Így képzelem Edward kis kéglijét! :)
Sziasztok!
Elég rég nem tudtam már írni, de végre most sikerült.
Erről a részről csak annyit, hogy tudom az eleje semmi
extrát nem tartalmaz, mégis érdemes végig olvasni,
mert a vége nagyon felforrósodik.
EZÉRT EZ A RÉSZ :
18 ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLOTT !!!!
Az autó szinte szárnyalt!
Liz, nem értette hogy képes Alice, ez a csepp lány kordában tartani
egy ekkora szörnyeteget.
- Milyen messze van ez az üzlet?
- Autóval úgy jó húsz perc.
- Sokat jársz oda vásárolni?
- Átlagosan kéthetente benézek, mindig van valami új cucc.
- von vállat Alice.
- Két hetente? Nem durva az egy kicsit? Mekkora a szekrényed?
- nézett Liz csodálkozva.
- Szekrény? Ja, a gardrób szobára gondolsz? Körülbelül akkora mint
Edward irodája. - mosolygott a kis fekete.
Liz-nek tátva maradt a szája.
- Ugye most csak viccelsz?
Nem tudta eldönteni, hogy a hugica csak poénkodik, vagy tényleg
így van.
- Ha divatról van szó, sosem viccelek. - mondta komoly arccal Alice
- Nekem ez a szenvedélyem.
- Elég érdekes szenvedélynek hódolsz.
Liz még mindig le volt döbbenve.
Ha a gardrób akkora mint Edward irodája, akkor az egyenlő méretű a
lakásának a felével.
Jesszus! - gondolta.
- Akkor bizonyára jó nagy házban éltek.
- Igen, elég nagyban. - Alice gondolkodott - Nincs kedved valamikor
átjönni hozzánk?
Liz azonnal rémült arcot vágott.
- Én? Hozzátok? De hát, Edward a főnököm, nem mehetek oda csak úgy!
- tiltakozott - Mit szólna ha meglátna nálatok egy alkal...
Alice, belé fojtotta a szót.
- Liz, állj, hé... Edward nem él velünk. - a lány azonnal elhallgatott
- A testvérem a város másik végében lakik. Már jó pár éve, hogy
külön vállt tőlünk.
- Én azt hittem, hogy...
- Igen tudom, de Edward már nagyfiú, így döntött, hát mi elfogadtuk.
Néha átjön meglátogatni a többieket.
Elizabeth kissé megkönnyebbült, egyben viszont szomorú is lett.
Nem láthatja a tökéletes férfit.
Megrázta és korholta magát azért amiért így gondolt a főnökére.
Még magának sem tudta megmagyarázni miért vonzotta ennyire Edward.
A lánynak beugrott valami.
- Ő miatta vált el tőletek? A lány miatt?
Alice-nek zavar suhant át az arcán, és csak az utat figyelve
válaszolt.
- Igen. - felelte halkan.
Liz többet nem is kérdezett, nem akart tapintatlan lenni, sem mások
életében vájkálni, és észrevette, hogy Alice sem igazán akart
róla beszélni.
Gyorsan másfelé terelte a szót.
- Rózsaszín csizmájuk van?
Alice azonnal feloldódott.
- Biztos vagyok benne. Olyat szeretnél?
- Nagyon gondolkodom, hogy rózsaszín vagy fekete legyen-e, de ez attól
is függ milyen ruhát találok.
- A fekete olyan snassz... nem hozzád illő, szép, fiatal csaj vagy,
hordj színeset, vidám színeket.
- Szeretem a színeset, de feketét, és a fehéret is.
- Mivel a hajad barna, a szemed színe pedig zöld, neked tuti jól áll a
narancs, a citrom, a zöld, és a bézs is.
- A narancs és a citrom igen feltűnő színek!
- Lehet. Viszont rajtad biztosan állatul mutatna.
- Majd meglátjuk.
Végigbeszélgették az egész utat, majd Alice lelassított, és egy két
emelet magas, üveg épület előtt parkolt le.
A bejáratig mindkét oldalon simára és egyenletesre nyírt sövény sor
fogta közre a járdát.
Hatalmas fehér tábla virított az első emelet ablakai előtt a bejárati
ajtó felett, vörös felirattal hirdetve az üzlet nevét Beauty Heart,
az utolsó t betű mellett meg pedig egy szív virított.
Az ablak üvegeket különböző matricákkal dekorálták ki, virág
motívumokkal.
Nagyon ízlésesen nézett ki.
- Alice, biztos vagy benne, hogy ez az én pénztárcámhoz illő üzlet?
Liz nagyon kételkedett ebben.
- Meglepődsz majd. Nem hoztalak volna ide, ha nem így lenne.
- Csak nem akarok beégni.
- Liz, azt hiszed, hogy én ilyet tennék veled?
- Jaj, dehogy Alice, csak ez a hely nem tűnik a magamfajtának.
- Milyennek? - tettetett értetlenséget Alice - Dolgozó, fiatal
nőfajtának? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Oké, oké. Vettem. Menjünk. - adta meg magát a lány.
Az első emeletre mentek először, puccos helynek tűnt, minden ruha
összehajtogatva, tökéletes összhangban sorakoztak a polcokon,
minden körfogason szét voltak választva a rövid, és a hosszú
ruhák, még a nadrágok is.
Póló, pulcsi, kabát... itt tényleg minden kapható volt, és még a
színeket is szétválogatták, tiszta szivárvány színekben pompázott
az egész üzlet.
Liz azt sem tudta hol kezdje.
Alice a nadrágokhoz húzta.
- Tessék, ess nekik. - mutatott a rengeteg ruhára.
- Nem gondoltam, hogy ennyire sok lehetőség közül választhatok!
- Egy valamire való ruhabolt nekem itt kezdődik.
- Hát akkor én eddig igen rossz helyeken jártam.
- Az a lényeg, hogy most itt vagy, és akár le is cserélheted
a ruhatáradat.
- Idővel talán így lesz.
- Ó, el is felejtettem mondani, hogy ha olyan ruhát találsz amiért
majd meghalsz, és többe kerül mint amennyit szánnál rá, van egy
Törzsvásárlói kártyám ami 30% kedvezményre jogosít bármelyik
termékre. - ajánlotta Alice.
- Ez nagyon kedves tőled, köszönöm!
Alice legyintett.
- Ugyan már! Én még nem használtam, de most itt az ideje. Sajnos
névre szóló, pedig szívesen neked adtam volna. De szerzünk neked
is egyet ha szeretnél.
- Az nagyon jó lenne. - bólogatott Liz.
- Gondolom fogsz még párszor erre járni.
- Na az már biztos! Nézd ezeket a csodás ruhákat! - pörgött fel Liz
- Ezentúl ez lesz a második otthonom. - nevetett.
- Hát ezt örömmel hallom. Legalább mindig lesz egy társam aki éppen
annyira rajong a divatért mint én.
- És amúgy a cipők hol vannak? Azokat nem látok.
- A másodikon vannak a táskákkal, ékszerekkel meg egyebekkel, de
előbb nézz itt körbe, nem lesz egyszerű a választás.
- Tudom. - nézett körbe a hatalmas helyen.
- Na lássunk neki.
Alice a pulóverekre vetette rá magát, Liz pedig a toppokra.
Volt itt egyszerű, csillámos, mintás, átlátszó, lukacsos, megkötős
és még csatos is.
Liz azon gondolkodott hogyan fog ennyi állati ruha közül egyet
kiválasztani.
Csak nézte és nézte a temérdek szépséget, teljesen elveszett bennük.
Vagány, de dögös szerkóra volt szüksége, amire nagy kutakodás után
nagy nehezen rá is talált.
Neon rózsaszín, csillogó mintás, és két oldalán fűzős volt, enyhe
bevágással a dekoltázsánál, és az ára is mindössze 32 dollárt rúgott.
Örömmel vitte oda Alice-nek megmutatni, akinek nagyon tetszett.
- Szuper cuki, iszonyat jól fog állni.
- szerintem is állati! - vigyorgott Liz - Egy kilőve. Most már csak
egy nadrág kell, és egy csizma.
- Előbb a nadrág. Ott találod őket szemben. - mutatott a gatyák felé.
- Hmm... na még egy év mire megtalálom azt is.
Alice mosolygott.
- Na menj, vagy sosem érünk haza!
A lány nem is tétovázott tovább, beugrott a rengetegbe.
Túl hosszú, túl szűk, túl cifra, volt olyan amit soha fel sem venne.
Fél óra után kezdett kétségbe esni, már felpróbált vagy ötöt, de
egyik sem volt az igazi.
- Alice, kérlek segíts! - mondta sírós hangon.
- Jövök! - szárnyalt Liz felé - Na lássuk. Zöld és csúnya, piros...
nem rossz, de nem - lépegetett a ruhák előtt - fekete, na azt tuti nem,
nem temetésre kell - rázta a fejét - fehér, télen elég gáz, elég egy
csepp sár és kuka - ekkor elkerekedett a szeme - EZ AZ! - kiáltott fel
- Ez kell neked! Ezüst! - gyorsan végigfutotta a forgó ruhatartót -
Nem, nem, neem... nem rossz ... igen! Ez a neked való!
Liz izgatott lett.
- Mutasd már!
Alice, lassan felemelte, Liz pedig felsikkantott.
- Azt a ku..., jesszus Alice, ez tökéletes! Honnan tudtad?
- Egyszerűen csak értek hozzá.
Ezüst szálakkal teleszőtt csípő farmert tartott a kezében, ami
combrészen olyan hatást keltett mintha macskák estek volna neki
hosszában jó sokszor, és a széleit apró kövecskék díszítették itt-ott.
A lány boldog volt, a méret is passzolt, az ára pedig fantasztikus.
Egy ilyen nadrágért szívesen fizetett volna akár többet is.
- Már csak a csizma maradt.
- Gyere, menjünk fel. - húzta magával Alice.
Egy emelettel feljebb lépcsőztek.
Liz ismét a szívéhez kapott.
- A halálba fogsz kergetni ha ilyen helyekre hozol! - nézett körbe.
Cipők, ékszerek, övek, táskák.
- Ez a hely maga a paradicsom. - csillogott a szeme.
Alice is örült, hogy ekkora örömet tudott szerezni valakinek, és azért
is boldog volt, mert ezután minden vásárlásnál lesz vele egy személy
aki ugyanúgy élvezi a vásárlást mint ő.
Iszonyatosan megkedvelte Elizabethet.
Reménykedett benne, hogy hamarosan a barátnőjének is nevezheti majd.
Az egyetlen barátnőjének.
Alice nem mondhatta el magáról, hogy sok barátja lenne, furcsának és
túl pörgősnek tartották, na meg folyton féltékenykedtek rá.
Szó ami szó, gyönyörű kis teremtés volt, igaz alacsony, de ez mit sem
változtatott a szépségén.
Mindig tetőtől talpig tökéletesen festett, hibátlan bőr, hajának még
egy kósza szála sem volt, öltözködése pedig mindig, mindenhol makulátlan,
alkalomhoz, illetve helyhez illő.
- Mi a lábméreted? - kérdezte Alice, Liz-től.
- Harminckilences, köszönhető a magasságomnak. - mondta zavarba esve -
Elég nagy méret egy átlag nőéhez képest.
- Áá... - legyintett Alice - nehogy azt hidd, a tesómnak Rose-nak is ez
a mérete, és még ismerek jó pár nőt. Amúgy ki volt ilyen magas a
családotokban, anyud vagy apud?
- Apu 188cm magas volt, anya csak 173.
Liz kissé szomorú lett, Alice azonnal észrevette.
- Ne haragudj, hogy szóba hoztam őket. - kért bocsánatot.
- Semmi baj Alice, ettől semmi sem változik, ők elmentek és ez mindig is
fájni fog, míg élek hiányozni fognak. - aztán egy pillanat alatt szót
váltott - Na hol vannak azok a csizmák?
- Erre gyere.
Ő pedig követte őt az üzlet bal felső sarkáig.
- Itt vannak. - mutatott rájuk.
Liz füttyentett egyet.
Volt vagy kétszáz féle pár csizma.
Hegyesorrú, kockaorrú, magassarkú, telitalpú, gumírozott, csatos,
megkötős, feliratos és még ki tudja.
- Mára aztán jól megdolgoztatod a szemeimet.
- Én mondtam, hogy jó hely.
- Tényleg az, imádom ezt az üzletet!
- Ennek örülni fognak a dolgozók, és a tulaj is. - vigyorgott Alice.
- Te ismered a tulajt? - nézett meglepetten a lány.
- Hát persze. Katherina Welswood, elragadó személyiség.
- Mióta jársz ide pontosan?
- Több mint egy éve.
- Az nem semmi, ráadásul kéthetente. Azért ismersz te mindent itt.
- Na meg szuper a memóriám. - kacsintott Liz-re - Milyen csizmára
gondoltál?
- Csatosra. Hogy elől, vagy oldalt az mindegy, telitalpú, vagy
minisarkú legyen és persze magas szárú mert kutya hideg van,
fázik a lábszáram.
- Szeretem az ilyen határozott embereket akik tudják mit akarnak.
- Én csak nem akarok fázni. - nevetett fel Liz.
Nekiláttak megkeresni a tökéletes csizmát.
Mivel szerencsére nem volt akkora választék mint egy cipőboltban,
kivételesen hamar rátalált a keresett csizmára.
Rózsaszín, szőrmés, elől csatos, oldalt cipzáras, kettő centis
sarokkal.
Pont olyan, amire szüksége volt.
Az egyik eladó hozott ki a raktárból az ő méretében.
- Szerinted milyen? - fordult Alice felé.
- Hmm... tényleg jól néz ki, bár a sarka lehetne kicsivel nagyobb.
- Egy olyanban én kitörném a nyakam, és a melóhelyen sem venném
hasznát.
- Ebben akarsz dolgozni?
- Miért? Gáz, vagy tilos?
- Nem! Dehogy is! - mosolyodott el Alice - Óriási sikered lesz!
Biztosan beszerzel pár hódolót.
Liz felszisszent.
Csak nem azt, akit Liz szeretett volna.
- Nem vagyok éppen az a hódító fajta. - pirult el.
- Gondolod te. - mutatott rá Alice - Felpróbálod a csizmát?
- A biztonság kedvéért igen.
A lány leült az egyik székre, és felhúzta a lábára.
Felállt, megnézte magát a tükörben.
Nagyon kényelmesnek találta, és hosszabbnak tűntek tőle a
lábai is.
- Tökéletes. - mondta elégedetten.
- Akkor végeztünk is?
- Igen, mára bőven elég volt, még valami vacsorát is össze kell
dobnom. Te vettél magadnak valamit?
- Naná! Nézd ezt a kasmír pulcsit... - mutatta - meg ezt a
fehérnemű szettet.
A lánynak elkerekedett a szeme, és elpirult.
- Jézusom Alice, ez csupa csipke, meg lyuk, és tök átlátszó!
Nagyon durva!
- Pont ez a lényeg! - vigyorgott Alice - Tuti hamarosan neked is
kell egy hasonló.
- Liz már fülig pirult.
- Kizárt dolog!
- Na majd meglátjuk. Menjünk fizetni.
Lebattyogtak a földszintre.
Egy nagy pult előtt álltak meg, ami mögött egy igazán kellemes
kinézetű nő állt mosolyogva.
- Ó, Alice, hát újra nálunk! - örvendezett a nő.
- Igen Pamela, és most még új vásárlót is hoztam. - válaszolta.
- Nagyszerű! - nézett a nő Liz-re - Remélem megtalálták amit
kerestek.
- Természetesen, mint mindig.
- Ennek örülök.
Liz-ék letették a pultra a ruhákat, és a csizmát.
Alice előkapta a kártyatartóját, és kivette a kedvezményes
kártyáját.
- Kérem húzza le most ezt is arra a három termékre, az külön lesz.
- Rendben. - bólintott Pamela.
Az olvasó elé tartotta a kártyát, amin egy kód volt, a gép pedig
egy pittyenéssel jelezte, hogy elfogadta.
Pamela visszaadta a kártyát Alice-nek, aki azután vissza is rakta
a tokjába, ezután a nő elkezdte leszkennelni Liz termékeit.
- Összesen 114 dollár, 10 cent lesz.
- Tessék. - tette le a pénzt Liz a pultra.
- Köszönöm. - vette el a nő, és tette be a kasszába.
Azután lehúzta Alice ruháit is, aki majdnem annyit fizetett
mint Liz.
- Szép díszes tasakokba csomagolta Pamela a ruhákat, majd
átnyújtotta a két lánynak.
- Köszönjük, hogy minket választottatok, várunk szeretettel
máskor is, további szép napot.
- Ó, ugyan... mi köszönjük, viszont látásra Pamela.
- Viszlát! - köszönt Liz is.
Megindultak vissza Alice autójához.
- Hű... csúcs ez a hely, köszi hogy elhoztál. - hálálkodott
a lány.
- Szívesen. Én is élveztem!
- Tudod nekem ez nagy dolog. Ezelőtt nem tudtam venni ilyen
ruhákat, igaz nem is lett volna hova felvennem, de eldöntöttem
hogy új életet kezdek, és mindent megváltoztatok.
- Hogy érted a mindent? - nézett rá kíváncsian Alice.
- Először a ruhatáramat cserélem le, és végre ha már Seattle-ben
vagyok, elszeretnék jutni egy Wellness központba is. Szeretnék
új frizurát, manikűröztetni, kipofozni a kéglit, barátkozni,
csavarogni mint más velem egykorúak. Másnak tudom ez teljesen
természetes, de nekem ez mind kimaradt az életemből.
- Ez elég szomorú. - nézett Alice bánatosan a lányra, és azon
törte a fejét, hogy hogyan segítsen neki. - A szerencse az,
hogy minden bepótolható, majd én segítek neked. - fogta meg a
kezeit az ő kesztyűs kezeivel.
- Te annyira kedves vagy Alice, már így is rengeteget segítettél,
de szerintem van jobb dolgod is mint engem pátyolgatni.
- Miből gondolod? - vonta fel a szemöldökét.
- Neked megvan a te kis világod, barátaid, családod, életed.
- Melyik barátokra gondolsz, a sznob és elkényeztetett libákra,
vagy a pénzhajhászokra? - hadarta.
Erre Liz elkacagta magát, Alice pedig folytatta.
- A családomat nem mellékesen imádni fogod, nehogy azt hidd nem
meséltem rólad nekik. Alig várják, hogy megismerjenek!
A lány arcáról lefagyott a mosoly és rémült lett.
- Mégis mit mondtál nekik?
- Csak az igazat.
- De mégis mit?
- Jaj, hát hogy aranyos vagy, okos, ügyes, meg ilyeneket.
- Huhh... - fújta ki a levegőt Liz.
- Mégis mit hittél? Hiszen nem tudok rólad semmi konkrétumot.
- Nem is tudom... egyszerűen csak nem szeretem ha én vagyok a téma.
- Nyugi, nem állítottalak be szarvas, patás, szörnynek! -
vihogott Alice.
- Akkor jó. - mosolygott újra Liz is.
- Na induljunk el, vagy sosem érünk haza.
- Menjünk.
Beültek az autóba, és elindultak Liz lakása felé.
Félúton Alice-nek valami az eszébe jutott.
- Mikor tudsz átjönni hozzánk?
- Oh, hát... - gondolkozott - most hétvégén ugyebár semmiképpen
mert melózok, de jövőhéten hétköznap a betanulások után bármikor.
- Az szuper. Mondjuk kedd?
- Nekem megfelel. Amúgy csak úgy mellékesen kérdezem, hogy-hogy
meghívsz az otthonotokba, lehetnék akár egy baltás gyilkos is.
Alic-t azonnal elkapta a röhögő görcs.
- Bal... baltás gyilkos? Hogy jut neked ilyen az eszedbe? Teljesen
kész vagy én mondom neked, de ha gyilkos is lennél kemény fába
vágnád a fejszédet. Minden családtagunk harcedzett.
- Komolyan? - pislogott Liz.
- Bizony. Évek óta tanuljuk már. Nem éppen élünk szép világban.
- Na az már biztos. - bólogatott Liz.
- Mindjárt megérkezünk. Mit fogsz csinálni estig?
- Először is bedobok egy adag mosnivalót a gépbe, másodszor
eszek valamit, közben tévézek, végül fürdök és alszok.
- Igazán izgalmasan hangzik. - gúnyolódott Alice.
- Ez van. Egyedül nem éppen tudok társasozni, sem beszélgetni,
de ha hiszed, ha nem, szeretek egyedül élni. Néha rossz, hogy
nincs kihez szólni, holott tudnék beszélni.
Alice kissé szomorúan hallgatta végig Liz-t, ő el sem tudta
volna így képzelni az életét.
Szívesen maradt volna még a lánnyal, de nem tehette, így is sokat
kockáztatott már, és Jasper is várta.
- Velem nyugodtan beszélhetsz bármiről.
- Igen tudom, és köszönöm. Lehet majd élek a lehetőséggel.
- Csak lehet?
- Na jó, biztos.
A lány komolyan gondolta, de azért még jobban megakarta ismerni
a főnöke hugát.
A csajos témák rendben voltak, de ahhoz, hogy komolyabb dolgokról,
például az életéről fecsegjen magasabb barátsági szinten kellett
legyenek egy egyszerű vásárolgatásnál.
Igaz, tényleg nagyon kedvelte őt, de ez akkor sem volt elég.
- Nos, megérkeztünk. - állt meg a lakás előtt Alice.
- Nagyon hálás vagyok neked, rengeteget segítettél, köszönöm.
- Neked bármikor szívesen. Hétvégén nem találkozunk úgyhogy hajrá,
ügyes légy, hétfőn majd mesélhetsz, de bármikor hívhatsz ha úgy
gondolod.
- Rendben, igyekezni fogok. Kellemes estét.
- Neked is.
Még intettek egymásnak mielőtt Elizabeth belépett volna a lakásba.
xxxxxxxxxxxxxxxxx
Edward állt a nagy ház második emeleti szobájának teraszán, és azon
gondolkodott mit is kezdjen az új lánnyal.
Tetszett neki, nem is kicsit, de a közelében sem akart lenni,
hiszen ember volt.
Napok óta a kamerákon, és a sötétített irodai üvegen keresztül
lopva leste Liz-t.
Ügyes, szép, okos, még ahhoz képest is, hogy soha nem dolgozott
ilyen helyen azelőtt.
A kis lakása patyolat tiszta, illatos, mint anno... az övé.
A férfi majd beleőrült ezekbe a hasonlóságokba.
Nem tudta mihez fog kezdeni.
Találjon ki valami hazugságot és küldje el, vagy hagyja békén?
Hisz szegény lány semmiről sem tehetett.
Nem az ő hibája a saját múltja.
Nem lett volna fer Liz-el szemben.
Alice-től tudta, hogy a lány egyedül él, magát kell eltartania,
ha elküldi lehet éhen hal.
Nehéz volt manapság munkát találni, akinek viszont megadatott,
azt kihasználták, éhbérér güriztették, rosszabb és rosszabb
körülmények között.
Ez a lány annyira fiatal, és talán naiv is volt, nem biztos,
hogy megállt volna a lábán például egy gyárban.
Az ő klubjában legalább biztonságban volt, nem nyúlhatott hozzá
senki, nem bánthatta senki, szemmel tudta tartani.
Egyvalamiben biztos volt, nem engedi, hogy közel kerüljön hozzá.
Soha többé nem fogja tönkretenni senki életét, és magának sem
fog több fájdalmat, vagy kalamajkát okozni.
Igaz a Volturik már nem léteznek, ki irtották őket a bosszúra éhes
Román vámpírok, nem létezett már a gyilkos gárda aki meg bűntette
volna őket, mégsem akart soha többet emberekhez közel állni, és
az életükbe avatkozni sem.
Mégis be kellett vallania magának, hogy nagyon is érdekli a lány,
és többet akart tudni az életéről.
A múlt megismétli önmagát.
Legszívesebben kitépte volna a szívét a szemeivel együtt.
Egy barom volt.
Egy óriási barom, aki ismét készült megsebezni magát, és egy
ártatlan fiatal gyönyörű lányt.
Bizony észrevette hogyan is néz rá a lány minden alkalommal, hogy
hogyan ver a szíve ha egy helyen vannak.
Ennek sose lett volna szabad megtörténnie.
Tudta, hogy a lánynak csak azért tetszik mert az ami, ez vonzza
hozzá őt, de ez fordítva már nem így volt.
Ő nem a prédát látta benne mint a többi ezerben.
A nagy önmarcangolás közepette megcsörrent a mobilja.
Alice hívta.
- Hello, hugi. - szólt bele miután felvette.
- Szevasz, bátyó. Megakartam érdeklődni, hogy ma végre áttolod-e
a kis hátsódat hozzánk? Esme már nagyon hiányol, tudod milyen.
- Tudom. Mondd meg neki, hogy még be kell ugranom a klubba
elintézni valamit, de azután átmegyek.
- Oké, amint hazaérek átadom az üzit.
- Merre jársz?
- Épp most raktam ki Liz-t a lakása előtt, shoppingolni egyet.
Most tartok hazafelé.
Edward levegőért kapott.
- Liz-t? Az alkalmazottam Liz-t?
- Igen őt, miért?
- Alice... - mordult fel a telefonba.
- Jól van, tudom... tudom, de őt annyira kedvelem, és csak segíteni
akartam neki. Szegény új ruhákat szeretett volna venni, de nem
ismert egy üzletet sem.
- Nem Alice, ezt még egyszer nem játszhatod el!
- De én... - akart mondani valamit.
- Nem! Nincs de, Alice! Tudod, hogy hamarosan elmegyünk. Mit
mondanál neki?
Alice csak hallgatta Edward ordítását.
Tisztában volt vele, hogy igaza van, de nem tehetett róla,
kedvelte Liz-t, és sok év elteltével ő volt az egyetlen lény
akivel beszélgethetett, és még vásárolni is szeretett.
Rosszul esett neki Edward korholása.
Megsértődött, így csak ennyit válaszolt.
- Este találkozunk.
A vonal megszakadt, Edward pedig értetlenül nyitott szájjal
pislogott a mobiljára.
- Ebbe meg mi ütött?
Inkább eltette a telefont, meg se próbálta megfejteni Alice-t,
lehetetlennek bizonyult.
Visszament inkább a házba, be a fürdőszobába, hogy behelyezzen
egy újabb sötétbarna kontaktlencsét a lehetetlen szemszíne miatt.
Ezek a fajták legalább már egy napig kihúzták, nem úgy mint
negyven évvel ezelőtt, azon három óra alatt felszívódtak a
méreg hatásától.
Gyűlölte ezeket a vackokat, viszont ha emberek között akart élni
muszáj volt használnia, bár nevetségesnek tűnt, mert egyes emberek
olyan színű kontaktlencsére költöttek rengeteg pénzt, amilyen
eredetileg neki van.
Ő nem tehette meg, hogy a saját szemszínével mászkáljon.
Komoly és gazdag klub tulajdonos volt.
Ha nem használná a lencséket, biztosan komolytalannak vagy
drogosnak tartanák.
Elindult lefelé az autójához, majd be egyenesen a klubba.
Lívia már az irodájában, a kanapén ülve várta.
Ismételten merész ruhát választott mint mindig, de a vörös,
és a rózsaszín volt az ő jegye.
Még jó, hogy legalább a haja nem volt pink.
- Már azt hittem nem jössz. - mondta nyávogó hangon.
- Mikor jöttél? - dobta le a kulcsait Edward az asztalra.
- Úgy negyed órája. - állt fel a kanapéról.
Megindult Edward felé.
Mikor odaért, elkezdte masszírozni Edward vállai, majd
végigsimított az egyik karján, és a füléhez hajolva
suttogott neki.
- Ó, Edward. Édes Edward. Kár, hogy nem lehetsz az enyém.
Edward kissé lihegni kezdett, érezte a nő melegét, a vére
lüktető erejét.
Tudta milyen az íze, amire az ínye sajogni kezdett.
- Tudod mire vágyom, minek akkor ez a színjáték? - kérdezte
Líviát.
- Te is tudod én mire vágyom. - simított végig nadrágja
elülső részén.
A férfi felmordult.
- Add meg nekem amit akarok, és te is viszont kapod.
Lívia fenék riszálva, Edwardot megkerülve lépett elé.
- Ma úgy akarom, hogy közben én is megkapjam amit akarok.
- Szó sem lehet róla! - förmedt a nőre - Te megőrültél!
- fordított hátat neki - Meg is ölhetlek! Olyankor nem tudom
kontrollálni magam.
- Dehogynem! Tudom mire vagy képes!
- Bolond vagy. - mondta Edward bosszúsan.
A nő ezt mellre szívta.
- Akkor ahhoz is bolond vagyok hogy itt legyek. - a hangja
sértődöttségről árulkodott.
Ezzel sarkon fordult, és a tűsarkú cipője elárulta, hogy
megindult az ajtó felé.
Edward észbe kapott, hogy a nő nem viccelt.
Nem hagyhatta hogy elmenjen, óriási szüksége volt rá,
nagyon... nagyon.
Odasuhant elé, Lívia pedig megtorpant.
- Kérlek ne haragudj. Bunkó vagyok, sajnálom. - simított
végig a nő arcán - De kérlek érts meg engem, nem kérhetsz
meg olyanra ami az életedbe kerülhet, így is sokat szenvedsz
miattam. Folyton fájdalmat okozok neked.
- Honnan tudod mit érzek én? Elárulom neked, hogy soha, de soha
egy pillanatig sem fájt sehol. Nekem mindig minden pillanata
maga volt a gyönyör. Ezért vagyok most is itt, és nem éppen
egy másik milliárdossal valamelyik hotelben. Te meg tudod
adni nekem amire vágyom, és most nem a pénzről beszélek.
- Bármit megkapsz Lívia, bármit! Szex, pia, pénz, drog, bármit,
csak ezt ne kérd!
A nő mereven nézett Edward szemeibe.
Edwardnak tényleg elgyötört volt a hangja, és a tekintete is.
Lívia nagyot sóhajtott.
- Oké, legyen ahogy te akarod. - mondta megadóan - Gyere. -
fogta meg a kezét - Látom kivagy.
Odahúzta a kanapéhoz, leültek, mire a nő félresöpörte a haját,
majd feltárta a nyakát a férfinek.
- Igyál. - hajlította félre a fejét.
A férfi egy pillanatig csak nézte a nő nyakát, látta a lüktető
vérrel teli eret, amely az életet jelentette számára, majd
lassan közelebb hajolva óvatosan beleharapott, átszakítva a
vékony puha bőrt.
Az éltető nedű csak úgy berobbant a szájába, amitől Edward
felnyögött, egyetemben Líviával.
Lassan kezdte szívni, emellett megpróbált észnél maradni nehogy
többet vegyen el mint amire szüksége van, elvéve ezzel a
nő életét.
A forró vér elkezdte átjárni és felmelegíteni a testét,
minél többet vett el, annál hevesebben pumpálta a nő szíve a
vért amikor is Edward elszakadt Lívia nyakától.
A nő zihálva vetette a kanapé hátának a fejét, Edward pedig
átsuhanva az irodán az üvegnek vetve a fejét próbált kiszakadni
a vér adta mámorból.
Két perc is eltelt mire ésszerűen tudott gondolkodni, és fel
tudta újra emelni a fejét.
Azonnal Lívia felé fordult, aki még mindig szemeit lehunyva,
hátra vetett fejjel ült a kanapén, de lélegzett.
Egy szemvillanás alatt a hűtőnél termett és jég hideg
ásványvizet kapott ki belőle amivel a nőhöz rohant, megitatva
őt azzal.
A nő gyenge volt, és segítségre szorult, kis kortyokban itta
ki az üveg tartalmát.
- Sosem fogom megszokni ezt a másnapos érzést. - mosolyodott
el Lívia.
- Én meg, hogy élsz-e még.
- Szívós egyén vagyok, egy kis vérveszteségnél több kell, hogy
elpatkoljak.
- Ennek örülök. - suttogta Edward - Jobban vagy?
- Amint megiszom a whisky adagomat kutya bajom sem lesz.
Edward már el is indult a bárpult felé, elővett egy poharat,
jeget tett bele a kis hűtőből, végül felöntötte az alkohollal.
Odasétált vele a nőhöz, és óvatosan a kezébe adta, aki két
kézzel fogta meg, mert még mindig remegett.
Lassan kortyolt bele, azután érzékien megnyalta babarózsaszínre
kent szilikontól duzzadó ajkait.
- Eddig sosem kérdeztem még, de miért engem választottál?
- Tetszett a mentalitásod, és az ahogyan a földön fekve,
sérülten is rugdostad a támadódat. Igazából először csak
megéreztem a véred szagát, ami odavonzott... de aztán láttam
mi történik.
- Azt ugye tudod, hogy nélküled már nem élnék.
- Bevallom, nagy mázlid volt. Mindig is gyűlöltem az olyan
patkányokat akik nőket bántalmaznak. Akkor ott, az volt a
szerencséd, hogy egy ilyen rohadékba botlottam. Elgondolkodtam
azon is, hogy téged öljelek-e meg a véred miatt, vagy a pasast.
- Igazán látványosan végezted ki. Tetszett. - mosolygott Lívia.
- Megérdemelte.
- Én pedig az életemért cserébe, megosztom veled a vérem.
- ivott még egy kortyot.
- Pedig nem kéne.
- Tudom, de ez az én hálám jele, különben is, nem jobb így
melegen, mint a hűtött tasakos?
- Annál minden jobb. - fintorodott el Edward.
- Akkor nincs is mit filózni ezen.
Erre nem válaszolt.
A nő ültében előre hajolt, a poharat lerakta a kanapé lábához,
majd megfogta a férfi nyakkendőjét, és annál fogva húzta
magához egy óvatos csókra.
- Most pedig kérem a vérpezsdítőmet. - suttogta a férfi szájába.
Edward keze azonnal a nő szoknyája alatt termett végigsimítva a
nő bársonyos combjain.
A nő lábai jobban szétnyíltak, a férfi pedig feljebb, és feljebb
araszolt mígnem elért a puha, nedves húsig, ami csak úgy ontotta
a forróságot és a vágyakozást.
Ujjheggyel kezdte cirógatni, hogy a nő hozzászokjon hideg
érintéséhez, majd gyengéden megmártózott benne egy ujjal,
majd egy másodikkal tágította mire a nő egyre jobban zihált.
Két ujját járatva benne, hüvelykujjával a csiklót kezdte izgatni,
amitől Lívia megrázkódott, és kis idő elteltével nagy nyögés
közepette elélvezett.
- Most én jövök. - mondta a nő - Állj fel.
A férfi megtette, felállt a kanapéról, a nő pedig elkezdte
kicsatolni az övét, kigombolni a nadrágját, na és a boxerrel sem
teketóriázott sokat.
Kezébe fogta Edward kőkemény férfiasságát, azután előrehajolva
a nyelvével kényeztette, majd egyre erősebben, mélyebben
szopni kezdte.
A férfi megfogta Lívia fejét, majd belemarkolt a hajába, a nő
pedig abba sem hagyva kényeztette.
- Hagyd abba. - szólt rá a férfi zihálva.
A nő szó nélkül engedelmeskedett.
Felállt, és a helyére ültette a férfit, felhúzta a ruháját derékig,
és lassan az ölébe ereszkedve magába csúsztatta a férfi farkát.
Egyszerre kezdtek el mozogni, Edward döfködte alulról a fenekénél
tartva Líviát, a nő pedig fel-le mozgással ingerelte vágyukat.
Mindketten ziháltak és nyögtek.
Edward felpattant a nővel az ölében, és az íróasztalhoz suhant vele.
Olyan erősen kezdte döfködni a nőt, hogy annak annyi ereje sem
maradt, amivel megtámaszkodhatott volna a kezein.
Edward még akkor sem kegyelmezett amikor a nő már hangosan sikoltva
elélvezett, hiszen ő akarta ezt.
Kis idő múlva kihúzódott belőle egy röpke pillanatra, míg a nőt
meg nem fordította.
Hasra fektette a nagy asztalon és hátulról is jól megdöngette.
Lívia csak nyögött, és nyögött, már a könnye is kicsordult, a
lába remegett.
Még vagy kétszer elélvezett mire Edward is a csúcsra ért.
Kihúzódott a nőből, aki még mindig lihegett, felhúzta a nadrágját,
és leült a bőr foteljébe.
A nő még mindig az asztalon terpeszkedett Edwardot figyelve.
- Még mindig te vagy a legjobb szex partner az összes közül.
- mondta a nő.
Edwardnak megvillant a szeme.
- Miért nem hagyod abba a kurválkodást? - kérdezte Edward a nő
szemeibe nézve.
Lívia felkacagott, és megrázta a fejét.
- Csak azt ne mondd, hogy állást ajánlasz nekem a klubodban.
- a férfi meg sem szólalva nézte a nőt - Nem, nem... - rázta a
fejét - A munka nem nekem való, másrészt élvezem amit csinálok,
emellett rengeteg pénzt keresek vele.
- A pénz nem számít ezt te is tudod. - mondta Edward.
- Nem fogom eldobni az egész életemet, és rettegésben élni, mert
egyszer egy barom megtámadott. - ült fel az asztalra a nő -
Különben is, az a tetű megdöglött, hála neked... - bökött
Edward felé - és beszereztem magamnak egy pisztolyt is.
A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Akkor mit fogsz csinálni ha nem egy emberbe szaladsz bele?
Tudod, hogy nem én vagyok az egyetlen. A pisztoly hatástalan,
én pedig nem lehetek mindig melletted.
- Igen kicsi esélyt látok erre, Seattle-ben nem csak én élek,
miért pont engem találna be bármelyik? Nem fogok ketrecben élni
emiatt.
Edward látta, hogy semmi értelme erről vitatkozniuk.
- Mennem kell. - állt fel a fotelból.
- Kidobsz? - kérdezte mosolyogva a nő.
- Nem kéne itt legyél mire jönnek a biztonságiak.
A nő lemászott az asztalról, megigazította a ruháját, lassan
elindult kopogó cipőjében a ruhafogashoz a bundájáért, majd
felvette.
- Jövőhéten ugyanitt. - és ezzel kirebbent az ajtón.
Edward csak állt tovább és nézte az ajtót.
Meg akarta védeni Líviát, de ő nagyon makacs volt.
Nem tudta hogyan vegye rá, hogy hagyja abba amit csinál, mert
tudta, hogy abban a szakmában még baja fog esni.
Megpróbálta inkább kiüríteni a fejét, mert még el kellett
mennie a családhoz.
Nem tétovázott sokáig, felkapta a kulcsokat, és kisuhant
egészen a kocsijáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése