43. fejezet : Rossz passz

Sziasztok!
Megjöttem!!!!!!!
Jó olvasást kívánok.


 Nem tudom meddig voltam a sötétben.
 Többször is megpróbáltam kinyitni a szemem, sikertelenül.
 A távolban mintha Edwardot hallottam volna, de nem volt egyedül,
 valakivel beszélgetett.
 A hang ismerős volt.
 Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat és jobban figyeltem.
 Sikerült!
 Rájöttem, hogy Carlislet hallom.
 Igen.
 Edward Carlisle-lal beszélt.
 Arra nem volt erőm, hogy odafigyeljek mi a téma.
 Minden pillanatban arra koncentráltam, hogy ki tudjam nyini a szemem.
 Időbe telt, de sikerült.
 Amint résnyire kinyílt, hatalmas fény csapott a szemembe.
 Azonnal visszazártam.
 Újra megpróbáltam.
 Sűrűn pislogva sikkerrel jártam, de az örömöm korai volt,
 ugyanis csak elmosódott pacákat láttam és előttem két
 elhomályosult alakot.
 Biztosra vettem, hogy az egyik a szerelmem.
- Edward? - teljesen ki voltam száradva - Edward, te vagy az? Nem látlak.
 Valaki odajött és megszorította a kezem.
- Igen, én vagyok az szívem. Hála istennek, hogy végre magadhoz tértél.
 - zavart voltam - Carlisle, miért nem lát?
 A tippem bejött, de mi történt velem?
- Mindjárt kitisztul a látása. Ilyenkor előfordul, sokáig volt eszméletlen.
- Eszméletlen? - kérdeztem vissza.
- Igen. A fürdőszobában találtam rád a földön. Nem emlékszel semmire?
 Megpróbáltam visszagondolni.
- A fürdőszobában... - suttogtam - óóó... igen, megvan. - ugrott be
 - mosni akartam amikor hatalmas fájdalom hasított a fejembe, próbáltam
 felegyenesedni aztán... - nyelni akartam - semmi... sötétség...
 Ahogy beszéltem egyre jobb lett a látásom, akkor vettem észre, hogy
 nem otthon vagyok.
- Hol vagyok? Mit keresek itt?
 Végignéztem magamon, a kézfejembe kanűr volt szúrva, azon egy cső vezetett
 végig fel egy zacskó löttyhöz ami egy állványra volt felakasztva.
 A zacskóból a csövön keresztül belém pumpálták a víz szerű folyadékot.
 Az arcomon az orromban oxigéncső volt, na és akkor éreztem meg, hogy a
 koponyám hátsó része is sajgott.
- Behoztunk a kórházba. Nem akartál magadhoz térni. - válaszolt Carlisle.
- Oké, de most már felkeltem, nincs semmi bajom, akkor hazamehetünk, igaz?
 A két pasi összenézett. Nem tetszett ez nekem.
- Bella... - kezdte volna Edward, de Carlisle megállította és megcsóválta
 a fejét.
- Edward... inkább én. - ő csak bólintott.
- Bella, amíg aludtál több vizsgálaton is átestél. Nem tudtuk mi lehet
 a bajod. - ez eddig tiszta - De az utolsó vizsgálatlán kiderült ami
 koponya CT volt. - elhallgatott.
- Ezt eddig értem, gondolom azért kellett mert bevertem a fejem.
 Edward és Carlisle ismét összenézett.
- Igen, egyrészt, de eközben rábukkantunk még valamire. - meghökkentem.
 Valami?
- Carlisle... - néztem a szemébe - nagy lány vagyok már, ne kertelj,
 biztosan meg tudok bírkózni vele bármi is legyen. - jelentettem ki.
 Edwardnak fájdalom ült ki az arcára.
- Rendben, igazad van. Szóval, csináltunk egy CT-t ahol találtunk egy
 tumort a jobb agyféltekeden - a szemem kikerekedett - sajnos... sajnos
 már előre haladott állapotban vagy. Körülbelül másfél éve alakulhatott ki.
 A daganat elég nagy. Nem tudjuk már mekkora része roncsolódhatott a
 szöveteknek. - a szemem kezdett bekönnyezni - A daganat egyre csak növekedve
 összenyomja és tönkreteszi az agyállományt.Azért történt ez a sok
 rosszullét. - lefolyt az első csepp - Egy része eltávolítható műtéttel.
- Egy része? - remegett a hangom.
- Megkíséreljük a daganat teljes eltávolítását, de ez nagyon kevés esetben
 lehetséges és még kevésbé sikeres.
 Kapkodni kezdtem a levegőt.
 A könnyeim itt már záporoztak.
 Edward odahajolt és megcsókolta a homlokomat.
- Sajnálom kicsim, nagyon sajnálom. Én itt vagyok és leszek melletted.
 Minden rendben lesz.
 Csak szipogtam és aprókat bólogattam.
- Bella... - szólított Carlisle - Holnap el kell végeznünk a műtétet.
 Tudom, hogy most mit érezhetsz és sajnálom - nem tudta - de ma még lesz
 pár kissebb vizsgálat, hogy kiderüljön allergiás vagy-e valamire,
 a műtét alatt ne léphessen fel semmi komplikáció. Minél hamarabb elvégezzük,
 annál nagyobb az esély a sikerre.
- Értem. - szipogtam - És... köszönöm. Kérlek, mondd meg őszintén,
 ha nem sikerül... meghalok?
 Edward felszisszent és Carlisle is nehezen válaszolt.
- Sajnálom... - nézett szomorúan a szemembe - Most magatokra hagylak,
 ja és Bella, a szüleid kint várnak, szeretnének látni. Beküldjem őket?
- Igen, persze. Csak adjanak egy percet. - nyeltem egyet.
- Megmondom nekik.
- Köszönöm. - és ezzel kisétált.
 Edward azonnal nyomott egy csókot.
- Annyira félek Edward, nem akarok meghalni, még csak most kezdtem élni.
 - szipogtam átkarolva bár a cső megnehezítette a dolgomat.
- Tudom édesem, de nem lesz semmi baj, Carlisle mindent megtesz. Minden
 a régi lesz.
 Megpróbáltam én is pozitívan hozzáállni, de nem ment.
 Folyton az járt a fejemben - mi lesz, ha nem -.
 Én is azt akartam, hogy minden olyan legyen mint azelőtt.
- Azt nem értem mitől lehet daganatom.
- Sajnos ez bárkinél kialakulhat. Nem történt a fejeddel korábban valami?
 Esés, ütés, bármi?
- Most, hogy mondod már rég volt, de tesi órán egyszer véletlenül
 eltalálták a fejem kidobó közben. Azonnal összeestem és agyrázkódás
 lett belőle, na és volt egy elcsúszásos balesetem is felmosás alatt,
 de akkor épp hogy csak koppantam.
- Például ezek miatt is kialakulhatott, de ki tudja.
 Ekkor beléptek a szüleim.
 Azonnali sírás-rívás lett belőle.
 Nyugtatgatni próbáltak ők is, de eközben láthatóan majd meghasadt a szívük.
 Amikor mindenki kivonult mert szólt az egyik nővérke, jöttek a vizsgálatok.
 Újabb vérvétel, hogy kiderítsék van-e allergiám akármire, bőr teszt,
 még egy zacskó lötty és végül telenyomtak fájdalom csillapítókkal és
 altatóval amitől másnapig totál ki is ütöttek.
 Az álmaim zavarosak voltak, egyszer színesek és vidámak, másszor pedig
 sötétek és ilyesztőek.
 Reggel mikor magamhoz tértem nagyon fáradtnak éreztem magam.
 Amikor felpillantottam Edward és Carlisle is ott volt.
- Jó reggelt. - zengték egyszerre.
- Nektek is. Olyan vagyok mint akit agyonütöttek.
- Bizonyára a gyógyszerektől és a sok alvástól. Már épp ébreszteni akartunk.
 - mondta Carlisle - Fél óra és megkezdjük a műtétet.
 Egyből magamhoz tértem.
 Felültem.
- Ilyen hamar? - a hangom rémült volt - Mennyi az idő?
- Fél nyolc. - ült mellém Edward - A műtétet a fontosság miatt nyolcra
 tűzték ki. - símogatta meg a kezem.
- Én... én... - hebegtem - és anyuék hol vannak?
- A váróban. Egész éjjel itt maradtak. Amikor kitolunk találkozhatsz
 velük. - felelt a doki.
- Meg szeretnék mosakodni, szabad?
- Csak óvatosan, először is le kell vágnunk a hajad - itt megriadtam
 pedig tudtam, hogy erre szükség lesz - azután Edward segít és ha egyéb
 teendőd is volna, akkor is kérd meg őt bátran.
- Természetesen. - mondta Edward is.
 Úgy is lett. Levágták a hajam, azután Edward segített kimenni a mosdóba
 ahol letusoltam a segítségével és még pisilni is elkísért.
- Ez annyira...
- Ciki? - fejezte be és mosolyodott el - Nincs semmi szégyellni való
 ebben, természetes emberi dolog. Én pedig a párod vagyok, azonkívül
 láttalak már meztelenül párszor.
- Igen, ez igaz... de nem így.
 Azért édes volt, hátat fordított, hogy ne legyen annyira kellemetlen
 a számomra.
 Amint végeztem visszafektetett az ágyra.
 Hamarosan megérkezett Carlisle és egy ápoló a hordággyal amire
 áthelyeztek, aztán toltak is a műtő felé.
 Kint találkoztam még apuékkal, össze-vissza puszilgattak, simogattak,
 bíztattak Edwarddal egyetemben.
 Végül betoltak egy büdös klórtól és gyógyszerektől bűzlő terembe,
 amitől azonnal felkavarodott a gyomrom.
 Már minden elő volt készítve, az orvosi eszközös kocsi mellé toltak,
 ami tele volt ollókkal, csíptetőkkel, kapcsozóval na meg a fűrésszel.
 A szívem zakatolni kezdett.
 Carlisle meghallotta.
- Bella, ne nézz oda. - fogta meg a kezem - Máris megkapod az érzéstelenítőt,
 semmit sem fogsz érezni, ne félj.
 De féltem... nagyon is féltem.
 Egy szúrás és kész.
 Nem éreztem semmit... semmit.
                        xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
 Carlisle szemszög:
 Nagyon sajnáltam Bellát, láttam a félelmet a szemében, remegett az egész
 teste, hevesen vert a szíve.
 Nagyon megijedt amikor meglátta a műtéti eszközöket.
 Megpróbáltam lenyugtatni, megfogtam a kezét, beszéltem hozzá, majd mikor
 kissé lecsillapodott rákötöttük a gépekre és megkapta az érzéstelenítőt.
 Amint hatott nekiláttunk felnyitni a koponyát.
 Az éber műtét hallatán nem bírt megszólalni, a leborotvált hajnál
 egyenesen sokkos állapotba került csak zokogott és zokogott.
 Legszívesebben magamhoz öleltem volna.
 Bella, olyan lett mint a lányom, családtag.
 Csak remélhettem, hogy nem omlik össze, de hála istennek nagyon erős
 lány volt.
 Beletörődött.
 A daganat már csúnyán elterjedt.
 Tudtam, hogy borzasztó nehéz dolgom lesz.
 Nagyon óvatosnak kellett lennem, nehogy megsértsek valamit az agy többi
 és egészséges részén.
 Ha nem vigyáztam volna akár örökre megnyomorítom.
 Sosem bocsájtottam volna meg magamnak és mások sem.
 Nagy volt a nyomás.
 Amint eltávolítottam a felső részt, nekiláttam kiműteni a daganatot.
 Nagyon szétterjedt, és csak lassan tudtam haladni.
 A távolítás alatt az egyik ápolónő többször is kedvesen bíztatta Bellát,
 aki ettől láthatóan jobban érezte magát.
 Büszke voltam rá.
 Eszméletlenül viselte.
 Amikor úgy láttam, hogy az összes rossz szövetet eltávolítottam ami nyolc
 órába tellett , lezártuk a koponyát, összekapcsoztuk, majd végül
 bekötöttük a fejét és egy adag altatóval visszavittük a szobájába pihenni.