- Most már mindegy, ideje indulni, öltözzünk át, és irány haza. -
mondta Edward.
Így is lett.
Alice összeszedte a ruhákat és így szólt:
- Menjetek az autóhoz, mindjárt megyek én is.
A többiek így is tettek.
Edward még visszapillantott rám ekkor kapcsoltam.
- Edward, várj! - kértem.
Megállt és egy pillanat alatt felém fordult, meglepedtséget láttam az arcán.
Ezerrel kezdett verni a szívem.
- Csak... uhh... csak meg szerettem volna köszönni a segítségedet. Hálás vagyok. - mosolyogtam rá kábán.
- Nem tesz semmit, igazán nincs mit, ööö... ne haragudj, de én nem tudom a neved.
- Bella vagyok, Bella Swan. - adtam választ.
- Szóval Bella, örvendtem a szerencsének. Szia. - és ezzel ki sétált nem csak az ajtón,
de az életemből is.
Nagyon elszomorodtam.
Alice lerakta a ruhákat a pultra, Leila pedig elkezdett számolni és csomagolni.
- Még valamit esetleg adhatok kisasszony? - kérdezte udvariasan.
- Nem, köszönöm. Mennyi lesz? - kérdezett vissza Alice.
- Összesen 560 dollár és 55 cent lesz.
Erre Alice előkapott egy bankkártyát és fizetett.
Megtörtént a tranzakció,
Alice eltette a kártyát és a csomagokat felkapva elköszönt.
- Köszönöm szépen, további jó munkát és Bella... jobbulást.
- villantott csodaszép mosolyt.
- Köszönjük, Alice. Nektek pedig jó szórakozást. - feleltem.
És már ő is eltűnt. Mintha itt sem lettek volna. Igaz nagyon furcsák voltak, túl tökéletesek.
Itt volt az ideje, hogy összekapjam magam hiszen még nem volt vége a munkaidőnek.
Lassan felálltam.
Csak azt nem értettem, mi a fenétől ájulhattam el, ettem és ittam és...
és akkor belém csapott a felismerés,a homlokomra csaptam.
EDWARD! Edward váltotta ki ezt belőlem.
Öt perc sem kellett és kidőltem egy sohasem látott pasitól.
Normális vagyok? De annyira szívdöglesztő volt, majd belehaltam.
Pedig csak egy egyszerű vásárló volt mint bárki más, ezzel megpróbáltam kirázni a fejemből,
de nehezen ment, így lefoglaltam magam a számítógéppel.
Zárásig ezzel bíbelődtem, majd ahogy elterveztem munka után elmentünk a Steffbe.
Beszélgettünk mindenféléről suliról, pasikról, ruhákról és családról.
Ekkor Leila jött egy kérdéssel.
- Te ismered ezt a fiút?
- Milyen fiúról beszélsz?
- Hát arról az Edwardról. - mondta.
- Nem, sajnos nem. Még életemben nem láttam, de miért kérdezed?
- Csak mert úgy viselkedtetek egymással mintha... érted nem? - kérdezte.
- Nem Leila, hogy viselkedtünk? Nem értem.
- Hát szóval... mintha mindíg is ismertétek volna egymást, szikrázott körülöttetek a levegő csajszikám.
- Valamit nagyon benéztél, semmi ilyen nem volt. Én összeestem, ő felkapart és ennyi.
Bár az igazat megvallva álmaim pasija de ő elment. Egy ilyen srác nem rám fogja pazarolni az idejét,
tuti minden csaj a sarkában lohol.
- Ez nem igaz. Nagyon szép csaj vagy, ne írd már le magad, az meg tényleg gáz, hogy elment,
szerintem összeillettetek volna. - felelte.
- Na ja, álom pasi egy nulla nővel. - vágtam rá.
- Okéé, inkább beszéljünk másról például, hogy holnap mit csinálsz este hat körül?
- Hát, fogalmam sincs. Miért, kitaláltál valamit?
- Naná! - lelkesedett - Megnézünk egy filmet, aztán irány a Mc Donald's. Na, mit szólsz?
- Rendben, benne vagyok, de lassan indulnom kell, anyámék ki fognak akadni.
- Jól van, menj, én is elteszem magam holnapra. Rohadtul nincs kedvem még szombaton is
lenyomni hat órát, de muszály.
Majd akkor telózok, oké? - kaptam két cuppanósat az arcomra - Vigyázz hazafelé menet.
- Mindíg vigyázok, na pusz. - köszöntem el.
Lementem a lépcsőn a parkoló felé, de hirtelen olyan érzésem támadt mintha figyelnének. Megálltam, körbenéztem, de senkit sem láttam, úgy véltem a fáradtságtól van az egész.
Kinyitottam az autót, beültem és irány hazafelé.
A ház elé érve leparkoltam a garázsbejárónál, lezártam az autót és bementem a házba.
Anyáék még fent voltak, tévéztek a nappaliban.
Amint bezártam az ajtót anya meg is szólalt.
- Szia drágám, elég későn értél haza, történt valami?
- Sziasztok. Hát... bevallom ma nem voltam suliba mert reggel elég rosszul éreztem magam,
aztán a munkahelyemen elájultam, végül pedig zárás után a barátnőmmel voltam kávézni
és dumálgatni a Steffbe.
- Jaj istenem, kicsikém. Na és jól vagy már? - pattant fel anya a kanapéról.
- Persze, semmi bajom, csak elfáradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése