Lélek tánc : 12.fejezet

 

Sziasztok!
 Hát elkészültem az újjal.
 Előre tájékoztatlak titeket, hogy sikerült elhelyezkednem dolgozni,
 ezért a következő rész lehet, hogy 2 esetleg 3 hétbe is beletelik majd.
 Ami a komikat illeti, most is NAGYON CSALÓDOTT VAGYOK!!!
 Tisztelet a kivételeknek, ennél jóval többen szoktatok írni,
 egyszerűen nem tudom mit gondoljak a történetről, hogy tetszik-e
 nektek vagy sem.
 Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.
 Puszka


Bella szemszög:

 Már egy hete, hogy nyugodtan, boldogságban teltek a napjaink.
 Edwarddal minden napra alkottunk magunknak valami teendőt, bár sok mindent
 nem tudtunk csinálni.
 Az erdő óriási terület volt, a felfedezés nehézkes, hogy életet is találjunk
 kevés esély volt, de azért akadt egy-két törzs elszórtan a civilizálatlan
 helyen, persze csak megfigyeltük őket, nem tudhattak rólunk.
 Ha Aroék valamilyen úton-módon tudták volna merre keressenek legalábbis
 helyileg, más embereket akkor sem sodortunk volna veszélybe.
 Senna-ék egyenlőre nem bukkantak fel, hiszen bárhol lehettek a rengetegben,
 pedig szívesen megismerkedtem volna velük, amiket Edward mesélt róluk
 igazán érdekes személyiségek lehettek és azért már nem bántam volna egy kis
 női társaságot sem, na nem mintha Edward unalmas ember lenne.
 Tefén ruhákat, ágyneműket vásároltunk és kissebb unaloműzőnek könyveket.
 Sokat úszkáltunk az esőben is, amit kifejezetten élveztem.
 Különböző virágokkal díszítettem fel a kunyhónkat és fóliát is szereztünk be
 amivel körbevontuk a kis helyiségünket, hogy ne csapkodjon be az eső.
 Forks után egyáltalán nem zavart az állandó nedves környezet, sőt, inkább
 megnyugtatott, otthon éreztem magam... Charlie házában... a szobámban.
 Egyre többször törtek rám a múlt emlékei, még mindíg fájt... de ha nem
 úgy cselekedtem volna ahogy... hogy elmegyek, én magam öltem volna meg apámat.
 Tudtam kár már ezen rágódnom, hisz már csak a múlt volt, mégis
 valamilyen szinten hibáztattam magam, hogy én élek... a szüleim már nem.
 Edwardon is észrevettem, hogy sokszor elgondolkodott, beszéltünk is
 Carlisle-ékról, ami kissé megnyugtatta őt.
 Ami Arot illette, biztosak voltunk benne, hogy iszonyat dühös a történtek miatt,
 elveszítette az egyik legjobb talpnyalóját, sikerült meglépnünk, ezáltal
 Edwardot is bukta és mostmár tuti azt is sajnálta, hogy engem is, hisz a
 képességem nagy segítség lett volna neki ha tudta volna, de még én sem tudtam,
 csak attól féltünk, hogy a családunkon akar majd bosszút állni emiatt.
 Alice-be volt minden reménységünk, hogy előre látja majd a dolgokat.
 A vadászataink mindíg sikeresnek bizonyultak, kifogyhatatlan ételforrás,
 csodálatos környezet, a hely maga volt a paradicsom.
 A kunyhóban épp egy könyvet olvastam amikor Edward megszólalt.
- Nem bántad meg? - olyan bús lett az arca.
 Tudtam mire érti.
 Hogy is bánhattam volna meg, hogy azzal lehetek akire tizenhét éves korom óta
 vágytam, akit mindíg is szerettem.
 A sok éves egyedüllétem sem változtatott ezen, hát miért bánnám?
- Soha. - simítottam végig csodaszép arcán.
- De ez a helyzet... - kezdte.
- Nem számít. A lényeg, hogy veled lehetek, mindegy hol és hogyan.
 Erre egy keserű mosoly lett a válasz.
 Tisztában voltam vele mire gondol és, hogy ő másként látja, legalábbis a
 helyzetünket, ő nem így tervezte, hát én sem, de ha így kellett élnünk az sem
 érdekelt, mindíg is csak ő számított.
- Bella, ígérem... - nyelt egyet - hogy ez nem lesz így sokáig... boldoggá
 teszlek, egy saját rendes házban és feleségül veszlek.
 Feleségül?
 Na erre azelőtt nem igazán gondoltam.
 Emberként eszembe sem jutott ilyen.
 Vámpírként pedig álmodni sem mertem volna róla, hogy egyáltalán
 még láthatom, találkozhatok vele.
- Feleségül akarsz venni?
- Természetesen. Már Forksban... amikor még ember voltál... meg akartam kérni
 a kezed, de aztán jött az a dolog Jasperrel... és minden elromlott. -
 E hír hallatán igencsak ledöbbentem - A szülinapodon szerettem volna megtenni,
 amikor átjöttél hozzánk, a családom előtt, de mielőtt lett volna rá alkalmam...
 - szomorú volt.
- Nem is sejtettem. - suttogtam.
- Csak Alice tudott róla.
- Edward, ne idegesíts magad a múlton, annak már vége. Jelenleg itt vagyunk,
 együtt vagyunk, és előttünk áll az örökkévalóság. Azt tehetünk amit csak akarunk!
 - próbáltam felvidítani, kissebb sikerrel.
- Igazad van. Azt viszont megígérhetem, hogy ezentúl semmit nem fogok halogatni.
- Helyes. - mosolyogtam rá.
 Lassan közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.
 Még itt sem tudtam betelni vele, egyszerűen még mindíg hihetetlennek tűnt,
 hogy mellettem van, hogy ölelhettem, csókolhattam.
 Minden együtt töltött másodpercünk álomnak tűnt.
 Forró ajkai az enyémen, meleg puha bőre az enyémhez simulva, selymes haja a
 kebleimet csiklandozva hihetetlennek tűnt, de mégis igaz volt.

 Edward szemszög :

 Sosem tudtam betelni az én gyönyörűségemmel.
 Mindenféle módon boldoggá akartam tenni Bellát, ahogy egy férfi képes erre.
 Mindíg is csodáltam a bátorságáért, már emberként hatalmas erő lakozott benne,
 még akkor is velem akart maradni amikor Jasper megtámadta.
 Már akkor is az életemnél is jobban szerettem és féltettem, minthogy olyan
 szörnyeteg legyen mint mi, nem engedhettem, de bolond voltam, hogy magára hagytam.
 Megbocsáthatatlan hibát követtem el és így hetven évnyi magányra és fájdalomra
 ítéltem.
 Tudtam, hogy ezt sosem tehetem már jóvá, de a jelenből próbáltam kihozni a
 legjobbat.
 Hát ez sem sikerült.
 Menekülnie kellett az életéért az önzésem miatt, ismét csak rontottam a helyzetén.
 Az egész életét én tettem tönkre, hagytam, hogy belémszeressen, már akkor le
 kellett volna lépnem mikor rám nézett.
 Másodszor, magára hagytam és inkább elmenekültem, minthogy vállaltam volna
 az érzéseimet, ezzel teljesen porrá zúzva a szívét és a hitét.
 Harmadszor, nem voltam mellette amikor Victoria megtámadta és megharapta,
 James-től legalább megvédtem és kiszívtam a karjából a mérget.
 Negyedszer pedig egyedül kellett megbírkóznia a hallhatatlansággá válás
 borzalmaival, emiatt el kellett hagynia az otthonát... az édesapját, és az évek
 haladtával végignéznie a szülei és barátai halálát, egyedül megbírkóznia a
 fájdalmakkal.
 Ez mind egyedül az én hibámból történt.
 De már nem tudtam megváltoztatni, sajnos megtörténtek.
 Pont ezért is tartoztam neki minimum ennyivel, hogy megvédem mindenáron,
 soha többé nem okozhattam neki csalódást.
 Mindenem az övé volt.
 A legnagyobb dolog volt az életemben, hogy visszakaphattam őt és a karjaimban
 tarthattam.
 Csak feküdtünk összeölelkezve, cirógatva egymást.
 Tudtam, hogy elrontom ezt a csodás pillanatot, de meg kellett tudnom.
- Bella, khmmm... elmondanád nekem, hogy hogyan történt az átváltozásod?
 Az arca azonnal elkomorodott.
 Mély levegőt vett.
- Hát... már úgyis mindegy, de ha szeretnéd... - nézett fel rám.
- Igen, tudni szeretném.
- Az ösvényen voltam... ahol hagytál. Mindíg oda mentem, mert az lett az én...
 gondolkodó helyem. Victoria egyik pillanatról a másikra termett ott és szó nélkül
 támadott rám. A nyakamba vájta a fogait és kíméletlenül kezdte kiszívni a vérem,
 gondolom nem akart életben hagyni, de a farkasok megzavarták és megölték, én
 viszont eszméletemet vesztettem. Mire magamhoz tértem... már a hegyek között
 találtam magam fájdalmak között vonaglottan. A farkasok otthagytak. Amikor
 befejeződött az átváltozásom, tudtam mivé váltam és, hogy mi a teendőm.
 Azonnal állatra kezdtem vadászni, eszembe sem volt embereket bántani,
 tisztában voltam vele, hogy soha nem térhetek már haza és
 el kell hagynom Forksot.
- Annyira sajnálom Bella, én...
- Régen volt Edward, nem számít már.
- De...
- De most itt vagyunk újra együtt, nem érdekel már a múlt.
- Jóvá fogom tenni, ígérem... ígérem szerelmem.
- Már jóvá tetted. Szeretlek Edward. - bújt hozzám.
 Úgy öleltem, hogy csoda volt, hogy nem törtem csontját.

 Alice szemszög :

 Ez az út kezdett teljesen kiborítani.
 Azzal teljesen tisztában voltam, hogy Tefé volt az utolsó hely ahol kiszálltak,
 de helyileg teljesen vak voltam.
 Nem jött újabb látomás, hogy merre mentek tovább, merre kéne mennünk.
 Az esőerdő hatalmas terület volt, képtelenségnek számított minden zugot
 átfésülni, lehet, hogy el is kerülhetjük egymást.
 Nem tudtuk mennyi időbe tellhet megtalálni őket, hónapokról is lehetett szó.
 Kezdtem kiakadni a folytonos utazás miatt is, nem álltunk le sehol, se fürödni,
 se átöltözni nem tudtam és a hajón a szúnyogok is bepróbálkoztak nálunk,
 persze csak saját szerencsétlenségükre.
 Még mielőtt hajóra szálltunk volna, muszáj volt táplálkoznunk is, nem akartuk
 kiírtani a hajó legénységét, a két napos utat már nem bírtuk volna ki.
 Tefén kiszállva szállást kellett találnunk, hogy legalább egy nap nyugodalomban
 megpróbáljam megtalálni Edwardékat.
 Csendre és koncentrációra volt szükségem.
 Reménykedtem benne, hogy a közelükben lehetünk és akkor talán könnyebb lesz
 látomást előcsalnom ami segíthet továbbvergődnünk.
 Az izgalom is tetőzött, mindenki epekedve várta, hogy újra magunk között
 tudhassuk a családtagjainkat.
 Nagyon hiányzott nekem Edward, ő volt az egyetlen akivel igazán
 mindíg megértettük egymást, ha baja volt ő nekem, én pedig neki mondtam el
 és még szinte beszélnünk sem kellett hozzá.
 Bella pedig... imádtam a csajt, már emberként csodáltam.
 Bekerülni egy vámpír családba nem lehetett könnyű, de ő mindenen átrágta magát.
 Nem félt semmitől és a legfontosabb, hogy tényleg szerette Edwardot.
 Még Rosalie is megkedvelte.
 Még az isten háta mögötti helyen is akadt szálloda, így nem is
 tétlenkedtünk sokáig, azonnal kivettünk három szobát.
 Amint beértünk Jasperrel a sajátunkba, úgy téptem le magamról a
 mocskos göncöket mintha égette volna a bőrömet.
 Besuhantam a fürdőbe, forró vizet engedtem a kádba egy negyed flakonnyi
 habfürdővel és szinte fejest ugorva vetettem magam a habok közé.
 Azonnal ellazultam.
 Szegény Jaspert jól egyedül hagytam, de már ismert és nem is zavart meg.
 Fejemet a kád szélének vetve csuktam le szemeimet, koncentrálva Edwardékra.

Lélek tánc : 11.fejezet

Sziasztok!
Tudom előre, ezt a részt rövidnek fogjátok találni,
sajnos most ennyire volt időm, de remélem ettől még
tetszeni fog nektek.
A komikat illetően nagyon elszontyolodtam.
Szeretném, ha többen is hozzáírnátok valamicskét.
Puszi mindenkinek!





 Edward szemszög :

 Volterrából azonnal Firenze felé vettük az irányt, kacskaringózva, mindent
 kerülve.
 Próbáltunk emberekkel sem összefutni, még jó, hogy nem voltak olyan közel
 egymáshoz a lakóhelyek.
 Pénzre volt szükségünk, hogy eltűnhessünk Volterra és egész Olaszország
 közeléből is, bank és reptér viszont csak Firenzében akadt egy helyen
 ahol mindkettő fellelhető volt.
 A nyolcvan kilóméteres utat körülbelül negyvenöt perc alatt tettük meg,
 futva, köszönhetően vámpírságunknak.
 Időközben pedig kipattant az agyamból, hova is kellene mennünk, ahol
 még ha keresnének is hónapokba tellhet mire megtalálnak.
 Bellának tetszett az ötletem.
 Amint beértünk a városban, bevágtattunk az első banca feliratú épületbe
 és kissebb-nagyobb akadályokkal, na meg némi profizmussal, papírok nélkül
 is sikerült felvennem nagyobb összeget.
 Hazudoznom kellett eleget, hogy miért nincsenek nálam az irataim, de amikor
 fejből lediktáltam a számlaszámomat, még a bankvezető igazgató is csak
 pislogni tudott, végül az aláírásom ellenőrzésével és egyezésével,
 jóváhagyták a tranzakciót.
 Százhúszezer amerikai dollárnak megfelelő összeget vettem ki, amiből
 negyvenezret átváltottam euro-ra, negyvenet Brazil real-ra, a maradékot
 meghagytam dollárnak, ki tudhatta mi lesz még.
 A reptéren annyira könnyű volt észrevétlenül a pályára érnünk, senki még
 csak nem is láthatott.
 Kerestünk egy magánrepülőt mert a többire jegyet kellett volna vennünk,
 az pedig ebben a helyzetben lehetetlennek bizonyult, kicsengettem a pilóta
 álltal kiszabott összeget és a gép rendbetétele, feltöltése és ellenőrzése
 után fel is szálltunk.
 Mikor már a levegőben voltunk, végre szusszanhattunk egy keveset és
 beszélgetéssel töltöttük az időt.
- Na, most már elárulhatod nekem, hogy-hogy is csináltad ezt a tüzes dolgot.
 - fürkésztem zavarodott arcát.
- Én... én... fogalmam sincs, olyan volt mint egy álom.
- De mégis, hogy lehet, hogy nem égtél el, végtére is körbenyaltak a lángok.
- Igazán, nem is mondanám tűznek, kék lángnyelvek voltak... éreztem a melegét,
 de nem úgy... mitha... mintha valami megvédett volna, egy... egy burok,
 olyan mint valami vastag gumi, amit nyújtani tudok.
- Sose láttam még ilyet, de még hallani sem. Carlisle mesélt nekem egy
 egyiptomi fiúról, Benjaminról, aki a föld elemekkel bír, de ilyet...
 Hogy jött ki belőled? Mi aktiválta? - annyira kíváncsi voltam.
- A félelem és a düh egyvelege váltotta ki, mikor láttam, hogy bántani akarnak
 téged, tehetetlenül álltam és sikítoztam, aztán iszonyat méreg kapott el és
 akkor jött ez az érzés, hogy elégek... aztán kieresztettem.
- Hát nem szívesen kötekszem veled ezután. - mosolyogtam rá.
- Na ja, tüzes családból származom. - felelte kissé elhúzva a száját majd
 elszomorodott.
 A francba, Charlie.
 Az apja heves természete, hát persze, Bella mindíg is olyan volt mint ő.
- Bella...
- Ne... nincs semmi baj. - megsimogattam az arcát.
 Míg meg nem érkeztünk Brazíliába, meséltem Bellának az Amazon klánról,
 biztos voltam benne, ha már az amazonasi esőerdőbe megyünk, valahol, vagy
 valamikor összefutunk velük, jobbnak láttam beszélni róluk, minthogy
 meglepetésként érje őt.
 Kachiri, Senna és Zafrina, aki igencsak nem mindennapi képességgel bír,
 nem fogja bánni, ha egy kis időre mi is elvegyülünk a zöldben.
 Már csak Carlisle-ék aggasztottak.
 Szegénykéim azt sem tudták mi van velünk, de nem is értesíthettük őket.
 A repülőn próbáltak pezsgővel és egyéb dolgokkal kínálgatni, amit mi
 persze nem fogadtunk el meglepődésükre.
 Hosszú volt az út, és mi azt egy falat kaja és ital nélkül ültük végig.
 Nem erősködtek, de furcsállták.
 Mikor a leszállás megtörtént, egy kis hálapézt nyomtunk még mingyegyikük
 kezébe és már viharzottunk is.
 A reptértől kitaxiztunk Água Boa-ig, onnan Paranatinga-ig, azután újabb
 taxival nem kevés pénzért Sorosso-ig ahol beleuntam és vettem egy autót,
 -persze ne luxusra gondoljatok- ami már kevésbé volt költséges és ezzel
 jutottunk el Porto Velho-hoz.
 A további utunkat egy kissebb hajóval tettül meg, ami nem 1-2 órába, hanem
 napba tellett, de minket már nem érdekelt, a lényeg, hogy szabadok voltunk.
 Végállomásunk Tefé lett, ahonnan már szinte pár lépésre bevethettük
 magunkat az erdőbe.
 Egy napot mentünk beljebb és beljebb és beljebb, míg meg nem találtuk a
 magunknak megfelelőt.
 Végre újra ehettünk is, ez a hely maga volt a paradicsom.
 Jaguár, ocelot, puma és még vizidisznó is, bár az annyira nem volt tápláló
 egyikünknek sem.
 A fák hatalmasak, magasan ívelőek voltak, építhettünk az óriási, vastag
 ágaik közé, mint a filmekben.
 Nem is sokat késlekedtünk vele és amellett nagyon élveztük, végtére is a
 mi kettőnk közös új otthonát készítettük.
 Megkönnyített egy-két dolgot, hogy nem kellett se konyha, se fürdő, de még
 ruhásszekrény sem, bár párat abból majd úgy gondoltam nem ártana beszerezni.
 Mindent kézzel munkáltunk meg, kövekkel, indákkal, lapulevelekkel takartunk
 és kötöztünk, és a végtermék mondhatni szuper lett.
 Sosem csináltam azelőtt ilyet, de lapokban már láttam és fel tudtam idézni.
 A csinosítgatást Bellára hagytam.
 Fényre ismételten csak nem hajlottunk, tökéletesen láttunk a sötétben is.
 A végkifejlett egy egyteres, háromszor hármas luk lett, amibe semmi mást
 nem tettünk csak "ágyként" szolgáló füveket, levelekkel lefedve.
 Mi másra lett volna szükségünk?
 Volt fedél a fejünk felett az állandó eső elől, kaja megvolt, víz is akadt
 bőven ha lubickolni akartunk és itt voltunk egymásnak.
 Napközben felfedező utakat tettünk, este beszélgettünk és egyéb biológiai
 felfedezéseket végeztünk.
 Jobban teltek itt a napjaink, mint a Volturi mocskában.
 Ellátogattunk Tefé-re és környékére körbenézni, vettünk egy két váltóruhát,
 könyvet, ágyneműt, hogy azért mégse leveleken hempergőzzünk.

 Carlisle szemszög :

 Alice-nek látomása volt Edwardról miszerint épp készültek megölni őt és
 Belláról, aki számomra is hihetetlenül hanzóan egyszerűen... elolvasztotta
 Demetrit, majd már csak a futást látta.
 Megindultunk Volterra felé, hátha Alice egyebet is lát majd, ami nem is
 váratott magára sokáig, még fél úton sem voltunk amikor bummm...
- Repülőtér. - mondta Alice - Azt nem látom hol, csak azt, hogy magánrepülőre
 szállnak. - nyüszítette. - A fenébe is Edward!
- Akkor azonnal vissza a reptérre, nem mehetünk Volterrába, Aro dühe most
 minket is elpusztítana.
 Repesett a szívem, hogy a fiaméknak sikerült megszökniük és abban reménykedtem,
 hogy nem csak a reptérig jutottak, ugyanis a Volturi csatlósok biztosan a
 nyomukba eredtek Demetri nélkül is.
- Hogy lehet az, hogy mostanában késnek a látomásaim? Ez már nem az első!
 - puffogott a lányom.
- Nem az a lényeg, hanem, hogy tudjuk életben vannak. - feleltem.
 Az utóbbi időben Alice az agyát teljesen megerőltetve és kimerítve figyelte
 Edwardot és Bellát.
 Foszlányokat kaptunk csak, egy-egy pillanatképet, de a remény nem halt meg.
 Azért indultunk útnak, hogy valamiképpen segítsünk rajtuk, még gyilkolásra
 is vetemedtünk volna, pedig én aztán tényleg az erőszak ellen vagyok, de ha
 a fiamról van szó... nem engedek, egyszer már elveszítettem.
 Szerencsére ők előbb léptek, így nem volt szükség efféle vámpírtragédiákra.
 Mire a reptérre értünk, meghúztuk magunkat a közeli hotelben, hogy megvárjuk
 míg Alice-nek újabb látomása nem kerekedik.
 Másfél napot szenvedtünk a habos-babos szobákban a feltűnést kerülve, mire
 végre megtörtént.
 Alice szinte sikítva rontott a szobánkba, nagyon izgatott állapotban volt.
- Tefé... Tefére mentek! Egy hajóból szálltak ki! Sikerült nekik Carlisle!
 - és az ölembe vetette magát. - Annyira örülők. - súgta.
- Ezzel mindenki bizonyosan így van. - Rosalie-ra tekintve is láttam a
 megkönnyebbülést.
 Aztán elhúzódva folytatta.
- Brazília? Mégis, hogy a fenébe jutott ez eszébe?
 Én már sejtettem.
- Eső. Hatalmas terület. Napmentes erdő. És az Amazon klán. - ebből mindenki
 megértette.
 Az Amazon klán nagyon régóta élt már az amazóniai esőerdőkben, és soha,
 senki, nem zavarta még meg őket.
 Főleg nem a Volturi.
 Ők a saját szabályaik szerint élték az életüket, hosszú évtizedek óta.
 Bizonyára Edward is eképpen képzelte.
 Megértettem miért nem hozzánk rohant először fejvesztve, mindíg is minket
 részesített előnybe ha biztonságról volt szó.
 Valószínűleg nem akart ebbe belekeverni minket.
- Miért nem szóltak nekünk? - kérdezte Emmett.
- Gondolkozz egy kicsit fiam. - szóltam rá gyengéden. - Ha belekevernek minket
 egy ilyen dologba, akkor azt mi is megjárjuk, és Edwardról tudjuk ugyebár,
 hogy ezt sohasem hagyná.
- De már mindegy, nem igaz?
- Most már igen, de nem tőlük tudjuk. - feleltem - Induljunk hát, meg kell
 őket találnunk, hogy újra együtt lehessünk és segítsünk nekik.
 Összepakoltuk a motyóinkat, leginkább Alice-ét, és már indultunk is Tefé-re.

Lélek tánc : 10.fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az újat, remélem örültök.
Köszi a türelmeteket.
Jó olvasást.
Komikat szokás szerint sokat várok.
Puszika



Bella szemszög :

 Edward... ohh, végre láthatom!
 Eljött a mi időnk!
 Heidi utasítását követve, szép lassan, megfontoltan, nagyon hallgatózva
 surrantam egyik folyosóról a másikra, lépcsők hadán fel, míg meg nem leltem
 azt az ajtót amit Heidi, olyannak írt le.
 Gyönyörű, kézzel faragott mintás ajtó volt, aranyozott lakkal lekenve,
 rézszínű gömb alakú kilinccsel.
 Kissebb totojázás után, megmarkoltam a gömböt és óvatos mozdulattal jobbra
 csavartam, mire egy kattanással kiugrott a nyelv a zárból, majd lassan
 kitártam az ajtót.
 Egy hangot sem hallottam és látni is csak holmi árnyékosan, de megéreztem,
 hogy ő ott van.
- Edward? - kérdeztem bizonytalan suttogással.
 Ekkor suhanást hallottam.
 Egy szempillantás alatt ajkak tapadtak az enyémekre, amit azonnal
 viszonoztam is.
 Senkivel össze nem téveszthető íze volt, ezt csak nála éreztem.
 Megtéveszthetetlen illata megtöltötte az érzékeimet, magamba akartam
 olvasztani a testét, a belsőmig érezni őt.
 Már annyi ideje, hogy nem érinthettem, nem voltam képes nélküle létezni.
- Istenem... - lihegte két csók között - édes Bellám... - még egy csók -
 végre itt vagy velem!
- Igen szerelmem, itt vagyok! - öleltem szorosan - De nincs sok időnk,
 vissza kell mennem, mert hamarosan keresni fognak.
- Annyira sajnálom Bella, hogy ezt művelik veled... az én hibám...
- Nem a TE hibád, nem tudhattuk, hogy Alain, egy Volturi őr testvére.
 Felejts ezt el és inkább törjük a fejünket a szabaduláson.
- Rendben, de ha már itt tartunk, hogy lehet, hogy Heidi...
- Heidi is szabadulni akar innen, ezért segít nekünk, cserébe a
 kijuttatásáért.
- Azt már nem! Heidi, egy Volturi és nagyon régóta az, nem bízhatsz benne.
- Mi oka lenne átverni? Megunta a játékbaba szerepét. Edward... - tettem a
 tenyerem a mellkasára - mi csak pár hete vagyunk itt és majd megőrülünk,
 de Heidi... több évtizede. Csak kihasználják, elege lett ebből,élni akar...
 szabadon... ahogy mi is.
- Mi van ha átver?
- Ha átver akkor nekünk annyi, de higyj nekem, nem fog. Miért segített,
 hogy találkozhassunk? Sokat tud erről a helyről, minden zeg-zugot ismer,
 óriási segítség nekünk.
- Hááát... nem is tudom... - vakarta a fejét - az igaz, hogy jól ismeri, de...
- Nincs de, Edward! Ez az egyetlen esélyünk. - elgondolkodott kissé, azután
 bólintott - Nos, akkor gyorsan térjünk is a tárgyra. Heidi, elmesélte, hogy
 van egy alagút, amin az örzők szoktak jönni-menni ha meló van.
- Volt hozzá szerencsém, sajnos... tudom hol az alagút.
- Szuper! - örvendtem - Akkor azt is tudod, hogy három felé ágazik. -
 bólintott - Az örzőknek balra, nekünk jobbra kell menni. A végén egy keskeny
 utcára bukkanunk, onnan több lépcsős sikátor is vezet lefelé a völgybe,
 aztán már pofon egyszerű eltűnni.
- De kiszagolhatnak minket.
- Nem, ha ilyen időpontban indulunk, hajnali egytől "pihenőre" veszik a formát,
 mindenki eltűnik a helyére és egy-két óra szieszta után jönnek csak elő, de
 addigra nekünk hűlt helyünk lesz és a szagunk is elszáll. Ez eddig megvan,
 de hova ezután? A családhoz nem mehetünk, őket is bántanák és ott fognak
 keresni minket először.
- Egy jó darabig nem kereshetjük őket telefonon sem, Aro biztosan belenéz az
 elméjükbe, nem akarom őket bajba sodorni.
 Tudtam, hogy mennyire szereti a családját és egyértelmű, hogy nem akart
 nekik rosszat, természetesen én sem, hisz már ők voltak az én családom is.
 Mielőtt Edward elhagyott, akkor is azok voltak.
- Na és Heidi? - tette hozzá.
- Heidi, majd felfedezi a világot, tőlünk csak azt kérte vigyük ki innen.
 Megszorította a kezem és a pillái alól nézett rám.
- Oké, rendben, megadom magam. - mély lélegzetet vett - Heidi, velünk jöhet...
 egy darabig.
- És hova azután?
- Nem is tudom... talán Alaszka, vagy esetleg Szlovákia, ott rengeteg a zöld
 erdős, füves terület, elég nagy része lakatlan, de állatokban igen gazdag.
 Jobb szeretnék valamilyen napsütötte szigetre menni, de biztos, hogy
 megállna egy pár ember szíve ha meglátna minket tündökölni. - kacarászott.
- Hmmm... Szlovákia jobban hangzik mint a végtelen hó és hideg. - csókoltam
 meg gyengéden.
- Na ez már igaz. - mosolygott rám - Viszont minnél hamarabb véghez kell
 vinnünk a tervet, nehogy ezek valamit kiszagoljanak.
- Igen, épp én is erre gondoltam, szerintem legkésőbb holnapután meg kell
 tennünk, de most mennem kell, különben lebukok.
- Tényleg, induljunk, akkor holnapután, lent az alagút bejáratánál várni
 foglak... Heidivel gyertek oda.
- Rendben, szólok neki, haajnali kettőkor... - néztem rá reménnyel telve.

  Edward szemszög :

 A találkozásunk Bellával igaz rövidre, de tökéletesre sikeredett.
 Végre érezhettem, csókolhattam, beszélhettem vele.
 Sosem hittem, hogy valaminek annyira fogok örülni még eme átkozott világban,
 minthogy hallhattam szerelmem édes, dallamos hangját.
 Gyógyír volt ez számomra, arról már nem is beszélve, hogy átölelhettem,
 megcsókolhattam mézédes ajkát, beszívhattam bőrének illatát.
 Feldühített, hogy az én gyönyörűségemnek ilyen mocskos dolgokon kellett
 átmennie, a ruhái szakadtak, penésztől, hipótól és egyéb mérges bűztől
 szaglott, ami átette magát a bőrére is, arra a puha isteni bőrére.
 A haja ragacsos volt és száraz, akár a cirokseprű, de semmi nem érdekelt,
 csak hogy vele lehettem.
 Legszívesebben fogtam volna azt a tetű Arot a másik két féreggel együtt
 és mindháromnak egyenként téptem volna le minden végtagját, s téptem
 volna ki megrohadt kövesedett szívüket.
 A búcsúzás borzasztó nehezen, fájdalmasan ment, csak az vígasztalt minket,
 hogy ha még örökké bújkálva is, de ismét együtt leszünk, együtt.
 Én kergettem őt bele ebbe az életbe, ezért az én dolgom lett az is, hogy
 örökre megvédjem mindenféle bajtól, fájdalomtól.
 Épp, hogy visszaértem, pár percre rá jöttek is ellenőrizni, hogy ott
 vagyok-e ahol kell lennem.
- Nem unjátok még ezt az örökös rámtörősdit, mert én már nagyon! - néztem
 Felixre dühödten.
- Nem te vagy a világ közepe Cullen, felőlem meg is rohadhatnál itt, de
 a mester erre kért. - köpte vissza.
- Persze... a mester! - motyogtam gunyorosan.
- Nem is értem miért van rád egyáltalán szüksége, hisz ugyan azt tudod
 mint ő!
- Nem éppen, de te ezt honnan is tudnád. Az ilyen agyatlanok mint te,
 nem csodálom, hogy csak csicskáknak vagytok jók.
 Akkora lett a feje mint egy hordó és ha tudott volna biztosan fel is
 robban és azonnal megindult villámsebességgel felém.
 Szerencse, hogy jók voltak a reflexeim és abban a pillanatban elugrottam
 az ágyról, majd amikor mellém, ért egy karlendítéssel tarkón vágtam,
 mire ő azonnal lefejelte az ágykeretet, onnan pedig visszapattanva a
 hátára csapódva ért földet.
 Szánalommal néztem a kis görcsöt aki próbálta összekaparni magát.
- Látod, még ehhez is hülye vagy! Most pedig takarodj innen! - rúgtam
 felé a föld porát.
- Ezt... még nagyon megkeserülöd. - fenyegetőzött és azzal eltűnt.
- Na ja... - dörmögtem.
 Egy kicsit ezekután csillapodott a dühöm, imádtam szekálni a kis vakarcsot.
                                   
                                                     xxxxxxxxxx

 A két napom teljes bizonytalansággal, Aro marhaságaival és hajtépéssel telt.
 Heidi került amennyire lehetséges volt, hogy még véletlen se lepleződjünk
 le, még egy pillantással sem.
 Imádkoztunk azon, hogy Aro egyikünk fejébe se akarjon bepillantást nyerni,
 ami szerencsére nem történt meg, mert valamivel nagyon elfoglalta magát.
 A szobámba fel-alá rohangálva vártam az idő múlását ami persze ilyenkor
 olyan csigalassúsággal vánszorgott, hogy az őrületbe kergetett.
 De aztán eljött.
 Kettő előtt amilyen halkan csak tudtam kilopódzkodtam, le az alagút irányába.
 Csak úgy siklottam, nem is csoda, hogy elsőként értem oda.
 Alaposan körbenéztem és akkor bizony meg is ijedtem és egyszerre lett
 hányingerem is.
 Amit láttam nem kellett volna, bárcsak sült volna ki a szemem!
 Sosem gondoltam volna, hogy itt ilyen folyik.
 Az örzők folyosóján épp Demetri és Jane nem igen ízléses szexuális életébe
 nyerhettem bepillantást.
 Demetri épp a falnak szorítva az ölében tartva, nyalogatta és döfködte azt
 a pokoli kis ribancot, aki nyögdécselve, fejét hátravetve élvezkedett.
 Ha lett volna mit kitaccsolnom, tuti megteszem.
 Abban a másodpercben, hogy visszafordultam volna figyelmeztetni Belláékat,
 hogy társaságunk van, Bella a nevemet kiáltva rohant felém.
 Elkéstem.
- Edward! - ragyogott az arca.
 De aztán megtorpant.
 Az arcomat fürkészte, nyelni is alig bírtam, a félelem átjárta minden
 porcikámat.
- Mindd meghalunk. - nyögtem ki végül.
 Bella és Heidi is azonnal még sápadtabb lett, már ha ez lehetséges volt.
 Vették a lapot, de a rettegés azonnal felütötte a fejét.
 Ahogy az örzők folyosója felé fordultunk, már ott is állt a két démon.
 Arcukon leplezetlen gúny, undor és gyilkolási vágy ült.
 Heidi felé fordultak.
- Te rohadt áruló ribanc! - és Jane, már azonnal használta is a képességét.
 Heidi fájdalmas ordítás közepedte vetődötta földre és sikítozása szinte
 kilyukasztotta a dobhártyánkat.
 Még szinte fel sem eszméltünk, Demetri, már ott is termett és egy éles
 fémnyikorduláshoz hasonlító hangot hallatva egy rántással letépte a fejét.
 Bella felsikoltott.
 Demetri amint felpattant mellettem termett és hátulról elkapva a két
 karomat kicsavarta azokat.
 Meg kell mondanom nem volt épp kellemes érzés, éles csikorgással feszültem
 meg, de mozdulni nem tudtam.
 Bella félelmében hisztériás rohamot kapott és ordítozott.
- Ne bántsd! Hagyd! Edward... istenem! Engedd el!
 Na nem mintha Demetri hallgatott volna rá, inkább még nagyobbat rántott
 rajtam, ez már kifejezetten fájt.
 Bella arcára a rémület kétszeres erővel csapott, mikor Jane felém fordult
 és megszólalt.
- Kín!
 A kíntól bizony minden bajom lett, visítottam, vergődtem, majd belehaltam,
 de mozdulni még mindíg nem tudtam Demetri szorításából.
 Bella már a földön térdelt és zokogott, imádkozott.
 Aztán egy pillanat múlva megváltozott az arca, már amennyire emlékszem.
 Elsötétült, üres lett a tekintete, fújtatni kezdett de kegyetlenül,
 lassan felállt és mint aki halottaiból tért vissza, egyenesen Demetrire
 szegezte a szemeit.
 Lángnyelvek csaptak fel körülötte ami egy vámpírra nézve igencsak halálos
 kimenetelüek, de Bella mégsem égett, sőt, egyre csak nyaldosták körbe.
 Soha nem láttam még ilyet.
 Carlisle mesélt egy fiúról messze Egyiptomban aki bír a föld elemeinek
 irányításával, de ez nem olyan volt, ez földöntúli, talán égi.
 Még Demetri is elengedett és Jane is abbahagyta a kínzást.
 Leesett állal figyeltük szerelmem képességét.
 Még, hogy nincs neki!
 Szegény, annyira dühös és riadt volt, hogy valami úton módon bekapcsoltak
 nem csak az ösztönei a párja védelme iránt, hanem egyazon időben kiforrt
 a képessége is.
 A következő pillanatban már csak azt érzékeltem, hogy felemeli a bal
 karját és Demetrire mutat, egy másikban pedig egetrengető ordítás közepedte
 kezdte elemészteni lassan a tűz az egész testét.
 A márványkemény test akár a Terminátor című filmben, fémes, ezüstös
 pocsolyává olvadt.
 Még hápogni sem tudtam rendesen, levegőt venni meg végképp nem.
 Micsoda nőszemély!
 Látni láttam, de ezt képtelenségnek tartottam.
 Jane még időben magáhoztérve rettegve menekült el a helyszínről.
 Persze, ilyenkor a kis ribi megfutamodott, féltette a szaros életét,
 de nagyobb baj volt az, hogy értesíteni ment Aroékat.
 Valahogy magához kellett térítenem Bellát és menekülnünk.
 Lassan indultam meg felé a nevén szólongatva.
- Bella, Bella, én vagyok az Edward... Bella, el kell tűnnünk.
 Hamarabb magához tért mint gondoltam.
 Kissé megrázta a fejét és mint aki álomból ébredt, kábán nézett rám.
- Mi... mi volt ez... én nem... jézusom! - kiáltott fel Demetri maradékát
 meglátva - Ezt... ezt én csináltam? - kerekedett el a szeme.
- Igen, te, ezt majd később megbeszéljük, de most mennünk kell azonnal!
 Ezzel karonragadtam és szélsebesen húzva magam után megindultunk a
 szabadság felé.

Lélek tánc : 9.fejezet

Sziasztok!
Remélem örültök, hogy ilyen hamar megjöttem.
Ez azért történt mert végre elég komit kaptam,
aminek nagyon örülök, másrészt ez engesztelés
tőlem nektek, amiért mostanában eléggé keveset írtam.
Kérlek ne nézzétek az íráshibákat, mert tuti, hogy lesz
ugyanis most egyből a gépre írtam.
Mindenkinek millió csók!! :)

Bella szemszög :

 Nem volt olyan nap, hogy ki ne találtak volna nekem valamit.
 Pénteki napra virradt és én már hajnali ötkor a ruhámat mostam,
 hogy legyen váltásra, ugyanis csak kettőt kaptam készletbe és
 ezeknél sosem lehetett tudni milyen mocskos melót eszeltek ki nekem.
 Amíg a hajnali időkben néha magamra hagytak a "szobámba", szépen
 kicsinosítgattam magamnak, már amennyire lehetett.
 Lemostam a szekrényt kívül-belül, a kisasztalt is, kisikáltam a
 tusolót amennyire lehetséges volt, lesikáltam magamnál is a falakat.
 Ha már egy szemétdombon éltem, legalább a szobám legyen tiszta és
 rendezett, de a napfény nélkül ez így is kriptának tűnt.
 Ami viszont meglepett az utóbbi időben az Heidi viselkedése lett.
 Többször is bejött hozzám tanácsokat osztani, hogy miket ne tegyek
 vagy épp tegyek, normálisabban kezdett velem beszélni, de ha valaki
 más is mellette állt visszatért a megszokott gúnyos modorához.
 Nem tudtam mi üthetett belé.
 Azután elkezdett nekem információkat szolgáltatni Edwardról.
 Hálás voltam a lánynak, mert a nyomorban ő lett a támaszom, a barátnőm.
 Egyik nap rákérdeztem, hogy mi változott meg benne ennyire.
- Miért érdekellek téged ennyire, miért törődsz velem? Ha a többiek
 tudomást szereznek erről, akár meg is ölhetnek.
- A többiek vakok és ameddig te is tartod a szádat... nem lesz baj.
- De mi vezérel, Heidi?
- Tudod - mondta reszketeg szomorú hangon - nagyon régóta szolgálom
 már a Volturit, Aro talált rám egy porrá égetett falucskában ahol éltem
 és megkönyörülve rajtam a bájaim miatt, átváltoztatott és magával hozott.
 Nagyon hálás voltam neki és ezért bármit megtettem volna érte, neki...
 de én nem akarok itt tovább élni, semmi másra nem használnak csak, hogy
 csalogassam ide az embereket. Alig jártam kint a való világban, a
 szabadban, a napfényben... és én erre vágyom, ezt akarom. Azért is
 segítek neked, mert tudom, hogy megfogjátok találni a módját Edwarddal,
 hogy kimeneküljetek innen és akkor...akkor...
- Velünk akarsz jönni... igaz? - néztem rá együttérzően.
- Igen. - suttogta - Tudom Edward mit fog erre mondani, hogy én egy
 Volturi vagyok és bennem nem lehet megbízni mert tuti áruló vagyok, de
 nem... tényleg nem, én csak ki akarok innen jutni, Aro nem enged el
 senkit csak úgy, inkább kitalál valami aljas rágalmat, hogy megöljék.
 Soha nem jutott ki még élve senki, de én szeretnék. Segíts nekem kérlek...
 Egy pár másodpercig törtem az agyam, hogy mit mondjak, mit csináljak.
 Ha tényleg áruló, akkor bizony nekünk végleg végünk és se nekem,
 sem pedig Edwardnak nem könyörülnek, de viszont ha nem az, akkor hogy
 hagyhatnám itt, mikor annyit segített nekem?
 Kattogtam, kattogtam aztán bólintottam.
- Rendben... ha sikerül megszöknünk ebből a patkánylyukból, akkor ígérem
 magunkkal viszünk, de akkor légy mindíg résen, bármikor megtörténhet.
 Már csak azt kell megoldanom, hogy kettesben maradjak valahol Edwarddal,
 egy hely ahol nem bukhatunk le és mindent át tudunk beszélni, de ehhez
 viszont te is kellesz majd.
- Az húzós lesz mert őt eléggé szemmel tartják, de minden tőlem tellhetőt
 megteszek. Viszooont - nyújtotta el a szót hosszasan elgondolkodva -
 lehet, hogy van egy helyem számotokra, oda senki nem jár már hosszú
 évek óta. Teljesen észrevehetetlenek lesztek, az északi szárnyrészben van
 egy helyiség ami régen, Didyme és Marcus rezidenciája volt. Miután
 Didyme meghalt, Marcus üresen hagyta azt a szárnyat és senki nem is
 mehetett oda. Didyme... Aro huga volt.
 Mi a fene?! Ennek a szörnyetegnek még testvére is volt?
 Csak pislogtam a megtudott dolgokon.
- Biztos, hogy nem jár vissza Marcus?
- Egészen biztos, a felesége elvesztése majdnem a halálba sodorta őt is,
 ezért soha többé nem ment oda vissza, hogy emlékeztesse Didyme halálára.
- Hát ezt meg tudom érteni, akkor ott fogunk talizni Edwarddal.
 A szívem csordultig telt reménnyel és hálával Heidi iránt.
 Végre együtt lehetek az én Edwardommal, mégha csak egy kis időre.
- Kérlek, mond meg Edwardnak, ott fogom őt várni... holnap éjjel, nem is,
 inkább hajnali kettőkor, akkor engem sem szokott senki zavarni vagy
 keresni.
- Fogadj meg egy tanácsot Bella, tudom mennyire hiányozhat neked Edward,
 de ne húzzátok az időt, próbáljátok meg nagyon rövidre fogni. Nem akarom,
 hogy lebukjatok, az egyikünknek sem lenne szerencsés és akkor viszont
 már én sem tudok segíteni többet, remélem ezt megérted... kijutni akarok,
 nem meghalni.
- Oké, és Heidi... köszönöm... tényleg. - fogtam meg a kezét.
 Kissebb mosollyal hátat fordított és egy pillanat alatt eltűnt.
 A boldogság a reménnyel kapcsolatban beragyogta a napomat, bármi is
 várt még rám.

 Edward szemszög :

 Aro ismételten feladatot bízott ránk, ha nem volt muszáj, akkor ő nem
 piszkolta be a kezét holmi piti melóval, inkább ránk sózta a piszkos munkát.
 Tudtam, hogy itt is egy ilyenről lesz szó és egyáltalán nem voltam érte
 oda, ismét bántalamazni fognak valakit aki lehet, hogy ártatlan, bár őket
 ez soha nem hatotta meg, kitalált valamit a gyilkolás okán, az őrök pedig
 természetesen még élvezték is amit csinálnak.
 Engem használtak fel, hogy kiolvassam belőlük az igazat, de eddig nem
 volt rá példa, hogy bárkinek is megkegyelmeznének.
 Azt nem értettem, akkor minek kellettem én?
 Amikor beléptünk Demetrivel a nagyterembe Aro, egyből nyáladzásba
 kezdett.
- Edward! Hát végre te is közöttünk vagy!
- Aro! Hivattál, hát jöttem.
 A többiek még mindíg fintorogtak a mesterük nevét hallva,
 nem volt ínyükre, hogy leszartam az ő marhaságaikat.
 Alap közöltem az elején, hogy nem fogok behódolni.
- Remek! - pattant fel a trónjáról - Akkor tehát, lássunk hát neki! Firenzében
 akadt egy vámpír, aki úgy látszik nem igazán értette meg mi az titokban
 tartani a létezésünket. Menjetek, és hozzátok hát őt elénk, de ne essék baja,
 a ti dolgotok csak ennyi lesz. Deeee... - tette hozzá - vigyázzatok vele,
 ugyanis a kis mocsok elég... ravasz. - mosolyodott el gúnyosan.
- Ahogy kívánja mester! - zengték egyként a többiek meghajolva a három
 vén előtt.
 Persze én meg sem moccantam csak mikor elindultunk kifelé.
 Kifelé menet felfigyeltem Demetri és Jane összepillantására, azután pedig
 meghallottam a gondolataikat, amiket bár ne tettem volna.
 Inkább süketültem volna meg!
 Pfúúúj!!!
 Jesszusom, ki gondolta volna, ezek szeretők!
 Úgy húztam el a számat, hogy az elég észrevehető legyen, ami nem is maradt
 tekintetek nélkül.
 Azok az idióták egy pillanatra megfeledkeztek arról, hogy már van közöttük
 egy gondolatolvasó is és zavart szégyenükbe azt sem tudták hova nézzenek,
 mit csináljanak.
 Egy pillanattal később egy másik gondolatot is elkaptam.
 - Edward... Edward... - ismerős volt ez a női hang és azonnal rá is jöttem...
 Heidi?  - Edward, Bella holnap éjfél után, hajnali kettőkor várni fog téged
 az északi szárnyban, Marcus régi rezidenciáján, nagyon fontos... próbálj
 meg ott lenni. - és ezzel ennyi, mintha elvágták volna a vonalat.
 Heidi? Miért segít Heidi? Bella... végre láthatom Bellát?
 Reméltem visszaérünk addigra, Firenze a közelben volt és már a két majom
 sem kísérgetett a szobámba, tudták, hogy úgy sem fogok meglógni Bella miatt,
 sosem hagynám őt hátra.
 Elindultunk Volterra sötétebb sikátoros utcáin át, erdők alatt, ami nekem
 kapóra jött, mert bár Aro azt mondta embervért kell innom, kihasználta az
 alkalmat és lecsaptam egy szarvasra enyhíteni már-már borzalmas éhségemet.
 Mire ezt a többiek észrevették az állatot szinte teljesen lecsapoltam.
 Letéptek róla és undorodó vicsorral a pofájukon dünnyögtek.
- A vámpírnép szégyenei vagytok ti dögevők. - sziszegte Demetri.
- Még a szagotokból is az állati bűz árad! - tette hozzá Felix.
- Nem tudom miért fáj ez nektek, nektek úgy is a drága mesteretek parancsa
 az egyetlen dolog az életben. Úgy vélem ez elégít ki titeket. - vágtam rá.
 Erre Demetri arconvágott, mire a fejem még meg sem moccant.
- Hálás lehetnél a mesternek, hogy életben hagyott a ribancoddal együtt,
 én már rég kitéptem volna a kő szívedet. - mondta Demetri.
- De ugyebár te nem Aro vagy, csak a kiskutyája, ezért azt teszed amit mond.
 Nem az a szánalmas, hogy én állatvéren élek, hanem az, hogy ti mind
 másnak csicskáskodtok.
- Jelenleg te is azt teszed. - vágta rá Alec.
- Elég legyen! - mindenki Jane-re nézett - Fejezzétek be, van jobb dolgunk is
 a kisded játékoknál, ami pedig téged illet - mutatott rám - ezt jelenteni
 fogom a mesternek.
 Ezzel hátatfordítva nekem megindult a többiek után.
- Mozogj már! - szólt hátra Felix.
 Felálltam és utánuk bandukoltam.
 A mi tempónkkal hat óra alatt Firenzébe értünk, igaz addigra már besötétedett,
 de nekünk az csak annál jobban jött.
 Az emberek többsége már hazament az utcákról, az éttermek és kávézók is
 csak páran maradtak nyitva.
 Ez kapóra jött, ugyanis kiélesedett hallásunkat szinte semmi sem zavarta már
 és a gondolatok sem kavarogtak ezrével a fejemben, könnyedén ki tudtam
 szűrni a megfelelőt, akit kerestünk.
 Nem volt nehéz dolgunk, alig két órát csellengtünk az utcákon néha szét-szét
 válva, amikor egy szűk utcáról sikoltást hallottunk.
 Óvatosan kellett megközelítenünk a helyet mert a kis utcától nem messze egy
 szórakozóhely is állt, nem akartunk feltűnni, bár a sebességünk miatt nem
 láthattak az emberek, azt sem akartuk, hogy a vámpír akit kerestünk
 észrevegyen, semmi kedvünk nem volt fogócskásat játszani.
 A gondolatai igen könnyen jutottak el hozzám, éhes volt, nagyon, és folyton
 a véren járt az esze, a brutalitásából sem volt hiány, szét akarta
 marcangolni a lány nyakát, hogy gurgulázva vérbefagyva félelemmel telve
 haljon bele a vámpír tettébe.
- Vigyázzatok, ez egy elborult elme, nem kiszámítható. - suttogtam.
 Bólintottak.
 Felix és Demetri a bal, Jane és Alec a jobb oldali épület tetejére ment fel,
 hogy onnan csapjanak majd le, én pedig egyenesen a lány és a vámpírsrác felé
 vettem az irányt, én lettem a csali.
- Engedd el azt a lányt azonnal. - szóltam rá.
 A fiú zavarodottan éhségtől csillogó vérvörös szemekkel pillantott felém.
- Mégis... ki mondja, ki a fene vagy te, hogy parancsolgatsz nekem?
 Amikor megláttam a fiú arcát azt hittem képzelődöm, de rá kellett jönnöm,
 hogy nem.
 Annyira régen volt.
 Franciaországban, egy operát néztünk meg Carlisle-lal és Rose-zal, de
 hazafelé menet beleütköztünk egy fiúba... egy vámpírfiúba, emberi korát
 úgy tizennyolcnak saccoltam, mint utóbb kiderült beletrafáltam.
 Pár hónapig velünk élt, azt hittük ő lesz Rosalie párja, mert annyira
 kedvelték egymást, de az egyik éjszaka azt mondta elmegy vacsizni -
 hozzáteszem nem vega volt - végül soha nem tért vissza.
 Kerestük egy ideig, azután feladtuk, azt hittük talán meghalt.
 Rose egészen addig magába zuhant míg rá nem talált Emmettre.
 Mi a fene történhetett vele?
 Közelebb léptem hozzá.
- Josh... Joshua? Én vagyok az... Edward. - szóltam hozzá nyugtatólag.
- Ki? Edward? Milyen Edward? - teljesen zavart volt.
 A tekintete egy elmeháborodotté.
- Én vagyok az... - léptem még egyet - Edward... hát nem emlékszek rám?
- Edward... Edward... - tűnödött.
- Franciaország... Rosalie, velünk éltél egy ideig.
 Mintha fény gyúlt volna az agyában.
- Edward? Mint Cullen? - nézett rám merev tekintettel.
- Igen, Cullen! Én vagyok Edward Cullen. Mi történt veled Josh, hova tűntél?
- Én... én nem tudom... nem... emlékszem. - kapott a fejéhez mintha fájna neki.
 Hátrébb tántorodott a lánytól és ezt kihasználva a többiek egy ugrásra
 körbevették, amire a lány felsikkantott, Josh pedig értetlenül meredt körbe.
- Fejezzük be amiért jöttünk. - sürgetett Jane.
- Mit akartok tőlem? - nézett rám Josh.
- Kérlek ne haragudj, de azt a feladatot kaptuk, hogy a Volturi színe elé kell
 vigyünk téged, mert szembetűnően írtod az embereket, ami pedig az egyik
 legnagyobb bűnnek számít.
- De hát az miért baj, hogy táplálkozom?
- Nem az a baj, hogy eszel, hanem az, ahogy eszel! Közel két hónap alatt
 húsz hullát hagytál magad után , amit a hírekben is leadtak, ezt nem
 engedheti a Volturi.
- De hát, éhes voltam! - annyira értetlennek tűnt.
- Vigyük hát! - szólt Demetri.
- Edward... Edward kérlek, ne engedd, hogy elvigyenek! - kérlelt.
- Sajnálom Josh, én nem tehetek semmit, de én is veletek megyek.
- Ne... neeeee!!! - ordította.
- Alec, hallgattasd el! - utasította Jane.
 És Alec aképpen tett, egy pillanat alatt megfosztotta mindenétől szerencsétlent
 majd Demetri a vállára kapva megindult vele.
- És mi lesz a lánnyal? - kérdezte Felix.
 Jane a lányra nézett és szánalmat nem érezve mondta ki.
- Öld meg!
 Felix azonnal a lány mellett termett aki zihált, de már sikítani nem volt
 ideje, egy mozdulattal eltörte a kicsi, vékony, törékeny nyakat.
 A lány holtan puffant a vizes kövön, majd mozdulatlanul terült el.
- Megtámadták. - rántotta meg a vállát Felix.
 Legszívesebben átharaptam volna a torkukat, amiért ennyire semmibe vették
 az emberi életet, de sajnos én ahhoz egyedül kevés voltam, így nem volt mit
 tenni, én is megindultam vissza Volterrába, ahol az én Bellám már várt rám.

Lélek tánc : 8.fejezet

Sziasztok!
Megérkeztem!
Nem tudom mennyire szeretitek a több szemszögűséget,
de én most egy ilyen részt hoztam nektek.
Reménykedem, hogy ez jobban fog tetszeni mint az előző rész,
elég lehangolt lettem a komik miatt, most szeretnék több
hozzászólást is kapni, mert csak így tudom meg mit gondoltok.
Jó olvasást, puszika!


Carlisle szemszög :

 Az eltelet időt, egyre csak várakozással és menekítési tervek
 szövögetésével töltöttük.
 Az ébredés után össze voltunk zavarodva és kótyagosak lettünk,
 azt viszont azonnal észrevettük, hogy Edward és Bella eltűnt a
 Volturikkal együtt... elvitték őket.
 Nem tudtuk eldönteni mit is tegyünk, hogyan lépjünk fel a
 Volturik ellen.
 Hozzájuk képest gyengék voltunk, egyikünknek sem volt semmilyen
 képessége, kivéve Alicet, de az semmit sem segített és Jaspernek
 viszont az még kevesebb, nem a jó kedvüket akartuk emelni Aroéknak.
 Mindenki bolyongó szellem lett a történtek után, nem tudtuk felfogni,
 hogy ilyen megtörténhetett.
 Két családtagunkat is elveszítettük, emellett a "gyerekeknek" ilyen
 állapotok közepedte még a gimibe is állniuk kellett a sarat, ki kellett
 találni valami magyarázatot hova tűnt Bella és Edward, no meg miért
 nem járnak rendszeresen a többiek sem a suliba.
 Csak reménykedhettünk, hogy Edwardék még életben lesznek.
 Ahogy Arot ismertem, le mertem volna fogadni, hogy szüksége volt
 Edward képességére, ezért alkut ajánlott, Bella életéért cserébe és
 az is biztos volt, hogy a fiam beleegyezett, hisz nem tehetett mást,
 Belláért bármit megtett volna.
 Közülünk mindenki megértette ezt és nem is cselekedett volna másként,
 ha a párjáról lenne szó... ha velünk történt volna.
 Alice folyton magát hibáztatta amiért nem látta előre mi is fog
 történni pontosan, pedig semmiről sem tehetett.
 Még a bohókás Emmett is elveszítette állandó jókedvét, nem viccelt,
 nem mosolygott, de még az erejét sem fitogtatta szokásához híven.
 Rose amúgy sem az a nevetőgép, de még rajta is észrevehető lett a
 sajnálat néhány szikrája és furcsán csillogott a szeme, Esme pedig...
 az én Esmem, szinte belebetegedett az aggodalomba és bár könnyezni
 nem voltunk képesek, a feleségem mégis a nap huszonnégy órájában
 sírt vígasztalhatatlanul, és én... én... próbáltam józan maradni,
 tervet ötleni, nem sok sikerrel.
 Számomra a legnagyobb meglepetést az új... azaz NEKEM ÚJ altatási
 képesség okozta.
 Fogalmam sem volt, hogy Alec és Jane együttes ereje ennyire...
 hihetetlenül erős, ezt egyszerűen nem bírtam felfogni.
 Rengetegszer láttam őket kegyetlenkedéseik közepedte, de ezt...
 ilyet sohasem, vagy kifejlesztették, vagy jól titkolták.
 Mindenesetre mindent megpróbáltunk a siker érdekében, megtettünk
 mindent és ezt nem lehetett máshol, csakis Volterrában.

 Alice szemszög :

- Egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogyan történhetett meg
 ilyesmi, minden az én hibám... hogy-hogy nem láttam ezt előre,
 én...
- Hányszor mondjam még el neked Alice, te nem tehetsz semmiről,
 kell lennie magyarázatnak... talán blokkolták valahogy
 a képességedet, vagy valamiféle pajzsot emeltek maguk köré,
 a Volturinál nem lehet tudni. - vonta meg a vállát Jasper.
- Jess, ez olyan mintha megvakultam volna és mai napig a sötétségben
 bolyonganék, beleőrülök ebbe a tehetetlenségbe. Még annyit sem
 látok, hogy élnek-e!
 A képességem mintha csak egyszeriben egy csettintésre eltűnt volna,
 semmi nem jött elő, még egy szikra... egy röpke pillanatkép sem.
 Tudtam, hogy Jaspert az őrületbe kergetem, nem lehetett könnyű
 neki a közelembe maradnia, mégsem hagyott magamra egyetlen
 másodpercre sem.
 Mindíg kiállt mellettem és ez egy ilyen helyzetben sem történt
 másként, hálás voltam neki ezért, nélküle tuti begolyóztam volna.
- Jasper... szerinted élnek még? - a hangom sírósan hatott.
- Reméljük a legjobbakat, nem hiszem, hogy Edwardék csak úgy
 feladnák.
 Bólintottam, azután tovább merültem a gondolataimba és erősen
 a látomásaimra koncentráltam, hátha meglátok valamit.
 Jó egy órát bambultunk magunk elé, mikor Carlisle hívó szavára
 lettünk figyelmesek.
 Gyűlést szervezett.
 Nagyon reméltem, hogy valamiféle ötlettel akar előállni, így
 lassan lebattyogtunk az ebédlőbe.

 Edward szemszög :

 Istenem, mit tettek az én gyönyörű szerelmemmel!
 A szemei beestek és a színe kezdett feketére váltani.
 A testét és a rongyokat rajta szén, por és mindenféle folt
 tarkította, de ez mind mit sem változtatott a szépségén.
 Éhes volt és rengeteg energiát veszített, ezt azonnal észrevettem.
 Aro azt mondta, nem fogyaszthatok többé állatvért, emberit kell
 innom, hogy erős maradjak ha szüksége lesz a képességemre.
 Természetesen azonnal elutasítottam, de totál biztos voltam benne,
 hogy csak idő kérdése és Aro nyerni fog.
 Tisztában voltam vele, előbb-utóbb győzedelmeskedik bennem a
 szörnyeteg, elvéve a józan gondolkodásomat, ítélőképességemet.
 Mivel már jó ideje nem vadásztam a szomj kezdte átvenni az
 irányítást az elmémben.
 Nem tudtam mit tehetnék, hogyan juthatnék ki, de erre a kész
 válasz már megvolt... sehogyan!
 Bella is attól szenvedett, de abban már közel sem voltam biztos,
 hogy neki is felajánlották volna akár ezt a lehetőséget, bár ha Aro,
 azt akarta, hogy szolgáljam őket, Bellát is életben kellett tartaniuk.
 Cselédcselédcseléd... más sem vízhangzott a fejemben, de nézzük a
 jó oldalát... még élt.
 Szegénykém, épp a rohadt, penészes köveket kapargatta egy spaklival,
 azután egy drótkefével sikálta tisztára még a kövek közötti
 réseket is.
 Amint meghallotta a lépteinket - ugyanis mindíg akadt egy kísérőm,
 általában Felix, vagy Demetri személyében, ekkor épp Felixen volt
 a sor - felénk fordította a fejét és a szemeibe csillogás fénylett,
 ragyogó szemekkel meredt rám.
 A fájdalom átjárta az egész testemet, félve néztem őt és ő engem,
 nehogy még ezzel is szabályt szegjünk.
 Felix, rám mordult.
- Igyekezz már, nem érek rá egész nap!
 Feléfordultam.
- Hova ennyire sietős? Nem várnak meg a vacsival?
 Sziszegve válaszolt.
- Nekem, lesz vacsim, de dögöket nem szolgálunk fel! - erre Bella is
 elfintorodott - Na, gyerünk!
 Bellára néztem és egy halvány mosolyt küldtünk egymás felé, azután
 lassan elindultam, pedig a lábaim mintha ólomból lettek volna,
 el kellett engednem, nem akartam bajba sodorni a baromságom miatt,
 így is eleget szenvedett.
 Végig magamon éreztem a tekintetét, én pedig fejleszegve totyogtam
 tovább és tovább és tovább, míg a szobámba nem értem.
 Bevágtattam, becsaptam az ajtót Felix orra előtt, pedig biztos,
 hogy be akart nyögni még valami faszságot, de se hangulatom,
 se idegem nem volt a baromságaihoz.
 Levágtam magam az ágyra, a tenyerembe temettem az arcomat.
 Legszívesebben kitörtem volna ebből a bűzös helyiségből,
 visszaszáguldottam volna az én Bellámhoz, a karjaim közé kaptam
 volna, össze-vissza csókoltam volna és úgy vártam volna a halált...
 de ezt nem tehettem meg vele, nem lehettem ennyire önző, így maradt
 a rengeteg VOLNA!!!
 Ki kellett ötlenem valamit, hogy beszélni tudjak vele titokban,
 négyszemközt.
 Ölelni, csókolni akartam.
 Nem akartam őt így látni, a világ legszebb nőjét, az én szerelmemet,
 páromat... cselédként.
 Hirtelen felindulásból egy hatalmasat öklöztem a tőlem jobbralevő
 falba, amiből azonnal kitört egy jókora darab és körülötte
 szétrepedtek a kövek.
 Por és kődarabok sokasága szállt, hullott a földre.
 Felpattantam, fel-alá kezdtem járkálni.
 Megevett az ideg.
- Mihez kezdjek? Mit tehetnék? Hogy jutottunk mi idáig? Miért mi? -
 annyi gondolatom repkedett, hogy ha lehetséges lett volna,
 széthasad a fejem, de ehelyett csak az üresség, a hiány, a félelem
 és a tehetetlenség terhe tört rám.
 Bármit megtettem volna a szerelmemért, de nem minden áron,
 legalábbis nem ami az ő életébe is kerülhet.
 Leültem a földre, összekaparva magam próbáltam tervet ötleni.

 Bella szemszög :

 Azon a héten azt a feladatot kaptam, hogy az összes folyosó falát
 meg kell tisztítanom.
 Szép kis munka mi?
 Akadt belőle legalább száz, plusz-minusz.
 Már vagy a hatvanadiknál tartottam mikor lépéseket hallottam.
 Igazság szerint szinte még arra is gyengének éreztem magam, hogy
 a fejemet elfordítsam, de kíváncsiságom legyőzött, ugyanis nem
 sűrűn láttam életet ezeken a helyeken, kivéve a szolgáló részlegen.
 Nem én voltam az egyedüli nyomorult akinek igába hajtották a fejét.
 Mindenki más feladatot kapott, de legalább klotyót nem kellett
 sikálni, viszont megnehezítette párszor az éhségem elnyomását, hogy
 egyes takarítani való helyek tocsogtak a vértől.
 Ha akkora baromarc lettem volna, még a földről is felnyalom,
 szerintem ezek erre is vártak, hogy egy jót röhöghessenek rajtam
 amiért vega lettem, azt lesték mikor éheztetem ki magam annyira,
 hogy egy embernek essek, ami az én közelemben nem sűrűn akadt.
 Eddig elég jól viseltem.
 Amikor felpillantottam majdnem elejtettem a spaklit.
 Edward állt előttem tökéletes pompájában és... - erre igen
 hányingerem lett - Volturis ruhákban, de még így is a legszebb
 férfi volt a földön.
 A fekete ruha lassan a szeme színével kezdett megegyezni, piros ajka
 pedig a ruhák mintájához, kinézete ziláltnak tűnt, a haja mint mindíg
 kócosnak hatott, bronzos csillogással.
 A bőre fehérebbnek sejlett, talán a ruha tette.
 Kínkeserv és öröm egyvelege jelent meg az arcvonásain.
 Annyira boldog voltam, hogy láthattam, mindenről megfeledkeztem.
 Sajnos annyit sem mondhattam neki, hogy szia, mert Felix mind a
 kettőnket nagyon alaposan szemmel tartott, hogyha bakiznánk
 azonnal szóljon az ő kis pöcs mesterének.
 Jól volt, bizonyos értelemben és nekem csak ez számított.
 Annyira vártam már ezt a pillanatot, mégsem tehettem semmit, még
 a kezét sem szoríthattam meg.
 Felixnek persze ezt a röpke pillanatot is el kellett csesznie,
 sürgetni kezdte Edwardot, hogy húzzon már a szobájába, mert
 Heidi hozza a vacsikat, erre szerelmem kissé visszavágott, de
 egy csepp mosolykával és fájdalmas tekintettel tett egy lépést,
 észrevettem, hogy alig tudja rávenni magát mégegyre, aztán megtette,
 majd ismét, leszegett fejjel bandukolt el mellettem majd messzebb,
 egyre messzebb, mígnem teljesen eltűnt, mintha csak álmodtam volna,
 bár ez köztudott, hogy mi se nem alszunk, se nem álmodunk...
 tehát igaz volt, tényleg itt állt.
 Pár perccel és három lépéssel később, hatalmas csattanás visszhangzott
 az egész épületben, hirtelen riadtan kaptam fel a fejem, de nem
 állt senki még a közelemben sem.
 Akkor jutott eszembe Edward és Felix.
 Nagyon reméltem, hogy nem estek egymásnak, vagy Felix nem hazudott
 valami marhaságot Aroéknak, hogy megbűntessék.
 Sikítást, ordítást nem lehetett hallani ezért a bántalmazást elvetettem
 és értem sem jött senki elhurcolni.
 Visszatértem a penészes falakhoz és az újabb viszontlátásban
 reménykedtem, reméltem hamarosan bekövetkezik.

Lélek tánc : 7.fejezet

Sziasztok!
Végre, ismét itt vagyok.
Remélem mindenki örömére.
Hát tudom, hosszú volt ez az egy hónap, és köszönöm
a türelmeteket, de a gyengeség engem is letepert.
Szóval, elhoztam az újat, remélem tetszeni fog nektek,
és megbocsájtjátok ha esetleg gyengének vélnétek,
még lábadozok, de igyekeztem jót írni, de ti majd úgyis
megmondjátok a véleményeteket, nem igaz? :)
Elnézést az esetleges íráshibákért, már összefolytak a betűk a szemem előtt.
Jó olvasást.
Puszka mindenkinek!


 Edward szemszög:


 Mikor magamhoz tértem a hideg kövön találtam magam, Aroék nagytermében,
 a lábuk előtt fekve.
 Még így is, hogy már Jane nem kínzott, alig bírtam mozgásra bírni a testem.
 Nagy nehezen feltápászkodtam és körül néztem.
- Hova lett a családom és hol van Bella? - kérdeztem teljesen összezavarodva.
 Azt sem tudtam hogy kerültem Volterrába.
- Ohh... végre! - adta magát elő színpadiasan Aro - Felébredtél! Nos, nem
 igazán volt más választásunk - kocogtatta meg az állát - el kellett...
 úgymondd kábítanunk titeket.
- Ez lehetetlen - fogtam zavargó fejemet - erre képtelen bárki.
- Úgy tűnik mégsem. - kacagott mocskosul Caius. - Nem vagytok ti olyan
 elérhetetlenek.
 Mindegyikük rám meredt.
 Ott volt az őrség is, akik fintorogva figyeltek.
- Ugyan, Edward... - Aro vigyorától hánynom kellett - nem jobb itt lenni,
 mint a halál?
 Ezerszer döglöttem volna meg, mint egyszer ide kelljen jönnöm.
- Mit akarsz? - néztem rá dühtől telten.
- Ááá... ezt szeretem benned igazán Edward, hogy te mindíg lényegre törő vagy.
- Ne hízelegj nekem. - mordultam rá - A lényeget.
 A vigyora lejjebb konyult, de nem tűnt el teljesen.
- Akkor - csapta össze a két tenyerét - mondom az állást. Ha nem akarsz
 meghalni, amiről tudjuk ugyebár, hogy Bella nem örülne és vissza...
 - köpte a szavakat - az lesz a dolgod, hogy minket szolgálj.
- Micsoda? - hördültem fel.
- Bizony, bizony... hidd el, ez nagy megtiszteltetés.
 Úgy beszélt mintha ők valamiféle istenek lettel volna, pedig nagyon nem.
 Tudtam, hogy csak a képességemre fáj a foga.
- Na és mi lesz Bellával, és a családommal?
 Semmit sem tudtam mi lehet velük, talán megölték őket?
 Hol lehetnek?
 Hol van Bella?
- A családodnak kutya baja. Szundítottak egy kicsit. - mindenki kacagni
 kezdett - Ami viszont Bellát illeti - húzta el a száját az a mocskos Aro
 - nem éppen akart együtt működni velünk, ezért... - rettegve vártam
 mit fog mondani - kapott egy kellemes kis szobát.
 El tudtam képzelni mifélét.
- Mit csináltál vele? - meg akartam mozdulni, de még mindíg émelyegtem.
- Oh, semmit - legyintett - adtunk neki egy csinos kis ruhát. Mivel neki
 nincs ilyen páratlan képessége mint neked - mutatott rám - sőt, ahogy
 mi tudjuk, semmilyen, így úgy döntöttünk, hogy dolgozhat nekünk...
 mint cseléd. Annak még elmegy.
 Miii?
 Az én Bellám, mint... cseléd?
 Nem akartam elhinni amit az a szemét mondott, persze a csicskái vele
 röhögtek a nyomorúságunkon.
- Szó sem lehet róla! - ordítottam fel mérgemben.
- Óóó, dehogynem - mondta könnyedén - ha nem akarod, hogy meghaljon.
 - fordított nekem hátat. - Jajj... - fordította vissza a fejét - és még
 valami, nem érintkezhetsz vele, nem szólhatsz hozzá. Most pedig, Felix
 - szólt a vérebéhez - kérlek, vezesd az új társatokat a szobájába.
 Edward! - szólt még hozzám - Ha hivatunk, azonnal gyere, ez a dolgod.
 Bella pedig neked is csak szolga.
 A döbbenettől meg sem tudtam szólalni, nem voltam képes felfogni.
 Épp, hogy rátaláltam és visszakaptam őt, el is veszítettem.
 Biztos voltam benne, hogy ebbe mind a ketten beleőrülünk majd.
 Bella nélkül nem voltam senki, semmi, ő volt a lelekem, a mindenem,
 érte éltem.
 Miközben Aro elfoglalta a Trónját, Felix karon ragadott és elkezdett
 kifelé húzni a teremből, át egy alagúton, ami több helyen is elágazott.
 Mindent gázlámpák és fáklyák világítottak be.
 A betonfalak repedezettek, nyírkosak és büdösek voltak.
 Minden elágazás belseje egy ajtót takart.
 Engem a baloldali hetedik lyukhoz vezetett Felix.
 Még a zárban kulcs sem volt, tehát nulla magánszféra.
- Ez lesz a te helyed, remélem megjegyezted - biccentett az ajtó felé
 - a ruháid a szekrényben vannak, öltözz át, az lesz a kötelező viseleted.
 Hát persze, el is felejtettem, hogy ezeken egyforma cucc van, és ezt
 innentől nekem is hordanom kell.
 Undorodtam ettől az egésztől, tőlük!
 A " szobám " siralmas volt.
 Nedves falak, két gázlámpa, egy vaskeretes ágy vékony szivaccsal, fehér
 lepedővel és egy párnával.
 Se takaró, se semmi más.
 Ablak egy sem, bár, hogy is lehetett volna a föld alatt.
 Ezen kívül akadt még egy kopott, régi asztal, székkel, és egy kétajtós
 barnára festett szekrény.
 Elkeseredésemben már az jutott eszembe, hogy Alice ha ezt látná...!
 Sikítva robbantaná fel az egész kócerájt.
 Szerencse, hogy őneki nem kellett itt lennie, pedig Aro legnagyobb
 vágya, hogy megkaparinthassa a húgomat.
 A sarokban egy kis asztalkán hevert valamiféle mosakodótál és egy
 kancsó víz.
 Ezek azt hitték valami szakadt vámpírt tesznek ide be?
 Most komolyan, tál és kancsó?
 Hol élnek ezek?
 A XXI. században élünk!
 Ennyi tellett a hatalmas Volturitól?
 Hát én ebbe nem nyugodtam bele, ha már fogoly is vagyok.
 Fogtam magam és visszaszáguldottam Aroék termébe.
 Sziszegve fogadtak, mert úgymondd nem jelentkeztem be, amit pont
 letolytam.
- Remélem nem gondoltátok komolyan, hogy egy tálban fogok fürdeni,
 a penészes szoba után? - az örzőknek megvillant a szemük - Lehet, hogy
 nektek ennyi elég, de én tusolót akarok! Talán még a lovagkorban így
 működött.
- Ezért zavartál meg minket ilyen arcátlanul? - vicsorított rám Marcus.
- Hát nem is tudom, előfordulhat, hogy a tisztaság nektek nem fontos,
 vagy nem lényeges, de én nem olyan vagyok mint ti, én minden nap
 fürdök.
 Fogaikat villantgatva, sértődötten morogtak.
- Nos, mivel nem engedhetjük meg, hogy minden szobához fürdő járjon,
 mi így is megtudjuk oldani a tisztálkodást, bár a fajtánknak nincs
 ilyesmire szüksége. Amúgy pedig, ha már ennyire kényes a mi drága új
 emberünk - gúnyolódott - akad egy fürdő a folyosótok legvégében.
 - mondta Aro.
- Köszönöm. - szűrtem a fogam között.
 Tudtam, hogy azt várták el, hajoljak meg, de azt leshették, én anélkül
 sarkon fordultam és visszamentem abba a rohadt lyukba, de még fél
 füllel hallottam Marcust.
- Sok bajunk lesz még ezzel a kölyökkel.
 Visszafelé folyton mindenhova bepillantgattam annak reményében, hátha
 megláthatom valahol az én Bellámat, de csalódnom kellett.
 Megőrültem a gondolattól, hogy azok a szemetek bánthatták őt.
 - Hol lehet? Mit csinálhat most? Biztosan retteg. - csapkodtak a fejemben
 az ilyenek.
 Hogyan fogjuk megállni, hogy nem beszélhetünk, nem ölelhetjük és
 csókolhatjuk egymást?
 És ha megszegnénk, mit tennének velünk?
 Bár ezt nem akartam megkockáztatni, nem akartam, hogy bántsák az én
 gyönyörű Bellámat.
 Napok teltek el kétségek között, mire újra láthattam.

 Bella szemszög :

 Az ébredés borzasztó volt.
 A fejemt ólomnak éreztem, alig bírtam felemelni.
 Borzalmasan erős penésszag csapta meg az orromat.
 A fülem egy hangot érzékelt.
- Magához tért. Menj, azonnal szólj a mesternek.
 Azután léptek zaja és egy nyikorgó ajtó csapódása.
 Ahogy megpróbáltam megmozdulni, csörgésre lettem figyelmes és valami
 meggátolt a mozgásban.
 Nagynehezen felemeltem a fejem és felnéztem.
 Láncok voltak, láncra voltam verve.
 Azonnal magamhoz tértem és megpróbáltam kiszabadulni, de hiába.
 Pánikba estem.
 Elkezdtem kapkodni a fejem jobbra-balra, de semmi mást nem láttam
 csak penészes falakat, pókhálót, rácsokat az ajtón tömör vasból,
 két pislákoló fáklyát és... ekkor abbahagytam a kapálózást, a barna hajú
 csinos nőre meredtem, félrebillentett fejjel.
- Ki vagy te... és, hol vagyok? - kérdeztem ilyedten.
- Nem mintha tudnod kéne, de Heidi vagyok, a Volturik egyik őrzője,
 és te épp Volterrában vagy, Olaszországban a vendégünkként. - felelt unottan.
- Nálatok ilyen a vendégszeretet? - néztem a láncaimra - Ha ezt tudom,
 sosem akartam volna erre jönni. - mondtam csípősen.
- Cöhh... - horkant fel - Ugyan mit vártál? Bonbont és virágot,
 gyilkosságodért cserébe? - fintorgott.
- Az a szemét akart minket megölni, tán hagynunk kellett volna? Azt sem
 tudtuk, hogy Demetri testvére! - nagyon dühbe gurultam.
- Rossz pasit fogtál ki és, hogy még meg is csaltad! Bár, ennek egy
 részét megértem, Edward jó party.
 Na itt betelt a pohár.
- A szemedet is levedd róla, különben esküszöm...
- Mire? - kacagott - Hogy, megölsz? Mit fogsz csinálni, te kis semmirekellő?
  - nézett le engem.
- Na várj csak teee... - de ekkor kicsapódott a rácsos ajtó.
 Aro lépett be, mögötte Demetrivel és Felix-szel.
 Homlokomat ráncolva meredtem rájuk.
- Még fel sem ébredt, de már milyen harcias. - mosolygott Aro.
 Ettől a vámpírtól kivert a frász is, annyira sunyi.
- Mester! - hajolt meg előtte Heidi.
- Hol van Edward? Mit tettél vele? - automatikusan róla kérdeztem.
- Ááá... - kuncogott - arra ébred, hogy lácra van verve, de őt csak a kis
 szerelme érdekli, milyen megható. - fordult röhögve hátra a két pincsihez.
 Azok persze vele röhögtek az " OLTÁRI NAGY POÉNJÁN ".
 Barmok!
- Nem értem ebben mi olyan vicces, de ezek szerint, ahogy észreveszem,
 nektek nem igazán adatott meg a szerelem. - köptem a szavakat.
 Abbamaradt a röhögés.
- Nekünk nincs szükségünk efféle marhaságokra - bökte ki Aro - ezek emberi
 badarságok, mi nem érzünk ilyesmit, társat választahatunk vágyaink
 kielégítésére, de ehhez nincs szükség holmi érzelmekre.
- Na ezt észrevettem. - vágtam vissza.
- Ebből elég legyen! - csattant a hangja a falakról - Ha tudni akarod,
 a drágalátos Edwardod még alszik, amint felkel, közlöm vele, hogy
 csatlakozni fog hozzánk. Ami pedig téged illet, szolga leszel. Az lesz
 a dolgod, hogy mindenkinek ugrálj, bármi kérése akad és te szó nélkül
 teljesíted. Edwarddal pedig nem beszélhetsz és nem is érintkezhetsz, olyan
 lesz neked mint ha itt sem lenne, nem is létezne. Megértetted?
- Miért nem ölsz meg inkább azonnal?
- Az túl egyszerű lenne. - felelte fintorogva - Nem vennénk hasznát Edwardnak.
 Heidi, szedd le innen és kísérd el a helyére és mutasd meg neki mit kell
 felvennie.
 Ezzel sarkonfordult és egy szó nélkül otthagyott a barnával.
 Heidi közelebb jött és egy nagy rozsdás kulccsal kinyitotta a lánc zárait.
 Először összecsuklottam a földetérésnél, de gyorsan felpattantam.
- Kövess.
 Megindultunk a sötétségen keresztül, hosszú folyosón, több cella mellett
 is elhaladva, ahonnan nyögések, zörejek, ordítások voltak hallhatóak.
 Megborzongtam.
- Mióta vagyok itt?
- Egy napja. - tömör válasz volt.
- Miért hagytak életben?
- Mert a mesternek, kell a pasid.
- Mi van a többiekkel?
 Annyi kérdés foglalkoztatott és nem voltam rest meg is kérdezni őket.
- Mindíg ennyit kérdezel?
- Igen, szóval?
- Forksban.
- Veled élvezet beszélgetni. - löktem oda neki.
- Ki mondta, hogy én beszélni akarok veled?
- Na ja, hisz csak egy cseléd volnék, vagy mi.
- Pontosan, úgyhogy fogd be végre és gyere.
 A többi utat szó nélkül tettük meg.
 Egy emeletet felsétáltunk, kanyargós lépcsőkön vezetett végig.
 Fa ajtó előtt torpantunk meg, amin csak egy kulcslyuk és egy kilincs volt.
- Parancsolj, a rezidenciád, innentől itt töltöd minden idődet, amíg
 valakinek nem lesz szüksége rád. Nem mászkálhatsz, nem bojonghatsz.
 Kinyitottam az ajtót és beléptem.
 Egyáltalán nem különbözött sokkal a cellámtól, a különbség a
 láncnélküliség volt és egy matrac a földön, a sarokban pedig egy
 rozsdásra kopott, vítköves, poros, koszos, függöny nélküli tusoló.
- Micsoda pompa, el vagyok ragadtatva. - gúnyolódtam.
 A szívem mélyén majd meghaltam a szomorúságtól.
 Hát ez lesz ezután az életem, így kell élnem.
 Azt hittem vámpírként az egyedüllét lehet a legrosszabb dolog...
 tévedtem... ez sokkal rosszabb volt.
 Majdnem ugyan ott voltam amikor átváltoztam, egyedül, csak most még
 szolga is lettem.
 Akkor legalább szabad voltam.
- Az ajtó mögött lesz a szekrény, vedd fel ami benne van.
 És ezzel lelécelt.
 Tipikus szolga ruha volt.
 Rövid szoknya, fekete póló fehér gallérral, de a változatosság kedvéért
 a köténykém pirosra sikeredett.
 Kínszenvedések árán rávettem magam, hogy felvegyem.
 Onnantól nem volt megálásom.
 Amikor épp egy szusszanásnyi időm lett volna, jött az első, aztán a második
 és a századik parancsnok.
 Ugráltam szappanért, törölközőért, ruhát mostam kézzel, cipőket sikáltam,
 felmostam, portalanítottam és még a penészes falat is velem sikáltatták.
 Már azt sem tudtam hány nap telt el, lassan azt is elfelejtettem ki vagyok.
 De aztán eszembe jutott ismét, amikor újra láttam őt.

 

 Sziasztok!
 Az a megtiszteltetés ért a mai napon, hogy megkeresett DestinyHope
 és felkért arra,hogy válaszoljak néhány kérdésére és írjak magamról pár dolgot,
 aminek én mosteleget is teszek. :)
 Azután felkérek 11 másik kedvelt blogot, hogy ők is válaszoljanak az enyémekre.


Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Írj 11 kérdést
- Válaszolj 11 kérdésre
- Küldd tovább 11 embernek

11 dolog rólam :

A nyilas jegyében születtem, ezért elég tüzes természetű vagyok.
Imádok rajzolni, amit már 10 éves korom óta folyton fejlesztgetek.
Hiszek a természetfelettiben és a misztikus dolgokban.
2 györörű kisfiú büszke anyukája vagyok.
Nagyon szeretek írni és olvasni.
Szeretek társaságba járni, új emberekkel megismerkedni.
Erős akarattal rendelkezem, amit akarok, általában azt el is érem.
Bármin képes vagyok elsírni magam, egy film, olvasmány, akármi.
Imádom a vámpíros cuccokat, vámpírfog, ruha, könyv, poszter, gyűjtöm őket.
Ha rámjön a hepp akkor varrok, függönyt, ágyneműt, de mindent kézzel.
Ki nem állhatom a beképzeltséget.


11 kérdésre a válaszom :

-Miért kezdtél írni? Mióta írsz?

Már az Általános Iskolában elkezdett foglalkoztatni a dolog,
 akkor is próbálkoztam,de csak amolyan tiniszerelmes történetekkel,
 igazán csak a Twilight megjelenése óta lendültem bele nagyon.
                                                       xxxxxxxxxxx
-Honnan szerezted az ötleteket, honnan merítesz ihletet,
 egy-egy újabb történethez, vagy novellához?

Mint szerintem a legtöbb Twilight rajongó a filmből, a könyvből, de előfordult
már olyan eset is, hogy épp egy álmomból, na és a Vámpírnaplók sem utolsó.
De az élet is segítségemre van ebben.
                                                       xxxxxxxxxxx
-Novellád, vagy történeted van több?

Az igazság az, hogy én novellákkal nem foglalkozom, csak hosszabb történetekkel.
                                                       xxxxxxxxxxx
-Milyen zenéket szoktál hallgatni írás közben?

Twilight soundtrack-eket, vagy rockot , mint pl. Evanescence vagy épp a Paramore.
                                                       xxxxxxxxxxxx
-Mit olvastál utoljára?

Lauren Kate : Fallen, kitaszítva könyvét, ebből indult a Csontváros című film.
                                                        xxxxxxxxxxxx
-Ki a kedvenc karaktered?

Bella, Edward, Alice. Imádom a kis fekete koboldot, nagyon kedvelném, ha létezne.
                                                         xxxxxxxxxxxx

-Ha megfilmesítenék az egyik írásod, kit szeretnél, hogy eljátsszák a főszereplő(ke)t?

A fiú nem is lehetne már mint Ian Somerhalder, az a férfi annyira dögös,
 csábító és érett, na meg komolyan sötét figura, de imádnivaló is.
A lány pedig lehetnék én :)  csak vicceltem, nem is tudom, talán Nina Dobrev,
 ő annyira szép és színésznőnek sem utolsó, vagy esetleg Ashley Greene.
                                                          xxxxxxxxxxxx
-Mit érzel, mikor írsz?

Végre elmerülhetek az én kis álom világomba, ahol a saját magam ura lehetek.
                                                          xxxxxxxxxxxx
-Milyen iskolába jársz?

Én már az élet iskoláját taposom. Kétszeres anyaként és asszonyként teszem a dogom.
                                                           xxxxxxxxxxxx
-Mik a kedvenc filmjeid?

Meghalok minden egyes vámpíros filmért és sorozatért, amellett a vígjátékokat
kedvelem nagyon.
                                                            xxxxxxxxxxxx
-Van kedvenc országod/városod? Mi az?

Igen van, méghozzá Párizs, a divat és a szerelem városa és még Tokió.
                                                            xxxxxxxxxxxx



Az én 11 kérdésem :

-Hiszel-e a vámpírokban?
-Hol élnél legszívesebben, ha megtehetnéd?
-Melyik színésszel találkoznál szívesen a Twilight-ból?
-Milyen érzéssel tölt el, ha olvasod a neked szánt komikat?
-Ha lenne rá mód, lennél vámpír?
-Mivel foglakozol az életedben, mit dolgozol, vagy tanulsz?
-Mi volt életed legnagyobb meglepetése?
-Hogy érzed magad teliholdkor?
-Mikor jön rád leginkább az írhatnék?
-Van-e hobbid?
-Van-e gyűjteményed valamiről/valamiből?

11 személy akiknek küldöm :

	http://newsun-krisz.blogspot.com/
http://www.iccsinee.blogspot.com /     http://halalkegyence.blogspot.com/     www.utoleramult.blogspot.com     http://aroanygyal.blogspot.hu/     http://freebfanfictions.blogspot.com     http://twilight-forever-lyly.blogspot.com     http://dorewra.blogspot.com/

     http://twilightfic.blogspot.com/
     http://luci-orokketartobaratsag.blogspot.com/
     http://liiindablogja.blogspot.com

Ezen írók történetét leginkább a Merengő Fanfiction oldalon olvashatjátok,
nagyon jók és rengeteg Twilight írás van rajta, ajánlom mindenkinek figyelmébe.

Lélek tánc : 6.fejezet

Sziasztok!
Hát sikerült megoldanom a problémát, így már hoztam is az újat.
Örömmel látom, hogy a tagok is egyre gyarapodnak. :)
Remélem senkinek nem okoz majd csalódást ez a rész,
személy szerint nekem az egyik kedvencem lett, szeretném
ha ezzel nem lennék egyedül.
Jó olvasást.
Sok puszi mindenkinek!




 Minden napunk edzéssel telt.
 Egyszerűen nem értettük mit csinálhattunk, amivel kiérdemeltük
 a Volturi és csatlósai látogatását, bár Edward említést tett
 arról, hogy Aro foga régóta fáj szerelmem és Alice képességeire,
 ilyen fajta vámpírokra ugyanis még nem sikerült szert tennie a
 kis csapatába.
 Ahogy Edward nevezte őket GYILOKMÁN-ok, ugyanis mániákusan
 imádtak ölni, minden pillanatát élvezték, ha másokat szenvedni
 láttak.
Teljesen be voltam rezelve már csak amiatt is, hogy én
 nem büszkélkedhettem semmiféle képességgel, csak a puszta
 vámpírságom segíthetett, de a Volturi ellen?
 Ezek után már az is igen kevésnek bizonyult.
 Mindenki, minden szabad pillanatát a párjának szentelte,
 ha esetleg valami oknál fogva meghalnánk.
- Mit követhettünk el? - kérdeztem Edwardot az ágyunkon feküdve,
 összebújva.
- Sajnos, halovány fogalmam sincs, de lehet, hogy semmit. Lehet,
 hogy másokat keresnek, csak épp erre vezet az útjuk. - simogatta
 a fejem búbját.
- Előfordulhat, hogy nem hozzánk jönnek? - köröztem ujjammal
 a mellkasán.
- Bármi lehet. Alice, csak azt látta, hogy jönnek. Azóta nem volt
 újabb látomása.
- Ez igaz, de honnan tudhatnánk?
- Hát, ahogy Rosalie is mondta... megtudjuk, ha ideértek.
- Jah... - fintorodtam el - csak, hogy én nem repesek az örömtől
 a látogatásuk végett.
- Szerintem ezzel nem vagy egyedül. - siklott a keze a hátamra,
 majd egy gyors és határozott mozdulattam magára rántott, én
 pedig felkacagtam.
- Na, de kérlek! - kuncogtam.
 Olyan hirtelen és követelőzően csapott le ajkaimra, hogy abban
 a pillanatban elszállt belőlem minden félsz és gondolat, a helyét
 tűz, a perzselés és az egymás iránti végtelen szerelem vette át.
 Edward csókja volt az én gyógyírem minden rosszra, megsebzett
 " lelkemre ".
 Örökre így akartam maradni, abban a heves pillanatban, csak vele,
 imádottam karjaiban.
 De az élet... nem épp volt kegyes.
 Két nap elteltével, megérkezett a rémálom csapat.
 És én még ezekhez akartam csatlakozni?!
 A klánunk kint várta őket a hátsó udvaron, az erdő borította részen.
 Egyszer csak felbukkantak, ráérősen lépkedtek, felszegett fejjel,
 mintha az övék lenne az egész világ.
 Már a kinézetüktől is kirázott a hideg.
 Mindenüket fekete és piros borította, mintha az éj sötétje szállt
 volna rájuk vérrel szennyezve, na és a szemük!
 Olyan vörösen izzott, mint a pokol tüze.
 Már a puszta jelenlétüktől a frász kerülgette még a vámpírt is.
 Öt lépésnyi távolságra álltak meg előttünk.
 A legelső szembetűnő dolog a legnagyobb darab srác lett, aki
 azonnal rám meresztette lángoló tekintetét, majd egy kis időre
 rá a többiek is követték a példáját.
 Aztán Carlisle előrelépett sorunkból üdvözölni őket, mivel régi
 ismerősöknek számítottak.
 Levéve a szemüket rólam Carlisle-ra néztek.
- Isten hozott benneteket kedves barátaim, mi járatban vagytok
 errefelé? - mosolygott kedvesen a hét pokolfajzatra.
- Köszönjük drága barátom. - felelte nyájasan a nagyvezér Aro.
 Koromfekete haja aprókat lengett a kis szellőtől.
 Marcus, valószínűleg a legvénebb és Caius az aranyhajú
 búskomor képű, csak biccentett egyet fennségesen.
 Az örzők meg sem mozdultak, úgy álltak ott, mint akik odaragadtak.
- Az igazság az kedves Carlisle, hogy igazságot jöttünk szolgáltatni,
 amolyan szemet-szemért fajtát, tudod hogy van ez. - legyintett,
 mintha csak valami apróságról beszélne.
- És ha szabad megtudnom, mifélét? - kérdezte Carlisle szemét összehúzva.
- Nemrégen kaptunk egy levelet, bizonyos Alaintől... - erre mindenki
 kimeresztette a szemét.
 Alain?
 Hogy jön a képbe Alain?
 Elképzelni sem tudtam.
 Értetlenségünket látva folytatta.
- Eme személy, azt írta nekünk, hogy egy bizonyos Bella, aki ha jól
 gondolom ő lenne - mutatott felém - becsapta, megcsalta és meg akarja
 öletni.
- Hogy micsoda? - mozdultam volna, de Edward visszafogott.
 Mélységesen felháborodtam.
- Bella... - nézett rám Carlisle - kérlek, hallgasd végig.
 Persze ahogy én mozdultam, a pitbullok is ugrásra készen álltak.
- Rendben - feleltem - de már annyit most elárulhatok, ez alap hazugság!
 A tudtommal Demetrinek nevezett alak úgy meredt rám, hogyha szemmel
 ölni lehetett volna... de nem ijedtem meg tőle, büszkén álltam a
 tekintetét.
- Kérlek, folytasd. - fordult apósom Aro felé.
- Szóóóval - nyújtotta el a szót - Alain azt állította merénylet készül
 ellene, mert rájött, hogy Bella - nézett ismét rám, majd vissza -
 megcsalta Edwarddal... a fiaddal - mosolyodott el gúnyosan - és amiért
 rájött, el akarják tenni láb alól.
 Ekkorra már totálisan fújtattam.
 A szemét, mocsok állat!
 És én még sajnáltam!
- Azt is írta, hogyha nem jelentkezik nálunk öt nap múlva, akkor eltették
 az útból, és hát Alain nem jelent meg.
- Ha ilyen meg is történt, már ami az útból eltételt illeti... nem értem
 mit érint ez titeket, hisz nap mint nap előfordul hasonló eset, hogy
 ketten egymásnak ugranak és a jobbik győz, nem igaz? Ha ti tényleg ezzel
 foglalkoznátok... amit nem tesztek - emelte ki Carlisle - akkor millióegy
 dolgotok akadna, és már a fél vámpír populáció kihalt volna.
 Erre a kijelentésre igencsak lefagyott az a bárgyú vigyor a képükről.
- Nos - kezdte ismét Aro - valóban nem említettem még a valódi okát -
 érintette egymásnak az ujjait - az igazság az, hogy Alain... Demetri
 édes testvére volt. - hallottam amit mondott, de nem akartam hinni a
 fülemnek.
 Tehát az-az izomagy ezért meresztgette annyira rám a szemeit, ahogy
 meglátott.
 Istenem!
 Demetri?!
 Ez most komoly?
 Úgy kapaszkodtam Edwardba, hogy az inge is megreccsent a szorításom alatt.
- Demetri? - kérdezte Carlisle hitetlenkedve - De hát, ő vega volt és
 tudtommal soha nem említette egy szóval sem, hogy lenne akárkije is.
- Demetri nagyon régóta a családunk megbecsült tagja. Gyere ide kérlek.
 - hívta magához az említett személyt, aki szó nélkül ott termett - Már
 régóta velünk él, ő változtatta át az öccsét, hogy legyen vele valaki az
 emberi múltjából... de Alain, túlságosan szerette az embereket és nem
 volt képes... - húzta el a száját - bántani őket, ezért a másik utat
 választotta, de attól a tény... az tény marad, így hát neki van joga
 a bosszúra. Mi már megtárgyaltuk útközben, hogy mi lehet a két legméltóbb
 büntetés ezen két alattomos cselszövőnek.
 Edwarddal egymásra néztünk és azonnal megkapaszkodtunk egymásba.
 Tudtuk, hogy nagyon rosszra fordult a kocka.
- De hát, mi... - kezdte volna Emmett.
 Mi ránéztünk, összehúztuk a szemöldökünket és nemet intettünk a fejünkkel.
 Nem akartuk, hogy Emmett és Jasper is belekeveredjen, nekik is ott voltak
 a feleségeik.
 Sógorom azonnal vette a lapot és nem folytatta.
- Tehát - fordult Aro felé Edward - Mi lenne az-az igazságtalan büntetés?
 Demetri szeme azonnal lángra kapott.
- Igazságtalan? - sziszegte - Tán nem halott az öcsém? Te nem vagy az ő
 nőjével?
 Bár ez tény volt, mégsem innen néztük a dolgokat.
 Erre már nekem is lépnem kellett.
- A te drágalátos öcséd - fröcsögtem mérgemben - meg akart engem ölni
 és Edwardot is... jogos önvédelem volt.
 Demetrinek felhúzódott a fogáról az ínye.
- Te cafka, ne merészelj nekem önvédelemről beszélni! Te voltál aki
 félrelépett, az öcsém jogosan akarta megtorolni az őt ért sérelmeket!
- Ááá, értem! Tehát, neki szabad, nekünk nem. Ha ezt nyugodt körülmények
 között meg tudtuk volna beszélni vele, nem történt volna ilyen.
 De neeem! - gúnyolódott Edward - A te drágalátos öcsikédnek le kellett
 ütnie Bellát, megkötöznie és fogvatartania.
 Demetri úgy sziszegett mint egy kobra, talán még mérget köpni is képes
 lett volna.
- Inkább térjünk a tárgyra. Miféle büntetést akartok TI kiszabni NEKÜNK?
 - kérdeztem államat felszegve.
 Aro, Demetrire nézett, aki pedig őrá és csak egy bólintást váltottak.
 Éreztem, hogy ez semmi jót nem jelent.
 Edward teste is teljesen megfeszült.
- Azt hiszem Demetri, jobban fogja élvezni, ha szenvedni lát titeket,
 mint halottnak. Abban nincs semmi élvezet. - Edward azonnal támadó
 állást vett fel sziszegve, mire a többiek rögtön követték, velem együtt
 - Alec, kérlek... - mondta nyáltól csöpögve az egyik ikernek.
 Mindenki rettegve nézte ahogy előrelép és azonnal támadásba lendül.
 Elmenekülni késő volt.
 A kezeiből fekete bénító füst szállt ki, ami egy pillanat alatt elérte
 a Culleneket, akik sikoltozva vesztették el minden érzéküket.
 Edward és én rémülten álltunk és néztük a többi családtagunk kétségbeesett
 vergődését.
 Azután visszakaptuk a fejünket Arora, aki épp a szőke démon felé intett.
- Jane... - szólította.
- Igen, mester. - felelte.
 Ő is előrelépett, ekkor Edwarddal mindketten hatalmas lendülettel ugrottunk
 felé, de már későn.
 A fülem csak egy szót érzékelt.
- Kín! - nézett ránk a szuka.
 Ahogy ezt kiejtette a száján, mindketten fájdalmak közepedte csapódtunk
 a földnek és sikítoztunk az elviselhetetlen fájdalomtól.
 Vonaglottam a sárban és teljesen tehetetlen voltam, jobb szerettem volna
 azonnal meghalni mint ezt átélni, már Edwardra sem tudtam koncentrálni,
 eszemet vette a kibírhatatlan kínszenvedés és fogalmam sem volt hogy
 történhetett, de egy idő után feladtam és a tudattalan, mély és sötét
 bugyrába merültem.