49.fejezet : A NAGY nap

Sziasztok!
Nagyon örültem, hogy már egyre többen komiztatok.
Ez kérlek most se legyen másként.
Van egy rossz hírem is, a történet hamarosan véget ér,
2-3 feji lesz már csak.
De van egy jó hírem is, azonnal hozok egy másikat,
remélem azt is épp ennyire fogjátok majd kedvelni.
Jó szórakozást kívánok mindenkinek.
Pusszancska



Végre leérettségiztem.
 Öt tantárgyból vizsgáztam, sikeresen.
 Matek, Töri, idegen nyelv ( olasz ), Biosz és Földrajz.
 Nem azt mondom, hogy tökéletes lett, de átmentem, hála az én
 fantasztikus, szuperagyú, mindent tudó szerelmemnek.
 A szüleim nagyon büszkék voltak rám.
 Az ajándékom egy arany nyaklánc lett, amit egy fényképtartós
 medál ékesített, benne önmagam fényképével a szüleim ölelő
 karjai között.
 Ez a kép az Általános Iskolai ballagásomon készült.
 Teljesen meghatódtam.
 Nem tudhatták mennyit jelent ez nekem még a későbbiekben is.
 Szegények, ha tudták volna mire készülök..., hogy hamarosan
 végleg elveszítenek, örökre.
 Hatalmas önzőségnek tűnhetett tőlem, de mit tehettem volna?
 A férj jelöltem egy vámpít volt, ő örökké élhetett, de ha
 ember maradok... nélkülem.
 Mi nem akartuk ezt.
 Együtt akartunk maradni, amíg csak megtehettük.
 Anyuékkal nem tehettem meg, hogy átváltoztatom őket.
 Nem értették volna meg és nem is akarták volna.
 Mindenki azt tartotta a leghelyesebbnek, ha a nászút alkalmával
 a hazafelé tartó úton, a magánrepülőnk a tengerbe vész, amit
 soha nem találnak meg.
 Ezzel minden le lesz tudva.
 Az esküvőnket Július huszadikára helyeztük át.
 Nem akartam ismételten augusztust, hisz akkor történt minden
 borzalom.
 Az Edwarddal közös házunkba készülődtek a lányok, a Cullen
 villában a fiúk.
 Mindenhova kísérettel mentem.
 Fodrász, manikűrös a sminkemet viszont Alice készítette el.
 A ruhám még mindíg észbontó volt és be kellett vallanom,
 nagyon szépnek éreztem magam.
 A kesztyűm teljesen elfedte a hegeket a csuklómon.
 Anya már ekkor is pityergett.
 Kizártam a fejemből minden addigi borzalmat és csak a boldog
 jövőnkre koncentráltam.
 Mindenki olyan gyönyörűen nézett ki.
 Rose éjkék, mély dekoltázsú, hátul combig hasított, nyakba
 kötős selyem ruhát viselt.
 Alice tűzpiros comb középig érő bonyolult fekete mintás
 koktélruhát.
 Esme a hajszínével megegyező barna, térdig érő, oldalt
 felsliccelt csipkeruhát, anya pedig ezüszszínű szatén
 hosszú szoknyás kosztümöt.
 Annyira boldog voltam, hogy végre tényleg eljött ez a
 pillanat is és ez csakis a már hatalmas Cullswan klánnak
 lett köszönhető.
 Megmosolyogtatott.
 Nagyon kíváncsi voltam a fiúkra is.
 Elképzeltem az én csoda hercegemet fekete öltönyben,
 ami úgy símult a tökéletes testéhez mintha ő lenne
 a világ legfantasztikusabb modellje.
 Fehér hibátlan ing, fekete nyakkendővel.
 Háromnegyed egyre a Városházán kellett lennünk,
 egykor kezdődött az esküvő.
 Senki nem láthatott, még a násznép sem, akik nem csak
 emberek, hanem vámpírok és farkasok is voltak egyaránt.
 Egy személy nagyon szúrta a szemem, ez nem lehetett más
 mint Tanya, ugyanis ő volt előttem Edward... játéka és
 még szépen fejeztem ki magam.
 De neki is hálásnak kellett lennem amiért besegített
 a keresésembe.
 Biztos voltam benne, hogy nem értem tette, de a lényegen
 mit sem változtatott.
 Mi öten mentünk egy autóba, Carlisle Audijával, Rose
 vezetésével.
 Az épületbe, a hátsó ajtón kellett bemennem, hogy ne
 vegyenek észre, majd egy szobában kellett várakoznom
 míg mindenki el nem foglalta a teremben a helyét és fel
 nem csendült Edward bevonuló zenéjének hangja.
 Ez volt az a pillanat amikor kezem, lábam remegni kezdett
 és csak ekkor fogtam fel igazán, hogy tényleg férjhez megyek,
 ráadásul egy misztikus lényhez.
 A kezemmel legyezve próbáltam hűteni magam és mélyeket
 lélegeztem.
 Kicsivel jobb lett, de nem tökéletes.
 Tudtam, hogy apu az ajtó előtt vár rám, hogy karöltve
 kísérhessen a terembe Edward oldalára.
 Biztos voltam benne, hogy Charlie is nagyon izgult.
 Akkor döbbentem rá... ez az utolsó nap amikor együtt lehetünk
 a szüleimmel.
 Reggel nyolckor már a repülőn fogunk ülni úton Skócia felé
 a halálom és új életem helyszínére.
 Carlisle évekig élt itt, Londonhoz az otthonához közel.
 Kb. kétszázhetven évvel ezelőtt vásárolt magának egy kissebb
 kastélyt a Skót-felvidéken.
 Épp eszű ember nem lakik ott, hisz arra nincs élet, se ember,
 se semmi csak hegyek és a pusztaság.
 Nekünk pont erre volt szükségünk.
 Érdekes mód Carlisle valahogy elintéztette, hogy legyen
 minden bevezetve, villany, víz és még gáz is.
 Úgy gondoltam biztosan van valami alagút rendszer amitől ez
 lehetséges.
 A gondolataimból az én felvonuló zeném rángatott ki.
 Ketten tárták ki előttem a kétszárnyú ajtót.
 Apám állt előttem aki meglepedtségében lefagyott.
 Láttam, hogy könny gyűlik a szemében.
 Odaléptem hozzá, megöleltem, adtam neki egy puszit amitől
 magához tért és a jobbját nyújtotta.
- Gyönyörű vagy Bells. - súgta meghatódva.
- Köszönöm. Te is észbontóan festesz. - karoltam bele és egy
 pillanatra a vállára hajtottam a fejem.
- Mehetünk? - kérdezte, amire biccentettem.
 Megindultunk lassú léptekkel.
 A szívem beindult.
 Amikor beléptünk, a nép halk sutyorgásba kezdett, alig mertem
 felnézni.
 Két több soros pad között kellett végigsétálnunk mire az
 anyakönyvvezető elé nem értünk.
 A vigyort le sem lehetett vakarni az arcomról főleg az után,
 hogy megláttam a vőlegényemet.
 Majdnem úgy nézett ki mint ahogy elképzeltem csak annál is
 jobban.
 A Dolce & Gabbana, a Channel vagy bármely cég tuti őt
 választotta volna a reklám kampányához.
 Fekete öltöny szettje enyhén csillogott a beleszőtt ezüst
 szálaktól, a fehér ing fénylett a szatén anyagtól és a
 nyakkendője is fekete-ezüst dőlt, vékony csíkos mintásan
 díszelgett rajta.
 Amint mellé értünk apa átnyújtotta neki a kézfejemet.
 A házasságkötő megkérte az embereket, hogy üljenek le.
 Aztán belekezdett.
- Mindenkit köszöntök ezen a csodálatos napon amikor is
 szem és fültanúi lehetünk eme fiatal pár egybekelésének.
 A szemeimet képtelen voltam levenni Edwardról.
 El sem akartam hinni, hogy tényleg épp az esküvőnkön vagyunk.
 Annyira elmerültem a szépségében, hogy csak az igennél és a
 fogadalmunk letételénél érzékeltem újra a külvilágot.
- Edward Cullen, akarod-e az itt jelen levő Isabella Swant
 hites feleségedül? - kérdezte a nő.
- Igen, akarom. - felelte Edward.
- Isabella Swan, akarod-e az itt jelen levő Edward Cullent
 hites férjedül? - kérdezte tőlem is.
- Igen, akarom. - feleltem csillogó könnyes szemekkel.
- Kérem, mondja utánam. Én Edward Antony Masen Cullen fogadom,
 hogy hűséges leszek... - és Edward utána mondta - szeretni
 és tisztelni foglak... - és újra mondta - melletted állok
 jóban-rosszban... egészségben-betegségben... gazdagságban -
 szegénységben míg a halál el nem választ.
 Ezután én következtem.
- Kérném a tanúkat, hogy fáradjanak az asztalhoz.
 Alice és Emmett léptek oda.
- Megkérném önöket, hogy írják alá a házassági anyakönyvet.
 Megtették.
 Azután pedig mi következtünk majd visszaálltunk a helyünkre.
 Még lökött ott egy-két szót aztán végre.
- Most pedig kérném a gyűrűket és megkérem a párt, hogy
 húzzák fel egymás ujjára.
 Emmett odahozta őket egy gyönyörű piros plüss gyűrűspárnára
 helyezve, aztán először Edward, majd én húztuk fel a másik
 ujjára.
- Megcsókolhatja a menyasszonyt. Önök mától férj és feleség.
 Nem kellett kétszer mondania
 A csókunkat még édesebbnek éreztem.
 A lelkem legmélyéig hatolt.
 A világ legszerencsésebb ember nőjének mondhattam magam.
 Hatalmas tapsivarral és éljenzéssel gratuláltak nekünk.
- Még utoljára megkérném a szülőket, hogy fáradjanak ide és
 egy pohár pezsgővel köszöntsük az ifjú párt.
 Mind a négyen odajöttek, elvett mindegyikük egy pohárkát
 és koccintottak velünk.
 Eszméletlen nagyot néztem mikor a három vámpír meghúzta a
 pezsgőt, de hát muszály volt nekik.
 A ceremónia befejeztével, a mi vezetésünkkel mindenki kivonult
 és az autójához sietett, hogy elérjünk a buli helyszínére,
 abba a csodás kastélyba.
 A férfi akitől béreltük még mindíg készségesen állt
 rendelkezésünkre, mivel Edwardék nem kérték vissza a pénzt
 és nekik köszönhetően mert saját zsebből újították fel,
 kiadhatta másoknak is, abból az összegből pedig osztozott
 Cullenékkel.
 Ami a férfi része volt, elmesélte, hogy a kastély teljes
 felújítására fordítja és ha lesz rá kereslet, hotelnek
 alakítja át.
 A pasas tisztában volt vele, hogy mindent csakis Cullenéknek
 köszönhetett.
 A vendégek el voltak ájulva amikor beléptek a nagyterembe,
 velük együtt én is.
 Olyan lett minden amilyennek megálmodtuk.
 A pincérek mindenkit a helyükre kísértek a névlista alapján.
 Persze mi ültünk asztalközépen, hogy a vendégek is jól
 láthassanak minket.
 A vacsora még messze volt, addig a pincérek hidegtálakat,
 apró sós süteményeket, és mini fogpiszkálóra szúrt szendvics
 kockákat osztogattak.
 Az italpultnál mindenki kénye kedve szerint válogathatott.
 Az élő zenekar kellemes hangulatot biztosított, a későbbi
 órákban a Dj szórakoztatta a vendégeket.
 A vacsora után mindenkit elnyomott az étel, ezért az az idő
 beszélgetésekkel, ismerkedéssel telt.
 Kilenkor belendítettük a csapatot egy nyitótánccal.
 A tánc közben összebújva beszélgettünk.
 Mióta eljöttünk a Városházáról alig váltottunk pár szót.
- Hogy érzi magát Mrs. Cullen? - kérdezte mosolyogva a férjem.
 Mrs. Cullen, ennek a névnem még a csengése is csodásan
 hangzott, hát még a férjem.
- Annyira hihetetlenül boldog vagyok. Itt lehetek veled...
 a férjemmel... - furcsa volt kimondani - az esküvőnkön,
 ezen a gyönyörű helyen. Alig akarom elhinni.
- Pedig igaz. Eljött a mi időnk. Legszívesebben soha nem
 engednélek ki a karjaim közül. Az én drága, gyönyörű feleségem...
 - csókolt meg lágyan.
 A testem azonnal forróság öntötte el, pír ütött ki az arcomra
 és olyan melegem lett, hogy ha tehettem volna a bőrömből
 is kivetkőzök.
- Szeretlek Edward. - bújtam hozzá.
- Szeretlek Bella. - ölelt magához.
- Tudod, nem rég jutott el a tudatomig, hogy ma vagyok utoljára
 a szüleimmel. - suttogtam.
- Nem kell így lennie. Ha meggondoltad magad...
- Nem... dehogy - vágtam közbe - mióta veled vagyok és tudom
 mi vagy, ez a legbiztosabb amit akarok, veled lenni örökre
 - mélyen beszívtam az illatát - de belegondolni, hogy ez után
 a boldog napjuk után mit teszek velük... mi vár rájuk...
- Igen, tudom... de ők ezt nem fogják megtudni. A fájdalmuk nagy
 lesz eleinte, de az idő mindent begyógyít majd. Idővel
 enyhülni fog. Ők nagyon erős emberek.
 Ez igaz volt, de mégis féltem.
- Mi van ha egyikük még sem úgy gondolja majd? Ha Billy
 sorsára jut?
- Billy magára maradt, de ők, ott lesznek egymásnak.
- Remélem. Sosem bocsájtanám meg magamnak.
- Carlisle-ék még úgy is maradnak egy ideig, majd ők figyelnek
 rájuk. A gyász majd összeköti őket, elvégre ők is elveszítik
 a fiúkat. A temetésen is egy sírba kerülünk majd, persze csak
 jelképesen mivel a testünk nem kerülhet elő.
- Tényleg, ezt majdnem el is felejtettem.
 Aztán a tánc véget ért, majd kezdetét vette egy új apával,
 majd anyával is.
 Elmondtam nekik mindent amit velük kapcsolatban éreztem,
 hogy tudják milyen fontosak nekem.
 Próbáltam velük úgy közölni, hogy ne vegyék észre benne a búcsút.
 Akkora gombóc volt a torkomban, nem is értem hogy voltam
 képes így beszélni.
 Carlisle-lal való táncomkor megkértem őt, hogy vigyázzon rájuk,
 öntsenek egymásba lelket, bíztassa őket az életre.
 Megígérte nekem.
 Éjfél előtt egy fél órával felvágtuk a tortát.
 Négy emelet magas, az alsó és harmadik szint kék, a második és
 negyedik fehér fondanttal lett bevonva.
 A tetejét marcipán orchideák díszítették, az oldalait pedig
 cukorgyöngyök és minden szinten feketére színezett krémből
 kézzel készítve az örökké felirat.
 Minden emeleten eltérő oldalon, így akárhogy fordítottuk,
 mindenhol láthatóvá váltak.
 Amikor felvágtuk, nagy éljenzés közepedte tömtünk egy-egy
 falatot egymás szájába.
 Láttam Edwardon, hogy nehezen csúszik le, de ezt is megtette.
 Eszméletlen nem?
 A torta evés után jött csak az igazi dínom-dánom... a
 menyasszonyi tánc.
 Úgy meg lettem pörgetve, hogy hirtelen azt sem tudtam
 fiú-e vagyok vagy lány.
 Ki kell emelnem a sorból újdonsült fivéreimet Jasper és
 Emmettet, akikből ki sem néztem volna ilyen tánctudást.
 A csípőmozgásukat egy nő megirigyelhette volna.
 A farkas csapat és még a Denali klán is benne volt,
 hatalmas meglepetést szerezve ezzel nekem, legfőképpen
 Tanya részéről, bár biztos Edward kérte meg rá.
 Hajnalig mulattunk, én eközben át is vedlettem a menyecske
 ruhámba.
 Sokkal kényelmesebben éreztem magam benne.
 Reggel hatkor mikor számunkra végetért a buli, búcsuzóul a
 nyakunkba zúdítottak pár kiló rízsszemet és pár száz
 vörösrózsa szírmát.
 A búcsú lett a legnehezebb.
 Szüleimet ölelve, csókolva, sírva szeretgettem utoljára.
- Szeretlek titeket nagyon. Mindent köszönök amit értem
 tettetek. - szipogtam.
- Óó... édes kicsikém, mi is nagyon szeretünk. - simogatott
 anya - Vigyázzatok az úton és azonnal hívj, ha megérkeztetek.
- Hívni foglak. - remegett a hangom.
- Hamarosan találkozunk. - mondta apa mosolyogva - Érezzétek
 jól magatokat. - ekkor még több könnyem kezdett potyogni.
 Ha tudták volna...
 Edward egyszerre nézett rám bátorítóan és sajnálkozóan.
 Ezt követően ő is odajött elköszönni anyáéktól, én pedig
 odamentem Carlisle-ékhoz.
 Innen egyenesen a reptérre mentünk.
 A csomagok már a kocsinkba voltak készítve.
 Itt csak addig kellett várakoznunk, amíg a csomagjainkat be
 nem pakolták a magángépbe, ami egész Skóciáig repített minket.
 A repülőn végig izgultam.
 Ez volt életem fordulópontja... hamarosan egy új lény születése.