Amint bekajáltunk még megittunk egy-egy kólát, végül elindultunk kifelé
vissza a parkolóba.
Leila megállt az autója mellett és így szólt :
- Egy élmény volt veled, jól éreztem magam.
- Én is, jól esett egy kis lazulás.
- Örülök, akkor csütörtökön talizunk, szia, jó éjt. - és egy puszival később már
huppant is az autójába.
- Persze, majd hívlak, neked is jó éjt.
Már be is indította az autót és fél percen belül ott sem volt.
Én is elindultam a kocsim felé, C. sor 7. ide parkoltam le,
már csak az enyém állt abban a sorban. Kiriasztottam, de mikor
ki akartam nyitni a kocsi ajtaját egy fuvallat érkezett,
olyan mint amilyet az erdőben éreztem, de most egy édes illatot is magával hozott.
Csak egy valakinél éreztem ilyet életemben, bárhol felismerném,
mintha beleégett volna az érzékeimbe.
Megfordultam és...
- Edward! - kaptam a szívemhez ijedtemben - Te... te, hogy kerültél ide?
Ho... honnan jöttél, nem láttalak?
Úgy dadogtam mintha sohasem beszéltem volna még, a szemem tágra nyílt,
a szívem ezerrel dübörgött.
Ő nem szólt semmit csak megfogott és az autónak nyomott, én pedig
egész testemben megremegtem.
Nem tudtam még csak elképzelni sem mit akarhat vagy, hogy mire készül.
Közelebb hajolt hozzám, én pedig csak a szemeit voltam képes nézni.
Feltűnt, hogy nem aranybarna a szeme színe, az teljesen eltűnt,
helyét koromfeke sötétség vette át, olyan, amiben teljesen eltűnsz.
Úgy éreztem elvesztem, a nevemet sem tudtam volna megmondani.
El nem tudtam képzelni ez, hogy lehetséges egyáltalán.
A levegőt egyre jobban kapkodtam, ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám
egészen a nyakamig.
Ott megállt, és beleszagolt hatalmasat szippantva a bőröm illatából.
Kissé nevetségesnek tűnt ez a pillanat, de a rémületem nagyobb volt,
még mindíg nem szólt egy szót sem.
Egyre feljebb haladt az állkapocs csontom mentén, fel az ajkamig
ahol finom hűvös ajkai az enyémekre nem tapadtak.
A meglepetéstől felsóhajtottam.
Annyira hihetetlennek tűnt, mintha álmodtam volna,
pedig a dolgok nem ezt mutatták, nagyon is valóságos volt.
Beletúrtam a hajába, hogy ezzel is bíztassam, abba ne hagyja amit csinál.
El sem akartam hinni, hogy megtörtént, pedig igen.
De ha ez csak álom akart lenni, akkor inkább soha többet nemakartam felébredni.
Annyira finom és kábító volt a csókja, hogy akarva-akaratlanul
lecsukódtam a szemeim is.
Kezei megindultak a vállamtól lefelé, szép lassan elérve a melleimet,
ott megpihent és kényeztetve azokat engem a csillagok közé repített.
Belenyögtem az élvezetbe, teljesen elhültem magamon,
ilyen azelőtt sosem történt velem.
Kis idő múlva még lejjebb merészkedett egészen a fenekemig,
majd abba belemarkolva felkapott az ölébe.
A lábaim mintha maguktól mozogtak volna, átkulcsolva derekát
közelebb vontam magamhoz, egészen addig míg meg nem éreztem teste egészét.
Megéreztem férfiasságának kőkemény vágyát, amibe most ő nyögött bele
és valami morgás féle is hallható volt, de azt biztosan csak képzeltem.
Még hevesebben és vadabbul kerestük egymás ajkát, a nyelvünk csak úgy
cikázott édes játékot játszva a másikéval.
Egyszer csak csörgést hallottam, de nem akartam kiszakadni az álomból,
de nem hagyta abba.
Egy csörgés, aztán még egy, és még egy.
Lassan kinyitottam a szemeimet bár nem szívesen tettem és ekkor láttam meg őt.
Elszakadva egymástól, csillogó tekintetével és ziháló
önmagával találtam szembe magam.
Előkaptam a telefonomat, de ő még mindíg az ölében tartott.
Anyám keresett.
- Szia, kincsem. Minden rendben van? Már nagyon későre jár, gyere haza lassan.
Gondolataimat összekapva még mindíg Edward szemeit néztem, az arca egyszerre tűnt
csalódottnak és diadalittasnak.
- Szia, anyu. Persze. Nincs semmi gáz. Épp indulni akartam, csak még akadt
egy kis elintéznivalóm, nemsokár otthon leszek, puszi.
- Jól van, szia.
Ezzel kinyomtam a telefont és körbenéztem, még mindíg a pláza parkolójában voltam.
- Istenem, tényleg nem álmodom. - nyögtem csendben.
Egyből elkezdtem magam ostromolni - Elment az eszem, mit csináltam?
- Ha nem szólalt volna meg a telefonon, akkor én itt a parkolóban,
ki tudja mennyi ember szeme láttára adtam volna magam oda neki.
Hát nem egy idióta vagyok?
Kapkodni kezdtem a levegőt mint aki éppen meg akar fulladni.
Leengedett az öléből.
- Ne... ne haragudj, nem tudom mi ütött belém, én... én nem szoktam... jaj nekem.
- fogtam a fejem.
- Én nem ilyen vagyok. - suttogtam a fejemet rázva.
De várjunk csak!
Hiszen nem is én támadtam le őt, akkor meg mit kéregetem én itt a bocsánatát?
Nem fordítva kellett volna lennie? A semmiből tűnt fel és egyszerűen csak lekapott.
- Nekem most mennem kell. - nyögtem ki nagy nehezen.
Épp fordultam meg az autó felé, de megfogta a karomat és visszafordított,
majd az államnál fogva felemelte a fejem úgy, hogy egyenesen a szemébe nézzek.
- Várj. - kérlelt halkan - Kérlek, te ne haragudj. Csak annyira gyönyörű vagy,
és én... - gondolkozott egy kicsit aztán fújtatott - Kellesz nekem, akarlak,
az első pillanattól fogva mióta megláttalak az eee...
- de nem fejezte be.- Mindegy, ne haragudj, Bella. - sütötte le szemeit,
arcát pedig mintha kín torzította volna el.
- Tegyünk úgy, mintha soha semmi sem történt volna, rendben? És, nem haragszom.
- próbáltam elmosolyodni. - De most már tényleg mennem kell, a szüleim...
- Látlak még valamikor? - kérdezte angyali hangon.
- Az üzlet mindíg nyiva áll. - kacagtam fel - Valószínű.
Ezzel beszálltam az autóba, bezártam az ajtót és elindultam haza.
Mégegyszer Edward szemeibe néztem, ami máris világosabbnak tűnt
mint x percel ezelőtt,
azt sem tudom mennyi idő telhetett el, arca meggyötört lett, nagyon sajnáltam.
Elindultam a kijárat felé, még egyszer belenéztem a visszapillantó tükörbe,
de Edwardnak már se híre, se hamva nem volt.
Az úton a szavai jártak az eszembe, hogy gyönyörűnek talál és, hogy engem akar.
Hogy akarhat pont engem egy ilyen pasi?
A világ összes nője a lába előtt hever, ez tuti, erre pont rám mondta, hogy gyönyörű.
A pasasnak biztos nincs ki a négy kereke. Én egy senki vagyok, egy átlag,
bennem semmi különleges nincs, de a szavai őszintének tűntek.
Nem minden nap fut össze az ember lánya egy ilyen pasival, főleg nem Forks környékén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése