Szombati nap volt amikor is Alice-ék meghívtak magukhoz jobban megismerni a családjukat.
Úton hozzájuk Edward Volvójával mentünk és szinte egész úton síri csend telepedett ránk.
Ő nyugtalan arcot vágott és két kézzel szorongatta a kormányt,
de én sem voltam nyugodtabb, a gyomrom remegett az idegtől és
folyton azon kattogtam, hogy hogyan fogadnak majd a szülei.
Milyen lehet a házuk, de erre gyorsan megtaláltam a választ - biztosan gyönyörű -.
Épp egy ismerős úton haladtunk, először nem is esett le csak amikor elhagytuk a Forks táblát.
Ekkor eszméltem fel, hogy jártam már erre pár hete amikor erdősétára indultam suli helyett.
Hirtelen minden világos lett, az ő villájuk áll az erdő közepén
és jelenleg az egyik autóban ülök amit akkor láttam, Edward autója az ezüst színű.
Edward észrevette, hogy furcsa lettem.
- Valami baj van, Bella? - aggódó arcot vágott.
- Ja, semmi, csak ismerős a hely... - kis szünetet tartottam - pár hete erre jártam egy kis túrára.
Látta, hogy habozok.
- Ééés? - nyújtotta el a kérdést, aggódó tekintettel.
- Akkor láttam az erdőben egy hatalmas villát, eszméletlenül gyönyörű volt és a kocsid... huh.
- Ááá, már értem. Most jöttél rá, hogy amit láttál az a mi házunk és az én kocsim állt előtte.
- Pontosan. Mikor hazafelé indultam viszont már nem volt ott.
Edward nem szólt erre semmit csak a szemöldökét ráncolta egy kissé.
- Ha akkor tudtam volna, hogy te laksz ott... - inkább lógva hagytam a mondatot.
- De, hát akkor még nem is ismertél, vagy igen? - vonta fel a szemöldökét.
- Igazad van, de akkor délután jöttetek be az üzletbe a testvéreiddel amikor... - szégyenemben elpirultam.
- Amikor elájultál?
Pontosan tudta mit nem akartam kimondani, az olyan ciki volt.
Egy biccentéssel elintéztem, de nem néztem Edwardra, túl piros volt a fejem.
- Ha előbb ismertelek volna... - kezdett bele újra - akkor biztos, hogy a kocsid elé vetem magam.
Erre egyből rákaptam a tekintetemet, láttam, hogy csak jót mulat az egészen, pedig nem volt vicces.
- Meg vagy te őrülve? Miért tettél volna olyat? Meg is haltam volna szívrohamba a helyszínen.
De ő csak tovább rötyögött rajtam.
- Legalább előbb megismertelek volna közelebbről és talán ápolhattál volna úgy... jó pár napig.
- És az miért lett volna neked jó? - kérdeztem vissza cseppet sem mosolyogva.
- Mert legalább mindíg velem lehettél volna.
Ezt a mondatot jól átrágtam és éreztem, hogy felengedek, még egy kis mosolyt is megeresztettem.
- Te, tiszta őrült vagy. - mondtam neki valamivel kedvesebben.
- Lehet. - mondta - Megérkeztünk.
Na ennél a szónál megint totál beparáztam.
Kiszálltunk, egymás mellé értünk, én eközben felpillantottam az óriási villára.
Sokkal nagyobbnak tűnt mint az útról.
- Ez hatalmasabb mint gondoltam. - hüledeztem Edwardnak.
- Hát ekkora épületre minimum szüksége van egy hét tagú v... emberi családnak,
ha kényelmesen el szeretnénk férni, de gyere, már nagyon várnak.
Már megint nem mondott ki egy szót, mintha teljesen mást akart volna mondani, de nem erőltettem.
Összekulcsolt ujjakkal léptünk a tágas nappaliba ahol mindenki minket várt hiánytalanul.
Olyan gyönyörű volt mindenki, hogy csak ámultam és bámultam,
ők viszont mindd kedvesen mosolyogtak így nekem sem ártott összekapnom magam és viszonoztam a kedves gesztust.
Megszólalni nem voltam képes és ezt ők is észrevették úgyhogy a családfő lépett közelebb hozzám,
hogy üdvözöljön ugyanis vele még nem találkoztam.
Annyira fiatalnak tűnt ő is.
- Szervusz, Bella,Carlisle vagyok Edward apja, üdvözöllek köztünk, nagyon örülök,
hogy végre megismerhetlek. - és kezetnyújtott.
Ugyan olyan hideg volt a keze mint Edwardnak, még a szem és a bőrük színe is egyezett, furcsa volt.
Mintha tényleg egy igazi család lennének, mindenki hasonlóképpen nézett ki közöttük, kivéve engem.
Kissé összerezzentem az érintésétől.
- Kedves, Bella. Szintúgy örvendek, Esme vagyok Edward anyja. - de ő kézfogás helyett két puszit adott.
Annyira finom illata volt, másmilyen mint Edwardé, de mégis hasonló.
Nagyon meglepődtem a gesztuson, de sikerült időben viszonoznom. Elhúzódtunk egymástól.
- Minket pedig már ismersz. - pattogott felém Alice és a nyakamba vetette magát.
A többiek csak egy intést eresztettek meg.
Körbenéztem, jobban szemügyre véve őket magamnak és nem tudom miért, de egyszeriben rossz érzés
kerített a hatalmába.
Olyan átlagos senkinek éreztem magam közöttük.
Edward elkapott a kezemnél és annál fogva húzott akanapé felé.
Leültünk mindannyian, ki épp hova fért és kezdetét vette a kérdezz-felelek játék oda-vissza.
Idővel csillapodott nyugtalanságom és kellemes érzés vette át a helyét.
Nagyon sokat beszélgettünk, Carlisle-ról és Esme-ről is többet tudhattam meg végre.
Esme mesélte, hogy ezt a villát is ő maga rendezte be és tervezte meg, hogy mi hol legyen.
Meséltek előző lakhelyükről, életükről, végül Alice és Esme körbevezetett a hatalmas labirintusban.
Nagyon jól éreztem magam, sokat nevetgéltem felszabadultan.
Edward a saját szobáját maga mutatta meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése