Sziasztok!
Hát elnézést, hogy csak most jelentkezem,
de bizony húzós hetek vannak a hátam mögött.
Remélem megbocsájtotok nekem.
Elhoztam nektek az új részt, remélem örültök.
Köszönöm, hogy még mindíg olvastok,
nem is pocsékolom többet az időtöket,
jó olvasást kívánok és sok komit kérnék szépen!
Pusszancs mindenkinek! :)
Freiburg!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek.
Talán nem is kellett volna, nagyon sok sebet szakított föl
az a rengeteg emlék ami a nyakamba zúdult az út során is.
Kissé kezdtem megbánni, hogy egyáltalán kinyitottam a számat.
Az apámmal együtt töltött idő semminél sem volt jobb,
bejártuk Freiburg zeg-zugát, élveztük az apa-lánya szabit
és egy pillanatot sem pihentünk.
Ritkán lehettünk együtt, ezért is használtuk ki minden percét.
Anyával akkoriban nem jöttem ki túl jól, folyton apuval nyúztam,
hogy hozzá akarok költözni, vele akarok élni, jöjjenek újra
össze, hogy ismét egy normális család lehessünk.
Ez soha nem történt meg.
Amit elértem ezzel, hogy anya belefáradt a nyafogásaimba és
a viselkedésembe.
A 17.szülinapom előtt pár héttel bejött a szobámba, a szemei
égő vörösek voltak a sírástól és a haja is szénakazalként állt
mindenfelé.
Nem mondott többet csak annyit, hogy " Holnapután költözöl apádhoz".
Úgy meglepődtem, hogy nem bírtam semmit kinyögni, pedig ő várt,
tudtam, hogy arra vár azt mondjam " nem akarok ", de nem mondtam
és igenis önzően csak magamat nézve nagyon is akartam.
Ekkor lettem a világ legnagyobb címeres marhája.
Elhagytam anyát, otthagytam egyedül, megszakadt szívvel, akit aztán
ahogy felszálltam a repülőre, soha többet nem láttam viszont.
Nem elég, hogy elvesztettem édesanyámat, ahogy apámhoz kerültem
szinte őt is kizártam az életemből, mert én hülye beleszerettem egy
vámpírba aki mindenkinél fontosabb lett nekem, még a szüleimnél is.
Eldobtam mindent, hogy aztán elhagyjon és meghaljak a fajtája által.
Azt a kevés időt sem tudtam apámnak szentelni amit elterveztem mert
egy barom voltam, és őt is elvesztettem örökre.
Ott maradtam egyedül élőholtan bolyongva az élők között, végignézve
ahogy minden szerettem meghal lassan sorjában az apámmal és a maradék
emberiségemmel együtt.
Száműzött lettem, nem volt hová mennem, kivel beszélnem, nem állt
mellettem senki, nem maradtak barátaim, Jacob sem.
Miután a vámpírok eltűntek Forksból, visszaállt a rend és az emberi
életük is a Quileutoknak, újra emberek lehettek, társra találtak,
családokat alapítottak, még Jake is.
Mire Freiburgba értünk, majd megőrültem a múlt emlékeitől.
Edward támogatott, segíteni próbált, de a múlton már ő sem tudott.
Eldöntöttem, hogy összekapom magam és csak a jelennel fogok
foglalkozni, persze bizonyos keretek között.
Nehéz volt nem visszacsúszni a múltba amikor ahova léptem, mindenhol
az kísértett, de próbáltam jópofát vágni.
A vonatút hosszú és zötyögős volt, de legalább ágyas kabinokkal.
Csak akkor léptünk ki amikor Freiburghoz értünk.
Szakadt az eső, de nem volt hideg.
Egy lovaskocsis volt olyas kedves és elvitt minket az erdőhöz, amit
némi pénzzel meg is háláltunk.
Az erdő mentén összesen három házat véltünk felfedezni, azokat is
jó nagy távolságokra egymástól.
Lent a völgyben akadtak csak házak és látványosságok, így senki nem
zavarhatott minket.
A három házból kettő teljesen lakatlan volt, ezért meg kellett
érdeklődnünk attól az egytől aki arra élt, hogy kié a másik kettő
ingatlan kibérlésre.
A férfi nagyon szívélyes, kedves és segítőkész volt, majd mint
kiderült az egyik pont az övé is.
Elmesélte, hogy azért nem lakja mert nem tudja fenntartani, elég
neki az az egy is amiben él.
Mi persze azonnal kaptunk az alkalmon és helyszínen szerződést
kötöttünk, kifizetve kettő havi bért is.
Nagyon keveset kért, mivel a ház felújításra is szorult és a
villanyt is vissza kellett kapcsoltatni, amit még aznap estére
elintéztünk.
Beszóltunk a központba, onnan kiküldtek két férfit, hogy leszedjék
a plombát és mindent beállítsanak, aztán kifizettük a visszakötési
díjat.
Mindenki örült, hogy már az első nap sikerült házat szereznünk, és
a tulaj is örült, hogy lett pénze na és nem utolsó sorban olyan
emberek akik fenntartják a házát, nem vész kárba.
Miután a tulaj elment, azonnal szélsebes háznézőbe indultunk.
Emelet is volt ami szinte nem is volt észrevehető, lent akadt egy
nappali kandallóval amibe azonnal beleszerettem, konyha étkezővel,
fürdővel és kettő szobával, fent pedig három kissebb szoba és egy
fürdő.
Nekünk ez tökéletesen megfelelt a célnak és annak a rövid időnek
amit itt tölthettünk.
Naná, hogy a három "fiatal" páré lett a fenti rész, Carlisle-éké
a lenti, de senki nem bánta.
A lányok azonnal rongyokat ragadtak és portörlésbe fogtunk, a
fiúk leszedték a fóliákat, felállították a bútorokat, majd jött
az ágyneműk kirázása, rendberakása, de hiába húztunk tiszta
ágyneműket amik a szekrényekben voltak, minden dohos, büdös,
állott szagú volt.
Egy éjszakát így is kibírtunk, vizünk is volt, de a mosást
másnapra tettük.
A zuhany volt a legjobb érzés ami az utóbbi időben a legnagyobb
élvezetet nyújtotta számomra, persze csak Edward után.
Alice biztosított nekem pipereszereket, Rose pedig ruhákat,
aztán amint mindenki rendbeszedte magát, elindultunk vadászni,
mert már nagyon éheztünk.
Az erdő telis tele volt vaddal, disznóval, őzzel, nyulakkal.
Tele hassal tértünk haza lepihenni, mindenki a maga kis helyére.
Edwarddal összebújva súgdolóztunk egymásnak szerelmes szavakat,
beszélgettünk arról, hogy milyen csodálatos családunk van,
milyen jó ismét velük lenni és nekünk, hogy együtt lehetünk.
Hajnal tájt, mindketten lecsukott szemmel, hallgatva a kinti
világ neszeit pihentünk az ágyon, vártuk a napfelkeltét és, hogy
elmehessünk shoppingolni.
Alice már alig bírt magával, Jasper folyton rászolt, hogy bújjon
még vissza mellé, mi meg kacagtunk.
Bevallom én is nagyon vártam, hogy megmutathassam a családnak
Freiburg látványosságait, hogy anno merre jártunk Charlie-val.
Megvártuk a reggel kilencet, aztán gyalogosan, lassan lesétáltunk
a völgybe, ahol már javában ment az élet.
A pékségekből friss kenyér illata áradt az utcákra,
a cukrászdákból a méz és a vanília volt erősebb, a ruha üzletek
is pakolták kifele a portékáikat.
Azonban néhány dolog változott, több lett a ruhaüzlet és a
kávézó, gondolom az évek sokat dobtak mindenen, sokáig nem
voltam emberek között, persze ennek a sok új boltnak
Alice csak örült.
Úton útfélen megkellett állnunk, mert mindenhova beszáguldott,
megnézett mindent, agyban le is fényképezte azokat a cuccokat
amiket mindenféleképpen meg akart szerezni, nekünk viszont
folyton emlékeztetnünk kellett, hogy nem ezekért jöttünk,
erre még bőven lesz alkalma.
Bementünk egy kissebb hipermarketbe.
Vettünk tisztítószereket, tisztító eszközöket, felmosót,
mosószereket, öblítőket nem is keveset ugyanis sok mosnivalónk
akadt, minden cseresznyevirág, orchidea, nárcisz illatban úszott,
új villanykörtéket, fehérítőszereket, seprűt, na és persze a
látszat ételt amire mindíg feleslegesen dobtuk ki a pénzt, mert
mindd a kukában kötött ki, vagy egy menhelyen, ami jobban megérte.
Két kocsit pakoltunk csordultig, a kasszás már akkor zöldre
sápadt amikor csak az elsőt meglátta, de szó nélkül elvégezte
a munkáját és még mosolyogni is képes volt.
Persze röhögés nélkül itt sem úsztuk meg, a lány fél szeme
mindíg valamelyik pasinkra esett és közben vörös volt mint a rák,
Edward alig bírta ki, hogy ne verje magát a földhöz vihogva,
még a száját is az öklével takarta el, elfordítva a fejét is.
Már a látványa mindenkit megmosolyogtatott.
Amint kiértünk az üzletből visítva, a hasát fogva szakadt a
röhögéstől és fulladozva ejtett el egy két gondolatot, amit a mi
kedves pénztároshölgyünk engedett meg magának.
- Te... te, édes kis mackó! - vihogott - De... de megmásznám rajtad,
azokat a sz... szikla do... domborulataidat. - mutatott Emmettre.
Az csak szájtátva nézett, ledöbbent arccal Rosera tekintett,
aki először mérgesen összehúzott szemöldökkel, karba tett kézzel
nézett a fiúra, azután hirtelen feloldódva röhögésbe tört ki.
Mindenki felnevetett.
- Most mi van? - tárta szét a karjait Emmett - Szexi vagyok, ok?
Na erre még hangosabban röhögtünk, aki arra járt, totál hülyének
nézhett minket és arra gondolt - már megint ezek a túristák -!
- Te pedig sző... szőke he... herceg... - na erre már Jasper is
felkapta a fejét és bociszemekkel várta a folytatást - Igazán
elvihetnéd a hölgyet lovagolni!
Ez volt a végső mondat amire mindenki a kipurcanás határára
jutott.
- Jesszusom! - kiáltott fel - Hova fajul ez a világ? - kérdezte
döbbent arccal Jasper. - Az ilyen nőket le kéne csukni.
- Na fiúk! Ezek után ti otthon maradtok, mi jövünk vásárolni.
- mondta Alice fülig érő vigyorral.
- Én még egyszer be nem teszem ide a lábam, az tuti! - rázta a
fejét Emmett.
Miután szétestünk a kacajtól, lassan összekapartuk magunkat,
hívtunk két taxit ami a ház közeléig vitt minket.
Hát nézelődni nem volt időnk, áttettük más időpontra.
A legfontosabb a takarítás lett.
Az udvaron állítottunk a földbe hat kissebb farönköt, azokra
vastag ruhaszárító köteleket kötöttünk, ezen száradtak az
ágyneműk, a friss levegőn isteni virágillatuk maradt.
Kitártunk minden ajtót és ablakot, lesuvickoltunk mindent
amit súrolni lehetett, még a mennyezet gerendáit is.
Pár óra szuperjó összedolgozás után, lett egy patyolat, illatos,
vacsi újnak tűnő otthonunk.
Mikor végeztünk, mindd összegyűltünk a nappaliban, begyújtottunk
a kandallóba és leültünk beszélgetni.
- Be kell szereznünk ide egy tévét, halálra fogom itt unni magam.
Vagy legalább egy társasjátékot. - nyavajgott Emmett.
- Nemsokára az is lesz fiam, de most nem az a legfontosabb,
hanem, hogy újra együtt a család. - nézett körbe rajtunk.
- Igen szívem. - helyeselt Esme - Egy új élet kezdete. - bújt
a férjéhez.
Automatikusan mindenki vagy átkarolta, vagy megfogta párja kezét.
- Köszönjük a reményt amit ismét adtatok nekünk. - mondtam.
Carlisle komoly tekintettel nézett rám.
- Bella, soha, de soha ne gondold egy percig se, hogy nem
állnánk ki értetek bármiről is legyen szó, ti a családhoz
tartoztok, hozzánk... és ha valaki bántani akar titeket az minket
is bánt. Aro biztosan megpróbál majd téged manipulálni, ellenünk
fordítani, de semmi szín alatt ne hidd el amit mondd. - mondta
apán helyett apám.
- Soha nem hinnék Aronak, főleg nem ha rólatok van szó, én
ismerlek titeket, szeretlek és tisztellek mint ha az igazi
családom lennétek, de hiszen már azok vagytok... csak nem
szeretném azt, hogy bármelyikőtöknek is miattam essen baja,
netántán elveszítsünk valakit - már a gondolattól is rosszul
lettem - én hoztam ezt a nyakatokra. - szégyelltem el magam.
- Ez nem igaz Bella! A Volturi immáron közel száz éve lohol a
nyakunkba, hogy megszerezze a képességeinket, most viszont
még azért is teper, hogy téged megszerezzen, ez csak egy plusz
ok neki. Képtelen elviselni ezt a veszteséget, sajnos ebbe
ő már beleőrült. Ez okozza majd a vesztét.
Alice-nek igaza volt, ezt el kellett ismernem.
- Ha ennyire meg akar titeket szerezni, főleg Bellát, akkor
ezzel akár csapdát is állíthatunk neki. - mondta Jasper.
- Mire gondolsz fiam? - kérdezte meglepedten Carlisle.
- Tudom, hogy Edwardnak ez nem fog tetszeni... - mondta vonakodva
Jess, amire Edwardnak már kerekedett is a szeme és közbeszólt.
- De nem ám! Szó sem lehet róla! - dühödött fel szerelmem.
- Edward kérlek, legalább hagyd végigmondani. - kérte Esme.
- Nem és nem! - fújtatott Edward mint egy bika.
- Mondd már! - türelmetlenkedett Rose.
- Oké. Szóval, Bella... - nézett rám esdekelve - ha ő kell neki,
akkor lehetne a csali - nézett engem folyton - kijátszhatnánk
Arot és a balfékjeit, hogy ráharapjanak a csapdára, mi pedig
amint megtörténik lecsapunk rájuk. Persze ehhez szükségünk lesz
Bella képességére is, csak ő képes végleg elpusztítani őket.
- Uhhh... - nyögtem.
- Bella, ne menj ebbe bele! Nem teheted! - mondta Edward.
- De ha így esélyünk nyílik elpusztítani... meg kell próbálnunk,
nem akarok örökre bújdosni és menekülni, nyugodt, hosszú életet
akarok veled... veletek. - suttogtam.
- Az istenit! - káromkodott.
- Jasper, mi lenne pontosan az a terv? - kérdeztem tőle.
- Az első és legfontosabb lépés, tanuld meg használni a képességed.
Hát igen, bizony azt nem ártott volna.
Még azt sem tudtam, hogy kezdjek neki, de meg kellett próbálnom.
