Kísértő múlt : 2.fejezet

Sziasztok!
Kissé sokáig tartott mire ide is elértem,
de meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog nektek,
várom a véleményeteket.




 Liz, felakasztotta a kabátját a fogasra, letette a kulcsokat
 a kis szekrényre miután bezárta a bejárati ajtót.
 Nagyot fújtatva levágta magát a kanapéra, bekapcsolta a tévét,
 majd lerakta a dohányzó asztalra fehér mappáját.
 Legelőször a szerződését nézte át töviről hegyire, elolvasott
 minden apró betűs részt.
 Mint minden ilyen papíron szerepeltek az adatai, a kitűzött
 próbaidő, azon belül pedig, hogy ez alatt az idő alatt
 bármely fél azonnal, magyarázat nélkül felmondhat.
 Szerepelt rajta a munkaidő és a bérezés is, pont úgy ahogy
 megállapodtak.
 Az átolvasás után minden pontozott vonalra firkantott egy
 aláírást, végül mielőtt nekilátott volna a szabályzatnak,
 korgó gyomrát tömte meg előbb egy sült sonkás-sajtos
 ciabattával, megivott egy pohár ananászlevet, azután belemerült
 a szabályokba.

 1. Nincs lopás, különben azonnal elbocsájtva.
 2. Tisztán tartani a környezetünket.
 3. Ápolt, tiszta megjelenés.
 4. Ha a vendéggel gond adódik, biztonsági őrt hívni.
 5. Nincs etyepetye a vendéggel.
 6. Tilos kapcsolatba bonyolódni kollégával.

 Na a hatos pontot nem lesz nehéz nem betartani ilyen formák
 között. - motyogta magába.

 7. Tilos alkoholt fogyasztani, illetve illuminált állapotban
    megjelenni a munkahelyen munkaidőben.
 8. Tilos a kábítószerek használata.
 9. Tilos sport ruházatban dolgozni.

 Akadt még pár pont, amolyan természetes szabályokról.
 Nagyjából bemagolta a tudnivalókat, letette az asztalra a
 papírokat, és elment zuhanyozni.
 Jólesett az átfagyott testének.
 Átdörzsölte magát a cukros-vaníliás testradírjával, lemosta
 magáról, azután a liliom illatú tusfürdővel is bekente magát,
 végül a kedvenc kókuszos samponjával mosott hajat.
 Imádta az édes, virágos illatokat.
 Kiszállt a zuhany alól, megszárítkozott ami fél órába is
 beletellett a hosszú, nehéz haja miatt.
 Mire végre felöltözött kedvenc kék szatén pizsamájába és
 ágyba került, már majdnem este tizenegy volt.
 Edward reggel fél nyolcra küldet hozzá taxit, így jobban tette
 ha belekényszeríti magát az álomba, mert ötkor kelnie kell.
 Az egyetlen baja ezzel a korai keléssel, hogy ő nem tudott
 még olyankor enni, valahogy mégis hozzá kell majd pár napra
 szoktatnia magát, ha más nem egy almával vagy egy kefirrel.
 Nyakig bebugyolálta magát a takaróba, összegömbölyödött, és
 lassan, de nagyon lassan elaludt.
 

                                        xxxxxxxxxxxx


 Liz egész éjszaka nyugtalanul forgolódott az ágyában, izgult
 az új állása miatt.
 Mi lesz ha rosszul csinál valamit, bénázni fog, az annyira ciki
 lenne, totál idiótát csinálna magából, ezért nagyon összeszedettnek
 kell lennie.
 Az utolsó három órájában aludt csak mélyen, így reggel úgy ébredt
 mint akit agyonütöttek.
 Dupla presszó kávét kellett innia hogy magához térjen, azután egy
 gyors frissítő zuhanyt vett, végül mielőtt megjött volna a taxija,
 letuszkolt a gyomrába egy sajtos croissont, belelapozott a reggeli
 napilapjába, azután összekapva magát a mappával a hóna alatt
 bezárta a lakás ajtaját, és az autóhoz sietett.
 A sofőr automatikusan a Moon Shine előtt tette ki.
 Megpróbált bemenni a bejárati ajtón, de az zárva volt, mire viszont
 megfordult, Edward már az épület sarkának dőlve állt és őt nézte.
- Jó reggelt. - köszönt a lánynak.
- Ó, jó reggelt, ne haragudj, én csak... - kapott a fejéhez
 fél kábultan.
 Elég volt neki egyetlen pillantást vetnie erre a férfire és máris
 elvesztette a fonalat.
 Tegnap este nem láthatta ennyire tisztán a férfi arcát, de itt...
- Elfelejtettem mondani, hogy nappal nem tudsz bejönni... az oldalsó
 ajtót kell használni.
- Oké, akkor menjünk. - megindult a férfi felé, majd balra
 kanyarodva az oldalsó ajtó irányába.
- Felkészültél? - nézett le rá Edward.
- Igazából nem tudom mennyire lehet felkészülni egy ilyen munkára...
 - vakarta a fejét zavarában - izgulok. - vallotta be.
- Nem kell, nem nehéz, és szerintem te hamar el is fogod tanulni
 a fortélyokat.
- Reméljük a legjobbakat. - mosolyodott el kissé Liz.
 Bementek az ajtón, végig a folyosón a raktárak mellett, kiérve
 a labirintusnak vélt helyről,  a pult mögött lyukadtak ki.
 Az ajtó becsapós volt, aki először látta csak egy tükörnek
 nézhette, pedig nem az volt.
- Rejtekajtó, nagyon találó! - elmélkedett a lány.
- Nos, megérkeztünk. Gyere, bemutatlak a tanárnődnek. - kacsintott
 Liz-re, akinek azonnal megdobbant a szíve.
 Nem szólt semmit csak követte Edwardot.
 Átmentek egy függönyözött libbenős ajtón, ahol még legalább öt
 másik helyiség is volt.
- Ez a V.I.P. részleg. - mutatott körbe a rejtett helyiségeken.
- Gondolhattam volna. - motyogta a lány.
 Mindent bársony borított, különlegesen faragott bútorok
 sorakoztak mindenfelé elfüggönyözhető bokszokkal, kristály
 csillárokkal és gyertyákkal.
 A játéktermekben minden sarokban kamerák villogtak, és itt a
 tánctér is máshogy volt kialakítva mint a kinti, körbe
 selyemszalagok lettek feltekerve a korlátokra, és egy érdekes
 mintázatú tapéta vont be minden falfelületet.
- Hát ez tényleg nem olyan mint a másik terem. - jegyezte meg Liz.
- Nem bizony. Ide csak a jómódúak tehetik be a lábukat.
- Azt meghiszem. - biccentett a lány.
- Ebbe a helyiségbe csak akkor kerülsz majd, ha már mindent
 száz százalékosan fogsz tudni. - nézett Liz-re, azután jobbra
 fordította a fejét ahol tőlük pár lépésre egy fekete hajú,
 alacsony lány igazgatta a díszítést a bokszok asztalain.
 Elizabeth nagyot nyelt, és görcsbe rándult a gyomra, most érezte
 csak igazán izgatottan magát.
 A lány meghallva a felé közeledő lépteket megfordult az érkezők
 felé.
 A kis fekete azonnal tetőtől-talpig végigmérte Liz-t, aki zavarában
 elvörösödött, majd mintha felcsillant volna a szeme valami miatt,
 Edwardra nézett és megszólalt.
- Ó, te kis huncut, nem mondtad, hogy ilyen csinos! - korholta le
 Edwardot mosolyogva.
- Khm... Alice, - nézett a lányra komoly arccal - bemutatom neked
 Elizabeth Swensont. - azután Liz-re nézett, és Alice-re mutatott
 - Elizabeth, ő itt Alice, a tanárnőd... - vetett gunyoros
 pillantást a fekete hajú felé - és egyben a húgom is. - mosolyodott
 el Liz hitetlenkedő arckifejezését látva.
- Ti... ti testvérek vagytok? - dadogta mint egy idióta, ide-oda
 kapva a fejét.
- Még ha nehéz is elhinni, hisz nem hasonlítunk egymásra... igen.
 - válaszolt Alice - Testvérek vagyunk, bár nem vér szerintiek -
 vonta meg kicsiny vállait - örökbe fogadottak vagyunk.
- Ó, így már érthető. - nézett Alice-re.
- Akkor én most megyek is. - csapta össze a tenyerét a férfi -
 Elviszem az iratokat - nyújtotta a kezét a mappáért - Alice -
 fordult a húga felé - rád bízom Elizabethet - azután a lányhoz
 fordult - Elizabeth, neked pedig jó szórakozást.
 Ezzel Edward sarkon fordult, de Liz utána szólt.
- Ha kérhetem, szólíts Liz-nek... azt jobban szeretem.
 A férfi megtorpant és összehúzott szemöldökkel, komoly arccal
 fürkészte a lány arcát.
 Ismerős volt neki ez a mondat.
- Liz-nek... - mondta motyogva - jól van. - és ezzel tovább
 sietett mint aki menekülőre fogta.
 Bizony Edward menekült is, és nem mástól, mint a régmúlt
 emlékektől.
 Ez a lány egyre jobban hasonlított arra a személyre akit
 hosszú évek óta mindenáron megpróbált kitépni az emlékeiből,
 sikertelenül.
 Kissé neheztelt a lányra, lehet nem is volt olyan jó ötlet
 felvennie, de hát már a szerződést is aláírta, úgyhogy
 nincs visszaút.
 Sebaj... megfogadta, hogy távol tartja magát a lánytól
 amennyire csak lehetséges, máskülönben nagy zűrök lesznek
 a fejében.
 Sok fejfájást okozhat neki még ez a lány.
 Hogy valaki ennyire hasonlítson RÁ, lehetetlennek tűnt,
 mégis... de nem, ő nem volt és nem is lehetne az akit
 Edward sok-sok éve siratott.
 El kellett távolodnia tőle de sürgősen.
 Kivágtatott a levegőre, a kocsijához sietett, és olyan
 sebességgel hajtott a munkaügyi központ felé, amit
 átlagos ember nem tehetett meg, még jó hogy a markában
 tartotta a rendőrök felét akik az ő klubjában szórakozták
 el azt a kevés szabadidejüket amijük volt.

                    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 Liz mindenre nagyon odafigyelt amit Alice mutatott és mondott.
 A kis fekete alapos volt, na meg harapós ha valamit nem úgy
 csinált ahogy kellett.
 Nem kertelt, egyenes, őszinte lánynak tartotta, nem olyannak
 mint akikkel az iskolájában találkozott.
 Sugdolózó, a háta mögött kibeszélő emberek, akik röhögtek az
 ő fájdalmán, miközben azt hitték ő süket és vak.
 Pedig nem volt az.
 Ezért nem volt soha igazi barátja sem... de itt, pár óra
 leforgása alatt Alice-t el tudta volna képzelni igazi barátnőnek.
 Mindig ilyen barátra vágyott, de ez a munkahelye és nem
 álmodozni volt itt, Alice a főnöke húga és kész, neki pedig
 össze kellett kapnia magát ha meg akarta tartani az állását.
 Megesküdött magának, hogy lesz olyan jó mint a többiek,
 és méltó a lehetőségre amit Edwardtól kapott.
 Teljes gőzzel csapott bele a lecsóba.
 Mindent úgy csinált ahogy Alice mutatta.
 Megtanulta hogyan tartsa a tálcát úgy, hogy semmiféleképpen
 ne törje össze a poharakat, hogyan legyenek csillogóak és
 cseppmentesek, mivel éri el a tökéletes tisztaságot és
 fertőtlenítést, miként adja le az asztalrendeléseket a
 kolléganőinek.
- Menni fog ez neked csajszi, én szinte már nem is kellek!
 - dicsérte Alice, Liz-t.
- Ne hülyéskedj, totál be vagyok rezelve, mi lesz ha
 valamit elszúrok? Edward azonnal repít, és nekem nagyon kell
 a munka, semmit nem akarok elrontani.
- Liz, nagyon jól csinálod, hidd el ha én mondom.
 - mosolygott a lányra.
 Elizabeth nagy levegőt vett, és a pultnak koppintotta a
 homlokát.
 Alice érezte, hogy valami komoly dolog bújik meg a háttérben.
- Héj, minden rendben? - kérdezte aggódó hangon.
 Tényleg érdekelt valakit, vajon mit érez?
 Lehetséges, hogy talán bízhat valakiben?
 Válaszolt.
- Kissé... zűrös az életem - felelte - új hely, új munka,
 egyedül vagyok... új élet... - Liz egy pillanatra a múltba
 tekintett vissza - inkább hagyjuk, ez nem a te gondod, és
 nem akarlak a bajaimmal traktálni.
- Ne haragudj - mondta Alice bűnbánóan - semmi közöm hozzá,
 sajnos természetemnél fogva kíváncsi alkat vagyok.
- Ugyan, nem történt semmi, nem te tehetsz róla, csak inkább
 nem akarok róla beszélni. - zárkózott el a lány.
 Hát így akart ő barátokat szerezni?
 Nem!
 De az első napon sem akarta mindenkinek kifecsegni, a
 szánalmas életét.
- Jól van - nézte Alice együtt érzőn ami Liz-nek még nehezebbé
 tette a dolgot - de tudd, ha valami baj van, én szívesen
 leszek a szemetes ládád.
 Liz hálával tekintett az apró lányra.
- Hisz nem is ismersz.
- Nem kell valakit ahhoz ismerni, hogy segítsünk.
 Ebben igaza volt.
- Na jó. Tudod, most léptem be a nagybetűs életbe, életemben
 most először magamat kell eltartsam, ami nem is olyan egyszerű.
- Igen, az komoly feladat. - bólogatott Alice - Akkor ezek
 szerint egyedül élsz.
- Már egy ideje... sajnos. - nézett oldalra egy festményre,
 ami egy keblén gyermekét átfogó anyát ábrázolt.
 Alice is a képre pillantott.
- Elveszítetted a szüleidet? - nézett vissza Liz szomorú
 arcára.
 A lány csak bólintott egyet.
- Sajnálom. - mondta Alice - Meglátod, itt jó helyed lesz,
 mindenki nagyon rendes, csak adj nekik is egy kis időt, hogy
 jobban megismerjenek.
- Ezt mondanod sem kell, tudom, hogy meg kell szokjanak, mint
 ahogy nekem is őket, mindenhol így működik.
- Péntek este már úgy fogsz itt pörögni, mintha egész életedben
 ezt csináltad volna.
- Ha pedig valamit elrontok... - mosolyodott el Liz - lesz kire
 fogjam. - bökte meg Alice vállát a mutatóujjával óvatosan.
- Óó... te kis... - húzta össze szemeit Alice sértődöttséget
 színlelve, pedig alig bírta ki röhögés nélkül - Hát ez a hála?
- Az attól függ rontok-e pénteken vagy sem.
 Liz már rég nem érezte magát ilyen jól, felhőtlen kedvét pedig
 Alice-nek köszönhette.
 Végre egy kis időre elfeledhette a múltat, ezen felül Alice-nek
 is szimpatikus volt a lány.
 Kedvelte az energikus embereket, és Liz bizony az volt.
 Tetszett neki, hogy tényleg mindent megtett a sikerért, pedig
 kicsit sem konyított az efféle munkához, mégis szívét-lelkét
 beleadta a tanulásba, önmaga pedig amúgy imádott irányítani.
- Oké. - támaszkodott a pultra Alice - Gyere, körbevezetlek,
 mindent megmutatok mit és hol találsz. Kezdjük először a
 raktárral, itt lesz minden fontos dolog amire a munkád során
 szükséged lesz. - és már nyitotta is ki a rejtekajtót.
 Kisétáltak arra a folyosóra ahol reggel Edwarddal sétáltak
 végig befelé jövet.
 Jó hosszú folyosó volt, de nem is csoda ahány ajtó nyílt belőle.
 Italos, gyümölcsös, tisztítószeres helyiségek, és még
 hűtőkamra is.
 Az italos raktár dugig volt, minimum húsz fajta sör
 sorakozott előtte torony magasan, voltak borok, röviditalok
 félelmetes mennyiségben, energiaitalok és rengeteg rekesz üdítő,
 na és persze a koktél szirupok.
 Egy másik ajtó mögött lime, dinnye, citrom, menta és társai
 lapultak.
 A harmadik ajtó mögött pedig konyharuhák, terítők, vegyszerek,
 felmosáshoz való kellékek, ezen felül sok-sok dísz ami a
 szórakozó helyet csinosabbá tette.
- Itt aztán van minden!
- Hát igen, de egy ekkora klubba kell is, Edward folyton újítja
 a listát és rendezi át a helyiségeket, általában havonta van
 változás. - magyarázta Alice.
- Jesszus, azért egy ekkora helyet nem semmi havonta átrendezni!
- Abszolút nem vészes, a család ilyenkor besegít.
- A család? Akkor a ti szüleitek még élnek. - mondta ki Liz
 amit nem is akart.
 Alice mintha egy pillanatra zavarba jött volna.
- Ja. Tudod mi egy kicsit mások vagyunk mint egy átlagos család
 Carlisle az apánk, és Esme az anyánk... akik öt gyereket vettek
 magukhoz - Liz döbbenten hallgatott - Rosalie-t, Edwardot, Emmett-et,
 Jasper-t és engem. Carlisle-nak köszönhetjük, hogy rátaláltunk
 a szerelemre, azaz legalábbis Rose és Emmett, mi Jasperrel egy
 kicsit előbb ismertük meg egymást minthogy a családhoz kerültünk,
 Edward pedig... hát igen, ő más tészta.
 Tudod, én és Edward régen nagyon közel álltunk egymáshoz, mindig
 mindent megosztottunk a másikkal, de aztán magába fordult,
 senkit nem engedett közel magához többé. - Alice hangja szomorúan
 csengett.
- Ha megkérdezhetem - óvatoskodott Liz - mi történt Edwarddal,
 hogy ennyire más lett?
 A lány borzasztóan kíváncsi lett, legalább megtudhatott egy
 apróságot a szexi főnökéről.
- Edward szerelmes lett egy lányba... - fájdalom lett Alice
 gyönyörű arcán - és a lány is belé... hahh... - sóhajtott - de
 épphogy megkapta, el is veszítette.
 Liz egyből arra a következtetésre jutott, hogy az a lány meghalt,
 és emiatt teljesen együtt érzett a férfival, tudta milyen
 elveszíteni valakit, átérezte a fájdalmát.
- Ez nagyon szomorú... szegény... - Elizabeth őszintén sajnálta
 - hogy hívták a lányt?
 Mielőtt Alice válaszolhatott volna megcsörrent a telefonja.
- Ó, bocsi, de ezt fel kell vennem, Esme az.
 Alice kitáncikált a folyosóra csevegni az anyukájával, Lizt
 pedig elkapta az irigység.
 Igen, irigy lett, hogy Alice boldogan tudott beszélni a szüleivel,
 és irigy volt mert neki voltak szülei, neki pedig már nem.
 Egy másodperc alatt a gondolataiba merült, és a múltban találta
 magát, amikor anyja még nem volt lerobbanva, és a
 konyhában épp gofrit sütött, apja pedig az asztalnál ülve
 olvasta a reggeli újságját.
 Az anyja kislány kora óta Philip Bornnal rágta a fülét, hogyha
 majd nagy lesz őt válassza magának.
 Philip tipikus jófiú volt.
 Mindenben segített a szüleinek, jó tanuló volt, lenyírta a füvet,
 patyolat tiszta volt a szobája, és még emelett helyeske is.
 Bár Lizt még akkor nem érdekelték a fiúk, hisz csak kislány volt.
 Liz mindig kinevette az anyukáját, hogy ezzel nyaggatta, és
 folyton hajtogatta neki - Anya, még csak 10 éves vagyok! - aztán
 egy évvel később is - Anya, még csak 11 éves vagyok! - és az
 utolsó amikor anyjával még tudott normálisan beszélni
 - Anya, még csak 12 éves vagyok! - ez volt az utolsó.
 Nem volt több beszélgetés, nevetés, törődés, szeretet.
 Az apja meghalt, az anyja begolyózott.
 Alice rázta meg a vállát.
- Héj, Liz, jól vagy?
 A lány megrázta a fejét.
- Persze, mi újság?
- Tudom még csak egy óra van, és kettőig vagy, de nekem most
 sürgősen el kellene mennem. Tessék... - nyújtott felé tíz dollárt
 - ez elég lesz a hazaútra? Vagy hívjak neked egy taxit?
- Jaj, dehogy! Eddig is busszal jártam, és pénz sem kell,
 van bérletem. - emelte fel a kezeit elutasítóan.
- Ó, míg el nem felejtem! Szóltam Edwardnak a helyzetről,
 azt üzeni, hogy elviszi neked még ma a pénzed, mert az irodai
 széf be van zárva.
- Erre igazán semmi szükség. - megrémült a hallottaktól - Holnap
 is ideadhatja.
 Nem akarta, hogy a főnöke lássa milyen lukban él.
- Áh, ebből Edward nem enged. Megdolgoztál érte, tehát jár neked,
 ő betartja a szavát... mindig.
 - Na az király! - gondolta a lány - Jól le fog égni a pasi előtt,
 de egy kávéval akkor is illik megkínálni. Melyik főnök hozza
 házhoz a pénzt?
- Mehetünk? - kérdezte Alice.
- Persze, csak kihozom a pultból a táskámat.
 Ezzel visszarohant, megfogta a kis motyóját, és megindult
 Alice-szel a kijárat felé.
 Bekapcsolták a riasztót, majd bezárták az ajtót.
- Ne haragudj - mondta Liznek - holnap folytatjuk.
- Semmi baj, miattam ne izgasd magad.
- Jól van, akkor holnap talizunk.
- Persze, szia.
 Alice a zsákutca felé kezdett lépegetni egy szinte észrevehetetlen,
 az épület részét képező garázs kapuig.
 Előkapott egy apró fekete kis kütyüt, amivel kinyitotta a kaput.
 Az ajtó halk morajjal, apró kattogó hangot adva elkezdett
 felemelkedni.
 A csepp lány eltűnt a garázsban, és egy gyönyörű, fekete Audi A6-os
 hajtott ki, aminek az ablakai is sötétítve voltak.
 Megállt Liz mellett, és leereszkedett az egyik ablak.
- Gyere, pattanj be, elviszlek.
 Liz még sosem ült ilyen autóban, úgyhogy kapott az alkalmon.
- Szóval... hol is laksz?
- A Walker Street 175-ben. - válaszolt - Wow! - hüledezett -
 Micsoda autó!
- Igen nagyon szép, régi típusú, de én ilyet szerettem volna.
 - erre Alice felpörgette a motort - Úgy egy hónapja kaptam
 apámtól szülinapomra.
- Szuper ajándék. - motyogta Elizabeth - Én maximum laptopot
 kaptam, na nem mintha nem örültem volna neki. - védekezett
 - Anyám minden tőle telhetőt megadott nekem, és apu is...
 amíg élt.
- Biztos vagyok benne, hogy jó emberek voltak, és jó helyre
 kerültek. - ezzel a kocsi kilőtt, úgy száguldott mint a szél,
 Alice vagy 140-nel repesztett, Liz mégsem félt mellette,
 úgy tűnt a kisasszony nagyon értett az autók nyelvén.
 Más autókat kikerülve cikáztak a forgalomban, de semmiféle
 balesetet nem okoztak.
 Akadt egy-két sofőr , aki nemtetszésének hangot is adva
 dudált utánuk, de Alice csak mosolygott.
 Tíz perc is alig telt le, mire Liz már a lakása előtt is állt.
- Hűha... - mondta - köszi az élményekkel teli fuvart, neked
 tuti Forma1-es pilótának kellett volna menned.
 Alice angyali hangon kacagott fel.
- Köszönöm a bókot. Akkor holnap, szia.
- Oké, szia.
 Ezzel bőgött is a motor, és a kocsi mint a nyíl ment előre.
 Liz még egy kis ideig nézte a távolodó autót, azután berohant
 a lakásba mert eszébe jutott, hogy hamarosan megérkezik Edward,
 akit nem hívhat be ekkora kupiba.
 Eközben azon járt az agya, hogy milyen különösen különcök ezek
 a Cullenek.
 Vajon a többiek is ilyenek?
 Először a nappalinak esett neki.
 Felporszívózott, ami épphogy volt, majd megigazította a kanapén
 levő amúgy is tökéletesen álló díszpárnákat.
 Amint végzett, ugrott is a konyhába letörölgetni a pultot és a
 szekrényeket, kisikálta a mosogatót.
 Ezután következett a fürdő és a mellékhelyiség - azért még oda
 is betévedhet - alapon, viszont a hálószobát úgy hagyta
 ahogy volt.
 Oda senkit nem engedett, ott tartotta a személyes dolgait,
 emléktárgyait.
 Azt az ajtót egyszerűen bezárta.
 Amikor végzett, Edward még sehol sem volt, viszont a gyomra
 igencsak megkordult.
 Összedobott hát egy sajtos omlettet, hozzá pedig egy forró
 bögre gyümölcs teát.
 Épphogy beleevett az ételbe, amikor megszólalt a csengője.
 Úgy nyelte le a falatot mint kacsa a nokedlit, megtörölte a
 száját, és az ajtóhoz rohant.
 Erőt vett magán, megpróbálta lecsillapítani ezerrel verő szívét,
 nagy levegőt vett, majd kinyitotta az ajtót.
 Bizony, Edward állt előtte, és a lány nem tehetett róla,
 a szíve ismét őrült tempót vett fel.
- Sz-szia. - dadogott Liz, pedig nem volt rá jellemző.
 - Gyere be, kérlek. - invitálta beljebb.
 Edward elfogadta a meghívást, bár tudta, hogy nem kellene.
 Távol akarta tartani magát tőle, mégis... hajtotta a
 kíváncsiság, valamiért érdekelte ez a lány... az élete.
 Tudta, hogy nem szabadna HOZZÁ hasonlítania, mégis...
 sokban hasonlítottak, pedig belőle nincs több, és nem
 is lesz.
- Köszönöm. - mondta udvariasan, és már a nappaliban
 is állt.
 Edward alaposan szemügyre vette a lány környezetét.
- Igazán nem kellett volna elhoznod a pénzt. Holnap is
 odaadhattad volna. - nézett rá a lány.
 Edward csodaszépnek látta, tetszett neki a hangja,
 a szemei csillogása, az ápoltsága.
- Megdolgoztál érte, tehát jár. - felelte komolyan
 - Talán baj, hogy elhoztam?
- Ó, dehogy! Ne érts félre, csak más... főnökök...
 nem ilyen... kedvesek. - vakarta meg a fejét Liz.
- Az lehet, de én nem vagyok MÁS főnök. - hangsúlyozta
 ki a szót - Én... ilyen vagyok.
- Ez igaz, ne haragudj.
- Szó sincs ilyesmiről Eli... - de aztán eszébe jutott,
 hogy a lány nem szereti ha így hívják - Liz. Miért
 haragudnék?
- Csak azt hittem megbántottalak. Na jó. - felelte
 zavartan - Kezdjük előlről. - mosolyodott Edwardra,
 aki ha tehette volna, tuti a falnak veri a fejét tőle
 - Megkínálhatlak egy csésze teával, vagy esetleg
 Whiskyvel?
- Nem, nem köszönöm... - a konyhaasztal felé tekintett
 - de látom, hogy te épp enni készültél, úgyhogy nem
 is zavarok tovább. - ezzel elővett egy vastag bőr
 péztárcát, kivette a Liz-nek járó hatvan dollárt,
 felé nyújtotta, amit a lány remegő kézzel vett el.
- Még egyszer köszönöm a kedvességet. - nem tudta
 mi mást mondhatna, kissé elszontyolódott mert azt
 hitte a férfi minél hamarabb szabadulni akar onnan.
 - Akkor holnap találkozunk.
 Pedig Edward nem akart menni, jól érezte magát a lány
 társaságában, és a kis lakást is nagyon otthonosnak
 találta.
 Minden olyan finom illatot árasztott, mint Liz maga.
 Annyira belefúrta volna az orrát a hajába, a bőréhez
 közel, de a gondolatra megnyúltak a fogai.
 Feldühödött saját magán.
- Igen, holnap. - ezzel a lány kikísérte az ajtóig,
 ő pedig kisétált, és vissza sem nézve beült az autójába.
 Liz csak nézett Edward után, nem csodálta, hogy ennyire
 menekült erről a helyről.
 Szomorú lett, nagyon szomorú, bár hogy is képzelhette,
 hogy egy ilyen pasi megmarad egy ilyen lakásban, vagy
 egy ilyen csóringer lány mellett.
 Csak állt az ajtóban, és nézte a közel egy millió
 dolláros autót Edwarddal elhajtani.
 Edward olyan dühös volt, hogy kisebb kárt okozott
 a kormányban.
 Hogy a francba lehetett megint ennyire naiv, ilyen
 idióta, hogy megint, MEGINT egy ember tetszik meg neki?
 Tudta, hogy lehetetlen... épp ezért veszítette el őt is.
 Kellett neki ez még egyszer?
 Amikor meglátta az önéletrajzán a fényképet, azonnal
 el kellett volna utasítania.
 Hiszen még vendéglátói végzettsége sincs!
 Mégis őt választotta.
 Úgy látszik valamiféle mazohista betegségben szenved.
 Innentől fogva hogyan fogja távol tartani magát?
 Még mindig érzi az illatát.
 Nála dolgozott, és annyira kívánta a lány vérét,
 mint anno az ÖVÉT.
 Valamit tennie kell ez ellen.