46.fejezet : Kétségbeesés

Üdvözlet mindenkinek.
Meghoztam a frisset.
Eddig még nem írtam egy fejibe ennyi szemszöget,
de remélem, hogy ez senkinek nem okoz gondot
és elnyeri tetszéseteket.
Nagyon sok komit várok erre a részre.

Figyelem!!!!
Ez a rész 18 éven aluliaknak nem ajánlott!

 Jacob szemszög :


 A tervem sikerült.
 Senki nem sejtett semmit.
 Nem engedhettem, hogy a lány akit imádok, ekkora baklövést kövessen el.
 Soha nem engedtem volna egy rohadt vérszopó karmai közé.
 Charlieék és a vendégsereg a házban készülődött, ezért senki sem vett
 észre semmit az egészből.
 Bellát helyre kellett rángatnom.
 Tudtam és biztos is voltam benne, hogy én vagyok számára a tökéletes.
 Ugyan mit adhatott volna neki ez a tetű vérzabáló, akinek még a
 létezése is hányinger?
 Még egy gyerek összehozására is képtelen.
 Még, hogy neki adjam az én Bellámat!
 Én mindent megadhattam neki.
 Nem engedhettem, hogy belőle is egy ilyen mocskos lény legyen.
 A hegyek felé keletnek tartottam a hátamon cipelve Bellát.
 Ezen a helyen még az utolsó találkozásunk alkalmával kezdtem építeni
 egy kunyhót és tervet szövögetni.
 Átlényegülve gyorsabban odaérhettünk, mint ha emberként próbáltam
 volna elvinni oda.
 Otthonosra készítettem, hogy Bellának is kényelmes legyen velem az
 együttélés.
 Meg kellett neki mutatnom milyen az igazi férfi, aki mindent maga
 csinál és nem ellopja mások pénzét.
 Még ha szerény körülmények között is, de emberi életet biztosíthattam
 neki.
 Próbáltam minél óvatosabban, de annál gyorsabban haladni.
 A farkamra egy üveg szín tiszta alkoholt akasztottam, amit futás
 közben folyattam magam után ez ugyanis, teljesen elnyomta a szagomat
 és miután elég hamar elpárolgott, nyomunk sem maradt.
 Lehetett ezeknek akármilyen szaglásuk, a farkasoknál úgysem jobb,
 és ha már én sem éreztem semmit...
 Közel fél órán belül a kunyhóhoz is értünk, legalábbis négy lábon.
 Bella, még mindíg aléltan feküdt, ezért nem vett észre semmit az
 átváltozósdiból.
 A karjaimban vittem be, lefektettem az ágyra, de ekkor jutott eszembe,
 hogy jó lenne óvintézkedéseket tenni Bella érdekében, ezért mindkét
 kezét és lábát az ágytámlákhoz kötöztem.
 Biztos voltam benne, hogy ha felébred nem lesz a legjobb kedvében,
 de nem érdekelt, azt tettem ami a helyes volt.
 Ahogy elmélázva néztem őt, a világ legszebb lányát láttam magam elött.
 Kár, hogy nem a mi esküvőnkre készült ilyen lelkesen, ha ezek a
 rohadt sétáló hullák nem tértek volna vissza Forksba, akkor ez a mi
 napunk lehetett volna és a mi családalapításunkat tervezhettük
 volna, nem pedig azt hogy-hogy legyen belőle is élőhalott.
 Nem értettem Charlie és Renée miért nem vették észre, hisz mind
 a ketten nagyon élesszeműek.
 Bella elkezdett magához térni.
 Először mikor kinyitotta a szemeit, csak meglepődés látszott rajta,
 azután észrevett engem is és a lepettségből rettegés lett.
- Jacob? - nézett tág szemekkel - Jacob, hol vagyok? - a köteleit
 kezdte el vizsgálni - Mégis mit művelsz? Azonnal engedj el! - követelte.
- Sajnálom Bella, a te érdekedben tettem.
- Mi? Az én érdekemben? Te megőrültél! Nem dönthetsz helyettem!
- De, igen! - csattant a hangom - Igenis, jogom van téged megvédeni tőle!
 Hogy képzelted, hogy engedni fogom, hogy egy vérszopó hullához menj!
 - Bellának kigúvadt a szeme - A saját szüleidet is átverted, hazudtál
 nekik lépten-nyomon csak mert ezt a férget védted! Már rég a föld
 alatt lenne a helye! - Könnyes lett a szeme.
- Nem tudom miről beszélsz. - hajtotta le a fejét.
- Nekem ne hazudj! Tudom mi a te drágalátos kis Edwardod!
- Jake, én szeretem őt. - suttogta.
- Hogy a picsába szerethetsz egy hullát, aki minden másodpercben a
 véredre szomjazik? Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy elhiszed
 ezt az egész maszlagot? Nem ÉN vagyok megőrülve, hanem TE, Bella!
 - ordítottam idegességemben.
- Ez nem igaz! Igenis szeret és mindent megad nekem, sosem bántott.
 - szállt vitába velem.
- Én is bármit képes vagyok megadni. Felejtsd őt el egy életre!
 Légy velem, én tényleg szeretlek.
- SOHA! - próbált meg kiszabadulni - Őrült vagy! Gyűlöllek,
 érted? Gyűlöllek! - visította és köpött egyet felém.
 Az egész testem elkezdett remegni, féktelen düh lett úrrá rajtam,
 alig bírtam tűrtőztetni magam.
- Soha többé nem leszel vele, megértetted?! - keltem ki magamból
 - Te az enyém vagy és az is maradsz! Teszek róla, hogy ezek a
 tetvek örökre eltűnjenek a föld színéről.
- Mégis, hogy képzeled ezt? - kérdezte remegve - Sokkal erősebbek
 nálad. Szétkapnak mint egy rongyot.
- Ne fogadj rá szivi. - vágtam rá - Hmmm... mennyire nem fog ez
 tetszeni apádéknak. - ráztam meg a fejem.
 Bellának elkerekedtek a szemei mikor megértette.
- Neee! Ezt nem teheted! Ezzel mindenkit megöletsz! A Volturi nem
 kegyelmez senkinek! - kapkodott levegőért - Anyuékat is megölik!
- Majd teszek róla, hogy őket ne érje bántódás. - és megindultam ki
 a kunyhóból a patakhoz vízért.
- Jake, neee! Kérlek! - kiabált utánam.
 Még száz méter után is hallottam ahogy zokogva ordít segítségért,
 de hiába.


 Renée szemszög :


 Már az óra lassan delet vert és Bella, még nem volt sehol.
 Kora reggel elment megcsináltatni a haját, meg ehhez hasonlókat.
 Még két és fél óra volt az esküvőig, de a lányom nem volt sehol.
 Úgy gondoltam felhívom Aliceéket, biztosan velük van és valamit még
 kitaláltak neki.
 Előkaptam a telefont és már tárcsáztam is.
 A második csörgésre fel is vette.
- Szia Alice, itt Renée.
- Hello, Renée. - örült meg nekem - Mi a helyzet?
- Nem tudom miféle tréfát űztök velem, de mindjárt gutaütést kapok.
 Szóljatok kérlek Bellának, hogy azonnal induljon haza ha nem akar
 lekésni a saját esküvőjéről.
- Nem értelek Renée. Bella nincs nálunk, hisz nem találkozhat Edwarddal.
- ugye csak viccelsz?  - kérdeztem izgatottan.
- Dehogy is! Én szerinted hagynám, hogy elkéssen?
- Cska azt hittem... áh, várj... megnézem, hogy nem-e most jött meg.
 - sietve kimentem a bejárati ajtó elé és akkor megláttam - Alice...
- Igen Renée?
- Bella kocsija itt áll a ház előtt, de ő nincs sehol.
- Az meg, hogy lehet? - kérdezte értetlenkedve Alice.
- Nem tudom. Körbemegyek a ház körül, hátha ott lesz hátul, bár nem
 értem mit keresne ott.
- Rendben, várok...
 A telefonnal a kezemben körberohantam a házat, végig néztem a kert
 végéig, az erdő szélét, de semmi.
- Nincs sehol! - estem pánikba - Azonnal szólok Charlie-nak,
 bekopogunk a szomszédokhoz, hátha látott valaki valamit.
- Oké, ha bármi van, azonnal telefonáljatok.
- Persze, úgy lesz.
 Először a Blaze családhoz szaladtunk, de ők nem látták, másodszor
 Summersékhez, de velük sem jártunk szerencsével, végül csak
 a szembe szomszédaink Collinék maradtak.
- Elnézést Camill a zavarásért, de nem láttad véletlenül a lányunkat?
 Tudod, két óra múlva kezdődik az esküvője és mintha a föld nyelte
 volna el.
- De láttam, úgy egy órával ezelőtt,pont kinéztem a konyha ablakon
 és egy sötét hajú, barna bőrű fiúval beszélgetett.
- Pontosan hol Camill? - Charlie is ideges lett.
- A kert végében, az erdő szélén. A srác elég fiatalnak tűnt.
- Tudnál még más leírást is adni?
- Nem biztos, hogy jól láttam, de mintha tetoválás lett volna a jobb
 vállán mert félmeztelen volt.
 Charlie-val összenéztünk.
- Jacob... - suttogtuk egyszerre.
- Köszönjük Camill, rengeteget segítettél. - mondta Charlie.
- Igazán nincs mit. Remélem nincs baj.
 Erre mindketten biccentettünk és visszamentünk a házba.
- Azonnal fel kell hívnod Billyt.
- Persze. - és már csörgött is.
 A beszélgetés két percig tartott, de majd megőrültem, aztán letette.
- Na, mit mondott? - szorítottam meg a férjem kezét.
- Hát... azt, hogy ma Jake nagyon feszülten viselkedett, de már jó
 pár órája nem látta. Felhívja Quillt, Jake barátját, aztán visszahív.
 Nem kellett sokáig várnunk.
- Billy, meg tudtál valamit?
- Csak annyit, hogy a fiúk reggel látták utoljára.
- Az nem sok, de köszönöm.
- Remélem nem csinált semmi baromságot a fiam.
- Bella eltűnt és ő volt vele utoljára.
- Mostanában elég sokat emlegette a lányotokat.
- És? - faggatta tovább.
- Álmában azt motyogta - Nem engedhetem -.
- Mit jelentsen ez?
- Nem tudom Charlie. Nem tudom.
- Tudod mit Billy? Kezdjétek el keresni a fiadat, van egy olyan érzésem,
 hogy neki köze van Bella eltűnéséhez.
- Szólok mindenkinek akinek lehet.
- Rendben. Ha van valami, hívj. - és letette.
 Fájdalommal telve néztünk egymásra.
- Jacob? Hogy tehette? - kérdeztem elkeseredve.
- Nem tudom... de ha bántani meri... megölöm.
 Azonnal felhívtam Cullenéket és leadtam a drótot.


 Edward szemszög :


 Mikor Alice elmondta, hogy mi történt és milyen következtetésre jutottak
 annyira, de annyira elborult az agyam, hogy törni-zúzni kezdtem.
- Hogy merészelte az a mocskos bolhazsák! Ha megtalálom...
 kirágom a szívét és megnyúzom, az a rohadt kis mutáns, ő lesz a
 szőnyegem! A torkán keresztül húzom ki a beleit! Hogy volt ehhez
 bátorsága? - ordítottam.
 A szemeim égtek és lángokat szórtak, vicsorogtam mint aki megveszett
 és félig-meddig igaz is volt.
- Edward... nyugodj meg, ezzel nem segítesz. - nyugtatgatott apám.
 De, olyan dühös voltam. Ölni akartam!
 A vérét akartam annak a veszett dögnek.
- Egyszerűen képtelen vagyok rá! Megölöm! Megölöm! - járkáltam fel-alá
 - Alice... - száguldottam húgom elé - Te talán látsz valamit. Esetleg,
 hogy hova vitte. - fogtam meg a kezeit.
- Edward... már megpróbáltam, de nem történt semmi. Tudod, ha egy farkas
 van valaki közelében, akkor nem látom a személyt. Sajnálom...
 Annyira pánikba estem, hogy nem tudtam mit is csináljak.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha szétválnánk és megpróbálnánk a
 nyomukra bukkanni. - szólt Jasper.
- Igen.Szerintem is ez a legokosabb amit tehetünk. - értett egyet Emmett.
 Mindenki más bólogatott.
- Akkor induljunk azonnal, egy perc vesztegetni való időnk sincs.
 Én Alice-szel és Jasperrel megyek, gondolom ti a párotokkal. - néztem
 a többiekre.
 Ezzel mindenki elindult az általa választott irányba.
 Mi keletnek indultunk, Carlisle-ék északnak és Rose-ék nyugatnak.
 Mind imádkoztunk, hogy megtaláljuk és még élve.


 Bella szemszög :


 Mikor felébredtem a tarkóm hasogatott.
 Megpróbáltam megmasszírozni, de a kezem... a kezeim le voltak kötözve
 és a lábaim is.
 Körbenéztem és egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam,
 aztán megláttam Jacobot az ágy végében.
 Először elfogott a rettegés, hogy mégis mit művel velem, majd
 felváltotta a harag amiért ezt merészelte.
- Jacob? - meredtem rá - Jacob, hol vagyok? - ránéztem az engem
 visszatartó kötelekre - Mégis mit művelsz? Azonnal engedj el!
 - követeltem.
- Sajnálom Bella, a te érdekedben tettem.
 Na erre a mondatra totálisan bepöccentem.
 Még, hogy az én érdekemben?
 Talán azt hitte hálás is leszek neki azért, mert elrabolt?
 Hosszú vitába kezdtünk.
 Mint kiderült ő tudott Edwardék titkáról, de honnan?
 Megpróbáltam tagadni, de semmit nem értem el vele.
 Annyira felhúzott, hogy azt is sikerült elérnie nálam, hogy
 megpróbáljam szembe köpni.
 Sajnálatomra mellé ment, viszont annyira feldühítettem, hogy az
 egész teste remegni kezdett, morgott, vicsorgott mint egy vadállat
 és megfenyegetett, hogy mindent elmondd a szüleimnek.
 Pánikba estem, mert ő nem fogta fel ennek a súlyát, következményeit.
 Könyörögni kezdtem és kértem, hogy ne tegye, mert ha a Volturi
 tudomást szerez a dologról nem csak Cullenéket ítélné halálra,
 hanem minden embert is, aki tud a vámpírokról.
 Hiába beszéltem, ő csak a magáét fújta, hogy majd tesz róla,
 hogy ne így legyen.
 Végig sem hallgatott, csak egyszerűen ott hagyott egyedül.
 Megpróbáltam segítségért kiáltozni, de senki sem hallott.
 Elkeseredésemben csak zokogni tudtam.
 Jake elméje teljesen elborult, nagyon féltem, hogy mit fog tenni
 velem, kiszámíthatatlanná vált.
 Megpróbált nekem jópofizni, mintha az egész csak vicc lenne,
 én viszont szerettem volna jól pofán húzni.
 Képtelen voltam neki válaszolni, még ránézni sem bírtam.
 Többször kínált étellel, aminek a látványától is felfordult a gyomrom.
 Minden nap megengedte, hogy lefürödjek, addig levette a köteleket,
 de megszökni esélyem sem volt.
 Az egész kunyhó úgy lett kialakítva, hogy két helyiségből álljon.
 Olyan kicsi ablakokat csinált ahol még a fejem sem fért ki.
 Az egyik hely volt a szoba és konyha egyben, a másik pedig az
 úgymond "tusoló" ami úgy lett összeszerelve, hogy egy zsinórral
 öntötted magadra a vizet, amit mindíg Jake töltött fel egy
 hordóba.
 A vécé csak az udvaron volt található, ahova csak díszkísérettel
 mehettem.
 A csuklóim és a bokáim csupa sebesek lettek a kötelektől.
 Kezdtem feladni a reményt, hogy rám találnak.
 Teljesen magamba zuhantam.
 Már két hete voltam túsz ezen az elátkozott helyen.
 Nem étettem, Alice hogy-hogy nem látta hol vagyok, mint amikor
 megtámadott az a vámpír az erdőben.
 A ruháim már cafatokban lógtak rólam és bizony ebből lett a baj.
 Fürdés után mindíg visszakötött az ágyhoz és mellém feküdt.
 Az ing alól amit viseltem, szinte már mindenem kilátszott.
 Felfedte a hasam nagy részét, a dekoltázsomat teljesen és a
 melltartóm csipkéjét is.
 Jake felém fordulva lassan az oldalam vonalát vette célba,
 a tekintete teljesen üvegessé, üressé vált.
 Elkezdett simogatni.
- Olyan gyönyörű vagy, Bella. - suttogta és a keze a hasamra vándorolt
 majd egyre feljebb.
 A szívem dörömbölni kezdett - Mindent csak ezt ne! - ordított a
 hangom a fejemben - Ebbe belehalok! -.
- Vedd le rólam a mocskos kezed. - sziszegtem.
 Először meglepetten pislogott, aztán gonosz mosoly ült ki
 az arcára.
- Mi az szívem, meg akarod vonni az élettársadtól ezt a kis élvezetet?
- Te beteg állat! - meredtem rá, aztán megpróbáltam elfordulni tőle.
 Nagyon felmérgeltem.
 Felpattant és egy erős mozdulattal visszarántott a hátamra, aztán
 a térdére támaszkodva felém kerekedett és teljesen széttépte az
 ingemet.
 A gombok elrepülve nagyot koppantak több felé is.
 A mellkasom úgy járt fel-le, hogy szinte alig kaptam levegőt.
- Most megmutatom neked milyen az igazi szeretkezés, és te...
 - falt fel a szemeivel - nagyon fogod élvezni. Soha többé nem
 fog neked kelleni az a féreg. - kezdte el gyömöszölni a melleimet.
 Egy reccsenéssel elszakadt a kis selyem darab ami még takart,
 felfedve csupasz kebleimet.
- Jake, neee! - zokogtam fel - Kérlek, ne tedd ezt! Istenem,
 segíts! - a könnyim pattaként folytak végig az arcomon.
 Az a rohadék az arcomhoz hajolt és elkezdte lenyalni a sós
 patakocskákat.
- Ccss... - csitítgatott - Meglátod jó lesz. - erre elrántottam a
 fejem és összeszorítottam a fogam.
 Ezután kikötözte a lábaimat, hogy levegye rólam a nadrágot és a
 bugyit.
 Egyből elkezdtem rúgkapálni, de sokkal erősebb volt nálam.
 Amint végzett egyből visszakötözött, én pedig ott feküdtem
 kiterítve előtte.
 Egy darabig csak bámulta a testemet.
- Ha tudnád mennyit álmodoztam erről a percről. - mondta sóhajtva.
- Menj a pokolba! - hüppögtem.
 Azt kívántam bárcsak elájulnék, hogy ne lássam az elégedett
 pofáját és a nyálcsorgatását és, hogy ne érezzek semmit.
 Nem volt ilyen szerencsém, végig kellett szenvednem ahogy
 rajtam élvezkedett ez a degenerált állat, ahogy csókolt,
 ahogy végignyalt mindenhol és érintette a testem minden
 négyzetcentiméterét.
 Eljött az idő amikor a lábam közé férkőzött, a  könnyeim még
 mindíg hullottak.
 Mélyen a szemébe néztem.
- Elveheted a testem... - szűrtem a fogaim között - de, sosem
 leszek a tiéd.
- Majd meglátjuk, de most csak élvezz. - ezzel letolta a nadrágját,
 marokra fogta a farkát és a hüvelyemhez irányította.
 Lecsuktam a szemeimet és elfordítottam a fejem.
 Ekkor egy erős lökéssel belémhatolt mire a fájdalomtól
 megvonaglottam és felkiáltottam, amit ez a tetü élvezetnek vélt.
- Ez az Bella, nyögj, élvezd. Isteni szűk vagy.
 Felfordult a gyomrom, erőt kellett vennem magamon, hogy ne
 hányjak.
 Egy idő múlva már nem fájt annyira és szégyen ide vagy oda,
 elélveztem.
 Nem tehettem róla csak, hogy ezt ő is észrevette.
 Nem volt nehéz az összehúzódásokból és a megfeszülő testemből.
 A tetvedék rá öt másodpercre belém élvezett.
 Annyira kimerültem, hogy sem ellenkezni, sem megmozdulni nem
 volt erőm.
 Jacob kihúzta a farkát, kimászott a lábam közül.
 Beteg vigyor ült ki a képére.
- Még össze kell csiszolódnunk, de egy kis gyakorlással menni fog
 és akkor maga lesz a mennyország. - kacsintott rám és elindult
 letusolni, engem meg ott hagyott meggyalázva, kiterítve.
 Merev arccal bámultam a semmibe.
 Sokkot kaptam.
- MEGERŐSZAKOLT - csak ez futott át az agyamon újra és újra és újra.