Kísértő múlt : 3.fejezet

Sziasztok!
Nehézkesen, de elkészültem a 3. résszel is!
Ebben úgy gondolom nem lesz túl sok izgalom,
de attól még remélem tetszeni fog nektek.
Kellemes időtöltést, szép napot mindenkinek!





 Liz elszontyolódott.
 Öt óra volt, ezért úgy döntött vásárlásba folytja a bánatát.
 Pár percnyi sétára akadt egy ABC ahova lassan elbattyogott.
 Mindent megvett ami az eszébe jutott, jó egy órát elvacakolt
 mindenféle baromsággal, kóválygott körbe-körbe.
 Kifizette az árukat, és megindult kifelé.
 Alig tett tíz lépést, mikor egy butik kirakatában levő
 tűzpiros ruha előtt lefékezett.
 Eddig észre sem vette, annyira lógatta az orrát.
 Nagyon dögösen nézett ki.
 Körülbelül comb középig ért, félvállas varrású, ami csak két
 csipkés pántból állt, hátul mélyen vágott, a hátat szabadon
 hagyó,fűzhető, keresztpántos selyemszalagos.
 Liz azonnal beleszeretett.
 Vad volt, és csodaszép, illett a személyiségéhez.
 Tudta, hogy ez a ruha felborzolja majd egy-két ember idegeit,
 és az ára is fantasztikus volt, mindössze 40 dollár 35 cent.
 Bevágtatott az üzletbe, és azonnal megvette.
 Szépen becsomagolták neki egy dobozba.
 A lány kissé feldobódottabb állapotban sétált vissza a
 lakásba.
 Sötét volt már, ezért gyorsan szedte a virgácsait nehogy
 összetalálkozzon valami marhával.
 Szerencséjére nem akadt össze senkivel.
 Kulcsra zárta a lakás ajtaját, majd megindult a konyha irányába
 kipakolni a holmikat amiket vett.
 Liz konyhaszekrényében szépen rendezetten egymás mellé voltak
 állítva az egyforma dolgok, a hűtőben is minden polcon mást
 tartott.
 Az egyiken húsfélék, felvágottak, a másikon tejtermékek, a
 harmadikon zöldségfélék, az utolsón a főtt ételek, az ajtóban
 pedig az üdítők, és tojások sorakoztak.
 Szerette a rendet maga körül.
 Amikor végre végzett, fogta magát, és egy alapos zuhanyt vett,
 lemosta magáról a klub pia szagát, még a hajába is beleivódott.
 Egy törölközőt maga köré csavart, egyet pedig a hajára, turbánt
 készített azután a tarkójánál bedugta a törölköző végét, hogy
 ne csússzon le a fejéről.
 Visszacsoszogott a konyhába, előkészített egy serpenyőt, gombát
 pucolt és szeletelt fel, majd megdinsztelte.
 Amikor kifőtt belőle a víz, kockázott bacont szórt rá,
 összepirította a kettőt, végül fogott egy kis tálat, tojást
 vert fel benne, majd a baconos gombára öntötte.
 Elizabeth imádta a tojást minden formájában.
 A nagymamájánál sokat evett, pont annyit mint rántott halat.
 A lány fogta a rántottát és egy tányérra szedte.
 Kissé hagyta kihűlni, nem bírta a forró ételeket.
 Amíg hűlt a vacsora, elmosogatta az összekoszolt edényeket.
 Mikor végzett, kikapott a zacskóból egy friss császárzsömlét,
 levágta magát a székre, nekilátott az étel elfogyasztásának.
 Jóllakottan elmosogatta a tányérját is, bement a fürdőszobába,
 fogat mosott, levette a hajáról a teljesen vizessé vált
 törölközőt amivel még átdörzsölte gyönyörű hosszú haját.
 Fogott egy szilikonos hajápolót, és a feje tövétől a haja
 szála végéig bekente vele loknis fürtjeit, hogy azok
 kisimuljanak, persze ehhez kellett egy szuper erős sűrű fogas
 fésű is, hogy mindez lehetséges legyen.
 Szépen lassan megszárította a haját, ez viszont elég sok időt
 igényelt.
 Nagy teher volt ez a hosszú haj, de semmi pénzért nem vállt
 volna meg tőle, a nagymamájára emlékeztette, neki van ehhez
 hasonló hajszerkezete.
 A rengeteg szenvedés után levette magáról a másik törölközőt,
 itt-ott szárazra dörzsölte magát, végül meztelenül átment a
 szobájába, elővett egy rövidnadrágot meg egy trikót az
 alváshoz és felkapta magára.
 A telefonját kezébe kapva beállította az ébresztőt, majd
 átadta magát a csendes pihenőnek.

                        xxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 Olyan gyorsan érkezett el a reggel, hogy Liz úgy érezte alig
 öt perce csukta le a szemeit.
 Nem éppen korai keléseiről volt elhíresülve.
 Általában kilenc előtt ha tehette meg sem moccant, de most
 nem tehette, várt rá a világ legjobban fizető állása,
 a jó fej tanára, és a mogorva, furcsa, állati jóképű főnöke.
 Ha a tegnapi Edward jutott eszébe, görcsbe rándult a gyomra.
 Kár volt beengednie, de hát mit várt?
 Pont erre a reakcióra számított egy milliárdos klub tulajtól.
 Egy vállrándítással el hessegette az egészet, és egy gyors
 mozdulattal lekapva magáról a takaróját kipattant az ágyból.
 Pár nyújtó gyakorlat után elkészítette a kávéját, majd
 kortyolgatva azt bekapott mellé egy kakaós kalács szeletet.
 Az elfogyasztásuk után kemény fogsikálás következett,
 hajkigubancolás - a hajpakolás egyenlő volt a nullával -
 gyors öltözködés ami egy laza sztreccs farmert, és egy kötött
 garbót jelentett.
 Nem volt épp szexi jelenség, de a klubban úgyis csak Alice
 fogja látni, az pedig amúgy is mellékes volt melyik régi
 ruháját fogja összemocskolni.
 Nem épp a legtisztább munkának volt mondható.
 Mire teljesen elkészült, a taxi már a lakás előtt parkolt.
 Felkapta a kabátját, és a táskáját, kirongyolt a hideg
 csípős levegőre, bezárta a lakást, végül az autóba vetette
 magát ami legalább fűtve volt.
 A Moon Shine előtt kiszállva egyből az oldalsó ajtó felé
 indult meg.
 Alice már fülig érő vigyorral fogadta.
- Szia, Liz! Na, kipihented magad?
- Hello, Alice! Hogy a fenébe vagy képes ennyire vidám lenni
 kora reggel? - Liz még mindig félálomban volt.
- Csak nem rosszul aludtál? - a vigyor egy pillanatra sem csökkent.
- Éppenséggel nem mondhatnám, de ezt a hajnali kelést abszolút
 nem nekem találták ki. - dörzsölte meg a szemét.
 Alice felnevetett.
- Hát azt látom. Na gyere, ma is sok a dolgunk.
 Megindultak a folyosón.
 Mikor a végére értek, Alice a fejéhez kapott az ajtó előtt.
- Ó... majdnem elfelejtettem... - fordult Liz felé, és a lány
 mögötti fehér ajtóra mutatott - ez itt a személyzeti öltöző,
 mosdó helyiség is van bent.
 A lány kissé megborzongott, nem szerette ezt a folyosót, olyan...
 üresnek, félelmetesnek hatott a csupaszságával, és a fehér
 falaival, mint egy kórház.
 Liz elhúzta a száját.
- Valami baj van? - kérdezte Alice, aki észrevette a grimaszt.
- Ja... nem, semmi. - hazudott a lány - értettem, itt az öltöző.
 Alice érdeklődve fürkészte a lányt pár pillanatig, azután
 lemondóan visszafordult a rejtekajtó felé, kinyitotta,
 betessékelte Lizt, majd ő is belépett.
 Az ajtó hangos csapódással zárult be, visszhangzott a terem.
 Ma a pultbeli dolgokat vesszük át. Mi fogjuk feltölteni a
 készleteket, hogy te is lásd mit hol találsz, és hova való.
- Kircsi! - örvendezett Liz.
- Na akkor... - csapta össze a tenyerét Alice - kezdetnek
 összeírjuk miket kell kihozni, mi nagyon hiányos. Idővel azt
 is megtanulod melyik italok fogynak kevésbé, melyek jobban.
 Ebben a klubban például a whisky, pezsgő, és a nők kedvence
 a Mohito koktél megy iszonyatos nagy mennyiségben.
- Vettem. - mondta a lány - Mohito, pezsgő, whisky.
- Fogd azt a füzetet - mutatott a belső pultra Alice - és egy
 tollat - visszafordult a hűtők felé, amik be voltak számozva -
 az egyesben az üdítők, vizek, rostos levek találhatóak,
 a kettesekben a sörök, gyümölcsös sörök, a mögötted levő
 pult alatti hűtőkben vannak a röviditalok, whiskyk, pezsgők.
 Van fagyasztó is a jégnek, és kis hűtő a gyümiknek.
 Szóval, kezdjük is a rövidekkel, az amiből a legtöbb kell.
 - ezzel lehajolt, kinyitotta a pult alatti hűtőt, leguggolt,
 mellé pedig Liz követte a füzettel és a tollal - akkor mondom,
 te pedig írd, közben próbálgasd meg megjegyezni őket
 amennyire tudod.
 Liz ebből a szempontból iszonyatosan szerencsésnek mondhatta
 magát, az esze penge volt, hamar tanult, meg is jegyzett
 általában mindent, bár akadt amire nem szívesen emlékezett.
 Néha azt kívánta bárcsak lennének boszorkányok agykitörlő
 varázslatokkal, vagy kapott volna valami miatt emlékezet
 kiesést.
 A nagymamája sokszor mondogatta - A múlt néha fáj, ezért sose
 tekint vissza, csak előre a jövőbe! - bár ez nem mindig ilyen
 egyszerű, főleg ha Liz múltjáról van szó.
 Sokszor érezte magát koravénnek, 18 éves létére vagy 40-nek.
- Johnny Walker két üveg, Ballantines két üveg, Finlandia vodka
 négy üveg... - és ez így ment vagy egy órán keresztül.
 Liz már ismert egy jó pár fajta piát, suli után suttyomban
 a haverokkal kipróbáltak néhány félét, pedig még nem voltak
 nagykorúak.
 Előfordult olyan is, hogy az anyja készletéből lovasított meg
 pár üveg whiskyt, vagy bort.
 Az anyja észre sem vette, szinte mindig olyan részeg volt, azt
 sem tudta volna megmondani nem ő itta-e meg, még azt sem vette
 észre amikor Liz pityókásan kóválygott fel az emeletre.
 Sok minden szakadt a lány nyakába amikor az anyja bekattant.
 Ápolta, ellátta, vásárolt, főzött, takarított, emellett suliba
 járt és még dolgozott abban a büdös, mocskos kis büfében is
 éhbérért. Az anyja meg csak ivott a gyógyszereire, összeomlott,
 leszázalékolták pár száz dollárral, ami minden hónapban a
 rezsire épp alig volt elég, azután a lányával nem törődve
 magára hagyta, öngyilkos lett.
 Alice-szel bementek a raktárakhoz, rekeszekbe válogatták az
 italokat, a gyümölcsöket karton dobozokba rámolták, a jeges
 hűtőt is telepakolták.
 Már három óra telt el a munkaidőből, de Liz észre sem vette.
 Az italok végeztével tiszta terítőket, kendőket vittek az
 asztalokra, és a mosogatóhoz, majd ismét a pultba kötöttek ki.
- Ti pultos lányok csak a pulton belüli dolgokért vagytok
 felelősek, ez a placc a tiétek, nektek is kell tisztán tartani
 mindent, és feltölteni. Senki sem hagyhatja itt rendetlenül
 a pult környékét.
 A lány bólintott, hogy megértette.
- A pulton kívüli helyiségre külön takarító van, de az üres
 poharakat, üvegeket, nektek kell leszedni a bokszok asztalairól.
 Ebben egyenlőre te leszel a lányok segítségére. Hétköznapokon
 két pultos, és két V.I.P. felszolgáló dolgozik, hétvégén ez
 háromra emelkedik. Ha jól emlékszem te hétvégés leszel.
- Igen, Edward azt mondta akkorra van szüksége emberre.
- Milly, aki előtted dolgozott itt felmondott, mert állapotos
 lett a pasijától.
- Így érthető a sürgős hirdetés.
- Bizony. Itt egy hétvége hiányzó személyzettel kész katasztrófát
 szülhet. A lányoknak kétszer annyit kell dolgozni, de majd holnap
 te is meglátod mit jelent itt a hétvégi őrület... szó szerint.
 Nem fogsz unatkozni.
- Legalább megy az idő. - vette lazára a lány.
- Az biztos. - bólogatott Alice - Jó hozzáállás. Hidd el, Edward
 nem a semmire fizet ennyit.
- Azt sejtettem.
- A pultban találsz még kávéfőzőt, shakert, díszítő elemeket,
 jégaprítót a koktélokhoz. Tudod hogyan kell használni ezt a fajta
 kávéfőzőt?
 Liz vizsgálgatni kezdte.
- Hát ez nem egy filteres fajta. - mutatott a drága Saeco gépre.
- Nem, ez nem filteres. - vigyorgott Alice - Figyelj. A felső gomb
 presszó, a középső normál, az alsó pedig hosszú kávét adagol. A
 mellettük levő gombok segítségével kettőt is főzhetsz egyszerre.
 Az adagoló fejek is ilyenek, egy és a másik két csövű. Ez az
 oldalsó cső pedig a tejhabosító, és azt a kart lefelé húzva tudsz
 cappucino habot készíteni. - mutogatott Alice - Érted? - nézett
 Lizre.
- Még új, de majd megszokom. - felelte a lány.
- Nem bonyolult. Kávézol?
- Igen, szoktam.
- Remek! - csapta össze a tenyerét Alice - Akkor most ihatsz is
 egyet, így meg is csinálhatod magadnak próbaképpen.
- Rám fér egy. - helyeselt Liz.
- Jól van. Itt a kávédaráló. Az oldalán van egy kar. Becsúsztatod
 a fejet a daráló szájához, meghúzod a kart, a kávé a fejbe esik.
 Oksa?
- Oké!
- Akkor hajrá!
 Liz óvatosan végigcsinálta a műveletet.
- Ügyes. - dicsérte meg Alice - Most odaviszed a géphez, a főző
 szájához emeled és elfordítva jobbra, bepattintod. - Liz ismét
 azt tette amit mondott - Most válaszd ki milyen kávét szeretnél,
 tedd alá a megfelelő csészét, és nyomd meg a gombot.
 A cappucinos csésze a helyére került, A lány pedig megnyomta a
 középső gombot.
 A kávé lassú folyással csordogálni kezdett, majd a zúgásnak
 vége lett és leállt.
- A gép mellett találsz minden hozzávalót. Méz, cukor, csoki,
 kakaó por, fahéj, és kanál.
 A lány elvett egy kanalat, és egy tasak cukrot, beízesítette a
 kávét, majd lassan belekortyolt.
- Finom. - mondta elégedetten. - Te nem iszol? - kérdezte Alicet.
- Kösz nem, nem kávézom. - rázta a fejét - Fáj tőle a gyomrom.
 - hazudta.
- Ó, ez érdekes. - és még egyet kortyolt.
 Alice nem mondott erre semmit.
- Amíg megiszod a kávét elmondom a többit. A kijelző FULL feliratot
 jelez tele a zaccos doboz. Kihúzod - mutatott rá - és kiüríted,
 majd visszadugod. Ha egy csepp forma jelenik meg áthúzva, fel
 kell tölteni a vizes tartályt. - tette rá a kezét - A kávé darálónak
 csak leveszed a tetejét, beleöntöd a kávét. Minden műszak végén
 letakarítjuk, kimossuk, elmossuk az alkatrészeket.
- Ühüm. - bólogatott Liz.
- Amúgy izgulsz, hogy holnap már élesben nyomod?
 A lány fogta a csészét, a mosogatóba tette, gyorsan elmosta folyóvíz
 alatt, a csepegtetőre helyezte, majd vissza fordult Alice felé.
- Az nem kifejezés! Be vagyok rezelve, de rohadtul. - a pultnak dőlt -
 Hahh... annyira parázok hogy valamit eltolok, akkor viszont bukom
 az állást.
- Héj-héj csajos! - ment oda hozzá Alice - Azért vegyél levegőt is.
 Edward nem ilyen gonosz. Mindenkivel megesik hogy elront valamit,
 főleg az első napon. Ne akarj mindent tökéletesen csinálni. Ha így
 teszel, azzal csak rontani fogsz, akkor halmozol majd hibát hibára.
 Sok mindent kellett megtanulnod két nap alatt, nem
 baj ha valamit elfelejtesz. Bízz magadban!
- Próbálok... tényleg, de ez életem állása. Amíg egy porfészekben
 éltem, még csak álmodni sem mertem ilyen melóról. Ha rontanék,
 azzal magamnak okoznék óriási csalódást. Nem engedhetem meg magamnak
 hogy hibázzak. Megértesz?
- Jobban mint hinnéd. - felelte Alice - Ügyes vagy, és okos. Pöccre
 pörög az agyad. Nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal.
 Pedig ez nem volt igaz.
 Alice, igenis találkozott már ilyen lánnyal életében egyszer, és
 Liz bizony nagyon hasonlított rá.
 Liznek viszont jelenleg biztatásra volt szüksége.
 Kedvelte ezt a lányt.
- Köszönöm a kedvességedet, és a türelmedet.
- Türelem? - húzta fel szép íves szemöldökét a kis fekete - Hozzád
 nem kell türelem. Egyszerűen tökéletesen csinálsz mindent. Semmit
 nem kell kétszer elmondanom vagy mutatnom, az agyadat körülbelül
 egy hibátlan géprendszerként tudnám leírni.
 Liz erre elmosolyodott.
- Vagy csak a tanárom ennyire jó.
- Ó, micsoda bók! Mindjárt elpirulok. - majd Alice az arcához kapott
 színészien.
- Mi a következő lecke?
- Nem is tudom. Talán készíthetnénk egy-két koktélt, hogy tudd attól
 sem kell megijedni. Nagyon egyszerűek. Igazság szerint az eheti
 tudnivalóidat mind kipipálhatjuk, a koktél már jövőheti feladat, és
 akkor megismerheted az árakat is. A következő három napban csak a
 lányoknak kell segítened, kávé, poharak, leszedés.
- Jó, megpróbálhatom.
 Liz nem is gondolta, hogy a betanulása ilyen gördülékenyen fog menni.
 A lelke örvendezett, és megpaskolta a saját vállát.
- Amúgy, tudom hogy szinte nem is ismersz... de szeretnék kérni tőled
 valamit.
- És mi lenne az? - csillant fel Alice szeme.
- Hát... tudod, nagyon tetszik ahogy öltözködsz, és... izé, szóval -
 nagy levegőt vett, és úgy hadarta el a szöveget, hogy még Alice is
 pislogott pár másodpercig - nem jönnél el velem jövőhéten
 shoppingolni? Nincs egy normális göncöm sem amit hordhatnék! Kérlek!
 - könyörgött, szinte nyüszített mint egy kiskutya.
 Alice úgy megörült, hogy majdnem kiugrott a bőréből.
- Tényleg velem akarsz elmenni? Imádok shoppingolni! - ugrált fel-le
 tapsikolva - Naná, hogy elmegyek! - sikongatva.
- Éljen! - örült vele Liz is - Köszönöm! Majd meghálálom valahogy.
 Az igazság az, hogy még nem ismerek itt senkit és semmit.
- Végre valaki aki szeret vásárolgatni.
- Szeretni szeretek, de ahhoz pénz is kell, úgyhogy nekilátok a
 koktélnak. - csapta a tenyerét a combjához.
 Nem is tett másként.

                     xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


 Liz végre hazaért.
 Addig észre sem vette milyen fáradt, míg le nem tette a fenekét a
 kanapéra.
 Szusszant egy kicsit, majd nagy nehezen rávette magát, hogy felálljon
 valami ennivalót készíteni, ugyanis úgy korgott a gyomra, hogy a
 szomszédok is hallhatták.
 Előkapott egy kis lábast amibe tészta vizet forralt. Amikor már
 kellőképpen forrt a víz belerakta a tésztát főni, majd elővett egy
 másik kis lábast, abba pedig sajtszószt rottyantott fel, végül egy
 serpenyőbe fűszeres csirkemellet pirított.
 Mikor mindennel készen lett, fogta a tányért, megpakolta tésztával,
 rászórta a csirkemellet, és nyakon öntötte az egészet sajtszósszal.
 Úgy falta az ételt mintha napok óta nem evett volna semmit, egyszer
 még félre is nyelt a mohósága miatt.
 Biztosan az izgalom tette ezt vele, gondolta ő.
 Annyira teletömte magát, alig bírta elvonszolni a fenekét a kanapéig.
 Bekapcsolta a tévét hátha valami értelmes műsort talál, de csak
 csupa nyál sorozatok, és folyton ismételt filmeket talált.
 Addig addig nyomogatta a gombot mígnem a Seattle-i csatornára nem
 tévedt, aminek láttán azonnal magához tért.
 Mereven nézte a képernyőt amin épp az új munkahelyéről a
 Moon Shine-ról beszélt a riporter, méghozzá az év partijáról.
- Miféle parti? - kérdezte maga elé beszélve Liz.
 Ő nem tudott semmiféle partiról.
 Tovább nézte a tévét.
 A hírből megtudta, hogy egy szilveszteri buliról van szó.
- Az év legnagyobb Rave partijáról van szó emberek, egyszerűen
 kihagyhatatlan! De megkérdeztük ám erről magát a tulajt is,
 Edward Cullent.
 Liz lélegzet visszafojtva bambulta a képernyőt.
 A következő pillanatban a stáb Edward irodájában állt, és a bőr
 foteljében ülő főnökét látta.
- Mr. Cullen, egész Seattle lázban ég. Az ön klubjának bulijától
 hangos az egész város, tudna nekünk pár szót mondani miféle
 parti is lesz ez?
- Természetesen. - nézett egyenesen a kamerába gyönyörű szemeivel.
 Liz eddig észre sem vette milyen furcsa szemszíne van, amíg a
 fény teljesen rá nem esett.
 Nem tudta volna megmondani milyen is pontosan.
 Sötétbarna talán?
 Mégis... volt valami más is, valami extra szín.
 Ilyennel még nem találkozott soha!
 Megbabonázva nézte Edwardot.
- Mint már tudják, egy Rave partiról van szó, tombolával, értékes
 nyereményekkel, ingyen italokkal a belépő mellé, ezen felül
 neves Dj-k felelnek majd a hangulatért.
- Hát nem hiába várja mindenki annyira. - feleli elismerően a
 riporternő - Az biztos, hogy mi is itt leszünk... - mondta a
 kamera felé fordulva a szőke - maguk se hagyják ki ezt a
 fantasztikus lehetőséget. - visszafordult Edward felé -
 Köszönjük Mr. Cullen.
 Ő csak biccentett, és vége lett a videónak, ami után reklám jött.
 Liz meglepettségében kikapcsolta a tévét, és mozdulatlanul ült
 percekig.
 Mikor magához tért ijedtség lett úrrá rajta.
 Ő még nem állt készen ekkora tömegre, sem bulira.
 Nem tud még rendesen semmit megcsinálni.
 Hova volt ez kiírva?
 Hol hirdették?
 Liz hiába törte a fejét, nem emlékezett ilyenre vissza, a másik
 hogy Alice sem említette neki.
 Liz remegett.
 Magához kapta a telefonját, és kikereste Alice számát, majd
 megnyomta a hívó gombot.
 Csörgött... csörgött... felvette!
- Szia Liz! - csengett vidáman a hangja - Nem tudsz nélkülem élni?
- Alice! Alice! - hajtogatta a lány - Mi a fene ez a parti? Én
 miért nem tudok róla? Nem állok erre készen! - hisztérikus volt
 a hangja.
- Héj, állj! - szólt Alice - Nyugi csajszi. Nem értem, mi a baj?
 Liz?
- Alice, én nem tudtam erről a buliról! Mindjárt karácsony, aztán
 szilveszter, de én csak poharakat tudok leszedni, és mosogatni
 meg kávét főzni! - zihált.
- Liz! Liz, nyugi, semmi gáz! Jövőhéten betanulsz, de ha ennyire
 nem szeretnéd a pultot csinálni, még maradhatsz kisegítő.
- Jaj, már hogyne szeretnék pultozni Alice, nem azért jelentkeztem
 hogy ne vegyék hasznomat, de még semmit nem tudok. Koktélok,
 árak, piák, még egyiket sem tanultuk.
- Csajos, ne aggódj, a te eszeddel két nap és megeszed a többi
 pultos csajt reggelire. - kacagott Alice.
- Ne tarts engem annyira sokra. - mormogott a lány.
- Liz, hányszor mondjam neked, eszméletlen eszed van. Olyan vagy
 mint a szivacs, magadba szívsz minden információt.
- Jaj Alice, te olyan kedves vagy velem!
- Te tiszta bolond vagy, én csak a tényeket vázolom.
- Köszönöm.
- Ne köszönj semmit. Pihend ki jól magad, mert holnap húzós
 napod lesz.
- Szoríts nekem kérlek. - nyüszített Liz.
- Ügyes vagy, láttalak, tudom mire vagy képes.
- Nagyon izgulok.
- Tudom, de hidd el nincs miért. Ami pedig a szilvesztert illeti,
 felkészítelek rá, nem olyan vészes mint hangzik, a holnapi nap
 után nagyjából tudni fogod mire számíts. A változás csak az
 emberek mennyiségében lesz észrevehetőbb.
- Mégis mennyire?
- Hát... az átlag úgy négyszáz fő, szilveszter nagyjából száz-
 százötven fővel több. - Liz siralmasan nyögött fel - Ne ijedj
 meg!
- Ne ijedjek meg? Alice, ennyi embert még a középsuliban is
 alig láttam. - szisszent.
- Liz, ez egy szórakozóhely, hát fogd fel te is buliként,
 érezd jól magad te is.
 A lány fújt egyet.
- Oké, megpróbálom, de nem ígérek semmit. Most pedig úgy döntöttem
 sürgősen szét kell butikolnom az agyam, bár nem ismerek erre
 semmit, előbb-utóbb csak rábukkanok valami üzletre. Muszáj
 lehűtenem magam, kell valami új.
- Azt mondtad butik? - visított fel Alice izgatottan.
 Jesszus, micsoda éles hang! - gondolta Liz.
- Tudom megbeszéltük, hogy jövőhéten együtt megyünk, de nekem
 most nagyon szü... - de nem tudta befejezni.
- Húsz perc és ott vagyok! - mondta.
- Mi? Alice? - nézett meglepetten a lány.
- Ne mozdulj, megyek! - és ezzel megszakadt a vonal.
 A lány csak pislogott a kinyomott telefonra.
 Alice jön. Hozzá. Most. Pakolás!
 Felpattant ültéből, és olyan pörgéssel takarította el a konyhában
 történt malackodásait, hogy azt csoda volt nézni.
 Mosogatás, törölgetés, bútor suvickolás, szemét kidobás,
 illatosítás, bár erre aztán tényleg nem volt szükség.
 Az ablakok mindig bukón voltak ha otthon tartózkodott, minden
 helyiségben elektromos légfrissítők és potpurrik voltak, az
 illatgyertyákról már nem is beszélve.
 Az egész lakás illatfelhőben úszott, és olyan rend uralkodott,
 hogy sokan megirigyelhették volna, igaz egyedül élt, csak ő
 kupizott, de Liz szerette a rendet, és a tisztaságot.
 A lány meghallotta Alice autójának hangját, mire az ajtóhoz ért
 már kopogtak is.
 Kitárta azt.
- Hello! Rég láttalak! - vigyorgott ezerrel Alice.
- Na ne mondd! - mosolygott vissza a lány - Gyere be.
 Hát a kis koboldnak nem kellett kétszer mondani, szépen
 betáncikált a nappaliba, és lehuppant a kanapéra.
 Liznek nagyon tetszett Alice lazasága.
 Rá kellett döbbennie, hogy imádta a csajt.
- Wow! Szuper kis kéglid van! Nagyon otthonos. - dicsérte a helyet.
- Köszi. Csak bérlem, de próbálom pofozgatni, díszíteni.
- Bérled? Akkor ezért hajtasz ennyire, igaz?
- Mondhatjuk.
 Nem csak ez volt az oka.
 Liz el akart tűnni a porfészekből, élni végre, új emberekkel
 megismerkedni, talán szerelmet találni, több pénzt keresni, és
 végre magára költeni.
 Nem szándékozott már tovább tanulni, dolgozni akart.
 Végre megvehette a ruháit, bútorait, bármit amire azelőtt
 vágyott.
- Na és milyen rucira gondoltál?
- Dögösre, mégsem kirívóra. Egy nadrágot szeretnék, toppot, és egy
 új csizmát. Nem akarok drága üzletbe menni mert annyira még
 nem állok jól anyagilag. Tudsz ilyen boltot?
- Mmm... nézzük csak. Van a Trinity, ó... nem, az nem jó, és ott
 van még a Mirage - gondolkodott tovább - nem, az sem jó, na meg
 van még a... ez az! - kiáltott fel - Meg van mi kell neked!
 A Beauty Heart. Imádni fogod! - ujjongott Alice - Nagyon jó
 ruháik vannak, márkás is, nagyon szuper az anyaguk is.
- Szupi! Csizma? Az is van náluk?
- Husi, itt mindent megtalálsz. Ékszereket is árulnak.
- Arra nincs szükségem. Van is, de ritkán hordom őket.
- Pedig a ruhákat semmi sem dobja fel jobban mint valami kiegészítő,
 legyen az egy bross.
- A fülbevalókat szeretem, még a nyaklánc is elmegy, de a gyűrű
 kizárt, a karkötők pedig nyomják a csuklómat.
- Oké, akkor olyan ékszereket választhatsz amilyeneket szeretsz.
- Nem kell ékszer.
 Alice feltette a kezeit.
- Megértettem, nincs ékszer. Na akkor indulhatunk?
- Magamra kapom a kabátomat, azután repeszthetünk.
- Oké, a kocsiban várlak.
 Ezzel Alice kilibbent a lakásból, bepattant a kocsiba, és
 felbőgette a motort.
 Liz gyorsan magára kapta a kabátját, karjára akasztotta a
 táskáját, kirebbent az ajtón, kulcsra zárta, végül az autóhoz
 érve beugrott Alice mellé.
- Mehetünk. - vigyorgott Liz, Alice-re.
- Értettem! - mosolygott vissza.

Kísértő múlt : 2.fejezet

Sziasztok!
Kissé sokáig tartott mire ide is elértem,
de meghoztam az új részt.
Remélem tetszeni fog nektek,
várom a véleményeteket.




 Liz, felakasztotta a kabátját a fogasra, letette a kulcsokat
 a kis szekrényre miután bezárta a bejárati ajtót.
 Nagyot fújtatva levágta magát a kanapéra, bekapcsolta a tévét,
 majd lerakta a dohányzó asztalra fehér mappáját.
 Legelőször a szerződését nézte át töviről hegyire, elolvasott
 minden apró betűs részt.
 Mint minden ilyen papíron szerepeltek az adatai, a kitűzött
 próbaidő, azon belül pedig, hogy ez alatt az idő alatt
 bármely fél azonnal, magyarázat nélkül felmondhat.
 Szerepelt rajta a munkaidő és a bérezés is, pont úgy ahogy
 megállapodtak.
 Az átolvasás után minden pontozott vonalra firkantott egy
 aláírást, végül mielőtt nekilátott volna a szabályzatnak,
 korgó gyomrát tömte meg előbb egy sült sonkás-sajtos
 ciabattával, megivott egy pohár ananászlevet, azután belemerült
 a szabályokba.

 1. Nincs lopás, különben azonnal elbocsájtva.
 2. Tisztán tartani a környezetünket.
 3. Ápolt, tiszta megjelenés.
 4. Ha a vendéggel gond adódik, biztonsági őrt hívni.
 5. Nincs etyepetye a vendéggel.
 6. Tilos kapcsolatba bonyolódni kollégával.

 Na a hatos pontot nem lesz nehéz nem betartani ilyen formák
 között. - motyogta magába.

 7. Tilos alkoholt fogyasztani, illetve illuminált állapotban
    megjelenni a munkahelyen munkaidőben.
 8. Tilos a kábítószerek használata.
 9. Tilos sport ruházatban dolgozni.

 Akadt még pár pont, amolyan természetes szabályokról.
 Nagyjából bemagolta a tudnivalókat, letette az asztalra a
 papírokat, és elment zuhanyozni.
 Jólesett az átfagyott testének.
 Átdörzsölte magát a cukros-vaníliás testradírjával, lemosta
 magáról, azután a liliom illatú tusfürdővel is bekente magát,
 végül a kedvenc kókuszos samponjával mosott hajat.
 Imádta az édes, virágos illatokat.
 Kiszállt a zuhany alól, megszárítkozott ami fél órába is
 beletellett a hosszú, nehéz haja miatt.
 Mire végre felöltözött kedvenc kék szatén pizsamájába és
 ágyba került, már majdnem este tizenegy volt.
 Edward reggel fél nyolcra küldet hozzá taxit, így jobban tette
 ha belekényszeríti magát az álomba, mert ötkor kelnie kell.
 Az egyetlen baja ezzel a korai keléssel, hogy ő nem tudott
 még olyankor enni, valahogy mégis hozzá kell majd pár napra
 szoktatnia magát, ha más nem egy almával vagy egy kefirrel.
 Nyakig bebugyolálta magát a takaróba, összegömbölyödött, és
 lassan, de nagyon lassan elaludt.
 

                                        xxxxxxxxxxxx


 Liz egész éjszaka nyugtalanul forgolódott az ágyában, izgult
 az új állása miatt.
 Mi lesz ha rosszul csinál valamit, bénázni fog, az annyira ciki
 lenne, totál idiótát csinálna magából, ezért nagyon összeszedettnek
 kell lennie.
 Az utolsó három órájában aludt csak mélyen, így reggel úgy ébredt
 mint akit agyonütöttek.
 Dupla presszó kávét kellett innia hogy magához térjen, azután egy
 gyors frissítő zuhanyt vett, végül mielőtt megjött volna a taxija,
 letuszkolt a gyomrába egy sajtos croissont, belelapozott a reggeli
 napilapjába, azután összekapva magát a mappával a hóna alatt
 bezárta a lakás ajtaját, és az autóhoz sietett.
 A sofőr automatikusan a Moon Shine előtt tette ki.
 Megpróbált bemenni a bejárati ajtón, de az zárva volt, mire viszont
 megfordult, Edward már az épület sarkának dőlve állt és őt nézte.
- Jó reggelt. - köszönt a lánynak.
- Ó, jó reggelt, ne haragudj, én csak... - kapott a fejéhez
 fél kábultan.
 Elég volt neki egyetlen pillantást vetnie erre a férfire és máris
 elvesztette a fonalat.
 Tegnap este nem láthatta ennyire tisztán a férfi arcát, de itt...
- Elfelejtettem mondani, hogy nappal nem tudsz bejönni... az oldalsó
 ajtót kell használni.
- Oké, akkor menjünk. - megindult a férfi felé, majd balra
 kanyarodva az oldalsó ajtó irányába.
- Felkészültél? - nézett le rá Edward.
- Igazából nem tudom mennyire lehet felkészülni egy ilyen munkára...
 - vakarta a fejét zavarában - izgulok. - vallotta be.
- Nem kell, nem nehéz, és szerintem te hamar el is fogod tanulni
 a fortélyokat.
- Reméljük a legjobbakat. - mosolyodott el kissé Liz.
 Bementek az ajtón, végig a folyosón a raktárak mellett, kiérve
 a labirintusnak vélt helyről,  a pult mögött lyukadtak ki.
 Az ajtó becsapós volt, aki először látta csak egy tükörnek
 nézhette, pedig nem az volt.
- Rejtekajtó, nagyon találó! - elmélkedett a lány.
- Nos, megérkeztünk. Gyere, bemutatlak a tanárnődnek. - kacsintott
 Liz-re, akinek azonnal megdobbant a szíve.
 Nem szólt semmit csak követte Edwardot.
 Átmentek egy függönyözött libbenős ajtón, ahol még legalább öt
 másik helyiség is volt.
- Ez a V.I.P. részleg. - mutatott körbe a rejtett helyiségeken.
- Gondolhattam volna. - motyogta a lány.
 Mindent bársony borított, különlegesen faragott bútorok
 sorakoztak mindenfelé elfüggönyözhető bokszokkal, kristály
 csillárokkal és gyertyákkal.
 A játéktermekben minden sarokban kamerák villogtak, és itt a
 tánctér is máshogy volt kialakítva mint a kinti, körbe
 selyemszalagok lettek feltekerve a korlátokra, és egy érdekes
 mintázatú tapéta vont be minden falfelületet.
- Hát ez tényleg nem olyan mint a másik terem. - jegyezte meg Liz.
- Nem bizony. Ide csak a jómódúak tehetik be a lábukat.
- Azt meghiszem. - biccentett a lány.
- Ebbe a helyiségbe csak akkor kerülsz majd, ha már mindent
 száz százalékosan fogsz tudni. - nézett Liz-re, azután jobbra
 fordította a fejét ahol tőlük pár lépésre egy fekete hajú,
 alacsony lány igazgatta a díszítést a bokszok asztalain.
 Elizabeth nagyot nyelt, és görcsbe rándult a gyomra, most érezte
 csak igazán izgatottan magát.
 A lány meghallva a felé közeledő lépteket megfordult az érkezők
 felé.
 A kis fekete azonnal tetőtől-talpig végigmérte Liz-t, aki zavarában
 elvörösödött, majd mintha felcsillant volna a szeme valami miatt,
 Edwardra nézett és megszólalt.
- Ó, te kis huncut, nem mondtad, hogy ilyen csinos! - korholta le
 Edwardot mosolyogva.
- Khm... Alice, - nézett a lányra komoly arccal - bemutatom neked
 Elizabeth Swensont. - azután Liz-re nézett, és Alice-re mutatott
 - Elizabeth, ő itt Alice, a tanárnőd... - vetett gunyoros
 pillantást a fekete hajú felé - és egyben a húgom is. - mosolyodott
 el Liz hitetlenkedő arckifejezését látva.
- Ti... ti testvérek vagytok? - dadogta mint egy idióta, ide-oda
 kapva a fejét.
- Még ha nehéz is elhinni, hisz nem hasonlítunk egymásra... igen.
 - válaszolt Alice - Testvérek vagyunk, bár nem vér szerintiek -
 vonta meg kicsiny vállait - örökbe fogadottak vagyunk.
- Ó, így már érthető. - nézett Alice-re.
- Akkor én most megyek is. - csapta össze a tenyerét a férfi -
 Elviszem az iratokat - nyújtotta a kezét a mappáért - Alice -
 fordult a húga felé - rád bízom Elizabethet - azután a lányhoz
 fordult - Elizabeth, neked pedig jó szórakozást.
 Ezzel Edward sarkon fordult, de Liz utána szólt.
- Ha kérhetem, szólíts Liz-nek... azt jobban szeretem.
 A férfi megtorpant és összehúzott szemöldökkel, komoly arccal
 fürkészte a lány arcát.
 Ismerős volt neki ez a mondat.
- Liz-nek... - mondta motyogva - jól van. - és ezzel tovább
 sietett mint aki menekülőre fogta.
 Bizony Edward menekült is, és nem mástól, mint a régmúlt
 emlékektől.
 Ez a lány egyre jobban hasonlított arra a személyre akit
 hosszú évek óta mindenáron megpróbált kitépni az emlékeiből,
 sikertelenül.
 Kissé neheztelt a lányra, lehet nem is volt olyan jó ötlet
 felvennie, de hát már a szerződést is aláírta, úgyhogy
 nincs visszaút.
 Sebaj... megfogadta, hogy távol tartja magát a lánytól
 amennyire csak lehetséges, máskülönben nagy zűrök lesznek
 a fejében.
 Sok fejfájást okozhat neki még ez a lány.
 Hogy valaki ennyire hasonlítson RÁ, lehetetlennek tűnt,
 mégis... de nem, ő nem volt és nem is lehetne az akit
 Edward sok-sok éve siratott.
 El kellett távolodnia tőle de sürgősen.
 Kivágtatott a levegőre, a kocsijához sietett, és olyan
 sebességgel hajtott a munkaügyi központ felé, amit
 átlagos ember nem tehetett meg, még jó hogy a markában
 tartotta a rendőrök felét akik az ő klubjában szórakozták
 el azt a kevés szabadidejüket amijük volt.

                    xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 Liz mindenre nagyon odafigyelt amit Alice mutatott és mondott.
 A kis fekete alapos volt, na meg harapós ha valamit nem úgy
 csinált ahogy kellett.
 Nem kertelt, egyenes, őszinte lánynak tartotta, nem olyannak
 mint akikkel az iskolájában találkozott.
 Sugdolózó, a háta mögött kibeszélő emberek, akik röhögtek az
 ő fájdalmán, miközben azt hitték ő süket és vak.
 Pedig nem volt az.
 Ezért nem volt soha igazi barátja sem... de itt, pár óra
 leforgása alatt Alice-t el tudta volna képzelni igazi barátnőnek.
 Mindig ilyen barátra vágyott, de ez a munkahelye és nem
 álmodozni volt itt, Alice a főnöke húga és kész, neki pedig
 össze kellett kapnia magát ha meg akarta tartani az állását.
 Megesküdött magának, hogy lesz olyan jó mint a többiek,
 és méltó a lehetőségre amit Edwardtól kapott.
 Teljes gőzzel csapott bele a lecsóba.
 Mindent úgy csinált ahogy Alice mutatta.
 Megtanulta hogyan tartsa a tálcát úgy, hogy semmiféleképpen
 ne törje össze a poharakat, hogyan legyenek csillogóak és
 cseppmentesek, mivel éri el a tökéletes tisztaságot és
 fertőtlenítést, miként adja le az asztalrendeléseket a
 kolléganőinek.
- Menni fog ez neked csajszi, én szinte már nem is kellek!
 - dicsérte Alice, Liz-t.
- Ne hülyéskedj, totál be vagyok rezelve, mi lesz ha
 valamit elszúrok? Edward azonnal repít, és nekem nagyon kell
 a munka, semmit nem akarok elrontani.
- Liz, nagyon jól csinálod, hidd el ha én mondom.
 - mosolygott a lányra.
 Elizabeth nagy levegőt vett, és a pultnak koppintotta a
 homlokát.
 Alice érezte, hogy valami komoly dolog bújik meg a háttérben.
- Héj, minden rendben? - kérdezte aggódó hangon.
 Tényleg érdekelt valakit, vajon mit érez?
 Lehetséges, hogy talán bízhat valakiben?
 Válaszolt.
- Kissé... zűrös az életem - felelte - új hely, új munka,
 egyedül vagyok... új élet... - Liz egy pillanatra a múltba
 tekintett vissza - inkább hagyjuk, ez nem a te gondod, és
 nem akarlak a bajaimmal traktálni.
- Ne haragudj - mondta Alice bűnbánóan - semmi közöm hozzá,
 sajnos természetemnél fogva kíváncsi alkat vagyok.
- Ugyan, nem történt semmi, nem te tehetsz róla, csak inkább
 nem akarok róla beszélni. - zárkózott el a lány.
 Hát így akart ő barátokat szerezni?
 Nem!
 De az első napon sem akarta mindenkinek kifecsegni, a
 szánalmas életét.
- Jól van - nézte Alice együtt érzőn ami Liz-nek még nehezebbé
 tette a dolgot - de tudd, ha valami baj van, én szívesen
 leszek a szemetes ládád.
 Liz hálával tekintett az apró lányra.
- Hisz nem is ismersz.
- Nem kell valakit ahhoz ismerni, hogy segítsünk.
 Ebben igaza volt.
- Na jó. Tudod, most léptem be a nagybetűs életbe, életemben
 most először magamat kell eltartsam, ami nem is olyan egyszerű.
- Igen, az komoly feladat. - bólogatott Alice - Akkor ezek
 szerint egyedül élsz.
- Már egy ideje... sajnos. - nézett oldalra egy festményre,
 ami egy keblén gyermekét átfogó anyát ábrázolt.
 Alice is a képre pillantott.
- Elveszítetted a szüleidet? - nézett vissza Liz szomorú
 arcára.
 A lány csak bólintott egyet.
- Sajnálom. - mondta Alice - Meglátod, itt jó helyed lesz,
 mindenki nagyon rendes, csak adj nekik is egy kis időt, hogy
 jobban megismerjenek.
- Ezt mondanod sem kell, tudom, hogy meg kell szokjanak, mint
 ahogy nekem is őket, mindenhol így működik.
- Péntek este már úgy fogsz itt pörögni, mintha egész életedben
 ezt csináltad volna.
- Ha pedig valamit elrontok... - mosolyodott el Liz - lesz kire
 fogjam. - bökte meg Alice vállát a mutatóujjával óvatosan.
- Óó... te kis... - húzta össze szemeit Alice sértődöttséget
 színlelve, pedig alig bírta ki röhögés nélkül - Hát ez a hála?
- Az attól függ rontok-e pénteken vagy sem.
 Liz már rég nem érezte magát ilyen jól, felhőtlen kedvét pedig
 Alice-nek köszönhette.
 Végre egy kis időre elfeledhette a múltat, ezen felül Alice-nek
 is szimpatikus volt a lány.
 Kedvelte az energikus embereket, és Liz bizony az volt.
 Tetszett neki, hogy tényleg mindent megtett a sikerért, pedig
 kicsit sem konyított az efféle munkához, mégis szívét-lelkét
 beleadta a tanulásba, önmaga pedig amúgy imádott irányítani.
- Oké. - támaszkodott a pultra Alice - Gyere, körbevezetlek,
 mindent megmutatok mit és hol találsz. Kezdjük először a
 raktárral, itt lesz minden fontos dolog amire a munkád során
 szükséged lesz. - és már nyitotta is ki a rejtekajtót.
 Kisétáltak arra a folyosóra ahol reggel Edwarddal sétáltak
 végig befelé jövet.
 Jó hosszú folyosó volt, de nem is csoda ahány ajtó nyílt belőle.
 Italos, gyümölcsös, tisztítószeres helyiségek, és még
 hűtőkamra is.
 Az italos raktár dugig volt, minimum húsz fajta sör
 sorakozott előtte torony magasan, voltak borok, röviditalok
 félelmetes mennyiségben, energiaitalok és rengeteg rekesz üdítő,
 na és persze a koktél szirupok.
 Egy másik ajtó mögött lime, dinnye, citrom, menta és társai
 lapultak.
 A harmadik ajtó mögött pedig konyharuhák, terítők, vegyszerek,
 felmosáshoz való kellékek, ezen felül sok-sok dísz ami a
 szórakozó helyet csinosabbá tette.
- Itt aztán van minden!
- Hát igen, de egy ekkora klubba kell is, Edward folyton újítja
 a listát és rendezi át a helyiségeket, általában havonta van
 változás. - magyarázta Alice.
- Jesszus, azért egy ekkora helyet nem semmi havonta átrendezni!
- Abszolút nem vészes, a család ilyenkor besegít.
- A család? Akkor a ti szüleitek még élnek. - mondta ki Liz
 amit nem is akart.
 Alice mintha egy pillanatra zavarba jött volna.
- Ja. Tudod mi egy kicsit mások vagyunk mint egy átlagos család
 Carlisle az apánk, és Esme az anyánk... akik öt gyereket vettek
 magukhoz - Liz döbbenten hallgatott - Rosalie-t, Edwardot, Emmett-et,
 Jasper-t és engem. Carlisle-nak köszönhetjük, hogy rátaláltunk
 a szerelemre, azaz legalábbis Rose és Emmett, mi Jasperrel egy
 kicsit előbb ismertük meg egymást minthogy a családhoz kerültünk,
 Edward pedig... hát igen, ő más tészta.
 Tudod, én és Edward régen nagyon közel álltunk egymáshoz, mindig
 mindent megosztottunk a másikkal, de aztán magába fordult,
 senkit nem engedett közel magához többé. - Alice hangja szomorúan
 csengett.
- Ha megkérdezhetem - óvatoskodott Liz - mi történt Edwarddal,
 hogy ennyire más lett?
 A lány borzasztóan kíváncsi lett, legalább megtudhatott egy
 apróságot a szexi főnökéről.
- Edward szerelmes lett egy lányba... - fájdalom lett Alice
 gyönyörű arcán - és a lány is belé... hahh... - sóhajtott - de
 épphogy megkapta, el is veszítette.
 Liz egyből arra a következtetésre jutott, hogy az a lány meghalt,
 és emiatt teljesen együtt érzett a férfival, tudta milyen
 elveszíteni valakit, átérezte a fájdalmát.
- Ez nagyon szomorú... szegény... - Elizabeth őszintén sajnálta
 - hogy hívták a lányt?
 Mielőtt Alice válaszolhatott volna megcsörrent a telefonja.
- Ó, bocsi, de ezt fel kell vennem, Esme az.
 Alice kitáncikált a folyosóra csevegni az anyukájával, Lizt
 pedig elkapta az irigység.
 Igen, irigy lett, hogy Alice boldogan tudott beszélni a szüleivel,
 és irigy volt mert neki voltak szülei, neki pedig már nem.
 Egy másodperc alatt a gondolataiba merült, és a múltban találta
 magát, amikor anyja még nem volt lerobbanva, és a
 konyhában épp gofrit sütött, apja pedig az asztalnál ülve
 olvasta a reggeli újságját.
 Az anyja kislány kora óta Philip Bornnal rágta a fülét, hogyha
 majd nagy lesz őt válassza magának.
 Philip tipikus jófiú volt.
 Mindenben segített a szüleinek, jó tanuló volt, lenyírta a füvet,
 patyolat tiszta volt a szobája, és még emelett helyeske is.
 Bár Lizt még akkor nem érdekelték a fiúk, hisz csak kislány volt.
 Liz mindig kinevette az anyukáját, hogy ezzel nyaggatta, és
 folyton hajtogatta neki - Anya, még csak 10 éves vagyok! - aztán
 egy évvel később is - Anya, még csak 11 éves vagyok! - és az
 utolsó amikor anyjával még tudott normálisan beszélni
 - Anya, még csak 12 éves vagyok! - ez volt az utolsó.
 Nem volt több beszélgetés, nevetés, törődés, szeretet.
 Az apja meghalt, az anyja begolyózott.
 Alice rázta meg a vállát.
- Héj, Liz, jól vagy?
 A lány megrázta a fejét.
- Persze, mi újság?
- Tudom még csak egy óra van, és kettőig vagy, de nekem most
 sürgősen el kellene mennem. Tessék... - nyújtott felé tíz dollárt
 - ez elég lesz a hazaútra? Vagy hívjak neked egy taxit?
- Jaj, dehogy! Eddig is busszal jártam, és pénz sem kell,
 van bérletem. - emelte fel a kezeit elutasítóan.
- Ó, míg el nem felejtem! Szóltam Edwardnak a helyzetről,
 azt üzeni, hogy elviszi neked még ma a pénzed, mert az irodai
 széf be van zárva.
- Erre igazán semmi szükség. - megrémült a hallottaktól - Holnap
 is ideadhatja.
 Nem akarta, hogy a főnöke lássa milyen lukban él.
- Áh, ebből Edward nem enged. Megdolgoztál érte, tehát jár neked,
 ő betartja a szavát... mindig.
 - Na az király! - gondolta a lány - Jól le fog égni a pasi előtt,
 de egy kávéval akkor is illik megkínálni. Melyik főnök hozza
 házhoz a pénzt?
- Mehetünk? - kérdezte Alice.
- Persze, csak kihozom a pultból a táskámat.
 Ezzel visszarohant, megfogta a kis motyóját, és megindult
 Alice-szel a kijárat felé.
 Bekapcsolták a riasztót, majd bezárták az ajtót.
- Ne haragudj - mondta Liznek - holnap folytatjuk.
- Semmi baj, miattam ne izgasd magad.
- Jól van, akkor holnap talizunk.
- Persze, szia.
 Alice a zsákutca felé kezdett lépegetni egy szinte észrevehetetlen,
 az épület részét képező garázs kapuig.
 Előkapott egy apró fekete kis kütyüt, amivel kinyitotta a kaput.
 Az ajtó halk morajjal, apró kattogó hangot adva elkezdett
 felemelkedni.
 A csepp lány eltűnt a garázsban, és egy gyönyörű, fekete Audi A6-os
 hajtott ki, aminek az ablakai is sötétítve voltak.
 Megállt Liz mellett, és leereszkedett az egyik ablak.
- Gyere, pattanj be, elviszlek.
 Liz még sosem ült ilyen autóban, úgyhogy kapott az alkalmon.
- Szóval... hol is laksz?
- A Walker Street 175-ben. - válaszolt - Wow! - hüledezett -
 Micsoda autó!
- Igen nagyon szép, régi típusú, de én ilyet szerettem volna.
 - erre Alice felpörgette a motort - Úgy egy hónapja kaptam
 apámtól szülinapomra.
- Szuper ajándék. - motyogta Elizabeth - Én maximum laptopot
 kaptam, na nem mintha nem örültem volna neki. - védekezett
 - Anyám minden tőle telhetőt megadott nekem, és apu is...
 amíg élt.
- Biztos vagyok benne, hogy jó emberek voltak, és jó helyre
 kerültek. - ezzel a kocsi kilőtt, úgy száguldott mint a szél,
 Alice vagy 140-nel repesztett, Liz mégsem félt mellette,
 úgy tűnt a kisasszony nagyon értett az autók nyelvén.
 Más autókat kikerülve cikáztak a forgalomban, de semmiféle
 balesetet nem okoztak.
 Akadt egy-két sofőr , aki nemtetszésének hangot is adva
 dudált utánuk, de Alice csak mosolygott.
 Tíz perc is alig telt le, mire Liz már a lakása előtt is állt.
- Hűha... - mondta - köszi az élményekkel teli fuvart, neked
 tuti Forma1-es pilótának kellett volna menned.
 Alice angyali hangon kacagott fel.
- Köszönöm a bókot. Akkor holnap, szia.
- Oké, szia.
 Ezzel bőgött is a motor, és a kocsi mint a nyíl ment előre.
 Liz még egy kis ideig nézte a távolodó autót, azután berohant
 a lakásba mert eszébe jutott, hogy hamarosan megérkezik Edward,
 akit nem hívhat be ekkora kupiba.
 Eközben azon járt az agya, hogy milyen különösen különcök ezek
 a Cullenek.
 Vajon a többiek is ilyenek?
 Először a nappalinak esett neki.
 Felporszívózott, ami épphogy volt, majd megigazította a kanapén
 levő amúgy is tökéletesen álló díszpárnákat.
 Amint végzett, ugrott is a konyhába letörölgetni a pultot és a
 szekrényeket, kisikálta a mosogatót.
 Ezután következett a fürdő és a mellékhelyiség - azért még oda
 is betévedhet - alapon, viszont a hálószobát úgy hagyta
 ahogy volt.
 Oda senkit nem engedett, ott tartotta a személyes dolgait,
 emléktárgyait.
 Azt az ajtót egyszerűen bezárta.
 Amikor végzett, Edward még sehol sem volt, viszont a gyomra
 igencsak megkordult.
 Összedobott hát egy sajtos omlettet, hozzá pedig egy forró
 bögre gyümölcs teát.
 Épphogy beleevett az ételbe, amikor megszólalt a csengője.
 Úgy nyelte le a falatot mint kacsa a nokedlit, megtörölte a
 száját, és az ajtóhoz rohant.
 Erőt vett magán, megpróbálta lecsillapítani ezerrel verő szívét,
 nagy levegőt vett, majd kinyitotta az ajtót.
 Bizony, Edward állt előtte, és a lány nem tehetett róla,
 a szíve ismét őrült tempót vett fel.
- Sz-szia. - dadogott Liz, pedig nem volt rá jellemző.
 - Gyere be, kérlek. - invitálta beljebb.
 Edward elfogadta a meghívást, bár tudta, hogy nem kellene.
 Távol akarta tartani magát tőle, mégis... hajtotta a
 kíváncsiság, valamiért érdekelte ez a lány... az élete.
 Tudta, hogy nem szabadna HOZZÁ hasonlítania, mégis...
 sokban hasonlítottak, pedig belőle nincs több, és nem
 is lesz.
- Köszönöm. - mondta udvariasan, és már a nappaliban
 is állt.
 Edward alaposan szemügyre vette a lány környezetét.
- Igazán nem kellett volna elhoznod a pénzt. Holnap is
 odaadhattad volna. - nézett rá a lány.
 Edward csodaszépnek látta, tetszett neki a hangja,
 a szemei csillogása, az ápoltsága.
- Megdolgoztál érte, tehát jár. - felelte komolyan
 - Talán baj, hogy elhoztam?
- Ó, dehogy! Ne érts félre, csak más... főnökök...
 nem ilyen... kedvesek. - vakarta meg a fejét Liz.
- Az lehet, de én nem vagyok MÁS főnök. - hangsúlyozta
 ki a szót - Én... ilyen vagyok.
- Ez igaz, ne haragudj.
- Szó sincs ilyesmiről Eli... - de aztán eszébe jutott,
 hogy a lány nem szereti ha így hívják - Liz. Miért
 haragudnék?
- Csak azt hittem megbántottalak. Na jó. - felelte
 zavartan - Kezdjük előlről. - mosolyodott Edwardra,
 aki ha tehette volna, tuti a falnak veri a fejét tőle
 - Megkínálhatlak egy csésze teával, vagy esetleg
 Whiskyvel?
- Nem, nem köszönöm... - a konyhaasztal felé tekintett
 - de látom, hogy te épp enni készültél, úgyhogy nem
 is zavarok tovább. - ezzel elővett egy vastag bőr
 péztárcát, kivette a Liz-nek járó hatvan dollárt,
 felé nyújtotta, amit a lány remegő kézzel vett el.
- Még egyszer köszönöm a kedvességet. - nem tudta
 mi mást mondhatna, kissé elszontyolódott mert azt
 hitte a férfi minél hamarabb szabadulni akar onnan.
 - Akkor holnap találkozunk.
 Pedig Edward nem akart menni, jól érezte magát a lány
 társaságában, és a kis lakást is nagyon otthonosnak
 találta.
 Minden olyan finom illatot árasztott, mint Liz maga.
 Annyira belefúrta volna az orrát a hajába, a bőréhez
 közel, de a gondolatra megnyúltak a fogai.
 Feldühödött saját magán.
- Igen, holnap. - ezzel a lány kikísérte az ajtóig,
 ő pedig kisétált, és vissza sem nézve beült az autójába.
 Liz csak nézett Edward után, nem csodálta, hogy ennyire
 menekült erről a helyről.
 Szomorú lett, nagyon szomorú, bár hogy is képzelhette,
 hogy egy ilyen pasi megmarad egy ilyen lakásban, vagy
 egy ilyen csóringer lány mellett.
 Csak állt az ajtóban, és nézte a közel egy millió
 dolláros autót Edwarddal elhajtani.
 Edward olyan dühös volt, hogy kisebb kárt okozott
 a kormányban.
 Hogy a francba lehetett megint ennyire naiv, ilyen
 idióta, hogy megint, MEGINT egy ember tetszik meg neki?
 Tudta, hogy lehetetlen... épp ezért veszítette el őt is.
 Kellett neki ez még egyszer?
 Amikor meglátta az önéletrajzán a fényképet, azonnal
 el kellett volna utasítania.
 Hiszen még vendéglátói végzettsége sincs!
 Mégis őt választotta.
 Úgy látszik valamiféle mazohista betegségben szenved.
 Innentől fogva hogyan fogja távol tartani magát?
 Még mindig érzi az illatát.
 Nála dolgozott, és annyira kívánta a lány vérét,
 mint anno az ÖVÉT.
 Valamit tennie kell ez ellen.

Kísértő múlt : 1.fejezet

Üdv mindenkinek!
Elhoztam hát az új történet első fejezetét.
Remélem elnyeri majd annyira a tetszéseteket
mint az eddigiek. :)
Várom a hideget-meleget, nagyon kíváncsi vagyok
a véleményeitekre.
Jó olvasást mindenkinek!
Puszi





 Seattle nagy volt és sötét, némelyik utcában derengett holmi fény,
 de szinte arra is kevés, hogy az ember az orráig lásson.
 Kevesen voltak az utcákon, csak épp a buliba érkezők lézengtek
 pár helyen.
 Elizabeth Swenson is közöttük volt, de mégsem parti arcként
 érkezett Seattle legnagyobb, és legjobb klubjába a Moon Shine-ba.
 Vékony testalkata, hófehér bőre a jól, és melegen öltözöttség
 ellenére is didergett.
 December elején mikulás napja előtt egy nappal toporgott
 bebocsátásért a buliba verekedők soraiban.
 Alig várta, hogy a kidobóhoz érjen, csonttá fagyott, és totálisan
 elege lett a télből.
 Gyűlölte, pedig ebben a hónapban született.
 Hamarosan eljön a születésnapja is, amit immár egymaga " ünnepel ".
 Piciny, vékony arca teljesen kipirosodott, az egész teste remegett,
 toporogva próbálta felmelegíteni magát.
 Fél óra szenvedés után végre a nagydarab kidobó előtt állt
 szándékait közölve.
- Jó estét! - próbált értelmesen vacogás nélkül beszélni -
 A nevem Elizabeth Swenson. Mr. Cullennel van találkozóm állás
 ügyben.
 A kidobó csak rápillantott a listájára, és szó nélkül átengedte
 az ajtót elzáró kordonon át.
 Amikor belépett az első gondolata, hogy - ÉN NEM VAGYOK IDEVALÓ! -.
 Tömény füst, izzadtság és édeskés szag egyvelege terjengett a
 levegőben.
 Megtorpanva azon gondolkodott, merjen-e tovább menni, de tudta
 ha nem teszi, éhen fog halni.
 Meg kellett próbálnia a viszolygása ellenére, hisz frissen
 érettségizettként nem sok más lehetősége akadt, és ide azonnali
 kezdéssel kerestek embert, nevezetesen pultost.
 Liznek nem volt nagy tapasztalata ezen a téren, mégis muszáj
 volt megpróbálnia.
 Szédelegve verekedte át magát a tomboló Rave bulizókon, és a
 villódzó fényeken keresztül a bárpultig, ahol öt perc várakozás
 után sikerült kérdeznie valamit a szőke pultos nőtől.
- A főnököt keresem. - kiabálta a túlharsogó zene miatt -
 Meg tudod mondani hol találom?
 A szöszi úgy méregette, mint akit fel akar nyársalni a szemeivel.
 A nő egy óriási ember felé mutatott bal kéz fele, aki a fal
 mellett állt mint a cövek, egy emeletre vezető lépcső előtt.
 Liz intett egy köszönöm-öt a nőnek, és görcsbe rándult gyomorral
 indult meg a fickó felé.
 Egyáltalán nem volt ínyére ez a hely, NAGYON NEM, viszont nem
 akadt más hirtelen, be kellett érnie ezzel.
 Valamiből muszáj fizetnie a számláit, hisz a megtakarított pénze
 alig három hónapra elegendő, abból pedig még ennie is kellett.
 A ház amit örökölt a szüleitől megmaradt biztosítékként a
 - ha minden kötél szakad - időszakra, és már bizony nagyon
  gondolkodott az eladásában.
 El akart szakadni a múltjától.
 Ahogy a fickó elé ért aki majdnem két méter magas volt, és vagy
 százharminc kilót nyomott, nagyot nyelve megszólította.
- Jó estét! Elizabeth Swenson vagyok, és Mr. Cullennel van
 találkozóm munka ügyben.
 A szemöldökét felhúzva mérte végig a lányt, azután biccentve
 a szájához emelte a kis mikrofont aminek a végén egy kis hangszóró
 volt a fülére akasztva, és szólt a főnökének az érkezéséről,
 akinek a válaszából a lány természetesen egy kukkot sem hallott.
 - Akár csak egy énekes! - gondolta a lány a férfit nézve.
 Lizre nézett, és mély dörmögős hangon szólalt meg.
- A főnök várja önt, menjen fel itt a lépcsőn, azután az első
 ajtó balra. - állt félre a lány útjából.
 Liz megköszönte, és megindult felfelé ahogy a férfi mondta.
 Már majdnem a lépcső tetején volt, mikor egy magas, barna hajú,
 babarózsaszín miniruhás nő fordult ki a szintről, és indult meg
 szembe vele lefelé.
 A nő amolyan barbi típus volt, és még jól is állt neki.
 Hosszú mintás körmök, szilikon ajak és mellek, olajozott barna
 bőre csak úgy csillogott a ráeső fények hatására.
 Liznek a gondolata azonnal a - Na puff a melónak! - lett.
 A nő egy bárgyú mosolyt villantott Liz felé, majd lassan
 haladt el mellette.
 Annyira semmilyennek érezte magát emellett a nő mellett, hogy
 legszívesebben azonnal sarkon fordult volna.
 De nem!
 Nem adhatta meg ezt az örömöt a barnának.
 Az állás neki kellett, és meg is szerzi ha fene, fenét eszik is.
 Ő nem volt topmodell, de csúnyának nevezhető sem.
 Világos barna haja, egy kis vörössel vegyítve a fenekét verdeste,
 bár jelenleg szorosan felkontyozva hordta.
 Alacsonynak sem volt mondható a maga százhetvennyolc centijével,
 a súlya pedig épp hogy elérte az ötvenkét kilót.
 Szeme színe vetekedhetett egy macskáéval, olyannyira zölden
 virítottak, hogy szinte a sötétben is világítottak, az ajka pedig
 mindig halvány cseresznye színű volt, még rúzsra sem nagyon
 volt szüksége.
 Minimális sminket használt csak, egy csepp szájfény, kevéske
 spirál, és tust, hogy azért mégse tűnjön annyira sápadtnak a
 fehér bőre miatt.
 A ruhája viszont... nagyon nem ide való volt.
 Tudta, ha itt fog dolgozni, le kell cserélnie a fél ruhatárát
 valami dögösebbre.
 Szerette a csillogó, köves darabokat.
 Végre az ajtó elé ért.
 Mély lélegzetet vett, és bekopogott.
 Valamiféle dörmögés hallatszott bentről ezért hát benyitott.
 Halovány fény volt a helyiségben, háttal neki pedig egy magas
 öltönyös férfi állt egy hatalmas sötétített ablak előtt,
 aki azon keresztül figyelte a tomboló tömeget.
 A férfi haja színe olyan volt mintha folyékony aranyat, és
 bronzot öntöttek volna rá, végül jól összekócolták.
 - Hát persze! - gondolta Liz - A barna bige. -
- Kérem zárja be az ajtót, Miss Swenson, és foglaljon helyet. -
 szólalt meg a férfi.
 Liz észbe kapott, és gyorsan tette amit a férfi kért.
 Amint bezárta az ajtót csend lett, nagyon nagy csend.
 A zene teljesen eltompult.
 Hangszigetelt iroda?
- Üljön le nyugodtan. - szólt ismét a férfi.
  A hangja úgy hatott a lányra mintha megbűvölték volna,
 édes volt, szinte simogatta, libabőrös lett mindene.
 Úgy botorkált el a székig, hogy nem is emlékezett rá, hogy
 ment el odáig, majd leült.
 Motorként vert a szíve, alig várta, hogy láthassa is a
 hang tulajdonosát.
 A férfi megfordult, de abban a pillanat le is fagyott.
 - Hogy az a... - gondolta a férfi.
 Összehúzott szemekkel nézte a lányt, aki viszont alig kapott
 levegőt a látványtól.
 Egy kis ideig szótlanul néztek farkasszemet, méregették
 egymást.
 A férfi egyszer csak megköszörülte a torkát, és megszólalt,
 bár nagyon nehezére esett.
 Ez a lány nagyon emlékeztette egy réges- régen elfeledésre
 váró személyre, aki azóta is mély nyomot hagyott benne.
- Szóval, ön lenne Miss Swenson?
 A lány nem tudta igazán eldönteni, hogy ez kérdés, vagy
 kijelentés akart-e lenni, de az a hidegség ahogy a nevét
 kiejtette... brrr... a lány megborzongott.
- Ön pedig Mr. Cullen? - kérdezett vissza csípősen.
 A férfi erre mintha megpróbált volna elnyomni egy mosolyt.
 Máris kedvelte a lányt.
- Elnézését kérem, nem akartam megbántani, csak az
 önéletrajzi fényképén egy kissé... másként néz ki. -
 mondta Mr. Cullen.
- Ó, hát... igen. - habozott a lány - Az egy régebbi képem,
 még középiskolai, sajnos azóta nem készült rólam frissebb.
- Rendben van, akkor térjünk is a lényegre. Olvastam az
 önéletrajzát, nos azt már tudom, hogy nincs semmiféle
 tapasztalata. Nekem viszont olyan személyre van szükségem
 aki gyors, pörgős, érti a dolgát. Sajnos ez
 nélkülözhetetlen, ugyanis a nagykutyák itt harapnak ha nem
 azt a csontot kapják amelyiket kérték. - Liz bólintott,
 hogy megértette ezért Cullen folytatta - Mi koktélokkal is
 foglalkozunk, bár azok egyszerűek, minden le van írva, csak
 össze kell dobni, a hangsúly a díszítésen van. Vannak V.I.P.
 tagjaink akiknek külön helyiségek állnak rendelkezésükre
 mint kártya terem, gép terem, rulett asztal, őket a
 legfontosabb kiszolgálni, ráadásul hibátlanul. Ha egyet
 is elveszítenénk ezek közül a vendégek közül, jelentős
 veszteség érne mindenkit, kevesebb pénzt jelent. -
 nézett sokat mondó pillantással - Semmiféle tapasztalattal
 nem rendelkezik?
 - Éppen egy aprócskával igen. - gondolta.
- Ha ez számít egy kicsit is, otthon, ahonnan jöttem, egy
 falatozóban dolgoztam kisegítőként. - felelte szerényen.
- Mi volt a munkaköre?
- Mindenes voltam, tudja... - nézett a kezeire a lány -
 amolyan mindent, azaz... sütöttem, összekészítettem,
 kávét osztogattam, és mosogattam.
- Ez jó! - mondta az állát simogatva Cullen - Ez azt jelenti
 mégis csak van tapasztalata felszolgálás terén, így az
 emberekkel is tud bánni, igaz a pult egy cseppet más fajta,
 mert itt ital meg talán mogyoró van, de viszont akkor
 könnyedén be tudna tanulni.
- Végül is... - suttogta a lány.
- Oké, akkor egyezzünk meg annyiban, hogy holnap reggel
 nyolckor itt találkozunk. Lesz itt egy lány aki délután
 kettőig betanítja pár dologra, ha ez így megfelel. -
 Liz bólintott - Először csak apróságokat fog ellátni.
 Poharak leszedése az asztalokról, bokszokból, mosogatás,
 cseppmentes törölgetés, gyümölcsök felvágása és jég aprítás.
 Nem szeretnék mindent egyszerre a nyakába zúdítani, attól
 csak összezavarodna és megijedne, az pedig egyikünknek
 sem lenne jó.
- Az igaz. - helyeselt a lány.
- Van valami kérdése? - nézett a zöld szemekbe Mr. Cullen.
- Igen, például milyen napokon, mettől-meddig szól a
 munkaidő? Na nem mintha nem érnék rá bármikor... -
 mondta gyorsan, mielőtt a tulaj félreértené - csak tudni
 szeretném, hogy mikor csinálhatok programot, és mikor nem.
- Ez természetes. Nekem péntek, szombat és vasárnapi napokra
 van szükségem emberre. Ezeken a napokon este tíztől, hajnali
 négyig kell dolgozni. A betanítási időszakban is kap fizetést.
 A betanulás alatt tíz dollárt fizetek óránként.
 A lány igen csak meglepődött az összeg hallatán, majdnem
 leesett a székről.
 Odahaza a négy órai munkájára kapott ennyit alkalmanként,
 állandóan szét gürizte magát, és még meg sem becsülték.
- Szóljon, ha valami nem tetszik.
 A férfi is észrevette a lány meglepettségét.
- Nem! Semmi... semmi. Ez eddig minden tökéletes, és érthető.
 Kérem folytassa.
- Tehát, a betanulás tíz dollár, viszont ha már este rendes
 műszakban dolgozik a dupláját kapja óránként.
 Lizben tombolni kezdett a vér, és ficánkolni kezdett a székben,
 hirtelen melege lett.
 Azért imátkozott, hogy ha fel kell majd állnia, össze ne essen.
 Soha nem tartott még ennyi pénzt a kezében, legfeljebb akkor
 amikor a köteg csekket fizette be amit az anyja felhalmozott.
- Most jut eszembe, de figyelmetlen vagyok. Kér esetleg egy
 kávét, vagy vizet? - kapott a fejéhez a férfi.
- Ööö... igen, azt hiszem egy... egy kávé jól esne, feketén,
 egy cukorral. Köszönöm.
 A férfi megindult egy bárszekrény felé, amit eddig Liz észre
 sem vett, annyira belemerült a tulaj csodálatába.
 Még a szája mozgását is tökéletesnek ítélte.
 A mozgása kecses volt, könnyed, mintha siklana a talaj felett,
 az öltönye még a mozdulatai alatt sem gyűrődött meg.
 A kávé egy kapszulás gépen keresztül készült, a lány még sosem
 ivott kávét ilyen gépből, mintás porcelán csészében kapta,
 hozzá tartozó kis aljjal, kis kávés tálcán felszolgálva.
 Liz kissé remegő kézzel vette át a tálcán gőzölgő fekete
 koffein bombát.
 Úgy érezte most nagyon szüksége van egy adag ébrenléthez, mert
 ez a munka bizony nem piros pacsi.
 Gyorsan belekortyolt a forró kávéba ami a belsőjét is teljesen
 felmelegítette.
- Hmm... ez isteni, Mr. Cullen. Köszönöm.
- Ó, igen, ha már itt tartunk. Mivel nekem fog dolgozni,
 innentől eltekintünk a formalitásoktól, ugyanis mindenki aki
 itt dolgozik egy családként tekintendő. - erre Liz értetlen
 arcot vágott, felemelte a szemöldökét - Mától... - folytatta
 a férfi - tegeződünk. Azzal tisztában vagyok, hogy téged
 Elizabeth Swensonnak hívnak így rajtam a sor, hogy
 bemutatkozzam. A nevem... - kis szünetet tartott - Edward Cullen.
 Liz gondolkodni kezdett, hogy hallott-e már hasonló nevet.
 Igen, talán egyszer, de az sem biztos.
- Edward. - mondta ki a nevet - Igazán ritka név.
- Igen az. - mosolyodott el a férfi, mire a lány majdnem ki is
 löttyintette a kávéját.
 Jesszus! - kiáltottak a lány gondolatai - Ha még egyszer ilyet
 csinál a pasas, új szőnyegre lesz szüksége!
- Akkor holnap számíthatok rád?
 Liz már majdnem el is felejtette miért is van itt.
- Ó, persze, természetesen... - bólintott - és köszönöm a
 lehetőséget.
- Nem kell megköszönni, nekem ember kell, neked állás. -
 felelte könnyedén a férfi. - Azt még elfelejtettem mondani,
 hogy amíg itt dolgozol, és remélem az hosszú idő lesz... -
 na erre kihagyott egy ütemet a lány szíve - egy taxi mindig
 a rendelkezésedre fog állni, ami elhoz, és haza is visz.
 Egy órával a munkaidő előtt megy érted, hogy baj nélkül
 ideérj, és haza is juss, de ehhez szükségem lenne a címedre.
- Ez igazán nem... - ellenkezett a lány.
- De szükséges. - vágott közbe Edward - Este nem biztonságos,
 főleg nem egy nőnek, na és teljesen ingyen van.
 Az bizony jól jött a lánynak, így legalább megspórol ötven
 dollárt minden hónapban, de a gondolattól majdnem felkacagott,
 hiszen ha itt fog dolgozni, annak az árát két és fél óra alatt
 megkeresi majd.
- Még valami, a borravaló is saját zsebbe megy, amiért te
 dolgozol meg az a tiéd.
 Ez az este egyre jobbnak bizonyult.
 Liz még megitta az utolsó korty kávét, azután megadta a címét.
- Walker Street 175.
 Edward arcára egy pillanatra értetlenség borult, nem kapcsolt
 mire mondta ezt a lány, végül észbe kapott.
- Ah... persze... a taxi! Szóval Walker Street 175. - és már le
 is írta gyöngybetűkkel Liz kinyomtatott önéletrajzi lapjára. -
 A telefonszámod, és az E-mail rajta van a lapodon - nézte a
 papírt - remek! Holnap reggel már be is leszel jelentve
 részmunka időre, a szerződést pedig most odaadom, vidd haza,
 olvasd át a szabályzati leírással együtt. Ha mindent értesz
 és megfelelőnek találsz, aláírva hozd vissza, majd akkor kapsz
 másolatot.
- Oké, ez így tiszta. - fogta, és letette az asztalra a tálcát.
 - Van még valami amit tudnom kell? - kérdezte miközben felállt
 a székből.
- Igen. Egyél mielőtt ide jössz, mert itt nem lesz rá lehetőség,
 kell majd az energia. Inni viszont annyit, és az iszol amit
 csak akarsz, feltéve, hogy alkoholmentes... természetesen. -
 nézett Lizre komolyan - Munkaidő alatt TILOS az alkohol
 fogyasztás, és nem ajánlott a másnaposság sem, bárkit
 rajta kapok egyszer - mutatta fel a hüvelyk ujját - az a
 személy azonnal repül. Rajtaütés szerűen szondáztatok.
 Liz egy kissé sértésnek vette a szavakat, bár nem csak róla
 beszélt, mégis... minek nézi a fickó, alkoholistának?
 Persze nem állíthatta magáról, hogy teljesen józan életű lenne,
 hisz néha iszogat néhány pohár bort,  vagy egy kis whiskyt,
 de leginkább akkor fordul elő igazán mikor eszébe jut, hogy
 majdhogynem teljesen egyedül maradt.
 A szülei elvesztése komoly károkat okozott az érzelmi
 világában, mindentől, és mindenkitől elzárkózott.
 Ezért is döntött úgy, hogy elköltözik egyedül.
 Tette a dolgát mint egy gép, kizárt minden zavarót az életéből.
 Az édesapját még tizenkét évesen veszítette el,
 szétmarcangolta egy puma.
 Napokkal később találták csak meg az egyik túraösvény szélén.
 Az anyja majd beleőrült, gyógyszerre kezdett inni, folyton
 lerészegedett, bezárkózott a szobájába, még a lányával sem
 foglalkozott.
 Ez így ment két éven keresztül, míg egyszer Liz a konyha
 padlóján talált rá eszméletlenül.
 A pulzusa gyenge volt, a lány megijedt, azonnal kihívta a
 mentőket akik negyed óra múlva már száguldottak vele a
 kórházba, ott pedig azonnal kimosták a gyomrát.
 Mint később kiderült végeztek még rajta jó pár vizsgálatot,
 így tudta meg a lány, hogy az anyjának nem ez volt a
 problémája hanem, hogy agyvérzést kapott, de túlélte,
 hála lánya gyors cselekedetének.
 Miután az anyja hazakerült, onnantól kezdve folytonos
 segítségre szorult amit a lánya tett meg.
 Újabb három évre rá azonban az anyja feladta az életet,
 és öngyilkosságot követett el.
 Nem akart így élni tovább, és ezt csak egy darab papírra
 fejtette ki a lányának.
 Beleült egy kád vízbe, majd beleejtette a bekapcsolt,
 áram alatt levő hajszárítót, amivel pirítóst csinált
 magából.
 Liz talált rá természetesen, és a látványtól a sokk
 hatására elájult.
 Mikor magához tért, teljes hangerőn sikítani kezdett,
 összeroskadva zokogott.
 A sikoltást halló szomszédok azonnal átrohantak,
 berontottak a lakásba, majd Liz sírását követve találtak
 rájuk.
 Mindenki elszörnyedve meredt a lány anyjának maradványaira,
 és az "istenem", meg a "szent ég" közepette az egyik szomszéd
 magához térve próbálta kihúzni onnan Lizt, aki sikongatva,
 előrevetődve, zokogva próbált meg az anyja mellett maradni,
 de aztán összefogtak ellene, és erőszakkal cipelték ki hárman.
 Rúgott, csípett, sikított, de senkit sem érdekelt.
 Le akarták nyugtatni, elvinni a szörnyű látványtól, kivitték a
 levegőre ahol feladta a küzdelmet, és a legközelebbi személybe
 kapaszkodva zokogott tovább.
 Amikor kiértek a mentősök, és a rendőrök is, Elizabeth azonnal
 kapott egy nyugtató szurit amitől pár perc múlva tisztábban
 tudott gondolkodni.
 Tudta, hogy egyedül maradt, hogy fent kell tartsa ezután a
 házat, és magát, de azt nem tudta, hogyan fogja elmondani ezt
 a nagyszüleinek.
 Nem éltek olyan messze, de oda semmiféleképpen nem akart
 költözni.
 Szerette a nagyszüleit, de nem bírta volna elviselni a
 látványukat az anyja halála után, folyton rá emlékeztetnék.
 Mivel még nem volt nagykorú, és érettségi előtt állt, szüksége
 volt egy gyámra.
 Édesapja legjobb barátja vállalta el a feladatot, aki mióta
 apja meghalt segítette, támogatta őt és az anyját, végül lett
 a családja.
 Kedvességével, megértésével és szeretetével, lányaként
 bánt Lizzel.
 Még azt sem várta el, hogy velük lakjon, maradhatott a saját
 házában.
 Amikor este egyedül maradt, és senki sem látta, könnyek között,
 anyja egykori kedvenc számait hallgatva vedelte sétáló Johnnyt
 ami kissé feledtette vele a rémes visszajátszódó képeket,
 majd álomba nyomta.
 Elizabeth visszarángatta magát a jelenbe, és fene tudja
 mennyi idő után válaszolt.
- Nem fogok piálni, megnyugodhatsz. Máskülönben hogyan lennék
 képes poharakkal szambázni? - mosolyodott el kissé Edward
 arcát fürkészve.
 Ez a férfi szép volt, nem helyes, nem dögös, hanem szép.
 Liz nem talált más szót rá.
 Látott már jóképű fickókat, de senki sem vetekedhetett volna
 ezzel a férfival.
- Szavadon foglak. Akkor minden érthető volt? - nézte a férfi.
- Igen. Akkor megyek is. - felelte a lány.
- Várj! - állította meg odalépve mellé - Hívok neked taxit. -
 a lány már ellenkezett volna, de... - Nincs vita, taxival
 mész. Itt vannak a papírok. - az asztalhoz lépett, és egy
 mappába csúsztatva Liz kezébe nyomta - Holnap reggel várlak.
 Kinyújtotta a kezét a lány felé, kezet ráztak, azután
 Elizabeth sarkon fordulva kiment az ajtón, le a lépcsőn,
 ismételten átverekedte magát a tömegen, ki a friss levegőre,
 a hideg téli levegőre.
 A sor még mindig hatalmas volt, bebocsájtást várva a klubba.
 A lány szánalommal nézett végig a tömegen.
 Nem értette miért jó az embereknek itt fagyoskodni, és pár
 órát szórakozni, minthogy otthon pihennének.
 Nem sokat kellett várnia, végül a taxija előállt.
 Bevágta magát a hátsó ülésre, megadta a címet amit a sofőr
 amúgy már tudott, azután egész végig Edwardon mélázott,
 nem tudta kiverni a fejéből a főnökét, ráadásul reggel újra
 láthatja majd.
 Gratulált önmagának a makacsságáért.
 Lett egy iszonyatosan jól fizető állása, már jobbnak tűnő
 jövőre látása, és éhen sem fog halni.
 Ahol most élt, hát... nem mondható álmai lakásának, ki
 szerette volna pofozni kicsit, amire engedélyt is kapott a
 lakás tulajdonosától, lakájosabbá, csajosabbá akarta
 varázsolni, és Liz kezdhetett benne hinni, hogy hamarosan
 meg is teheti.
 Húsz dolcsi óránként?
 Ez maga volt az álom meló!
 Megfogta az isten lábát!
 Bár még csak kedd estére járt, alig várta a péntek esti első
 igazi munkanapját.
 Százhúsz dollár egy kis betanulással egy este alatt, és amíg
 el nem jön a péntek ugyan együtt kap a két betanulási napra.
 Vesz magának valami mutatósabb ruhát, és totál feltölti az
 éléskamrát.
 Nagyon remélte, hogy mindenben meg fog felelni főnöke
 elvárásainak, és nem repíti ki már az első napon.
 Be kell bizonyítania, hogy igenis méltó ellenfele a
 cicababáknak, és semmivel nem többek mint ő.
 A kollégák miatt viszont már főhetett a feje, azok az arcok...
 ahogy néztek rá... nem tudta hogy hogyan fogadják majd,
 be tud-e illeszkedni közéjük.
 Nem volt még dolga ilyen arcokkal.
 Ezek kemények voltak, és barátságtalanok, a képükre van
 írva mit gondolnak.
 A gondolataiból a sofőr rángatta ki, hogy megérkeztek.
 Liz megköszönte a fuvart, kellemes estét kívánt, kipattant
 a kocsiból, és a lakás ajtaja felé indult a megfelelő
 kulcsot keresve.
 Végre hazaért!

Lélek tánc : 17.fejezet

Sziasztok!
Elhoztam az új és egyben utolsó fejezetet is.
Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Nem kell megijedni :) hamarosan hozom
az új történetet.
Továbbra is várok mindenkit szeretettel.
Pusza mindenkinek!


Százszor lejátszottam már a fejemben hogyan is fog ez a helyzet kinézni,
 mégis mikor eljött az idő, rettegtem.
 Féltettem Edwardot, féltettem a családot, és féltem attól, hogy pont
 akkor mondok majd csődöt amikor a legnagyobb szükség lesz rám.
 Reméltem, hogy a képességem nem hagy cserben, hiszen már nem volt
 mit tenni, itt álltak előttünk.
 Jane az a szuka, Aro a mocskos bárgyú vigyorával, Marcus a csendes
 és bosszantó semmilyen érzelmet ki nem mutató, Caius aki a szemével
 is képes lenne ölni, Felix az a tetű, és persze Alec aki törpe
 kinézete ellenére az egyik leghalálosabb közülük.
 Ezen felül magukkal rángattak még hat csatlóst, hogy még véletlenül se
 legyünk egálba.
 Ez az egész bagázs gyáva volt, nyolc ellen tizenkettő, szép arány.
 Mindannyiuk szeme engem fürkészett, rendesen kitűntettek a figyelmükkel
 az biztos, minden lépésemre mordult egyet valamelyikük, de a legtöbb
 morgás Jane száját hagyta el.
- Végre megvagy drága Isabella! - mondta Aro undorral a hangjában -
 Már tűvé tettük érted a fél világot.
- Miért nem hagytok nekünk békét, nincs máshol dolgotok? - mordult
 fel Edward.
- Ó, azt sajnos nem tehetem. Miféle igazság szolgáltató lennék, ha
 csak úgy szemet hunynék egy ilyen borzalmasan agresszív gyilkosság
 felett, amit a kedves párod követett el.
- Bella, nem tett semmi rosszat, engem védelmezett, mert a két idióta
 talpnyalód meg akart ölni.
- Te kis féreg! - ordított vicsorogva Edwardra Jane - Épp szökni
 próbáltatok a ribancoddal!
- Arról, hogy ki a nagyobb ribanc kettőnk között vitatkozhatnánk -
 vágtam vissza - nem én keféltem Demetrivel az alagsori folyosón.
 Erre igencsak kitágultak a szemei, köpni-nyelni nem tudott, Arora
 tekintgetett, aki szint úgy meglepődött az új hír hallatán,
 Aro aztán rendbeszedte az ábrázatát, és felemelte egyik kezét.
- Hölgyeim, ezt most hagyjuk, nem ezért jöttünk.
- Azzal te is tisztában vagy barátom - szólalt meg Carlisle - hogy ez
 így nem tisztességes.
- Tisztesség? Tán az tisztességes volt, hogy a fiad akit befogadtunk
 megszökött a cselédünkkel együtt?
- Soha nem tartoztam közétek, és nem is fogok! - húzta ki magát Edward -
 Bella pedig nem a cselédetek.
- De bizony az, és szükségem van rá, mint ahogy rád is, nem szeghetem
 meg a szavam, Demetrinek ígéretet tettem.
- De ő már halott. - Carlile előrelépett egyet.
- Igen, halott, és ezt ismételten Bellának köszönhetjük. Már két
 jó embert is elveszítettünk miatta, ezért bűnhődnie kell.
- Már rég megfizettem az árát. - vágtam oda.
- Ó, közel sem Izabella, közel sem.
- Éheztettétek, és rongyokban járattátok, cellában tartottátok. -
 villant a szeme szerelmemnek - és még hozzá sem szólhattam!
- Arról nem is beszélve, hogy Heidit is megöltétek.
- Az is csak a te hibád, rávetted, hogy segítsen a szökésedben! -
 szólalt meg Caius is.
- Rávettem? Azért segített nekünk, mert ő is meg akart szabadulni
 tőletek, utált ott lenni, szabad akart lenni! Mint mi! - vicsorogtam.
- Hazudsz! - ordított Caius.
- Elég nagy az egótok ha azt hiszitek, titeket mindenki imád és veletek
 akar lenni. Mindenkit kihasználtok, báboztok velük, az orruknál fogva
 vezetitek őket, utána pedig ha már nincs valamelyikükre szükségetek
 egyszerűen megöletitek őket, persze azt sem ti magatok csináljátok
 nehogy bemocskoljátok a kezeteket!
 Edward már nagyon dühös volt, tudtam, hogy készülnöm kell, mert Arot
 elnézve egyetlen szál idege maradt csak, és ha az is elpattan, akkor
 támadásba lendíti a kutyáit.
- Két választásotok van. Vagy velünk jöttök, és minden visszaáll a régi
 kerékvágásba, vagy itt és most meghaltok. - mondta fogcsikorgatva Aro.
- Ez aztán az egyenes beszéd! - vágta rá Edward - Ki kell ábrándítsalak,
 mi nem megyünk veletek sehova.
- Ez az utolsó szavad? - kérdezte Aro.
 Edward válaszra sem méltatva támadó állásba állt, mire a többiek is
 követték a példáját.
 Emmett, Jasper és Carlisle előre ugrott Edward mellé, a lányok hátrébb
 foglalták el a helyüket, én pedig szerelmem mellett maradtam, hogyha
 Jane vagy Alec akcióba lendül, megpiríthassam őket finom ropogósra.
- Legyen hát! Gyermekeim! - nézett hátra a hat ismeretlenre -
 Tanítsátok őket móresre. - a hangja csöpögött a nyáltól a
 vörösszeműek felé.
 Azoknak nem kellett kétszer mondani, mint a veszett bikák rontottak
 felénk, hogy életünket vegyék a szarzsák parancsára.
 Legelőször Emmett rontott neki az egyik szőkének, pillanatnyi előnyt
 sem adva neki tépte ki a karjait tőből.
 Az a fémes hang!
 A férfi sikoltása fülsüketítő volt, velőt rázó.
 Jasper felé ketten vetődtek hogy elkaphassák, de Jasper könnyedén
 elugrott előlük, a két marha meg majdnem egymásnak esett.
 Jasper hátulról ráugrott az egyik hátára, elkapta a fejét és
 hátrafelé húzva próbálta meg azt letépni a helyéről, de a másik
 férfi ott termett és lerántotta Jaspert a pasas hátáról, majd a
 fölre szorította. A barna hajú magáhoztért és megfordulva rávetette
 ő is magát Jessre, akinek igencsak rosszul állt a szénája, de Alice
 ott termett, és egy alapos fejberúgással leterítette a barnát.
 Még sosem láttam olyan dühösnek Alicet mint akkor.
 Ráugrott a barnára, és amíg az szédült volt a rúgástól, Alice
 elkapta kétoldalt a fejét, és egy óriási erőteljes rántással
 szakította le a helyéről.
 Jasper eközben lerúgta magáról a fekete hajút.
 Egy mozdulattal termett mellette.
 Ráugrott, a hüvelykujjait pedig belemélyesztette a szemgödreibe
 kifolyatva ezzel a szemeit a helyéről.
 Ez a látvány életem végéig kísérteni fog.
 Sikított a fájdalomtól, bár ezen nem csodálkoztam.
 Carlisle egy kissebb termetű férfival bírkózott akinek esélye sem
 volt a tapasztalt apósommal szemben.
 Hamar megsemmisült.
 Esme és Rosalie egy néger fickót püfföltek, szépen összedolgozva
 tépték szét, először a lábait, majd a karjait végül csak egyszerűen
 letépték a fejét.
 Sosem gondoltam, hogy Esme ilyenekre képes lenne, Rosalie-ban
 pedig nem csalódtam.
 Edward engem védve ugrott elém, hogy elkapja a nagydarab fickót
 aki egyenesen nekem akart rontani.
 A földön dulakodtak, egyszer Edward kapott, egyszer pedig a pasi.
 Hosszadalmasan hempergőztek.
 Azonnal rámtört a védelmező ösztön, elkezdett felmelegedni a testem,
 éreztem, hogy ki akar törni a képességem, de nem engedhettem, nem
 volt szabad lássák míg el nem jön az idő.
 Az egyetlen esélyünk a meglepetés ereje.
 Ha ezt elszúrtam volna, esélyünk sem maradt volna a túlélésre.
 Akkor kellett bevetnem amikor Jane és Alec használja a sajátját.
 Ha a képességükre koncentrálnak, nem veszik észre, hogy én mire
 készülök.
 Edward segítségére sietett Emmett, mikor látta, hogy nem bír vele.
 Emmett egy állat volt, két pislogás alatt végzett a fickóval,
 először eltörte a pasas gerincét, majd kitéppet egy jókora darabot
 a torkából.
 Mikor a család végzett a hat szerencsétlennel, visszarendeződtek
 az eredeti felállásba.
 Aro tombolt, villámokat szórt a szeme, a többiek pedig támadó
 állásban sziszegtek.
 Igazi kígyók voltak, viperák!
- Még mindig nem akarsz minket békén hagyni? - kérdezte fújtatva
 szerelmem.
- Ezért meghaltok! Mindannyian! - visította Aro felbőszülten.
 Hát ez volt az igazi arca! Mintha magával a sátánnal néztünk
 volna farkasszemet, fekete haja szinte az égnek állt, fogai tűélesen
 meredeztek, vörös szemei lángoltak!
- Jane! Alec! Pusztítsátok el őket! - ordított feléjük.
- Örömmel! - mondták egyszerre és előreléptek.
- Kín szenvedésben fogtok megdögleni! - sziszegte Jane.
 Készülj! - ordítottam magamban - Itt az idő!
 Én is előreléptem.
 Aro szeme meglepedtségről árulkodott, nem tudta elképzelni mit
 akarok tenni, fogalma sem volt mire vélje az állásomat.
 Meg kellett várnom míg elkezdik használni az erejüket.
 Nem tartott soká.
- Kín! - ordított fel Jane.
 A többiek sorban kezdtek összeesni körülöttem, segíteni akartam, de
 koncentrálnom kellett különben mindd meghalunk.
 A félelmemet dühhé alakítottam át, csak arra koncentráltam, hogy
 épp a szeretteimet kínozzák, a szerelmemet bántják.
 Meg kellett várnom, hogy Alec füsje meginduljon felénk.
 Már éreztem a meleget, egyre erőteljesebb lett.
 Jane nagyon zavart lett, hogy rám nem hat a képessége, Aro pedig
 továbbra sem vette le rólam a szemét.
- Mi a... - húzta össze a szemeit.
 Alec is nekiveselkedett a feladatának, így eljött az én időm is.
 A füst megindult felénk, fekete volt mint az éjszaka.
 Gyorsnak kellett lennem.
 Beszívtam a levegőt és becsuktam a szemeimet.
 A többiek fájdalmát hallva felgyorsultak az események.
 Már forró volt, nagyon forró volt a levegő, bizsergett a tenyerem.
 Mire kinyitottam a szemem a lángok elborítottak, minden kékbe
 borult.
 Aro hitetlenkedését látva kárörvendő mosoly ült ki az arcomra.
- Ez lehetetlen... - lehelte.
 A Volturik arcát félelem vette át, legfőképpen Caius-ét és Aro-ét,
 Marcus arca inkább az tükrözte, végre... megváltás!
 Már rég tudtam, hogy ő meg akart halni, de ennyire?
 Jane szeme is tágra nyílt, de mire abba tudta volna hagyni a kínzást,
 én már fel is emeltem minkét kezemet magam elé, nyitott tenyérrel.
 Megmozdulni sem volt esélyük.
 Az óriási lánglabdák úgy lőttek ki a tenyeremből, mint egy fegyver
 golyói.
 Nyílegyenesen, célirányosan ment előre Alec és Jane felé.
 A becsapódás hatalmas erővel érte őket, úgy repültek hátra, mintha
 rongybabák lettek volna.
 Már a levegőben elterjedt a tűz a testükön, mindketten sikítozva
 égtek elevenen halálra, mire a fölbe csapódtak, felismerhetetlenre
 égett a testük, de még mindig sikítoztak, hempergőztek a sárban,
 de a láng nem aludt el, még az eső ellenére sem, megfékezhetetlenül
 nyaldosta a testüket szétolvasztva őket.
- NEEEM! - ordította kétségbeesve Aro, látva két kis kedvencét semmivé
 foszlani.
 Felix következett, és igen gyors halála volt.
 Caius már nekikezdett hátrálni, elakart futni a gyáva.
 Eszemben sem volt megadni neki ezt a lehetőséget, újabb lövést adtam,
 Caiust véve ezzel célba.
 Telibe találtam.
 Egyszerűen csak hátravetődött, és már égett is.
 Marcus ezt látva egyenesen a szemeimbe nézett.
- Kérlek... - tárta szét a karjait, mire Aro odakapta a fejét.
 Megadtam neki amire vágyott.
 Ismét elengedtem egy labdát.
 Ő nem ordított, nem hempergőzött, csak hagyta, hogy elégjen.
 Tényleg vágyta a halált.
 Aro félelemmel a szemeiben borult térdre.
- Kérlek! Könyörülj rajtam! - esedezett.
- Miért tennék ilyet? - kérdeztem nyugodt hangon.
- Soha többé nem zaklatlak titeket.
- Hazudsz. Ha hagynálak elmenni, bosszút esküdnél, és új hadsereget
 toboroznál!
- Nem, dehogy! Kérlek! Eszemben sincs ilyet tenni!
- Lám, lám, Aro! Nemrég még mi kértük ezt, erre ránk úszítottad a
 parazitáidat.
- Sajnálom! Bármit megteszek, csak had éljek tovább...
- Sajnos te egy féreg vagy Aro, és a férgeket el kell taposni.
 Ég veled. Sok boldogságot a pokolban!
- Neee...
 Szorította a karjait keresztbe a szemei előtt, mikor a láng már
 útban volt felé.
 Aro még megpróbált mászni a lángoló testével, de hamar feladta.
 Néztem ahogy semmivé foszlik az a szemétláda aki megkeserítette az
 életem utóbbi idejét.
 Nem éreztem szánalmat, csak megkönnyebbülést.
 Mire megfordultam, hogy megnézzem a családom jól van-e, ők addigra
 összeszedték a hat másikat, és egy kupacba dobálták őket.
 Tudtam mit kell tennem.
 Az utolsó tűzlabda, és vége lett a rémálomnak.
- Igazán szép máglyarakás. - vigyorgott Emmett, magához szorítva Roset.
 Szép lassan lenyugtattam magam.
 Vége!
 A képesség ismét szertefoszlott.
 Egy ugrással Edward karjaiba repültem, és úgy szorítottam majd
 megfojtottam.
- Vége... Edward, tényleg vége!
- Igen Bella, szabadok vagyunk, és ezt neked köszönhetjük. - simogatott
 szerelmem.
- Nem, mindannyiónknak. - néztem a többiekre - Nélkületek nem ment
 volna.
 Mindenki mosolygott.
 Boldogok voltunk.
- És most... hogyan tovább? - kérdezte Rose.
- Miénk a világ Rosalie. - mondta Edward mosolyogva.
- Itt maradunk? - kérdezte Jasper.
- Nem maradhatunk, ezt biztosan többen is hallották, az emberek ide
 fognak csődülni hamarossan, el kell tűnnünk.
- Na, és hova költözünk? - nézett ránk Esme.
 Egymásra néztünk, és elmosolyodtunk.
 Ugyan arra gondoltunk.
- Forks!





                                                                                               VÉGE