Kísértő múlt: 5.fejezet

Üdvözlet mindenkinek, újra itt!
Tudom, elég rég nem írtam már, de itt volt az ideje,
hogy elhozzam az új fejit.
Nem lett olyan hosszú mint az előző, de attól még tartalmas.
Ebben a részben elég sokat megtudhatunk Edward érzelmeiről,
gondolatairól.
Remélem tetszeni fog nektek.
Jó szórakozást!




 Edward már megérkezett a családi házhoz.
 Beparkolt, leállította az autót, és megindult a bejárati ajtó felé,
 amit amikor kinyitott,Esme már a nyakába is csimpaszkodott.
- Ó, drágám, végre itt vagy! - ölelte szorosan.
- Szia, anya. - ölelte viszont Esmet.
 Mire elengedték egymást, a család már sorban állt, hogy köszöntsék.
 Amint végzett a puszikkal, és a pacsikkal, Esme karon ragadta,
 hogy együtt sétáljanak be a nappaliba.
- Mesélj fiam, mi történik mostanában veled? - kezdte faggatni Carlisle.
- Semmi az ég adta világon, minden a régi.
- Na és, hogy megy a klub?
- Szerencsére remekül, a szilveszterre tervezett parti rengeteg
 pénzt hozott, szinte az összes belépő elkelt.
- Az remek. - bólogatott Carlisle.
- Alice-től hallottuk, hogy van egy új alkalmazottad is. - mondta Jasper.
- Ja, tényleg! Azt mondta dögös kis csaj. - kontrázott Emmett.
- Igen, van. Elizabeth-nek hívják. - felelte, de Emmett hozzászólását
 figyelmen kívül hagyta.
- Na és persze nagyon ügyes. - tette hozzá Alice.
- Holnap meglátjuk. - mormogta Edward.
- Tényleg az, hidd el ha mondom!
- Elhiszem. - mondta inkább gyorsan mielőtt húga beindult volna,
 és szétrágta volna a fülét a lány miatt.
 Próbálta őt kiverni a fejéből, hiszen napok óta mást sem csinált
 mint Lizen agyalt, de legalább itt nem akart rá gondolni, viszont
 egyáltalán nem volt egyszerű, ha még a családban is a lány a téma.
 Megpróbálta másfelé terelni a beszélgetést.
- A napokban elgondolkodtam azon, hogy kéne a klubba egy büfé,
 szendvicsekkel, sütikkel meg ehhez hasonlókkal, hogy a bulizók
 mégse éhezzenek. Kevesebben dőlnek ki ha van valami a gyomrukba.
 Szerintetek jó ötlet?
- Klassz, ha van kaja, kevesebb a róka. - vigyorgott Emmett, mire
 Rose a szemét forgatta.
- Nekem tetszik. - bólogatott Alice.
- Szerintem is jó ötlet, törődsz az emberekkel, ez kedves tőled.
- Viszont azt még ki kell találnom, hogy hogyan csináljam meg,
 mert nem akarok szemétdombot, hogy szétdobálják a csomagolást,
 vagy szétmorzsáljanak mindent.
- Hát kerítsd el, tereld egy helyre a marhákat. - közölte közömbösen Rose.
- Bár Rosalie kissé nyersen fogalmazott, igaza lehet. Oszlopokkal,
 és szalagokkal körbe lehetne keríteni az étkező helyet, belülre pedig
 márványlapos magas asztalokat tehetnél bárszékekkel. - javasolta
 Alice - Ha szeretnéd, segíthetek megtervezni.
- Tetszik, igazán találó!
- Miért döntöttél úgy, hogy mégis legyen kaja?
- Igazából nem is tudom, egyszerűen csak így döntöttem.
 Alice furcsán nézett Edwardra.
 Valami megváltozott, hogy benne, vagy rajta, azt még nem tudta eldönteni,
 de előbb vagy utóbb kiszedi belőle.
 Figyelte a reakcióit mindig az évek alatt, hátha történik nála
 valami csoda, de csak kegyetlenebb, befordultabb lett, visszaszokott
 az embervérre.
 Nem foglalkozott közvetlenül senkivel, csak azzal a nővel akivel
 eljátszadozott, de még miatta sem változott.
 Most viszont másként festett, egy fokkal mintha vidámabb lett volna,
 nem a táplálkozás miatt, hiszen azt mindenki látta hogy nemrég evett,
 hanem nem tűnt olyan elveszettnek.
- Te, hogy érzed magad? - kérdezte Esme.
- Jól vagyok anya. Sok a teendő a klub körül, mindig van mit csinálni,
 nem unatkozom.
- Örülök neki. - szorongatta meg a karját.
 Jó ideig cseverésztek, mire észbe kaptak éjfél tájt járt.
 Edward elköszönt a családtól, és arra hivatkozott, hogy reggel rengeteg
 tennivalója lesz.
 Elindult haza, ismét a magányba.

                   
                             xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Liz nagyon későn kelt fel, már majdnem delet ütött az óra.
 Későn sikerült ágyba kerülnie, és még nehezebben tudott álomba szenderülni.
 Mikor hazaért a vásárlásból, még nekilátott kézzel kimosni a ruhákat,
 mert féltette a gyöngyöket, és a csillámokat.
 Megvacsorázott, lefürdött, nézte még egy kicsit a tévét, végül
 megpróbált elaludni.
 Mire végre reggel magához tért, felült az ágyon, nyújtózkodott párat.
 Kipattant a takaró alól, majd magára kapott egy pamut köntöst,
 ugyanis egyáltalán nem volt melege.
 Odasétált a fűtőtesthez, feljebb tekerte a hőmérsékletet, és
 kicsoszogott a konyhába elkészíteni a kávéját.
 Miközben kortyolgatta, átfutotta a napi híreket, és az E-mail-jeit
 régi laptopján ami még csoda, hogy működött egyáltalán, eközben
 pedig azon agyalt mit is kéne főznie, ami kitart akár három napig is.
 Még volt ideje este tízig, akkora várta a taxit.
 A gombás-mozzarellás töltött fasírtot választotta, petrezselymes
 tört burgonyával.
 Nem volt időigényes étel, amíg a fasírt sült a sütőben, a krumpli
 is megfőtt magától, a fasírtban pedig az volt a jó, hogy akár
 salátával, baguette-el is ehető, hidegen-melegen egyaránt.
 Amint elfogyasztotta a kávét, megmosakodott, átöltözött egy kényelmes
 melegítőbe, és nekilátott az étel elkészítésének.
 Míg sült a hús, addig azért megevett egy kefirt, és egy kiflit.
 Tévézett, rejtvényezett, próbált nem gondolni az estére, elvégre
 ma ismeri meg az új kollégáit, és ma lesz az első igazi munkanapja.
 Izgult, hogy hogyan fogják fogadni, mennyire fog helyt állni, na és,
 hogy Edward mennyire lesz megelégedve vele.
 A szöszitől akivel már találkozott egyszer, nem számított sok jóra.
 Amint készen lett az étel, jól meg is pakolta a tányérját, és be
 is falta az egészet, ezután kirakta az ételt az ablaka külső
 párkányára, mert ott alig egy óra alatt le tudta hűteni, hogy
 azután betehesse a hűtőbe.
 Elmosogatott, rendet rakott, majd lepihent egy kicsit a kanapéra,
 hogy a tele pocakja megnyugodjon.
 Amint jobban lett, elindult zuhanyozni.
 Mikor végzett, és kitotyogott a fürdőszobából az órára pillantott,
 ami még csak fél hatot mutatott.
 Nem tudta mit kezdjen magával, kezdett egyre izgatottabbá válni,
 már csak négy óra volt hátra, leült inkább a fenekére, és az
 agyát kezdte zsibbasztani az idiótábbnál idiótább műsorokkal.

                         xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Edward nem bírt a vérével, muszáj volt látnia őt, ezért amint besötétedett
 máris szabadabbnak érezte magát.
 Mivel tél volt, nagyon korán sötétedett, jelen helyzetben pedig kapóra jött.
 Tudta beteges amit tesz, de nem bírta visszafogni magát.
 Megakarta tudni hogyan él, mit csinál szabad idejében, hova szokott járni.
 A lány hátsó picinyke udvarára suhant, ahol bokrok voltak, amik eltakarták őt.
 Egyetlen pad volt csak kitéve az is lefóliázva.
 Az üvegezett hátsó ajtót szinte semmi sem takarta, csak egy hófehér,
 virág mintás függöny, a sötétítő még nem volt behúzva.
 Edwardot azonnal féltékenység és düh borította el, mert bárki más is
 megláthatta volna, pedig ez nem teljesen igaz, csak ha valamiféle kukkoló
 mászott volna át a futónövényekkel borított drótkerítéseken, ami körbevette
 a hátsó kis udvart.
 Ekkor azért leesett neki a tantusz, hogy itt csakis ő az egyetlen kukkoló.
- Basszus! - motyogta magában.
 A lány egyetlen szál törölközőben feküdt a nappali kanapéján,
 a távirányítót nyomogatva.
 Edward azonnal megmerevedett mint egy szobor.
 Liz teste még ekkora távolból is csodaszép volt, a bőre sima és csillogó,
 hosszú kecses lábai kinyújtva pihentek a kanapé karfáján, kecses csípője
 teljesen hozzátapadt a törölközőhöz, az arca pedig smink nélkül is
 teljesen tökéletesen festett.
 Ekkor Edward hirtelen elkapta a fejét, hátat fordított a lánynak, teljesen
 nekipréselődve a hideg falnak.
- Nem lehet, hogy megint megtörténik! - szidta magát.
 Pedig belül nagyon is tudta, hogy igen!
 Ismételten egy idióta degenerált állat lett.
 Mégis, hogy gondolhatta?
 Egyszerűen besétál a lány életébe, elmondja neki, hogy mi is ő valójában,
 és a lány egy szó nélkül a karjaiba veti majd magát?
 Milyen jövőjük lenne?
 Ő egy ember! - ordította vele a tudatalattija.
 Tudta.
 Nagyon is tisztában volt a tényekkel, mégsem tudott tőle elszakadni.
 A falakon keresztül is hallotta a lány erős szívdobogását.
 Vajon mire gondolhat?
 Mi miatt ilyen feszült az arca?
 Majd bele őrült, hogy nem tudta.
 Nem hallotta a lány gondolatait.
 Nem létezhet, hogy kétszer is legyen az életében olyan lány akinek
 nem hallja a gondolatait!
 Aki olyan legyen mint Ő!
 Pedig nagyon is, túlságosan is hasonlított rá, de valahogy mégis
 más volt.
 Honnan érkezhetett?
 Meg kellett tudnia!
 Eldöntötte, hogy ki fog szedni belőle mindent... mindent amit csak
 lehetséges.
 Majd meghívja egy ebédre, vagy egy kávéra... hisz az emberek mindig
 ilyen helyeken ismerkednek.
 Miért van egyáltalán egyedül?
 Annyi kérdése lett volna a lányhoz, mégsem ronthatott neki csak úgy!
 Miért nyílna meg pont neki, hisz nem is ismerte, ráadásul a főnöke,
 na és nem utolsó sorban egy vámpír, persze erről a lánynak fogalma
 sem volt.
 Egy ember ha a közelébe jutott, automatikusan óvatos lett, elhúzódott,
 szapora lett a szívverése, bár ez több mindent is jelenthetett.
 Liz is hasonló képen viselkedett.
 Edward nem akarta, hogy a lány tartson tőle, vagy féljen.
 Valahogy a bizalmába kéne férkőzzön.
 Az emberi vér iránti vágyát le kell majd küzdenie, és nem tartotta
 lehetetlennek, egyszer már sikerült, igaz akkor állatvéren élt,
 jelenleg erősebb a késztetés.
 Úgy gondolta, ha jól belakik, talán el bír viselni kisebb időt vele.
 Meg sem fordult a fejében, hogy bántsa, bár biztosan isteni a vére...
- Tért magadhoz! - vágta arcon magát gondolatban.
 Visszafordult a lány felé.
 Annyira szép volt!
 Ahogy végigmérte a lányt, ráébredt valamire... méghozzá nem is akármire.
 Sokkal hamarabb ráébredt a tényre mint sok-sok évvel ezelőtt.
 Csak pár nap... csak pár nap telt el, és máris megtörtént!
 Kezd beleszeretni Liz-be!
 Ökölcsapásként érte a tudatosulás, az arca fintorra húzódott.
- Hogy lehetek ekkora barom? Soha nem lehetünk egymáséi! Ezt már
 megtanulhattam volna, hiszen tudom mi lenne a vége, úgy járnánk
 mint Bellával! Egy ember, és egy vámpír soha semmilyen körülmények
 között nem lehet együtt! Lehetetlen!
 De Edward mégis vágyott rá. Akarta!
 Annyira szerette volna megérinteni, végigsimítani az arcán,
 beletemetni a fejét a nyaka hajlatába, érezni a meleg bőrét.
- Nem! Nem lehet! Mi a fenét csinálok egyáltalán?
 Legszívesebben teli torokból ordított volna.
- Még egy ártatlant tönkre akarsz tenni? - veszekedett magával.
 Persze, hogy nem akarta.
 Azonnal felpattant, és elviharzott a helyszínről, mielőtt még képes
 lett volna bekopogni hozzá.
 Csak futott, és futott, hogy kiszellőztesse ezt az őrületet a fejéből.
 Tudta, már nem lesz képes elengedni Liz-t.
 Önző volt.
 Sokkal jobb lett volna a lánynak ha sohasem ismeri meg.
 Az istenért... hiszen vért iszik, emberi vért!
 Hogyan lenne őt képes megcsókolni?
 Leginkább a hányást tudta elképzelni, az undort.
 És hogyan elégíthetné ki őt?
 Bármit képes volt megadni neki, gyönyörű ruhákat, ékszert, autót...
 de testileg?
 Miért gondol ilyenekre egyáltalán?
 Mi van ha soha nem kellene a lánynak?
 Liz eddig sem mutatott felé ki semmi érzelmet ami arra utalt volna,
 hogy tetszene neki.
 Edward elkínzott szemei előtt csak a lány arca lebegett.
- Hagyj engem békén! - ordította magában.
 Mire hazaért kész idegroncs lett, az ujjait a halántékára szorította,
 hogy a feszítés végre elmúljon.
- Miért kísértesz? Miért nem hagysz békén? - kérdezte, de még ő sem
 tudta pontosan, hogy kitől.
 Bella kísérti?
 A múlt játszik vele?
 Így bünteti őt a sors?
 Miért vele történik megint mindez?
 Ki kellett ürítenie az elméjét, hogy képes legyen ésszerűen gondolkodni,
 mert még rengeteg dolog várt rá este, de hogyan is lenne erre képes
 miközben a lány mindvégig ott lesz tőle egy köpésnyire, mindvégig
 látható lesz számára.
 Muszáj másra gondolnia, vannak másfajta teendői is, mintsem Liz-t
 bámulja egész éjjel.
 Főnök volt, felelős a dolgozóiért, a többi alkalmazottjáért.

                       XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


 Liz készen állt, hogy belevesse magát az első igazi munkanapjába.
 Azokat a ruhákat vette fel amiket Alice-szel együtt vásároltak,
 és még egy meglepetéssel készült a nagyközönségnek... kibontva
 hagyta a haját.
 Mélyeket lélegzett, és Alice biztató szavaira gondolt.

                       XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


 Edward az irodába bújva figyelte ahogy az alkalmazottak elfoglalják
 a helyeiket.
 Kint már toporogva várták, hogy bejuthassanak tombolni.
 Nézte ezeket az egyszerű embereket, akiket még irigyelt is kissé.
 Hiába is tetette magát annak ami sohasem lehetett már, így is,
 úgy is kilógott a sorból.
 Örök tizenhét éves maradt, akinek idősebb kinézetet kellett öltenie.
 Bár kinézetre hiába maradt mégis fiatal, a lelke és esze, idősebb
 volt három öregénél is.
 Nem tudtak neki már újat mutatni, nem igazán tudott már
 min meglepődni.
 Látta a világ hogyan változott meg az évtizedek alatt, és azt is
 látni fogja hova tart... tök egyedül.
 Az egész létezése hazugságokon alapult, az élete kamu, nem is
 szabadna élnie... azonban abban a pillanatban törlődött minden
 negatív gondolata amint megpillantotta a világ második leggyönyörűbb
 teremtését a földön... Elizabeth-t.
 Csodaszép volt, csupa csillogás, élettel teli... és az a hajzuhatag!
 Még a levegő is a tüdejében rekedt.
 Mintha szellemet látott volna... a múlt szellemét!
 Mintha Bella állt volna ott, de mégsem!
 A ruhája vadítóan dögös volt, merész, viszont Bella az életben nem
 vett volna magára ilyet, visszafogottan öltözködött, már-már fiúsan.
 A haja hasonló volt, Liz-é mégis hosszabb, és egyenesebb.
 Ki ez a lány?
 A múlt gúnyolódik vele most már biztos volt benne, vagy isten
 büntetése ez számára!
 Felmordult, és a fogát csikorgatta miközben az üvegnek dőlve nézte
 a látszólag is nagyon ideges Elizabeth-t.
 Le kellett mennie, hogy bemutassa Liz-t a többieknek, bár a lábai
 mintha ólommá váltak volna.
 Nagy nehezen összeszedte magát, az arca komor lett, és nyugodtságot
 erőltetve magára indult meg ki az ajtón, le a lépcsőn.
 Perceknek tűnt mire leért, ha lett volna szíve ami dobod, biztos
 kolibriként verdesett volna.
 Úgy érezte magát mint egy szűz, aki most először szólít le egy lányt.
 Mikor leért a dolgozók arcán meglepedtséget vélt felfedezni, ugyanis
 jóformán soha nem tette ki az irodából a lábát.
- Jó estét mindenkinek! - köszönt.
- Jó estét főnök! - zengték egyszerre az emberei.
- Úgy látom mindenki megérkezett, ezért szeretném nektek bemutatni
 az új kolléganőtöket Elizabeth Swenson-t, illetve Liz-t. - nézett
 a lányra, akinek eddig is szapora szívverése még jobban beindult.
 Liz-t, meglepte a férfi, nem számított arra, hogy be fogja mutatni
 a társaságnak.
- Sziasztok! - mondta szégyenlősen.
 Volt aki bólintott, volt aki tetőtől talpig végig mérte, de akadt
 olyan is aki köszönni is megtanult.
 Itt volt a nem túl szimpatikus szőke is, aki ugyan olyan szúrósan
 nézte mint először.
 Sokan voltak.
 A pult mögött két lány, a pult mellett még kettő akik hasonló
 öltözékben voltak, amolyan egyenruhában.
 Közel egy tucat öltönyös egybe nyakú fickó, akiknek már a puszta
 jelenléte is tiszteletet parancsolt.
- Kérek mindenkit, segítse Liz-t a mai napon, leginkább ti lányok. -
 mutatott és nézett a két pult mögötti szöszire, és barnára -
 Nem volt túl sok ideje betanulni, de Alice szerint nagyon ügyes.
 Egyenlőre ő még nem fog kiszolgálni, de segíti a munkátokat mindenben.
- Akkor mégis miben fog? - kérdezte a szőke fintorogva.
- Ezen a hétvégén leszedi a poharakat és az üvegeket, mosogat,
 törölget, és ha van kedve - nyomta meg a szót a szöszire nézve,
 hogy érezze, nem tetszik a hozzáállása - segíthet kávét is készíteni.
 - azután Liz-re nézett.
 A férfit mintha áram ütötte volna meg, olyan érzése támadt, ahogy
 Liz szemeibe nézett.
 Nagyot nyelt, bár próbálta úgy csinálni, hogy azt az emberek ne
 vegyék észre.
- Ó, persze! - bólogatott a lány - Alice azt is megmutatta.
- Remek! - felelte Edward - Nos hát, akkor kezdődhet az őrület.
 Jason, kérlek szólj Rick-nek, hogy indulhat a banzáj.
- Igen, főnök. - és Jason már úton is volt az ajtó felé.
 Eközben a zenét már beindította valaki.
 Ezzel Edward is megindult a lépcső felé, Liz pedig csak bámult
 utána mint egy kerítéshez kötözött kiskutya.
 A lány valamiért enyhe feszítést érzett a mellkasában, a szíve
 pedig lelassított.
 Csalódott volt, méghozzá nagyon.
 Mivel Edward már eltűnt a lépcsőfordulóban és vissza sem nézett,
 Liz kissé elszomorodva battyogott a pulthoz.
 A férfi alig várta, hogy az irodájába érjen, máskülönben akkora
 baromságot tett volna ami alapjában megrengeti a világot.
 Szélsebesen beviharzott, bevágva maga mögött az ajtót
 nekitámaszkodott.
 Szabályszerűen kapkodta a levegőt!
- Nem lesz ennek jó vége! - mondogatta.
 Mást sem látott maga előtt mint Liz-t, az arcát, az alakját, még
 az illata is átszállt rá, az érzékeit is rabul ejtve.
 Jézus!
 Micsoda szerelés van rajta!
 Az ablakból nem látta ennyire részletesen, pedig kiváló a látása.
 És az illata... az illata egyenesen bódítóan  hatott Edwardra,
 meg mert volna esküdni rá, hogy megszédült az élvezettől,
 még abban a pillanatban is magán érezte.
- Nem az istenit! - fogta meg a fejét.
 Edward, tudta meg fog őrülni ha ez így megy tovább, hiszen még
 alig látta, talán öt alkalommal.
 De akkor sem tagadhatta a nyilvánvalót... megőrjítette Elizabeth.
 Azt is tudni akarta mit gondol róla a lány, milyen alaknak tartja.
 Megkérhette volna Alice-t, hogy faggassa ki, mert ők láthatóan is
 kedvelték egymást... de Alice nem volt bolond, rögtön rájönne
 miről van szó, viszont Edward mélységesen titkolni akarta,
 főleg a családja elől.
 Ha a család tudomást szerezne erről, sosem szabadulna meg Alice-től,
 és Emmett beszólásaira végképp nem volt szüksége.
 És Lívia?
 Fogalma sem volt hogyan fogja ezt megoldani.
 Már hosszú ideje volt egy megszokott élete, család nélkül, a klub
 lefoglalta valamelyest a gondolatait.
 Elvolt a romlottabbnál romlottabb emberek között akivé
 ő maga is vált.
 Utcalánnyal élvezkedett, maffiózók, korrupt zsaruk és stricik vették
 körül nap mint nap, emberi véren élt.
 Ugyan, hogy a fenébe szerethetné őt egy ilyen kedves emberi lény
 mint Liz?
 Belerángatná ebbe az őrületbe?
 Mit adhatna ő neki?
 Kapna egy velejéig romlott, élőhalott roncsot, aki nem hogy megvédené,
 hanem bármikor veszélybe is sodorhatná.
 Edward az ablakhoz sétált, és homlokát az üvegnek vetve nézte a lányt
 miként boldogul a lenti bolondok házában.
 Egy percre sem állt meg, pörgött jobbra-balra, ügyesen feltalálta
 magát, tálcával egyensúlyozott ami meg volt pakolva poharakkal,
 azután elmosogatta azokat, majd újra a tömegbe vetette magát.
 Edward legszívesebben kikapta volna onnan, mert egyáltalán nem tetszett
 neki ahogy a férfiak meresztgették rá a szemüket, és az sem volt ínyére,
 hogy így hajtja magát a lány.
 Edward azon tűnődött vajon milyen oka lehet rá a lánynak?
 Nem hallotta a gondolatait ami aggasztotta, viszont annál többet hallott
 másokéból.
 Még a pultosai Carmen, és Megan is róla sutyorgott.
 Carmennel nem is volt gáz, de Megan... esélyt sem ad Elizabethnek.
 Megan pufog amiért a főnöke leteremtette mindenki előtt az
 új liba miatt, és mert féltékeny volt Liz-re, hogy ilyen figyelmet kapott
 Edwardtól, ő pedig soha.
 Edward nagyon unta már az efféle nőket, a gondolataiktól egyenesen
 idegbajt kapott.
 Egész éjjel azon rágódott, hogy hogyan fogja hosszabb távon elviselni,
 hogy a lány nap mint nap itt lesz tőle karnyújtásnyira, érinthetetlenül.