Ismét meghoztam a frisset. Íme...
Remélem tetszeni fog.
- Mit szeretnél enni? - kérdezett, amíg kinyitotta
a kocsi ajtaját.
- Nem is tudom, talán egy-két sajtos szendvics friss
zöldségekkel jól esne.
- Na és vacsorára?
Amíg ezen gondolkodtam Edward minden csomagot kipakolt
és besuhant velük a nappaliba, majd egy szemvillanásnyi
idő múltán már ott is állt mellettem.
- Nos, sikerült kitalálni? - ölelt át.
- Azt hiszem egy kis spenótos sült tésztát szeretnék.
- Ennyi? Valami desszertet, innivalót?
- Talán egy kis eperlevet vagy narancsot, majd
megnézem a kínálatot. - csókoltam meg.
- Rendben, na és mikor szeretnél elmenni az Eiffel
toronyhoz sétálni?
- Bármennyire is kíváncsi természetű vagyok úgy gondolom
ma túl fáradt leszek ehhez, úgyhogy holnapra halasztanám,
ha nem baj.
- Ugyan miért lenne baj? Én miattad kérdezem,
én már láttam egy párszor.
A vásárlást úgy ahogy gyorsan lerendeztük és hamar
haza is értünk.
Mindent kipakoltunk és elrendeztünk annak rendje és
módja szerint.
Amint ezekkel végeztünk előkészítettem a szendvicshez
valókat és összedobtam két hatalmas sajtos ciabattát
isteni lollo salátával, eidami és camembert sajttal,
uborkával és paradicsommal.
Isteni finomra sikeredett pedig ehhez nem kellett
főzési tudomány.
Olyan élvezettel ettem még azt sem vettem észre,
hogy Edward velem szemben ült és engem figyelt áhítattal.
Amikor kapcsoltam, azonnal abbahagytam a zabálást és
lassan nyeltem le a falatot.
- Kérlek ne hagyd abba. Miattam ne. - kért kedvesen.
- A-annyira sajnálom... csak... olyan jól esik. - szabadkoztam.
- Egyél csak, imádlak nézni, másrészt az én hibám,
hogy megfeledkeztem egy ilyen lényegesen fontos dologról.
- Nem gondoskodhatsz mindenről egyedül a világon,
különben én mire lennék jó? - viccelődtem.
- Neked már csak a létezésed is a világot jelenti számomra,
elég ha csak vagy. - simogatta meg a kézfejemet.
Nagyon jól estek a szavai, eszméletlen hatással tudott
rám lenni akarva vagy akaratlanul.
Tovább kezdtem enni, majd mikor végeztem Edward elkapta
előlem a tányért és elmosta.
- Köszönöm szépen. - mondtam.
- Egészségedre. - kacsintott rám.
Ezután előkészítettük a vacsihoz valókat és együtt
nekiláttunk megcsinálni.
Sokat nevettem a grimaszain, neki nem igazán jött be
ez az emberi ételes dolog, de miattam bármire képes volt.
Olyan jó volt vele ilyen egyszerű mindennapi dolgokat
csinálni és kettesben lenni.
Vele minden olyan egyszerű volt.
A vacsora elkészültéig kipakoltuk a bőröndöket,
elpakolásztam a szekrényekbe.
Úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk mint a házasok.
- És meddig tervezel velem kettesben lenni? - vontam
fel a szemöldököm.
Nem tudtam, ugyanis mindent Edward és Alice rendezett le,
még Charlie-ékat is.
Eszméletlen a szervező képessége a kis fekete koboldnak,
mindenkire mindent rá tud beszélni na meg látja előre a
jövőt is, ha valami nem a tervei alapján alakul
átrendezi úgy, hogy ő jöjjön ki nyertesen.
- Úgy gondolom kezdésnek nem rossz a két hét. - nézett
rám csibészesen.
- Két hét? És erre, hogy tudtad rávenni Renéet és Charliet?
Na és a suli? Akkor idén már nem is kell bemenni? - úgy
hadartam a kérdéseket, hogy csoda volt ha értette.
El is kacagta magát.
- Igen, kettő. Renée-éket nem volt nehéz rábeszélni,
szinte a tenyerünkből ettek.
- Na azt elhiszem. - mondtam elismerően.
- Az iskolában meg már megszokták tőlünk, hogy eltűnünk
néha akár hosszabb időre is és mégis kitűnő
tanulók vagyunk. Majd neked is segítek bepótolni
az elmaradást. Alice-ék lekörmölik neked a
betanulnivalókat.
- oh... az jó. - fújtam ki a levegőt - Remélem Alice
csak a lényeget írja majd.
- Ne aggódj, a kis törpe pokolian tudja, hogy mi
a dolga. - forgatta a szemét Edward.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése