28.fejezet : Magány

Sziasztok!
Hát elhoztam!!!!
Sok-sok komit szeretnék kérni!!!!!!!!!

Amíg tömtem a búrámat Edward nem bírt magával és a
 gyerekkoromról kezdett faggatni.
 Kérdezgetett az első szerelemről is, de nagyon meglepődött
 mikor azt mondtam, hogy nekem bár volt már kapcsolatom
 és szűz sem voltam már egy ideje, mégis ő az első akibe
 beleszerettem igazán és első látásra.
 Mint kiderült ő is volt már nővel, azaz vámpírnővel.
 Mesélt a Denali testvérekről.
 Tanya, Kate és Irina vérszerinti testvérek, ezenfelül
 csatlakozott hozzájuk egy pár Eleazar és Carmen.
 Egy évszázad alatt ötször hagyta magát elcsábítani Tanyanak.
 Az elmondottak alapján bele sem mertem gondolni, hogy
 nézhet ki valójában.
 Bár ez féltékennyé tett, tudtam semmi jogom nem volt ehhez,
 mégis úgy éreztem megüt a guta mert az én angyalom mással
 is volt rajtam kívül.
 Kicsit sem önzőség tőlem mi? Nakem lehetett, neki nem.
 Nem tehettem róla, az érzéseimet nem tudtam befolyásolni,
 az eszembe sem jutott, hogy Edward mit érezhetett amikor
 én az enyémet meséltem neki.
 Nem akartam beszélni erről, de mind a kettőnket hajtott
 a kíváncsiság.
 Végülis sem baj, sem veszekedés nem lett belőle,
 ez volt a lényeg.
 Amikor végeztem az összes étel elpusztításával, szerelmem
 kifizette a számlát és persze a borravalót sem felejtette el.
 Teli hassal úgy éreztem nehezebben megy a  mozgás is.
 Lassan, karöltve sétáltunk vissza az autóhoz.
 Beültünk a kocsiba, a parkolóból kifele menet felmutatta
 a parkolókártyát, aztán hajtottunk is vissza a hatalmas házba.
 Hazaérve levágtam magam a nappali kanapéjára.
- Olyan jól laktam, hogy még most is alig bírok megmozdulni.
 - panaszkodtam.
- Lehet egy kis testmozgásra lenne szükséged. - jött felém
 csábító nézéssel, amitől azonnal beremegett a gyomrom -
 Lenne egy két tippem hogyan csinálhatnánk. - amint odaért
 érzéki csókot nyomott a fülem tövébe, amitől a levegő is
 bennem rekedt, az illatáról már nem is beszélve.
 Egy vámpírnak ha akarnál sem tudnál ellenállni, de ezegyszer
 sikerült, bár magam sem tudom hogyan.
- Tudod, hogy sosem utasítanék vissza egy ilyen ajánlatot,
 de most kivételt teszek ugyanis félő, hogy kijön belőlem a
 reggeli, azt pedig nagyon nem szeretnéd látni, én pedig
 főleg nem érezni. - mindezt pihegve voltam képes csak kinyögni.
- Tudod mit? Pihenj egy kicsit, aztán mutatok valamit ami
 remélhetőleg tetszeni fog. - elvett az asztalról egy távirányítót
 és a kezembe nyomta - Nézz tévét ha szeretnél, én addig akkor
 elmegyek vadászni, úgyis rámfér.
 És tényleg! Már kezdett feketedni a szeme.
- Megleszel egy kicsit nélkülem? - kérdezte.
- Hát... nem is tudom... - feleltem gondolkodást színlelve -
 Azt hiszem négy mobilról csak feltudlak hívni ha lenne valami,
 de itt... ugyan mi történhetne? Halálra tévézem magam? -
 kérdeztem gúnyos mosollyal.
- Oké, értem a célzást. Nagylány vagy már. - mosolyodott el
 ő is - Ne haragudj, csak rossz, hogy az életmódom miatt
 egyedül kell hagyjalak.
- Akkor vigyél magaddal. - vágtam rá azonnal.
 Ha létezett, hogy egy vámpír ennél is fehérebb legyen
 akkor bizony Edward egyenlő lett a liszt színével.
- Hogy mi? Vigyelek magammal? Hogy juthatott ilyen borzalmas
 dolog az eszedbe? Hogy ott légy amikor vadászom? El tudod te
 képzelni mégis mi történhet akkor? - fordult ki önmagából.
- Nyugi, csillapodj le, csak vicceltem. - pedig nagyon is
 kíváncsi voltam a vadászatra, de amint láttam Edward reakcióját...
 nem erőltettem a dolgot.
- Kérlek ne viccelődj olyannal ami az életedbe is kerülhet! Bele
 sem merek gondolni. - mondta.
- Menj, inkább igyál mielőtt baj lesz.
- Igazad van, jobb ha kiszellőztetem a fejem. - értett egyet velem.
- Menj! - küldtem.
 Egy szemvillanásnyi idő alatt el is tűnt, csókot nem is vártam,
 annyira paprikás hangulatban volt.
 Inkább bekapcsoltam a tévét és össze-vissza nyomkodtam a
 csatornákat.
 Egy régi filmnél állapodtam meg, de nem is érdekelt, csak
 bámultam ki a fejemből.
 Eldöntöttem, hogy amíg így egyedül vagyok felhívom anyuékat
 azután Leila barátnőmet.
 A lelkemre kötötte, hogy hívjam fel és meséljek el neki mindent,
 na nem mintha Renéet más érdekelné.
 Bő fél óra múlva végeztem a két telefonnal, alig bírtam őket
 lerázni, förtelmes dumagépek.
 Begyújtottam a kandallóba, mert annyira hangulatos volt,
 másrészt viszont fáztam kicsit.
 Annyira unatkoztam, Edward nélkül olyan egyedülés üresnek
 éreztem magam, azt sem tudtam mihez kezdjek.
 Nekiültem olvasgatni, körbejártam az egész hatalmas házat,
 nézegettem a teraszról az elémtáruló szépséges tájat.
 Olyan hihetetlennek tűnt minden..., hogy Párizsban lehetek
 ráadásul Edwarddal... az én csodás vámpírommal, Edwarddal
 csak kettesben.
 Pont amikor kint nézelődtem, megérintették a vállamat amire
 én akkorát ugrottam sikoltva, hogy az illetőt is a szívroham
 kerülgette.
 Azonnal hátrált is egészen az ajtóig.
- Ne haragudj, Bella, nem akartam rádijeszteni. Sajnálom!
 - tette fel a kezeit.
 Annyira vártam már.
- Ah... istenem... - kaptam a szívemhez - Edward! Semmi baj,
 mindjárt megnyugszom... csak pont elkalandoztak a gondolataim
 és nem vettelek észre. - és már ugrottam is a karjai közé.
- Legközelebb majd valami zajt csapok. - simította hátra a
 hajam, hogy megcsókolhasson - Bocsáss meg nekem, hogy csak
 úgy elrohantam, de... - erre az ujjamat a szájára tettem.
- Nem. - ráztam a fejem - Ez csakis az én hibámból történt,
 ha nem lennék ilyen hülye és időben befogom a szám akkor...
- De nem tudhattad, és még egyszer meg ne halljam, hogy
 hülyézed magad. Nem mondhatsz ilyet csak azért mert egy
 vámpír bekattan valamiért. Nincs olyan dolog a világon
 amivel teljesen magadra tudnál haragítani. Érted? - kérdezte
 felemelve a fejem az államnál.
- Igen. - válaszoltam.

27.fejezet : A galéria története

Üdvözletem kedves olvasók!
Íme hoztam nektek Karira egy kis olvasnivalót, Kellemes Ünnepeket
és jó szórakozást a továbbiakban is. Hamarosan újra jövök.
Pusszancs mindenkinek!



- Ezért olyan fontos nekem ez a hely és ezért szerettem
 volna neked megmutatni. - mondta gyengéden.
- Soha nem is gondoltam volna, hogy Carlisle festette,
 el vagyok teljesen ragadtatva. Annyira irigyellek benneteket,
 hogy mindannyiótoknak van valami tehetsége vagy képessége.
- Carlisle-nak volt a legtöbb ideje, így nem csoda ha egyszerre
 több mindennel foglalkozott, közel kétszáznyolcvan évet várt
 míg én a családjába kerültem, valamivel el kellett ütnie az időt.
 - erre én csak bólintottam.
 Egy vámpír aki háromszázhatvan évnél is idősebb. Hihetetlen!
- Na és... mai napig készít képeket?
- Igen, bár jóval kevesebb időt szán már erre, inkább az
 orvoslást választja, több értelmét látja az életek mentésének.
- Pedig igazság szerint egy vámpírtól nem ezt várná az ember.
 - suttogtam.
- Nem bizony, épp ezért is tisztelem őt legjobban ezen a
 világon.
- Máshol is találhatóak még Carlisle-nak galériái?
- Igen, van egy Londonban és New York-ban is, természetesen
 mind a három más néven és soha meg nem mutatva magát. Minden
 galériában más-más fajta képek vannak, hogy még véletlenül se
 lehessen összehasonlítani vagy összetéveszteni őket.
 Képzeld csak el, mi lenne ha valaki megtudná, hogy mind a három
 galéria Carlisle-é és még ennyi év után is ilyen fiatal.
 - belegondolva le is döbbentem - Ezért van az is, hogy mindíg
 más megbízottan keresztül kerültek a helyükre a festmények,
 teljes titokban.
- És a megbízottak soha nem árulták el Carlisle-t?
- Igazság szerint még csak esélyt sem kaptak rá, mindíg mindent
 bankok fiókjain és légipostán keresztül történt. Mivel soha
 nem is látták, ők sem tudják, hogy mennyi idős lehet. Az utolsó
 képét tizenöt évvel ezelőtt tették ki, így azt is gondolhatnák
 az egyik helyen, hogy elhunyt vagy nagyon megöregedett már.
 Egy év alatt volt, hogy akár öt festményt is készített, de csak
 hármat adott ki. Az emberek ezen is meglepődnének, hiszen ha
 igazi művész képet készítessz, egy kép nem két hónap, hanem
 több évbe is tellhet, vegyük csak alapul például Da Vincit.
- Így már értem. Szerinted ha egyszer megkérem, hogy fessen le
 minket, megtenné?
- Minden bizonnyal, amint lenne ideje. - simított végig a
 kézfejemen - Menjünk, elviszlek valahova reggelizni.
-Remek ötlet, egy McDonald's tökéletes is lesz. - feleltem.
- Szó sem lehet róla, Párizsban nem ehetsz gyorséttermi kaját,
 elviszlek egy elegánsabb helyre.
- De én nem szeretnék most ilyen puccos helyen reggelizni.
 Kérlek ne kelljen. - könyörögtem.
- Rendben, ahogy akarod, akkor majd te kiválasztod hol
 szeretnél enni. A Szajna partján rengeteg lehetőség akad.
 Sétálunk egy kicsit.
- Ez már jobban hangzik, egy kis levegő is jót fog tenni,
 ennél is jobban meghozza az étvágyamat.
 Úgy is lett. Visszaautóztunk a partig, egy parkolónál letettük
 a kocsit, Edward kifizette a díjat és nekiiramodtunk az útnak.
 Tíz perc séta után majd megvesztem az illatok kavalkádjától,
 úgyhogy a következő kajáldánál ami az utunkba esett
 berántottam Edwardot.
 Szinte minden ilyen étkezdénél kültéri étkező is volt,
 de a hidegre és a télre való tekintettel a belső helyiséget
 választottam.
 Ablak melletti helyre ültünk, hogy csodálhassam a gyönyörű
 kilátást.
 Edward segített nekem lefordítani a választékot és megrendelni
 a reggelit.
 Itt a módi croisson volt és forrócsoki, de én mégsem erre
 vágytam, inkább két fűszervajas baguettet választottam és egy
 bögre narancs-fahéjas teát.
 Az adag amit kihoztak nagyobb volt mint amire számítottam.
- A fenébe is, nem számítottam ekkora baguettekre. Ilyenkor
 nagyon bánom, hogy te nem eszel ilyeneket. - dörmögtem az
 orrom alatt bazsalyogva.
- Csak annyit egyél amennyi jól esik. - felelte.
- Attól félek, hogy mind belém fog férni, ez a
 levegőváltozástól lehet. - fintorogtam.
 Edward felkacagott angyali hangján.
- Az sosem baj, egyél csak bőségesen, így legalább Renée-ék
 sem mondhatják, hogy éheztetlek.
- Nem mintha akármi rosszat is mondhatnának, szerintem nálad
 tökéletesebbet nem is álmodhattak volna mellém. Teljesen
 elcsavartad a fejüket. - jutott eszembe az első találkozása
 a szüleimmel.
- Ennek örülök, nekik legalább nem vagyok a furcsa Cullen gyerek
 mint másoknak.
- Mióta érdekel mit gondolnak rólad mások? Különben sem furcsa
 vagy, hanem egyedi és különleges, na meg csábítóan imádnivaló.
 - fejtettem ki gondolataimat.
- Köszönöm! - nyomott egy szédítő mosolyt - Abszolút nem érdekel
 ki mit gondol rólam csak az, hogy neked mi járhat a fejedben,
 de persze másokét akaratlanul is hallom, míg a tiéd... örökre
 titok marad számomra.
- Amit lényegesnek tartok úgyis megosztom veled.
- De nekem az olyan kevésnek tűnik, mindent tudni szeretnék.
 - még sosem hallottam nyafogni, ez kivételével.
- Te kis kíváncsi! Bár rád a mondás nem igaz, hogy aki kíváncsi
 az hamar megöregszik. Jobb ez így, hidd el, neked is és főként
 nekem. - csúsztattam a kezem az övébe az asztalon.
 Erre kaptam egy savanyú mosolyt.
 Ha vele voltam mindíg megszűnt körülöttem minden, vele
 olyan volt mintha... nem is ebben a dimenzióban lettünk volna.
- Egyél, mert elfogysz itt nekem a végén. - én pedig úgy
 nekiestem az ételnek mint aki még sosem evett azelőtt.

Ünnep

Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket

kívánok minden kedves olvasómnak

és oldallátogatónak !

Puszika mindenkinek !!!!   :)

26.fejezet : A város szíve felé

Sziasztok!
Újra itt!!
Tudom, hogy ilyen sokáig még nem voltam távol,
de sajnos megvolt rá az okom.
Kórházban feküdtem több napig ezért köszönöm a türelmeteket.
Meghoztam az új részt, remélem meg lesztek vele elégedve.
Hamarosan még jelentkezem addig is legyetek jók, írjatok, olvassatok. Puszka!


Bementem a fürdőszobába, megmosakodtam, fogatmostam, kifésültem
 és felkontyoztam a hajam úgy, hogy pár tincset hagytam
 meglógni, ettől egy kissé idősebbnek tűntem.
 Lehelletnyi sminket kentem magamra majd kimentem a ruhás-
 szekrényhez, valami frappánsabb darabot nézni magamra.
 Edward mindíg olyan férfias volt, sármos, elegáns,
 szerettem volna hozzá passzolni ha már tényleg egy párt alkottunk.
 Igaz én mellette soha nem leszek még csak csinos sem
 ugyanis képtelenség lenne versenyezni a tökéletességével,
 de rút béka mégúgy sem akartam lenni.
 Igazából csak egy valami segíthetne ezen csak, de azt várhatom.
 Hála Alice-nek, megintcsak mindenre gondolt.
 Amikor elmentünk vásárolni többféle ruhát válogattunk össze
 hogyha puccos helyekre is mennénk, oda is legyen olyan
 göncöm amit fel tudjak venni.
 Volt ezek között estélyi, kisestélyi, koktélruha és pont
 amire ebben a pillanatban szükségem volt, egy gyönyörű
 babalila nadrágkosztüm is.
 Azonnal kikaptam a fogasról, emellé egy fekete szatén
 inget fogtam meg amit rengeteg pici rózsaszín virágnyomat
 díszített.
 A lábamra bokacsizmát választottam mert hát azért csak
 tél volt vagy mi a szösz.
 Mikor mindennel megvoltam, lesétáltam Edwardhoz akinek
 egy pillanatra a szava is elállt.
- Hűha! - ámult - Gyönyörű vagy!
- Köszönöm. - pirultam el.
- Nincs mit köszönni, ez az igazság. Még a végén
 elcsábít tőlem valaki.
 Elkacagtam magam.
- Nincs az-az isten! - feleltem - Nálad tökéletesebb
 nem létezik, inkább én félhetnék ettől, mindenhol úgy
 néznek rád a nők, hogy szinte felfalnak a szemükkel,
 gondolom a gondolataikat nem is kéne firtatnom. - kuncogtam.
- Hát igen, előfordul néha egy-két csodabogár. - nevetett
 ő is - Indulhatunk?
- Igen.
 Felkaptuk magunkra a kabátjainkat és megindultunk a garázsba.
 Beültünk, bekapcsoltuk az öveket és már indultunk is a
 galéria felé.
 Jó fél óra volt az út, de sok volt a látnivaló.
 Ennyi ruhaüzletet és ékszerboltot életemben nem láttam,
 egymás hegyén-hátán voltak.
 Ahogy Edwardtól megtudtam a Champs-Élysées sugárúton
 haladtunk végig és az Arc de Triomphe diadalív mellett is
 elhajtottunk ami nagyon szép volt.
 Rendesen elbambultam, szinte észre sem vettem az idő múlását.
 Egy arany-fekete kődíszítéses épület előtt álltunk meg
 aminek a tábláján a C.C. Galery felirat állt.
 Kívülről nem volt benne semmi különös, csak a szokásos
 szemcsalogatás a színek felvitelénél.
 A kövek feketék voltak és csillogóak, a festés pedig arany,
 ha rásütött a nap kristályos fényben pompázott.
 Kissé kihívónak mondtam volna, de hát Párizsban szinte
 minden ilyen volt és erről szólt, viszont a hely neve
 egyszerű volt, semmi giccs.
 Edward megfogta a kezem és bevezetett a helyiségbe.
 A belső helyiséget biztonságiőr vigyázta.
 A belső rész szinte puccos volt, nem volt benne más
 mint ruhaőrző és maguk a képek.
 Szép lassan sétálgattunk körbe, minden egyes festményt
 jól megnéztem.
 Olyan ismerősnek tűntek, mintha valahol már láttam
 volna ehhez hasonló festményeket. Igen!
 Biztos voltam benne és a legvégén amikor az utolsó
 képhez léptünk még a lélegzetem is elállt, amit azon
 pillantottam meg.
 Nem mások pózoltak azon a képen mint Edward, Esme és Rose.
 A képen látható dátum 1934 volt, tehát Emmett megtalálása
 előtt egy évvel készült.
 Még maga Rosalie is újszülöttnek számított.
 Távolabbról készült a kép talán azért, hogy az arcukat
 senki ne ismerhesse fel, bár ők voltak azok... mégis
 teljesen másképpen néztek ki.
- Ezek... ti... de, hogy... - Edward rám mosolygott és
 odahajolt a fülemhez.
- Akkoriban még csak ennyien voltunk.
 A festmény nagyon szép volt, egy gyönyörű tó előtt álltak
 amit körbevettek a nádak, messzebb pedig az erdő fái és
 épp alkonyodott aminek a színei és fénye visszaverődött
 a víz tükréről.
 De valakit hiányoltam, egy valaki nem volt a képen.
- Hol van a képről... - de ekkor leesett a tantusz -
 Óóó... te jóságos isten... - nyögtem - C.C. Galery...
 csak egy valakit ismerek... hát persze! Már tudom
 hol láttam hasonló képeket! - néztem Edward szemeibe.

25.fejezet : Nyugalom

Sziasztok!
Bocsi, hogy mindíg össze-vissza töltögetek fel, de csak akkor tudok ilyenekkel foglalkozni
ha a kisfiam alszik vagy épp nincs kedve felrobbantani a lakást.
Sajnos most még az állapotosságom is közre játszik és, hogy vesebeteg is lettem.
Remélem elnézitek nekem.
Továbbra is jó szórakozást nektek és írjatok.  :)



 Amikor végeztem az utolsó pulóverrel is már mehettünk
 is vissza a konyhába.
 A tésztának mennyei illata volt, az íze még fenségesebb.
 Éppen annyit csináltunk belőle, hogy még másnap
 ebédre is maradt bő egy adag.
 Amint jól belaktam megmozdulni sem volt kedvem.
 Amíg nyugtattam a pocakomat, Edwarddal arról beszélgettünk,
 hogy mik lehetnének a programjaink.
 Szóbajött színház, divatbemutató, rengeteg séta és, hogy
 lerajzoltatjuk magunkat na meg sok minden más, de leginkább
 a család ajándék vásárlása volt lényeges, főleg Alice-é,
 bár felesleges lett volna bármit is titkolni mivel
 úgyis látta előre mit fognak kapni.
 Ez igazán idegesítő volt.
 Felmentünk az emeletre Edward szobájába, elmentem
 lefürödni addig kedvesem megvetette az ágyat,
 bekapcsolta a tévét és felkapcsolt egy kis halogén lámpát.
 A hajamat is megszárítva visszamentem a szobába és
 bebújtam a jó meleg ágyba.
 A ház még nem melegedett fel teljesen ezért fáztam.
 Jól bevackoltam magam nyakig, eközben Edward is
 elment letusolni.
 Annyira fáradtnak éreztem magam, hogy majd leragadtak a
 szemeim, de próbáltam magam tartani elvégre csak ez volt
 az első olyan napunk amit csak kettesben tölthettünk
 és nem akartam elpocsékolni egy pillanatot sem.
 Sajnos nem jött össze... nem bírtam nyitva tartani a
 szemeim, az utazás kimerített, a vacsora pedig elnyomott.
 Mire magamhoz tértem egy pillanatra Edward már mellettem
 feküdt, épp csókot nyomott a vállamra mosolyogva,
 a tévé pedig már ki volt kapcsolva.
- Edward... - lehelltem álmosan.
- Ccsüü... - hallgattatott el - aludj csak szépségem,
 szép álmokat.
- De... - ellenkeztem volna.
- Ne törődj semmivel csak pihenj, holnap is lesz nap
 és én itt leszek akkor is veled.
 Ettől kissé megkönnyebbültem, de mégis lelkiismeret
 furdalásom volt, hogy csak úgy magára hagytam
 mégsem tudtam ellene tenni bármennyire is akartam,
 egyszerűen visszazuhantam a tudatlanságba egészen
 másnap reggelig, még inni sem keltem fel pedig
 reggelre olyan száraz volt a szám mint a sivatag.
 Mikor kinyitottam a szemem, Edward pont akkor lépett
 lépett be az ajtón egy tálcával a kezében amin
 frissen facsart narancslé, croasson és juharszirupos
 palacsinta volt.
 Azonnal magamhoz tértem.
- Szép jóreggelt édesem. - köszöntött.
 Felültem, nyújtózkodtam és ásítottam.
- Neked is szerelmem.
- Hoztam reggelit, remélem megfelel.
- Nagyon kedves tőled, isteni az illata. - mosolyodtam el.
 Letette a tálcát az ölembe aztán letelepedett a lábamhoz,
 hogy enni tudjak.
 Nem kellett kétszer mondani, úgy nekiestem az ételnek
 mint maci a málnásnak.
 Olyan éhesnek éreztem magam mint aki legalább három
 napja nem evett, pedig a vacsoránál is szép adagot
 pusztítottam el.
 A reggeli végeztével hátradőltem a párnára egy kicsit
 kifújni magam, mert olyan jól laktam, hogy úgy
 éreztem menten kidurranok.
 Mindent befaltam és megittam amit Edward elém rakott.
- Sosem fogom tudni meghálálni ezt a rengeteg
 figyelmességet. - mondtam ránézve.
- Soha nem is kell, nekem ez boldogság, hogy
 kényeztethetlek. Végre nekem is van kit. - felelte
 csillogó szemekkel.
- Nem szeretném, hogy úgy érezd bármit meg kell
 tenned értem.
- Ezek nekem nem fáradtságos dolgok, ami téged
 boldoggá tesz, az engem is.
- Még most sem tudom elhinni, hogy te létezel
 és tényleg vagy nekem. Olyan mintha álmodnék.
- Ez kedves tőled, de édesem... ez nem álom,
 erről biztosíthatlak.
 Egy csókot nyomott az ajkaimra aztán eltűnt a tálcával
 a kezében, de öt másodperc és vissza is tért.
- Menj, mosakodj meg, szedd össze magad, öltözz fel
 azután pedig szeretnélek elvinni elsősorban egy
 festmény galériába amit én személy szerint nagyra tartok.
 Szeretném ha te is látnád és véleményt mondanál róla.
- Rendben, benne vagyok. Adj fél órát. - kértem.
- Oké, addig én lent leszek a nappaliban, elintézek
 egy-két telefont. - csak bólintottam.

24.fejezet : Csak mi ketten

Ismét meghoztam a frisset. Íme...
Remélem tetszeni fog.



- Mit szeretnél enni? - kérdezett, amíg kinyitotta
 a kocsi ajtaját.
- Nem is tudom, talán egy-két sajtos szendvics friss
 zöldségekkel jól esne.
- Na és vacsorára?
 Amíg ezen gondolkodtam Edward minden csomagot kipakolt
 és besuhant velük a nappaliba, majd egy szemvillanásnyi
 idő múltán már ott is állt mellettem.
- Nos, sikerült kitalálni? - ölelt át.
- Azt hiszem egy kis spenótos sült tésztát szeretnék.
- Ennyi? Valami desszertet, innivalót?
- Talán egy kis eperlevet vagy narancsot, majd
 megnézem a kínálatot. - csókoltam meg.
- Rendben, na és mikor szeretnél elmenni az Eiffel
 toronyhoz sétálni?
- Bármennyire is kíváncsi természetű vagyok úgy gondolom
 ma túl fáradt leszek ehhez, úgyhogy holnapra halasztanám,
 ha nem baj.
- Ugyan miért lenne baj? Én miattad kérdezem,
 én már láttam egy párszor.
 A vásárlást úgy ahogy gyorsan lerendeztük és hamar
 haza is értünk.
 Mindent kipakoltunk és elrendeztünk annak rendje és
 módja szerint.
 Amint ezekkel végeztünk előkészítettem a szendvicshez
 valókat és összedobtam két hatalmas sajtos ciabattát
 isteni lollo salátával, eidami és camembert sajttal,
 uborkával és paradicsommal.
 Isteni finomra sikeredett pedig ehhez nem kellett
 főzési tudomány.
 Olyan élvezettel ettem még azt sem vettem észre,
 hogy Edward velem szemben ült és engem figyelt áhítattal.
 Amikor kapcsoltam, azonnal abbahagytam a zabálást és
 lassan nyeltem le a falatot.
- Kérlek ne hagyd abba. Miattam ne. - kért kedvesen.
- A-annyira sajnálom... csak... olyan jól esik. - szabadkoztam.
- Egyél csak, imádlak nézni, másrészt az én hibám,
 hogy megfeledkeztem egy ilyen lényegesen fontos dologról.
- Nem gondoskodhatsz mindenről egyedül a világon,
 különben én mire lennék jó? - viccelődtem.
- Neked már csak a létezésed is a világot jelenti számomra,
 elég ha csak vagy. - simogatta meg a kézfejemet.
 Nagyon jól estek a szavai, eszméletlen hatással tudott
 rám lenni akarva vagy akaratlanul.
 Tovább kezdtem enni, majd mikor végeztem Edward elkapta
 előlem a tányért és elmosta.
- Köszönöm szépen. - mondtam.
- Egészségedre. - kacsintott rám.
 Ezután előkészítettük a vacsihoz valókat és együtt
 nekiláttunk megcsinálni.
 Sokat nevettem a grimaszain, neki nem igazán jött be
 ez az emberi ételes dolog, de miattam bármire képes volt.
 Olyan jó volt vele ilyen egyszerű mindennapi dolgokat
 csinálni és kettesben lenni.
 Vele minden olyan egyszerű volt.
 A vacsora elkészültéig kipakoltuk a bőröndöket,
 elpakolásztam a szekrényekbe.
 Úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk mint a házasok.
- És meddig tervezel velem kettesben lenni? - vontam
 fel a szemöldököm.
 Nem tudtam, ugyanis mindent Edward és Alice rendezett le,
 még Charlie-ékat is.
 Eszméletlen a szervező képessége a kis fekete koboldnak,
 mindenkire mindent rá tud beszélni na meg látja előre a
 jövőt is, ha valami nem a tervei alapján alakul
 átrendezi úgy, hogy ő jöjjön ki nyertesen.
- Úgy gondolom kezdésnek nem rossz a két hét. - nézett
 rám csibészesen.
- Két hét? És erre, hogy tudtad rávenni Renéet és Charliet?
 Na és a suli? Akkor idén már nem is kell bemenni? - úgy
 hadartam a kérdéseket, hogy csoda volt ha értette.
 El is kacagta magát.
- Igen, kettő. Renée-éket nem volt nehéz rábeszélni,
 szinte a tenyerünkből ettek.
- Na azt elhiszem. - mondtam elismerően.
- Az iskolában meg már megszokták tőlünk, hogy eltűnünk
 néha akár hosszabb időre is és mégis kitűnő
 tanulók vagyunk. Majd neked is segítek bepótolni
 az elmaradást. Alice-ék lekörmölik neked a
 betanulnivalókat.
- oh... az jó. - fújtam ki a levegőt - Remélem Alice
 csak a lényeget írja majd.
- Ne aggódj, a kis törpe pokolian tudja, hogy mi
 a dolga. - forgatta a szemét Edward.

23.fejezet : Ajándék

Üdv mindenkinek!
Először is szeretném megköszönni, hogy hárman már tagnak is jelentkeztetek.
Nem túl sok, de én nagyon örülök nektek mert ez azt jelenti számomra,
hogy nem hiába írom a történetet és csináltam blogot.
Remélem idővel többen is leszünk, de addig is mindenkinek aki olvassa
a történetet jó szórakozást, jó olvasást!! :)
És kérlek komizzatok!!!!! Köszi


 Mellette telt-múlt az idő, mire észhez kaptam már
 negyedik hónapja voltunk együtt.
 Minden hónapfordulónál meglepett valami kis kütyüvel,
 virággal vagy éppen egy doboz csokival.
 A negyedik hónapon különlegességet kaptam,
 egy közös utazási lehetőséget Párizsba Edwarddal.
 Téli időszak volt, karácsony előtt álltunk,
 így Edwardnak attól sem kellett tartania, hogy lebukna .
 Egy pénteki nap este indultunk a hétórási géppel.
 Szerelmem nagyon jól viselte az utat, tényleg
 eszméletlen akaratereje volt.
 Amint leszállt a gépünk fel kellett hívnom anyuékat,
 hogy egyben vagyok épen és egészségesen, ezután
 béreltünk egy autót ami mindenféle extrával fel
 volt szerelve, de hát mi mást is várhattam volna
 egy milliárdos vámpír Cullentől.
 Nagyon izgatott voltam és bizony csalódnom sem kellett.
 A hely ahova vitt gyönyörű volt és nagyon békés,
 a körzetünkben egy áldott lélek sem volt, csak ő és én.
 A ház gyönyörű volt és hatalmas.
- Nos, megérkeztünk. - szólt szerelmem.
 Ránéztem hatalmas csillogó szemekkel.
- Edward, ez csodálatos. - ámuldoztam.
- Örülök, hogy tetszik.
- Az nem kifejezés. Ti Cullenek tudjátok mitől is
 döglik a légy. - kuncogtam.
- Tudod ez itt a mi saját birtokunk. A világon számos
 ilyen helyünk van. - mondta keservvel a hangjában.
- Hány évente kell költöznötök, hogy ne bukjatok le?
- Sajnos elég sűrűn, három... esetleg négy évente,
 százkilenc év alatt laktam már egy pár helyen.
- És ez nem rossz?
- Már hozzászoktunk, így legalább mi elmondhatjuk,
 hogy ismerjük az egész világot. - nevetett fel szomorúan.
- Mindenhol csak egy alkalommal éltek vagy
 van visszatérő helyetek is?
 Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a kérdezősködést
 szokásomhoz híven.
- Eddig leginkább csak London és Forks volt ilyen
 a nekünk kedvező időjárás miatt. Máshol kicsit
 nehezebb a beilleszkedés mert kevesebbet mutatkozhatunk.
- Ez azért szörnyű lehet nektek. - erre nem felelt.
 Előrelépett kettőt, azután visszafordult felém.
- Gyere, körbevezetlek a birtokon, azután ráérünk
 kipakolni az autóból.
 Kézenfogtuk egymást és én ámulva-bámulva követtem.
 A benti helyiségek tágasak voltak, natúr színűek, minden szobához saját fürdő tartozott, a konyha is
 akkora volt, hogy elvesztem benne.
 Mivel itt nem lakott senki étel egy szál sem volt,
 sem a szekrényekben, sem a hűtőben.
 Edward kapcsolt, hogy mit hiányolhatok.
- Ööö... nemsokára elmehetnénk vásárolni, biztosan
 éhes vagy. - mondta zavartan.
 Szegény, valószínűleg elfelejtette az emberi test
 egy-két szükségletét.
- Oké, az jó lesz. - mosolyogtam rá bíztatóan.
 Minden bizonnyal nagyon nehéz lehetett neki mellettem,
 hiszen ő azért csak vámpír volt, én meg egy halandó.
 Nem is tudom mi lehetett neki nehezebb az, hogy
 visszafogja magát nehogy én legyek a vacsija vagy,
 hogy hogyan viselkedjen velem és, hogy odafigyeljen
 minden szükségletemre, na és össze ne törjön egy
 érintésével.
 Próbáltam bíztatni, hogy nem lesz semmi baj, de ő
 erre mindíg egy fájó gyenge mosollyal válaszolt.
 A ház után a gyönyörűséges hátsó virágoskert következett.
 Telis-tele volt csodás színpompás rózsákkal amik
 télen is virágzottak.
 Csodálattal érintettem meg a szebbnél szebb szirmokat
 és az illatuk is isteni volt.
- Van két kertészünk akik havonta rendbeszedik az
 udvart és a virágokat.
- Nagyon jól végzik a munkájukat, minden olyan varázsos
 mintha nem is lehetne igaz. - néztem elbűvölve rá.
- Inkább az a varázsos, hogy te itt vagy velem
 ezen a helyen és mindíg. - lépett elém és simított
 végig az arcomon.
 Úgy bújtam a tenyeréhez mint valami dorombolós kiscica.
- Imádok veled lenni és azt akarom, hogy ez soha
 ne múljon el és örökké így legyen. - feleltem erre.
 Erősebben magához szorított, de csak annyira, hogy
 bajom ne essen.
 Tudtam miért... a válasza még mindíg NEM.
 Úgy tettem mint aki nem hal bele azonnal a fájdalomba,
 de ezen már rég túlestem.
 Nem akartam ezzel foglalkozni amíg vele lehetek,
 de el sem feledhettem, hiszen őt akartam ÖRÖKRE.
- Menjünk, pakoljunk ki az autóból, utána elmegyünk
 neked vásárolni. - és már húzott is ki a kocsi felé.

22.fejezet : Edward múltja

 

Sziasztok!
Visszatértem!!!!
Remélem van olyan aki ennek örül, sikerült kiküszöbölni a problémát.
A gép újra működik, úgyhogy azonnal hoztam is nektek az új részt.
Jó olvasást mindenkinek. Puszika!!   :)


- Chicagóban születtem 1901-ben. - nagyon figyelte a reakciómat. -
 1918-ban talált rám Carlisle egy kórházban, haldokoltam,
 spanyolnáthában szenvedtem. Már mindenki lemondott rólam.
 Carlisle-t anyám kérte meg, hogy mentse meg az életemet,
 amit ő meg is tett anyám halála után, aki szintén
 a járványban vesztette életét apámmal együtt.
 Senki sem vette észre az eltűnésemet hisz a halálomon
 voltam. - én csak óriási szemekkel néztem az arcát -
 Én voltam Carlisle első teremtménye, fia illetve családtagja.
 Sokféleképpen lehet ezt nevezni. Eleinte borzalmas volt
 egy ilyen vérszomjjal együtt élni, de ahogy teltek az évek
 egyre könnyebb lett, bár előtte egyszer fellázadtam
 teremtőm ellen, akkor már Esme is velünk volt.
 Gyilkosok vérén kezdtem élni, de akármilyenek is voltak,
 embereket öltem. Ez aztán nagyon megviselt ugyanis én nem
 akartam sem gyilkos sem pedig állat lenni, így hát
 visszatértem Carlisle-ékhoz és állati véren kezdtem én is élni. -
 próbáltam valamit reagálni, de nagyon nehezen ment.
 Nem tudtam megszólalni csak pislogtam.
 Edward a mondókáját befejezve visszafordult felém,
 biztosan látta a döbbenetet az arcomon.
- Még most sem tartasz szörnyetegnek? - nézett mélyen a szemembe.
- Én... nem... dehogy! - hebegtem - Csak nagyon meglepődtem
 leginkább a korodat tekintve. Soha nem foglak
 szörnynek tekinteni, soha.
- De embereket öltem, Bella! - emelte fel a hangját.
- Azok az emberek voltak a gyilkosok, nem te.
 Megérdemelték a halált. - vágtam vissza.
 Ezen annyira ledöbbent, hogy a szemei elkerekedtek
 és tátogni kezdett.
- Ne gyötörd magad a múlt miatt. - simítottam végig szemöldökén.
- Hogy-hogy nem ítélsz el? - suttogta.
- Mert szeretlek és engem nem érdekel a múlt,
 az a lényeg, hogy már nem vagy olyan és ezáltal
 együtt lehetünk.
- El sem tudod képzelni mit jelent ez számomra édesem. -
 belecsókolt a tenyerembe.
- Remélem csak hasonlót mint amit én érzek. - mosolyogtam rá.
 Jó szorosan hozzábújtam, hogy érezze is a szeretetemet és,
 hogy nem ítélem el.
- És amúgy... ez lenne az oka annak, hogy nem akarsz
 átváltoztatni magadfajtává?
- Bella, belőled nem válhat ilyen borzalmas lény,
 egy szörnyeteg, te túl tiszta vagy ahhoz.
- Te sem vagy szörny és én örökre veled akarok lenni,
 nem számít milyen áron.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - förmedt rám.
- De igenis komolyan mondtam. - feleltem duzzogva.
- Nem akarok erről többet hallani, fejezd be. -
 annyira ideges volt a hangja, hogy inkább megadtam magam.
- Rendben, de ezzel még nincs vége csak egyenlőre. -
 biztosítottam róla.
- Később sem lesz másként. - vágott vissza.
 Erre inkább nem feleltem, nem akartam jobban feldühíteni.
 Igazság szerint fáradt is voltam, majd leragadtak a szemeim.
- Fáradt vagyok, haza akarok menni. - mondtam.
- Rendben, hazaviszlek. - csókolt homlokon.
 Nyomtam egy gyors zuhanyt, azután pedig már ezerrel
 téptünk is haza Edward hátán utazva.
 Amint a szobába értünk suttogásba mentünk át.
- Ugye velem maradsz éjszakára?
- Persze édesem. - ölelt át - Amíg csak szeretnéd.
 Az ő szavaival éltem.
- Nem, addig sajnos nem. - markoltam meg ingje gallérját.
 Lesütötte a szemeit.
 Tudtam, hogy kegyetlenség volt tőlem, de el akartam
 érni a célomat.
 Leült az ágy szélére, én addig átöltöztem
 vissza a babydollomba.
 Mikor bebújtam a takaró alá Edward nem mozdult ezért
 megpaskoltam a mellettem levő helyet.
 Odafeküdt mellém, szorosan hozzábújtam,
 annyira álmos voltam, hogy amit lecsuktam egy picit
 is a szemem az leragadva maradt.
 Nyugodt éjszakám volt mint mindíg ha Edward
 mellettem éjszakázott.
 Mindíg azt mondta, hogy bár ő nem tud aludni
 ( ami szörnyű lehet ) imád engem nézni
 álmaim közepedte.

KÔZLEMÈNY

                                                                  Sziasztok!

                     Sajnálattal kell kôzôlnôm veletek, hogy a tôrténet pár napra szûnetel,
                     mert tônkrement a laptopom ìgy nem tudok sem ìrni, sem feltôlteni.
                     Megpróbàlom minèl hamarabb kikûszôbôlni a hibàt, de ez nem egyszerû.
                     Megèrtèseteket kôszônôm ès sajnàlom.

21.fejezet : Mennyek országa

Üdvözletem mindenkinek!
Elhoztam a folytatást, sajnos holnap biztosan nem lesz új
mert kórházba kell mennem, de ígérem, hogy minél
hamarabb megpróbálom feltenni nektek a 22. fejit.
Addig is érezzétek jól magatokat.  :)



 Vadul kezdett csókolni.
 Először ajkaimat majd a nyakamat, melltartóm
 szétpattant ahogy ujjai hozzáértek a kapocshoz,
 nyelve egyre jobban lejjebb vándorolt míg rá nem lelt
 a mellbimbóimra.
 Itt elidőzött nyelvével, körkörösen kényeztette a
 bimbókat majd szájába véve szívogatta azokat.
 Nyögéseim megtörték a ház csendjét.
 Már ekkor tiszta nedü voltam.
 Kezeim vállait markolászták, hátam ívesen megfeszült.
 Olyan gyengéd volt, mégis heves.
 Lábam közé férkőzött ahol nadrágján keresztül
 is éreztem vágyát. Annyira kívántam...
 Kezei gyengéden simogattak, kényeztettek.
 Lassan megszabadítottam a pólójától,
 majd a nadrágjától, csókjai közepedte belemarkoltam
 fenekébe, ettő csak jobban beindult,
 keze megindult a bugyim felé és az egy
 reccsenéssel lekerült rólam.
 Ujjai a lábamközét kezdték ingerelni,
 a csiklóm úgy megdagadt, hogy már fájt,
 de ő nem hagyta abba.
 Először csak egy, majd két ujjal mélyedt belém.
 Egyre gyorsabb ütemet vett fel amit a testem
 nem bírt tovább elviselni és kirobbant belőlem a gyönyör.
 Hatalmas sikoly tört fel belőlem, a testem először
 megfeszült azután remegni kezdett.
 Azt hittem elporladok, de Edward nem hagyta abba,
 ujjai ugyan olyan fürgén mozogtak, nyelve csak úgy
 siklott a felső testemen.
- Edward, kérlek... - ziháltam.
 Segítettem lejjebb húzni a boxerét, hogy csak
 le kelljen rúgnia magáról.
 Amint megéreztem kőkemény férfiasságát a
 legkeményebb pontomnál felsóhajtottam.
 Belekapaszkodtam a nyakába és ő fájó
 lassúsággal belémhatolt.
 Egyszerre nyögtünk fel az érzés hatására.
 Egyre beljebb, egyre gyorsabban mozgott,
 a levegő is bennem rekedt a gyönyörtől.
 Nem sok időbe tellett mire egyszerre nyögtünk
 fel az élvezettől, a testünk remegett
 Edward pedig egész testével hozzám szorította magát.
 Ennél többet nem is kívánhattam volna.
 Boldog voltam.
 Semmi mást nem is kívánhattam volna, hiszen
 megkaptam mindent amit valaha szerettem volna.
 Megvolt egy csodálatos és szeretetre méltó családom
 és mellettem feküdt a világ leghihetetlenebb lénye,
 akibe bolondulásig szerelmes voltam.
 Tudtam, hogy mindentől képes megvédeni, hogy ő is
 tényleg viszont szeret engem és soha nem fog elhagyni,
 legalábbis amíg élek.
 Ezzel csak annyi probléma volt, hogy az én életem
 elég rövid az övé mellett.
 Hogy fogok én kelleni neki öregen és ráncosan?
 Nem lett volna szabad ilyenekre gondolnom, de hát
 át sem ugorhattam a tény felett.
 Csak úgy lehetett volna teljes minden ha átváltoztat
 olyanná amilyen ő maga is, de erről hallani sem akart.
 Reménykedtem, hogy előbb-utóbb belátja majd, hogy
 nekem van igazam és akkor megváltoztatja a döntését.
 Nem akartam elengedni, olyan jó volt érezni őt,
 a kezével tartotta magát nehogy véletlenül is
 megnyomjon, a fejét pedig a bal vállamon nyugtatta
 még kissé zihálva.
 Az én kezeim a hátán és a haján nyugodtak,
 úgy simogattam kedvesemet.
- Hogy érzed magad kicsim? - nézett rám Edward.
- Már sokkal, de sokkal jobban hála az én csodavámpíromnak.
 - feleltem kuncogva.
- Helyes, ez volt a terv. - mosolyodott el ő is.
 Lemászott rólam és szorosan mellém bújt.
 Megköszörülve a torkomat azért rákérdeztem :
- Miért nem akarod, hogy olyan legyek mint te?
 Összevonta a szemöldökét és lehervadt a jókedv
 szerelmem arcáról, olyan lett mint egy szobor.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy elmeséljem neked a
 saját történetemet. Remélem azután megérted miért.

20.fejezet : Elfeledett tény

Sziasztok!
Az igazat megvallva szomorú vagyok a kommentekkel kapcsolatban,
mindíg arra számítok, hogy egy vagy éppen kettő kominál azért többet kapok
ugyanis nekem nagyon fontos lenne a véleményetek.  :(
Akik eddig írtak nekem ezúton is ezer hála, nagyon jól esik.
Kettőnél azért többen is olvassátok, kérlek írjatok valamit.
És íme elhoztam az újabb fejit, nem túl hosszú, de azért élvezzétek.
Jó olvasást!! :)



  Istenem! Ez meg sem fordult a fejembe!
 Én meghalok, ha nem is holnap, de ki tudja mikor.
 Bármikor bekövetkezhet.
- Edward... - gombóc nőtt a torkomba, a szemeim
 megteltek könnyel, a hangom elhalt.
- Sajnálom kicsim. - megpuszilta a fejem búbját.
 Ebben a pillanatban a szívem meghasadt és darabokra hullott.
 Belül elvágtak, görcsbe rándult a testem.
 Nem akartam kiborulni, addig nem amíg Edward itt volt
 ki kellett tartanom. Istenhez könyörögtem, hogy kibírjam.
- Ma este is eljössz? - a hangom remegett.
- Persze ha szeretnéd. - csak bólintani tudtam - Akkor
 kilenc körül legkésőbb fél tízre itt leszek, vadásznom kell.
 Elengedtük egymást, ő beült az autóba, elindította és
 rámnézve lassan elindult.
 Megindultam vissza, próbáltam jópofát vágni anyuék előtt,
 de alig vártam, hogy felérjek a szobámba.
 Még apám is totál odavolt, de ez most akárhogy szerettem
 volna nem dobott fel, ezek után nem.
 A gondolattól, hogy valamikor, valahol, nélküle kell
 lennem frászt kaptam.
 Én öregen, ő pedig örökké fiatalon.
 Vagy csak pár év boldogságot kaphatunk?
 Szerettem Edwardot, ő volt az életem, a másik felem.
 Elköszöntem anyuéktól, én is a sulira hivatkoztam.
 Gyorsan letusoltam, bepakoltam a hétfői felszereléseimet
 és előkészítettem a ruháimat is.
 Egy szatén babydollt kaptam magamra és az ágyban
 összekuporodva vártam szívem megérkeztét.
 Amint megérkezett bebújt mellém az ágyba, én
 felé fordultam és szorosan hozzábújtam, a fejem
 a mellkasára hajtottam, a jobb lábamat pedig
 ráhelyeztem az övéire.
- Nem akarlak elveszíteni. - suttogtam.
 Megsimogatta a hajam.
- Bella, ez az élet rendje, ezen nem változtathatsz.
- De igen, lehet változtatni, ha te... - de ezt amint
 meghallotta felmordult.
- Soha nem tenném ezt veled.
- De én nem akarom, hogy ez legyen. - könnyeim
 lefolytak a mellkasára foltot hagyva pólóján.
 Nem szólt egy szót sem, felhúzott teljesen magára,
 hason feküdtem rajta.
 Közelebb hajoltam, hogy megcsókolhassam.
 Ebben a csókban volt az összes félelmem és fájdalmam,
 soha nem akartam elengedni.
 Ő érezte, tudta, hogy kétségbe estem.
 Óvatosan eltolt magától.
- Gyere, elviszlek levegőzni. - mondta - Öltözz fel.
- De hova? Ha apám feljön...
- Ne aggódj, az ajtó zárva van, nincs mitől felébredjen
 azt hiszi, hogy alszol. - felete.
 Nem kérdeztem többet, magamra kaptam egy melegítőt
 pólót, pulcsit és már Edward hátán is voltam
 aki kiugrott velem az ablakon.
 Vámpírsebességgel rohant egészen a házukig.
- Edward, ezt nem hiszem, hogy...
- Ne aggódj, nincs itthon senki, vadászni mentek
 és csak holnapra érnek haza mire kezdődik a suli.
 Felsuhant velem a szobájába és lefektetett az ágyára.
 Csak egy halogén kislámpa égett, olyan meghitt volt.
 Cipőjét lerúgva felmászott, hogy levetkőztessen.
 Nagyon jól esett a törődése és az érintése.
 Mikor már csak a fehérnemű volt rajtam :
- Segítek felejteni. - suttogta a számba.
 Ennyi elég is volt, hogy törlődjön minden gondolatom.

19.fejezet : Várva várt vendég

Szióka mindenki!
Elhoztam az újabb fejezetet , jó olvasást kívánok!
És továbbra is kíváncsian várom a véleményiteket.  :)


 Nagy nehezen leballagtam Renéehez a nappaliba
 csak az vígasztalt, hogy hamarosan újra látom.
 Mindent megcsináltam amit anyám kért hiszen
 az én érdekem is, hogy minden patyolat legyen.
 Mikor hazaért nekilátott a főzőcskézésnek,
 szilvás pulykát sütött rösztivel és kompótot csinált.
 Szegény REnée hiába fáradozott annyit Edward miatt
 hiszen ő ebből nem fog enni egy falatot sem.
 Mire minden elkészült ott volt az idő, hogy
 szerelmem ideérjen, Charlie is megérkezett
 ő nem volt annyira felpörögve.
 Leült a nappaliba a foteljába és bekapcsolta a tévét.
 Meghallottam Edward autójának hangját és már
 ugrottam is az ajtóhoz, kitártam előtte.
 Majd összecsuklottam a látványtól, mintha egy
 görög isten lépett volna elém.
- Szia kicsim. - bevetette a szédítő féloldalas mosolyt.
- Szia. - teljesen a hatása alá kerültem - Gyere be.
 Belépve megmutattam hova akaszthatja a kabátját,
 majd bevezettem a nappaliba ahol anyuék voltak.
 Anya arcán döbbenet, el tudtam képzelni mit gondolt,
 de úgy voltam majd megkérdezem Edwardot.
 Apu zavarban volt.
- Apa, anya, bemutatom nektek Edward Cullent.
 Hát szóval, ő lenne az. - néztem a szüleim arcára.
 Először apám rázott vele kezet.
- Hello Edward, Charlie vagyok.
- Örvendek rendőrfőnök úr. - mosolygott apámra.
- Csak Charlie. Hívj Charlie-nak. - Edward bólintott.
 Anyu nem elégedett meg kézfogással, megölelte.
- Végre megismerhetlek, Renée vagyok és tegezz nyugodtan.
- Köszönöm, részemről az öröm. - felelt kedvesen Edward.
 Mindenki helyet foglalt, én persze Edward mellett
 és bíztatás képpen megfogtam a kezét, nem mintha
 szüksége lett volna rá, minden kérdést előre tudott
 így könnyedén felkészült a kérdésekre és a
 sokkoló gondolatokra. Előre sajnáltam.
 De hála istennek minden úgy ment mint a karikacsapás,
 még Charlie is élvezte.
 Edward elbűvölte a sport és horgász tudásával,
 apu ki sem nézte volna belőle.
 Az-az igazság, hogy Edwardot nem is érdekelték
 effajta dolgok, csak felkészítettem arra mire
 számíthat apámnál.
 Edward hihetetlen volt, túlszárnyalt mindent
 Renée-vel is egy hullámhosszon mozgott,
 anyu mondhatni beleszeretett.
 A vacsora is simán kimagyarázta mind a ketten
 a tenyeréből ettek, valamiféle diétával rukkolt elő
 szuper komoly előadási módban.
 A vacsi végeztével szerelmem bejelentette :
- Elnézéseteket kell kérnem, de lassan
 haza kell indulnom, holnap iskola.
- Tényleg máris menned kell? Hiszen csak most jöttél?
 - nyafogott Renée.
- Sajnálom, én is így érzem, de igen, mennem kell.
 - olyan kedves volt.
- Hát pajtás, örülök, hogy itt voltál. - ezt tényleg
 az én apám mondta?
 Alig akartam hinni a fülemnek.
- Köszönöm Charlie.
- De ugye azért jössz máskor is? - anyám
 oda-vissza volt Edwadtól.
- Nagyon szívesen.
 Ezzel jött a puszi és a kézfogás.
 Elindultunk az előszobába, ott felvette a kabátját
 én is magamra kaptam egy pulcsit.
- Kikísérlek az autóig.
 Kisétáltunk és megálltunk a kocsi előtt.
- Edward, te egyszerűen fantasztikus vagy,
 teljesen levetted őket a lábukról! Hogy csináltad?
- A vámpírságnak is megvannak a maga előnyei.
 - olyan édes volt ahogy ezt mondta.
- Apámék nagyon gázosak agyban?
- Egyáltalán nem, bár anyud egy kissé elveszítette a
 fonalat, de nagyon kedves. Charlie pedig
 borzasztóan félt téged ami érthető főleg,
 hogy egy vámpírral jársz.
- Ez a bizonyos vámpír sokkal kedvesebb  és megértőbb
 na meg intelligensebb mint akár melyik ember.
 Ennek a vámpírnak nyomába sem érhet egy nyomorult sem.
 - biztosítottam róla.
- Túl sokra tartasz engem, Bella. - suttogta.
- Nem. Ez az igazság! Edward, én látom az embereket,
 hogy mit hozol ki belőlük.
 Magához húzott és a homlokát az enyémhez nyomta.
- Szeretlek, Bella.
- Én is szeretlek.
- Nem, nem érted. - lecsukta szemeit - Te... te hoztad
 nekem a fényt az életembe, nélküled már lehet
 nem lennék.
 Megsimogattam az arcát.
- Ne beszélj butaságokat.
- Ez az igazság. Ez is a történetem egyik része.
 - teljesen elkomorodtam .
- Edward, itt vagyok és itt is leszek, veled maradok
 ameddig csak akarod.
- Addig sajnos nem, de életed végéig biztosan.
 - nézett a szemeimbe.
 Ekkor értettem meg, mit akar ezzel.

18.fejezet : Majdnem megtörtént

Sziasztok!
A mai napon ismét két fejezettel kedveskedem nektek.
Jó szórakozást és szép estét mindenkinek.
Szeretnék kommenteket is kapni, mert így
nem tudom, hogy tetszik-e a történetem.
Köszike  :)

 Megmerevedtünk, aztán kopogás és az apám hangja.
- Bells, minden rendben van?
 Próbáltam zihálásomat csillapítani, hogy egy értelmes
 mondatot kinyögjek.
- Persze apu, miért ne lenne?
- Hát, csak mert olyan furcsa hangok szűrődtek le
 idefentről, biztos nincs baj? - érdeklődött.
 Ennyire hangos lettem volna?
- Nem, tényleg nincs, csak még pakolásztam itt egy kicsit
 bocsi, hogy felébresztettelek.
- Jól van, akkor jóéjszakát. - köszönt el végre.
- Jóéjt neked is. - feleltem zavartan.
 Ezt megúsztuk, még szerencse, hogy az ajtóm zárva volt
 különben lett volna meglepetés ha így ránk nyitott volna.
 Bele sem mertem gondolni.
 A minimum, hogy Edwardot lelőtte volna azonnal
 engem pedig kidobott volna a házból mint egy kutyát.
 EDwardra néztem ő pedig szólásra nyitotta a száját.
- Azt hiszem jobb lesz máskor máshol folytatni mert
 nem hiszem, hogy másodszorra is elhinné neked amit
 mondasz és még berúgja az ajtót. - suttogott.
- Jaj ne is mondd. Nem hiszem el, hogy ilyen hallása van,
 nem is voltunk hangosak. Talán hallgatózott. - erre
 Edward elmosolyodott.
- Ami azt illenti a zihálásod kicsit khhmm... - tudtam
 mire gondol. Szuper!
- A fenébe, nem bírok neked ellenállni, totál elveszítem
 a fonalat ha a közelemben vagy. - puffogtam mint egy vipera.
- Na ezt jó tudni, akkor inkább elmegyek. - jelentette ki.
- Nee... kérlek maradj, ez nem a te hibád. - kérleltem - én
 nem bírok magamon uralkodni.
- Hát ezzel nem vagy egyedül, mint ahogy azt az ábra is mutatja.
 Finoman megcsókolta a vállamat.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha felöltözök.
- Jó ötlet, különben nem tudom meddig bírom magam tűrtőztetni.
 Fekete szemei csak úgy szikráztak.
 Odasétáltam a szekrényemhez, kivettem a fiókból egy bugyit
 majd egy pizsamát.
 Abszolút nem zavart, hogy Edward mindvégig engem figyelt.
 Mikor végeztem lefeküdtem Edward mellé,
 a fejemet a mellkasára hajtottam és a hasát simogattam.
 Ő betakargatott, hogy ne fázzak hideg bőrétől,
 de engem cseppet sem zavart a lényeg,
 hogy a közelébe lehessek, megérinthessem,
 csak ő számított.
 Eközben a hajammal játszadozott és mindenféléről beszélgettünk.
 Minden apróságról kifaggattuk egymást, majd szép lassan
 álomba szenderültem.
 Reggel mikor felébredtem Edward még mindíg ott volt mellettem
 és csókkal köszöntött.
- Jóreggelt kisasszony.
 Kinyújtóztam, ásítottam egyet, aztán odabújtam hozzá.
- De még milyen jó, életem legjobb ébredése. - és
 megsimogattam gyönyörű arcát.
- Hogy aludtál? - kérdezte.
- Mint a bunda, rég nem volt ilyen éjszakám,
 úgy érzem szét vet az erő. - feleltem.
- Az jó mert szükséged is lesz rá, Renée azt tervezi,
 hogy elmegy bevásárolni mert apádnak valamiért be
 kellett mennie az örsre és rád akarja sózni addig
 a házimunkát, hogy mire megérkezek minden rendben legyen.
- Bakker, majdnem elfelejtettem, hogy mára vagy hivatalos.
 Ha anyámék tudnák, hogy már itt vagy tegnap este óta...! - erre
 egyszerre kacagtunk fel.
- Lenne meglepi, de nekem most haza kell szaladnom átöltözni
 és van egy kis dolgom is, de nemsokára találkozunk ígérem.
 Nagyon nem örültem neki, hogy elmegy, de mit tudtam volna
 tenni, az ágyhozkötözéssel nem mentem semmire egy vámpírnál.
 Látta rajtam, hogy nem repesek az örömtől így két keze
 közé fogta az arcom, a magáéhoz húzott.
- Ne szomorkodj kicsim, pár óra és itt is vagyok,
 észre sem fogod venni. - próbált vígasztalni.
- Tudom, csak fél perc is sok nélküled nem, hogy pár óra,
 de inkább menj míg magamhoz nem láncollak. - a fejemet
 mellkasába fúrtam.
- Nemsokára jövök. - ígérte kuncogva és egy csókot nyomott
 a fejem búbjára.
 Ekkor anyu már kiabált is nekem.
- Bella, ha magadhoz tértél, gyere le légyszíves.
 Kéne egy kis segítség!
- Persze anyu, mindjárt megyek. - kiáltottam vissza.
 Edwarddal váltottunk még egy csókot aztán úgy kisuhant
 az ablakon, hogy még a függöny is alig libbent meg.
 Mintha soha itt sem lett volna.

17.fejezet : Még többet...

- És honnan tudtad, hogy hol lakom?
- Követtem az illatodat egészen idáig,
 a vámpíroknak nagyon jó a szaglásuk. Finom vanília illatod van.
 Mosolyogva megráztam a fejem.
- Hihetetlen vagy! A tusfürdőm és a parfümöm is
 vanília illatú. És, hogy álltad meg, hogy ne vesd rám magad?
 Nagyon kíváncsi lettem.
- Hmm... hol is kezdjem. - morfondírozott.
- Hát az elején.
- ok. Emlékszel a túrádra az erdőben, a házunktól nem messze? -
 nézett kérdőn rám.
 Én csak biccentettem.
- És a reccsenésre amire odakaptad a fejed?
- Csak nem azt akarod mondani, hogy az te...?! - akadt bennem a szó.
- De, én voltam. - erre lefagytam - Akkor az illatod és
 a kinézeted hahh... nagyon megzavart. Nem akartalak bántani,
 de a véred úgy vonzott, hogy azt hittem megőrülök tőle. -
 bánatosan nézett a szemembe - De te... még soha
 nem tapasztaltam ilyet, valami megmozdult bennem,
 valami emberi és bár vámpír vagyok, mégis férfi is,
 felébredt bennem az önzés és a vágy irántad,
 hogy csakis az enyém légy, senki másé.
 Akartalak magamnak, csakis magamnak. De le kellett csillapodnom
 az épséged érdekében, ezért amint hátat fordítottál
 elhúztam mögötted. Bepattantam az autómba és elhúztam a hegyekbe,
 hogy kiszellőztessem a fejem. - elhülve hallgattam.
 Csak bambultam nyitott szájjal és azon gondolkodtam
 mit tudnék mondani, de semmi nem jutott az eszembe.
- Elég gáz mi? - kérdezte.
- Nem, dehogy. Én meg azt hittem valami állat. - mondtam.
- Azután meg megláttalak este az üzletben. Nem tudtam
 mit csináljak, de már menekülni nem tudtam, megcsapott az
 illatod és ledermedtem. Attól féltem, hogy nem bírok magammal,
 de erőt vettem magamon és mélyen beszívtam az illatodat és
 percről-percre könnyebb lett. Sőt, egyre jobban tetszett,
 inkább már gerjesztő volt számomra. - erre elmosolyodtunk.-
 Aztán mikor elájultál nagyon megijedtem, hogy valami komolyabb
 bajod lehet. Tényleg miért is ájultál el? Nem ettél?
 Azt sem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek, erre mit
 mondhattam volna? Attól tartottam idiótának fog nézni.
- Hát az igazság az, hogy miattad az-az a kinézeted miatt.
 Amikor kiléptél az öltöző kabinból meg kellett kapaszkodnom
 annyira gyönyörű voltál, egyszerűen összecsuklottam.
 Lesütöttem a szemeimet és elpirultam.
 Az ágy mozgásából ítélve kuncogott.
 Erre felnéztem és igazam volt, eközben a fejét csóválta.
- Egyszerűen eszméletlen vagy! - még mindíg kacagott - Ekkora
 befolyással lennék rád?
- Ne nevess, nem tehetek róla. Miért vagy ilyen dögös?
 Ez a te hibád! - böktem meg a mellkasánál.
- Ha én dögös vagyok akkor te minek számítasz? - mosolygott
 huncutul - Elcsábítottál egy vámpírt. És itt ülsz előttem
 egy szál törölközőben. Így is majd megzavarodok,
 alig bírom tűrtőztetni magam. - és végigsimított a vállamtól
 le a mellemig.
 A szívem úgy beindult mint valami gépezet,
 mély levegőket kellett vennem, hogy el ne ájuljak.
 De ő nem hagyta abba, a nyakamhoz hajolt és lágyan
 csókokkal halmozta el, aztán az állkapocscsontomnál folytatta
 majd egyre feljebb és közelebb ajkaimhoz.
 Illatától bódult állapotba kerültem, kezeim a takarót markolták.
 Ha sokáig így folytatta volna kiugrott volna a szívem.
 Mire az ajkaimhoz ért remegett minden porcikám és
 nem bírtam tovább.
 Kezem tarkójára csúsztattam, ajkam az övére tapasztottam
 és édes nyelvét kezdtem ízlelgetni.
 Másik kezem hátán kalandozott majd mellkasán, azután
 megállt férfiasságán, gyengéden simogattam nadrágján keresztül
 ami már így is kőkeményen merevedett.
 Az ő keze egy pillanat alatt lerántotta rólam a törölközőt,
 még meglepődni sem volt időm.
 Mind a ketten az oldalunkon feküdtünk, Edward a
 combomnál fogva csípője köré tette a jobb lábamat
 majd a bokámtól a nyakamig, majd vissza simogatott,
 érintésétől megborzongtam.
 Felhevült testemnek nagyon jól esett hideg bőre.
 Épp belendültünk volna a dolgokba amikor lábdobogást
 hallottunk a lépcsőn.

16.fejezet : Újdonságok sora

Sziasztok!
Újra itt egy új fejezet , holnap pedig hozom
a 17-et is. Kellemes olvasást. :)



 Kézenfogva sétáltunk a főút felé, mikor Edward kérdezett valamit.
- Mutathatok neked valamit?
- Naná! És mi lenne az, valami vámpíros dolog?
- Igen, vámpíros, de ha félnél csukd be a szemed. - figyelmeztetett.
 Egy lendítéssel már a hátán is voltam.
- Kapaszkodj erősen.
 Nekem sem kellett több, csoda, hogy nem fojtottam meg.
 Nekiiramodott olyan gyorsan, hogy mellettünk minden összefojt,
 a szememet nem tudtam bezárni és nem is akartam,
 hihetetlen volt, észre sem vettem és már az autónál is voltunk.
 Óvatosan levett a hátáról, kissé remegett a lábam,
 de kit érdekelt?!
- Wow, ez... ez hűh! - ennyi volt a beszéd tudományom.
- Ezek szerint tetszett? - meredt rám Edward.
- Az nem kifejezés, ez király volt! - hüledeztem. - Szóval,
 így csináltad az el és feltűnéseidet?
- Igen így. Örülök, hogy tetszik. - úgy láttam megkönnyebbült.
 Közelebb léptem hozzá, beletúrtam csodás hajába majd
 tarkójánál közelebb vontam magamhoz, ő pedig átkarolt a csípőmnél.
- Nekem van a világon a legszuperebb és legdögösebb pasim!
 Megőrjítesz! - és forrón megcsókoltam.
 Nem tudom meddig tartott mert elvesztettem az időérzékemet,
 de aztán lassan elváltunk.
- Te tényleg szupernek és dögösnek tartasz? Pedig én nem vagyok
 más mint egy szörnyeteg. - mondta elképedt arcon.
- Nem vagy szörny, ne beszélj hülyeségeket.
- Bella, én nem mindíg voltam ilyen nyugodt,
 de ezt majd elmesélem máskor. - mondta.
 Persze én egyből kérdésekkel záporoztam volna, de rájöttem,
 hogy elég késő van már ehhez, anyám már biztos aggódik,
 csoda, hogy még nem csörgött a telefonom.
 Jó szorosan hozzábújtam és mélyen beszívtam illatát majd
 ránéztem mélyen a szemeibe.
 Csillogott, de már kezdett feketedni.
- Mitől lesz fekete a szemed színe? - érdeklődtem.
- Attól, hogy például vadásznom kéne, a vágy vagy a düh is közrejátszik.
- És most miért fekete?
- Azt inkább máskor mutatom meg, itt elég kényelmetlen lenne. -
 Felkacagott, én pedig teljesen elpirultam. -
- Inkább menj mielőtt meg nem gondolom magam,
 és nem kötök ki rajtad.
- Tetszik az ötlet, de most tényleg nem jó az időzítés.
 Holnap akkor eljössz? - kérdeztem.
- Természetesen, édesanyád nem csalódhat bennem,
 még eltiltana tőlem. - mosolygott.
- Igen-igen, azt én sem szeretném. - feleltem.
 Váltottunk még egy gyors csókot és bepattantam az autóba.
 Nagynehezen megfordultam az úton azután megindultam haza.
 Nem mondom így egyedül be voltam parázva reménykedtem,
 hogy az a szörnyeteg eltűnt, de valószínűleg ha nem így lenne
 Edward nem engedett volna el egyedül.
 Hazaérve berontottam a házba és boldogan elújságoltam,
 hogy szerelmem elfogadta és örült a meghívásnak.
 Anyám majd kiugrott a bőréből, apám már kevésbé,
 nem tudja hogyan kezelje majd a helyzetet hiszen
 ilyen még nem volt nálunk.
 Megvacsoráztunk, felmentem letusolni majd elindultam egy
 szál törölközőbe a szobámba, Charlie-ék is lefeküdtek már.
 Mikor beléptem majdnem szívrohamot kaptam és a szám elé
 kaptam a kezem, hogy elfojtsak egy sikoltást.
 Az ágyamon feküdt teljes gyönyörű pompájában kigombolt inggel
 az én Edwardom.
 Lassan elindultam az ágy felé, de előtte kulcsra zártam az ajtót.
 Felmásztam mellé, kezem végigsimított márványsima mellkasán
 majd finom csókot lehelltem ajkára.
- Ne vedd sértésnek de, hogy kerülsz te ide,
 hogy jöttél be? - érdeklődtem kíváncsian.
- Én minden este itt vagyok és az ablakon jöttem be
 mint mindíg. - felelt könnyeden.
 Én elhűlve emésztgettem szavait. Az ablakon? Minden este?
- Hogy-hogy minden este? Mióta?
- Amióta megláttalak az üzletben, azaz nem is az üzletben.
 Minden este melletted voltam.

15.fejezet : Cullenék élete

Sziasztok!
Remélem ez a fejezet elég hosszúra sikeredett,
de elnézést kérek ha hibák lesznek benne,
nagyon későn írtam meg és tettem fel.
Kellemes időtöltést kívánok.


 A mondókát Jasper kezdte. A rendes neve Jasper Whitlock.
 A Texasi Houstonban élt még emberként.
 1861-ben csatlakozott a Konföderáció seregéhez, őrnagy volt.
 Houstonból Galvestonba tartott amikor beleszaladt három vámpírnőbe,
 Mariaba, Nettie-be és Lucy-ba.
 Maria volt az aki átváltoztatta Jaspert, és ő volt az aki azzal bízta
 meg őt, hogy vérszomjas vámpírokat képezzen ki neki hadseregnek.
 Jóval később Jasper elhagyta Mariat egy Peter és Charlotte nevű vámpírpárossal,
 de nem tartott velük sokáig és egyedül kóborolt egy ideig.
 Majd Philadelphiába betért egy vendéglőbe ahol Alice már várta a pultnál.
 Azóta együtt vannak.
 Ezután Rosalie jött. Az ő neve Rosalie Lillian Hale.
 1933-ban történt, amikor 18 éves volt.
 A szülei kispolgárok voltak, apja egy bankban dolgozott,
 anyja háztartásbeli asszony, és volt még két öccse is.
 Mesélt Royce Kingről aki udvarolt neki és arról is mi történt vele egy nap
 amikor hazafelé tartott barátnőjétől.
 Belefutott az utcán egy részeg bandába ahol az ő vőlegénye is közöttük volt.
 Aznap este Roset megszégyenítetten és félholtan hagyták az utcán a rohadékok.
 Carlisle talált rá és átváltoztatta őt.
 Végül miután vámpír lett, egyenként végzett mind az öt mocsokkal,
 Royce-ot hagyta meg utoljára.
 Hát ez nem volt valami vidám, sajnáltam Rosaliet nagyon.
 Emmett következett, de az övé nagyon rövid volt.
 Az ő neve Emmett McCartny, 1915-ben született Tennessee-ben.
 1935-ben változott át vámpírrá.
 Egy erdőben volt amikor egy medve megtámadta, szétmarcangolta,
 de Rosalie rátalált megmentve őt attól, hogy a medve fölfalja.
 Elvitte Carlisle-hoz, hogy változtassa át őt neki társául.
 Ezután Esme következett akinek szintén nics happy end.
 Az ő neve Esme Anne Platt Evenson, 1895-ben született Ohio-ban.
 Ő sajnos elveszítette a kisbabáját akit annyira várt,
 nem bírt így tovább élni és levetette magát egy szikláról.
 Carlisle ápolta, a halálán volt, de eközben beleszeretett és 1921-ben
 átváltoztatta őt társnak magának.
 Carlile jött. 1640 körül született Londonban.
 Az ő édesapja pap volt és tőle is elvárták, hogy az váljon belőle.
 Egy nap egy vámpírt üldöztek, de Carlislet elkapta és megharapta,
 ő elbújt egy pincébe és ott változott át egy hang nélkül.
 Soha nem bántott embereket, rájött, hogy állati véren is lehet élni.
 Tökélyre fejlesztette a szomját és kórházakban kezdett orvosként dolgozni,
 hogy minél több embert tudjon megmenteni, számára nagyon fontos volt
 az emberi élet. Orvosként talált rá Esmere és Edwardra is aki
 spanyolnáthában szenvedett, de erről nem árult el többet.
 Alice története elég ködös volt, ugyanis nem emlékszik emberi életére.
 A kutatások alatt csak pár dolgot tudott meg összesen.
 Mivel ő jövőbe látó képességgel rendelkezik ( amin ledöbbentem )
 emberként diliházba dugták mert nem hittek neki, azt hitték
 elment az esze. Egy idős vámpír aki ott dolgozott beleszeretett és átváltoztatta.
 Az öreg vámpírról úgy tudja, hogy meghalt.
 Alice a látomásában már látta Jaspert akit meg is keresett.
 Majd együtt felkeresték a Cullen családot akikre a frászt hozták
 ugyanis Alice mindenkit a nevén szólított és mindent tudott róluk,
 na és afelől érdeklődött, hogy van-e üres szobájuk ahová beköltözhetnek.
 Ez a történet nem volt vészes, de még, hogy Alice dilis?
 Egyedi az biztos, de pont ez volt a jó benne.
 Edward története következett volna, de ő nem kezdett bele.
- Nem haragudnál meg ha én később mesélném el a saját történetemet?
 Olyan ártatlanul nézett, mit kellett volna erre felelnem?
 Pedig úgy vártam, az övére voltam még igazán kíváncsi.
 Talán annyira rossz, hogy nem akart megijeszteni, vélekedtem.
- Ha most nem szeretnéd semmi baj, majd ha úgy gondolod elmondod,
 de tudnod kell, hogy majd kifúrja az oldalamat a kíváncsiság. - mondtam.
 Egy lágy mosolyt kaptam.
- Köszönöm. - mondta megkönnyebbülten.
- És amúgy Alice képességén kívül van még valakinek ilyen a családban?
 Ez nagyon érdekelt.
- Alice, ugyebár látnok. Jasper az érzelmek irányításával bír,
 Edward pedig olvasni tud a gondolatokban.
 Az utolsó szavakra Edward felé kaptam a fejem kerek szemekkel és
 elvörösödött arccal.
- Jézusom, hogy micsoda?! Te... te olvasol a gondolatokban? Úr isten!
 A kezeimet az arcom elé kaptam.
- Nyugodj meg szivem, a te gondolataidat valamiért nem hallom sajnálatomra.
- Huh, még szerencse, de ez, hogy lehet?
- Nem tudjuk, te vagy eddig az egyetlen akinél ez előfordult. - magyarázta Carlisle.
 Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Akkor végülis Alice-nek és Edwardnak köszönhetem az életem.
 Alice látta mi fog történni, Edward pedig cselekedett és megmentett a haláltól.
- Pontosan így történt, azért is ment Edward mert közülünk ő a leggyorsabb.
 Esme olyan áhítattal beszélt a fiáról, hogy összeszorult a szívem.
- Mégegyszer köszönöm és neked is Alice.
- Ahol tudok segítek. - kacarászott csillingelve.
- Szeretnéd, hogy hazavigyelek pihenni? - nézett lágyan a szemembe szerelmem.
- Nem, köszönöm, már jól vagyok,
 amúgy kb. egy kilóméterre van innen az autóm
 csak szerettelek volna meglepni azért indultam el gyalog. - lehajtottam a fejem.
- És miért tetted? - az államnál felemelte a fejem.
- Mert nem akartam, hogy halld az autó hangját ugyanis megszerettelek volna
 hívni holnapra magunkhoz délutánra bemutatnim téged a szüleimnek.
 Folyamatosan az arcát néztem, kíváncsi voltam a reakciójára.
 Gondolkodott egy pár pillanatig.
- És áll még a meghívásod?
- Persze! Már mondtam, hogy semmi nem változott, szeretlek
 és már neked is illő lenne megismerkedned a szüleimmel,
 ha már te is bemutattál a tieidnek. Na meg anyám meg is halna
 ha nem fogadnád el, majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság.
- Akkor itt az ideje, hogy jó fiúként viselkedjek. - mosolyodott el.
- Te, így is jó fiú vagy, épp ezért az autómig is elkísérhetnél,
 ha van kedved. - kacsintottam rá.
- Természetesen hölgyem. - mosolygott csibészen.
 Ha tehettem volna, ott a helyszínen leteperem.
 Mindenkitől elköszöntem és megindultam a kijárat felé.

14.fejezet : Vallomás

.
Sziasztok!
Hát a mai nap mégis csak sikerült feltennem plusz egy fejit,
remélem van aki örül ennek. Jó olvasást kívánok hozzá.




 Mikor magamhoz tértem nem otthon voltam a saját szobámba.
 Valaki hátulról hozzáért a vállamhoz, erre én kiugrottam az ágyból
 és a szoba sarkáig meg sem álltam, ott összekuporodtam és
 úgy néztem körbe mintha az életem múlna rajta.
 Az ágy mellett ő állt és nyugtatni próbált.
- Szerelmem, nyugodj meg, már nincs semmi baj.
- Hagyj békén, ne gyere közelebb! - ordítottam.
- Bella, hallgass meg kérlek. - próbálkozott újra.
- Te is olyan vagy... - mondtam - Te is a véremet akarod! Csak játszottál velem.
 Annyira záporoztak a könnyeim, hogy alig láttam tőle Edwardot.
- Nem! Dehogyis, istenem, ne haragudj, el kellett volna mondanom neked,
 nagyon sajnálom.
- Mégis mit Edward, hogy vámpír vagy? Hogy tehetted ezt velem?
 Ez egyszerűen nem lehet igaz! - fakadtam ki. - Miért, Edward, miért? - hajtogattam.
- Én nem így akartam, bocsáss meg nekem. Soha, de soha nem bántanálak.
 Arca teljesen torz volt a fájdalomtól.
- De te vámpír vagy. Na és a többiek is? Honnan tudjam, hogy ti nem bántanátok?
- Édesem, mi eddig sem bántottunk, mi mind nagyon szeretünk téged.
 A másik, hogy mi csak állati véren élünk, nem bántunk embereket.
 Az a másik sajnos egy nomád vámpír volt, ő emberi vérrel táplálkozik. - magyarázta.
- De az, hogy lehet, hogy ti nem... nem öltök embert?
- Mi nem akarunk gyilkosok lenni, sok évtizede élünk emberek között,
 mi próbálunk olyanok lenni és úgy élni ahogy ők.
 Rengeteg energiát fektettünk és több évet, hogy tökélyre fejlesszük
 a vérszomjunkat és az önuralmunkat. - felelt.
- Akkor ti nem bántanátok engem?
- Soha! - csattant fel - Egyikünknek sem jutna ilyen az eszébe.
- Rendben. Kérhetek öt perc gondolkodási időt?
 Edward nagyot sóhajtott aztán megfordult az ajtó irányába.
- Persze kicsim, de kérlek ne felejtsd el, hogy szeretlek.
 Ezzel kisétált az ajtón és magamra hagyott.
 Ezt teljességgel lehetetlennek tartottam, vámpírok nem létezhetnek,
 de mégis igaznak tűnt.
 Mindíg is azt hittem, hogy csak egy ember elméje szárnyalt el
 a filmek világában, de nem. Ők vannak!
 És én itt voltam mindvégig közöttük és nem esett le.
 Ekkor jutott eszembe Edward hirtelen el és feltűnése semmiből a semmibe,
 a jéghideg bőr mindannyiuknál hiszen élőhalottak,
 na és az arany színű szemek hisz ilyen nincs a halandó embereknek.
 Ezek szerint ha embervért isznak vörös, ha állatit akkor arany színű lesz,
 bár ezt nem tudtam, a vámpírok minden filmben embereket szipolyoztak.
 Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem jöttem rá,
 azt hittem csak képzelődök, na és a morgások is ezért voltak.
 Én egy vámpírral szeretkeztem és egy vámpírba szerettem bele!
 Ha akartam se tudtam volna ezen a tényen változtatni.
 De hiszen nem is akartam!
 Ha vámpír, ha ember, nem számít, őt szeretem és csak is őt,
 ő sosem bántott volna, ha olyan lett volna, már lett volna alkalma,
 de nem tette mert tényleg ő is szeret engem.
 Milyen egy idióta voltam!
 Hiszen itt tényleg mindenki szeretett és tisztelt engem,
emberségem ellenére is, és nem utolsó sorban Edward megmentette az életemet.
 Bocsánatot kellett kérnem tőle azonnal, sűrgősen.
 Felpattantam és lassú léptekkel elindultam le a nappaliba.
 Lent mindenki feszült figyelemmel tekintett rám, így megálltam a lépcső aljába.
 Ahogy végigtekintettem rajtuk mind olyan gyönyörűségesek voltak.
 Végül nagy levegőt vettem és belekezdtem.
- Szóval, kezdeném egy bocsánatkéréssel, mert ezzel tartozom mindenkinek.
 Ne haragudjatok rám, nem akartam senkit megbántani a viselkedésemmel,
 csak egy kissé kiborultam. Nem minden nap tud meg olyan dolgot az ember
 amit eddig csak például filmben látott vagy csak regeként hallott.
 Sajnálom, hogy így reagáltam, hiszen ti soha nem bántottatok engem.
 Nekem nem számít, hogy mik vagytok emberek vagy... vámpírok. - ecseteltem.
 Esme és Alice kedvesen mosolygott és a többieken is látszott a megkönnyebbülés,
 csak szerelmem állt mereven, megkövülve.
 Egyenesen belenéztem aranyló méz szemeibe.
- Edward, főként tőled szeretnék elnézést kérni.
 Olyat vágtam a fejedhez amit nem akartam csak meg voltam rémülve.
 Tudom, hogy sosem bántanál, ha akartál volna ezer meg ezer alkalmad is
 adódott volna, de csak szeretetet és odaadást kaptam.
 Kérlek bocsáss meg! Semmin nem változtat, hogy vámpír vagy.
 Szeretlek. Nagyon szeretlek Edward Cullen. - végül rámosolyogtam.
 Ő viszonozta csillogó szemekkel és egy pillanat alatt átszelte a
 közöttünk levő távolságot átölelve engem. Mélyen a szemembe nézett.
- Nincs mit megbocsájtanom, nagyon szeretlek.
 Édes ajkait enyémre tapasztotta, én pedig elkábultan kapaszkodtam belé.
 A többiek egy ideig csendben kuncogtak, de a második perc után
 valaki krákogott egyet, hogy észbekapjunk, nem vagyunk egyedül.
 Mikor elváltunk, egymás derekát karolva Carlisle- ék felé fordultunk.
- Most pedig, szeretném tudni, hogy mi a teljes igazság.
 Mióta vagytok vámpírok, honnan valók vagytok és minden mást is
 ami veletek kapcsolatos.

13.fejezet : Átverve

A következő hét közben nem történt semmi,
 Edwarddal minden szabadidőnket amit tudtunk együtt töltöttünk az iskolában és azon kívül is.
 Szombaton anyám addig nyúzott Edwarddal, hogy mutassam be nekik,
 nem volt más választásom, beadtam a derekamat.
 Eldöntöttem meglepem Edwardotés elmegyek hozzá, hogy személyesen hívjam meg hozzánk.
 A házuktól úgy jó egy kilóméterre álltam félre az autóval.
 Napsütéses idő volt, úgy gondoltam sétálok egyet és így ő sem látja meg az autómat.
 Besétáltam az erdőbe, de csak pár méterre az úttesttől, hogy el ne tévedjek.
 Öt perce sétáltam amikor suhogást hallottam meg magam mellett és
 egy nagy szellő csapta hátra a hajam, édes illatot hozva, de ez nem az övé volt,
 hisz nem is lehetne, azt sem tudja, hogy jövök.
 Megfordultam és majdnem szívrohamot kaptam.
 Egy magas férfi állt mögöttem, sötétbarna haja volt és tűzvörös szemei,
 hófehér bőre szikrázott a napfényben, majdnem úgy nézett ki mint
Edwardék családja, csak a szemük színe és a csillogó bőr nem egyezett.
 A józan eszem azt súgta kezdjek hátrálni, aztán fussak ahogy csak bírok.
 Meg is próbáltam, de ő egy pillanat alatt előttem termett,
 a mellkasának csapódtam és a hátamra estem, hogy csak úgy nyekkentem.
 A lábaimat azonnal végigkarcolták a földön heverő ágak és égni kezdtek a sebek.
 Megpróbáltam felállni, de sajgott minden egyes porcikám.
- Ki a fene maga és mit akar tőlem? - ordítottam a férfi felé.
 A pasi rámvigyorgott, a gonoszság égett a szemeiben, könnyeden csak ennyit mondott:
- A véredet, ínycsiklandozó vagy.
 A véremet? Azt hittem a pasasnak elmentek otthonról.
- Ez valami vicc igaz? Mit akar? - hadartam.
- Már megmondtam. - és tett felém egy lépést.
- Mi a jó büdös fene maga, elmebeteg? Vagy vámpír? Csak meg akar ilyeszteni. - kezdtem kétségbe esni.
- Az emberek így neveznek minket. - felete és bennem meghült a vér, fulladozni kezdtem.
- Az... az nem lehet, lehetetlen, vámpírok nem léteznek csak a filmekben. - halt el a hangom.
 Folyton az járt az agyamban, hogy mi van ha igaz és ez az őrült tényleg vámpír
 és a véremre szomjazik, meg fog ölni és én nem menekülhetek.
 A földön kezdtem kúszni, de megunta a játékot és elkapta a lábamat,
 visszarántott majd a hajamba markolt és annál fogva húzott fel, én meg csak
 sikítottam fájdalmamban, éreztem ahogy a fejbőrömből szakadoznak ki a hajszálaim.
 Ezután a tarkómnál kapott el és a nyaki ütőerem felé kezdett közelíteni
 vicsorogva, tűéles fogaival.
 Behunytam könnyes szemeimet és gyorsan elbúcsúztam mindenkitől
 akit szerettem, és az én szerelmemtől Edwardtól, akit sajnáltam,
 hogy csak ennyi boldogság jutott nekünk.
- Szeretlek, Edward. - súgtam remegő hangon.
 Ekkor épphogy lehelletét éreztem ami hideg volt mint a keze is
 akárcsak Cullenéknek,  egy rántást éreztem és a földre estem,
 hogy mi történt nem értettem.
 Hiszen nem éreztem semmit.
 Ekkor kinyitottam a szemem és megláttam őt, ahogy a vámpírt egy vastag fának nyomja,
 de a férfi egy hírtelen mozdulattal elrúgta szerelmemet
 aki nekicsapódott egy másik fának, lezuhant a földre,
 de egy pillanat alattolyan sebességgel ugrott fel és indult meg a férfi felé,
 hogy csak egy csíkot láttam, aztán a vámpír vagy tíz métert repült,
 de talpra esett és elinalt.
 Azt hittem álmodom, a szám tátva maradt, a szívem hevesen vert,
 több sebből véreztem és a fülem is elkezdett csengeni.
 Edward csak állt egy helyben, nézte ahogy az a lény elrohan
egy szempillantás alatt, aztán felémfordult, de nem mozdult.
 Lesütötte szemeit, arca eltorzult a fájdalomtól és szégyentől.
- Sajnálom, Bella. - suttogta.
 A könnyeim patakzottak le az arcomon,
 nem akartam elhinni az előbb látottakat,
 nem lehetett, hogy ő is olyan...
- Te... te is... - szipogtam - az nem lehet, nem létezik, hogy... és ő egy - de nem tudtam kimondani.
- Igen, sajnos én is... - neki sem ment.
 A fülemben éreztem a szívem dobogását, kapkodtam a levegőt,
 mondani akartam valamit, de nem jött ki hang a torkomból,
 hirtelen sötét lett minden.
- Bella! - ordított Edward, de már nem láttam az arcát.