Lélek tánc : 17.fejezet

Sziasztok!
Elhoztam az új és egyben utolsó fejezetet is.
Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Nem kell megijedni :) hamarosan hozom
az új történetet.
Továbbra is várok mindenkit szeretettel.
Pusza mindenkinek!


Százszor lejátszottam már a fejemben hogyan is fog ez a helyzet kinézni,
 mégis mikor eljött az idő, rettegtem.
 Féltettem Edwardot, féltettem a családot, és féltem attól, hogy pont
 akkor mondok majd csődöt amikor a legnagyobb szükség lesz rám.
 Reméltem, hogy a képességem nem hagy cserben, hiszen már nem volt
 mit tenni, itt álltak előttünk.
 Jane az a szuka, Aro a mocskos bárgyú vigyorával, Marcus a csendes
 és bosszantó semmilyen érzelmet ki nem mutató, Caius aki a szemével
 is képes lenne ölni, Felix az a tetű, és persze Alec aki törpe
 kinézete ellenére az egyik leghalálosabb közülük.
 Ezen felül magukkal rángattak még hat csatlóst, hogy még véletlenül se
 legyünk egálba.
 Ez az egész bagázs gyáva volt, nyolc ellen tizenkettő, szép arány.
 Mindannyiuk szeme engem fürkészett, rendesen kitűntettek a figyelmükkel
 az biztos, minden lépésemre mordult egyet valamelyikük, de a legtöbb
 morgás Jane száját hagyta el.
- Végre megvagy drága Isabella! - mondta Aro undorral a hangjában -
 Már tűvé tettük érted a fél világot.
- Miért nem hagytok nekünk békét, nincs máshol dolgotok? - mordult
 fel Edward.
- Ó, azt sajnos nem tehetem. Miféle igazság szolgáltató lennék, ha
 csak úgy szemet hunynék egy ilyen borzalmasan agresszív gyilkosság
 felett, amit a kedves párod követett el.
- Bella, nem tett semmi rosszat, engem védelmezett, mert a két idióta
 talpnyalód meg akart ölni.
- Te kis féreg! - ordított vicsorogva Edwardra Jane - Épp szökni
 próbáltatok a ribancoddal!
- Arról, hogy ki a nagyobb ribanc kettőnk között vitatkozhatnánk -
 vágtam vissza - nem én keféltem Demetrivel az alagsori folyosón.
 Erre igencsak kitágultak a szemei, köpni-nyelni nem tudott, Arora
 tekintgetett, aki szint úgy meglepődött az új hír hallatán,
 Aro aztán rendbeszedte az ábrázatát, és felemelte egyik kezét.
- Hölgyeim, ezt most hagyjuk, nem ezért jöttünk.
- Azzal te is tisztában vagy barátom - szólalt meg Carlisle - hogy ez
 így nem tisztességes.
- Tisztesség? Tán az tisztességes volt, hogy a fiad akit befogadtunk
 megszökött a cselédünkkel együtt?
- Soha nem tartoztam közétek, és nem is fogok! - húzta ki magát Edward -
 Bella pedig nem a cselédetek.
- De bizony az, és szükségem van rá, mint ahogy rád is, nem szeghetem
 meg a szavam, Demetrinek ígéretet tettem.
- De ő már halott. - Carlile előrelépett egyet.
- Igen, halott, és ezt ismételten Bellának köszönhetjük. Már két
 jó embert is elveszítettünk miatta, ezért bűnhődnie kell.
- Már rég megfizettem az árát. - vágtam oda.
- Ó, közel sem Izabella, közel sem.
- Éheztettétek, és rongyokban járattátok, cellában tartottátok. -
 villant a szeme szerelmemnek - és még hozzá sem szólhattam!
- Arról nem is beszélve, hogy Heidit is megöltétek.
- Az is csak a te hibád, rávetted, hogy segítsen a szökésedben! -
 szólalt meg Caius is.
- Rávettem? Azért segített nekünk, mert ő is meg akart szabadulni
 tőletek, utált ott lenni, szabad akart lenni! Mint mi! - vicsorogtam.
- Hazudsz! - ordított Caius.
- Elég nagy az egótok ha azt hiszitek, titeket mindenki imád és veletek
 akar lenni. Mindenkit kihasználtok, báboztok velük, az orruknál fogva
 vezetitek őket, utána pedig ha már nincs valamelyikükre szükségetek
 egyszerűen megöletitek őket, persze azt sem ti magatok csináljátok
 nehogy bemocskoljátok a kezeteket!
 Edward már nagyon dühös volt, tudtam, hogy készülnöm kell, mert Arot
 elnézve egyetlen szál idege maradt csak, és ha az is elpattan, akkor
 támadásba lendíti a kutyáit.
- Két választásotok van. Vagy velünk jöttök, és minden visszaáll a régi
 kerékvágásba, vagy itt és most meghaltok. - mondta fogcsikorgatva Aro.
- Ez aztán az egyenes beszéd! - vágta rá Edward - Ki kell ábrándítsalak,
 mi nem megyünk veletek sehova.
- Ez az utolsó szavad? - kérdezte Aro.
 Edward válaszra sem méltatva támadó állásba állt, mire a többiek is
 követték a példáját.
 Emmett, Jasper és Carlisle előre ugrott Edward mellé, a lányok hátrébb
 foglalták el a helyüket, én pedig szerelmem mellett maradtam, hogyha
 Jane vagy Alec akcióba lendül, megpiríthassam őket finom ropogósra.
- Legyen hát! Gyermekeim! - nézett hátra a hat ismeretlenre -
 Tanítsátok őket móresre. - a hangja csöpögött a nyáltól a
 vörösszeműek felé.
 Azoknak nem kellett kétszer mondani, mint a veszett bikák rontottak
 felénk, hogy életünket vegyék a szarzsák parancsára.
 Legelőször Emmett rontott neki az egyik szőkének, pillanatnyi előnyt
 sem adva neki tépte ki a karjait tőből.
 Az a fémes hang!
 A férfi sikoltása fülsüketítő volt, velőt rázó.
 Jasper felé ketten vetődtek hogy elkaphassák, de Jasper könnyedén
 elugrott előlük, a két marha meg majdnem egymásnak esett.
 Jasper hátulról ráugrott az egyik hátára, elkapta a fejét és
 hátrafelé húzva próbálta meg azt letépni a helyéről, de a másik
 férfi ott termett és lerántotta Jaspert a pasas hátáról, majd a
 fölre szorította. A barna hajú magáhoztért és megfordulva rávetette
 ő is magát Jessre, akinek igencsak rosszul állt a szénája, de Alice
 ott termett, és egy alapos fejberúgással leterítette a barnát.
 Még sosem láttam olyan dühösnek Alicet mint akkor.
 Ráugrott a barnára, és amíg az szédült volt a rúgástól, Alice
 elkapta kétoldalt a fejét, és egy óriási erőteljes rántással
 szakította le a helyéről.
 Jasper eközben lerúgta magáról a fekete hajút.
 Egy mozdulattal termett mellette.
 Ráugrott, a hüvelykujjait pedig belemélyesztette a szemgödreibe
 kifolyatva ezzel a szemeit a helyéről.
 Ez a látvány életem végéig kísérteni fog.
 Sikított a fájdalomtól, bár ezen nem csodálkoztam.
 Carlisle egy kissebb termetű férfival bírkózott akinek esélye sem
 volt a tapasztalt apósommal szemben.
 Hamar megsemmisült.
 Esme és Rosalie egy néger fickót püfföltek, szépen összedolgozva
 tépték szét, először a lábait, majd a karjait végül csak egyszerűen
 letépték a fejét.
 Sosem gondoltam, hogy Esme ilyenekre képes lenne, Rosalie-ban
 pedig nem csalódtam.
 Edward engem védve ugrott elém, hogy elkapja a nagydarab fickót
 aki egyenesen nekem akart rontani.
 A földön dulakodtak, egyszer Edward kapott, egyszer pedig a pasi.
 Hosszadalmasan hempergőztek.
 Azonnal rámtört a védelmező ösztön, elkezdett felmelegedni a testem,
 éreztem, hogy ki akar törni a képességem, de nem engedhettem, nem
 volt szabad lássák míg el nem jön az idő.
 Az egyetlen esélyünk a meglepetés ereje.
 Ha ezt elszúrtam volna, esélyünk sem maradt volna a túlélésre.
 Akkor kellett bevetnem amikor Jane és Alec használja a sajátját.
 Ha a képességükre koncentrálnak, nem veszik észre, hogy én mire
 készülök.
 Edward segítségére sietett Emmett, mikor látta, hogy nem bír vele.
 Emmett egy állat volt, két pislogás alatt végzett a fickóval,
 először eltörte a pasas gerincét, majd kitéppet egy jókora darabot
 a torkából.
 Mikor a család végzett a hat szerencsétlennel, visszarendeződtek
 az eredeti felállásba.
 Aro tombolt, villámokat szórt a szeme, a többiek pedig támadó
 állásban sziszegtek.
 Igazi kígyók voltak, viperák!
- Még mindig nem akarsz minket békén hagyni? - kérdezte fújtatva
 szerelmem.
- Ezért meghaltok! Mindannyian! - visította Aro felbőszülten.
 Hát ez volt az igazi arca! Mintha magával a sátánnal néztünk
 volna farkasszemet, fekete haja szinte az égnek állt, fogai tűélesen
 meredeztek, vörös szemei lángoltak!
- Jane! Alec! Pusztítsátok el őket! - ordított feléjük.
- Örömmel! - mondták egyszerre és előreléptek.
- Kín szenvedésben fogtok megdögleni! - sziszegte Jane.
 Készülj! - ordítottam magamban - Itt az idő!
 Én is előreléptem.
 Aro szeme meglepedtségről árulkodott, nem tudta elképzelni mit
 akarok tenni, fogalma sem volt mire vélje az állásomat.
 Meg kellett várnom míg elkezdik használni az erejüket.
 Nem tartott soká.
- Kín! - ordított fel Jane.
 A többiek sorban kezdtek összeesni körülöttem, segíteni akartam, de
 koncentrálnom kellett különben mindd meghalunk.
 A félelmemet dühhé alakítottam át, csak arra koncentráltam, hogy
 épp a szeretteimet kínozzák, a szerelmemet bántják.
 Meg kellett várnom, hogy Alec füsje meginduljon felénk.
 Már éreztem a meleget, egyre erőteljesebb lett.
 Jane nagyon zavart lett, hogy rám nem hat a képessége, Aro pedig
 továbbra sem vette le rólam a szemét.
- Mi a... - húzta össze a szemeit.
 Alec is nekiveselkedett a feladatának, így eljött az én időm is.
 A füst megindult felénk, fekete volt mint az éjszaka.
 Gyorsnak kellett lennem.
 Beszívtam a levegőt és becsuktam a szemeimet.
 A többiek fájdalmát hallva felgyorsultak az események.
 Már forró volt, nagyon forró volt a levegő, bizsergett a tenyerem.
 Mire kinyitottam a szemem a lángok elborítottak, minden kékbe
 borult.
 Aro hitetlenkedését látva kárörvendő mosoly ült ki az arcomra.
- Ez lehetetlen... - lehelte.
 A Volturik arcát félelem vette át, legfőképpen Caius-ét és Aro-ét,
 Marcus arca inkább az tükrözte, végre... megváltás!
 Már rég tudtam, hogy ő meg akart halni, de ennyire?
 Jane szeme is tágra nyílt, de mire abba tudta volna hagyni a kínzást,
 én már fel is emeltem minkét kezemet magam elé, nyitott tenyérrel.
 Megmozdulni sem volt esélyük.
 Az óriási lánglabdák úgy lőttek ki a tenyeremből, mint egy fegyver
 golyói.
 Nyílegyenesen, célirányosan ment előre Alec és Jane felé.
 A becsapódás hatalmas erővel érte őket, úgy repültek hátra, mintha
 rongybabák lettek volna.
 Már a levegőben elterjedt a tűz a testükön, mindketten sikítozva
 égtek elevenen halálra, mire a fölbe csapódtak, felismerhetetlenre
 égett a testük, de még mindig sikítoztak, hempergőztek a sárban,
 de a láng nem aludt el, még az eső ellenére sem, megfékezhetetlenül
 nyaldosta a testüket szétolvasztva őket.
- NEEEM! - ordította kétségbeesve Aro, látva két kis kedvencét semmivé
 foszlani.
 Felix következett, és igen gyors halála volt.
 Caius már nekikezdett hátrálni, elakart futni a gyáva.
 Eszemben sem volt megadni neki ezt a lehetőséget, újabb lövést adtam,
 Caiust véve ezzel célba.
 Telibe találtam.
 Egyszerűen csak hátravetődött, és már égett is.
 Marcus ezt látva egyenesen a szemeimbe nézett.
- Kérlek... - tárta szét a karjait, mire Aro odakapta a fejét.
 Megadtam neki amire vágyott.
 Ismét elengedtem egy labdát.
 Ő nem ordított, nem hempergőzött, csak hagyta, hogy elégjen.
 Tényleg vágyta a halált.
 Aro félelemmel a szemeiben borult térdre.
- Kérlek! Könyörülj rajtam! - esedezett.
- Miért tennék ilyet? - kérdeztem nyugodt hangon.
- Soha többé nem zaklatlak titeket.
- Hazudsz. Ha hagynálak elmenni, bosszút esküdnél, és új hadsereget
 toboroznál!
- Nem, dehogy! Kérlek! Eszemben sincs ilyet tenni!
- Lám, lám, Aro! Nemrég még mi kértük ezt, erre ránk úszítottad a
 parazitáidat.
- Sajnálom! Bármit megteszek, csak had éljek tovább...
- Sajnos te egy féreg vagy Aro, és a férgeket el kell taposni.
 Ég veled. Sok boldogságot a pokolban!
- Neee...
 Szorította a karjait keresztbe a szemei előtt, mikor a láng már
 útban volt felé.
 Aro még megpróbált mászni a lángoló testével, de hamar feladta.
 Néztem ahogy semmivé foszlik az a szemétláda aki megkeserítette az
 életem utóbbi idejét.
 Nem éreztem szánalmat, csak megkönnyebbülést.
 Mire megfordultam, hogy megnézzem a családom jól van-e, ők addigra
 összeszedték a hat másikat, és egy kupacba dobálták őket.
 Tudtam mit kell tennem.
 Az utolsó tűzlabda, és vége lett a rémálomnak.
- Igazán szép máglyarakás. - vigyorgott Emmett, magához szorítva Roset.
 Szép lassan lenyugtattam magam.
 Vége!
 A képesség ismét szertefoszlott.
 Egy ugrással Edward karjaiba repültem, és úgy szorítottam majd
 megfojtottam.
- Vége... Edward, tényleg vége!
- Igen Bella, szabadok vagyunk, és ezt neked köszönhetjük. - simogatott
 szerelmem.
- Nem, mindannyiónknak. - néztem a többiekre - Nélkületek nem ment
 volna.
 Mindenki mosolygott.
 Boldogok voltunk.
- És most... hogyan tovább? - kérdezte Rose.
- Miénk a világ Rosalie. - mondta Edward mosolyogva.
- Itt maradunk? - kérdezte Jasper.
- Nem maradhatunk, ezt biztosan többen is hallották, az emberek ide
 fognak csődülni hamarossan, el kell tűnnünk.
- Na, és hova költözünk? - nézett ránk Esme.
 Egymásra néztünk, és elmosolyodtunk.
 Ugyan arra gondoltunk.
- Forks!





                                                                                               VÉGE