Sziasztok!
Elhoztam az újat.
Bocsi, hogy így megvárakoztattalak titeket,
de sokat melóztam.
Jó olvasást! Puszi.
A rémület folyton átjárta a testemet.
Minden pillanatban imátkoztam az én Edwardom és családunk épségéért.
A legszörnyűbb az egészben, hogy magam miatt kellett féltenem őket.
Jasper és Emmett minél jobban megdolgoztatta Edward testét,
bennem annál nagyobb lett a düh és a félelem keveréke,
óráráról órára hatalmasabb lett a rengés, majd pedig már a
karjaimat is elnyelő égkék lángok.
Borzadva figyeltem saját testem, hogy hogyan lehetek én erre képes.
Iszonyatosan nehezemre esett kordában tartani, eleinte egy-egy láng
kicsapódott magától majdnem eltalálva Esmet, aki megdermedve pislogott
a mellette levő fába csapódó lánglabdára.
Görnyedve kértem bocsánatot tőle, még az összeszedett Carlisle is
rémülten nézett rám.
- Jasper, ezt egyre nehezebb irányítani, ha ez így megy tovább ki
fogok nyírni valakit!
Totál bepánikoltam.
- Oké. Hagyjuk abba egy kicsit. - felelte beleegyezően - Tényleg durvul
ez a valami, de már azt is tudjuk, hogy nagyon jó úton járunk.
Összecsuklottam a megkönnyebbüléstől, és a láng semmivé foszlott
azonnal.
- Sosem hittem, hogy egy időzített bomba leszek. - ráztam a fejem
elkeseredetten.
Edward mellém suhant és leguggolt.
- Bella, ez csak egy képesség, te irányítod, tudom milyen nehéz,
én eleinte majd beleőrültem az ezer meg ezer hangba ami a fejembe
mászott.
- Ez nem ilyen Edward... ez gyilkos... képes bárkit megölni... -
szinte fulladozva ejtettem ki a következő szavakat - téged is!
- Attól függ honnan nézzük. - szólt közbe Rose - Jelen helyzetben
a te képességed a világ legszuperebb és életmentőbb dolog amit
eltudunk képzelni, ha nem lenne... - nézett szerelmére - mindenki
elveszítené azt akit mindennél jobban szeret.
- Rose, ha nem a Volturi, akkor én nyírlak ki titeket. Egyenlőre azt sem
tudom mit csinálok.
- Mindenkinek meg kellett tanulnia irányítani a maga képességét,
ami nekünk évekbe, neked viszont napokba tellett, páratlan érzéked
van hozzá. - bíztatott Alice.
- Majdnem megöltem Esmet! Nem is éreztem, hogy ki fog lőni!
- Ezért kell gyakorolnod. Eggyé kell vállnod vele. - mondta Jasper.
- Még azt sem tudjuk mennyi időnk van, mikor találnak ránk. Lehet ma,
vagy holnap, és én nem állok készen.
- Hát akkor csináld! Nincs más! - Jasper már igazán dühös volt.
Nem akartam... nem akartam harcolni, nem akartam ilyen képességet,
nem akartam Edwardot szenvedni látni... de muszáj volt.
Felálltam, kiegyenesedtem, és Jasperre meredtem dühödten.
- Folytassuk! - löktem oda neki.
- Ez a beszéd! - ujjongott Emmett.
Nem tudtuk mire számíthatunk, teljesen bizonytalanul álltam,
egyáltalán nem vártam a következő időszakot.
Bummm! Bummm! Hallottam újra és újra mikor szerelmem a földnek
csapódott folyton.
Reccs! Amikor a ruha szakadt.
Emmett helyére azt a tetvedék Arot képzeltem így könnyebben
tudtam a dühre koncentrálni, aztán Edwardra mikor csillapítottam
magam.
Boldog jövőt képzeltem el, boldog jövőt vele, szép otthont,
nyugalmat, békét.
A ribanc Jane szeme ugrott be amikor elkapott ismét a dühroham,
ahogyan nézett rám mielőtt elmenekült.
Éreztem, hogy melegszik a levegő körülöttem, a jéghideg testemet
meleg lepte el, a talpamnál kezdődött, és lassan kúszott fel,
fel, egyre feljebb míg el nem borított.
Kinyitottam a szemem és láng körülvette a testem.
Felemeltem a kezem, mire a tűz velem mozgott, azt csinálta amit
én.
A karomat jobban megnézve láttam, hogy valami furcsa anyag burkolja
be a testem a lángokon belül.
Mozgott.
Mint egy folyékony zselé.
Vékony volt, mégis elég vastag ahhoz, hogy ne lobbanjak lángra.
- Bella! - hallottam Edwardot.
Felnéztem rá, a többiek is engem néztek.
- Itt vagy Bella? - kérdezte Carlisle.
Először csak bámultam ki a burkon és a lángokon keresztül Edwardék
elmosodott képét figyeltem.
Minden kék volt és táncoló, mintha mindenki mozgott volna.
Pedig csak a lángok lobogtak, senki nem mozdult, mindenki mereven
egyhelyben állt.
- Ez.. ez olyan furcsa. - mondtam még mindíg a kezemet mozgatva.
- Milyen érzés? - kérdezte Carlisle kíváncsian.
- Olyan... meleg és biztonságos.
- Érzed az erődet?
- Mintha azt akarná amit én, azt teszi amit én, mégis erős, hatalmas.
- Tudod irányítani? - nézett rám Edward.
- Fogalmam sincs, egyenlőre azt hiszem igen.
- Próbálj meg koncentrálni valamire... várj, hozok egy faágat.
Suhant be gyorsan az erdőbe szerelmem és pár másodperc múlva,
egy hatalmas ággal tért vissza.
Letette pár lépésre előttem.
- Gyújts meg. - bökött a fára.
- Hát nem hiszem... uhh... oké, megpróbálom.
- Koncentrálj, koncentrálj a fára.
Mély levegőt vettem majd kifújtam, azután pedig a kezemet a fa
irányába emeltem.
Lecsuktam a szemem és egyszerre próbáltam a lángokra és a fára is
koncentrálni.
Fa, tűz, fa, tűz.
Éreztem, hogy valami megmozdul, a kezemen enyhe bizsergést éreztem,
mintha valaki megérintett volna.
A zselé sebesebben kezdett mozogni körülöttem, egyre melegebb lett.
Fa, tűz, fa, tűz.
Nem hagytam abba, éreztem, hogy valami történik, megmozdul és...
kilövell.
Enyhe öklözés szerű ütődést éreztem a tenyerem közepén.
Kissé hátrarándult a vállam.
Kinyitottam a szemem.
Sikerült.
A fa még ha csak enyhén is, de égett, nem az egész lángolt, pont
a közepét találtam el.
Boldog vigyor ült ki az arcomra.
- Sikerült. - suttogtam megkönnyebbülten.
Felnéztem Cullenékre, mindenki mosolygott, tapsolt, ujjongott.
- Ez az csajszi! - kiabálta Emmett.
- Ügyes, nagyon ügyes. - bólintott Jasper.
A vidám pillanat alatt szertefoszlott az erő, és ott álltam önmagam.
Edward azonnal odarohant, átkarolt, megcsókolt és büszkén
szorított magához.
- Az én csajom, az én Bellám! - suttogta a fülembe.
Végre sikerült urrá lennem ezen az izén, nagyon jó érzés volt
tudni, hogy tényleg én irányítom és nem ő engem.
Rohadtul megkönnyebbültem.
Vidáman, röhögcsélve mentünk vissza végre a házba, hogy a
megérdemelt pihenésemet nyugodt körülmények között tölthessem.
Hova máshova mentem volna mint a fürdőszobába.
Megengedtem a forró vizet és egy kevés hideget, majd telenyomtam
habfürdővel.
Relaxálásra vágytam, így levendulásat választottam.
Amíg folyt a víz, visszamentem a szobánkba tiszta ruhát elővenni.
Edward az ágyunkon feküdt, engem figyelt a pakolászás közben,
csibészes mosoly ült az arcán.
- Ha így mosolyogsz tudod, hogy nem bírok neked ellenálni.
Mire egyet pisloghatott volna én már rá is vetettem magam és
csókokkal halmoztam el.
- Mhh... - nyögött fel - szeretem ha ilyen kis vadóc vagy.
- Pedig még nem is csináltam semmit.
Ezzel kézenfogtam és behúztam magammal a fürdőbe.
Elzártam a vizet, majd visszafordultam Edwardhoz, és szép lassan
elkezdtem őt kihámozni az ingjéből, aztán következett a nadrág,
végül az az igen csak a testéhez tapadó szűk boxer.
Amikor végeztem vele ő is lesegítette rólam a koszos, itt-ott
elszakadozott ruháimat, majd lassan együtt mártóztunk bele a
fehér habokba.
Hátamat nekivetve pihentünk a kádban, eközben finoman simogatva
mosta le rólam a nap mocskát, porát.
Lassan feléfordultam.
- Annyira szeretlek Edward Cullen. - csókoltam meg puhán, édesen.
- Én is szeretlek Isabella Swan. - csókolt vissza.
- Isabella? - néztem rá kissé durcásan - Tudod mennyire utálom
ha így hívnak.
- Igen tudom, de én viszont imádom. - simított végig a vállamon.
Lassan az ölébe ereszkedtem és már az amúgy is forró levegő még
forróbb lett.
Teljesen magához vont, erősen szorított, meleg nedves csókokkal
perzselte a testem, és egy óvatos mozdulattal belémsiklott.
Lüktettek az érzékeim ahogy mozogni kezdtünk, hevesebben, vadabbul,
félelemmel, szerelemmel megtöltődve.
Öleltem, csókoltam, szorítottam, soha de soha nem akartam elengedni,
a világom közepe volt, az éltető elemem.
Csak lüktetett és lüktetett, gyorsabban, erősebben mígnem a
felhők közé értünk és szárnyaltunk a boldog remegésben.
- So-soha nem engedlek el. - fújtattam.
- Én sem. - zihálta.
Furcsa, hogy ennyire emberi reakcióink voltak, pedig elviekben
nem kellett volna hogy legyenek, dehát ilyen a szerelem.
Összeborulva feküdtünk még egy ideig, aztán lassan kikászálódtunk,
felöltöztünk végül lementünk a nappaliba, mert ott gyülekeztünk
a vadászat indulásáig.
Rengeteg vért fogyasztottam a napokban, a képességem teljesen
elnyelte az erőmet, kimerített, úgy éreztem sosem töltődök fel
eléggé, pedig szükségem volt az erőmre, sok erőre.
A Volturi nem játszópajtásokból állt, komoly, hatalmas és
félelmetes összecsapás volt ellenük várható, és ha úgy vesszük
a többiek béníthatósága nem sokat segített, tényleg én voltam az
egyetlen aki legalább felgyújthatta őket mielőtt Jane vagy Alec
akár léphetne egyet.
Ha őket kiiktatom először, a többi már csak gyerekjáték, verekedni
a többiek is tudnak.
Bár mikor először elhurcoltak valahogy engem is kiütöttek, de akkor
még nem volt képességem, legalábbis nem tudtam róla.
Kíváncsivá tett, hogy vajon ebben az állapotban is kiüthető lennék-e.
Bár mivel nem volt ismerősöm aki ezt megtehette volna, maradt a
kérdés lógva.
Napokon keresztül csak hajtottam és edzettem magam, egyre jobban
kezdtem úrrá lenni a képességen, már nem csak az ág közepét, hanem
az egészet porrá tutam égetni és egyre nagyobb lánggal bírtam el.
Már járás közben is képes voltam összedolgozni a képességgel,
lépés közben igaz itt-ott lángrakapott egy-két dolog, de legalább
az erdőt nem égettem fel.
Szerencsénkre nem sokat észlelték a rengéseket és csattanásokat
az emberek közül, talán csak olyanok akik nappal kint kapírgáltak
a kertben.
Kikapcsolódásképpen, vagy Edwarddal voltam, vagy Alice rángatott el
minket vásárló körútra.
Már egy hónapja, hogy itt éltünk, de tudtuk, hogy hamarosan eljön
az idő, próbáltunk nem gondolni rá, hétköznapiként élni az
életünket, de a Volturi mindenkinek ott volt a fejében.
A legkissebb reccsenésre lesben álltunk, vártunk, de nem ők jöttek.
Úton voltunk az edző helyünkre.
Ismételten esős, borús, szomorkás nap volt.
Ki sem értünk a fák közül mikor megcsapott minket a szag.
Megtorpanva kapaszkodtunk meg egymásba, tudtuk minek jött el az ideje,
meghátrálni nem volt lehetőség, hát szembe mentünk vele.
Kihúzva magunkat, fejünket felszegtük, és büszkén léptünk ki a
halál mezejére.
