Lélek tánc : 10.fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az újat, remélem örültök.
Köszi a türelmeteket.
Jó olvasást.
Komikat szokás szerint sokat várok.
Puszika



Bella szemszög :

 Edward... ohh, végre láthatom!
 Eljött a mi időnk!
 Heidi utasítását követve, szép lassan, megfontoltan, nagyon hallgatózva
 surrantam egyik folyosóról a másikra, lépcsők hadán fel, míg meg nem leltem
 azt az ajtót amit Heidi, olyannak írt le.
 Gyönyörű, kézzel faragott mintás ajtó volt, aranyozott lakkal lekenve,
 rézszínű gömb alakú kilinccsel.
 Kissebb totojázás után, megmarkoltam a gömböt és óvatos mozdulattal jobbra
 csavartam, mire egy kattanással kiugrott a nyelv a zárból, majd lassan
 kitártam az ajtót.
 Egy hangot sem hallottam és látni is csak holmi árnyékosan, de megéreztem,
 hogy ő ott van.
- Edward? - kérdeztem bizonytalan suttogással.
 Ekkor suhanást hallottam.
 Egy szempillantás alatt ajkak tapadtak az enyémekre, amit azonnal
 viszonoztam is.
 Senkivel össze nem téveszthető íze volt, ezt csak nála éreztem.
 Megtéveszthetetlen illata megtöltötte az érzékeimet, magamba akartam
 olvasztani a testét, a belsőmig érezni őt.
 Már annyi ideje, hogy nem érinthettem, nem voltam képes nélküle létezni.
- Istenem... - lihegte két csók között - édes Bellám... - még egy csók -
 végre itt vagy velem!
- Igen szerelmem, itt vagyok! - öleltem szorosan - De nincs sok időnk,
 vissza kell mennem, mert hamarosan keresni fognak.
- Annyira sajnálom Bella, hogy ezt művelik veled... az én hibám...
- Nem a TE hibád, nem tudhattuk, hogy Alain, egy Volturi őr testvére.
 Felejts ezt el és inkább törjük a fejünket a szabaduláson.
- Rendben, de ha már itt tartunk, hogy lehet, hogy Heidi...
- Heidi is szabadulni akar innen, ezért segít nekünk, cserébe a
 kijuttatásáért.
- Azt már nem! Heidi, egy Volturi és nagyon régóta az, nem bízhatsz benne.
- Mi oka lenne átverni? Megunta a játékbaba szerepét. Edward... - tettem a
 tenyerem a mellkasára - mi csak pár hete vagyunk itt és majd megőrülünk,
 de Heidi... több évtizede. Csak kihasználják, elege lett ebből,élni akar...
 szabadon... ahogy mi is.
- Mi van ha átver?
- Ha átver akkor nekünk annyi, de higyj nekem, nem fog. Miért segített,
 hogy találkozhassunk? Sokat tud erről a helyről, minden zeg-zugot ismer,
 óriási segítség nekünk.
- Hááát... nem is tudom... - vakarta a fejét - az igaz, hogy jól ismeri, de...
- Nincs de, Edward! Ez az egyetlen esélyünk. - elgondolkodott kissé, azután
 bólintott - Nos, akkor gyorsan térjünk is a tárgyra. Heidi, elmesélte, hogy
 van egy alagút, amin az örzők szoktak jönni-menni ha meló van.
- Volt hozzá szerencsém, sajnos... tudom hol az alagút.
- Szuper! - örvendtem - Akkor azt is tudod, hogy három felé ágazik. -
 bólintott - Az örzőknek balra, nekünk jobbra kell menni. A végén egy keskeny
 utcára bukkanunk, onnan több lépcsős sikátor is vezet lefelé a völgybe,
 aztán már pofon egyszerű eltűnni.
- De kiszagolhatnak minket.
- Nem, ha ilyen időpontban indulunk, hajnali egytől "pihenőre" veszik a formát,
 mindenki eltűnik a helyére és egy-két óra szieszta után jönnek csak elő, de
 addigra nekünk hűlt helyünk lesz és a szagunk is elszáll. Ez eddig megvan,
 de hova ezután? A családhoz nem mehetünk, őket is bántanák és ott fognak
 keresni minket először.
- Egy jó darabig nem kereshetjük őket telefonon sem, Aro biztosan belenéz az
 elméjükbe, nem akarom őket bajba sodorni.
 Tudtam, hogy mennyire szereti a családját és egyértelmű, hogy nem akart
 nekik rosszat, természetesen én sem, hisz már ők voltak az én családom is.
 Mielőtt Edward elhagyott, akkor is azok voltak.
- Na és Heidi? - tette hozzá.
- Heidi, majd felfedezi a világot, tőlünk csak azt kérte vigyük ki innen.
 Megszorította a kezem és a pillái alól nézett rám.
- Oké, rendben, megadom magam. - mély lélegzetet vett - Heidi, velünk jöhet...
 egy darabig.
- És hova azután?
- Nem is tudom... talán Alaszka, vagy esetleg Szlovákia, ott rengeteg a zöld
 erdős, füves terület, elég nagy része lakatlan, de állatokban igen gazdag.
 Jobb szeretnék valamilyen napsütötte szigetre menni, de biztos, hogy
 megállna egy pár ember szíve ha meglátna minket tündökölni. - kacarászott.
- Hmmm... Szlovákia jobban hangzik mint a végtelen hó és hideg. - csókoltam
 meg gyengéden.
- Na ez már igaz. - mosolygott rám - Viszont minnél hamarabb véghez kell
 vinnünk a tervet, nehogy ezek valamit kiszagoljanak.
- Igen, épp én is erre gondoltam, szerintem legkésőbb holnapután meg kell
 tennünk, de most mennem kell, különben lebukok.
- Tényleg, induljunk, akkor holnapután, lent az alagút bejáratánál várni
 foglak... Heidivel gyertek oda.
- Rendben, szólok neki, haajnali kettőkor... - néztem rá reménnyel telve.

  Edward szemszög :

 A találkozásunk Bellával igaz rövidre, de tökéletesre sikeredett.
 Végre érezhettem, csókolhattam, beszélhettem vele.
 Sosem hittem, hogy valaminek annyira fogok örülni még eme átkozott világban,
 minthogy hallhattam szerelmem édes, dallamos hangját.
 Gyógyír volt ez számomra, arról már nem is beszélve, hogy átölelhettem,
 megcsókolhattam mézédes ajkát, beszívhattam bőrének illatát.
 Feldühített, hogy az én gyönyörűségemnek ilyen mocskos dolgokon kellett
 átmennie, a ruhái szakadtak, penésztől, hipótól és egyéb mérges bűztől
 szaglott, ami átette magát a bőrére is, arra a puha isteni bőrére.
 A haja ragacsos volt és száraz, akár a cirokseprű, de semmi nem érdekelt,
 csak hogy vele lehettem.
 Legszívesebben fogtam volna azt a tetű Arot a másik két féreggel együtt
 és mindháromnak egyenként téptem volna le minden végtagját, s téptem
 volna ki megrohadt kövesedett szívüket.
 A búcsúzás borzasztó nehezen, fájdalmasan ment, csak az vígasztalt minket,
 hogy ha még örökké bújkálva is, de ismét együtt leszünk, együtt.
 Én kergettem őt bele ebbe az életbe, ezért az én dolgom lett az is, hogy
 örökre megvédjem mindenféle bajtól, fájdalomtól.
 Épp, hogy visszaértem, pár percre rá jöttek is ellenőrizni, hogy ott
 vagyok-e ahol kell lennem.
- Nem unjátok még ezt az örökös rámtörősdit, mert én már nagyon! - néztem
 Felixre dühödten.
- Nem te vagy a világ közepe Cullen, felőlem meg is rohadhatnál itt, de
 a mester erre kért. - köpte vissza.
- Persze... a mester! - motyogtam gunyorosan.
- Nem is értem miért van rád egyáltalán szüksége, hisz ugyan azt tudod
 mint ő!
- Nem éppen, de te ezt honnan is tudnád. Az ilyen agyatlanok mint te,
 nem csodálom, hogy csak csicskáknak vagytok jók.
 Akkora lett a feje mint egy hordó és ha tudott volna biztosan fel is
 robban és azonnal megindult villámsebességgel felém.
 Szerencse, hogy jók voltak a reflexeim és abban a pillanatban elugrottam
 az ágyról, majd amikor mellém, ért egy karlendítéssel tarkón vágtam,
 mire ő azonnal lefejelte az ágykeretet, onnan pedig visszapattanva a
 hátára csapódva ért földet.
 Szánalommal néztem a kis görcsöt aki próbálta összekaparni magát.
- Látod, még ehhez is hülye vagy! Most pedig takarodj innen! - rúgtam
 felé a föld porát.
- Ezt... még nagyon megkeserülöd. - fenyegetőzött és azzal eltűnt.
- Na ja... - dörmögtem.
 Egy kicsit ezekután csillapodott a dühöm, imádtam szekálni a kis vakarcsot.
                                   
                                                     xxxxxxxxxx

 A két napom teljes bizonytalansággal, Aro marhaságaival és hajtépéssel telt.
 Heidi került amennyire lehetséges volt, hogy még véletlen se lepleződjünk
 le, még egy pillantással sem.
 Imádkoztunk azon, hogy Aro egyikünk fejébe se akarjon bepillantást nyerni,
 ami szerencsére nem történt meg, mert valamivel nagyon elfoglalta magát.
 A szobámba fel-alá rohangálva vártam az idő múlását ami persze ilyenkor
 olyan csigalassúsággal vánszorgott, hogy az őrületbe kergetett.
 De aztán eljött.
 Kettő előtt amilyen halkan csak tudtam kilopódzkodtam, le az alagút irányába.
 Csak úgy siklottam, nem is csoda, hogy elsőként értem oda.
 Alaposan körbenéztem és akkor bizony meg is ijedtem és egyszerre lett
 hányingerem is.
 Amit láttam nem kellett volna, bárcsak sült volna ki a szemem!
 Sosem gondoltam volna, hogy itt ilyen folyik.
 Az örzők folyosóján épp Demetri és Jane nem igen ízléses szexuális életébe
 nyerhettem bepillantást.
 Demetri épp a falnak szorítva az ölében tartva, nyalogatta és döfködte azt
 a pokoli kis ribancot, aki nyögdécselve, fejét hátravetve élvezkedett.
 Ha lett volna mit kitaccsolnom, tuti megteszem.
 Abban a másodpercben, hogy visszafordultam volna figyelmeztetni Belláékat,
 hogy társaságunk van, Bella a nevemet kiáltva rohant felém.
 Elkéstem.
- Edward! - ragyogott az arca.
 De aztán megtorpant.
 Az arcomat fürkészte, nyelni is alig bírtam, a félelem átjárta minden
 porcikámat.
- Mindd meghalunk. - nyögtem ki végül.
 Bella és Heidi is azonnal még sápadtabb lett, már ha ez lehetséges volt.
 Vették a lapot, de a rettegés azonnal felütötte a fejét.
 Ahogy az örzők folyosója felé fordultunk, már ott is állt a két démon.
 Arcukon leplezetlen gúny, undor és gyilkolási vágy ült.
 Heidi felé fordultak.
- Te rohadt áruló ribanc! - és Jane, már azonnal használta is a képességét.
 Heidi fájdalmas ordítás közepedte vetődötta földre és sikítozása szinte
 kilyukasztotta a dobhártyánkat.
 Még szinte fel sem eszméltünk, Demetri, már ott is termett és egy éles
 fémnyikorduláshoz hasonlító hangot hallatva egy rántással letépte a fejét.
 Bella felsikoltott.
 Demetri amint felpattant mellettem termett és hátulról elkapva a két
 karomat kicsavarta azokat.
 Meg kell mondanom nem volt épp kellemes érzés, éles csikorgással feszültem
 meg, de mozdulni nem tudtam.
 Bella félelmében hisztériás rohamot kapott és ordítozott.
- Ne bántsd! Hagyd! Edward... istenem! Engedd el!
 Na nem mintha Demetri hallgatott volna rá, inkább még nagyobbat rántott
 rajtam, ez már kifejezetten fájt.
 Bella arcára a rémület kétszeres erővel csapott, mikor Jane felém fordult
 és megszólalt.
- Kín!
 A kíntól bizony minden bajom lett, visítottam, vergődtem, majd belehaltam,
 de mozdulni még mindíg nem tudtam Demetri szorításából.
 Bella már a földön térdelt és zokogott, imádkozott.
 Aztán egy pillanat múlva megváltozott az arca, már amennyire emlékszem.
 Elsötétült, üres lett a tekintete, fújtatni kezdett de kegyetlenül,
 lassan felállt és mint aki halottaiból tért vissza, egyenesen Demetrire
 szegezte a szemeit.
 Lángnyelvek csaptak fel körülötte ami egy vámpírra nézve igencsak halálos
 kimenetelüek, de Bella mégsem égett, sőt, egyre csak nyaldosták körbe.
 Soha nem láttam még ilyet.
 Carlisle mesélt egy fiúról messze Egyiptomban aki bír a föld elemeinek
 irányításával, de ez nem olyan volt, ez földöntúli, talán égi.
 Még Demetri is elengedett és Jane is abbahagyta a kínzást.
 Leesett állal figyeltük szerelmem képességét.
 Még, hogy nincs neki!
 Szegény, annyira dühös és riadt volt, hogy valami úton módon bekapcsoltak
 nem csak az ösztönei a párja védelme iránt, hanem egyazon időben kiforrt
 a képessége is.
 A következő pillanatban már csak azt érzékeltem, hogy felemeli a bal
 karját és Demetrire mutat, egy másikban pedig egetrengető ordítás közepedte
 kezdte elemészteni lassan a tűz az egész testét.
 A márványkemény test akár a Terminátor című filmben, fémes, ezüstös
 pocsolyává olvadt.
 Még hápogni sem tudtam rendesen, levegőt venni meg végképp nem.
 Micsoda nőszemély!
 Látni láttam, de ezt képtelenségnek tartottam.
 Jane még időben magáhoztérve rettegve menekült el a helyszínről.
 Persze, ilyenkor a kis ribi megfutamodott, féltette a szaros életét,
 de nagyobb baj volt az, hogy értesíteni ment Aroékat.
 Valahogy magához kellett térítenem Bellát és menekülnünk.
 Lassan indultam meg felé a nevén szólongatva.
- Bella, Bella, én vagyok az Edward... Bella, el kell tűnnünk.
 Hamarabb magához tért mint gondoltam.
 Kissé megrázta a fejét és mint aki álomból ébredt, kábán nézett rám.
- Mi... mi volt ez... én nem... jézusom! - kiáltott fel Demetri maradékát
 meglátva - Ezt... ezt én csináltam? - kerekedett el a szeme.
- Igen, te, ezt majd később megbeszéljük, de most mennünk kell azonnal!
 Ezzel karonragadtam és szélsebesen húzva magam után megindultunk a
 szabadság felé.