Lélek tánc : 4.fejezet

Sziasztok!
Az ünnepre való tekintettel, elhoztam a 4.fejit, hogy ne unatkozzatok.
Elnézést az esetleges hibákért, de gyorsba írtam, remélem azért
tetszeni fog nektek.
Puszka


 Tettem egy lépést, majd még egyet, amíg csak nem a bejárathoz értem.
 Nem tudtam merjek-e bemenni.
 Végig simítottam az üvegajtón és nekidőltem.
 A Cullen villa.
 Már el is felejtettem mennyit voltam itt, vele, a szobájában, a családjával.
 Lassan kinyitottam az ajtót és beléptem a régi nappaliba.
 Ledöbbentem.
 Mindent por lepett, a falak megszürkültek, lekoptak, a bútorok egy része
 maradt csak itt, azok is fénytelenné váltak.
 Körbesétáltam az egész alsó szinten, végigsimítottam mindenen amin csak
 tehettem.
 Mikor lent végeztem, szintenként minden helyiséget átnéztem, az utolsóba
 remegve léptem be.
 Ebben a szobában volt a legnagyobb üresség, csak egy szekrény maradt amit
 régen rengeteg CD borított ABC sorrendben, minden más eltűnt.
 Összecsuklottam és lefeküdtem összegömbölyödve a földön, sírni akartam.
 Elvesztettem az egyetlen férfit akit életemben szerettem és egy olyan
 kapcsolatba menekültem, amibe nem voltam boldog.
 Olyan sokáig feküdtem itt, hogy elkezdett sötétedni, ezért elkezdtem lassan
 lecammogni emberi tempóban, hogy Alain ne kezdjen aggódni mielőtt dolgozni megy.
 Leérve még egy pillantást vetettem a konyha felé, ahol Esme finom ételeket
 készített csak is nekem.
 Megálltam az ajtóban és elméláztam, ekkor hátulról átkaroltak.
- Tudtam, hogy utánam fogsz jönni, nem fogsz elkésni? - kérdeztem szemlecsukva.
 Erre megcsókolt a nyakamon, de észrevettem, hogy az illat nem stimmel,
 ismertem, de ez nem Alainé volt.
- Hát persze, hogy utánad jöttem. - azonnal kipattant a szemem a gyönyörű hang
 hallatán - Megmondtam, hogy még egyszer nem engedlek el.
 Azonnal elugrottam tőle és szembefordultam vele.
- Istenem... te... hogy... - hebegtem - Alice, a fenébe! Te figyeltettél Alice-szel!
 Nem kaptam választ, csak kutató tekintetet.
- Edward, eltelt újabb tíz év. Miért nem hagysz békén?
- Miért tenném Bella? Szeretlek és te is szeretsz engem, láttalak a szobámban,
 láttam mióta vagy itt, tudom, hogy csak miattam maradtál.
- Én csak... itt lyukadtam ki, futottam... voltam Charlie sírjánál és... kiborultam.
 Aztán itt volt a ház... és előjöttek az emlékek. - össze-vissza beszéltem.
- Nyugodj meg. - mondta.
- Miért jöttél ide?
- Azért, hogy visszakapjalak végre.
- Az nem fog menni Cullen. - szólalt meg egy harmadik személy - Ő már
velem van.  - mondta birtoklóan Alain.
 Edward felé fordult és meredt szemekkel nézett a jövevényre.
- Te meg ki az ördög vagy? - kérdezte meglepedten.
- Ha az ördög nem is, de Bella párja biztosan. A nevem Alain Philipp, te pedig
 gondolom Edward Cullen. Sokat hallottam rólad.
- Igazán? Ezek szerint nem lettem elfelejtve? - kérdezte gúnyt ütött hanggal
 rám kacsintva Edward.
- Mint láthatod, el lettél. - termett mellettem Alain és átkarolta a derekamat,
 majd felém fordult - Mehetünk kedvesem? - kérdezte tőlem.
- I-igen... pe-persze... - dadogtam.
 Nem akartam, hogy balhé vagy bunyó legyen.
 Sajnálattal néztem szerelmem felé, aki láthatóan is rosszul viselte ezt a
 helyzetet.
 Sajnáltam, de nekem már megvolt az életem, Alainnel.
 Ha hittem volna Edwardnak lehet, hogy ugyan úgy jártam volna mint emberként.
 Hogy-hogy egyedül jött?
 Mióta láthatott a villában?
 Miért várt eddig?
 Csak úgy özönlöttek a kérdések a fejemben.
 Nem akartam őt otthagyni egyedül, még valami hülyeséget csinált volna.
 Eldöntöttem... amint Alain elmegy, visszatérek Edwardhoz, hogy ránézzek nem
 csinál-e butaságot.
 Alain kilencre ment dolgozni, addig is engem nyugtatgatott.
 Amint elindult, összekaptam magam és visszamentem a Cullen villába.
 A szobájában találtam rá, az erkélyajtónak támaszkodva, az erdőt bámulva.
 Amikor beléptem még akkor sem nézett felém.
- Minek jöttél vissza? - kérdezte hidegen.
- Csak... szerettem volna látni, hogy jól vagy-e?
- Hogy jól vagyok-e? - gúnyos kuncogással megrázta a fejét.
- Akarod, hogy inkább elmenjek?
- Tudod, hogy soha nem akarnék ilyet. - fordult felém - Tőled, soha. - lépett
 felém egyet.
- Edward, miért csinálod ezt?
- Mert végre visszakaphattalak volna, annyira akartam... erre tessék... már
 választottál.
- Mit vársz tőlem?
- Semmit nem várok, csak reménykedtem. - felelt édesen - Te vagy a mindenem,
 az életem, nem tehetek róla.
- Erre gondolhattál volna korábban is, de már mindegy.
- Igen, mindegy. - mondta keserűen.
- Ugye nem csinálsz hülyeséget? Alice, mesélt nekem  Olaszországról. Remélem,
 meg sem fordult a fejedben? - ahogy elnéztem bármire képes lett volna.
- Miért érdekel, hogy mi lesz velem?
- Mert sze... - majdnem kiböktem amit nem szabadott, Edward pedig nem volt
 hülye - Mert szeretném ha boldog lennél. - egyet hátra léptem, ő előre.
- Komolyan Bella? - zsebre dugta a kezét és lassan elindult felém - Nagyon jól
 tudod, hogy én miképpen lennék boldog. - került meg engem és közben
 végigsimított a lapockámtól a vállkulcscsontomig.
 Beleremegett minden egyes porcikám és ezzel ő is teljesen tisztában volt
 mit hoz ki belőlem ez az apró érintés, emberként sem bírtam magammal az
 ilyenek miatt, hát most miért lett volna másként?
 Nagyon megeröltető volt egy helyben, mozdulatlan maradnom, a szemeimet
 lecsuktam és próbáltam valami másra koncentrálni, nem pedig arra, hogy fél
 percen belül leteperem és az isten sem állít meg.
 Azt sosem bocsátottam volna meg magamnak Alainnel szemben.
 Edwardba voltam szerelmes, de Alain volt a párom.
 Edward illata egyre jobban az orromba kúszott, teljesen megbolondítva az
 elmémet és az érzékeimet.
 Azon kaptam magam, hogy szemben állok vele, a testünk majdnem összeért,
 ajkaink elnyíltak, belélegezve egymás illatát.
 Amint kinyílt a szemem már késő volt, isteni forró ajka az enyémre tapadt
 birtoklóan, simogatóan, édesen, de csak egy pillanatig, mert elhúzódott.
 Másra nem is tudtam gondolni csak, hogy ne hagyja abba, könyörgően néztem rá,
 de ő nem jött vissza.
 Teljesen a hatása alá kerültem, akartam őt.
 Láttam a csillogást a szemében, tetszett neki, ez volt a szándéka, ezt akarta
 kihozni belőlem.
 Eszemet vesztve ott termettem előtte, elkaptam a tarkójánál, beletúrtam a hajába
 és lehúztam magamhoz, mohón csókolni kezdtem ajkait.
 Tetszett neki mert ő is egyre jobban bepörgött, közelebb vont erősen szorítva
 a csípőmnél, én pedig annál vadabbul húztam magamhoz.
 Végignyaltam mézédes ajkain, nem tudtam betelni ezzel az érzéssel, a szerelem
 elhatalmasodott felettem, nem bírtam tovább.
 Tíz évvel ezelőtt már elvesztettem őt a baromságom miatt, még egyszer nem
 engedhettem el mert önfejű vagyok.
 Minek próbáltam áltatni magam, hiszen mindíg is ő jelentette nekem a
 világmindenséget.
 A fenébe is a haraggal és az elmúlt nyolvanegy évvel, eldöntöttem, soha többé
 nem engedem el őt magam mellől.
- Szeretlek. - bukott ki belőlem.
- Én is nagyon szeretlek. - válaszolt - Ugye, ez azt jelenti, hogy velem maradsz?
 Mélyen a szemeibe néztem.
- Ha tényleg akarsz engem. - incselkedtem.
 Haragos, de huncut nézést villantott, egy másodperccel később pedig már a
 földön feküdtem alatta, akárcsak mint régen amikor először hozott a villába és
 mutatott be a csládjának. Ugyan ebben a szobában voltunk, ugyan ebben a pózban.
 Fel is kacagtam az emlékre.
 Edward nem kérdezte meg mi ütött belém, sejtette, egy rugóra járt az agyunk.
- Mintha nem tudnád mit akarok a legjobban. - mondta majd megcsókolt.
 Lábaim autómatikusan szétnyíltak és dereka köré csavarodtak, kezem pedig
 farmerja hátsó zsebeibe pihentek ezzel is teljesen leszorítva magamhoz,
 a lábaim közé.
 Ő a fejem mellett támaszkodott nehogy összenyomjon, mintha elfelejtette volna,
 hogy már nem ember vagyok.
 Egyre hevesebbek lettünk, a testünk akarva-akaratlanul nekiállt mozogni, ezzel
 is jobban feltüzelve a másik vágyát.
 A kezem felfelé indult meg az ingje gombjai felé, amit amint elértem már
 gomboltam is ki mohón, gyorsan.
 Ő sem tétovázott sokáig, pillanatok alatt lesegítette rólam a pólómat, a
 melltartóm még maradt.
 Csókjai elkezdtek lefelé vándorolni végig az államon, a nyakamon, le a
 dekoltázsomig.
 Ha lett volna szívem, a vén ketyegő itt csődött mondott volna.
 A hátam úgy feszült ívbe mintha madzagon rángatnák a testemet.
 Sosem éltem át ilyet azelőtt, csodás érzés volt, csókjai csak úgy perzselték
 a bőrömet ahol csak hozzám ért.
 Megfordítottam az állást, hogy én kerüljek felülre.
 A nadrágja elég szoros volt a vágya miatt, de én tetézve a dolgot pont ráültem,
 hogy érezzem mennyire kíván.
 Teljesen megfeszült alattam, én pedig ahogy símogattam a mellkasát fel-le
 mozgásommal az őrületbe kergettem, úgy szorította a csípőmet, hogy ha nem
 vámpír lettem volna, összeroppantja a csontom.
 Lehajoltam gyönyörű felsőtestéhez és elkezdtem nyalogatni a mellbimbóját,
 mire a csípője megemelkedett és felszisszent.
 Szépen lassan barangoltam be a testét egy kis helyet sem hagyva, az ágyéka
 lökött egyet és a háta megfeszült.
 Épp kezdtünk volna nagyon belemerülnia játékunkba, amikor ránk rugták az ajtót.
 Alain!
 Alain ezek szerint kijátszott és végig minket figyelt.
 De tévedtem.
- Istenem!  - kiáltott fel Alice - Már megint rosszkor!
- Ti meg... - hebegett Emmett - Csak nem azt... - kacagott kajánul.
- Bocsánat, mi csak azt hittük... - sütötte le szemét Carlisle - Nem érdekes.
 Menjünk. - szólt a többieknek.
 Mindenki elindult lefelé, hogy magunkra hagyjanak.
- Hahó! - szólt utánuk Edward - Valaki bezárná az ajtót?
 Jasper termett ott és elnézést kérve eleget tett a kérésnek.
 Ha tudtam volna, biztosan elsüllyedek szégyenemben, de ehelyett rádőltem
 Edward mellkasára és mindketten kacagásba kezdtünk.
- Azok az arcok...
- Nem kis meglepi lehetett. - jegyezte meg szerelmem.
- Ez nem kicsit kínos. - mondtam.
-Hát, engem legalábbis nem igazán láttak még így.
 Újabb nevetés tört ki belőlünk, de aztán eszembe jutott Alain és elszállt
 minden jókedvem, ezt ő is észrevette.
- Mi a baj kicsim? - símogatta az arcomat.
- El kell neki mondanom... - tudta kiről beszélek - kihasználtam és becsaptam.
- Ez nem igaz Bella, te csak próbáltál élni, boldog lenni, az nem bűn.
- De ő szeret engem, én pedig páromnak választottam annak ellenére,
 hogy tudtam soha nem fogom viszonozni az érzéseit, ő bízott bennem.
- Gyere ide. - húzott magához - Akarod, hogy veled menjek?
- Nem. - ráztam meg a fejem - Ezt én csináltam, én is fogom egyedül megoldani.
 Ennyit megérdemel, mégha meg is gyűlöl. - ebben biztos voltam.
- Oké, öltözzünk fel és menjünk le.
 Erre kikerekedett a szemem.
- Nem hiszem, hogy nekem... - húzódtam el.
- Jaj Bella, mindenki alig várja, hogy láthasson. Szerinted ők miért vannak itt?
- Én azt hittem... - nem hagyta befejezni.
- Rosszul hitted, nem miattam jöttek, ők a család tagjaként szeretnek téged.
 Eléggé szégyelltem a tíz évvel azelőtti viselkedésemet.
- Oké, menjünk. - adtam meg magam.
 Felöltöztünk és lesétáltunk.
- Sziasztok. - köszöntem Edwardba kapaszkodva.
 Nem tudtam, hogy fognak reagálni.
 Néma csend fogadott, Carlisle és Esme ámulva néztek rám.
 Szerelmemre pillantottam, aki mosolygott, valószínű Carlisle-ék gondolatain.
 Büszle volt.
 Valaki krákogott egyet, aztán ezt követően csak azt láttam, hogy Alice rohan
 felém a nevemet kiabálva és az ölembe vetette magát.
 Még szerencse, hogy olyan vagyok mint a beton és erős mint a bivaly, különben
 csúnya bukfelc lett volna a vége.
 Szanaszét puszilt, aztán Jött Carlisle és Esme egy öleléssel, Emett pörgetéssel,
 Jasper kézcsókkal és még Rose is megszorongatott.
 Hatalmas kő esett le a (szívemről), nem ilyen fogadtatást vártam az utolsó
 találkozás után.
 Ha képes lettem volna, tutira elpityeredek örömömben.
 Váltottunk pár szót, aztán :
- Elnézéseteket kell kérnem, de nekem most el kell mennem,
 van némi elintéznivalóm.  - azt nem mondtam mi vagy kivel,
 ők nem is tudtak róla, máskülönben Edwardot sem lepte volna meg,
 Alice nem látta.
- Máris elmész? - kérdezte Esme aggódva.
- Csak egy rövidke időre. Hamarosan visszajövök, megígérem. - láttam, hogy
 megnyugodott.
 Edward kikísért a verandára, majd egy finom csók után utamra engedett.