28.fejezet : Magány

Sziasztok!
Hát elhoztam!!!!
Sok-sok komit szeretnék kérni!!!!!!!!!

Amíg tömtem a búrámat Edward nem bírt magával és a
 gyerekkoromról kezdett faggatni.
 Kérdezgetett az első szerelemről is, de nagyon meglepődött
 mikor azt mondtam, hogy nekem bár volt már kapcsolatom
 és szűz sem voltam már egy ideje, mégis ő az első akibe
 beleszerettem igazán és első látásra.
 Mint kiderült ő is volt már nővel, azaz vámpírnővel.
 Mesélt a Denali testvérekről.
 Tanya, Kate és Irina vérszerinti testvérek, ezenfelül
 csatlakozott hozzájuk egy pár Eleazar és Carmen.
 Egy évszázad alatt ötször hagyta magát elcsábítani Tanyanak.
 Az elmondottak alapján bele sem mertem gondolni, hogy
 nézhet ki valójában.
 Bár ez féltékennyé tett, tudtam semmi jogom nem volt ehhez,
 mégis úgy éreztem megüt a guta mert az én angyalom mással
 is volt rajtam kívül.
 Kicsit sem önzőség tőlem mi? Nakem lehetett, neki nem.
 Nem tehettem róla, az érzéseimet nem tudtam befolyásolni,
 az eszembe sem jutott, hogy Edward mit érezhetett amikor
 én az enyémet meséltem neki.
 Nem akartam beszélni erről, de mind a kettőnket hajtott
 a kíváncsiság.
 Végülis sem baj, sem veszekedés nem lett belőle,
 ez volt a lényeg.
 Amikor végeztem az összes étel elpusztításával, szerelmem
 kifizette a számlát és persze a borravalót sem felejtette el.
 Teli hassal úgy éreztem nehezebben megy a  mozgás is.
 Lassan, karöltve sétáltunk vissza az autóhoz.
 Beültünk a kocsiba, a parkolóból kifele menet felmutatta
 a parkolókártyát, aztán hajtottunk is vissza a hatalmas házba.
 Hazaérve levágtam magam a nappali kanapéjára.
- Olyan jól laktam, hogy még most is alig bírok megmozdulni.
 - panaszkodtam.
- Lehet egy kis testmozgásra lenne szükséged. - jött felém
 csábító nézéssel, amitől azonnal beremegett a gyomrom -
 Lenne egy két tippem hogyan csinálhatnánk. - amint odaért
 érzéki csókot nyomott a fülem tövébe, amitől a levegő is
 bennem rekedt, az illatáról már nem is beszélve.
 Egy vámpírnak ha akarnál sem tudnál ellenállni, de ezegyszer
 sikerült, bár magam sem tudom hogyan.
- Tudod, hogy sosem utasítanék vissza egy ilyen ajánlatot,
 de most kivételt teszek ugyanis félő, hogy kijön belőlem a
 reggeli, azt pedig nagyon nem szeretnéd látni, én pedig
 főleg nem érezni. - mindezt pihegve voltam képes csak kinyögni.
- Tudod mit? Pihenj egy kicsit, aztán mutatok valamit ami
 remélhetőleg tetszeni fog. - elvett az asztalról egy távirányítót
 és a kezembe nyomta - Nézz tévét ha szeretnél, én addig akkor
 elmegyek vadászni, úgyis rámfér.
 És tényleg! Már kezdett feketedni a szeme.
- Megleszel egy kicsit nélkülem? - kérdezte.
- Hát... nem is tudom... - feleltem gondolkodást színlelve -
 Azt hiszem négy mobilról csak feltudlak hívni ha lenne valami,
 de itt... ugyan mi történhetne? Halálra tévézem magam? -
 kérdeztem gúnyos mosollyal.
- Oké, értem a célzást. Nagylány vagy már. - mosolyodott el
 ő is - Ne haragudj, csak rossz, hogy az életmódom miatt
 egyedül kell hagyjalak.
- Akkor vigyél magaddal. - vágtam rá azonnal.
 Ha létezett, hogy egy vámpír ennél is fehérebb legyen
 akkor bizony Edward egyenlő lett a liszt színével.
- Hogy mi? Vigyelek magammal? Hogy juthatott ilyen borzalmas
 dolog az eszedbe? Hogy ott légy amikor vadászom? El tudod te
 képzelni mégis mi történhet akkor? - fordult ki önmagából.
- Nyugi, csillapodj le, csak vicceltem. - pedig nagyon is
 kíváncsi voltam a vadászatra, de amint láttam Edward reakcióját...
 nem erőltettem a dolgot.
- Kérlek ne viccelődj olyannal ami az életedbe is kerülhet! Bele
 sem merek gondolni. - mondta.
- Menj, inkább igyál mielőtt baj lesz.
- Igazad van, jobb ha kiszellőztetem a fejem. - értett egyet velem.
- Menj! - küldtem.
 Egy szemvillanásnyi idő alatt el is tűnt, csókot nem is vártam,
 annyira paprikás hangulatban volt.
 Inkább bekapcsoltam a tévét és össze-vissza nyomkodtam a
 csatornákat.
 Egy régi filmnél állapodtam meg, de nem is érdekelt, csak
 bámultam ki a fejemből.
 Eldöntöttem, hogy amíg így egyedül vagyok felhívom anyuékat
 azután Leila barátnőmet.
 A lelkemre kötötte, hogy hívjam fel és meséljek el neki mindent,
 na nem mintha Renéet más érdekelné.
 Bő fél óra múlva végeztem a két telefonnal, alig bírtam őket
 lerázni, förtelmes dumagépek.
 Begyújtottam a kandallóba, mert annyira hangulatos volt,
 másrészt viszont fáztam kicsit.
 Annyira unatkoztam, Edward nélkül olyan egyedülés üresnek
 éreztem magam, azt sem tudtam mihez kezdjek.
 Nekiültem olvasgatni, körbejártam az egész hatalmas házat,
 nézegettem a teraszról az elémtáruló szépséges tájat.
 Olyan hihetetlennek tűnt minden..., hogy Párizsban lehetek
 ráadásul Edwarddal... az én csodás vámpírommal, Edwarddal
 csak kettesben.
 Pont amikor kint nézelődtem, megérintették a vállamat amire
 én akkorát ugrottam sikoltva, hogy az illetőt is a szívroham
 kerülgette.
 Azonnal hátrált is egészen az ajtóig.
- Ne haragudj, Bella, nem akartam rádijeszteni. Sajnálom!
 - tette fel a kezeit.
 Annyira vártam már.
- Ah... istenem... - kaptam a szívemhez - Edward! Semmi baj,
 mindjárt megnyugszom... csak pont elkalandoztak a gondolataim
 és nem vettelek észre. - és már ugrottam is a karjai közé.
- Legközelebb majd valami zajt csapok. - simította hátra a
 hajam, hogy megcsókolhasson - Bocsáss meg nekem, hogy csak
 úgy elrohantam, de... - erre az ujjamat a szájára tettem.
- Nem. - ráztam a fejem - Ez csakis az én hibámból történt,
 ha nem lennék ilyen hülye és időben befogom a szám akkor...
- De nem tudhattad, és még egyszer meg ne halljam, hogy
 hülyézed magad. Nem mondhatsz ilyet csak azért mert egy
 vámpír bekattan valamiért. Nincs olyan dolog a világon
 amivel teljesen magadra tudnál haragítani. Érted? - kérdezte
 felemelve a fejem az államnál.
- Igen. - válaszoltam.

27.fejezet : A galéria története

Üdvözletem kedves olvasók!
Íme hoztam nektek Karira egy kis olvasnivalót, Kellemes Ünnepeket
és jó szórakozást a továbbiakban is. Hamarosan újra jövök.
Pusszancs mindenkinek!



- Ezért olyan fontos nekem ez a hely és ezért szerettem
 volna neked megmutatni. - mondta gyengéden.
- Soha nem is gondoltam volna, hogy Carlisle festette,
 el vagyok teljesen ragadtatva. Annyira irigyellek benneteket,
 hogy mindannyiótoknak van valami tehetsége vagy képessége.
- Carlisle-nak volt a legtöbb ideje, így nem csoda ha egyszerre
 több mindennel foglalkozott, közel kétszáznyolcvan évet várt
 míg én a családjába kerültem, valamivel el kellett ütnie az időt.
 - erre én csak bólintottam.
 Egy vámpír aki háromszázhatvan évnél is idősebb. Hihetetlen!
- Na és... mai napig készít képeket?
- Igen, bár jóval kevesebb időt szán már erre, inkább az
 orvoslást választja, több értelmét látja az életek mentésének.
- Pedig igazság szerint egy vámpírtól nem ezt várná az ember.
 - suttogtam.
- Nem bizony, épp ezért is tisztelem őt legjobban ezen a
 világon.
- Máshol is találhatóak még Carlisle-nak galériái?
- Igen, van egy Londonban és New York-ban is, természetesen
 mind a három más néven és soha meg nem mutatva magát. Minden
 galériában más-más fajta képek vannak, hogy még véletlenül se
 lehessen összehasonlítani vagy összetéveszteni őket.
 Képzeld csak el, mi lenne ha valaki megtudná, hogy mind a három
 galéria Carlisle-é és még ennyi év után is ilyen fiatal.
 - belegondolva le is döbbentem - Ezért van az is, hogy mindíg
 más megbízottan keresztül kerültek a helyükre a festmények,
 teljes titokban.
- És a megbízottak soha nem árulták el Carlisle-t?
- Igazság szerint még csak esélyt sem kaptak rá, mindíg mindent
 bankok fiókjain és légipostán keresztül történt. Mivel soha
 nem is látták, ők sem tudják, hogy mennyi idős lehet. Az utolsó
 képét tizenöt évvel ezelőtt tették ki, így azt is gondolhatnák
 az egyik helyen, hogy elhunyt vagy nagyon megöregedett már.
 Egy év alatt volt, hogy akár öt festményt is készített, de csak
 hármat adott ki. Az emberek ezen is meglepődnének, hiszen ha
 igazi művész képet készítessz, egy kép nem két hónap, hanem
 több évbe is tellhet, vegyük csak alapul például Da Vincit.
- Így már értem. Szerinted ha egyszer megkérem, hogy fessen le
 minket, megtenné?
- Minden bizonnyal, amint lenne ideje. - simított végig a
 kézfejemen - Menjünk, elviszlek valahova reggelizni.
-Remek ötlet, egy McDonald's tökéletes is lesz. - feleltem.
- Szó sem lehet róla, Párizsban nem ehetsz gyorséttermi kaját,
 elviszlek egy elegánsabb helyre.
- De én nem szeretnék most ilyen puccos helyen reggelizni.
 Kérlek ne kelljen. - könyörögtem.
- Rendben, ahogy akarod, akkor majd te kiválasztod hol
 szeretnél enni. A Szajna partján rengeteg lehetőség akad.
 Sétálunk egy kicsit.
- Ez már jobban hangzik, egy kis levegő is jót fog tenni,
 ennél is jobban meghozza az étvágyamat.
 Úgy is lett. Visszaautóztunk a partig, egy parkolónál letettük
 a kocsit, Edward kifizette a díjat és nekiiramodtunk az útnak.
 Tíz perc séta után majd megvesztem az illatok kavalkádjától,
 úgyhogy a következő kajáldánál ami az utunkba esett
 berántottam Edwardot.
 Szinte minden ilyen étkezdénél kültéri étkező is volt,
 de a hidegre és a télre való tekintettel a belső helyiséget
 választottam.
 Ablak melletti helyre ültünk, hogy csodálhassam a gyönyörű
 kilátást.
 Edward segített nekem lefordítani a választékot és megrendelni
 a reggelit.
 Itt a módi croisson volt és forrócsoki, de én mégsem erre
 vágytam, inkább két fűszervajas baguettet választottam és egy
 bögre narancs-fahéjas teát.
 Az adag amit kihoztak nagyobb volt mint amire számítottam.
- A fenébe is, nem számítottam ekkora baguettekre. Ilyenkor
 nagyon bánom, hogy te nem eszel ilyeneket. - dörmögtem az
 orrom alatt bazsalyogva.
- Csak annyit egyél amennyi jól esik. - felelte.
- Attól félek, hogy mind belém fog férni, ez a
 levegőváltozástól lehet. - fintorogtam.
 Edward felkacagott angyali hangján.
- Az sosem baj, egyél csak bőségesen, így legalább Renée-ék
 sem mondhatják, hogy éheztetlek.
- Nem mintha akármi rosszat is mondhatnának, szerintem nálad
 tökéletesebbet nem is álmodhattak volna mellém. Teljesen
 elcsavartad a fejüket. - jutott eszembe az első találkozása
 a szüleimmel.
- Ennek örülök, nekik legalább nem vagyok a furcsa Cullen gyerek
 mint másoknak.
- Mióta érdekel mit gondolnak rólad mások? Különben sem furcsa
 vagy, hanem egyedi és különleges, na meg csábítóan imádnivaló.
 - fejtettem ki gondolataimat.
- Köszönöm! - nyomott egy szédítő mosolyt - Abszolút nem érdekel
 ki mit gondol rólam csak az, hogy neked mi járhat a fejedben,
 de persze másokét akaratlanul is hallom, míg a tiéd... örökre
 titok marad számomra.
- Amit lényegesnek tartok úgyis megosztom veled.
- De nekem az olyan kevésnek tűnik, mindent tudni szeretnék.
 - még sosem hallottam nyafogni, ez kivételével.
- Te kis kíváncsi! Bár rád a mondás nem igaz, hogy aki kíváncsi
 az hamar megöregszik. Jobb ez így, hidd el, neked is és főként
 nekem. - csúsztattam a kezem az övébe az asztalon.
 Erre kaptam egy savanyú mosolyt.
 Ha vele voltam mindíg megszűnt körülöttem minden, vele
 olyan volt mintha... nem is ebben a dimenzióban lettünk volna.
- Egyél, mert elfogysz itt nekem a végén. - én pedig úgy
 nekiestem az ételnek mint aki még sosem evett azelőtt.

Ünnep

Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket

kívánok minden kedves olvasómnak

és oldallátogatónak !

Puszika mindenkinek !!!!   :)

26.fejezet : A város szíve felé

Sziasztok!
Újra itt!!
Tudom, hogy ilyen sokáig még nem voltam távol,
de sajnos megvolt rá az okom.
Kórházban feküdtem több napig ezért köszönöm a türelmeteket.
Meghoztam az új részt, remélem meg lesztek vele elégedve.
Hamarosan még jelentkezem addig is legyetek jók, írjatok, olvassatok. Puszka!


Bementem a fürdőszobába, megmosakodtam, fogatmostam, kifésültem
 és felkontyoztam a hajam úgy, hogy pár tincset hagytam
 meglógni, ettől egy kissé idősebbnek tűntem.
 Lehelletnyi sminket kentem magamra majd kimentem a ruhás-
 szekrényhez, valami frappánsabb darabot nézni magamra.
 Edward mindíg olyan férfias volt, sármos, elegáns,
 szerettem volna hozzá passzolni ha már tényleg egy párt alkottunk.
 Igaz én mellette soha nem leszek még csak csinos sem
 ugyanis képtelenség lenne versenyezni a tökéletességével,
 de rút béka mégúgy sem akartam lenni.
 Igazából csak egy valami segíthetne ezen csak, de azt várhatom.
 Hála Alice-nek, megintcsak mindenre gondolt.
 Amikor elmentünk vásárolni többféle ruhát válogattunk össze
 hogyha puccos helyekre is mennénk, oda is legyen olyan
 göncöm amit fel tudjak venni.
 Volt ezek között estélyi, kisestélyi, koktélruha és pont
 amire ebben a pillanatban szükségem volt, egy gyönyörű
 babalila nadrágkosztüm is.
 Azonnal kikaptam a fogasról, emellé egy fekete szatén
 inget fogtam meg amit rengeteg pici rózsaszín virágnyomat
 díszített.
 A lábamra bokacsizmát választottam mert hát azért csak
 tél volt vagy mi a szösz.
 Mikor mindennel megvoltam, lesétáltam Edwardhoz akinek
 egy pillanatra a szava is elállt.
- Hűha! - ámult - Gyönyörű vagy!
- Köszönöm. - pirultam el.
- Nincs mit köszönni, ez az igazság. Még a végén
 elcsábít tőlem valaki.
 Elkacagtam magam.
- Nincs az-az isten! - feleltem - Nálad tökéletesebb
 nem létezik, inkább én félhetnék ettől, mindenhol úgy
 néznek rád a nők, hogy szinte felfalnak a szemükkel,
 gondolom a gondolataikat nem is kéne firtatnom. - kuncogtam.
- Hát igen, előfordul néha egy-két csodabogár. - nevetett
 ő is - Indulhatunk?
- Igen.
 Felkaptuk magunkra a kabátjainkat és megindultunk a garázsba.
 Beültünk, bekapcsoltuk az öveket és már indultunk is a
 galéria felé.
 Jó fél óra volt az út, de sok volt a látnivaló.
 Ennyi ruhaüzletet és ékszerboltot életemben nem láttam,
 egymás hegyén-hátán voltak.
 Ahogy Edwardtól megtudtam a Champs-Élysées sugárúton
 haladtunk végig és az Arc de Triomphe diadalív mellett is
 elhajtottunk ami nagyon szép volt.
 Rendesen elbambultam, szinte észre sem vettem az idő múlását.
 Egy arany-fekete kődíszítéses épület előtt álltunk meg
 aminek a tábláján a C.C. Galery felirat állt.
 Kívülről nem volt benne semmi különös, csak a szokásos
 szemcsalogatás a színek felvitelénél.
 A kövek feketék voltak és csillogóak, a festés pedig arany,
 ha rásütött a nap kristályos fényben pompázott.
 Kissé kihívónak mondtam volna, de hát Párizsban szinte
 minden ilyen volt és erről szólt, viszont a hely neve
 egyszerű volt, semmi giccs.
 Edward megfogta a kezem és bevezetett a helyiségbe.
 A belső helyiséget biztonságiőr vigyázta.
 A belső rész szinte puccos volt, nem volt benne más
 mint ruhaőrző és maguk a képek.
 Szép lassan sétálgattunk körbe, minden egyes festményt
 jól megnéztem.
 Olyan ismerősnek tűntek, mintha valahol már láttam
 volna ehhez hasonló festményeket. Igen!
 Biztos voltam benne és a legvégén amikor az utolsó
 képhez léptünk még a lélegzetem is elállt, amit azon
 pillantottam meg.
 Nem mások pózoltak azon a képen mint Edward, Esme és Rose.
 A képen látható dátum 1934 volt, tehát Emmett megtalálása
 előtt egy évvel készült.
 Még maga Rosalie is újszülöttnek számított.
 Távolabbról készült a kép talán azért, hogy az arcukat
 senki ne ismerhesse fel, bár ők voltak azok... mégis
 teljesen másképpen néztek ki.
- Ezek... ti... de, hogy... - Edward rám mosolygott és
 odahajolt a fülemhez.
- Akkoriban még csak ennyien voltunk.
 A festmény nagyon szép volt, egy gyönyörű tó előtt álltak
 amit körbevettek a nádak, messzebb pedig az erdő fái és
 épp alkonyodott aminek a színei és fénye visszaverődött
 a víz tükréről.
 De valakit hiányoltam, egy valaki nem volt a képen.
- Hol van a képről... - de ekkor leesett a tantusz -
 Óóó... te jóságos isten... - nyögtem - C.C. Galery...
 csak egy valakit ismerek... hát persze! Már tudom
 hol láttam hasonló képeket! - néztem Edward szemeibe.

25.fejezet : Nyugalom

Sziasztok!
Bocsi, hogy mindíg össze-vissza töltögetek fel, de csak akkor tudok ilyenekkel foglalkozni
ha a kisfiam alszik vagy épp nincs kedve felrobbantani a lakást.
Sajnos most még az állapotosságom is közre játszik és, hogy vesebeteg is lettem.
Remélem elnézitek nekem.
Továbbra is jó szórakozást nektek és írjatok.  :)



 Amikor végeztem az utolsó pulóverrel is már mehettünk
 is vissza a konyhába.
 A tésztának mennyei illata volt, az íze még fenségesebb.
 Éppen annyit csináltunk belőle, hogy még másnap
 ebédre is maradt bő egy adag.
 Amint jól belaktam megmozdulni sem volt kedvem.
 Amíg nyugtattam a pocakomat, Edwarddal arról beszélgettünk,
 hogy mik lehetnének a programjaink.
 Szóbajött színház, divatbemutató, rengeteg séta és, hogy
 lerajzoltatjuk magunkat na meg sok minden más, de leginkább
 a család ajándék vásárlása volt lényeges, főleg Alice-é,
 bár felesleges lett volna bármit is titkolni mivel
 úgyis látta előre mit fognak kapni.
 Ez igazán idegesítő volt.
 Felmentünk az emeletre Edward szobájába, elmentem
 lefürödni addig kedvesem megvetette az ágyat,
 bekapcsolta a tévét és felkapcsolt egy kis halogén lámpát.
 A hajamat is megszárítva visszamentem a szobába és
 bebújtam a jó meleg ágyba.
 A ház még nem melegedett fel teljesen ezért fáztam.
 Jól bevackoltam magam nyakig, eközben Edward is
 elment letusolni.
 Annyira fáradtnak éreztem magam, hogy majd leragadtak a
 szemeim, de próbáltam magam tartani elvégre csak ez volt
 az első olyan napunk amit csak kettesben tölthettünk
 és nem akartam elpocsékolni egy pillanatot sem.
 Sajnos nem jött össze... nem bírtam nyitva tartani a
 szemeim, az utazás kimerített, a vacsora pedig elnyomott.
 Mire magamhoz tértem egy pillanatra Edward már mellettem
 feküdt, épp csókot nyomott a vállamra mosolyogva,
 a tévé pedig már ki volt kapcsolva.
- Edward... - lehelltem álmosan.
- Ccsüü... - hallgattatott el - aludj csak szépségem,
 szép álmokat.
- De... - ellenkeztem volna.
- Ne törődj semmivel csak pihenj, holnap is lesz nap
 és én itt leszek akkor is veled.
 Ettől kissé megkönnyebbültem, de mégis lelkiismeret
 furdalásom volt, hogy csak úgy magára hagytam
 mégsem tudtam ellene tenni bármennyire is akartam,
 egyszerűen visszazuhantam a tudatlanságba egészen
 másnap reggelig, még inni sem keltem fel pedig
 reggelre olyan száraz volt a szám mint a sivatag.
 Mikor kinyitottam a szemem, Edward pont akkor lépett
 lépett be az ajtón egy tálcával a kezében amin
 frissen facsart narancslé, croasson és juharszirupos
 palacsinta volt.
 Azonnal magamhoz tértem.
- Szép jóreggelt édesem. - köszöntött.
 Felültem, nyújtózkodtam és ásítottam.
- Neked is szerelmem.
- Hoztam reggelit, remélem megfelel.
- Nagyon kedves tőled, isteni az illata. - mosolyodtam el.
 Letette a tálcát az ölembe aztán letelepedett a lábamhoz,
 hogy enni tudjak.
 Nem kellett kétszer mondani, úgy nekiestem az ételnek
 mint maci a málnásnak.
 Olyan éhesnek éreztem magam mint aki legalább három
 napja nem evett, pedig a vacsoránál is szép adagot
 pusztítottam el.
 A reggeli végeztével hátradőltem a párnára egy kicsit
 kifújni magam, mert olyan jól laktam, hogy úgy
 éreztem menten kidurranok.
 Mindent befaltam és megittam amit Edward elém rakott.
- Sosem fogom tudni meghálálni ezt a rengeteg
 figyelmességet. - mondtam ránézve.
- Soha nem is kell, nekem ez boldogság, hogy
 kényeztethetlek. Végre nekem is van kit. - felelte
 csillogó szemekkel.
- Nem szeretném, hogy úgy érezd bármit meg kell
 tenned értem.
- Ezek nekem nem fáradtságos dolgok, ami téged
 boldoggá tesz, az engem is.
- Még most sem tudom elhinni, hogy te létezel
 és tényleg vagy nekem. Olyan mintha álmodnék.
- Ez kedves tőled, de édesem... ez nem álom,
 erről biztosíthatlak.
 Egy csókot nyomott az ajkaimra aztán eltűnt a tálcával
 a kezében, de öt másodperc és vissza is tért.
- Menj, mosakodj meg, szedd össze magad, öltözz fel
 azután pedig szeretnélek elvinni elsősorban egy
 festmény galériába amit én személy szerint nagyra tartok.
 Szeretném ha te is látnád és véleményt mondanál róla.
- Rendben, benne vagyok. Adj fél órát. - kértem.
- Oké, addig én lent leszek a nappaliban, elintézek
 egy-két telefont. - csak bólintottam.

24.fejezet : Csak mi ketten

Ismét meghoztam a frisset. Íme...
Remélem tetszeni fog.



- Mit szeretnél enni? - kérdezett, amíg kinyitotta
 a kocsi ajtaját.
- Nem is tudom, talán egy-két sajtos szendvics friss
 zöldségekkel jól esne.
- Na és vacsorára?
 Amíg ezen gondolkodtam Edward minden csomagot kipakolt
 és besuhant velük a nappaliba, majd egy szemvillanásnyi
 idő múltán már ott is állt mellettem.
- Nos, sikerült kitalálni? - ölelt át.
- Azt hiszem egy kis spenótos sült tésztát szeretnék.
- Ennyi? Valami desszertet, innivalót?
- Talán egy kis eperlevet vagy narancsot, majd
 megnézem a kínálatot. - csókoltam meg.
- Rendben, na és mikor szeretnél elmenni az Eiffel
 toronyhoz sétálni?
- Bármennyire is kíváncsi természetű vagyok úgy gondolom
 ma túl fáradt leszek ehhez, úgyhogy holnapra halasztanám,
 ha nem baj.
- Ugyan miért lenne baj? Én miattad kérdezem,
 én már láttam egy párszor.
 A vásárlást úgy ahogy gyorsan lerendeztük és hamar
 haza is értünk.
 Mindent kipakoltunk és elrendeztünk annak rendje és
 módja szerint.
 Amint ezekkel végeztünk előkészítettem a szendvicshez
 valókat és összedobtam két hatalmas sajtos ciabattát
 isteni lollo salátával, eidami és camembert sajttal,
 uborkával és paradicsommal.
 Isteni finomra sikeredett pedig ehhez nem kellett
 főzési tudomány.
 Olyan élvezettel ettem még azt sem vettem észre,
 hogy Edward velem szemben ült és engem figyelt áhítattal.
 Amikor kapcsoltam, azonnal abbahagytam a zabálást és
 lassan nyeltem le a falatot.
- Kérlek ne hagyd abba. Miattam ne. - kért kedvesen.
- A-annyira sajnálom... csak... olyan jól esik. - szabadkoztam.
- Egyél csak, imádlak nézni, másrészt az én hibám,
 hogy megfeledkeztem egy ilyen lényegesen fontos dologról.
- Nem gondoskodhatsz mindenről egyedül a világon,
 különben én mire lennék jó? - viccelődtem.
- Neked már csak a létezésed is a világot jelenti számomra,
 elég ha csak vagy. - simogatta meg a kézfejemet.
 Nagyon jól estek a szavai, eszméletlen hatással tudott
 rám lenni akarva vagy akaratlanul.
 Tovább kezdtem enni, majd mikor végeztem Edward elkapta
 előlem a tányért és elmosta.
- Köszönöm szépen. - mondtam.
- Egészségedre. - kacsintott rám.
 Ezután előkészítettük a vacsihoz valókat és együtt
 nekiláttunk megcsinálni.
 Sokat nevettem a grimaszain, neki nem igazán jött be
 ez az emberi ételes dolog, de miattam bármire képes volt.
 Olyan jó volt vele ilyen egyszerű mindennapi dolgokat
 csinálni és kettesben lenni.
 Vele minden olyan egyszerű volt.
 A vacsora elkészültéig kipakoltuk a bőröndöket,
 elpakolásztam a szekrényekbe.
 Úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk mint a házasok.
- És meddig tervezel velem kettesben lenni? - vontam
 fel a szemöldököm.
 Nem tudtam, ugyanis mindent Edward és Alice rendezett le,
 még Charlie-ékat is.
 Eszméletlen a szervező képessége a kis fekete koboldnak,
 mindenkire mindent rá tud beszélni na meg látja előre a
 jövőt is, ha valami nem a tervei alapján alakul
 átrendezi úgy, hogy ő jöjjön ki nyertesen.
- Úgy gondolom kezdésnek nem rossz a két hét. - nézett
 rám csibészesen.
- Két hét? És erre, hogy tudtad rávenni Renéet és Charliet?
 Na és a suli? Akkor idén már nem is kell bemenni? - úgy
 hadartam a kérdéseket, hogy csoda volt ha értette.
 El is kacagta magát.
- Igen, kettő. Renée-éket nem volt nehéz rábeszélni,
 szinte a tenyerünkből ettek.
- Na azt elhiszem. - mondtam elismerően.
- Az iskolában meg már megszokták tőlünk, hogy eltűnünk
 néha akár hosszabb időre is és mégis kitűnő
 tanulók vagyunk. Majd neked is segítek bepótolni
 az elmaradást. Alice-ék lekörmölik neked a
 betanulnivalókat.
- oh... az jó. - fújtam ki a levegőt - Remélem Alice
 csak a lényeget írja majd.
- Ne aggódj, a kis törpe pokolian tudja, hogy mi
 a dolga. - forgatta a szemét Edward.

23.fejezet : Ajándék

Üdv mindenkinek!
Először is szeretném megköszönni, hogy hárman már tagnak is jelentkeztetek.
Nem túl sok, de én nagyon örülök nektek mert ez azt jelenti számomra,
hogy nem hiába írom a történetet és csináltam blogot.
Remélem idővel többen is leszünk, de addig is mindenkinek aki olvassa
a történetet jó szórakozást, jó olvasást!! :)
És kérlek komizzatok!!!!! Köszi


 Mellette telt-múlt az idő, mire észhez kaptam már
 negyedik hónapja voltunk együtt.
 Minden hónapfordulónál meglepett valami kis kütyüvel,
 virággal vagy éppen egy doboz csokival.
 A negyedik hónapon különlegességet kaptam,
 egy közös utazási lehetőséget Párizsba Edwarddal.
 Téli időszak volt, karácsony előtt álltunk,
 így Edwardnak attól sem kellett tartania, hogy lebukna .
 Egy pénteki nap este indultunk a hétórási géppel.
 Szerelmem nagyon jól viselte az utat, tényleg
 eszméletlen akaratereje volt.
 Amint leszállt a gépünk fel kellett hívnom anyuékat,
 hogy egyben vagyok épen és egészségesen, ezután
 béreltünk egy autót ami mindenféle extrával fel
 volt szerelve, de hát mi mást is várhattam volna
 egy milliárdos vámpír Cullentől.
 Nagyon izgatott voltam és bizony csalódnom sem kellett.
 A hely ahova vitt gyönyörű volt és nagyon békés,
 a körzetünkben egy áldott lélek sem volt, csak ő és én.
 A ház gyönyörű volt és hatalmas.
- Nos, megérkeztünk. - szólt szerelmem.
 Ránéztem hatalmas csillogó szemekkel.
- Edward, ez csodálatos. - ámuldoztam.
- Örülök, hogy tetszik.
- Az nem kifejezés. Ti Cullenek tudjátok mitől is
 döglik a légy. - kuncogtam.
- Tudod ez itt a mi saját birtokunk. A világon számos
 ilyen helyünk van. - mondta keservvel a hangjában.
- Hány évente kell költöznötök, hogy ne bukjatok le?
- Sajnos elég sűrűn, három... esetleg négy évente,
 százkilenc év alatt laktam már egy pár helyen.
- És ez nem rossz?
- Már hozzászoktunk, így legalább mi elmondhatjuk,
 hogy ismerjük az egész világot. - nevetett fel szomorúan.
- Mindenhol csak egy alkalommal éltek vagy
 van visszatérő helyetek is?
 Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a kérdezősködést
 szokásomhoz híven.
- Eddig leginkább csak London és Forks volt ilyen
 a nekünk kedvező időjárás miatt. Máshol kicsit
 nehezebb a beilleszkedés mert kevesebbet mutatkozhatunk.
- Ez azért szörnyű lehet nektek. - erre nem felelt.
 Előrelépett kettőt, azután visszafordult felém.
- Gyere, körbevezetlek a birtokon, azután ráérünk
 kipakolni az autóból.
 Kézenfogtuk egymást és én ámulva-bámulva követtem.
 A benti helyiségek tágasak voltak, natúr színűek, minden szobához saját fürdő tartozott, a konyha is
 akkora volt, hogy elvesztem benne.
 Mivel itt nem lakott senki étel egy szál sem volt,
 sem a szekrényekben, sem a hűtőben.
 Edward kapcsolt, hogy mit hiányolhatok.
- Ööö... nemsokára elmehetnénk vásárolni, biztosan
 éhes vagy. - mondta zavartan.
 Szegény, valószínűleg elfelejtette az emberi test
 egy-két szükségletét.
- Oké, az jó lesz. - mosolyogtam rá bíztatóan.
 Minden bizonnyal nagyon nehéz lehetett neki mellettem,
 hiszen ő azért csak vámpír volt, én meg egy halandó.
 Nem is tudom mi lehetett neki nehezebb az, hogy
 visszafogja magát nehogy én legyek a vacsija vagy,
 hogy hogyan viselkedjen velem és, hogy odafigyeljen
 minden szükségletemre, na és össze ne törjön egy
 érintésével.
 Próbáltam bíztatni, hogy nem lesz semmi baj, de ő
 erre mindíg egy fájó gyenge mosollyal válaszolt.
 A ház után a gyönyörűséges hátsó virágoskert következett.
 Telis-tele volt csodás színpompás rózsákkal amik
 télen is virágzottak.
 Csodálattal érintettem meg a szebbnél szebb szirmokat
 és az illatuk is isteni volt.
- Van két kertészünk akik havonta rendbeszedik az
 udvart és a virágokat.
- Nagyon jól végzik a munkájukat, minden olyan varázsos
 mintha nem is lehetne igaz. - néztem elbűvölve rá.
- Inkább az a varázsos, hogy te itt vagy velem
 ezen a helyen és mindíg. - lépett elém és simított
 végig az arcomon.
 Úgy bújtam a tenyeréhez mint valami dorombolós kiscica.
- Imádok veled lenni és azt akarom, hogy ez soha
 ne múljon el és örökké így legyen. - feleltem erre.
 Erősebben magához szorított, de csak annyira, hogy
 bajom ne essen.
 Tudtam miért... a válasza még mindíg NEM.
 Úgy tettem mint aki nem hal bele azonnal a fájdalomba,
 de ezen már rég túlestem.
 Nem akartam ezzel foglalkozni amíg vele lehetek,
 de el sem feledhettem, hiszen őt akartam ÖRÖKRE.
- Menjünk, pakoljunk ki az autóból, utána elmegyünk
 neked vásárolni. - és már húzott is ki a kocsi felé.

22.fejezet : Edward múltja

 

Sziasztok!
Visszatértem!!!!
Remélem van olyan aki ennek örül, sikerült kiküszöbölni a problémát.
A gép újra működik, úgyhogy azonnal hoztam is nektek az új részt.
Jó olvasást mindenkinek. Puszika!!   :)


- Chicagóban születtem 1901-ben. - nagyon figyelte a reakciómat. -
 1918-ban talált rám Carlisle egy kórházban, haldokoltam,
 spanyolnáthában szenvedtem. Már mindenki lemondott rólam.
 Carlisle-t anyám kérte meg, hogy mentse meg az életemet,
 amit ő meg is tett anyám halála után, aki szintén
 a járványban vesztette életét apámmal együtt.
 Senki sem vette észre az eltűnésemet hisz a halálomon
 voltam. - én csak óriási szemekkel néztem az arcát -
 Én voltam Carlisle első teremtménye, fia illetve családtagja.
 Sokféleképpen lehet ezt nevezni. Eleinte borzalmas volt
 egy ilyen vérszomjjal együtt élni, de ahogy teltek az évek
 egyre könnyebb lett, bár előtte egyszer fellázadtam
 teremtőm ellen, akkor már Esme is velünk volt.
 Gyilkosok vérén kezdtem élni, de akármilyenek is voltak,
 embereket öltem. Ez aztán nagyon megviselt ugyanis én nem
 akartam sem gyilkos sem pedig állat lenni, így hát
 visszatértem Carlisle-ékhoz és állati véren kezdtem én is élni. -
 próbáltam valamit reagálni, de nagyon nehezen ment.
 Nem tudtam megszólalni csak pislogtam.
 Edward a mondókáját befejezve visszafordult felém,
 biztosan látta a döbbenetet az arcomon.
- Még most sem tartasz szörnyetegnek? - nézett mélyen a szemembe.
- Én... nem... dehogy! - hebegtem - Csak nagyon meglepődtem
 leginkább a korodat tekintve. Soha nem foglak
 szörnynek tekinteni, soha.
- De embereket öltem, Bella! - emelte fel a hangját.
- Azok az emberek voltak a gyilkosok, nem te.
 Megérdemelték a halált. - vágtam vissza.
 Ezen annyira ledöbbent, hogy a szemei elkerekedtek
 és tátogni kezdett.
- Ne gyötörd magad a múlt miatt. - simítottam végig szemöldökén.
- Hogy-hogy nem ítélsz el? - suttogta.
- Mert szeretlek és engem nem érdekel a múlt,
 az a lényeg, hogy már nem vagy olyan és ezáltal
 együtt lehetünk.
- El sem tudod képzelni mit jelent ez számomra édesem. -
 belecsókolt a tenyerembe.
- Remélem csak hasonlót mint amit én érzek. - mosolyogtam rá.
 Jó szorosan hozzábújtam, hogy érezze is a szeretetemet és,
 hogy nem ítélem el.
- És amúgy... ez lenne az oka annak, hogy nem akarsz
 átváltoztatni magadfajtává?
- Bella, belőled nem válhat ilyen borzalmas lény,
 egy szörnyeteg, te túl tiszta vagy ahhoz.
- Te sem vagy szörny és én örökre veled akarok lenni,
 nem számít milyen áron.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - förmedt rám.
- De igenis komolyan mondtam. - feleltem duzzogva.
- Nem akarok erről többet hallani, fejezd be. -
 annyira ideges volt a hangja, hogy inkább megadtam magam.
- Rendben, de ezzel még nincs vége csak egyenlőre. -
 biztosítottam róla.
- Később sem lesz másként. - vágott vissza.
 Erre inkább nem feleltem, nem akartam jobban feldühíteni.
 Igazság szerint fáradt is voltam, majd leragadtak a szemeim.
- Fáradt vagyok, haza akarok menni. - mondtam.
- Rendben, hazaviszlek. - csókolt homlokon.
 Nyomtam egy gyors zuhanyt, azután pedig már ezerrel
 téptünk is haza Edward hátán utazva.
 Amint a szobába értünk suttogásba mentünk át.
- Ugye velem maradsz éjszakára?
- Persze édesem. - ölelt át - Amíg csak szeretnéd.
 Az ő szavaival éltem.
- Nem, addig sajnos nem. - markoltam meg ingje gallérját.
 Lesütötte a szemeit.
 Tudtam, hogy kegyetlenség volt tőlem, de el akartam
 érni a célomat.
 Leült az ágy szélére, én addig átöltöztem
 vissza a babydollomba.
 Mikor bebújtam a takaró alá Edward nem mozdult ezért
 megpaskoltam a mellettem levő helyet.
 Odafeküdt mellém, szorosan hozzábújtam,
 annyira álmos voltam, hogy amit lecsuktam egy picit
 is a szemem az leragadva maradt.
 Nyugodt éjszakám volt mint mindíg ha Edward
 mellettem éjszakázott.
 Mindíg azt mondta, hogy bár ő nem tud aludni
 ( ami szörnyű lehet ) imád engem nézni
 álmaim közepedte.