51.fejezet : Vég és kezdet

Sziasztok!
Hát eljött a pillanat amikor is elbúcsúzunk ettől a történettől,
de ne szomorkodjatok.
Holnap ha szeretnétek már töltöm is fel az új első fejijét.
Bocsi az 1 napos csúszásért, de tegnap nagyon sok dolgom akadt.
Remélem tetszeni fog ez a rész, komizzatok sokat,
köszi, puszi!


Edward szemszög :

- Bella... Bella egy... egy HIBRID! - mondta Carlisle
 döbbenten.
 Nem csodálkoztam a reakcióján, én teljesen kővé dermedtem,
 a hátamon is felállt a szőr.
 A két szememmel láttam mi történt, mivé vált a feleségem,
 de nem akartam elhinni.
 A farkas is egyenesen ránk meredt, meg sem moccant.
 A fülsüketítő üvöltés és a nyüszítés között mégis
 hallottam valami mást... valami hangot, nem teljesen
 értettem eleinte, de megpróbáltam rá koncentrálni.
- Mi... istenem... hogy... farkas...
 De ez nem Carlisle volt... hanem Bella.
 Még jobban koncentráltam.
- Hogy lehet... mi történik velem...
  Egyre tisztább lett.
- Edward... - hallottam a nyüszítés mögül - Segíts!
 Észhez tértem.
 Bellát... Bellát hallottam, ebben már biztos voltam.
 Én is előrébb araszoltam.
- Kicsim... Bella, figyelj rám. Nyugodj meg, érted?
 Próbálj lenyugodni. Hallom a gondolataidat. - néztem
 rémült szemeibe - Hallak téged...
 Ismételt nyüszítés.
- Edward, segíts! Mi fene ez? Mi történik velem?
- Próbálj lenyugodni. Nem tudom, hogy lehetséges, de
 egyszerre vagy vámpír és alakváltó. - Carlisle a fejét
 kapkodta köztünk.
- Te hallod őt? - kérdezte kíváncsian.
 Válasz helyett bólintottam.
- Csináljatok valamit! - hallottam kétségbeesett szerelmem
 - Én... én nem akarom ezt! - sírt.
- Tudom kicsim, tudom. - mondtam nyugtatóan felé lépkedve
 - Carlisle-lal kiderítjük mi történik veled, esküszöm.
- Ne gyere közelebb! - kiáltott, mire megtorpantam -
 A szagod... a szagod olyan más, én... én... - kapkodta
 a levegőt.
- Hát persze. Ne haragudj. Te most másként érzel.
- Nem akarlak... bántani. - lépett hátra - Nem... tudom...
 irányítani... - vicsorgott - az érzéseim...
- Igen, ösztönös. Most más, mert farkas vagy és a vámpír
 az ellenséged.
- Kérlek... - nyögött fel - siessetek! Nem bírom!
- Tudod mit? Carlisle-lal mi most bemegyünk a dolgozó
 szobába, megpróbáljuk elérni Samat és tanácsot kérünk tőle,
 te pedig addig menj fel a szobánkba. Így jó lesz?
- Oké. - lihegte - De... ne hagyjatok magamra.
- Sose tenném. - feleltem - Itt maradunk mind a ketten,
 ha kellek csak szólj, meghallak. Próbálj lazítani, úgy
 hátha jobb lesz.
 Ezzel a hatalmas farkas magába szipogva, maga alá húzott
 farokkal felsétált.
 A gondolatai csak úgy ordítottak.
 Nagyon félt.
- Carlisle... - fordultam felé.
- Azonnal intézkedem. - nézett rám még mindíg döbbent
 arcával - Máris hívom Alicet, neki meg van a számuk, még
 az esküvő okán.
 Az ő fejében azonnal a kutatás volt a fő cél.
 Segíteni akart és mint tudós orvos a végeredmény sem volt 
 utolsó, neki ez szenzációt jelentett.
- Rendben, de Alice-nek erről csak később beszélj.
- Természetesen. Most Bella a legfontosabb.
- Köszönöm. - hálálkodtam és már hívta is a hugomat.
 Míg apám telefonált fel-alá járkáltam, kikoptattam a
 szőnyeget.
 Mire Sam-mel beszélt, totálisan idegsukkos lettem.
 Hallottam minden egyes szót, a kiakadástól a tennivalókig.
 Amint befejezték, száguldottam is az emeletre elmondani
 mit tegyen.
 Az ajtó előtt megálltam, nem akartam még jobban felzaklatni.
- Bella, hallassz?
- Igen, persze. Ilyen fülekkel nehéz nem hallani. - morogta.
- Beszéltünk a farkasokkal, Sam azt üzeni, hogy a legfontosabb
 a dühöd elfojtása. Amíg nem nyugszol le, nem tudsz vissza
 alakulni.
- Fantasztikus! És mégis hogyan mikor egy rohadt kutya
 bőrében vagyok? Mi a fene történik velem? Hogy lehetséges
 ez bassza meg?! - hát nem tűnt egyszerű dolognak ez a
 megnyugvás.
- Minnél jobban idegeskedsz, annál tovább maradsz ebben a
 testben.
- De mégis, hogy csináljam? Hogy lett belőlem ez a dög?
- Carlisle azon van, hogy kiderítse. Végy mély lélegzetet,
 próbálj kizárni minden gondolatot és feküdj le. - ez
 általában nekem is bejött.
- Ürítsem ki a fejem? Könnyű azt mondani. Ne haragudj...
 tudom, hogy csak segíteni akarsz, de ezt... egyszerűen
 nem bírom elviselni.
- Elhiszem és megértem, én is kétségbe vagyok esve. Nem
 tudom hogy segíthetnék, ha bemegyek csak rontok a helyzeten.
 Kérlek próbáld meg amit Sam javasolt.
- Rendben. Te pedig ne merészeld ezért is magadat hibáztatni,
 ez nem miattad van. Az a rohadék tuti csinált velem valamit
 amíg eszméletlen voltam.
 Erre nem válaszoltam, mert bizony én is tehettem róla, én
 indítottam be ezt az egészet.
- Pihenj le. Lent leszek Carlisle-lal. Kiderítjük mi ez az egész.
- Jól van, megpróbálom.
 Aztán lementem.

 Bella szemszög :

 Teljesen pánikban voltam.
 A düh és a félelem még mindíg tombolt bennem.
 Ürítsem ki, ürítsem ki.
 Hát ez nem éppen tűnt egyszerű feladatnak.
 Folyton az járt a fejemben mit tettem nemrég, hogy néztek rám
 Edwardék és, hogy mi a fenét keresek én ebben a testben.
 Kattogtam... nagyon kattogtam.
 Az idegeim pattanásig feszültek.
 Nekem vámpírnak kellett volna lennem és boldogan élni a
 VÁMPÍR férjemmel és családommal, ehelyett egy... egy HIBRID
 lettem.
 Miért velem történik ez?
 Annyira elegem volt mindenből, hogy mindíg velem történnek
 ilyen borzalmak.
 Egy órába tellett mire végre elkezdtem lecsillapodni és még
 félbe mire teljesen lenyugtattam magam.
 Éreztem ahogy a csontjaim visszarendeződnek, a bunda eltűnt,
 a pofám arccá alakul, a szőr helyére haj kerül.
 A csontjaim ropogtak, de egyáltalán nem fájt.
 Mire kinyitottam a szemem, újra ember... vámpír... vagy mi voltam.
 Meztelenül feküdtem a szőnyegen ismét véres testtel, ami már rám
 száradt.
 Magamat látva a tükörben ismét elkapott a hányinger és az undor,
 de gyorsan lehűtöttem magam.
 Beszaladtam a fürdőbe és azonnal a tusoló alá vetettem magam.
 Olyan forró fürdőt vettem amit a bőröm csak eltudott viselni.
 Elhasználtam egy tubus tusfürdőt és egy sampont.
 Mindent le akartam magamról vakarni, a vért, a szagot... a szégyent.
 A könnyeim eközben megállíthatatlanul folytak.
 Mi lesz ezután?
 Nem tudok majd Edward közelében lenni?
 Ez most már örökre így lesz?
 Hogy fogok hozzábújni?
 Senkit sem akartam bántani.
 Az viszont tény, hogy a szüleimet kétszeresen, véglegesen
 elfelejthettem.
 Ha egy ilyen torzszülött a közelükbe kerülne... bele sem mertem
 gondolni.
 Sokkal jobb leszek nekik holtan, mint így.
 Kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem, felöltöztem,
 aztán lassú léptekkel lesétáltam Edwardékhoz.
 Nem tudtam, hogy nézzek a szemébe.
 Már hallotta, hogy jövök.
 A nappaliban állt, a kandalló mellett.
- Látom sikerült lenyugodnod. - nézett rám.
- Hát az túlzás, de megpróbálok nem ezekre az érzésekre koncentrálni.
 - egy kis csend - Carlisle talált már valamit?
- Dolgozik rajta, de sajnos ez nem megy ilyen gyorsan. Napokba,
 hetekbe is beletellhet.
- Hát persze. - mondtam elszontyolódva.
 Nem tudom miért is gondoltam, hogy varázsütésre kész lesz.
 Talán csak bíztam benne.
 Tudtam, hogy apósom mindent megtesz azért az eredményért, de
 eközben más dolgok is akadtak.
 A halálunk megrendezése Edwarddal félelmetesen fájdalmas és
 szükséges volt.
 Carlisle visszament Forksba, apuék nem is tudtak róla, hogy eljött.
 Aztán megkapta a két család a hírt miszerint repülő szerencsétlenség
 történt és minket nem találtak meg.
 A rendőrök szerint a cápák martalékául eshettünk.
 Eleinte anyuék ezt nem tudták elfogadni és bizakodva ragaszkodtak
 a keresésünkhöz.
 Aztán hetekkel később... feladták.
 Összeomlottak.
 Carlisle ahogy ígérte szemmel tartotta őket és egymás támaszai lettek
 a gyászban.
 Leírhatatlan volt a szüleim fájdalma.
 A messzi távolból kértem fohászt a bocsánatukért, a fájdalmukért és
 minden rosszért amit tettem velük, amit el kellett szenvedniük miattam,
 na persze csak magamban.
 Emiatt is hosszú-hosszú időn át lelkiismeret furdalásom volt.
 A temetésünk után Carlisle-ék elhagyták Forksot arra hivatkozva, hogy
 nem bírnak itt tovább élni, mert túl sok minden köti őket Edwardhoz.
 Charlie-ék magukra maradtak és én ebbe majd belepusztultam.
 Öt évente titkos látogatásokat tettünk Edwarddal mert tudni akartam
 hogyan élik tovább az életüket.
 De ne szaladjunk ennyire előre.
 A temetés után a Cullen klán újra együtt volt.
 Sokat kellett dolgozni, hogy el bírjam viselni a vámpírok közelségét
 farkasként.
 Az illatuk olyan volt nekem mint a bomba.
 Több alkalommal is átlényegültem emiatt.
 Az evési szokásaimról nem is beszélve, attól tartottam, hogy kiírtom
 a területi vadállományt.
 Eközben Carlisle megtalálta a probléma okozóját.
 A nappaliban gyűlt össze mindenki.
- Gén mutáció. - mondta Carlisle.
- De mégis hogyan? - kérdezte Edward.
- Bella, nem emlékszel rá, hogy esetleg... valamikor megharapott...
 Jacob?
- Nem. Semmi ilyenre. Bár akadt pár alkalom amikor eszméletlen voltam,
 de harapásnyom nem volt a testemen. De miért?
- Farkasmérget találtam a véredben. - egy kis szünet - Ha megharap egy,
 abba belehalunk. Ezek szerint egy valami történhetett... lecsapolta
 a mérgét és valószínű, hogy a szádon át juttatta a szervezetedbe.
 Szerintem a terve az volt, hogy ha Edward mégis megpróbál átváltoztatni...
- Azt ne éljem túl. - fejeztem be helyette.
- Igen. - bólintott Carlisle.
- Inkább látott volna halottnak. Hagyott volna meghalni?
- A farkasok ösztönösen cselekszenek, ők az ellenséget látják bennünk,
 akitől az embert meg kell védeni így... vagy úgy.
 Nem akartam hinni a fülemnek.
- És nálam mégis milyen mutáció következett be?
- Úgy nevezett Morfológiai mutáció. Leginkább a külsőre vannak hatással.
 Forma, szín, méret. Ez megmagyarázza miért változol farkassá, miért
 lesz szürke a bundád és miért leszel ilyen óriási. Hiába telt el több
 mint egy év, a szervezeted, a csontjaid, a véred felszívta a mérget
 és azóta is benned kering.
- Meg fog ez változni valaha?
- Sajnálom, de a mutáció már megtörtént. A vámpír és a farkas méreg
 összekeveredett.
 Elborzadtam, hogy örökre így kell élnem.
 A torkomba gombóc nőtt és inkább, hogy senki ne lássa a bőgésemet
 hátatfordítottam és megindultam a kert irányába.
 Mire kiértem, Edward már mellettem is termett.
- Előttem ne szégyelld. - fordított maga felé - Sírd ki magad nyugodtan,
 ha az segít... gyere, bújj ide. - és én hozzábújva zokogásba kezdtem.
- Mindent elvett tőlem... mindent. - nem kellett kimondanom a nevét,
 tudta kiről beszélek.
- Egyvalamit nem. - símogatta meg a fejem - Még mindíg itt vagy velem,
 örökre.
 Igen, ez igaz, nem tudott szétválasztani minket, én helyettem ő lett
 a vesztes.
- Szeretnél beszélgetni?
- Igen, lehet jót tenne. - feleltem.
 Ki másra támaszkodhattam volna, ha nem a férjemre, társamra.
 Elmondtam neki minden szívfájdalmamat, félelmemet.
 Mindenre az volt a válasza:
- Megoldjuk, nincs lehetetlen.
 És igaza lett, tényleg megoldottuk.
 Rengeteget gyakoroltam az átalakulást, már csak akkor változtam át,
 ha én akartam.
 Teljesen hozzászoktam a vámpír szaghoz is, egyáltalán nem zavart többé,
 végre újra az én Edwarddommal aludhattam, hozzábújhattam.
 Lassan megszoktam a kettős létet.
 A kecskéket leváltottam sertés és szárnyas húsra amit a piacon
 vásároltunk sok-sok mérföldre, nagy mennyiségben.
 Véresre sütöttem, így nem lett annyira vér hiányom és a hús is bekerült
 a szervezetembe.
 Nem is értem, hogy bírtam ezeket megenni az emberi vega életem után,
 de muszáj volt, ha kordában akartam tartani a bennem lakó lényt.
 Ahogy azt már említettemöt évente visszajártam Forksba, ahol
 végignéztem az édesapám halálát is.
 Szerencsére a legszebb halált halta... ágyban... álmában érte.
 Anya két évvel később távozott el hetvenhat éves korában.
 Őt már nem láthattam.
 Lehet jobb is volt így.
 A sírjukhoz mindíg visszajárok.
 Mi és a Cullenek pedig azóta ismét visszatértünk szeretett Forksunkba,
 ahol az emlékeinkkel ismét gimisek lettünk, Carlisle pedig... orvos.
 Így élünk tovább csakúgy mint régen, mintha mi sem történt volna.

                                                            VÉGE