23.fejezet : Ajándék

Üdv mindenkinek!
Először is szeretném megköszönni, hogy hárman már tagnak is jelentkeztetek.
Nem túl sok, de én nagyon örülök nektek mert ez azt jelenti számomra,
hogy nem hiába írom a történetet és csináltam blogot.
Remélem idővel többen is leszünk, de addig is mindenkinek aki olvassa
a történetet jó szórakozást, jó olvasást!! :)
És kérlek komizzatok!!!!! Köszi


 Mellette telt-múlt az idő, mire észhez kaptam már
 negyedik hónapja voltunk együtt.
 Minden hónapfordulónál meglepett valami kis kütyüvel,
 virággal vagy éppen egy doboz csokival.
 A negyedik hónapon különlegességet kaptam,
 egy közös utazási lehetőséget Párizsba Edwarddal.
 Téli időszak volt, karácsony előtt álltunk,
 így Edwardnak attól sem kellett tartania, hogy lebukna .
 Egy pénteki nap este indultunk a hétórási géppel.
 Szerelmem nagyon jól viselte az utat, tényleg
 eszméletlen akaratereje volt.
 Amint leszállt a gépünk fel kellett hívnom anyuékat,
 hogy egyben vagyok épen és egészségesen, ezután
 béreltünk egy autót ami mindenféle extrával fel
 volt szerelve, de hát mi mást is várhattam volna
 egy milliárdos vámpír Cullentől.
 Nagyon izgatott voltam és bizony csalódnom sem kellett.
 A hely ahova vitt gyönyörű volt és nagyon békés,
 a körzetünkben egy áldott lélek sem volt, csak ő és én.
 A ház gyönyörű volt és hatalmas.
- Nos, megérkeztünk. - szólt szerelmem.
 Ránéztem hatalmas csillogó szemekkel.
- Edward, ez csodálatos. - ámuldoztam.
- Örülök, hogy tetszik.
- Az nem kifejezés. Ti Cullenek tudjátok mitől is
 döglik a légy. - kuncogtam.
- Tudod ez itt a mi saját birtokunk. A világon számos
 ilyen helyünk van. - mondta keservvel a hangjában.
- Hány évente kell költöznötök, hogy ne bukjatok le?
- Sajnos elég sűrűn, három... esetleg négy évente,
 százkilenc év alatt laktam már egy pár helyen.
- És ez nem rossz?
- Már hozzászoktunk, így legalább mi elmondhatjuk,
 hogy ismerjük az egész világot. - nevetett fel szomorúan.
- Mindenhol csak egy alkalommal éltek vagy
 van visszatérő helyetek is?
 Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a kérdezősködést
 szokásomhoz híven.
- Eddig leginkább csak London és Forks volt ilyen
 a nekünk kedvező időjárás miatt. Máshol kicsit
 nehezebb a beilleszkedés mert kevesebbet mutatkozhatunk.
- Ez azért szörnyű lehet nektek. - erre nem felelt.
 Előrelépett kettőt, azután visszafordult felém.
- Gyere, körbevezetlek a birtokon, azután ráérünk
 kipakolni az autóból.
 Kézenfogtuk egymást és én ámulva-bámulva követtem.
 A benti helyiségek tágasak voltak, natúr színűek, minden szobához saját fürdő tartozott, a konyha is
 akkora volt, hogy elvesztem benne.
 Mivel itt nem lakott senki étel egy szál sem volt,
 sem a szekrényekben, sem a hűtőben.
 Edward kapcsolt, hogy mit hiányolhatok.
- Ööö... nemsokára elmehetnénk vásárolni, biztosan
 éhes vagy. - mondta zavartan.
 Szegény, valószínűleg elfelejtette az emberi test
 egy-két szükségletét.
- Oké, az jó lesz. - mosolyogtam rá bíztatóan.
 Minden bizonnyal nagyon nehéz lehetett neki mellettem,
 hiszen ő azért csak vámpír volt, én meg egy halandó.
 Nem is tudom mi lehetett neki nehezebb az, hogy
 visszafogja magát nehogy én legyek a vacsija vagy,
 hogy hogyan viselkedjen velem és, hogy odafigyeljen
 minden szükségletemre, na és össze ne törjön egy
 érintésével.
 Próbáltam bíztatni, hogy nem lesz semmi baj, de ő
 erre mindíg egy fájó gyenge mosollyal válaszolt.
 A ház után a gyönyörűséges hátsó virágoskert következett.
 Telis-tele volt csodás színpompás rózsákkal amik
 télen is virágzottak.
 Csodálattal érintettem meg a szebbnél szebb szirmokat
 és az illatuk is isteni volt.
- Van két kertészünk akik havonta rendbeszedik az
 udvart és a virágokat.
- Nagyon jól végzik a munkájukat, minden olyan varázsos
 mintha nem is lehetne igaz. - néztem elbűvölve rá.
- Inkább az a varázsos, hogy te itt vagy velem
 ezen a helyen és mindíg. - lépett elém és simított
 végig az arcomon.
 Úgy bújtam a tenyeréhez mint valami dorombolós kiscica.
- Imádok veled lenni és azt akarom, hogy ez soha
 ne múljon el és örökké így legyen. - feleltem erre.
 Erősebben magához szorított, de csak annyira, hogy
 bajom ne essen.
 Tudtam miért... a válasza még mindíg NEM.
 Úgy tettem mint aki nem hal bele azonnal a fájdalomba,
 de ezen már rég túlestem.
 Nem akartam ezzel foglalkozni amíg vele lehetek,
 de el sem feledhettem, hiszen őt akartam ÖRÖKRE.
- Menjünk, pakoljunk ki az autóból, utána elmegyünk
 neked vásárolni. - és már húzott is ki a kocsi felé.