10.fejezet : Cullen meghívás

Szombati nap volt amikor is Alice-ék meghívtak magukhoz jobban megismerni a családjukat.
 Úton hozzájuk Edward Volvójával mentünk és szinte egész úton síri csend telepedett ránk.
 Ő nyugtalan arcot vágott és két kézzel szorongatta a kormányt,
 de én sem voltam nyugodtabb, a gyomrom remegett az idegtől és
 folyton azon kattogtam,  hogy hogyan fogadnak majd a szülei.
 Milyen lehet a házuk, de erre gyorsan megtaláltam a választ - biztosan gyönyörű -.
 Épp egy ismerős úton haladtunk, először nem is esett le csak amikor elhagytuk a Forks táblát.
 Ekkor eszméltem fel, hogy jártam már erre pár hete amikor erdősétára indultam suli helyett.
 Hirtelen minden világos lett, az ő villájuk áll az erdő közepén
 és jelenleg az egyik autóban ülök amit akkor láttam, Edward autója az ezüst színű.
 Edward észrevette, hogy furcsa lettem.
- Valami baj van, Bella? - aggódó arcot vágott.
- Ja, semmi, csak ismerős a hely... - kis szünetet tartottam - pár hete erre jártam egy kis túrára.
 Látta, hogy habozok.
- Ééés? - nyújtotta el a kérdést, aggódó tekintettel.
- Akkor láttam az erdőben egy hatalmas villát, eszméletlenül gyönyörű volt és a kocsid... huh.
- Ááá, már értem. Most jöttél rá, hogy amit láttál az a mi házunk és az én kocsim állt előtte.
- Pontosan. Mikor hazafelé indultam viszont már nem volt ott.
 Edward nem szólt erre semmit csak a szemöldökét ráncolta egy kissé.
- Ha akkor tudtam volna, hogy te laksz ott... - inkább lógva hagytam a mondatot.
- De, hát akkor még nem is ismertél, vagy igen? - vonta fel a szemöldökét.
- Igazad van, de akkor délután jöttetek be az üzletbe a testvéreiddel amikor... - szégyenemben elpirultam.
- Amikor elájultál?
 Pontosan tudta mit nem akartam kimondani, az olyan ciki volt.
 Egy biccentéssel elintéztem, de nem néztem Edwardra, túl piros volt a fejem.
- Ha előbb ismertelek volna... - kezdett bele újra - akkor biztos, hogy a kocsid elé vetem magam.
 Erre egyből rákaptam a tekintetemet, láttam, hogy csak jót mulat az egészen, pedig nem volt vicces.
- Meg vagy te őrülve? Miért tettél volna olyat? Meg is haltam volna szívrohamba a helyszínen.
 De ő csak tovább rötyögött rajtam.
- Legalább előbb megismertelek volna közelebbről és talán ápolhattál volna úgy... jó pár napig.
- És az miért lett volna neked jó? - kérdeztem vissza cseppet sem mosolyogva.
- Mert legalább mindíg velem lehettél volna.
 Ezt a mondatot jól átrágtam és éreztem, hogy felengedek, még egy kis mosolyt is megeresztettem.
- Te, tiszta őrült vagy. - mondtam neki valamivel kedvesebben.
- Lehet. - mondta - Megérkeztünk.
 Na ennél a szónál megint totál beparáztam.
 Kiszálltunk, egymás mellé értünk, én eközben felpillantottam az óriási villára.
 Sokkal nagyobbnak tűnt mint az útról.
- Ez hatalmasabb mint gondoltam. - hüledeztem Edwardnak.
- Hát ekkora épületre minimum szüksége van egy hét tagú v... emberi családnak,
  ha kényelmesen el szeretnénk férni, de gyere, már nagyon várnak.
 Már megint nem mondott ki egy szót, mintha teljesen mást akart volna mondani, de nem erőltettem.
 Összekulcsolt ujjakkal léptünk a tágas nappaliba ahol mindenki minket várt hiánytalanul.
 Olyan gyönyörű volt mindenki, hogy csak ámultam és bámultam,
 ők viszont mindd kedvesen mosolyogtak így nekem sem ártott összekapnom magam és   viszonoztam  a kedves gesztust.
 Megszólalni nem voltam képes és ezt ők is észrevették úgyhogy a családfő lépett közelebb hozzám,
 hogy üdvözöljön ugyanis vele még nem találkoztam.
 Annyira fiatalnak tűnt ő is.
- Szervusz, Bella,Carlisle vagyok Edward apja, üdvözöllek köztünk, nagyon örülök,
 hogy végre megismerhetlek. - és kezetnyújtott.
 Ugyan olyan hideg volt a keze mint Edwardnak, még a szem és a bőrük színe is egyezett, furcsa volt.
 Mintha tényleg egy igazi család lennének, mindenki hasonlóképpen nézett ki közöttük, kivéve engem.
 Kissé összerezzentem az érintésétől.
- Kedves, Bella. Szintúgy örvendek, Esme vagyok Edward anyja. - de ő kézfogás helyett két puszit adott.
 Annyira finom illata volt, másmilyen mint Edwardé, de mégis hasonló.
 Nagyon meglepődtem a gesztuson, de sikerült időben viszonoznom. Elhúzódtunk egymástól.
- Minket pedig már ismersz. - pattogott felém Alice és a nyakamba vetette magát.
 A többiek csak egy intést eresztettek meg.
 Körbenéztem, jobban szemügyre véve őket magamnak és nem tudom miért, de egyszeriben rossz érzés
 kerített a hatalmába.
Olyan átlagos senkinek éreztem magam közöttük.
 Edward elkapott a kezemnél és annál fogva húzott akanapé felé.
 Leültünk mindannyian, ki épp hova fért és kezdetét vette a kérdezz-felelek játék oda-vissza.
 Idővel csillapodott nyugtalanságom és kellemes érzés vette át a helyét.
 Nagyon sokat beszélgettünk, Carlisle-ról és Esme-ről is többet tudhattam meg végre.
 Esme mesélte, hogy ezt a villát is ő maga rendezte be és tervezte meg, hogy mi hol legyen.
 Meséltek előző lakhelyükről, életükről, végül Alice és Esme körbevezetett a hatalmas labirintusban.
 Nagyon jól éreztem magam, sokat nevetgéltem felszabadultan.
Edward a saját szobáját maga mutatta meg.

9.fejezet : Megismerni és megszeretni

- Megvagy angyalom. - Még ülve is szédülni kezdtem, megkapaszkodtam a székembe.

 - Milyen órád lesz? - kérdezte.

 Feléfordulva beszívtam édes illatát, majd remegő hangon és szájjal válaszoltam :

- Testnevelés.

- Akkor arra nem kötelező menned, azon én is tudok segíteni. - suttogta az ajkamba.

- Gyere ki öt perc múlva az udvar végébe, a kerítéshez.

 Ajkaink szinte összeértek, nem tudtam magamhoz térni így csak egy biccentésre voltam képes.

 Erre ő kiegyenesedett és ki is szelelt a kijáraton.

 Az egész menza engem bámult, legfőképpen a lányok, irigykedve méregettek, súgdolóztak.
 Nem értettem mi a fenét bámulnak.

 Inkább ittam egy korty vizet, felkaptam a tálcámat és kidobtam a kaját,

 amihez hozzá sem értem  majd én is megindultam a kijárat felé.

 Kiérve irányt vettem a hátsó udvarra, de odaérve Edward nem volt sehol.
 Az erdő felől lágy szellő fújdogált, nagyon jól esett és ezzel együtt ismét megcsapott a mámor illata.
 Kinyitottam a szemem és Edwardot pillantottam meg amint egy hatalmas és nagyon vastag
 törzsű fának dőlt.
 Elindultam felé, de bevallom féltem egy kicsit, hogy mit is kéne mondjak neki.
 Esetleg azt, hogy attól féltem soha többet nem látom, vagy, hogy mennyire vágytam már rá?
 Míg oda nem értem ilyeneken aggodalmaskodtam.
 Amikor odaértem ő csak beljebb húzott a fatörzs takarásába és gyengéden megemelte
 a fejem az államnál fogva, közelebb hajolt és lágyan csókolni kezdte ajkaimat.
 Újra álomvilágban éreztem magam.
 Kezeimet nyaka köré kulcsoltam és forrón viszonozni kezdtem.
 Kis idő múlva elvált tőlem amit én persze nagyon nem akartam,
így kiszakadtam a kis álomviágomból.
- Hiányoztál gyönyörűm. - mondta mázos hangon.
- Azt hittem elmentél, hogy itt hagytál és soha többé nem láthatlak. - nyavajogtam.
- Nincs akkora szerencséd. - felelte fintorogva.
- Az a pokol lett volna, nem a szerencse. - ecseteltem - Amúgy pedig, ha már itt vagy,
 nem ártana közelebbről is megismerkednünk egymással, még azt sem tudom
 mi a teljes neved. - kuncogtam el magam.

 - Azt sem ártana tudnom, hogy mióta élsz a környéken, na és a telefonszámodat főleg.

Már kétszer elmulasztottam elkérni.

 Erre ő is elkacagta magát.
Gyönyörű hangja olyan volt számomra mint valami dallamos muzsika.
- Ja, igen, nem ártana bemutatkoznom. A teljes becses nevem Edward Anthony Masen Cullen
 és 17 éves vagyok.
 Londonból költöztünk ide két hete a szüleimmel és négy testvéremmel akiket már nagyjából ismersz.
 A szüleink örökbefogadtak minket csak Rosalie és Jasper igazi testvérek, ők ikrek.

Fogadott apánk Carlisle Cullen hihetetlenül okos, kedves ember - az ember szót olyan félve ejtette ki

 - a világ legjobb orvosai között tartják számon. Anyánk Esme Anne Platt Evenson Cullen pedig,

 a legkedvesebb teremtés akivel valaha is találkoztam.

Ő tényleg olyan nekünk mint az édesanyánk, hihetetlenül odaadó és csodás lakberendező.

 Ami pedig a telefonszámomat illeti... azt majd beíroma telefonodba. - mosolygott.
- Nálatok mindenkinek ilyen bonyolult és hosszú neve van? Mondjuk én dumálok akinek
az a teljes neve, hogy  Isabella Marie Swan? De most komolyan?
- Nagyjából igen, kivétel Carliset.

A kis fekete hajú kobold Alice Marie Brandon Cullen,

 a szőke fiút és egyben Alice párja, na és Rose testvére Jasper Whitlock Hale,
 a szőke lány Rosalie Lilian Hale és az ő párja a magas fekete srác Emmett McCartny Cullen.
- Wow, hát ezt elég volt csak végighallgatni, már abba is el lehet fáradni. - motyogtam.
- Oké, most megelékszem egyenlőre ennyivel, de van még kérdésem hozzád... úgy pár száz.
- néztem rá csillogó szemekkel. - Amúgy meg te is nagyon hiányoztál nekem. - tettem hozzá.
 Felcsillant a szeme és újra a karjai között találtam magam.

Mondanom sem kell, az egész délutánt együtt töltöttük, faggattuk egymást mindenféléről

hiszen azt sem tudtuk milyen is valójában a másik.

 Mire észbekaptam már délután öt óra volt és nekem haza kellett mennem vacsorát főzni az ősöknek.
 Egy forró csók kíséretében elbúcsúztunk egymástól, végül nehéz szívvel elindultam haza.
 Madarat lehetett volna fogatni velem annyira boldog voltam,
otthon is csak pörögtem-forogtam, dúdolásztam.
 Mire anyuék hazaértek a gőzölgő bolognai spagetti az asztalon várta őket.

Charliet az orra egyenesen a konyhába vezette, de Renée sem maradt el sokáig.

Amint beléptek hatalmas vigyorral a képemen a nyakukba vetettem magam.

 Ők csak egymásra néztek és vállat vontak.
- Minek köszönhetjük ezt a fogadtatást? - érdeklődött homlokráncolva apám.
- Ááá, semmi extra, csak nagyon jó napom volt. - próbáltam kidumálni magam,
nehogy elkezdjenek faggatózni.
 Anyám elég szemfüles ember, mindent észrevesz, még azt is amit nem kéne.
- Inkább üljünk le vacsorázni, gondolom jól fog esni egy fárasztó nap után.
 Apámék nem hittek a fülüknek, csak meredtek rám, én meg mit sem törődve meglepedtségükkel
 levágtam magam az egyik székre.

 Feladták az álldogálást és ők is elfoglalták helyüket az asztalnál.

 A vacsora befejeztével elmosogattam.

Apám jóllakottan nyújtózkodott a széken és veregette a hasát,  Renée pedig elment tusolni.

Felmentem, összepakoltam a holnapi cuccaimat, elmentem tusolni, de amikor

 bújtam volna az ágyamba halk kopogást hallottam az ajtóm felől és anyám hangját hallottam meg.
- Bella, bejöhetek? - kérdezte.
 Hogy mondhattam volna nemet? Tudtam, hogy nem fogom megúszni.
- Gyere csak. - szóltam vissza.
 Amikor belépett már lerítt az arcáról, hogy mindent tud.
- Minden rendben van kicsim? Olyan furcsa vagy, csak nem szerelembe estél?
- Semmi gond anya. Nem vagyok szerelmes... - nagy levegőt vettem - legalábbis még nem.
- Tudtam! - ujjongott anyám - Na és ki a szerencsés pasi?
- Szerencsés? Inkább én mondhatnám el ezt magamról. Nem hiszem, hogy ismered, most költöztek ide.
 Úgy gondoltam elég ha ennyit tud, de Renée nem is lehetett volna Renée ha már nem előre
 tudott volna mindent.
- Csak nem a Cullen családról van szó?
 Hát megint tévedtem... naná, hogy ismerte őket!
- Hogy találtad ki?
- Mivel tudomásom szerint más új emberek nincsenek, így nem volt nehéz, na és persze
 az édesanyjuk volt nálam a kertészetben, rengeteg féle növényt vásárolt és szóba elegyedtünk.
 Hát ez csodás, anyám előbb  megismerte Edward anyját mint én.
- És a gyerekeivel nem találkoztál? Nem voltak vele?
- Csak egy fiút láttam, aki félelmetesen óriási volt, úgy állt Esme mellett mint valami testőr.
 Kuncogni kezdtem.
- Igen anyu, ő Emmett, az egyik gyerek az öt közül, van még két lány és két fiú.
 Renée nagyokat pislogott.
- Ez a fiú lenne a kiválasztottad?
 Lefehéredtem. Hogy gondolhatta anyám...
- Jézus, dehogy!! - mentegetőztem - Ő Rosalie párja.
 Láttam anyámon a megkönnyebbülést, hallottam ahogy kifújta a levegőt.
- Na és, hogy lehet ilyen fiatalon öt középiskolás korú gyerekük?
- Úgy, hogy Esme és Carlisle örökbefogadta őket.
- Áhá, így már érthető. Ez nagyon kedves volt tőlük.
- Igen, szerintem is.
- De, mesélj már a te lovagodról. - nyaggatott.
- Hát, mit mondhatnék? Nagyon kedves, figyelmes, udvarias, vág az esze mint a borotva,
gyönyörű a mosolya és nem utolsó sorban a világ legjobbképű pasija. - ámuldoztam.
 Elfogyott a levegőm, mindezt egy szúszra próbáltam ecsetelni.

Renée-nek csillogott a szeme a boldogságom láttán.

- Örülök, hogy végre igazán boldognak látlak, szinte szárnyalsz ahogy róla beszélsz.
- szorongatta a kezem. - Remélem hamarosan mi is megismerhetjük.
 Erre felnyögtem.
 Nem szándékoztam ennyire hamar Edwradra szabadítani őket, még sikítva szaladt volna ki a világból,
de anyámat sem akartam megbántani, ezért ezt mondtam :
- Figyelj anyu, még csak most ismertem meg és igazán én sem tudok róla mindent, szeretném előbb
 jobban megismerni aztán később, ha minden jól alakul, majd felhozom neki a témát. Jó?
- Igazad van kicsim, ne haragudj, csak annyira örülök és nagyon izgatott lettem.
- Köszönöm anya. - átöleltem.
 Megpuszilt, felállt, aztán magamra hagyott.
Be kellett vallanom magamnak, hogy nem is volt olyan vészes mint amire számítottam,
 legalábbis Renée-vel.

Charlie-nál tudtam, hogy nehezebb dolgom lesz, nehezebben dolgozza fel.

 Már alig vártam a másnapot, hogy újra láthassam őt, nem bírtam betelni a látványával.

Annyira tökéletes volt.

 Már csak arra kellett rájönnöm, hogy hogyan csinálja a semmiből előbukkanásait, aztán az eltűnéseit.
 Olyan volt, mintha... valamiféle mágus lenne.

 A bőre színe is más volt mint a többi emberé, én eddig azt hittem,

hogy rólam mintázták a hipó reklámot, de  rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok ezek szeint az egyedüli.

 Na és a bőre... olyan... hideg, jeges.
 Mintha nem folyna vér az ereiben.
 Ekkor döbbentem rá, hogy már megint képzelődök, úgyhogy fejbekólintottam magam
 és nyakig betekertem magam a takarómba.
 Azon filóztam, hogy milyen képet vágna Edward ha megkérdeztem volna tőle,
hogy ember-e egyáltalán.
 Tuti a diliházban kötöttem volna ki Edward jóvoltából és soha többet nem láttam volna viszont.
 Úgy gondoltam jobban járok ha alszok, akkor nem gondolok ilyen baromságokra.



8.fejezet : Meglepetés!!

Egy kis bíztatást adhattam volna, de nem tudhattam, hogy találkozhatunk-e még valaha.
 Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy még a haza vezető útra sem emlékeztem,
de már a ház előtt álltam.
 Leparkoltam, kiszálltam, majd beindultam a házba.
 Csendben kellett lennem mert apu már valószínűleg elaludt és lehet anyu is.
Olyan halkan amennyire csak tudtam bezártam az ajtót, levettem a szandálomat
 és lábujjhegyen osontam fel a szobámba nehogy felébresszem őket.
 Sikeresen.
 Bementem a szobába és magamra zártam az ajtót, lekaptam magamról a ruhákat,
belebújtam a hálóingembe, aztán bebújtam a meleg takaróm alá.
Olyan fáradtnak éreztem magam, hogy a szemeim azonnal felmondták a szolgálatot.
 Nem is bántam ennyi izgalom után, ennyi agyalás sok volt nekem egy napra.
 Nyugalom telepedett rám és el is aludtam.

                                                                     XXXXXXXXX

 Már több mint egy hét is eltelt, hétfő.
 Nem igazán szerettem, megint egy egyhangú hétre számítottam.
 Bepakoltam a táskámba a könyveimet és a tesi cuccomat majd elindultam suliba.
 Beérve irány a bioszterem.
 Leültem a padomba álltalában egyedül mert mindenkinek megvolt a maga padtársa kár,
hogy Leila már nem járt suliba,  nekem biztosan ő lett volna a padtársam.
Én voltam az első és egyetlen a teremben, a többiek sosem siették el a beérkezést,
 mindíg kint lógtak a parkolóban.
 Ismét elméláztam, és persze, hogy Edward jutott az eszembe.
 Az eset óta nem tudok róla semmit, mint akit a föld nyelt el, sem a plázában sem máshol nem láttam.
 Ezek szerint tényleg csak átutazó lehetett. Elcsesztem.
 Az első óra elkezdődött és onnantól csigalassúsággal teltek az órák,
 mintha sosem akart volna vége lenni, de nagynehezen elérkezett az ebédidő.
Jess, Mike és Angela velem tartott közben pedig dumálgattunk.
- Bella, nem tudnál nekem holnap délután segíteni a matekban? Te vagy abból a legjobb.
- kérdezte Angi.
- De, szívesen. Hova menjünk, hozzátok, vagy hozzánk?
- Ha lehet inkább hozzátok, nálunk a tesóimtól nem tudnánk tanulni. Négyre jó ha megyek?
- Persze, akkor ezt megbeszéltük.
- Köszönöm, Bella. - hálálkodott.
- Nincs mit.
- Te, Mike, haza tudnál dobni suli után, mert valamitől bedöglött a kocsim reggel és anyám hozott be.
Ez, annyira gáz! - nyafogott Jessica.
- Aha, persze és mi a baja az autódnak? - érdeklődött Mike.
- Egyszerűen nem indult be, lehet aksi vagy mit tudom én, nem vagyok szerelő. - puffogott.
 Beértünk az ebédlőbe, egyenesen a kajapulthoz mentünk, mindenki kiválasztotta a neki tetsző ételt, kifizettük és elindultunk az asztalunk felé.
 Jessica egyszer csak megszólalt :
- Csajok, oda nézzetek milyen pasik ülnek annál az asztalnál. Kik lehetnek?
 Angi és én is arra fordultunk amerre Jess a fejével biccentett.
 Azt hittem menten eldobom az agyam, a tálcám pedig majdnem kicsúszott a kezemből.
 Mély levegőt kezdtem magamba szippantani, hogy sikerüljön lenyugodnom.
 Öten ültek az asztalnál és gyönyörűek voltak, mintha meghallották volna Jessicát felénk fordultak.
 Nekem pedig kicsúszott a számon...
- Edward! - suttogtam, de Jess meghallotta.
- Ki? Ismered őket? - kérdezte kíváncsian.
- Nem teljesen.
- Ezt, hogy érted?
- Majd elmesélem később. - motyogtam.
 Alice, Jasper, Rosalie, Emmett és Edward.
Mind az öten egyenesen rám meresztették a szemüket.
 Mit kellett volna csináljak?
 Olyan kellemetlen volt.
 Mindegyikük arcáról más-más érzelmet lehetett leolvasni.
 Alice például teli szájjal vigyorgott és integetett nekem.
Meglepett, hogy még emlékszik rám.
 Visszaintettem, hogy ne tűnjek egy parasztnak és elrebegtem feléjük egy sziasztokot.
 Teljesen le voltam döbbenve, azt hittem örökre eltűntek az életemből.
Úgy vettem észre ő is lefagyott.
 Igen, pontosan ez történt minkettőnkkel, lefagytunk.
Csak néztük egymást és szavak nélkül örültünk a  viszontlátásnak.
- Na, mi van, Bella, nem ülsz már le? - kérdezte Mike.
- Ja, de, csak elbambultam, bocsi.
 Ezzel levágtam magan Angela mellé és ebből a szögből még láttam is őt.
 Sem én, sem ő nem tágított, végig egymást néztük. Egyszer csak felálltak, elsétáltak a tálcalerakóig, kidobták a maradékaikat és felém vették az irányt.
 Pont mellettem haladnak el.
 Erre a gondolatra nyomott egy vágtát a szívem.
 Rose és Emmett csak rámnézett, de nem foglalkoztak különösen velem,
Alice kacsintott egyet, Jasper egy gyenge mosolyt eresztett el és Edward mellém érve odahajolt,
 majd lágy hangon a fülembe súgott.

7.fejezet : Édes élmény

Ez a rész 18 éven felülieknek ajánlott leginkább :

Amint bekajáltunk még megittunk egy-egy kólát, végül elindultunk kifelé
vissza a parkolóba.
Leila megállt az autója mellett és így szólt :
- Egy élmény volt veled, jól éreztem magam.
- Én is, jól esett egy kis lazulás.
- Örülök, akkor csütörtökön talizunk, szia, jó éjt. - és egy puszival később már
 huppant is az autójába.
- Persze, majd hívlak, neked is jó éjt.
 Már be is indította az autót és fél percen belül ott sem volt.
Én is elindultam a kocsim felé, C. sor 7. ide parkoltam le,
 már csak az enyém állt abban a sorban. Kiriasztottam, de mikor
 ki akartam nyitni a kocsi ajtaját egy fuvallat érkezett,
 olyan mint amilyet az erdőben éreztem, de most egy édes illatot is magával hozott.
 Csak egy valakinél éreztem ilyet életemben, bárhol felismerném,
 mintha beleégett volna az érzékeimbe.
 Megfordultam és...
- Edward! - kaptam a szívemhez ijedtemben - Te... te, hogy kerültél ide?
 Ho... honnan jöttél, nem láttalak?
 Úgy dadogtam mintha sohasem beszéltem volna még, a szemem tágra nyílt,
a szívem ezerrel dübörgött.
 Ő nem szólt semmit csak megfogott és az autónak nyomott, én pedig
 egész testemben megremegtem.
 Nem tudtam még csak elképzelni sem mit akarhat vagy, hogy mire készül.
 Közelebb hajolt hozzám, én pedig csak a szemeit voltam képes nézni.
 Feltűnt, hogy nem aranybarna a szeme színe, az teljesen eltűnt,
 helyét koromfeke sötétség vette át, olyan, amiben teljesen eltűnsz.
Úgy éreztem elvesztem, a nevemet sem tudtam volna megmondani.
 El nem tudtam képzelni ez, hogy lehetséges egyáltalán.
 A levegőt egyre jobban kapkodtam, ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám
 egészen a nyakamig.
 Ott megállt, és beleszagolt hatalmasat szippantva a bőröm illatából.
 Kissé nevetségesnek tűnt ez a pillanat, de a rémületem nagyobb volt,
még mindíg nem szólt egy szót sem.
 Egyre feljebb haladt az állkapocs csontom mentén, fel az ajkamig
 ahol finom hűvös ajkai az enyémekre nem tapadtak.
 A meglepetéstől felsóhajtottam.
Annyira hihetetlennek tűnt, mintha álmodtam volna,
 pedig a dolgok nem ezt mutatták, nagyon is valóságos volt.
Beletúrtam a hajába, hogy ezzel is bíztassam, abba ne hagyja amit csinál.
 El sem akartam hinni, hogy megtörtént, pedig igen.
 De ha ez csak álom akart lenni, akkor inkább soha többet nemakartam felébredni.
 Annyira finom és kábító volt a csókja, hogy akarva-akaratlanul
 lecsukódtam a szemeim is.
 Kezei megindultak a vállamtól lefelé, szép lassan elérve a melleimet,
 ott megpihent és kényeztetve azokat engem a csillagok közé repített.
 Belenyögtem az élvezetbe, teljesen elhültem magamon,
 ilyen azelőtt sosem történt velem.
 Kis idő múlva még lejjebb merészkedett egészen a fenekemig,
 majd abba belemarkolva felkapott az ölébe.
 A lábaim mintha maguktól mozogtak volna, átkulcsolva derekát
 közelebb vontam magamhoz, egészen addig míg meg nem éreztem teste egészét.
 Megéreztem férfiasságának kőkemény vágyát, amibe most ő nyögött bele
 és valami morgás féle is hallható volt, de azt biztosan csak képzeltem.
 Még hevesebben és vadabbul kerestük egymás ajkát, a nyelvünk csak úgy
 cikázott édes játékot játszva a másikéval.
 Egyszer csak csörgést hallottam, de nem akartam kiszakadni az álomból,
 de nem hagyta abba.
 Egy csörgés, aztán még egy, és még egy.
 Lassan kinyitottam a szemeimet bár nem szívesen tettem és ekkor láttam meg őt.
 Elszakadva egymástól, csillogó tekintetével és ziháló
 önmagával találtam  szembe magam.
 Előkaptam a telefonomat, de ő még mindíg az ölében tartott.
 Anyám keresett.
- Szia, kincsem. Minden rendben van? Már nagyon későre jár, gyere haza lassan.
 Gondolataimat összekapva még mindíg Edward szemeit néztem, az arca egyszerre tűnt
 csalódottnak és diadalittasnak.
- Szia, anyu. Persze. Nincs semmi gáz. Épp indulni akartam, csak még akadt
  egy kis elintéznivalóm, nemsokár otthon leszek, puszi.
- Jól van, szia.
 Ezzel kinyomtam a telefont és körbenéztem, még mindíg a pláza parkolójában voltam.
- Istenem, tényleg nem álmodom. - nyögtem csendben.
 Egyből elkezdtem magam ostromolni - Elment az eszem, mit csináltam?
 - Ha nem szólalt volna meg a telefonon, akkor én itt a parkolóban,
 ki tudja mennyi ember szeme láttára adtam volna magam oda neki.
 Hát nem egy idióta vagyok?
 Kapkodni kezdtem a levegőt mint aki éppen meg akar fulladni.
 Leengedett az öléből.
- Ne... ne haragudj, nem tudom mi ütött belém, én... én nem szoktam... jaj nekem.
 - fogtam a fejem.
- Én nem  ilyen vagyok. - suttogtam a fejemet rázva.
 De várjunk csak!
 Hiszen nem is én támadtam le őt, akkor meg mit kéregetem én itt a bocsánatát?
 Nem fordítva kellett volna lennie? A semmiből tűnt fel és egyszerűen csak lekapott.
- Nekem most mennem kell. - nyögtem ki nagy nehezen.
 Épp fordultam meg az autó felé, de megfogta a karomat és visszafordított,
majd az államnál fogva felemelte a fejem úgy, hogy egyenesen a szemébe nézzek.
- Várj. - kérlelt halkan - Kérlek, te ne haragudj. Csak annyira gyönyörű vagy,
 és én... - gondolkozott egy kicsit aztán fújtatott - Kellesz nekem, akarlak,
 az első pillanattól fogva mióta megláttalak az eee...
- de nem fejezte be.- Mindegy, ne haragudj, Bella. - sütötte le szemeit,
arcát pedig mintha kín torzította volna el.
- Tegyünk úgy, mintha soha semmi sem történt volna, rendben? És, nem haragszom.
 - próbáltam elmosolyodni. - De most már tényleg mennem kell, a szüleim...
- Látlak még valamikor? - kérdezte angyali hangon.
- Az üzlet mindíg nyiva áll. - kacagtam fel - Valószínű.
 Ezzel beszálltam az autóba, bezártam az ajtót és elindultam haza.
 Mégegyszer Edward szemeibe néztem, ami máris világosabbnak tűnt
 mint x percel ezelőtt,
 azt sem tudom mennyi idő telhetett el, arca meggyötört lett, nagyon sajnáltam.
 Elindultam a kijárat felé, még egyszer belenéztem a visszapillantó tükörbe,
de Edwardnak már se híre, se hamva nem volt.
 Az úton a szavai jártak az eszembe, hogy gyönyörűnek talál és, hogy engem akar.
 Hogy akarhat pont engem egy ilyen pasi?
 A világ összes nője a lába előtt hever, ez tuti, erre pont rám mondta, hogy gyönyörű.
 A pasasnak biztos nincs ki a négy kereke. Én egy senki vagyok, egy átlag,
 bennem semmi különleges nincs, de a szavai őszintének tűntek.
 Nem minden nap fut össze az ember lánya egy ilyen pasival, főleg nem Forks környékén.

6.fejezet : A pláza

Hello!
Sajnos olyan képet nem találtam a fejezethez amit szerettem volna,
de még ezt tartottam a leghelyesebbnek, igaz ez a történetet nem
rontja el, csak jobb lett volna egy hasonló.




 Beültem, beindítottam és már repesztettem is Port Angeles felé.
 Mikor a plázához értem, Leila már a bejárat előtt toporgott
 elég feltűnő szerkóban ahhoz, hogy szinte minden pasi felnyársalja a szemével,
 na nem  mintha ez valaha is zavarta volna őt, sőt, egyenesen élvezte.
 Leparkoltam, összeszedtem a kis motyómat, lezártam az autómat
 és már hamarosan barátnőmmel szemben álltam.
- Szia kisanyám. Na erről van szó! Eszméletlenül nézel ki Bella.
- Szió. Tudok én ha akarok, de te sem panaszkodhatsz.
 Hogy feltűnőek leszünk az már biztos. - nyöszörögtem.
 Bármit elviseltem kivéve azt, hogy a középpontba legyek.
 De ez, nem egy olyan eset volt.
 Ezzel bementünk és a várt hatás azonnal észrevehető is lett,
 ugyanis bármerre is fordultam, mindenhol nyáladzó,
 lihegő kanok voltak láthatóak, akiknek úgy csavarodott kifelé a fejük
 mintha nem is lenne a nyakukon.
 Leila persze kacsintott egyet balra, azután jobbra, engem meg csak rázott a röhögőgörcs.
PASIK!!
 Némelyik borzalmas.
 Végre felértünk a mozihoz, megnéztük a kínálatot és egy vígjátéknál tettük le
 a voksunkat mind a ketten.
 Vettünk kólát, kukoricát amit ilyenkor szokás, de még volt fél óránk a kezdésig
 addig is elmentünk nézelődni.
 Már majdnem az egész emeletet bejártuk, amikor épp egy neves cipőbolt elé értünk,
 amint a bejárat elé értünk olyan érzés fogott el, mintha engem nézne valaki.
 Nem tudom miért de úgy éreztem az üzletbe kell keresnem az illetőt.
 Amint észrevettem őt azt hittem a helyszínen összecsuklok.
Teljesen lefagytam, azt hitettem hallucinálok, megmozdulni sem bírtam és
 a szemeim is egyenesen az övéire tapadtak.
 Egyenesen rám meredt és úgy láttam tetszett neki amit lát,
 mert kocsányon lógott a szeme és tátva felejtette a száját.
 Elég muris volt.
 Édes Edward!
 Újra láthattam, el sem akartam hinni, ott állt előttem és engem nézett.
Az egész testem remegni kezdett, de erőt vettem magamon és
 rámosolyogtam fülig érő szájjal,még egy intést is megeresztettem.
Ekkor barátnőm rángatott ki a rózsaszín ábrándból.
- Hahó, Bella! - integetett a szemeim előtt - Lefagytál, vagy mi van?
 Erre, abba az irányba nézett amerre épp bambultam, így hamar leesett neki
 a tantusz mi a nyavaja bajom lett.
- Ááá, már értem! De van egy rossz hírem, mennünk kell mert kezdődik a film.
 Ránéztem Leilara majd Edwardra, aztán nem tudom honnan vettem a bátorságot,
de dobtam felé egy csókot és pirulva fordultam a mozi irányába.
- Jesszusom, mit csináltam? - torkoltam le saját magam. - Most... tuti,
valami könnyű nőcskének tart.
- Hááát, az biztos, hogy nem rosszat. Nézz csak hátra! - bökött meg Leila.
 Megfordulttam és ő az üzlet előtt állt mint egy árva,
 nagyon szomorú arckifejezéssel, utánam bámult.
 Legszívesebben visszaszaladtam volna megvígasztalni.
 Nekem sem kellett több, felbátorodtam és rákacsintottam,
 ő pedig azzal a szédítő mosolyával viszonozta, majd befordultunk balra
 a mozi irányába és az arca eltűnt a látómezőmből.
 Eltűnt, megint!
 Ezek szerint mégis lehetséges, hogy helybéli?
 Az volt a lényeg, hogy éppen itt volt, ahol én is.
- Leila, ugye nem csak képzeltem őt? - lehet, hogy bediliztem.
- Nem Bella, nagyon nem. Na, tegnap pont erről a szikráról beszéltem neked,
  mostmár érted?
- Még mindíg remeg az egész testem, mondd, hogy nem jóképű.
 Tegnap óta nem bírom kiverni a fejemből, még az álmom is róla szólt. - szegény Leila,
 csoda ha értett belőle valamit úgy hadartam.
- Mi van veled, csak nem szerelem első látásra történt?
- Ne nevettess, az lehetetlen, én nem hiszek az ilyen dolgokban. Még csak
nem is ismerem, sajnálatomra . - görbült le az ajkam - De nagyon szeretném.
- Na ezt, majd még átbeszéljük, de mostmár menjünk be, mert lekésünk a filmről.
 Bent elfoglaltuk a helyünket, de az igazság az, hogy a film
 abszolút nem kötötte le a figyelmemet,a felét sem láttam, 
 inkább volt szenvedés mint élvezet, csak ő járt a fejemben.
 Folyamatosan visszapörgettem az agyamban a pillanatot.
 Mikor vége lett elindultunk a Mc Donald's-ba.
 Öt perc alatt ott voltunk, rendeltünk két menüt aztán helyet foglaltunk
 és elkezdtünk eszegetni.
 Kicsivel később Leilanak eszébe jutott valami.
- Na szóval, mi a helyzet ezzel az Edwarddal?
- Nincs semmi. Te láttad, hogy történt valami?
- Még nem, de bármi lehet. - bíztatott.
- Azt sem tudom ki fia-borja. Ma láttam életemben másodszor,
 csak arról van szó, hogy rohadt jó pasi és kész.
- Miért nem próbálod megkeresni? - erre nagyokat pislogtam.
- Mi? Te megőrültél? Én nem fogok utána koslatni, még azt hinné kattant vagyok.
 Ha akar valamit majd csak összefutunk még és akkor majd kiderül
 hányadán állunk egymással.
- Akkor csak szenvedj tovább. - legyintett egyet - Majd meghalsz érte, ezt a vak is látja
és ő viszont érted.
- Ez nem igaz! Megőrülök. - mérgelődtem.
 Bekaptam egy sültkrumplit és rágódtam a dolgokon.
 Mégis, hogy nyomulhattam volna én a pasira, nem fordítva kellene lennie?
Ugyan mit gondolna rólam, még a végén én üldözném el, csak az kéne.
 A hátralevő időben inkább más dolgokról beszélgettünk mint például család, ruhák, bulik.
Jövőhétre már tervbe is jött egy diszkó, itt nagyon más lehetőség nem igazán volt.

5.fejezet : Csak egy rossz álom

Renée mindíg is nagyon aggódó típus volt.
- Jól van Bella, akkor vegyél egy jó forró fürdőt  és feküdj le. - mondta.
- Rendbe, jó éjt anya, jó éjt apa. - megöleltem mind a kettejüket.
 Meg is fogadtam anyám tanácsát és úgy is tettem.
A víz bizsergette a bőrömet olyan forró volt, de a vaníliás
 habfürdő illata nagyon nyugtató hatással volt rám csoda,
 hogy nem aludtam el a kádban.
 Bementem a szobámba, felkaptam egy kényelmes pizsamát és azonnal be is bújtam az ágyba.
 Nem kellett ringatni magam ahhoz, hogy elaludjak, öt percbe sem telt,
 de előttem még Edward arca jelent meg lelki szemeim előtt.
 Reménykedtem hátha még egyszer összefutunk, aminek kicsi volt csak a valószínűsége.
Amint álomba merültem ott is ő jelent meg azonnal.
Ugyanabban a helyzetben voltunk mint a boltban, én a karjaiban feküdtem,
 néztem a  gyönyörű szemeit és ő egyre közelebb hajolt hozzám,
 míg végül ajkaink egymásra nem találtak.
 Gyöngéden kényeztették egymást, az illatát még most is érzem és a karjában
 lenni egyenesen olyan, mintha a menyországban lettem volna.
 Amikor ajkaink elváltak, valami furcsa melegséget éreztem végig folyni
 a szám szélétől egészen a fülem felé.
 Odanyúltam, hogy megnézzem mi lehet az, de mikor visszahúztam a kezem
 elkerekedett a félelemtől a szemem... vér volt.
 Vér csurgott végig az arcomon. Nem kaptam levegőt, és mire felpillantottam Edwardot
 nem találtam sehol, csak  feketeség vett körbe mindenhonnan.
 Teljesen tehetetlen voltam.
 Feküdtem a földön és csak sikoltoztam fájdalmamban,
 de nem hallotta senki.
 Sikolyomra ültem fel az ágyamban és zihálva kapkodtam levegőért.
 A kezemet azonnal az arcomhoz kaptam, de hála istennek nem volt ott semmi.
Megpróbáltam lecsillapodni ami még tíz perc elteltével is nehezemre esett.
 Lementem a konyhába és megitam egy pohár tejet amitől egy kissé lenyugodtam,
majd visszamentem a szobámba és  bebújtam az ágyamba,
 mert még csak hajnali két óra volt.
Próbáltam nem erre a borzalmas álomra gondolni, igaz nem könnyen,
de sikerült visszaszenderednem.
Az éjszaka többi része nyugadalmasan telt, délelőtt tízig húztam a lóbőrt.
 Nagyon régóta nem sikerült eddig aludnom, nem tudtam mi üthetett belém.
 Kimásztam az ágyból, beágyaztam, kiszédelegtem a fürdőbe és megmosakodtam.
A sok alvástól hasogatott a fejem.
 Mivel még reggeliznem nem sikerült, ezért fogat még nem mostam csak öblögettem,
 majd elindultam a pizsamámban a  konyhába, hogy keressek valami harapnivalót,
eleve korgó hassal keltem.
 Nem volt nagy cucc amit kitaláltam, egy  doboz tej és műzli kellett csak hozzá.
Leültem, beburkoltam a reggeli - tízóraimat azután visszamentem a fürdőbe  fogatmosni.
Miután végeztem átlibbentem a szobámba, elővettem a tankönyveimet, majd az íróasztalomnál nekiálltam  megcsinálni a leckéimet ami több mint két órámat vette igénybe.
 Hála istennek nem voltam annyira rossz tanuló.
 Mikor befejeztem nekiálltam laptopozni, megnéztem az üzijeimet,
 chat-eltem egyet Jessel, három óra körül pedig  hallgattam  egy kis zenét.
 Négy óra környékén megcsörrent a telefonom, a kijelzőn Leila neve volt.
- Szia, Leila.
- Hello csajos, na felkészültél a kikapcsolódásra?
- Naná, jót fog tenni egy kis kiruccanás.
- Akkor kapd össze magad, öltözz szexisen, soha nem lehet tudni kibe botlunk bele.
- Már megint pasivadászat? - érdeklődtem kuncogva.
- Neeem, de ki tudja. - nem mintha hittem volna neki.
- Jó, akkor készülődök is.
- Hol futunk össze? A pláza előtt jó lesz? - kérdezte.
- Persze, előbb úgyis mozizunk, nem? - reméltem nem talált ki valami mást.
- De, viszont akkor csipkedd magad, pusz.
- Szia. - köszöntem el.
 Ezzel letettem a telót, tiszta fehérneműt kaptam ki a fiókból és elmentem letusolni,
gyantáztam egyet, majd a végén hajatmostam.
Szárazra töröltem magam, felkaptam a fehérneműt, belebújtam egy köntösbe
és megszárítottam a hajam.
 Ez már elvett egy órát. Gyorsan átrohantam a szobámba, kinyitottam a ruhásszekrény ajtaját
és elkezdtem kutatni.
 Egy mélyen kivágott csipkés-lila- szatén toppot,
és egy fekete combközépig érő bársony szoknyát választottam
 amihez még egy neccharinya és a szatén pántos telitalpú szandálom passzolt.
 Gyors sminket kentem magamra de csak óvatosan, nem akartam úgy kinézni
 mint akin egy kiló pakolás van, csak szemceruzát és szájfényt használtam.
 Felkaptam még magamra egy fekete kötött bolerót és a kis kézitáskámat.
 Lassan lesétáltam a lépcsőn, bementem  anyához a konyhába elköszönni.
- Bella, de gyönyörű vagy. Hova készülsz? - nagyon meglepettnek tűnt.
- Csak elmegyünk a kolléganőmmel mozizni, aztán harapunk valamit, valószínű,
 hogy későn érek haza.
- Rendben kincsem, akkor jó szórakozást és nagyon vigyázzatok magatokra. - ölelt meg anya.
- Úgy lesz, szia anyu.
 Felkaptam az autókulcsot és kimentem a kocsihoz.

4.fejezet : Önpusztítás

- Most már mindegy, ideje indulni, öltözzünk át, és irány haza. -
mondta Edward.
 Így is lett.
 Alice összeszedte a ruhákat és így szólt:
- Menjetek az autóhoz, mindjárt megyek én is.
 A többiek így is tettek.
Edward még visszapillantott rám ekkor kapcsoltam.
- Edward, várj! - kértem.
Megállt és egy pillanat alatt felém fordult, meglepedtséget láttam az arcán.
 Ezerrel kezdett verni a szívem.
- Csak... uhh... csak meg szerettem volna köszönni a segítségedet. Hálás vagyok. - mosolyogtam rá kábán.
- Nem tesz semmit, igazán nincs mit, ööö... ne haragudj, de én nem tudom a neved.
- Bella vagyok, Bella Swan. - adtam választ.
- Szóval Bella, örvendtem a szerencsének. Szia. - és ezzel ki sétált nem csak az ajtón,
de az életemből is.
 Nagyon elszomorodtam.
 Alice lerakta a ruhákat a pultra, Leila pedig elkezdett számolni és csomagolni.
- Még valamit esetleg adhatok kisasszony? - kérdezte udvariasan.
- Nem, köszönöm. Mennyi lesz? - kérdezett vissza Alice.
- Összesen 560 dollár és 55 cent lesz.
 Erre Alice előkapott egy bankkártyát és fizetett.
 Megtörtént a tranzakció,
Alice eltette a kártyát és a csomagokat felkapva elköszönt.
- Köszönöm szépen, további jó munkát és Bella... jobbulást.
- villantott csodaszép mosolyt.
- Köszönjük, Alice. Nektek pedig jó szórakozást. - feleltem.
 És már ő is eltűnt. Mintha itt sem lettek volna. Igaz nagyon furcsák voltak, túl tökéletesek.
 Itt volt az ideje, hogy összekapjam magam hiszen még nem volt vége a munkaidőnek.
 Lassan felálltam.
 Csak azt nem értettem, mi a fenétől ájulhattam el, ettem és ittam és...
és akkor belém csapott a felismerés,a homlokomra csaptam.
 EDWARD! Edward váltotta ki ezt belőlem.
 Öt perc sem kellett és kidőltem egy sohasem látott pasitól.
 Normális vagyok? De annyira szívdöglesztő volt, majd belehaltam.
Pedig csak egy egyszerű vásárló volt mint bárki más, ezzel megpróbáltam kirázni a fejemből,
 de nehezen ment, így lefoglaltam magam a számítógéppel.
 Zárásig ezzel bíbelődtem, majd ahogy elterveztem munka után elmentünk a Steffbe. 
 Beszélgettünk mindenféléről suliról, pasikról, ruhákról és családról.
 Ekkor Leila jött egy kérdéssel.
- Te ismered ezt a fiút?
- Milyen fiúról beszélsz?
- Hát arról az Edwardról. - mondta.
- Nem, sajnos nem. Még életemben nem láttam, de miért kérdezed?
- Csak mert úgy viselkedtetek egymással mintha... érted nem? - kérdezte.
- Nem Leila, hogy viselkedtünk? Nem értem.
- Hát szóval... mintha mindíg is ismertétek volna egymást, szikrázott körülöttetek a levegő csajszikám.
- Valamit nagyon benéztél, semmi ilyen nem volt. Én összeestem, ő felkapart és ennyi.
 Bár az igazat megvallva álmaim pasija de ő elment. Egy ilyen srác nem rám fogja pazarolni az idejét,
 tuti minden csaj a sarkában lohol.
- Ez nem igaz. Nagyon szép csaj vagy, ne írd már le magad, az meg tényleg gáz, hogy elment,
szerintem összeillettetek volna. - felelte.
- Na ja, álom pasi egy nulla nővel. - vágtam rá.
- Okéé, inkább beszéljünk másról például, hogy holnap mit csinálsz este hat körül?
- Hát, fogalmam sincs. Miért, kitaláltál valamit?
- Naná! - lelkesedett - Megnézünk egy filmet, aztán irány a Mc Donald's. Na, mit szólsz?
- Rendben, benne vagyok, de lassan indulnom kell, anyámék ki fognak akadni.
- Jól van, menj, én is elteszem magam holnapra. Rohadtul nincs kedvem még szombaton is
lenyomni hat órát, de muszály.
 Majd akkor telózok, oké? - kaptam két cuppanósat az arcomra - Vigyázz hazafelé menet.
- Mindíg vigyázok, na pusz. - köszöntem el.
 Lementem a lépcsőn a parkoló felé, de hirtelen olyan érzésem támadt mintha figyelnének. Megálltam, körbenéztem, de senkit sem láttam, úgy véltem a fáradtságtól van az egész.
Kinyitottam az autót, beültem és irány hazafelé.
 A ház elé érve leparkoltam a garázsbejárónál, lezártam az autót és bementem a házba.
Anyáék még fent voltak, tévéztek  a nappaliban.
 Amint bezártam az ajtót anya meg is szólalt.
- Szia drágám, elég későn értél haza, történt valami?
- Sziasztok. Hát... bevallom ma nem voltam suliba mert reggel elég rosszul éreztem magam,
aztán a munkahelyemen elájultam, végül pedig zárás után a barátnőmmel voltam kávézni
és dumálgatni a Steffbe.
- Jaj istenem, kicsikém. Na és jól vagy már? - pattant fel anya a kanapéról.
- Persze, semmi bajom, csak elfáradtam.

3.fejezet : Álmaim pasija

Sziasztok!
Elhoztam a harmadik fejezetet.
Kellemes szórakozást kívánok.

Már este hét volt és majdnem szétuntam az agyamat de egyszer csak betáncikált egy korom fekete hajú csöpp lány,  egyik oldalán befelé ráncigálva egy egy fürtös, szőke hajú fiút. Mögöttük két magas személy, szintén egy fiú és egy  lány páros. A lány gyönyörűséges volt alig mertem ránézni, tökéletes alakkal, hosszú csodaszép szőke hajjal,  a fiú pedig akkora volt mint valami hegyomlás, óriási termetű, fekete kissé fürtös hajú. Kézenfogták egymást.
 Ezek párocskák voltak és mind szinte már fájóan szép volt. De volt ott még valaki, ő jött be utoljára egyedül.
 Te atya úr isten, még most is beleborzongok. Azt hittem elájulok, amikor felemelte a fejét és felém fordult magával egy istennel álltam szemben. Gyönyörű bronzos kusza haja, csodás izmos teste, imádnivaló ajka volt és valami hihetetlen ellenálhatatlan aranyszínű szemei. A bőre elmondhatatlanul gyönyörűséges, sima és fehér mint a kréta.
 Mindannyian nagyon stílusosan voltak felöltözve és ahogy elhaladtam előttem a fiúnál igencsak megakadt valamina szemem...
 ANYÁM az a FENÉK!! Nyálcsorgatva bámultam őt és a másik négy személyt is, mind az öten tökéletesek voltak.
 Még az illatuk is mámorító volt, nem tudom milyen parfümöt használtak de én bizseregni kezdtem tőle.
 A srác egyszer csak felém pillantott, ahogy észbe kaptam azonnal elkaptam a tekintetem róluk de a fiú megtorpant és egyenesen rám meredt tágra nyílt szemekkel. Az arcán furcsa érzelmek suhantak át, nem tudtam mire vélni ezért egyenesen a szemébe néztem és zavaromban rámosolyogtam. A válasz egy csodás féloldalas mosoly volt ami azonnal a kedvencem lett és totál megőrjített.
- Edward, gyere már! Még egy csomó ruhát fel kell próbálnod. - sipítozott a kis fekete hajú lány.
- Edward. Szóval így hívnak, nem mindennapi név. - motyogtam.
 Erre ő felém kapta a fejét mintha csak hozzá szóltam volna, vagy hallotta volna mit mondok.
 Nem szólt semmit csak megindult a többiek után. Ahogy elnéztem a két lányt úgy élvezték a vásárlást mint a
 gyerekek a játékboltot, a fiúk meg csak álltak mereven és nézték a lányok pakolászásait. Mikor kiválasztották a megfelelő ruhákat, beterelték mind a három fiút a fülkékbe. Nem sok idő telt el mikor elsőként a szőke srác lépett ki megforogva a kis fekete előtt. A lány ujjongott, ugrált és tapsolt örömében.
- Jasper, ez fantasztikus, mintha rád tervezték volna.
- Alice, szívem, nem lesz ez már sok? - kérdezte a szőke fiú.
- Jaj, ne legyél már ünneprontó. - nyávogott Alice.
 Jasper csak a földre szegezte tekintetét, erre kijött a nagydarab srác is a fülkéből.
- Istenem Emmett mackó, hogy te mennyire dögös vagy! - mondta a szöszi lány és belemarkolt a fiúja fenekébe.
 Ezt nekem pont nem kellett volna látnom, azonnal elkaptam a tekintetemet.
- Köszi Rose cica, de te dögösebb vagy. - felelt mosolyogva Emmett Rose-ra.
 Most már ezt is tudtam. De kik lehetnek ezek a fiatalok, lehet csak átutazók. Kár, végre új arcokat is láthattam.
 Alice hirtelen megmerevedett, mintha lefagyott volna, erre párja odaugrott és megszorította két kis vállát.
 Nem hallottam semmit csak Jasper szájmozgásából tudtam következtetni, hogy mondott neki valamit.
 Mindenki arcán aggódás látszott amikor Alice hirtelen felnevetett, mint aki eszét vesztette.
- Alice, mit láttál? - kérdezték egyszerre a többiek.
- Majd mindjárt meglátjátok ti is. - felelt dallamos hangon.
 Ekkor Edward lépett ki a fülkéből amire én egyből odakaptam a fejemet, de nem lett volna szabad. A szívem elkezdett kalapálni, a szám kiszáradt és tátva maradt. Már ezerszer láttam ezeket a ruhadarabokat de soha nem vonzottak,  viszont Edwardon! Hűha! Alig kaptam levegőt, arra lettem figyelmes, hogy becsengett a fülem, léptem egyet oldalra.
 Nem tudtam mi történt de kezdett elhomályosulni minden, annyit láttam még, hogy mind az öten felém fordulnak, Alice mondott valamit Edwardnak ő pedig elkezdett felém rohanni és kész... beköszöntött a sötétség.
 Azt vártam mikor puffanok a földön de semmi sem történt, helyette valami puhára estem. Jól beégtem!!
- Alice, a pulton van víz, Jasper a raktárban van még valaki, hívd ide gyorsan. - szólalt meg a világ legédesebb hangja.
 Égett a fejem rendesen, a földön feküdtem a karjaiban, de nem így terveztem volna az efféle pillanatot.
 Lassan kinyitottam a szemem, pislogtam egy párat, hogy kitisztuljon a látásom és egyenesen Edward aranyló szemeivel találtam magam szemben. A kezében a vízzel hozzám beszélt.
- Igyál egy kortyot, mindjárt jobban leszel.
- Mi... történt... velem? - kérdeztem nyögvenyelősen.
- Elájultál. Várj... segítek felülni.
 Letette a vizet a pultra, felkapott az ölébe és pár lépéssel arrébb leültetett a székre, odahozta a vizet is.
 Elkezdtem inni, nagyon kiszáradtam, addig mellém guggolt Leila, míg Edward visszament a többiekhez.
- Jól vagy csajszi? Mi a fene történt? - kérdezte barátnőm.
- Nem tudom. Én... én csak bámészkodtam és egyszer csak... ááá, hagyjuk. - mondtam de közben Edwardékat figyeltem.
 Most Emmett magyarázott, de ebből valamicskét hallottam.
- Edy fiú, így kiütni egy csajt, ejnye!
 Edward ránézett és mintha morgás tört volna föl a torka mélyéről, de biztos csak képzelődtem.
- Fogd be, Emmett. - morrant rá Edward.
- Ne haragudj Edward, de ezt nem hagyhattam ki, bár a reakciójára nem számítottam, azt túl későn láttam. - magyarázkodott Alice.

2.fejezet : Irány a meló

 Felmentem a szobámba, elővettem a telefont és tárcsáztam Mike számát. Kicsörgött, felvette.
- Hello, Bella, na mi újság, lenyugodtál? - kérdezte.
- Szia, köszi már le, csak tudni akartam, hogy nagyon kérdezősködtek-e felőlem a tanárok?
- Hát, egy-kettőnek feltűnt de kimagyaráztam, hogy nagyon rosszul voltál és ennyivel le is tudtam. - felelte.
- Nagyon szépen köszönöm, jövök egyel. - hálálkodtam.
- Mondjuk egy mozi?
 Hát mint látjátok a kisujjam nyújtottam, neki az egész karom kellett.
- Majd megbeszéljük, mégegyszer köszi. Szia. - és a választ meg sem várva kinyomtam.
 Levágtam magam az ágyra, az a villa jutott eszembe, de lekorholtam magam és elhesegettem magamtól a gondolatot.
 Inkább összekaptam magam mert péntek volt, dolgoznom kellett menni. Leila- val este bemegyünk majd a kedvenc bárunkba a Steffbe. Erre felpattantam, előkotortam az egyik kedvenc felsőmet, mellé egy szolídabb térdig érő szoknyát és egy nem túl magassarkú szandált. Felkaptam magamra a göncöket, gyorsan helyre vágtam a rakoncátlan fürtjeimet és egy kis sminket is kentem magamra. Készen is lett a tűrhetőbben kinéző Bella Swan. Ezután nézegettem még egy kicsit az aznapi újságot de semmi érdekes nem volt benne. Csak ültem és bambultam ki a fejemből, aztán ránéztem az órára,  háromnegyed hármat mutatott. Nem volt kedvem otthon ücsörögni így elindultam előbb a munkahelyemre, abból baj csak nem lesz. Felkaptam a dzsekimet, a ridikülömet és már száguldottam is Port Angeles felé. Hamar odaértem.
 Beálltam a dolgozóknak kialakított parkolóba, felmutattam a kártyámat persze feleslegesen hiszen Tomas ismert már egy éve, tudta ki vagyok.
- Szia, Bella. Hogy-hogy  ilyen korán jöttél? Előbbre hívtak be vagy baj van? - Kérdezte Tom.
- Szia, Tomas. Nem, semmi baj, csak unatkoztam otthon. Úgy döntöttem előbb bejövök.
- Ok csajszi, jó munkát.  - és ezzel beparkoltam.
 Lezártam az autót, bementem a plázába, fel az első emeletre a Samanta Pearl nevű ruhaüzletbe, nőknek és férfiaknak is.
 Bementem, Leila pont a férfi ingeket rendezgette, mögélopóztam és...
- Csá, csajszi. Meglepetés! - kiáltottam.
 Erre ő akkorát ugrott, hogy öröm volt nézni, engem meg elkapott a röhögőgörcs.
- Bella! Hogy a fenébe kerültél ide? Nem is hallottam, hogy bejöttél, a frászt hoztad rám. - kapkodott Leila levegőért, majd lenyugodva folytatta - Még nincs négy óra, baj van?
- Miért kérdezi mindenki, hogy baj van-e? Nem, nincs. Csak unatkoztam otthon így hamarabb jöttem hátha van valami tennivaló. - feleltem.
- Tennivaló itt mindíg akad, például a próbafülkénél van vagy húsz ruha amit vissza kéne akasztgatni a helyére, és a pénztárnál a dobozok tele vannak új övekkel és ékszerekkel, ki kéne azokat is pakolászni és állványra akasztani.
- De jó! - örvendeztem - Már csinálom is. Akkor kezdem a rucikkal, aztán az övekkel. - és már indultam is.
 Elkezdtem visszapakolászni a ruhákat, mikor ezekkel készen lettem a kassza felé vettem az irányt. A dobozokat a pultra pakoltam és egyenként kipakolásztam. Az árak már rajta voltak, így csak fel kellett akasztgatni őket, majd legvégül jöttek az ékszerek. Ez egy kicsit tovább tartott, de nem bántam, addig is ment az idő. Fél hatra kész is lettem  mindennel. Leila hátra ment a raktárba összeírni a rendelést és akészletet, addig én feleltem a kinti placcért, és nekem kellett állnom a sarat a vevőkkel szemben is. Néha bejött egy-két nézelődő de ennyi.

1.fejezet : Rossz napok

Úton az iskola felé volt egy olyan érzésem, hogy ez a hét valamiért más lesz mint eddig, ez egy kissé aggasztott.
 Arra lettem figyelmes, hogy a látószemszögemben megjelent az úton egy fehér pont, közelebb érve láttam csak meg, hogy egy nyúl volt. Hatalmas padlóféket nyomtam, majd kiugrott a szívem.
A nyúl csak nyugodtan elugrált előlem.
 Még szerencse, hogy nem jött mögöttem senki, durva csattanás lett volna, egy kissé ki is fakadtam :
- A rohadt életbe, ennek a rohadt dögnek is pont most kellett erre pattognia, állati jól kezdődik a napom.
 Lassan indultam el nehogy még egy meglepi érjen, mert máskülönben elkéstem volna a suliból.
 A nap további részében semmi említésre méltó nem történt, délután irány haza, tanulás, vacsifőzés mert apu és anyu még nem ért haza. Amint elkészültem megvacsoráztam, fürödtem egyet és bebújtam az ágyba, de az álom nehezen jött, csak forgolódtam egy ideig, azután elnyomott. Másnap reggel kipattant a szemem és kezdődött az egész tortúra előröl annyi kivétellel, hogy csütörtökön és pénteken délután 4-től, este 9-ig dolgoztam Port Angeles egyik legjobb ruhaüzletében a plázában, bár az én stílusom nem pont ez, de a munka az munka, és már egy jó éve nyomom itt az ipart. Kissé meg is kedveltem ezt a helyet és a kolléganőm lett a legjobb barátnőm, Leila-nak hívják.
 Eljött a péntek, felkeltem, az első utam a fürdőszoba volt letusoltam, alaposan fogatmostam, egy kényelmes ruhába bújtam, felkaptam a táskámat és már indultam is a suliba. Reggelizni el is felejtettem, na nem mintha éhes lettem volna. Beérve az első utam a biológia terembe vezetett, ez volt az első órám. Bent már Mike és Tyler ültek az egyik padban és szokásukhoz híven szívták egymás vérét. Mike amint meglátott egyből kurjantott.
- Héj, Bella, mizu? Na, felkészültél a békaboncolásra? - kérdezte.
- Hello. Miről beszélsz Mike, milyen boncolás?
- Hát te hol jártál tegnap? Mr. Storks ezzel zárta az órát. - felelte.
 Én azt hittem mindjárt a helyszínen rosszul leszek, vagy kitacsolok.
- Úr isten! Az nem lehet! Én... én ezt nem bírom ki, elájulok. El kell tűnnöm innen. Ma ezt kihagyom, sziasztok, elhúztam. - én szélsebesen megindultam ki a teremből.
- De, Bella, hova mész? Ne már, ez nem ér! - kiabált utánam Tyler.
 Gyorsan kirohantam a parkolóba még jó, hogy kevesen voltak így senkinek nem tűnt fel, hogy leléptem.
 Bepattantam az autóba, beindítottam és gyorsan eldöntöttem, hogy teszek egy sétát valahol az erdőben persze csak a kijelölt részén, az mindíg megnyugtatott. Mai napig imádom a fák susogó hangját, a friss levegőt és a madarak csicsergését. Úgy döntöttem a Forksi táblától úgy hét-nyolc km-re megyek el. A negyedik kilóméternél vettem észre  jobbkéz felé egy az erdőbe vezető utat. Lelassítottam. Mikor az úthoz értem arra fordulva egy óriási villát pillantottam meg a fák között, mintha az erdőből nőtt volna ki. A villa előtt két iszonyatosan dögös autó állt, azt hitem káprázik a szemem. Mozgást nem láttam, de az a látvány...! Azon járt az agyam, hogy - kik lehetnek - és - ismerem-e őket - de még nem nagyon találkoztam olyanokkal akik ilyen verdákkal furikáznának. Úgy döntöttem aput majd kifaggatom, elvégre a rendőrfőnöknek mindenről tudnia kell ami a városban történik.
 Tovább nem nagyon törtem az agyam, kerestem egy ösvényt ami számomra megfelelőnek tűnt és jöhetett a nyugodt séta.
 Még jó, hogy mindíg tartottam magamnál ásványvizet így szomjaznom sem kellett. Amint megtaláltam a megfelelő helyet leparkoltam az autóval, kikászálódtam belőle, lezártam és elindultam felfelé az ösvényen.
 Az úton végig bámészkodtam, élveztem, hogy a hajamat lengeti a szél és a madarak éneke szívet melengető volt számomra.
 Már vagy fél órája mentem mikor megálltam egy pillanatra, hogy igyak egy korty vizet amikor hirtelen egy faág  reccsenésére lettem figyelmes. Kissé összerezzentem, automatikusan a hang irányába kaptam a fejem, nézegettem, hunyorogtam de semmit sem láttam. Egy őz lehetett vagy valami hasonló, az ilyen erdők tele vannak állatokkal de azért jobb ha óvatos vagyok és inkább visszafordultam. Amint hátat fordítottam, egy hatalmas szél söpört végig bal oldalról és az arcomba fújta az összes hajamat, a testemen pedig értetlen borzongás futott végig.
 Hátrafordultam de semmi. Ezt eléggé furcsálltam az erdőben de a képzelődéseimnek nem engedtem. Elindultam vissza az autómhoz. Az út sokkal gyorsabbnak tűnt lefelé mint felfelé, elég hamar elértem a kocsihoz.
 Beszálltam az autómba, és elindultam haza de még visszafelé benéztem a villához. Akkorra már csak egy autó állt a nagy ház előtt, az ezüst színű eltűnt. Egész úton azon törtem a fejem mi legyen az ebéd és ennem is kellett volna már valamit. A tejszínes penne és a fűszeres steak mellett döntöttem. Amint hazaértem neki is ugrottam és ha délre nem is de nem sokkal később készen is lettem. Leültem megkajálni, azután elmosogattam.

Sziasztok!

Köszöntök mindenkit aki feltévedt erre a blogra.
Ez az oldal Twilight fanficekkel foglalkozik leginkább.
Itt az én saját kis írásaimat olvashatjátok, ami folyamatosan frissül.
Ha tetszett a történet, de ha nem akkor is, szívesen várom a hozzászólásaitokat.
Kérlek egy-két szót írjatok.
Jó olvasást kívánok mindenkinek.

Az első történetem címe Pláza szerelem.