalán nem volt egyszerű, ha még a családban is a lány a téma.
 Megpróbálta másfelé terelni a beszélgetést.
- A napokban elgondolkodtam azon, hogy kéne a klubba egy büfé,
 szendvicsekkel, sütikkel meg ehhez hasonlókkal, hogy a bulizók
 mégse éhezzenek. Kevesebben dőlnek ki ha van valami a gyomrukba.
 Szerintetek jó ötlet?
- Klassz, ha van kaja, kevesebb a róka. - vigyorgott Emmett, mire
 Rose a szemét forgatta.
- Nekem tetszik. - bólogatott Alice.
- Szerintem is jó ötlet, törődsz az emberekkel, ez kedves tőled.
- Viszont azt még ki kell találnom, hogy hogyan csináljam meg,
 mert nem akarok szemétdombot, hogy szétdobálják a csomagolást,
 vagy szétmorzsáljanak mindent.
- Hát kerítsd el, tereld egy helyre a marhákat. - közölte közömbösen Rose.
- Bár Rosalie kissé nyersen fogalmazott, igaza lehet. Oszlopokkal,
 és szalagokkal körbe lehetne keríteni az étkező helyet, belülre pedig
 márványlapos magas asztalokat tehetnél bárszékekkel. - javasolta
 Alice - Ha szeretnéd, segíthetek megtervezni.
- Tetszik, igazán találó!
- Miért döntöttél úgy, hogy mégis legyen kaja?
- Igazából nem is tudom, egyszerűen csak így döntöttem.
 Alice furcsán nézett Edwardra.
 Valami megváltozott, hogy benne, vagy rajta, azt még nem tudta eldönteni,
 de előbb vagy utóbb kiszedi belőle.
 Figyelte a reakcióit mindig az évek alatt, hátha történik nála
 valami csoda, de csak kegyetlenebb, befordultabb lett, visszaszokott
 az embervérre.
 Nem foglalkozott közvetlenül senkivel, csak azzal a nővel akivel
 eljátszadozott, de még miatta sem változott.
 Most viszont másként festett, egy fokkal mintha vidámabb lett volna,
 nem a táplálkozás miatt, hiszen azt mindenki látta hogy nemrég evett,
 hanem nem tűnt olyan elveszettnek.
- Te, hogy érzed magad? - kérdezte Esme.
- Jól vagyok anya. Sok a teendő a klub körül, mindig van mit csinálni,
 nem unatkozom.
- Örülök neki. - szorongatta meg a karját.
 Jó ideig cseverésztek, mire észbe kaptak éjfél tájt járt.
 Edward elköszönt a családtól, és arra hivatkozott, hogy reggel rengeteg
 tennivalója lesz.
 Elindult haza, ismét a magányba.

                   
                             xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Liz nagyon későn kelt fel, már majdnem delet ütött az óra.
 Későn sikerült ágyba kerülnie, és még nehezebben tudott álomba szenderülni.
 Mikor hazaért a vásárlásból, még nekilátott kézzel kimosni a ruhákat,
 mert féltette a gyöngyöket, és a csillámokat.
 Megvacsorázott, lefürdött, nézte még egy kicsit a tévét, végül
 megpróbált elaludni.
 Mire végre reggel magához tért, felült az ágyon, nyújtózkodott párat.
 Kipattant a takaró alól, majd magára kapott egy pamut köntöst,
 ugyanis egyáltalán nem volt melege.
 Odasétált a fűtőtesthez, feljebb tekerte a hőmérsékletet, és
 kicsoszogott a konyhába elkészíteni a kávéját.
 Miközben kortyolgatta, átfutotta a napi híreket, és az E-mail-jeit
 régi laptopján ami még csoda, hogy működött egyáltalán, eközben
 pedig azon agyalt mit is kéne főznie, ami kitart akár három napig is.
 Még volt ideje este tízig, akkora várta a taxit.
 A gombás-mozzarellás töltött fasírtot választotta, petrezselymes
 tört burgonyával.
 Nem volt időigényes étel, amíg a fasírt sült a sütőben, a krumpli
 is megfőtt magától, a fasírtban pedig az volt a jó, hogy akár
 salátával, baguette-el is ehető, hidegen-melegen egyaránt.
 Amint elfogyasztotta a kávét, megmosakodott, átöltözött egy kényelmes
 melegítőbe, és nekilátott az étel elkészítésének.
 Míg sült a hús, addig azért megevett egy kefirt, és egy kiflit.
 Tévézett, rejtvényezett, próbált nem gondolni az estére, elvégre
 ma ismeri meg az új kollégáit, és ma lesz az első igazi munkanapja.
 Izgult, hogy hogyan fogják fogadni, mennyire fog helyt állni, na és,
 hogy Edward mennyire lesz megelégedve vele.
 A szöszitől akivel már találkozott egyszer, nem számított sok jóra.
 Amint készen lett az étel, jól meg is pakolta a tányérját, és be
 is falta az egészet, ezután kirakta az ételt az ablaka külső
 párkányára, mert ott alig egy óra alatt le tudta hűteni, hogy
 azután betehesse a hűtőbe.
 Elmosogatott, rendet rakott, majd lepihent egy kicsit a kanapéra,
 hogy a tele pocakja megnyugodjon.
 Amint jobban lett, elindult zuhanyozni.
 Mikor végzett, és kitotyogott a fürdőszobából az órára pillantott,
 ami még csak fél hatot mutatott.
 Nem tudta mit kezdjen magával, kezdett egyre izgatottabbá válni,
 már csak négy óra volt hátra, leült inkább a fenekére, és az
 agyát kezdte zsibbasztani az idiótábbnál idiótább műsorokkal.

                         xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Edward nem bírt a vérével, muszáj volt látnia őt, ezért amint besötétedett
 máris szabadabbnak érezte magát.
 Mivel tél volt, nagyon korán sötétedett, jelen helyzetben pedig kapóra jött.
 Tudta beteges amit tesz, de nem bírta visszafogni magát.
 Megakarta tudni hogyan él, mit csinál szabad idejében, hova szokott járni.
 A lány hátsó picinyke udvarára suhant, ahol bokrok voltak, amik eltakarták őt.
 Egyetlen pad volt csak kitéve az is lefóliázva.
 Az üvegezett hátsó ajtót szinte semmi sem takarta, csak egy hófehér,
 virág mintás függöny, a sötétítő még nem volt behúzva.
 Edwardot azonnal féltékenység és düh borította el, mert bárki más is
 megláthatta volna, pedig ez nem teljesen igaz, csak ha valamiféle kukkoló
 mászott volna át a futónövényekkel borított drótkerítéseken, ami körbevette
 a hátsó kis udvart.
 Ekkor azért leesett neki a tantusz, hogy itt csakis ő az egyetlen kukkoló.
- Basszus! - motyogta magában.
 A lány egyetlen szál törölközőben feküdt a nappali kanapéján,
 a távirányítót nyomogatva.
 Edward azonnal megmerevedett mint egy szobor.
 Liz teste még ekkora távolból is csodaszép volt, a bőre sima és csillogó,
 hosszú kecses lábai kinyújtva pihentek a kanapé karfáján, kecses csípője
 teljesen hozzátapadt a törölközőhöz, az arca pedig smink nélkül is
 teljesen tökéletesen festett.
 Ekkor Edward hirtelen elkapta a fejét, hátat fordított a lánynak, teljesen
 nekipréselődve a hideg falnak.
- Nem lehet, hogy megint megtörténik! - szidta magát.
 Pedig belül nagyon is tudta, hogy igen!
 Ismételten egy idióta degenerált állat lett.
 Mégis, hogy gondolhatta?
 Egyszerűen besétál a lány életébe, elmondja neki, hogy mi is ő valójában,
 és a lány egy szó nélkül a karjaiba veti majd magát?
 Milyen jövőjük lenne?
 Ő egy ember! - ordította vele a tudatalattija.
 Tudta.
 Nagyon is tisztában volt a tényekkel, mégsem tudott tőle elszakadni.
 A falakon keresztül is hallotta a lány erős szívdobogását.
 Vajon mire gondolhat?
 Mi miatt ilyen feszült az arca?
 Majd bele őrült, hogy nem tudta.
 Nem hallotta a lány gondolatait.
 Nem létezhet, hogy kétszer is legyen az életében olyan lány akinek
 nem hallja a gondolatait!
 Aki olyan legyen mint Ő!
 Pedig nagyon is, túlságosan is hasonlított rá, de valahogy mégis
 más volt.
 Honnan érkezhetett?
 Meg kellett tudnia!
 Eldöntötte, hogy ki fog szedni belőle mindent... mindent amit csak
 lehetséges.
 Majd meghívja egy ebédre, vagy egy kávéra... hisz az emberek mindig
 ilyen helyeken ismerkednek.
 Miért van egyáltalán egyedül?
 Annyi kérdése lett volna a lányhoz, mégsem ronthatott neki csak úgy!
 Miért nyílna meg pont neki, hisz nem is ismerte, ráadásul a főnöke,
 na és nem utolsó sorban egy vámpír, persze erről a lánynak fogalma
 sem volt.
 Egy ember ha a közelébe jutott, automatikusan óvatos lett, elhúzódott,
 szapora lett a szívverése, bár ez több mindent is jelenthetett.
 Liz is hasonló képen viselkedett.
 Edward nem akarta, hogy a lány tartson tőle, vagy féljen.
 Valahogy a bizalmába kéne férkőzzön.
 Az emberi vér iránti vágyát le kell majd küzdenie, és nem tartotta
 lehetetlennek, egyszer már sikerült, igaz akkor állatvéren élt,
 jelenleg erősebb a késztetés.
 Úgy gondolta, ha jól belakik, talán el bír viselni kisebb időt vele.
 Meg sem fordult a fejében, hogy bántsa, bár biztosan isteni a vére...
- Tért magadhoz! - vágta arcon magát gondolatban.
 Visszafordult a lány felé.
 Annyira szép volt!
 Ahogy végigmérte a lányt, ráébredt valamire... méghozzá nem is akármire.
 Sokkal hamarabb ráébredt a tényre mint sok-sok évvel ezelőtt.
 Csak pár nap... csak pár nap telt el, és máris megtörtént!
 Kezd beleszeretni Liz-be!
 Ökölcsapásként érte a tudatosulás, az arca fintorra húzódott.
- Hogy lehetek ekkora barom? Soha nem lehetünk egymáséi! Ezt már
 megtanulhattam volna, hiszen tudom mi lenne a vége, úgy járnánk
 mint Bellával! Egy ember, és egy vámpír soha semmilyen körülmények
 között nem lehet együtt! Lehetetlen!
 De Edward mégis vágyott rá. Akarta!
 Annyira szerette volna megérinteni, végigsimítani az arcán,
 beletemetni a fejét a nyaka hajlatába, érezni a meleg bőrét.
- Nem! Nem lehet! Mi a fenét csinálok egyáltalán?
 Legszívesebben teli torokból ordított volna.
- Még egy ártatlant tönkre akarsz tenni? - veszekedett magával.
 Persze, hogy nem akarta.
 Azonnal felpattant, és elviharzott a helyszínről, mielőtt még képes
 lett volna bekopogni hozzá.
 Csak futott, és futott, hogy kiszellőztesse ezt az őrületet a fejéből.
 Tudta, már nem lesz képes elengedni Liz-t.
 Önző volt.
 Sokkal jobb lett volna a lánynak ha sohasem ismeri meg.
 Az istenért... hiszen vért iszik, emberi vért!
 Hogyan lenne őt képes megcsókolni?
 Leginkább a hányást tudta elképzelni, az undort.
 És hogyan elégíthetné ki őt?
 Bármit képes volt megadni neki, gyönyörű ruhákat, ékszert, autót...
 de testileg?
 Miért gondol ilyenekre egyáltalán?
 Mi van ha soha nem kellene a lánynak?
 Liz eddig sem mutatott felé ki semmi érzelmet ami arra utalt volna,
 hogy tetszene neki.
 Edward elkínzott szemei előtt csak a lány arca lebegett.
- Hagyj engem békén! - ordította magában.
 Mire hazaért kész idegroncs lett, az ujjait a halántékára szorította,
 hogy a feszítés végre elmúljon.
- Miért kísértesz? Miért nem hagysz békén? - kérdezte, de még ő sem
 tudta pontosan, hogy kitől.
 Bella kísérti?
 A múlt játszik vele?
 Így bünteti őt a sors?
 Miért vele történik megint mindez?
 Ki kellett ürítenie az elméjét, hogy képes legyen ésszerűen gondolkodni,
 mert még rengeteg dolog várt rá este, de hogyan is lenne erre képes
 miközben a lány mindvégig ott lesz tőle egy köpésnyire, mindvégig
 látható lesz számára.
 Muszáj másra gondolnia, vannak másfajta teendői is, mintsem Liz-t
 bámulja egész éjjel.
 Főnök volt, felelős a dolgozóiért, a többi alkalmazottjáért.

                       XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


 Liz készen állt, hogy belevesse magát az első igazi munkanapjába.
 Azokat a ruhákat vette fel amiket Alice-szel együtt vásároltak,
 és még egy meglepetéssel készült a nagyközönségnek... kibontva
 hagyta a haját.
 Mélyeket lélegzett, és Alice biztató szavaira gondolt.

                       XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


 Edward az irodába bújva figyelte ahogy az alkalmazottak elfoglalják
 a helyeiket.
 Kint már toporogva várták, hogy bejuthassanak tombolni.
 Nézte ezeket az egyszerű embereket, akiket még irigyelt is kissé.
 Hiába is tetette magát annak ami sohasem lehetett már, így is,
 úgy is kilógott a sorból.
 Örök tizenhét éves maradt, akinek idősebb kinézetet kellett öltenie.
 Bár kinézetre hiába maradt mégis fiatal, a lelke és esze, idősebb
 volt három öregénél is.
 Nem tudtak neki már újat mutatni, nem igazán tudott már
 min meglepődni.
 Látta a világ hogyan változott meg az évtizedek alatt, és azt is
 látni fogja hova tart... tök egyedül.
 Az egész létezése hazugságokon alapult, az élete kamu, nem is
 szabadna élnie... azonban abban a pillanatban törlődött minden
 negatív gondolata amint megpillantotta a világ második leggyönyörűbb
 teremtését a földön... Elizabeth-t.
 Csodaszép volt, csupa csillogás, élettel teli... és az a hajzuhatag!
 Még a levegő is a tüdejében rekedt.
 Mintha szellemet látott volna... a múlt szellemét!
 Mintha Bella állt volna ott, de mégsem!
 A ruhája vadítóan dögös volt, merész, viszont Bella az életben nem
 vett volna magára ilyet, visszafogottan öltözködött, már-már fiúsan.
 A haja hasonló volt, Liz-é mégis hosszabb, és egyenesebb.
 Ki ez a lány?
 A múlt gúnyolódik vele most már biztos volt benne, vagy isten
 büntetése ez számára!
 Felmordult, és a fogát csikorgatta miközben az üvegnek dőlve nézte
 a látszólag is nagyon ideges Elizabeth-t.
 Le kellett mennie, hogy bemutassa Liz-t a többieknek, bár a lábai
 mintha ólommá váltak volna.
 Nagy nehezen összeszedte magát, az arca komor lett, és nyugodtságot
 erőltetve magára indult meg ki az ajtón, le a lépcsőn.
 Perceknek tűnt mire leért, ha lett volna szíve ami dobod, biztos
 kolibriként verdesett volna.
 Úgy érezte magát mint egy szűz, aki most először szólít le egy lányt.
 Mikor leért a dolgozók arcán meglepedtséget vélt felfedezni, ugyanis
 jóformán soha nem tette ki az irodából a lábát.
- Jó estét mindenkinek! - köszönt.
- Jó estét főnök! - zengték egyszerre az emberei.
- Úgy látom mindenki megérkezett, ezért szeretném nektek bemutatni
 az új kolléganőtöket Elizabeth Swenson-t, illetve Liz-t. - nézett
 a lányra, akinek eddig is szapora szívverése még jobban beindult.
 Liz-t, meglepte a férfi, nem számított arra, hogy be fogja mutatni
 a társaságnak.
- Sziasztok! - mondta szégyenlősen.
 Volt aki bólintott, volt aki tetőtől talpig végig mérte, de akadt
 olyan is aki köszönni is megtanult.
 Itt volt a nem túl szimpatikus szőke is, aki ugyan olyan szúrósan
 nézte mint először.
 Sokan voltak.
 A pult mögött két lány, a pult mellett még kettő akik hasonló
 öltözékben voltak, amolyan egyenruhában.
 Közel egy tucat öltönyös egybe nyakú fickó, akiknek már a puszta
 jelenléte is tiszteletet parancsolt.
- Kérek mindenkit, segítse Liz-t a mai napon, leginkább ti lányok. -
 mutatott és nézett a két pult mögötti szöszire, és barnára -
 Nem volt túl sok ideje betanulni, de Alice szerint nagyon ügyes.
 Egyenlőre ő még nem fog kiszolgálni, de segíti a munkátokat mindenben.
- Akkor mégis miben fog? - kérdezte a szőke fintorogva.
- Ezen a hétvégén leszedi a poharakat és az üvegeket, mosogat,
 törölget, és ha van kedve - nyomta meg a szót a szöszire nézve,
 hogy érezze, nem tetszik a hozzáállása - segíthet kávét is készíteni.
 - azután Liz-re nézett.
 A férfit mintha áram ütötte volna meg, olyan érzése támadt, ahogy
 Liz szemeibe nézett.
 Nagyot nyelt, bár próbálta úgy csinálni, hogy azt az emberek ne
 vegyék észre.
- Ó, persze! - bólogatott a lány - Alice azt is megmutatta.
- Remek! - felelte Edward - Nos hát, akkor kezdődhet az őrület.
 Jason, kérlek szólj Rick-nek, hogy indulhat a banzáj.
- Igen, főnök. - és Jason már úton is volt az ajtó felé.
 Eközben a zenét már beindította valaki.
 Ezzel Edward is megindult a lépcső felé, Liz pedig csak bámult
 utána mint egy kerítéshez kötözött kiskutya.
 A lány valamiért enyhe feszítést érzett a mellkasában, a szíve
 pedig lelassított.
 Csalódott volt, méghozzá nagyon.
 Mivel Edward már eltűnt a lépcsőfordulóban és vissza sem nézett,
 Liz kissé elszomorodva battyogott a pulthoz.
 A férfi alig várta, hogy az irodájába érjen, máskülönben akkora
 baromságot tett volna ami alapjában megrengeti a világot.
 Szélsebesen beviharzott, bevágva maga mögött az ajtót
 nekitámaszkodott.
 Szabályszerűen kapkodta a levegőt!
- Nem lesz ennek jó vége! - mondogatta.
 Mást sem látott maga előtt mint Liz-t, az arcát, az alakját, még
 az illata is átszállt rá, az érzékeit is rabul ejtve.
 Jézus!
 Micsoda szerelés van rajta!
 Az ablakból nem látta ennyire részletesen, pedig kiváló a látása.
 És az illata... az illata egyenesen bódítóan  hatott Edwardra,
 meg mert volna esküdni rá, hogy megszédült az élvezettől,
 még abban a pillanatban is magán érezte.
- Nem az istenit! - fogta meg a fejét.
 Edward, tudta meg fog őrülni ha ez így megy tovább, hiszen még
 alig látta, talán öt alkalommal.
 De akkor sem tagadhatta a nyilvánvalót... megőrjítette Elizabeth.
 Azt is tudni akarta mit gondol róla a lány, milyen alaknak tartja.
 Megkérhette volna Alice-t, hogy faggassa ki, mert ők láthatóan is
 kedvelték egymást... de Alice nem volt bolond, rögtön rájönne
 miről van szó, viszont Edward mélységesen titkolni akarta,
 főleg a családja elől.
 Ha a család tudomást szerezne erről, sosem szabadulna meg Alice-től,
 és Emmett beszólásaira végképp nem volt szüksége.
 És Lívia?
 Fogalma sem volt hogyan fogja ezt megoldani.
 Már hosszú ideje volt egy megszokott élete, család nélkül, a klub
 lefoglalta valamelyest a gondolatait.
 Elvolt a romlottabbnál romlottabb emberek között akivé
 ő maga is vált.
 Utcalánnyal élvezkedett, maffiózók, korrupt zsaruk és stricik vették
 körül nap mint nap, emberi véren élt.
 Ugyan, hogy a fenébe szerethetné őt egy ilyen kedves emberi lény
 mint Liz?
 Belerángatná ebbe az őrületbe?
 Mit adhatna ő neki?
 Kapna egy velejéig romlott, élőhalott roncsot, aki nem hogy megvédené,
 hanem bármikor veszélybe is sodorhatná.
 Edward az ablakhoz sétált, és homlokát az üvegnek vetve nézte a lányt
 miként boldogul a lenti bolondok házában.
 Egy percre sem állt meg, pörgött jobbra-balra, ügyesen feltalálta
 magát, tálcával egyensúlyozott ami meg volt pakolva poharakkal,
 azután elmosogatta azokat, majd újra a tömegbe vetette magát.
 Edward legszívesebben kikapta volna onnan, mert egyáltalán nem tetszett
 neki ahogy a férfiak meresztgették rá a szemüket, és az sem volt ínyére,
 hogy így hajtja magát a lány.
 Edward azon tűnődött vajon milyen oka lehet rá a lánynak?
 Nem hallotta a gondolatait ami aggasztotta, viszont annál többet hallott
 másokéból.
 Még a pultosai Carmen, és Megan is róla sutyorgott.
 Carmennel nem is volt gáz, de Megan... esélyt sem ad Elizabethnek.
 Megan pufog amiért a főnöke leteremtette mindenki előtt az
 új liba miatt, és mert féltékeny volt Liz-re, hogy ilyen figyelmet kapott
 Edwardtól, ő pedig soha.
 Edward nagyon unta már az efféle nőket, a gondolataiktól egyenesen
 idegbajt kapott.
 Egész éjjel azon rágódott, hogy hogyan fogja hosszabb távon elviselni,
 hogy a lány nap mint nap itt lesz tőle karnyújtásnyira, érinthetetlenül.

Kísértő múlt : 4.fejezet

    Így képzelem Edward kis kéglijét! :)




Sziasztok!
Elég rég nem tudtam már írni, de végre most sikerült.
Erről a részről csak annyit, hogy tudom az eleje semmi
extrát nem tartalmaz, mégis érdemes végig olvasni,
mert a vége nagyon felforrósodik.
EZÉRT EZ A RÉSZ :

18 ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLOTT !!!!




 Az autó szinte szárnyalt!
 Liz, nem értette hogy képes Alice, ez a csepp lány kordában tartani
 egy ekkora szörnyeteget.
- Milyen messze van ez az üzlet?
- Autóval úgy jó húsz perc.
- Sokat jársz oda vásárolni?
- Átlagosan kéthetente benézek, mindig van valami új cucc.
 - von vállat Alice.
- Két hetente? Nem durva az egy kicsit? Mekkora a szekrényed?
 - nézett Liz csodálkozva.
- Szekrény? Ja, a gardrób szobára gondolsz? Körülbelül akkora mint
 Edward irodája. - mosolygott a kis fekete.
 Liz-nek tátva maradt a szája.
- Ugye most csak viccelsz?
 Nem tudta eldönteni, hogy a hugica csak poénkodik, vagy tényleg
 így van.
- Ha divatról van szó, sosem viccelek. - mondta komoly arccal Alice
 - Nekem ez a szenvedélyem.
- Elég érdekes szenvedélynek hódolsz.
 Liz még mindig le volt döbbenve.
 Ha a gardrób akkora mint Edward irodája, akkor az egyenlő méretű a
 lakásának a felével.
 Jesszus! - gondolta.
- Akkor bizonyára jó nagy házban éltek.
- Igen, elég nagyban. - Alice gondolkodott - Nincs kedved valamikor
 átjönni hozzánk?
 Liz azonnal rémült arcot vágott.
- Én? Hozzátok? De hát, Edward a főnököm, nem mehetek oda csak úgy!
 - tiltakozott - Mit szólna ha meglátna nálatok egy alkal...
 Alice, belé fojtotta a szót.
- Liz, állj, hé... Edward nem él velünk. - a lány azonnal elhallgatott
 - A testvérem a város másik végében lakik. Már jó pár éve, hogy
 külön vállt tőlünk.
- Én azt hittem, hogy...
- Igen tudom, de Edward már nagyfiú, így döntött, hát mi elfogadtuk.
 Néha átjön meglátogatni a többieket.
 Elizabeth kissé megkönnyebbült, egyben viszont szomorú is lett.
 Nem láthatja a tökéletes férfit.
 Megrázta és korholta magát azért amiért így gondolt a főnökére.
 Még magának sem tudta megmagyarázni miért vonzotta ennyire Edward.
 A lánynak beugrott valami.
- Ő miatta vált el tőletek? A lány miatt?
 Alice-nek zavar suhant át az arcán, és csak az utat figyelve
 válaszolt.
- Igen. - felelte halkan.
 Liz többet nem is kérdezett, nem akart tapintatlan lenni, sem mások
 életében vájkálni, és észrevette, hogy Alice sem igazán akart
 róla beszélni.
 Gyorsan másfelé terelte a szót.
- Rózsaszín csizmájuk van?
 Alice azonnal feloldódott.
- Biztos vagyok benne. Olyat szeretnél?
- Nagyon gondolkodom, hogy rózsaszín vagy fekete legyen-e, de ez attól
 is függ milyen ruhát találok.
- A fekete olyan snassz... nem hozzád illő, szép, fiatal csaj vagy,
 hordj színeset, vidám színeket.
- Szeretem a színeset, de feketét, és a fehéret is.
- Mivel a hajad barna, a szemed színe pedig zöld, neked tuti jól áll a
 narancs, a citrom, a zöld, és a bézs is.
- A narancs és a citrom igen feltűnő színek!
- Lehet. Viszont rajtad biztosan állatul mutatna.
- Majd meglátjuk.
 Végigbeszélgették az egész utat, majd Alice lelassított, és egy két
 emelet magas, üveg épület előtt parkolt le.
 A bejáratig mindkét oldalon simára és egyenletesre nyírt sövény sor
 fogta közre a járdát.
 Hatalmas fehér tábla virított az első emelet ablakai előtt a bejárati
 ajtó felett, vörös felirattal hirdetve az üzlet nevét Beauty Heart,
 az utolsó t betű mellett meg pedig egy szív virított.
 Az ablak üvegeket különböző matricákkal dekorálták ki, virág
 motívumokkal.
 Nagyon ízlésesen nézett ki.
- Alice, biztos vagy benne, hogy ez az én pénztárcámhoz illő üzlet?
 Liz nagyon kételkedett ebben.
- Meglepődsz majd. Nem hoztalak volna ide, ha nem így lenne.
- Csak nem akarok beégni.
- Liz, azt hiszed, hogy én ilyet tennék veled?
- Jaj, dehogy Alice, csak ez a hely nem tűnik a magamfajtának.
- Milyennek? - tettetett értetlenséget Alice - Dolgozó, fiatal
 nőfajtának? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Oké, oké. Vettem. Menjünk. - adta meg magát a lány.
 Az első emeletre mentek először, puccos helynek tűnt, minden ruha
 összehajtogatva, tökéletes összhangban sorakoztak a polcokon,
 minden körfogason szét voltak választva a rövid, és a hosszú
 ruhák, még a nadrágok is.
 Póló, pulcsi, kabát... itt tényleg minden kapható volt, és még a
 színeket is szétválogatták, tiszta szivárvány színekben pompázott
 az egész üzlet.
 Liz azt sem tudta hol kezdje.
 Alice a nadrágokhoz húzta.
- Tessék, ess nekik. - mutatott a rengeteg ruhára.
- Nem gondoltam, hogy ennyire sok lehetőség közül választhatok!
- Egy valamire való ruhabolt nekem itt kezdődik.
- Hát akkor én eddig igen rossz helyeken jártam.
- Az a lényeg, hogy most itt vagy, és akár le is cserélheted
 a ruhatáradat.
- Idővel talán így lesz.
- Ó, el is felejtettem mondani, hogy ha olyan ruhát találsz amiért
 majd meghalsz, és többe kerül mint amennyit szánnál rá, van egy
 Törzsvásárlói kártyám ami 30% kedvezményre jogosít bármelyik
 termékre. - ajánlotta Alice.
- Ez nagyon kedves tőled, köszönöm!
 Alice legyintett.
- Ugyan már! Én még nem használtam, de most itt az ideje. Sajnos
 névre szóló, pedig szívesen neked adtam volna. De szerzünk neked
 is egyet ha szeretnél.
- Az nagyon jó lenne. - bólogatott Liz.
- Gondolom fogsz még párszor erre járni.
- Na az már biztos! Nézd ezeket a csodás ruhákat! - pörgött fel Liz
 - Ezentúl ez lesz a második otthonom. - nevetett.
- Hát ezt örömmel hallom. Legalább mindig lesz egy társam aki éppen
 annyira rajong a divatért mint én.
- És amúgy a cipők hol vannak? Azokat nem látok.
- A másodikon vannak a táskákkal, ékszerekkel meg egyebekkel, de
 előbb nézz itt körbe, nem lesz egyszerű a választás.
- Tudom. - nézett körbe a hatalmas helyen.
- Na lássunk neki.
 Alice a pulóverekre vetette rá magát, Liz pedig a toppokra.
 Volt itt egyszerű, csillámos, mintás, átlátszó, lukacsos, megkötős
 és még csatos is.
 Liz azon gondolkodott hogyan fog ennyi állati ruha közül egyet
 kiválasztani.
 Csak nézte és nézte a temérdek szépséget, teljesen elveszett bennük.
 Vagány, de dögös szerkóra volt szüksége, amire nagy kutakodás után
 nagy nehezen rá is talált.
 Neon rózsaszín, csillogó mintás, és két oldalán fűzős volt, enyhe
 bevágással a dekoltázsánál, és az ára is mindössze 32 dollárt rúgott.
 Örömmel vitte oda Alice-nek megmutatni, akinek nagyon tetszett.
- Szuper cuki, iszonyat jól fog állni.
- szerintem is állati! - vigyorgott Liz - Egy kilőve. Most már csak
 egy nadrág kell, és egy csizma.
- Előbb a nadrág. Ott találod őket szemben. - mutatott a gatyák felé.
- Hmm... na még egy év mire megtalálom azt is.
 Alice mosolygott.
- Na menj, vagy sosem érünk haza!
 A lány nem is tétovázott tovább, beugrott a rengetegbe.
 Túl hosszú, túl szűk, túl cifra, volt olyan amit soha fel sem venne.
 Fél óra után kezdett kétségbe esni, már felpróbált vagy ötöt, de
 egyik sem volt az igazi.
- Alice, kérlek segíts! - mondta sírós hangon.
- Jövök! - szárnyalt Liz felé - Na lássuk. Zöld és csúnya, piros...
 nem rossz, de nem - lépegetett a ruhák előtt - fekete, na azt tuti nem,
 nem temetésre kell - rázta a fejét - fehér, télen elég gáz, elég egy
 csepp sár és kuka - ekkor elkerekedett a szeme - EZ AZ! - kiáltott fel
 - Ez kell neked! Ezüst! - gyorsan végigfutotta a forgó ruhatartót -
 Nem, nem, neem... nem rossz ... igen! Ez a neked való!
 Liz izgatott lett.
- Mutasd már!
 Alice, lassan felemelte, Liz pedig felsikkantott.
- Azt a ku..., jesszus Alice, ez tökéletes! Honnan tudtad?
- Egyszerűen csak értek hozzá.
 Ezüst szálakkal teleszőtt csípő farmert tartott a kezében, ami
 combrészen olyan hatást keltett mintha macskák estek volna neki
 hosszában jó sokszor, és a széleit apró kövecskék díszítették itt-ott.
 A lány boldog volt, a méret is passzolt, az ára pedig fantasztikus.
 Egy ilyen nadrágért szívesen fizetett volna akár többet is.
- Már csak a csizma maradt.
- Gyere, menjünk fel. - húzta magával Alice.
 Egy emelettel feljebb lépcsőztek.
 Liz ismét a szívéhez kapott.
- A halálba fogsz kergetni ha ilyen helyekre hozol! - nézett körbe.
 Cipők, ékszerek, övek, táskák.
- Ez a hely maga a paradicsom. - csillogott a szeme.
 Alice is örült, hogy ekkora örömet tudott szerezni valakinek, és azért
 is boldog volt, mert ezután minden vásárlásnál lesz vele egy személy
 aki ugyanúgy élvezi a vásárlást mint ő.
 Iszonyatosan megkedvelte Elizabethet.
 Reménykedett benne, hogy hamarosan a barátnőjének is nevezheti majd.
 Az egyetlen barátnőjének.
 Alice nem mondhatta el magáról, hogy sok barátja lenne, furcsának és
 túl pörgősnek tartották, na meg folyton féltékenykedtek rá.
 Szó ami szó, gyönyörű kis teremtés volt, igaz alacsony, de ez mit sem
 változtatott a szépségén.
 Mindig tetőtől talpig tökéletesen festett, hibátlan bőr, hajának még
 egy kósza szála sem volt, öltözködése pedig mindig, mindenhol makulátlan,
 alkalomhoz, illetve helyhez illő.
- Mi a lábméreted? - kérdezte Alice, Liz-től.
- Harminckilences, köszönhető a magasságomnak. - mondta zavarba esve -
 Elég nagy méret egy átlag nőéhez képest.
- Áá... - legyintett Alice - nehogy azt hidd, a tesómnak Rose-nak is ez
 a mérete, és még ismerek jó pár nőt. Amúgy ki volt ilyen magas a
 családotokban, anyud vagy apud?
- Apu 188cm magas volt, anya csak 173.
 Liz kissé szomorú lett, Alice azonnal észrevette.
- Ne haragudj, hogy szóba hoztam őket. - kért bocsánatot.
- Semmi baj Alice, ettől semmi sem változik, ők elmentek és ez mindig is
 fájni fog, míg élek hiányozni fognak. - aztán egy pillanat alatt szót
 váltott - Na hol vannak azok a csizmák?
- Erre gyere.
 Ő pedig követte őt az üzlet bal felső sarkáig.
- Itt vannak. - mutatott rájuk.
 Liz füttyentett egyet.
 Volt vagy kétszáz féle pár csizma.
 Hegyesorrú, kockaorrú, magassarkú, telitalpú, gumírozott, csatos,
 megkötős, feliratos és még ki tudja.
- Mára aztán jól megdolgoztatod a szemeimet.
- Én mondtam, hogy jó hely.
- Tényleg az, imádom ezt az üzletet!
- Ennek örülni fognak a dolgozók, és a tulaj is. - vigyorgott Alice.
- Te ismered a tulajt? - nézett meglepetten a lány.
- Hát persze. Katherina Welswood, elragadó személyiség.
- Mióta jársz ide pontosan?
- Több mint egy éve.
- Az nem semmi, ráadásul kéthetente. Azért ismersz te mindent itt.
- Na meg szuper a memóriám. - kacsintott Liz-re - Milyen csizmára
 gondoltál?
- Csatosra. Hogy elől, vagy oldalt az mindegy, telitalpú, vagy
 minisarkú legyen és persze magas szárú mert kutya hideg van,
 fázik a lábszáram.
- Szeretem az ilyen határozott embereket akik tudják mit akarnak.
- Én csak nem akarok fázni. - nevetett fel Liz.
 Nekiláttak megkeresni a tökéletes csizmát.
 Mivel szerencsére nem volt akkora választék mint egy cipőboltban,
 kivételesen hamar rátalált a keresett csizmára.
 Rózsaszín, szőrmés, elől csatos, oldalt cipzáras, kettő centis
 sarokkal.
 Pont olyan, amire szüksége volt.
 Az egyik eladó hozott ki a raktárból az ő méretében.
- Szerinted milyen? - fordult Alice felé.
- Hmm... tényleg jól néz ki, bár a sarka lehetne kicsivel nagyobb.
- Egy olyanban én kitörném a nyakam, és a melóhelyen sem venném
 hasznát.
- Ebben akarsz dolgozni?
- Miért? Gáz, vagy tilos?
- Nem! Dehogy is! - mosolyodott el Alice - Óriási sikered lesz!
 Biztosan beszerzel pár hódolót.
 Liz felszisszent.
 Csak nem azt, akit Liz szeretett volna.
- Nem vagyok éppen az a hódító fajta. - pirult el.
- Gondolod te. - mutatott rá Alice - Felpróbálod a csizmát?
- A biztonság kedvéért igen.
 A lány leült az egyik székre, és felhúzta a lábára.
 Felállt, megnézte magát a tükörben.
 Nagyon kényelmesnek találta, és hosszabbnak tűntek tőle a
 lábai is.
- Tökéletes. - mondta elégedetten.
- Akkor végeztünk is?
- Igen, mára bőven elég volt, még valami vacsorát is össze kell
 dobnom. Te vettél magadnak valamit?
- Naná! Nézd ezt a kasmír pulcsit... - mutatta - meg ezt a
 fehérnemű szettet.
 A lánynak elkerekedett a szeme, és elpirult.
- Jézusom Alice, ez csupa csipke, meg lyuk, és tök átlátszó!
 Nagyon durva!
- Pont ez a lényeg! - vigyorgott Alice - Tuti hamarosan neked is
 kell egy hasonló.
- Liz már fülig pirult.
- Kizárt dolog!
- Na majd meglátjuk. Menjünk fizetni.
 Lebattyogtak a földszintre.
 Egy nagy pult előtt álltak meg, ami mögött egy igazán kellemes
 kinézetű nő állt mosolyogva.
- Ó, Alice, hát újra nálunk! - örvendezett a nő.
- Igen Pamela, és most még új vásárlót is hoztam. - válaszolta.
- Nagyszerű! - nézett a nő Liz-re - Remélem megtalálták amit
 kerestek.
- Természetesen, mint mindig.
- Ennek örülök.
 Liz-ék letették a pultra a ruhákat, és a csizmát.
 Alice előkapta a kártyatartóját, és kivette a kedvezményes
 kártyáját.
- Kérem húzza le most ezt is arra a három termékre, az külön lesz.
- Rendben. - bólintott Pamela.
 Az olvasó elé tartotta a kártyát, amin egy kód volt, a gép pedig
 egy pittyenéssel jelezte, hogy elfogadta.
 Pamela visszaadta a kártyát Alice-nek, aki azután vissza is rakta
 a tokjába, ezután a nő elkezdte leszkennelni Liz termékeit.
- Összesen 114 dollár, 10 cent lesz.
- Tessék. - tette le a pénzt Liz a pultra.
- Köszönöm. - vette el a nő, és tette be a kasszába.
 Azután lehúzta Alice ruháit is, aki majdnem annyit fizetett
 mint Liz.
- Szép díszes tasakokba csomagolta Pamela a ruhákat, majd
 átnyújtotta a két lánynak.
- Köszönjük, hogy minket választottatok, várunk szeretettel
 máskor is, további szép napot.
- Ó, ugyan... mi köszönjük, viszont látásra Pamela.
- Viszlát! - köszönt Liz is.
 Megindultak vissza Alice autójához.
- Hű... csúcs ez a hely, köszi hogy elhoztál. - hálálkodott
 a lány.
- Szívesen. Én is élveztem!
- Tudod nekem ez nagy dolog. Ezelőtt nem tudtam venni ilyen
 ruhákat, igaz nem is lett volna hova felvennem, de eldöntöttem
 hogy új életet kezdek, és mindent megváltoztatok.
- Hogy érted a mindent? - nézett rá kíváncsian Alice.
- Először a ruhatáramat cserélem le, és végre ha már Seattle-ben
 vagyok, elszeretnék jutni egy Wellness központba is. Szeretnék
 új frizurát, manikűröztetni, kipofozni a kéglit, barátkozni,
 csavarogni mint más velem egykorúak. Másnak tudom ez teljesen
 természetes, de nekem ez mind kimaradt az életemből.
- Ez elég szomorú. - nézett Alice bánatosan a lányra, és azon
 törte a fejét, hogy hogyan segítsen neki. - A szerencse az,
 hogy minden bepótolható, majd én segítek neked. - fogta meg a
 kezeit az ő kesztyűs kezeivel.
- Te annyira kedves vagy Alice, már így is rengeteget segítettél,
 de szerintem van jobb dolgod is mint engem pátyolgatni.
- Miből gondolod? - vonta fel a szemöldökét.
- Neked megvan a te kis világod, barátaid, családod, életed.
- Melyik barátokra gondolsz, a sznob és elkényeztetett libákra,
 vagy a pénzhajhászokra? - hadarta.
 Erre Liz elkacagta magát, Alice pedig folytatta.
- A családomat nem mellékesen imádni fogod, nehogy azt hidd nem
 meséltem rólad nekik. Alig várják, hogy megismerjenek!
 A lány arcáról lefagyott a mosoly és rémült lett.
- Mégis mit mondtál nekik?
- Csak az igazat.
- De mégis mit?
- Jaj, hát hogy aranyos vagy, okos, ügyes, meg ilyeneket.
- Huhh... - fújta ki a levegőt Liz.
- Mégis mit hittél? Hiszen nem tudok rólad semmi konkrétumot.
- Nem is tudom... egyszerűen csak nem szeretem ha én vagyok a téma.
- Nyugi, nem állítottalak be szarvas, patás, szörnynek! -
 vihogott Alice.
- Akkor jó. - mosolygott újra Liz is.
- Na induljunk el, vagy sosem érünk haza.
- Menjünk.
 Beültek az autóba, és elindultak Liz lakása felé.
 Félúton Alice-nek valami az eszébe jutott.
- Mikor tudsz átjönni hozzánk?
- Oh, hát... - gondolkozott - most hétvégén ugyebár semmiképpen
 mert melózok, de jövőhéten hétköznap a betanulások után bármikor.
- Az szuper. Mondjuk kedd?
- Nekem megfelel. Amúgy csak úgy mellékesen kérdezem, hogy-hogy
 meghívsz az otthonotokba, lehetnék akár egy baltás gyilkos is.
 Alic-t azonnal elkapta a röhögő görcs.
- Bal... baltás gyilkos? Hogy jut neked ilyen az eszedbe? Teljesen
 kész vagy én mondom neked, de ha gyilkos is lennél kemény fába
 vágnád a fejszédet. Minden családtagunk harcedzett.
- Komolyan? - pislogott Liz.
- Bizony. Évek óta tanuljuk már. Nem éppen élünk szép világban.
- Na az már biztos. - bólogatott Liz.
- Mindjárt megérkezünk. Mit fogsz csinálni estig?
- Először is bedobok egy adag mosnivalót a gépbe, másodszor
 eszek valamit, közben tévézek, végül fürdök és alszok.
- Igazán izgalmasan hangzik. - gúnyolódott Alice.
- Ez van. Egyedül nem éppen tudok társasozni, sem beszélgetni,
 de ha hiszed, ha nem, szeretek egyedül élni. Néha rossz, hogy
 nincs kihez szólni, holott tudnék beszélni.
 Alice kissé szomorúan hallgatta végig Liz-t, ő el sem tudta
 volna így képzelni az életét.
 Szívesen maradt volna még a lánnyal, de nem tehette, így is sokat
 kockáztatott már, és Jasper is várta.
- Velem nyugodtan beszélhetsz bármiről.
- Igen tudom, és köszönöm. Lehet majd élek a lehetőséggel.
- Csak lehet?
- Na jó, biztos.
 A lány komolyan gondolta, de azért még jobban megakarta ismerni
 a főnöke hugát.
 A csajos témák rendben voltak, de ahhoz, hogy komolyabb dolgokról,
 például az életéről fecsegjen magasabb barátsági szinten kellett
 legyenek egy egyszerű vásárolgatásnál.
 Igaz, tényleg nagyon kedvelte őt, de ez akkor sem volt elég.
- Nos, megérkeztünk. - állt meg a lakás előtt Alice.
- Nagyon hálás vagyok neked, rengeteget segítettél, köszönöm.
- Neked bármikor szívesen. Hétvégén nem találkozunk úgyhogy hajrá,
 ügyes légy, hétfőn majd mesélhetsz, de bármikor hívhatsz ha úgy
 gondolod.
- Rendben, igyekezni fogok. Kellemes estét.
- Neked is.
 Még intettek egymásnak mielőtt Elizabeth belépett volna a lakásba.

                             xxxxxxxxxxxxxxxxx


 Edward állt a nagy ház második emeleti szobájának teraszán, és azon
 gondolkodott mit is kezdjen az új lánnyal.
 Tetszett neki, nem is kicsit, de a közelében sem akart lenni,
 hiszen ember volt.
 Napok óta a kamerákon, és a sötétített irodai üvegen keresztül
 lopva leste Liz-t.
 Ügyes, szép, okos, még ahhoz képest is, hogy soha nem dolgozott
 ilyen helyen azelőtt.
 A kis lakása patyolat tiszta, illatos, mint anno... az övé.
 A férfi majd beleőrült ezekbe a hasonlóságokba.
 Nem tudta mihez fog kezdeni.
 Találjon ki valami hazugságot és küldje el, vagy hagyja békén?
 Hisz szegény lány semmiről sem tehetett.
 Nem az ő hibája a saját múltja.
 Nem lett volna fer Liz-el szemben.
 Alice-től tudta, hogy a lány egyedül él, magát kell eltartania,
 ha elküldi lehet éhen hal.
 Nehéz volt manapság munkát találni, akinek viszont megadatott,
 azt kihasználták, éhbérér güriztették, rosszabb és rosszabb
 körülmények között.
 Ez a lány annyira fiatal, és talán naiv is volt, nem biztos,
 hogy megállt volna a lábán például egy gyárban.
 Az ő klubjában legalább biztonságban volt, nem nyúlhatott hozzá
 senki, nem bánthatta senki, szemmel tudta tartani.
 Egyvalamiben biztos volt, nem engedi, hogy közel kerüljön hozzá.
 Soha többé nem fogja tönkretenni senki életét, és magának sem
 fog több fájdalmat, vagy kalamajkát okozni.
 Igaz a Volturik már nem léteznek, ki irtották őket a bosszúra éhes
 Román vámpírok, nem létezett már a gyilkos gárda aki meg bűntette
 volna őket, mégsem akart soha többet emberekhez közel állni, és
 az életükbe avatkozni sem.
 Mégis be kellett vallania magának, hogy nagyon is érdekli a lány,
 és többet akart tudni az életéről.
 A múlt megismétli önmagát.
 Legszívesebben kitépte volna a szívét a szemeivel együtt.
 Egy barom volt.
 Egy óriási barom, aki ismét készült megsebezni magát, és egy
 ártatlan fiatal gyönyörű lányt.
 Bizony észrevette hogyan is néz rá a lány minden alkalommal, hogy
 hogyan ver a szíve ha egy helyen vannak.
 Ennek sose lett volna szabad megtörténnie.
 Tudta, hogy a lánynak csak azért tetszik mert az ami, ez vonzza
 hozzá őt, de ez fordítva már nem így volt.
 Ő nem a prédát látta benne mint a többi ezerben.
 A nagy önmarcangolás közepette megcsörrent a mobilja.
 Alice hívta.
- Hello, hugi. - szólt bele miután felvette.
- Szevasz, bátyó. Megakartam érdeklődni, hogy ma végre áttolod-e
 a kis hátsódat hozzánk? Esme már nagyon hiányol, tudod milyen.
- Tudom. Mondd meg neki, hogy még be kell ugranom a klubba
 elintézni valamit, de azután átmegyek.
- Oké, amint hazaérek átadom az üzit.
- Merre jársz?
- Épp most raktam ki Liz-t a lakása előtt, shoppingolni egyet.
 Most tartok hazafelé.
 Edward levegőért kapott.
- Liz-t? Az alkalmazottam Liz-t?
- Igen őt, miért?
- Alice... - mordult fel a telefonba.
- Jól van, tudom... tudom, de őt annyira kedvelem, és csak segíteni
 akartam neki. Szegény új ruhákat szeretett volna venni, de nem
 ismert egy üzletet sem.
- Nem Alice, ezt még egyszer nem játszhatod el!
- De én... - akart mondani valamit.
- Nem! Nincs de, Alice! Tudod, hogy hamarosan elmegyünk. Mit
 mondanál neki?
 Alice csak hallgatta Edward ordítását.
 Tisztában volt vele, hogy igaza van, de nem tehetett róla,
 kedvelte Liz-t, és sok év elteltével ő volt az egyetlen lény
 akivel beszélgethetett, és még vásárolni is szeretett.
 Rosszul esett neki Edward korholása.
 Megsértődött, így csak ennyit válaszolt.
- Este találkozunk.
 A vonal megszakadt, Edward pedig értetlenül nyitott szájjal
 pislogott a mobiljára.
- Ebbe meg mi ütött?
 Inkább eltette a telefont, meg se próbálta megfejteni Alice-t,
 lehetetlennek bizonyult.
 Visszament inkább a házba, be a fürdőszobába, hogy behelyezzen
 egy újabb sötétbarna kontaktlencsét a lehetetlen szemszíne miatt.
 Ezek a fajták legalább már egy napig kihúzták, nem úgy mint
 negyven évvel ezelőtt, azon három óra alatt felszívódtak a
 méreg hatásától.
 Gyűlölte ezeket a vackokat, viszont ha emberek között akart élni
 muszáj volt használnia, bár nevetségesnek tűnt, mert egyes emberek
 olyan színű kontaktlencsére költöttek rengeteg pénzt, amilyen
 eredetileg neki van.
 Ő nem tehette meg, hogy a saját szemszínével mászkáljon.
 Komoly és gazdag klub tulajdonos volt.
 Ha nem használná a lencséket, biztosan komolytalannak vagy
 drogosnak tartanák.
 Elindult lefelé az autójához, majd be egyenesen a klubba.
 Lívia már az irodájában, a kanapén ülve várta.
 Ismételten merész ruhát választott mint mindig, de a vörös,
 és a rózsaszín volt az ő jegye.
 Még jó, hogy legalább a haja nem volt pink.
- Már azt hittem nem jössz. - mondta nyávogó hangon.
- Mikor jöttél? - dobta le a kulcsait Edward az asztalra.
- Úgy negyed órája. - állt fel a kanapéról.
 Megindult Edward felé.
 Mikor odaért, elkezdte masszírozni Edward vállai, majd
 végigsimított az egyik karján, és a füléhez hajolva
 suttogott neki.
- Ó, Edward. Édes Edward. Kár, hogy nem lehetsz az enyém.
 Edward kissé lihegni kezdett, érezte a nő melegét, a vére
 lüktető erejét.
 Tudta milyen az íze, amire az ínye sajogni kezdett.
- Tudod mire vágyom, minek akkor ez a színjáték? - kérdezte
 Líviát.
- Te is tudod én mire vágyom. - simított végig nadrágja
 elülső részén.
 A férfi felmordult.
- Add meg nekem amit akarok, és te is viszont kapod.
 Lívia fenék riszálva, Edwardot megkerülve lépett elé.
- Ma úgy akarom, hogy közben én is megkapjam amit akarok.
- Szó sem lehet róla! - förmedt a nőre - Te megőrültél!
 - fordított hátat neki - Meg is ölhetlek! Olyankor nem tudom
 kontrollálni magam.
- Dehogynem! Tudom mire vagy képes!
- Bolond vagy. - mondta Edward bosszúsan.
  A nő ezt mellre szívta.
- Akkor ahhoz is bolond vagyok hogy itt legyek. - a hangja
 sértődöttségről árulkodott.
 Ezzel sarkon fordult, és a tűsarkú cipője elárulta, hogy
 megindult az ajtó felé.
 Edward észbe kapott, hogy a nő nem viccelt.
 Nem hagyhatta hogy elmenjen, óriási szüksége volt rá,
 nagyon... nagyon.
 Odasuhant elé, Lívia pedig megtorpant.
- Kérlek ne haragudj. Bunkó vagyok, sajnálom. - simított
 végig a nő arcán - De kérlek érts meg engem, nem kérhetsz
 meg olyanra ami az életedbe kerülhet, így is sokat szenvedsz
 miattam. Folyton fájdalmat okozok neked.
- Honnan tudod mit érzek én? Elárulom neked, hogy soha, de soha
 egy pillanatig sem fájt sehol. Nekem mindig minden pillanata
 maga volt a gyönyör. Ezért vagyok most is itt, és nem éppen
 egy másik milliárdossal valamelyik hotelben. Te meg tudod
 adni nekem amire vágyom, és most nem a pénzről beszélek.
- Bármit megkapsz Lívia, bármit! Szex, pia, pénz, drog, bármit,
 csak ezt ne kérd!
 A nő mereven nézett Edward szemeibe.
 Edwardnak tényleg elgyötört volt a hangja, és a tekintete is.
 Lívia nagyot sóhajtott.
- Oké, legyen ahogy te akarod. - mondta megadóan - Gyere. -
 fogta meg a kezét - Látom kivagy.
 Odahúzta a kanapéhoz, leültek, mire a nő félresöpörte a haját,
 majd feltárta a nyakát a férfinek.
- Igyál. - hajlította félre a fejét.
 A férfi egy pillanatig csak nézte a nő nyakát, látta a lüktető
 vérrel teli eret, amely az életet jelentette számára, majd
 lassan közelebb hajolva óvatosan beleharapott, átszakítva a
 vékony puha bőrt.
 Az éltető nedű csak úgy berobbant a szájába, amitől Edward
 felnyögött, egyetemben Líviával.
 Lassan kezdte szívni, emellett megpróbált észnél maradni nehogy
 többet vegyen el mint amire szüksége van, elvéve ezzel a
 nő életét.
 A forró vér elkezdte átjárni és felmelegíteni a testét,
 minél többet vett el, annál hevesebben pumpálta a nő szíve a
 vért amikor is Edward elszakadt Lívia nyakától.
 A nő zihálva vetette a kanapé hátának a fejét, Edward pedig
 átsuhanva az irodán az üvegnek vetve a fejét próbált kiszakadni
 a vér adta mámorból.
 Két perc is eltelt mire ésszerűen tudott gondolkodni, és fel
 tudta újra emelni a fejét.
 Azonnal Lívia felé fordult, aki még mindig szemeit lehunyva,
 hátra vetett fejjel ült a kanapén, de lélegzett.
 Egy szemvillanás alatt a hűtőnél termett és jég hideg
 ásványvizet kapott ki belőle amivel a nőhöz rohant, megitatva
 őt azzal.
 A nő gyenge volt, és segítségre szorult, kis kortyokban itta
 ki az üveg tartalmát.
- Sosem fogom megszokni ezt a másnapos érzést. - mosolyodott
 el Lívia.
- Én meg, hogy élsz-e még.
- Szívós egyén vagyok, egy kis vérveszteségnél több kell, hogy
 elpatkoljak.
- Ennek örülök. - suttogta Edward - Jobban vagy?
- Amint megiszom a whisky adagomat kutya bajom sem lesz.
 Edward már el is indult a bárpult felé, elővett egy poharat,
 jeget tett bele a kis hűtőből, végül felöntötte az alkohollal.
 Odasétált vele a nőhöz, és óvatosan a kezébe adta, aki két
 kézzel fogta meg, mert még mindig remegett.
 Lassan kortyolt bele, azután érzékien megnyalta babarózsaszínre
 kent szilikontól duzzadó ajkait.
- Eddig sosem kérdeztem még, de miért engem választottál?
- Tetszett a mentalitásod, és az ahogyan a földön fekve,
 sérülten is rugdostad a támadódat. Igazából először csak
 megéreztem a véred szagát, ami odavonzott... de aztán láttam
 mi történik.
- Azt ugye tudod, hogy nélküled már nem élnék.
- Bevallom, nagy mázlid volt. Mindig is gyűlöltem az olyan
 patkányokat akik nőket bántalmaznak. Akkor ott, az volt a
 szerencséd, hogy egy ilyen rohadékba botlottam. Elgondolkodtam
 azon is, hogy téged öljelek-e meg a véred miatt, vagy a pasast.
- Igazán látványosan végezted ki. Tetszett. - mosolygott Lívia.
- Megérdemelte.
- Én pedig az életemért cserébe, megosztom veled a vérem.
 - ivott még egy kortyot.
- Pedig nem kéne.
- Tudom, de ez az én hálám jele, különben is, nem jobb így
 melegen, mint a hűtött tasakos?
- Annál minden jobb. - fintorodott el Edward.
- Akkor nincs is mit filózni ezen.
 Erre nem válaszolt.
 A nő ültében előre hajolt, a poharat lerakta a kanapé lábához,
 majd megfogta a férfi nyakkendőjét, és annál fogva húzta
 magához egy óvatos csókra.
- Most pedig kérem a vérpezsdítőmet. - suttogta a férfi szájába.
 Edward keze azonnal a nő szoknyája alatt termett végigsimítva a
 nő bársonyos combjain.
 A nő lábai jobban szétnyíltak, a férfi pedig feljebb, és feljebb
 araszolt mígnem elért a puha, nedves húsig, ami csak úgy ontotta
 a forróságot és a vágyakozást.
 Ujjheggyel kezdte cirógatni, hogy a nő hozzászokjon hideg
 érintéséhez, majd gyengéden megmártózott benne egy ujjal,
 majd egy másodikkal tágította mire a nő egyre jobban zihált.
 Két ujját járatva benne, hüvelykujjával a csiklót kezdte izgatni,
 amitől Lívia megrázkódott, és kis idő elteltével nagy nyögés
 közepette elélvezett.
- Most én jövök. - mondta a nő - Állj fel.
 A férfi megtette, felállt a kanapéról, a nő pedig elkezdte
 kicsatolni az övét, kigombolni a nadrágját, na és a boxerrel sem
 teketóriázott sokat.
 Kezébe fogta Edward kőkemény férfiasságát, azután előrehajolva
 a nyelvével kényeztette, majd egyre erősebben, mélyebben
 szopni kezdte.
 A férfi megfogta Lívia fejét, majd belemarkolt a hajába, a nő
 pedig abba sem hagyva kényeztette.
- Hagyd abba. - szólt rá a férfi zihálva.
 A nő szó nélkül engedelmeskedett.
 Felállt, és a helyére ültette a férfit, felhúzta a ruháját derékig,
 és lassan az ölébe ereszkedve magába csúsztatta a férfi farkát.
 Egyszerre kezdtek el mozogni, Edward döfködte alulról a fenekénél
 tartva Líviát, a nő pedig fel-le mozgással ingerelte vágyukat.
 Mindketten ziháltak és nyögtek.
 Edward felpattant a nővel az ölében, és az íróasztalhoz suhant vele.
 Olyan erősen kezdte döfködni a nőt, hogy annak annyi ereje sem
 maradt, amivel megtámaszkodhatott volna a kezein.
 Edward még akkor sem kegyelmezett amikor a nő már hangosan sikoltva
 elélvezett, hiszen ő akarta ezt.
 Kis idő múlva kihúzódott belőle egy röpke pillanatra, míg a nőt
 meg nem fordította.
 Hasra fektette a nagy asztalon és hátulról is jól megdöngette.
 Lívia csak nyögött, és nyögött, már a könnye is kicsordult, a
 lába remegett.
 Még vagy kétszer elélvezett mire Edward is a csúcsra ért.
 Kihúzódott a nőből, aki még mindig lihegett, felhúzta a nadrágját,
 és leült a bőr foteljébe.
 A nő még mindig az asztalon terpeszkedett Edwardot figyelve.
- Még mindig te vagy a legjobb szex partner az összes közül.
 - mondta a nő.
 Edwardnak megvillant a szeme.
- Miért nem hagyod abba a kurválkodást? - kérdezte Edward a nő
 szemeibe nézve.
 Lívia felkacagott, és megrázta a fejét.
- Csak azt ne mondd, hogy állást ajánlasz nekem a klubodban.
 - a férfi meg sem szólalva nézte a nőt - Nem, nem... - rázta a
 fejét - A munka nem nekem való, másrészt élvezem amit csinálok,
 emellett rengeteg pénzt keresek vele.
- A pénz nem számít ezt te is tudod. - mondta Edward.
- Nem fogom eldobni az egész életemet, és rettegésben élni, mert
 egyszer egy barom megtámadott. - ült fel az asztalra a nő -
 Különben is, az a tetű megdöglött, hála neked... - bökött
 Edward felé - és beszereztem magamnak egy pisztolyt is.
 A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Akkor mit fogsz csinálni ha nem egy emberbe szaladsz bele?
 Tudod, hogy nem én vagyok az egyetlen. A pisztoly hatástalan,
 én pedig nem lehetek mindig melletted.
- Igen kicsi esélyt látok erre, Seattle-ben nem csak én élek,
 miért pont engem találna be bármelyik? Nem fogok ketrecben élni
 emiatt.
 Edward látta, hogy semmi értelme erről vitatkozniuk.
- Mennem kell. - állt fel a fotelból.
- Kidobsz? - kérdezte mosolyogva a nő.
- Nem kéne itt legyél mire jönnek a biztonságiak.
 A nő lemászott az asztalról, megigazította a ruháját, lassan
 elindult kopogó cipőjében a ruhafogashoz a bundájáért, majd
 felvette.
- Jövőhéten ugyanitt. - és ezzel kirebbent az ajtón.
 Edward csak állt tovább és nézte az ajtót.
 Meg akarta védeni Líviát, de ő nagyon makacs volt.
 Nem tudta hogyan vegye rá, hogy hagyja abba amit csinál, mert
 tudta, hogy abban a szakmában még baja fog esni.
 Megpróbálta inkább kiüríteni a fejét, mert még el kellett
 mennie a családhoz.
 Nem tétovázott sokáig, felkapta a kulcsokat, és kisuhant
 egészen a kocsijáig.

Kísértő múlt : 3.fejezet

Sziasztok!
Nehézkesen, de elkészültem a 3. résszel is!
Ebben úgy gondolom nem lesz túl sok izgalom,
de attól még remélem tetszeni fog nektek.
Kellemes időtöltést, szép napot mindenkinek!





 Liz elszontyolódott.
 Öt óra volt, ezért úgy döntött vásárlásba folytja a bánatát.
 Pár percnyi sétára akadt egy ABC ahova lassan elbattyogott.
 Mindent megvett ami az eszébe jutott, jó egy órát elvacakolt
 mindenféle baromsággal, kóválygott körbe-körbe.
 Kifizette az árukat, és megindult kifelé.
 Alig tett tíz lépést, mikor egy butik kirakatában levő
 tűzpiros ruha előtt lefékezett.
 Eddig észre sem vette, annyira lógatta az orrát.
 Nagyon dögösen nézett ki.
 Körülbelül comb középig ért, félvállas varrású, ami csak két
 csipkés pántból állt, hátul mélyen vágott, a hátat szabadon
 hagyó,fűzhető, keresztpántos selyemszalagos.
 Liz azonnal beleszeretett.
 Vad volt, és csodaszép, illett a személyiségéhez.
 Tudta, hogy ez a ruha felborzolja majd egy-két ember idegeit,
 és az ára is fantasztikus volt, mindössze 40 dollár 35 cent.
 Bevágtatott az üzletbe, és azonnal megvette.
 Szépen becsomagolták neki egy dobozba.
 A lány kissé feldobódottabb állapotban sétált vissza a
 lakásba.
 Sötét volt már, ezért gyorsan szedte a virgácsait nehogy
 összetalálkozzon valami marhával.
 Szerencséjére nem akadt össze senkivel.
 Kulcsra zárta a lakás ajtaját, majd megindult a konyha irányába
 kipakolni a holmikat amiket vett.
 Liz konyhaszekrényében szépen rendezetten egymás mellé voltak
 állítva az egyforma dolgok, a hűtőben is minden polcon mást
 tartott.
 Az egyiken húsfélék, felvágottak, a másikon tejtermékek, a
 harmadikon zöldségfélék, az utolsón a főtt ételek, az ajtóban
 pedig az üdítők, és tojások sorakoztak.
 Szerette a rendet maga körül.
 Amikor végre végzett, fogta magát, és egy alapos zuhanyt vett,
 lemosta magáról a klub pia szagát, még a hajába is beleivódott.
 Egy törölközőt maga köré csavart, egyet pedig a hajára, turbánt
 készített azután a tarkójánál bedugta a törölköző végét, hogy
 ne csússzon le a fejéről.
 Visszacsoszogott a konyhába, előkészített egy serpenyőt, gombát
 pucolt és szeletelt fel, majd megdinsztelte.
 Amikor kifőtt belőle a víz, kockázott bacont szórt rá,
 összepirította a kettőt, végül fogott egy kis tálat, tojást
 vert fel benne, majd a baconos gombára öntötte.
 Elizabeth imádta a tojást minden formájában.
 A nagymamájánál sokat evett, pont annyit mint rántott halat.
 A lány fogta a rántottát és egy tányérra szedte.
 Kissé hagyta kihűlni, nem bírta a forró ételeket.
 Amíg hűlt a vacsora, elmosogatta az összekoszolt edényeket.
 Mikor végzett, kikapott a zacskóból egy friss császárzsömlét,
 levágta magát a székre, nekilátott az étel elfogyasztásának.
 Jóllakottan elmosogatta a tányérját is, bement a fürdőszobába,
 fogat mosott, levette a hajáról a teljesen vizessé vált
 törölközőt amivel még átdörzsölte gyönyörű hosszú haját.
 Fogott egy szilikonos hajápolót, és a feje tövétől a haja
 szála végéig bekente vele loknis fürtjeit, hogy azok
 kisimuljanak, persze ehhez kellett egy szuper erős sűrű fogas
 fésű is, hogy mindez lehetséges legyen.
 Szépen lassan megszárította a haját, ez viszont elég sok időt
 igényelt.
 Nagy teher volt ez a hosszú haj, de semmi pénzért nem vállt
 volna meg tőle, a nagymamájára emlékeztette, neki van ehhez
 hasonló hajszerkezete.
 A rengeteg szenvedés után levette magáról a másik törölközőt,
 itt-ott szárazra dörzsölte magát, végül meztelenül átment a
 szobájába, elővett egy rövidnadrágot meg egy trikót az
 alváshoz és felkapta magára.
 A telefonját kezébe kapva beállította az ébresztőt, majd
 átadta magát a csendes pihenőnek.

                        xxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 Olyan gyorsan érkezett el a reggel, hogy Liz úgy érezte alig
 öt perce csukta le a szemeit.
 Nem éppen korai keléseiről volt elhíresülve.
 Általában kilenc előtt ha tehette meg sem moccant, de most
 nem tehette, várt rá a világ legjobban fizető állása,
 a jó fej tanára, és a mogorva, furcsa, állati jóképű főnöke.
 Ha a tegnapi Edward jutott eszébe, görcsbe rándult a gyomra.
 Kár volt beengednie, de hát mit várt?
 Pont erre a reakcióra számított egy milliárdos klub tulajtól.
 Egy vállrándítással el hessegette az egészet, és egy gyors
 mozdulattal lekapva magáról a takaróját kipattant az ágyból.
 Pár nyújtó gyakorlat után elkészítette a kávéját, majd
 kortyolgatva azt bekapott mellé egy kakaós kalács szeletet.
 Az elfogyasztásuk után kemény fogsikálás következett,
 hajkigubancolás - a hajpakolás egyenlő volt a nullával -
 gyors öltözködés ami egy laza sztreccs farmert, és egy kötött
 garbót jelentett.
 Nem volt épp szexi jelenség, de a klubban úgyis csak Alice
 fogja látni, az pedig amúgy is mellékes volt melyik régi
 ruháját fogja összemocskolni.
 Nem épp a legtisztább munkának volt mondható.
 Mire teljesen elkészült, a taxi már a lakás előtt parkolt.
 Felkapta a kabátját, és a táskáját, kirongyolt a hideg
 csípős levegőre, bezárta a lakást, végül az autóba vetette
 magát ami legalább fűtve volt.
 A Moon Shine előtt kiszállva egyből az oldalsó ajtó felé
 indult meg.
 Alice már fülig érő vigyorral fogadta.
- Szia, Liz! Na, kipihented magad?
- Hello, Alice! Hogy a fenébe vagy képes ennyire vidám lenni
 kora reggel? - Liz még mindig félálomban volt.
- Csak nem rosszul aludtál? - a vigyor egy pillanatra sem csökkent.
- Éppenséggel nem mondhatnám, de ezt a hajnali kelést abszolút
 nem nekem találták ki. - dörzsölte meg a szemét.
 Alice felnevetett.
- Hát azt látom. Na gyere, ma is sok a dolgunk.
 Megindultak a folyosón.
 Mikor a végére értek, Alice a fejéhez kapott az ajtó előtt.
- Ó... majdnem elfelejtettem... - fordult Liz felé, és a lány
 mögötti fehér ajtóra mutatott - ez itt a személyzeti öltöző,
 mosdó helyiség is van bent.
 A lány kissé megborzongott, nem szerette ezt a folyosót, olyan...
 üresnek, félelmetesnek hatott a csupaszságával, és a fehér
 falaival, mint egy kórház.
 Liz elhúzta a száját.
- Valami baj van? - kérdezte Alice, aki észrevette a grimaszt.
- Ja... nem, semmi. - hazudott a lány - értettem, itt az öltöző.
 Alice érdeklődve fürkészte a lányt pár pillanatig, azután
 lemondóan visszafordult a rejtekajtó felé, kinyitotta,
 betessékelte Lizt, majd ő is belépett.
 Az ajtó hangos csapódással zárult be, visszhangzott a terem.
 Ma a pultbeli dolgokat vesszük át. Mi fogjuk feltölteni a
 készleteket, hogy te is lásd mit hol találsz, és hova való.
- Kircsi! - örvendezett Liz.
- Na akkor... - csapta össze a tenyerét Alice - kezdetnek
 összeírjuk miket kell kihozni, mi nagyon hiányos. Idővel azt
 is megtanulod melyik italok fogynak kevésbé, melyek jobban.
 Ebben a klubban például a whisky, pezsgő, és a nők kedvence
 a Mohito koktél megy iszonyatos nagy mennyiségben.
- Vettem. - mondta a lány - Mohito, pezsgő, whisky.
- Fogd azt a füzetet - mutatott a belső pultra Alice - és egy
 tollat - visszafordult a hűtők felé, amik be voltak számozva -
 az egyesben az üdítők, vizek, rostos levek találhatóak,
 a kettesekben a sörök, gyümölcsös sörök, a mögötted levő
 pult alatti hűtőkben vannak a röviditalok, whiskyk, pezsgők.
 Van fagyasztó is a jégnek, és kis hűtő a gyümiknek.
 Szóval, kezdjük is a rövidekkel, az amiből a legtöbb kell.
 - ezzel lehajolt, kinyitotta a pult alatti hűtőt, leguggolt,
 mellé pedig Liz követte a füzettel és a tollal - akkor mondom,
 te pedig írd, közben próbálgasd meg megjegyezni őket
 amennyire tudod.
 Liz ebből a szempontból iszonyatosan szerencsésnek mondhatta
 magát, az esze penge volt, hamar tanult, meg is jegyzett
 általában mindent, bár akadt amire nem szívesen emlékezett.
 Néha azt kívánta bárcsak lennének boszorkányok agykitörlő
 varázslatokkal, vagy kapott volna valami miatt emlékezet
 kiesést.
 A nagymamája sokszor mondogatta - A múlt néha fáj, ezért sose
 tekint vissza, csak előre a jövőbe! - bár ez nem mindig ilyen
 egyszerű, főleg ha Liz múltjáról van szó.
 Sokszor érezte magát koravénnek, 18 éves létére vagy 40-nek.
- Johnny Walker két üveg, Ballantines két üveg, Finlandia vodka
 négy üveg... - és ez így ment vagy egy órán keresztül.
 Liz már ismert egy jó pár fajta piát, suli után suttyomban
 a haverokkal kipróbáltak néhány félét, pedig még nem voltak
 nagykorúak.
 Előfordult olyan is, hogy az anyja készletéből lovasított meg
 pár üveg whiskyt, vagy bort.
 Az anyja észre sem vette, szinte mindig olyan részeg volt, azt
 sem tudta volna megmondani nem ő itta-e meg, még azt sem vette
 észre amikor Liz pityókásan kóválygott fel az emeletre.
 Sok minden szakadt a lány nyakába amikor az anyja bekattant.
 Ápolta, ellátta, vásárolt, főzött, takarított, emellett suliba
 járt és még dolgozott abban a büdös, mocskos kis büfében is
 éhbérért. Az anyja meg csak ivott a gyógyszereire, összeomlott,
 leszázalékolták pár száz dollárral, ami minden hónapban a
 rezsire épp alig volt elég, azután a lányával nem törődve
 magára hagyta, öngyilkos lett.
 Alice-szel bementek a raktárakhoz, rekeszekbe válogatták az
 italokat, a gyümölcsöket karton dobozokba rámolták, a jeges
 hűtőt is telepakolták.
 Már három óra telt el a munkaidőből, de Liz észre sem vette.
 Az italok végeztével tiszta terítőket, kendőket vittek az
 asztalokra, és a mosogatóhoz, majd ismét a pultba kötöttek ki.
- Ti pultos lányok csak a pulton belüli dolgokért vagytok
 felelősek, ez a placc a tiétek, nektek is kell tisztán tartani
 mindent, és feltölteni. Senki sem hagyhatja itt rendetlenül
 a pult környékét.
 A lány bólintott, hogy megértette.
- A pulton kívüli helyiségre külön takarító van, de az üres
 poharakat, üvegeket, nektek kell leszedni a bokszok asztalairól.
 Ebben egyenlőre te leszel a lányok segítségére. Hétköznapokon
 két pultos, és két V.I.P. felszolgáló dolgozik, hétvégén ez
 háromra emelkedik. Ha jól emlékszem te hétvégés leszel.
- Igen, Edward azt mondta akkorra van szüksége emberre.
- Milly, aki előtted dolgozott itt felmondott, mert állapotos
 lett a pasijától.
- Így érthető a sürgős hirdetés.
- Bizony. Itt egy hétvége hiányzó személyzettel kész katasztrófát
 szülhet. A lányoknak kétszer annyit kell dolgozni, de majd holnap
 te is meglátod mit jelent itt a hétvégi őrület... szó szerint.
 Nem fogsz unatkozni.
- Legalább megy az idő. - vette lazára a lány.
- Az biztos. - bólogatott Alice - Jó hozzáállás. Hidd el, Edward
 nem a semmire fizet ennyit.
- Azt sejtettem.
- A pultban találsz még kávéfőzőt, shakert, díszítő elemeket,
 jégaprítót a koktélokhoz. Tudod hogyan kell használni ezt a fajta
 kávéfőzőt?
 Liz vizsgálgatni kezdte.
- Hát ez nem egy filteres fajta. - mutatott a drága Saeco gépre.
- Nem, ez nem filteres. - vigyorgott Alice - Figyelj. A felső gomb
 presszó, a középső normál, az alsó pedig hosszú kávét adagol. A
 mellettük levő gombok segítségével kettőt is főzhetsz egyszerre.
 Az adagoló fejek is ilyenek, egy és a másik két csövű. Ez az
 oldalsó cső pedig a tejhabosító, és azt a kart lefelé húzva tudsz
 cappucino habot készíteni. - mutogatott Alice - Érted? - nézett
 Lizre.
- Még új, de majd megszokom. - felelte a lány.
- Nem bonyolult. Kávézol?
- Igen, szoktam.
- Remek! - csapta össze a tenyerét Alice - Akkor most ihatsz is
 egyet, így meg is csinálhatod magadnak próbaképpen.
- Rám fér egy. - helyeselt Liz.
- Jól van. Itt a kávédaráló. Az oldalán van egy kar. Becsúsztatod
 a fejet a daráló szájához, meghúzod a kart, a kávé a fejbe esik.
 Oksa?
- Oké!
- Akkor hajrá!
 Liz óvatosan végigcsinálta a műveletet.
- Ügyes. - dicsérte meg Alice - Most odaviszed a géphez, a főző
 szájához emeled és elfordítva jobbra, bepattintod. - Liz ismét
 azt tette amit mondott - Most válaszd ki milyen kávét szeretnél,
 tedd alá a megfelelő csészét, és nyomd meg a gombot.
 A cappucinos csésze a helyére került, A lány pedig megnyomta a
 középső gombot.
 A kávé lassú folyással csordogálni kezdett, majd a zúgásnak
 vége lett és leállt.
- A gép mellett találsz minden hozzávalót. Méz, cukor, csoki,
 kakaó por, fahéj, és kanál.
 A lány elvett egy kanalat, és egy tasak cukrot, beízesítette a
 kávét, majd lassan belekortyolt.
- Finom. - mondta elégedetten. - Te nem iszol? - kérdezte Alicet.
- Kösz nem, nem kávézom. - rázta a fejét - Fáj tőle a gyomrom.
 - hazudta.
- Ó, ez érdekes. - és még egyet kortyolt.
 Alice nem mondott erre semmit.
- Amíg megiszod a kávét elmondom a többit. A kijelző FULL feliratot
 jelez tele a zaccos doboz. Kihúzod - mutatott rá - és kiüríted,
 majd visszadugod. Ha egy csepp forma jelenik meg áthúzva, fel
 kell tölteni a vizes tartályt. - tette rá a kezét - A kávé darálónak
 csak leveszed a tetejét, beleöntöd a kávét. Minden műszak végén
 letakarítjuk, kimossuk, elmossuk az alkatrészeket.
- Ühüm. - bólogatott Liz.
- Amúgy izgulsz, hogy holnap már élesben nyomod?
 A lány fogta a csészét, a mosogatóba tette, gyorsan elmosta folyóvíz
 alatt, a csepegtetőre helyezte, majd vissza fordult Alice felé.
- Az nem kifejezés! Be vagyok rezelve, de rohadtul. - a pultnak dőlt -
 Hahh... annyira parázok hogy valamit eltolok, akkor viszont bukom
 az állást.
- Héj-héj csajos! - ment oda hozzá Alice - Azért vegyél levegőt is.
 Edward nem ilyen gonosz. Mindenkivel megesik hogy elront valamit,
 főleg az első napon. Ne akarj mindent tökéletesen csinálni. Ha így
 teszel, azzal csak rontani fogsz, akkor halmozol majd hibát hibára.
 Sok mindent kellett megtanulnod két nap alatt, nem
 baj ha valamit elfelejtesz. Bízz magadban!
- Próbálok... tényleg, de ez életem állása. Amíg egy porfészekben
 éltem, még csak álmodni sem mertem ilyen melóról. Ha rontanék,
 azzal magamnak okoznék óriási csalódást. Nem engedhetem meg magamnak
 hogy hibázzak. Megértesz?
- Jobban mint hinnéd. - felelte Alice - Ügyes vagy, és okos. Pöccre
 pörög az agyad. Nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal.
 Pedig ez nem volt igaz.
 Alice, igenis találkozott már ilyen lánnyal életében egyszer, és
 Liz bizony nagyon hasonlított rá.
 Liznek viszont jelenleg biztatásra volt szüksége.
 Kedvelte ezt a lányt.
- Köszönöm a kedvességedet, és a türelmedet.
- Türelem? - húzta fel szép íves szemöldökét a kis fekete - Hozzád
 nem kell türelem. Egyszerűen tökéletesen csinálsz mindent. Semmit
 nem kell kétszer elmondanom vagy mutatnom, az agyadat körülbelül
 egy hibátlan géprendszerként tudnám leírni.
 Liz erre elmosolyodott.
- Vagy csak a tanárom ennyire jó.
- Ó, micsoda bók! Mindjárt elpirulok. - majd Alice az arcához kapott
 színészien.
- Mi a következő lecke?
- Nem is tudom. Talán készíthetnénk egy-két koktélt, hogy tudd attól
 sem kell megijedni. Nagyon egyszerűek. Igazság szerint az eheti
 tudnivalóidat mind kipipálhatjuk, a koktél már jövőheti feladat, és
 akkor megismerheted az árakat is. A következő három napban csak a
 lányoknak kell segítened, kávé, poharak, leszedés.
- Jó, megpróbálhatom.
 Liz nem is gondolta, hogy a betanulása ilyen gördülékenyen fog menni.
 A lelke örvendezett, és megpaskolta a saját vállát.
- Amúgy, tudom hogy szinte nem is ismersz... de szeretnék kérni tőled
 valamit.
- És mi lenne az? - csillant fel Alice szeme.
- Hát... tudod, nagyon tetszik ahogy öltözködsz, és... izé, szóval -
 nagy levegőt vett, és úgy hadarta el a szöveget, hogy még Alice is
 pislogott pár másodpercig - nem jönnél el velem jövőhéten
 shoppingolni? Nincs egy normális göncöm sem amit hordhatnék! Kérlek!
 - könyörgött, szinte nyüszített mint egy kiskutya.
 Alice úgy megörült, hogy majdnem kiugrott a bőréből.
- Tényleg velem akarsz elmenni? Imádok shoppingolni! - ugrált fel-le
 tapsikolva - Naná, hogy elmegyek! - sikongatva.
- Éljen! - örült vele Liz is - Köszönöm! Majd meghálálom valahogy.
 Az igazság az, hogy még nem ismerek itt senkit és semmit.
- Végre valaki aki szeret vásárolgatni.
- Szeretni szeretek, de ahhoz pénz is kell, úgyhogy nekilátok a
 koktélnak. - csapta a tenyerét a combjához.
 Nem is tett másként.

                     xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Liz végre hazaért.
 Addig észre sem vette milyen fáradt, míg le nem tette a fenekét a
 kanapéra.
 Szusszant egy kicsit, majd nagy nehezen rávette magát, hogy felálljon
 valami ennivalót készíteni, ugyanis úgy korgott a gyomra, hogy a
 szomszédok is hallhatták.
 Előkapott egy kis lábast amibe tészta vizet forralt. Amikor már
 kellőképpen forrt a víz belerakta a tésztát főni, majd elővett egy
 másik kis lábast, abba pedig sajtszószt rottyantott fel, végül egy
 serpenyőbe fűszeres csirkemellet pirított.
 Mikor mindennel készen lett, fogta a tányért, megpakolta tésztával,
 rászórta a csirkemellet, és nyakon öntötte az egészet sajtszósszal.
 Úgy falta az ételt mintha napok óta nem evett volna semmit, egyszer
 még félre is nyelt a mohósága miatt.
 Biztosan az izgalom tette ezt vele, gondolta ő.
 Annyira teletömte magát, alig bírta elvonszolni a fenekét a kanapéig.
 Bekapcsolta a tévét hátha valami értelmes műsort talál, de csak
 csupa nyál sorozatok, és folyton ismételt filmeket talált.
 Addig addig nyomogatta a gombot mígnem a Seattle-i csatornára nem
 tévedt, aminek láttán azonnal magához tért.
 Mereven nézte a képernyőt amin épp az új munkahelyéről a
 Moon Shine-ról beszélt a riporter, méghozzá az év partijáról.
- Miféle parti? - kérdezte maga elé beszélve Liz.
 Ő nem tudott semmiféle partiról.
 Tovább nézte a tévét.
 A hírből megtudta, hogy egy szilveszteri buliról van szó.
- Az év legnagyobb Rave partijáról van szó emberek, egyszerűen
 kihagyhatatlan! De megkérdeztük ám erről magát a tulajt is,
 Edward Cullent.
 Liz lélegzet visszafojtva bambulta a képernyőt.
 A következő pillanatban a stáb Edward irodájában állt, és a bőr
 foteljében ülő főnökét látta.
- Mr. Cullen, egész Seattle lázban ég. Az ön klubjának bulijától
 hangos az egész város, tudna nekünk pár szót mondani miféle
 parti is lesz ez?
- Természetesen. - nézett egyenesen a kamerába gyönyörű szemeivel.
 Liz eddig észre sem vette milyen furcsa szemszíne van, amíg a
 fény teljesen rá nem esett.
 Nem tudta volna megmondani milyen is pontosan.
 Sötétbarna talán?
 Mégis... volt valami más is, valami extra szín.
 Ilyennel még nem találkozott soha!
 Megbabonázva nézte Edwardot.
- Mint már tudják, egy Rave partiról van szó, tombolával, értékes
 nyereményekkel, ingyen italokkal a belépő mellé, ezen felül
 neves Dj-k felelnek majd a hangulatért.
- Hát nem hiába várja mindenki annyira. - feleli elismerően a
 riporternő - Az biztos, hogy mi is itt leszünk... - mondta a
 kamera felé fordulva a szőke - maguk se hagyják ki ezt a
 fantasztikus lehetőséget. - visszafordult Edward felé -
 Köszönjük Mr. Cullen.
 Ő csak biccentett, és vége lett a videónak, ami után reklám jött.
 Liz meglepettségében kikapcsolta a tévét, és mozdulatlanul ült
 percekig.
 Mikor magához tért ijedtség lett úrrá rajta.
 Ő még nem állt készen ekkora tömegre, sem bulira.
 Nem tud még rendesen semmit megcsinálni.
 Hova volt ez kiírva?
 Hol hirdették?
 Liz hiába törte a fejét, nem emlékezett ilyenre vissza, a másik
 hogy Alice sem említette neki.
 Liz remegett.
 Magához kapta a telefonját, és kikereste Alice számát, majd
 megnyomta a hívó gombot.
 Csörgött... csörgött... felvette!
- Szia Liz! - csengett vidáman a hangja - Nem tudsz nélkülem élni?
- Alice! Alice! - hajtogatta a lány - Mi a fene ez a parti? Én
 miért nem tudok róla? Nem állok erre készen! - hisztérikus volt
 a hangja.
- Héj, állj! - szólt Alice - Nyugi csajszi. Nem értem, mi a baj?
 Liz?
- Alice, én nem tudtam erről a buliról! Mindjárt karácsony, aztán
 szilveszter, de én csak poharakat tudok leszedni, és mosogatni
 meg kávét főzni! - zihált.
- Liz! Liz, nyugi, semmi gáz! Jövőhéten betanulsz, de ha ennyire
 nem szeretnéd a pultot csinálni, még maradhatsz kisegítő.
- Jaj, már hogyne szeretnék pultozni Alice, nem azért jelentkeztem
 hogy ne vegyék hasznomat, de még semmit nem tudok. Koktélok,
 árak, piák, még egyiket sem tanultuk.
- Csajos, ne aggódj, a te eszeddel két nap és megeszed a többi
 pultos csajt reggelire. - kacagott Alice.
- Ne tarts engem annyira sokra. - mormogott a lány.
- Liz, hányszor mondjam neked, eszméletlen eszed van. Olyan vagy
 mint a szivacs, magadba szívsz minden információt.
- Jaj Alice, te olyan kedves vagy velem!
- Te tiszta bolond vagy, én csak a tényeket vázolom.
- Köszönöm.
- Ne köszönj semmit. Pihend ki jól magad, mert holnap húzós
 napod lesz.
- Szoríts nekem kérlek. - nyüszített Liz.
- Ügyes vagy, láttalak, tudom mire vagy képes.
- Nagyon izgulok.
- Tudom, de hidd el nincs miért. Ami pedig a szilvesztert illeti,
 felkészítelek rá, nem olyan vészes mint hangzik, a holnapi nap
 után nagyjából tudni fogod mire számíts. A változás csak az
 emberek mennyiségében lesz észrevehetőbb.
- Mégis mennyire?
- Hát... az átlag úgy négyszáz fő, szilveszter nagyjából száz-
 százötven fővel több. - Liz siralmasan nyögött fel - Ne ijedj
 meg!
- Ne ijedjek meg? Alice, ennyi embert még a középsuliban is
 alig láttam. - szisszent.
- Liz, ez egy szórakozóhely, hát fogd fel te is buliként,
 érezd jól magad te is.
 A lány fújt egyet.
- Oké, megpróbálom, de nem ígérek semmit. Most pedig úgy döntöttem
 sürgősen szét kell butikolnom az agyam, bár nem ismerek erre
 semmit, előbb-utóbb csak rábukkanok valami üzletre. Muszáj
 lehűtenem magam, kell valami új.
- Azt mondtad butik? - visított fel Alice izgatottan.
 Jesszus, micsoda éles hang! - gondolta Liz.
- Tudom megbeszéltük, hogy jövőhéten együtt megyünk, de nekem
 most nagyon szü... - de nem tudta befejezni.
- Húsz perc és ott vagyok! - mondta.
- Mi? Alice? - nézett meglepetten a lány.
- Ne mozdulj, megyek! - és ezzel megszakadt a vonal.
 A lány csak pislogott a kinyomott telefonra.
 Alice jön. Hozzá. Most. Pakolás!
 Felpattant ültéből, és olyan pörgéssel takarította el a konyhában
 történt malackodásait, hogy azt csoda volt nézni.
 Mosogatás, törölgetés, bútor suvickolás, szemét kidobás,
 illatosítás, bár erre aztán tényleg nem volt szükség.
 Az ablakok mindig bukón voltak ha otthon tartózkodott, minden
 helyiségben elektromos légfrissítők és potpurrik voltak, az
 illatgyertyákról már nem is beszélve.
 Az egész lakás illatfelhőben úszott, és olyan rend uralkodott,
 hogy sokan megirigyelhették volna, igaz egyedül élt, csak ő
 kupizott, de Liz szerette a rendet, és a tisztaságot.
 A lány meghallotta Alice autójának hangját, mire az ajtóhoz ért
 már kopogtak is.
 Kitárta azt.
- Hello! Rég láttalak! - vigyorgott ezerrel Alice.
- Na ne mondd! - mosolygott vissza a lány - Gyere be.
 Hát a kis koboldnak nem kellett kétszer mondani, szépen
 betáncikált a nappaliba, és lehuppant a kanapéra.
 Liznek nagyon tetszett Alice lazasága.
 Rá kellett döbbennie, hogy imádta a csajt.
- Wow! Szuper kis kéglid van! Nagyon otthonos. - dicsérte a helyet.
- Köszi. Csak bérlem, de próbálom pofozgatni, díszíteni.
- Bérled? Akkor ezért hajtasz ennyire, igaz?
- Mondhatjuk.
 Nem csak ez volt az oka.
 Liz el akart tűnni a porfészekből, élni végre, új emberekkel
 megismerkedni, talán szerelmet találni, több pénzt keresni, és
 végre magára költeni.
 Nem szándékozott már tovább tanulni, dolgozni akart.
 Végre megvehette a ruháit, bútorait, bármit amire azelőtt
 vágyott.
- Na és milyen rucira gondoltál?
- Dögösre, mégsem kirívóra. Egy nadrágot szeretnék, toppot, és egy
 új csizmát. Nem akarok drága üzletbe menni mert annyira még
 nem állok jól anyagilag. Tudsz ilyen boltot?
- Mmm... nézzük csak. Van a Trinity, ó... nem, az nem jó, és ott
 van még a Mirage - gondolkodott tovább - nem, az sem jó, na meg
 van még a... ez az! - kiáltott fel - Meg van mi kell neked!
 A Beauty Heart. Imádni fogod! - ujjongott Alice - Nagyon jó
 ruháik vannak, márkás is, nagyon szuper az anyaguk is.
- Szupi! Csizma? Az is van náluk?
- Husi, itt mindent megtalálsz. Ékszereket is árulnak.
- Arra nincs szükségem. Van is, de ritkán hordom őket.
- Pedig a ruhákat semmi sem dobja fel jobban mint valami kiegészítő,
 legyen az egy bross.
- A fülbevalókat szeretem, még a nyaklánc is elmegy, de a gyűrű
 kizárt, a karkötők pedig nyomják a csuklómat.
- Oké, akkor olyan ékszereket választhatsz amilyeneket szeretsz.
- Nem kell ékszer.
 Alice feltette a kezeit.
- Megértettem, nincs ékszer. Na akkor indulhatunk?
- Magamra kapom a kabátomat, azután repeszthetünk.
- Oké, a kocsiban várlak.
 Ezzel Alice kilibbent a lakásból, bepattant a kocsiba, és
 felbőgette a motort.
 Liz gyorsan magára kapta a kabátját, karjára akasztotta a
 táskáját, kirebbent az ajtón, kulcsra zárta, végül az autóhoz
 érve beugrott Alice mellé.
- Mehetünk. - vigyorgott Liz, Alice-re.
- Értettem! - mosolygott vissza.

Kísértő múlt : 2.fejezet

Sziasztok!
Kissé sokáig tartott mire ide is elértem,
de meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog nektek,
várom a véleményeteket.




 Liz, felakasztotta a kabátját a fogasra, letette a kulcsokat
 a kis szekrényre miután bezárta a bejárati ajtót.
 Nagyot fújtatva levágta magát a kanapéra, bekapcsolta a tévét,
 majd lerakta a dohányzó asztalra fehér mappáját.
 Legelőször a szerződését nézte át töviről hegyire, elolvasott
 minden apró betűs részt.
 Mint minden ilyen papíron szerepeltek az adatai, a kitűzött
 próbaidő, azon belül pedig, hogy ez alatt az idő alatt
 bármely fél azonnal, magyarázat nélkül felmondhat.
 Szerepelt rajta a munkaidő és a bérezés is, pont úgy ahogy
 megállapodtak.
 Az átolvasás után minden pontozott vonalra firkantott egy
 aláírást, végül mielőtt nekilátott volna a szabályzatnak,
 korgó gyomrát tömte meg előbb egy sült sonkás-sajtos
 ciabattával, megivott egy pohár ananászlevet, azután belemerült
 a szabályokba.

 1. Nincs lopás, különben azonnal elbocsájtva.
 2. Tisztán tartani a környezetünket.
 3. Ápolt, tiszta megjelenés.
 4. Ha a vendéggel gond adódik, biztonsági őrt hívni.
 5. Nincs etyepetye a vendéggel.
 6. Tilos kapcsolatba bonyolódni kollégával.

 Na a hatos pontot nem lesz nehéz nem betartani ilyen formák
 között. - motyogta magába.

 7. Tilos alkoholt fogyasztani, illetve illuminált állapotban
    megjelenni a munkahelyen munkaidőben.
 8. Tilos a kábítószerek használata.
 9. Tilos sport ruházatban dolgozni.

 Akadt még pár pont, amolyan természetes szabályokról.
 Nagyjából bemagolta a tudnivalókat, letette az asztalra a
 papírokat, és elment zuhanyozni.
 Jólesett az átfagyott testének.
 Átdörzsölte magát a cukros-vaníliás testradírjával, lemosta
 magáról, azután a liliom illatú tusfürdővel is bekente magát,
 végül a kedvenc kókuszos samponjával mosott hajat.
 Imádta az édes, virágos illatokat.
 Kiszállt a zuhany alól, megszárítkozott ami fél órába is
 beletellett a hosszú, nehéz haja miatt.
 Mire végre felöltözött kedvenc kék szatén pizsamájába és
 ágyba került, már majdnem este tizenegy volt.
 Edward reggel fél nyolcra küldet hozzá taxit, így jobban tette
 ha belekényszeríti magát az álomba, mert ötkor kelnie kell.
 Az egyetlen baja ezzel a korai keléssel, hogy ő nem tudott
 még olyankor enni, valahogy mégis hozzá kell majd pár napra
 szoktatnia magát, ha más nem egy almával vagy egy kefirrel.
 Nyakig bebugyolálta magát a takaróba, összegömbölyödött, és
 lassan, de nagyon lassan elaludt.
 

                                        xxxxxxxxxxxx


 Liz egész éjszaka nyugtalanul forgolódott az ágyában, izgult
 az új állása miatt.
 Mi lesz ha rosszul csinál valamit, bénázni fog, az annyira ciki
 lenne, totál idiótát csinálna magából, ezért nagyon összeszedettnek
 kell lennie.
 Az utolsó három órájában aludt csak mélyen, így reggel úgy ébredt
 mint akit agyonütöttek.
 Dupla presszó kávét kellett innia hogy magához térjen, azután egy
 gyors frissítő zuhanyt vett, végül mielőtt megjött volna a taxija,
 letuszkolt a gyomrába egy sajtos croissont, belelapozott a reggeli
 napilapjába, azután összekapva magát a mappával a hóna alatt
 bezárta a lakás ajtaját, és az autóhoz sietett.
 A sofőr automatikusan a Moon Shine előtt tette ki.
 Megpróbált bemenni a bejárati ajtón, de az zárva volt, mire viszont
 megfordult, Edward már az épület sarkának dőlve állt és őt nézte.
- Jó reggelt. - köszönt a lánynak.
- Ó, jó reggelt, ne haragudj, én csak... - kapott a fejéhez
 fél kábultan.
 Elég volt neki egyetlen pillantást vetnie erre a férfire és máris
 elvesztette a fonalat.
 Tegnap este nem láthatta ennyire tisztán a férfi arcát, de itt...
- Elfelejtettem mondani, hogy nappal nem tudsz bejönni... az oldalsó
 ajtót kell használni.
- Oké, akkor menjünk. - megindult a férfi felé, majd balra
 kanyarodva az oldalsó ajtó irányába.
- Felkészültél? - nézett le rá Edward.
- Igazából nem tudom mennyire lehet felkészülni egy ilyen munkára...
 - vakarta a fejét zavarában - izgulok. - vallotta be.
- Nem kell, nem nehéz, és szerintem te hamar el is fogod tanulni
 a fortélyokat.
- Reméljük a legjobbakat. - mosolyodott el kissé Liz.
 Bementek az ajtón, végig a folyosón a raktárak mellett, kiérve
 a labirintusnak vélt helyről,  a pult mögött lyukadtak ki.
 Az ajtó becsapós volt, aki először látta csak egy tükörnek
 nézhette, pedig nem az volt.
- Rejtekajtó, nagyon találó! - elmélkedett a lány.
- Nos, megérkeztünk. Gyere, bemutatlak a tanárnődnek. - kacsintott
 Liz-re, akinek azonnal megdobbant a szíve.
 Nem szólt semmit csak követte Edwardot.
 Átmentek egy függönyözött libbenős ajtón, ahol még legalább öt
 másik helyiség is volt.
- Ez a V.I.P. részleg. - mutatott körbe a rejtett helyiségeken.
- Gondolhattam volna. - motyogta a lány.
 Mindent bársony borított, különlegesen faragott bútorok
 sorakoztak mindenfelé elfüggönyözhető bokszokkal, kristály
 csillárokkal és gyertyákkal.
 A játéktermekben minden sarokban kamerák villogtak, és itt a
 tánctér is máshogy volt kialakítva mint a kinti, körbe
 selyemszalagok lettek feltekerve a korlátokra, és egy érdekes
 mintázatú tapéta vont be minden falfelületet.
- Hát ez tényleg nem olyan mint a másik terem. - jegyezte meg Liz.
- Nem bizony. Ide csak a jómódúak tehetik be a lábukat.
- Azt meghiszem. - biccentett a lány.
- Ebbe a helyiségbe csak akkor kerülsz majd, ha már mindent
 száz százalékosan fogsz tudni. - nézett Liz-re, azután jobbra
 fordította a fejét ahol tőlük pár lépésre egy fekete hajú,
 alacsony lány igazgatta a díszítést a bokszok asztalain.
 Elizabeth nagyot nyelt, és görcsbe rándult a gyomra, most érezte
 csak igazán izgatottan magát.
 A lány meghallva a felé közeledő lépteket megfordult az érkezők
 felé.
 A kis fekete azonnal tetőtől-talpig végigmérte Liz-t, aki zavarában
 elvörösödött, majd mintha felcsillant volna a szeme valami miatt,
 Edwardra nézett és megszólalt.
- Ó, te kis huncut, nem mondtad, hogy ilyen csinos! - korholta le
 Edwardot mosolyogva.
- Khm... Alice, - nézett a lányra komoly arccal - bemutatom neked
 Elizabeth Swensont. - azután Liz-re nézett, és Alice-re mutatott
 - Elizabeth, ő itt Alice, a tanárnőd... - vetett gunyoros
 pillantást a fekete hajú felé - és egyben a húgom is. - mosolyodott
 el Liz hitetlenkedő arckifejezését látva.
- Ti... ti testvérek vagytok? - dadogta mint egy idióta, ide-oda
 kapva a fejét.
- Még ha nehéz is elhinni, hisz nem hasonlítunk egymásra... igen.
 - válaszolt Alice - Testvérek vagyunk, bár nem vér szerintiek -
 vonta meg kicsiny vállait - örökbe fogadottak vagyunk.
- Ó, így már érthető. - nézett Alice-re.
- Akkor én most megyek is. - csapta össze a tenyerét a férfi -
 Elviszem az iratokat - nyújtotta a kezét a mappáért - Alice -
 fordult a húga felé - rád bízom Elizabethet - azután a lányhoz
 fordult - Elizabeth, neked pedig jó szórakozást.
 Ezzel Edward sarkon fordult, de Liz utána szólt.
- Ha kérhetem, szólíts Liz-nek... azt jobban szeretem.
 A férfi megtorpant és összehúzott szemöldökkel, komoly arccal
 fürkészte a lány arcát.
 Ismerős volt neki ez a mondat.
- Liz-nek... - mondta motyogva - jól van. - és ezzel tovább
 sietett mint aki menekülőre fogta.
 Bizony Edward menekült is, és nem mástól, mint a régmúlt
 emlékektől.
 Ez a lány egyre jobban hasonlított arra a személyre akit
 hosszú évek óta mindenáron megpróbált kitépni az emlékeiből,
 sikertelenül.
 Kissé neheztelt a lányra, lehet nem is volt olyan jó ötlet
 felvennie, de hát már a szerződést is aláírta, úgyhogy
 nincs visszaút.
 Sebaj... megfogadta, hogy távol tartja magát a lánytól
 amennyire csak lehetséges, máskülönben nagy zűrök lesznek
 a fejében.
 Sok fejfájást okozhat neki még ez a lány.
 Hogy valaki ennyire hasonlítson RÁ, lehetetlennek tűnt,
 mégis... de nem, ő nem volt és nem is lehetne az akit
 Edward sok-sok éve siratott.
 El kellett távolodnia tőle de sürgősen.
 Kivágtatott a levegőre, a kocsijához sietett, és olyan
 sebességgel hajtott a munkaügyi központ felé, amit
 átlagos ember nem tehetett meg, még jó hogy a markában
 tartotta a rendőrök felét akik az ő klubjában szórakozták
 el azt a kevés szabadidejüket amijük volt.

                    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 Liz mindenre nagyon odafigyelt amit Alice mutatott és mondott.
 A kis fekete alapos volt, na meg harapós ha valamit nem úgy
 csinált ahogy kellett.
 Nem kertelt, egyenes, őszinte lánynak tartotta, nem olyannak
 mint akikkel az iskolájában találkozott.
 Sugdolózó, a háta mögött kibeszélő emberek, akik röhögtek az
 ő fájdalmán, miközben azt hitték ő süket és vak.
 Pedig nem volt az.
 Ezért nem volt soha igazi barátja sem... de itt, pár óra
 leforgása alatt Alice-t el tudta volna képzelni igazi barátnőnek.
 Mindig ilyen barátra vágyott, de ez a munkahelye és nem
 álmodozni volt itt, Alice a főnöke húga és kész, neki pedig
 össze kellett kapnia magát ha meg akarta tartani az állását.
 Megesküdött magának, hogy lesz olyan jó mint a többiek,
 és méltó a lehetőségre amit Edwardtól kapott.
 Teljes gőzzel csapott bele a lecsóba.
 Mindent úgy csinált ahogy Alice mutatta.
 Megtanulta hogyan tartsa a tálcát úgy, hogy semmiféleképpen
 ne törje össze a poharakat, hogyan legyenek csillogóak és
 cseppmentesek, mivel éri el a tökéletes tisztaságot és
 fertőtlenítést, miként adja le az asztalrendeléseket a
 kolléganőinek.
- Menni fog ez neked csajszi, én szinte már nem is kellek!
 - dicsérte Alice, Liz-t.
- Ne hülyéskedj, totál be vagyok rezelve, mi lesz ha
 valamit elszúrok? Edward azonnal repít, és nekem nagyon kell
 a munka, semmit nem akarok elrontani.
- Liz, nagyon jól csinálod, hidd el ha én mondom.
 - mosolygott a lányra.
 Elizabeth nagy levegőt vett, és a pultnak koppintotta a
 homlokát.
 Alice érezte, hogy valami komoly dolog bújik meg a háttérben.
- Héj, minden rendben? - kérdezte aggódó hangon.
 Tényleg érdekelt valakit, vajon mit érez?
 Lehetséges, hogy talán bízhat valakiben?
 Válaszolt.
- Kissé... zűrös az életem - felelte - új hely, új munka,
 egyedül vagyok... új élet... - Liz egy pillanatra a múltba
 tekintett vissza - inkább hagyjuk, ez nem a te gondod, és
 nem akarlak a bajaimmal traktálni.
- Ne haragudj - mondta Alice bűnbánóan - semmi közöm hozzá,
 sajnos természetemnél fogva kíváncsi alkat vagyok.
- Ugyan, nem történt semmi, nem te tehetsz róla, csak inkább
 nem akarok róla beszélni. - zárkózott el a lány.
 Hát így akart ő barátokat szerezni?
 Nem!
 De az első napon sem akarta mindenkinek kifecsegni, a
 szánalmas életét.
- Jól van - nézte Alice együtt érzőn ami Liz-nek még nehezebbé
 tette a dolgot - de tudd, ha valami baj van, én szívesen
 leszek a szemetes ládád.
 Liz hálával tekintett az apró lányra.
- Hisz nem is ismersz.
- Nem kell valakit ahhoz ismerni, hogy segítsünk.
 Ebben igaza volt.
- Na jó. Tudod, most léptem be a nagybetűs életbe, életemben
 most először magamat kell eltartsam, ami nem is olyan egyszerű.
- Igen, az komoly feladat. - bólogatott Alice - Akkor ezek
 szerint egyedül élsz.
- Már egy ideje... sajnos. - nézett oldalra egy festményre,
 ami egy keblén gyermekét átfogó anyát ábrázolt.
 Alice is a képre pillantott.
- Elveszítetted a szüleidet? - nézett vissza Liz szomorú
 arcára.
 A lány csak bólintott egyet.
- Sajnálom. - mondta Alice - Meglátod, itt jó helyed lesz,
 mindenki nagyon rendes, csak adj nekik is egy kis időt, hogy
 jobban megismerjenek.
- Ezt mondanod sem kell, tudom, hogy meg kell szokjanak, mint
 ahogy nekem is őket, mindenhol így működik.
- Péntek este már úgy fogsz itt pörögni, mintha egész életedben
 ezt csináltad volna.
- Ha pedig valamit elrontok... - mosolyodott el Liz - lesz kire
 fogjam. - bökte meg Alice vállát a mutatóujjával óvatosan.
- Óó... te kis... - húzta össze szemeit Alice sértődöttséget
 színlelve, pedig alig bírta ki röhögés nélkül - Hát ez a hála?
- Az attól függ rontok-e pénteken vagy sem.
 Liz már rég nem érezte magát ilyen jól, felhőtlen kedvét pedig
 Alice-nek köszönhette.
 Végre egy kis időre elfeledhette a múltat, ezen felül Alice-nek
 is szimpatikus volt a lány.
 Kedvelte az energikus embereket, és Liz bizony az volt.
 Tetszett neki, hogy tényleg mindent megtett a sikerért, pedig
 kicsit sem konyított az efféle munkához, mégis szívét-lelkét
 beleadta a tanulásba, önmaga pedig amúgy imádott irányítani.
- Oké. - támaszkodott a pultra Alice - Gyere, körbevezetlek,
 mindent megmutatok mit és hol találsz. Kezdjük először a
 raktárral, itt lesz minden fontos dolog amire a munkád során
 szükséged lesz. - és már nyitotta is ki a rejtekajtót.
 Kisétáltak arra a folyosóra ahol reggel Edwarddal sétáltak
 végig befelé jövet.
 Jó hosszú folyosó volt, de nem is csoda ahány ajtó nyílt belőle.
 Italos, gyümölcsös, tisztítószeres helyiségek, és még
 hűtőkamra is.
 Az italos raktár dugig volt, minimum húsz fajta sör
 sorakozott előtte torony magasan, voltak borok, röviditalok
 félelmetes mennyiségben, energiaitalok és rengeteg rekesz üdítő,
 na és persze a koktél szirupok.
 Egy másik ajtó mögött lime, dinnye, citrom, menta és társai
 lapultak.
 A harmadik ajtó mögött pedig konyharuhák, terítők, vegyszerek,
 felmosáshoz való kellékek, ezen felül sok-sok dísz ami a
 szórakozó helyet csinosabbá tette.
- Itt aztán van minden!
- Hát igen, de egy ekkora klubba kell is, Edward folyton újítja
 a listát és rendezi át a helyiségeket, általában havonta van
 változás. - magyarázta Alice.
- Jesszus, azért egy ekkora helyet nem semmi havonta átrendezni!
- Abszolút nem vészes, a család ilyenkor besegít.
- A család? Akkor a ti szüleitek még élnek. - mondta ki Liz
 amit nem is akart.
 Alice mintha egy pillanatra zavarba jött volna.
- Ja. Tudod mi egy kicsit mások vagyunk mint egy átlagos család
 Carlisle az apánk, és Esme az anyánk... akik öt gyereket vettek
 magukhoz - Liz döbbenten hallgatott - Rosalie-t, Edwardot, Emmett-et,
 Jasper-t és engem. Carlisle-nak köszönhetjük, hogy rátaláltunk
 a szerelemre, azaz legalábbis Rose és Emmett, mi Jasperrel egy
 kicsit előbb ismertük meg egymást minthogy a családhoz kerültünk,
 Edward pedig... hát igen, ő más tészta.
 Tudod, én és Edward régen nagyon közel álltunk egymáshoz, mindig
 mindent megosztottunk a másikkal, de aztán magába fordult,
 senkit nem engedett közel magához többé. - Alice hangja szomorúan
 csengett.
- Ha megkérdezhetem - óvatoskodott Liz - mi történt Edwarddal,
 hogy ennyire más lett?
 A lány borzasztóan kíváncsi lett, legalább megtudhatott egy
 apróságot a szexi főnökéről.
- Edward szerelmes lett egy lányba... - fájdalom lett Alice
 gyönyörű arcán - és a lány is belé... hahh... - sóhajtott - de
 épphogy megkapta, el is veszítette.
 Liz egyből arra a következtetésre jutott, hogy az a lány meghalt,
 és emiatt teljesen együtt érzett a férfival, tudta milyen
 elveszíteni valakit, átérezte a fájdalmát.
- Ez nagyon szomorú... szegény... - Elizabeth őszintén sajnálta
 - hogy hívták a lányt?
 Mielőtt Alice válaszolhatott volna megcsörrent a telefonja.
- Ó, bocsi, de ezt fel kell vennem, Esme az.
 Alice kitáncikált a folyosóra csevegni az anyukájával, Lizt
 pedig elkapta az irigység.
 Igen, irigy lett, hogy Alice boldogan tudott beszélni a szüleivel,
 és irigy volt mert neki voltak szülei, neki pedig már nem.
 Egy másodperc alatt a gondolataiba merült, és a múltban találta
 magát, amikor anyja még nem volt lerobbanva, és a
 konyhában épp gofrit sütött, apja pedig az asztalnál ülve
 olvasta a reggeli újságját.
 Az anyja kislány kora óta Philip Bornnal rágta a fülét, hogyha
 majd nagy lesz őt válassza magának.
 Philip tipikus jófiú volt.
 Mindenben segített a szüleinek, jó tanuló volt, lenyírta a füvet,
 patyolat tiszta volt a szobája, és még emelett helyeske is.
 Bár Lizt még akkor nem érdekelték a fiúk, hisz csak kislány volt.
 Liz mindig kinevette az anyukáját, hogy ezzel nyaggatta, és
 folyton hajtogatta neki - Anya, még csak 10 éves vagyok! - aztán
 egy évvel később is - Anya, még csak 11 éves vagyok! - és az
 utolsó amikor anyjával még tudott normálisan beszélni
 - Anya, még csak 12 éves vagyok! - ez volt az utolsó.
 Nem volt több beszélgetés, nevetés, törődés, szeretet.
 Az apja meghalt, az anyja begolyózott.
 Alice rázta meg a vállát.
- Héj, Liz, jól vagy?
 A lány megrázta a fejét.
- Persze, mi újság?
- Tudom még csak egy óra van, és kettőig vagy, de nekem most
 sürgősen el kellene mennem. Tessék... - nyújtott felé tíz dollárt
 - ez elég lesz a hazaútra? Vagy hívjak neked egy taxit?
- Jaj, dehogy! Eddig is busszal jártam, és pénz sem kell,
 van bérletem. - emelte fel a kezeit elutasítóan.
- Ó, míg el nem felejtem! Szóltam Edwardnak a helyzetről,
 azt üzeni, hogy elviszi neked még ma a pénzed, mert az irodai
 széf be van zárva.
- Erre igazán semmi szükség. - megrémült a hallottaktól - Holnap
 is ideadhatja.
 Nem akarta, hogy a főnöke lássa milyen lukban él.
- Áh, ebből Edward nem enged. Megdolgoztál érte, tehát jár neked,
 ő betartja a szavát... mindig.
 - Na az király! - gondolta a lány - Jól le fog égni a pasi előtt,
 de egy kávéval akkor is illik megkínálni. Melyik főnök hozza
 házhoz a pénzt?
- Mehetünk? - kérdezte Alice.
- Persze, csak kihozom a pultból a táskámat.
 Ezzel visszarohant, megfogta a kis motyóját, és megindult
 Alice-szel a kijárat felé.
 Bekapcsolták a riasztót, majd bezárták az ajtót.
- Ne haragudj - mondta Liznek - holnap folytatjuk.
- Semmi baj, miattam ne izgasd magad.
- Jól van, akkor holnap talizunk.
- Persze, szia.
 Alice a zsákutca felé kezdett lépegetni egy szinte észrevehetetlen,
 az épület részét képező garázs kapuig.
 Előkapott egy apró fekete kis kütyüt, amivel kinyitotta a kaput.
 Az ajtó halk morajjal, apró kattogó hangot adva elkezdett
 felemelkedni.
 A csepp lány eltűnt a garázsban, és egy gyönyörű, fekete Audi A6-os
 hajtott ki, aminek az ablakai is sötétítve voltak.
 Megállt Liz mellett, és leereszkedett az egyik ablak.
- Gyere, pattanj be, elviszlek.
 Liz még sosem ült ilyen autóban, úgyhogy kapott az alkalmon.
- Szóval... hol is laksz?
- A Walker Street 175-ben. - válaszolt - Wow! - hüledezett -
 Micsoda autó!
- Igen nagyon szép, régi típusú, de én ilyet szerettem volna.
 - erre Alice felpörgette a motort - Úgy egy hónapja kaptam
 apámtól szülinapomra.
- Szuper ajándék. - motyogta Elizabeth - Én maximum laptopot
 kaptam, na nem mintha nem örültem volna neki. - védekezett
 - Anyám minden tőle telhetőt megadott nekem, és apu is...
 amíg élt.
- Biztos vagyok benne, hogy jó emberek voltak, és jó helyre
 kerültek. - ezzel a kocsi kilőtt, úgy száguldott mint a szél,
 Alice vagy 140-nel repesztett, Liz mégsem félt mellette,
 úgy tűnt a kisasszony nagyon értett az autók nyelvén.
 Más autókat kikerülve cikáztak a forgalomban, de semmiféle
 balesetet nem okoztak.
 Akadt egy-két sofőr , aki nemtetszésének hangot is adva
 dudált utánuk, de Alice csak mosolygott.
 Tíz perc is alig telt le, mire Liz már a lakása előtt is állt.
- Hűha... - mondta - köszi az élményekkel teli fuvart, neked
 tuti Forma1-es pilótának kellett volna menned.
 Alice angyali hangon kacagott fel.
- Köszönöm a bókot. Akkor holnap, szia.
- Oké, szia.
 Ezzel bőgött is a motor, és a kocsi mint a nyíl ment előre.
 Liz még egy kis ideig nézte a távolodó autót, azután berohant
 a lakásba mert eszébe jutott, hogy hamarosan megérkezik Edward,
 akit nem hívhat be ekkora kupiba.
 Eközben azon járt az agya, hogy milyen különösen különcök ezek
 a Cullenek.
 Vajon a többiek is ilyenek?
 Először a nappalinak esett neki.
 Felporszívózott, ami épphogy volt, majd megigazította a kanapén
 levő amúgy is tökéletesen álló díszpárnákat.
 Amint végzett, ugrott is a konyhába letörölgetni a pultot és a
 szekrényeket, kisikálta a mosogatót.
 Ezután következett a fürdő és a mellékhelyiség - azért még oda
 is betévedhet - alapon, viszont a hálószobát úgy hagyta
 ahogy volt.
 Oda senkit nem engedett, ott tartotta a személyes dolgait,
 emléktárgyait.
 Azt az ajtót egyszerűen bezárta.
 Amikor végzett, Edward még sehol sem volt, viszont a gyomra
 igencsak megkordult.
 Összedobott hát egy sajtos omlettet, hozzá pedig egy forró
 bögre gyümölcs teát.
 Épphogy beleevett az ételbe, amikor megszólalt a csengője.
 Úgy nyelte le a falatot mint kacsa a nokedlit, megtörölte a
 száját, és az ajtóhoz rohant.
 Erőt vett magán, megpróbálta lecsillapítani ezerrel verő szívét,
 nagy levegőt vett, majd kinyitotta az ajtót.
 Bizony, Edward állt előtte, és a lány nem tehetett róla,
 a szíve ismét őrült tempót vett fel.
- Sz-szia. - dadogott Liz, pedig nem volt rá jellemző.
 - Gyere be, kérlek. - invitálta beljebb.
 Edward elfogadta a meghívást, bár tudta, hogy nem kellene.
 Távol akarta tartani magát tőle, mégis... hajtotta a
 kíváncsiság, valamiért érdekelte ez a lány... az élete.
 Tudta, hogy nem szabadna HOZZÁ hasonlítania, mégis...
 sokban hasonlítottak, pedig belőle nincs több, és nem
 is lesz.
- Köszönöm. - mondta udvariasan, és már a nappaliban
 is állt.
 Edward alaposan szemügyre vette a lány környezetét.
- Igazán nem kellett volna elhoznod a pénzt. Holnap is
 odaadhattad volna. - nézett rá a lány.
 Edward csodaszépnek látta, tetszett neki a hangja,
 a szemei csillogása, az ápoltsága.
- Megdolgoztál érte, tehát jár. - felelte komolyan
 - Talán baj, hogy elhoztam?
- Ó, dehogy! Ne érts félre, csak más... főnökök...
 nem ilyen... kedvesek. - vakarta meg a fejét Liz.
- Az lehet, de én nem vagyok MÁS főnök. - hangsúlyozta
 ki a szót - Én... ilyen vagyok.
- Ez igaz, ne haragudj.
- Szó sincs ilyesmiről Eli... - de aztán eszébe jutott,
 hogy a lány nem szereti ha így hívják - Liz. Miért
 haragudnék?
- Csak azt hittem megbántottalak. Na jó. - felelte
 zavartan - Kezdjük előlről. - mosolyodott Edwardra,
 aki ha tehette volna, tuti a falnak veri a fejét tőle
 - Megkínálhatlak egy csésze teával, vagy esetleg
 Whiskyvel?
- Nem, nem köszönöm... - a konyhaasztal felé tekintett
 - de látom, hogy te épp enni készültél, úgyhogy nem
 is zavarok tovább. - ezzel elővett egy vastag bőr
 péztárcát, kivette a Liz-nek járó hatvan dollárt,
 felé nyújtotta, amit a lány remegő kézzel vett el.
- Még egyszer köszönöm a kedvességet. - nem tudta
 mi mást mondhatna, kissé elszontyolódott mert azt
 hitte a férfi minél hamarabb szabadulni akar onnan.
 - Akkor holnap találkozunk.
 Pedig Edward nem akart menni, jól érezte magát a lány
 társaságában, és a kis lakást is nagyon otthonosnak
 találta.
 Minden olyan finom illatot árasztott, mint Liz maga.
 Annyira belefúrta volna az orrát a hajába, a bőréhez
 közel, de a gondolatra megnyúltak a fogai.
 Feldühödött saját magán.
- Igen, holnap. - ezzel a lány kikísérte az ajtóig,
 ő pedig kisétált, és vissza sem nézve beült az autójába.
 Liz csak nézett Edward után, nem csodálta, hogy ennyire
 menekült erről a helyről.
 Szomorú lett, nagyon szomorú, bár hogy is képzelhette,
 hogy egy ilyen pasi megmarad egy ilyen lakásban, vagy
 egy ilyen csóringer lány mellett.
 Csak állt az ajtóban, és nézte a közel egy millió
 dolláros autót Edwarddal elhajtani.
 Edward olyan dühös volt, hogy kisebb kárt okozott
 a kormányban.
 Hogy a francba lehetett megint ennyire naiv, ilyen
 idióta, hogy megint, MEGINT egy ember tetszik meg neki?
 Tudta, hogy lehetetlen... épp ezért veszítette el őt is.
 Kellett neki ez még egyszer?
 Amikor meglátta az önéletrajzán a fényképet, azonnal
 el kellett volna utasítania.
 Hiszen még vendéglátói végzettsége sincs!
 Mégis őt választotta.
 Úgy látszik valamiféle mazohista betegségben szenved.
 Innentől fogva hogyan fogja távol tartani magát?
 Még mindig érzi az illatát.
 Nála dolgozott, és annyira kívánta a lány vérét,
 mint anno az ÖVÉT.
 Valamit tennie kell ez ellen.