Szép napot mindenkinek!
Megérkezett az új rész!
Szerintem elég jól sikerült, remélem nektek is
hasonló lesz a véleményetek.
Eléggé közeledek a történet végéhez, ezért
szeretném tudni eddig mit gondoltok róla.
Az előző történethez több komit kaptam, így
nem tudom erről mennyire tetszik nektek.
Kérlek, legalább 1-2 szót írjatok róla.
Köszönöm és jó szórakozást.
Puszi mindenkinek.
Bella szemszög :
Jasper, szinte kihajtotta a belemet is, rengeteget edzett,
minden nap több órán keresztül próbáltuk előcsalni a
képességemet, de eddig csak egy kis szikrára voltam képes.
Láttam rajta, hogy szinte reménytelennek tart, de azért
mégsem adta fel.
Állítólag én voltam az egyetlen reményünk a Volturi ellen,
bár én ebben nagyon kételkedtem.
Hogy lehettem volna én aki mindenkit megment egy sereg
feldühödött mindennel megáldott vámpírsereg ellen?
Tudtam, hogy kevés esélyem van, de meg kellett próbálnom.
Az erdő mélyén álltunk, mindenki körülvett és bíztató
szavakat mormogott, ami kissé zavart, de nyugtatott is.
Nagyon erősen koncentráltam, próbáltam előcsalni a tüzet,
erőlködtem, makacsul dolgoztattam az agyam, ha ember
lettem volna már tutira kipukkadt volna a fejem akár egy lufi,
mégsem történt semmi.
Fáradtnak éreztem magam, nem testi értelemben.
Úgy éreztem szükségem van pihenésre.
- Jasper, ez nem fog menni, pihennem kell egy kicsit,
ki kell ürítenem a fejemet. - néztem rá könyörgően.
- Nincs időnk pihenésre, Bella! - csattant a hangja - A Volturi
hamarosan itt lesz és te sehogy sem állsz készen, ha nem
tudjuk előcsalni a képességedet mindd meghalunk. Meg kell
értened, te vagy az egyetlen esélyünk. - dörgölte a homlokát.
Tudtam, persze, hogy tudtam és megértettem, mégsem voltam
rá képes!
Kétségbe voltam esve, hogy az én nyakamba szakadt ez a rettentő
nehéz feladat, hirtelen nekem kellett lennem a szuperhősnek,
pedig sosem voltam az a fajta, hiszen még az embereket is nagy
ívben elkerültem ha tehettem.
- Nem bírok koncentrálni, képtelen vagyok, tele van a fejem!
- mondtam farkasszemet nézve Jessel.
- Így sosem jutunk sehova... - de mielőtt folytathatta volna,
Edward beléfolytotta a szót.
- Gyere velem. - nyújtotta felém a kezét - Elmegyünk vadászni.
Egy másodpercet sem tétováztam, kezem az övébe csúsztattam és
már ott sem voltunk.
Repültünk a magas dombok felé, a szél belekapott a hajunkba
ami igazán jólesett, mélyet szippantottam a friss levegőből
és ezáltal kissé kitisztultabbnak éreztem magam, a fejemet.
Már hallottuk a nem túl távolban levő állatok neszezéseit,
megcsapta orrunkat a friss lüktető meleg vérük illata.
Éhes lettem.
A torkom elkezdett kaparni és már szinte a számban éreztem
a forró nedüt amint kortyokban lassan lecsúszik a torkomon
kissé felmelegítve jéghideg márvány testemet.
Egy kis pillanattal később kinyitottam a szemem és kissé
kitisztulva a mámoros gondolattól Edwardra néztem.
Láttam, hogy ő is pont ilyen homályos tekintettel meredt
előre.
Még mindíg tökéletes és gyönyörű volt számomra, a legszebb
égi tünemény akit valaha is láttam.
Imádtam nézni, imádtam ahogy beszél, a testét, az illatát,
nem létezett olyan dolog a világon ami ne lett volna tökéletes
Edwardban, és tudtam, hogy őt is meg kell mentenem.
Ha elveszítettem volna, nem lenne értelme élni nélküle.
Megráztam a fejem és erőt vettem magamon.
A domb tetején ahova megbújtunk, elengedtük egymás kezét,
összenéztünk, váltottunk egy szerelmes pillantást, Edward
még elengedett egy szédítő mosolyt is, azután szemével jelezte,
hogy készen áll.
Egyszerre lódultunk előre, villámgyors mozgásunkat szegény
páráknak ideje sem volt észlelni, épphogy csak a fejüket
tudták megemelni mire mi lecsaptunk rájuk.
Utáltam ezt a részét az evésnek.
Még mindíg kegyetlen dolognak tartottam az állatok bántalmazását,
viszont megbocsáthatóbbnak az emberekénél.
Sajnáltam a szerencsétleneket ahogy vergődtek a karomban azután
eszméletüket veszve ernyedtek el a földön.
De hát mit tehettem volna?
Egy megveszett vámpír sem akartam lenni aki képes lett volna
falvakat, kissebb városokat is kipusztítani, azután a Volturik
keze által bevégezni.
Bár a Volturik így is bejátszottak az életembe, és így is meg-
akartak ölni, mégsem azért mert mészáros vagyok... legalábbis
csak kis részben, Demetriért nem sokan sírtak, Aro is csak
azért lett dühös mert elveszítette az egyik játékszerét a
gyűjteményéből és nem kapott érte másikat.
Miután jól belaktunk Edwarddal, felugrottunk egy hatalmas fa
vastag ágára és láblógatva fürkésztük a tájat.
Egyszerűen csak kitört belőlem a mondat.
- Nem hiszem, hogy képes vagyok rá, Edward.
Fél szemmel láttam, hogy felém fordul.
- Kételkedik magában Miss Swan? - húzta fel egyik szemöldökét
pajkosan - Nincs miért szerelmem. Nálad erősebb nővel még
életemben nem találkoztam.
Felhorkantottam.
- Na ja, ahhoz nagyon is értek, hogy-hogy írtsak ki magam
mellől mindenkit.
Edward a homlokát ráncolta.
- Ne beszélj butaságokat, mi itt vagyunk és itt is leszünk
melletted. Soha többé nem követek el akkora baromságot mint...
- de aztán egy csókkal elhalgattattam.
Olyan édes volt mint a méz, a nap és a föld illata áradt
belőle, az a bizonyos Edward illat ami csak az övé volt.
- Bella... - mondta nyögdécselve a számba - szeretlek!
És már zuhantunk is a föld felé.
Talpra esésük után azonnal egymásnak estünk.
Olyan hevesen csókoltuk egymást, hogyha emberek lettünk volna
már rég megfulladunk.
Edward egy óvatos mozdulattal a földre tepert és óvatosan
rámereszkedett.
Éreztem minden egyes izma rezzenését, kemény mégis puha testét,
vad illatát, édes ízét.
Mindíg teljesen feltöltődtem energiával ha vele lehettem,
ő volt a nyugtatóm és a mentsváram.
A testünk egyként mozgott, még a föld is enyhén rezgett alattunk.
Ha vele voltam úgy éreztem a világot is meg tudnám rengetni.
A poén az egészben, hogy tényleg rezgett alattunk a föld.
Észre sem vettem, hogy Edward megállt és mereven engem néz.
Kinyitottam a szemem, Edward értetlen arckifejezésével
találtam szembe magam.
- Hogy... hogy csináltad ezt, Bella?
Összezavarodva húztam össze a szemöldökömet.
- Mit, hogy csináltam? Általában ha szeretkezünk, ezeket szoktam
csinálni.
- Nem, nem arról beszélek, hanem, hogy rezgett... Bella, kissebb
földrengést okoztál?
- Mi van? - szökött fel a szemöldököm a homlokomig - Én... én azt
hittem az a szex... tudod, amikor jön a bummm... és a csillagok.
- Azt akarod mondani, hogy azt hitted orgazmus rázza a testedet?
Ha tehettem volna tuti elpirulok és a föld alá bújok.
- Igen. - mondtam kissé szendén.
Edward elmosolyodott.
- Ha te mindíg így éled meg ezekután, abból komoly károk fognak
következni a jövőben. Még a végén elnyel minket a föld.
- Nagyon vicces! - vágtam durcás képet.
- Mégis mire gondoltál? Lehet az indított el nálad valamit.
- kíváncsian fürkészte az arcomat.
- Őszintén? Csak... rád.
- És mire, velem kapcsolatban?
- Hogy... szeretlek, és imádok veled lenni meg, hogy megakarlak
védeni, nem akarlak elveszíteni. - néztem aranyló szemeibe.
- Ezek szerint... egyfajta védelmi mechanizmus lépett fel nálad,
mint mikor Demetri megtámadott, akkor is engem védtél.
Ezek szerint én lennék a kulcs a képességed feltárásához?
Erre eddig még nem is gondoltam, ha jobban belegondoltam és
visszamentem az időben, akkor is tényleg Edwardot védtem.
- Úgy tűnik meg van a megoldás. - mondta kedvesen - Vissza kell
mennünk Jasperhez, ő tudni fogja mit kell tenni.
Vonakodva szétváltunk és amennyire csak tudtuk rendbe szedtük
magunkat.
Már nem találtuk őket azon a helyen ahol gyakoroltunk, ezért
biztosak voltunk benne, hogy visszamentek a házba.
Igazunk lett.
Mikor szinte berobbantunk az ajtón mindenki felkapta a fejét,
kissebb riadalom látszott rajtuk.
- Mi a nyavaja... - dörmögte Jess.
- Rájöttünk mi hozza ki Bellából a képességét! - felelte
Edward gyorsan.
Erre mindenki felengedett.
- Hála istennek! Mégis, hogy sikerült rájönnötök? - kérdezte
Carlisle kíváncsian.
Na itt volt az a pont amikor megköszörültük a torkunkat és
mindenfelé néztünk csak a szemükbe nem.
- Hát... szóval... - kezdtem volna.
Emmett kacagására lettünk figyelmesek.
- Csak azt ne mondjátok, hogy... - mutogatott kettőnkre
fülig érő szájjal.
- Ó, fogd be Emmett! - mordult fel Edward.
De ez sem csillapította testvérünk jókedvét.
- Bella, te aztán igggazááán... - nyújtotta meg a szót -
tüzes lehetsz! - kacsintott rám Emmett.
Legszívesebben elsüllyedtem volna.
Edwardnak sem kellett több, már ugrott is Emmett felé,
úgy állt közéjük Carlisle.
- Emmett, ezt azonnal fejezd be! - szólt erőteljesen apánk,
azután Edwardra nézett - Nincs értelme fiam, nyugodj le!
Mit ad isten, Edward megtette és visszaandalgott mellém.
- Nos, ott tartottam, hogy Bella, valószínűleg tudat alatt
engem védelmez és ez által lép fel nála a képessége.
- kezdett bele Edward.
- Ezt hogyan kellene értelmeznünk? - érdeklődött Jess.
- Úgy, hogy bármi, bárki bántani akarja Edwardot,
elég ha csak erre gondolok már... robbanok.
- Értem, és ha szabad megkérdeznem, mi jelentkezett
Bellánál ami a képességére utalt? - mutatott rám Jasper.
Edward beletúrt gyönyörű, selymes bronz hajába és fújt egyet.
- Kissebb földrengét idézett elő... alattunk.
Emmettnek megint felfelé görbült a szája, de mielőtt
megszólalhatott volna Rose, komor figyelmeztető pillantást
vetett a fiúra, aki meg is húzta magát.
- Szóval, amikor ti... kmmm... - de nem mondta ki és ezért
hálás voltam Carlisle-nak - mire gondoltál pontosan?
- Csak mint a nap huszonnégy órájában mindíg..., hogy
szeretem, nem akarom soha elveszíteni és meg fogom védeni
őt mindenáron a Volturiktól.
- Tehát tényleg védelmezésről lehet szó. - bólintott.
- Igen, minden bizonnyal. - helyeselt Jess is.
Mindenki magába meredt egy kis ideig.
- Van is egy ötletem... - nézett fel rám ismét bátyjám -
és nagyon nem fog tetszeni, de nincs más választásom.
A tekintetétől megrémültem, Edwardra néztem és tudtam,
hogy ő már tudja, de csak mereven állt mellettem.
Félve kérdeztem rá.
- Mégis milyen ötleted?
- Mivel Edwardra indul be képességed, őt is fel kell
használnunk. Nem monhatom azt, hogy kellemes lesz, sőt
egyikőtöknek sem lesz az, de nem adsz más lehetőséget.
- itt már rettegtem - Edward... - fordult a testvéréhez -
tudod, hogy sose tennék ilyet, de most muszály, ha
le akarjuk győzni a Volturit.
- Igen tudom, és benne vagyok.
Egyik fiúról a másikra kaptam a fejem.
- Mibe vagy benne? - de már éreztem.
- Edwardot fogjuk használni a képességed feltárásához.
- Azt akarod mondani, hogy... - a jeges félelem már a
csontjaimat rázta.
- Csak egy kis csihi-puhit kap, semmi baja nem lesz hugi.
- bazsajgott Emmett.
Már enyhén rázkódtam.
De állj!
Nem is én rázkódtam, hanem minden más körülöttem.
A többiek a nyakukat tekergetve néztek körben a helyiségbe,
és kissé megrezzentek amikor az éjjelilámpák körtéi sorra
kipukkantak.
- Edward! - kiabált Carlisle - Azonnal nyugtasd meg!
Abban a pillanatban szerelmem már mellettem is termett.
- Csss. Bella, édesem, itt vagyok, semmi baj, semmi bajom
hallod?
Nehezen rávettem magam, hogy a düh helyett az én Edwardomra
koncentráljak.
Lassan, nagyon lassan csillapodott a remegés és Edward
védelmező karjai között találtam magam, aki erősen szorított
a mellkasához.
Az ismerős illatot magamba szívtam, mélyeket szippantottam.
Már semmi kétségem nem volt affelől, hogy ez ő és ránéztem.
- Ne haragudj, csak...
- Semmi baj édesem, nyugodj meg. - csókolta meg a homlokomat.
- Még a gondolat is, hogy valaki bánthat...
- Itt senki nem bánt engem Bella. Vedd fel úgy, hogy...
edzünk, gyakorolunk.
- De az fáj neked. - nyöszörögtem.
- Máskor is szórakoztunk már így a fiúkkal, ne félts annyira,
ez csak játék.
Felhorkantam.
- Na, most már biztos, hogy Edward a középpont. - szólt Rose.
Mindenki rám meredt, elismerő tekintetekkel álltam szemben.
- A Volturinak esélye sem lesz veled szenben barátnőm. -
csillingelte Alice.
- Bizony, komoly ellenfelet kap a mocsadék. - tette hozzá Jess.
Fejemet leszegve megadóan fújtam ki a levegőt.
Szükségük volt rám, mindenkinek, Edwardnak... nem hagyhattam
őket cserben, meg kellett próbálnom.
- Rendben. Beleegyezem. - néztem körbe.
- Ez az! - ujjongott Emmett.
- De ha bármi komolyabb baja esik Edwardnak... - néztem
komolyan Emmettre aki felemelte a kezeit.
- Nem fog történni semmi. - szorította meg a kezem Edward.
- Azt én sem hagynám. - mondta Carlisle.
- Akkor elkezdhetjük végre a képzést? - kérdezte Jasper.
Nagy levegőt vettem.
- Menjünk.
Visszatértünk arra a helyre ahol pár órája szenvedtem.
Félkör alakba formálódtak, engem pedig tíz lépésnyi távolságra
irányított magukkal szembe Jasper.
- Rendben. Bella, figyelj. Nagyon fontos, hogy próbáld meg
annyira tűrtőztetni magad a lángdobálózástól amennyire csak
lehetséges, nem szeretném ha valamelyikünk elégne.
- Mégis, hogy? Nem tudom irányítani! Azt sem tudom legutóbb
mit csináltam. Olyan mint egy álom! - csapkodtam a kezeimmel.
- Az jó. - mondta Carlisle - Az álmokat lehet irányítani.
Próbáld meg az irányításod alatt tartani, gondolom álmodban
sem bántanál közülünk senkit.
- De még sosem csináltam és persze, hogy nem bántanálak
benneteket, de ha ez az izé mégsem így működik?
- Bella, ez a te tested, te irányítod az elmédet is, csak te
magad jöhetsz rá hogyan kell használnod, Edwardnak és
Alicenek is maguk kellett rájöjjenek és sikerült.
- De ez azért mégis csak más, az én testemet az veszi körül
ami el kéne pusztítson.
- Az álom néha olyan mint egy ablak amin keresztül nézed az
eseményeket, próbálj meg nem csak kifelé nézni, hanem
nyisd is ki és lépj ki előre tettekkel, ne csak néző legyél.
Mint egy ablak?
Erről azonnal az az időszak jutott eszembe amikor Edward
elhagyott, akkor sem csináltam semmit csak néztem kifelé
a szobám ablaka előtt ülve, üres tekintettel, minden percben
Edwardra gondolva és nem akartam kilépni... nem akartam mert
tudtam, hogy odakint nem vár semmi és senki... Edward sem.
De akkor itt állt előttem, volt kihez kilépnem és ki is
akartam menni hozzá, ezért meg kellett próbálnom.
- Lássunk neki. - a hangom keményen csengett.
- Oké. Akkor Edward, kérlek lépj előre hármat. Emmett, te
állj ide középre.
Ez már alap nagyon nem tetszett.
Edward, Emmett ellen?
Emmett brutális volt, durva, keményebb mint egy szikla.
Mielőtt viszont visszatérhettem volna a jelenbe már el
is kezdődött.
- Kezdheted! - paskolta meg Jasper, Emmett vállát.
Mint egy feldühödött bika úgy indult meg Edward felé, mély
barázdát hagyva a földben, szerelmem pedig védekező
terpeszállásban kissé előre döntve magát és kezeit maga elé
tartva állt egyhelyben.
Emmett egy pillanat múlva már Edward előtt is állt felkapva
őt a magasba, a feje fölé tartotta és egy lökéssel
elrepítette őt a levegőbe.
A lélegzetem azonnal elakadt és a szám elé kaptam a kezem
elfolytva a sikításomat.
A párom öt méterrel mögöttem csapódott a fölnek ahol egy
pördüléssel négykézlábra érkezett zihálva.
Megrázta a fejét.
- Jól vagy öcskös? - kérdezte Emmett, Edwardot figyelve.
- Persze. - nyögte - Csak már elszoktam ezektől a bukfencektől.
Azonnal odarohantam hozzá, ő pedig felém fordította a fejét.
A pördüléstől a haja a szemébe lógott, de mosolygott.
- Látod édesem, ennyi az egész.
- Ennyi? - kérdeztem rémülten és remegést éreztem - Ha így
folytatódik le fogom bontani az erdőt. Én ezt nem bírom
elviselni Edward! - simogattam meg az arcát.
- Nincs semmi bajom, Bella. Ne ess kétségbe. Látod már
enyhén működik is, rezgést érzek a tenyerem alatt. Menni fog,
meg tudod csinálni.
- Persze megtudom. De milyen áron?
- Nem fogok széthullani és te is megismered a képességedet.
- Nem akarom így megismerni.
- Bella, akkor meghalunk és sosem lesz örökké.
A fulladás határán járhattam volna ha képes vagyok rá,
ez az egy mondat dübörgött az elkövetkező időkben végig a
fejemben.
SOSE LESZ ÖRÖKKÉ! SOSE LESZ ÖRÖKKÉ!
Ezt nem hagyhattam!
