50.fejezet : Új élet

Sziasztok!
Különleges a mai nap!
Elérkeztünk az 50. fejezethez.
Tudom, még csak két nap telt el, de nagyon
beindult a fantáziám és nem bírtam magammal.
Szívem-lelkem beleadtam ebbe a részbe, úgyhogy
extra sok komit kérek.
Ehhez a részhez egyik kedves olvasóm  Lakatos Fruzsina
segített hozzá, ő adott ihletet, köszönet neki ezért.
Puszi mindenkinek!


 Anyuék azt hitték Brazíliába mentünk nászútra.
 Nem akartuk, hogy tudják hol is vagyunk valójában.
 Ahogy ígértem nekik, amint megérkeztünk " Brazil " Skóciába,
 felhívtam őket.
 Kár, hogy nem arról a tájról adhattam nekik leírást ami a szemem
 elé tárult.
 A hely gyönyörű volt, minden zöld és virágos, a hegyek magasan
 körbeölelték a völgyet és a kastélyt, hófedte csúcsaik csak úgy
 fehérlettek.
 Még hogy nem túl nagy kastély?
 Nem tudom Carlisle-éknak mi lehetett akkor tényleg nagy!
 A kastély ami immár az új otthonomnak számított nem volt túl
 jó állapotban, felújításra szorult és alapos takarításra, de
 amik belül rejtőztek...
- Ejha! - és füttyentettem - Ti aztán tudtok élni! - mondtam
 elismerően.
- Hát igen, gondolom mondanom sem kell kiknek köszönhető.
 - mosolygott.
- Sejtem.
 A Cullen villa ehhez képest piskóta parasztháznak számított.
 Itt mindent selyem, plüss, ezüst, porcelán és kristály borított
 arannyal vegyítve.
 Antik és modern bútorok egyvelege.
 Csak ahova először beléptünk egy 15x15 méteres szinte üres
 helyiség volt, egy piros bársony szőnyeges lépcsővel az
 emeletre amely még kétfelé ágazott, mint a mesékben.
 Egy óriási kristály csillár, két óriási festmény jobb és bal
 oldalon is amit le mertem volna fogadni, hogy Carlisle festette
 és még egy kabáttároló.
 Bal kéz fele volt található a könyvtár és a nappali.
 Akkorára sikeredett mint egy kosárlabda pálya.
 Innen még két helyiségbe nyílt ajtó, egy a dolgozószobába,
 egy pedig fürdőszobába.
 Jobb kéz fele a spejz, konyha és az étkező bárpulttal és
 mindennel felszerelve.
 A felső szinten nem kevesebb mint 12 szoba, 6 fürdőszoba és
 legalább ennyi gardrób lett kialakítva.
 Edward megmutatta a miénket, amitől leesett az állam.
 Az ablakok hatalmasak voltak aminek köszönhetően világos lett
 a helyiség, a függönyök fehér csipkéből, a sötétítők
 dióbarna szaténból készültek.
 A domináló az arany, barna, bordó és a fekete voltak.
- Bár ez nem az én régi szobám, mégis úgy gondoltam ez jobban
 tetszene neked. Itt van fésülködő asztal is. - kacsintott rám.
 És tényleg volt...nem is akármilyem.
 Bükk fából készült, kézzel faragott, aranyozott, fiókos és
 kinyitható tükrös, hozzá illő arany színű kárpitos ülőkével.
 Az ágyunk baldachinos fekete vas, éjjeliszekrények, íróasztal,
 tévé és társai, kanapé, dohányzóasztal, perzsa szőnyeg és
 gardróbszoba.
 Ha mindent felsorolnék sosem lenne vége, és pedig ez csak egy
 szoba volt a 12-ből, meg más egyebek.
 Az úszómedencéről és a kertről már nem is beszélek, de majd
 lesz rá alkalom, szépen sorban.
 Egy nap nem is volt elég a felfedezésre.
 Edward estig mindenben a segítségemre volt, tízszer gyorsabban
 takarított mint én.
 Amit előre helyeztünk a fürdőnk, a szoba portalanítása és az
 ágynemű cseréje.
 A függöny, ágytakaró mosásával máskor foglalkoztunk, na meg
 az ablakpucolással.
 Elképzelni sem tudtam, hogy oldjuk azt meg, de Edwardnak
 mindenre akadt ötlete.
 Az én okos, csodás férjem.
 Estére teljesen kimerültem, de akadt még egy nagyon fontos
 tennivalóm.
 Mit gondoltok, mi lehetett az?
 Bizony, bizony... a nászéjszaka.
 A legdögösebb formámat akartam nyújtani, ezért összekaptam
 magam.
 Lefürödtem, hajatmostam, átborotváltam mindenemet és egy
 extra szexi tűzpiros csipke babydollt választottam hozzáillő
 masnis tangával.
 Nem sokmindent takart, de ez volt a lényeg.
 Azt akartam, hogy minden tökéletesen menjen.
 Alig vártam, hogy kicsomagoljon mint egyfajta ajándékot.
 Edward addig egy másik fürdőszobában tartózkodott.
 Teljesen egyszerre léptünk be a szobába.
 Mikor megláttuk egymást mindkettőnk szemében hatalmas vágy
 csillogott.
 Ha tehettük volna, már szemmel felfaltuk volna egymást.
 A morgását elégedettségnek vettem.
 Mire hármat pislogtam már ott is állt előttem vágytól
 feltüzelve.
 Először csak gyengéden elkezdett simogatni, az arcomnál kezdte
 és szép lassan haladt lefelé, majd megcsókolt, de nem
 azzal a puhatolózással... totálisan be volt indulva.
 Ajka úgy falta az enyémet, hogy fél percen belül felduzzadt
 az édes nyelvcsatától.
 Úgy megszédültem a mámortól mintha részeg lettem volna,
 Edward nyakába kellett kapaszkodnom.
 Felkapott az ölébe és az ágyra száguldott velem.
 Ez az éjszaka más volt mint a többi... meghittebb, mintha
 csak álmodnám.
 A szerelmünk ekkor teljesedett ki.
 A testünk teljesen egybeforrt, egyként mozgott, a teste...
 a lénye, olyan volt számomra mint az ambrózia, a mennyben
 éreztem magam.
 Sosem volt még ennyire heves, ennyire vad.
 Ebből lett a baj.
 Olyan hirtelen történt minden.
 Nem így terveztük, de csak pár másodperc...
 Edward épp felül volt, a hevessége teljesen meglepett,
 a nyakam felé tartott a vállamról.
 Észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel.
 Fekete szemei szikráztak, de nem azért amire én gondoltam,
 a mámor elvette az eszem, későn kapcsoltam.
 A morgásánál tértem magamhoz, megpróbáltam szólongatni,
 rázni, eltolni, de mintha egy betontömböt próbáltam volna
 megmozdítani és akkor megtörtént... a fogai a nyakamba
 fúródtak, amitől fájdalmas sikoltás hagyta el a torkomat.
 Akkor juthatott el a tudatáig mit is csinál mert azonnal
 leugrott rólam és a legtávolabbi sarokba menekült.
 Az arca eltorzult, fájdalom, félelem ült ki rajta.
 A szemei még mindíg feketék, de óriásira tágultak.
 A levegőt úgy kapkodta mint aki épp fulladozik.
 A szája bal sarkában egy csepp vérem pergett le az álla
 irányába.
- Istenem, ne... - fulladozott - mit tettem... - a hangja
 hisztérikus, sokkos volt.
 A méreg azonnal elkezdett terjedni, amitől lángba borult
 az egész testem.
 Nem bírtam megszólalni csak Edward felé nyújtottam a kezem,
 aztán a tudattalan mélységben találtam magam.
 Belül tudtam mi történik velem... átváltoztam.
 Sosem gondoltam, hogy valami ennyire fájdalmas lehet.
 A halált kívántam, semmi másra nem tudtam gondolni csak,
 hogy legyen vége.
 Amit Edward mesélt az átváltozásról, nem épp ilyen volt.
 A külvilágot nem teljesen érzékeltem, egy-két hangra
 oda tudtam figyelni, de a fájdalom szinte az eszemet vette.
 Valami nem stimmelt.
 A csontjaim mintha ezer darabra törtek volna majd újra
 összefortak, ismét tört, megint forrt.
 Ilyenről nem volt szó.
 Élve égtem, a csontjaim darabokban, a gerincemet mintha
 kitépték volna.
 Néha sikoltásra lettem figyelmes, nem voltam benne biztos,
 hogy valós.
 Még a fogínyem is hasogatott, mint a fogamat tépkednék
 egyenként, ami folyton visszanő.
 Én emlékezhettem rosszul, vagy ez teljesen másként kellett
 volna történjen?
 Úgy éreztem évek óta ebben az állapotban vagyok és sosem
 lesz vége.
 Nem tudtam mennyi idő tellhetett el, aztán egyszer csak
 elkezdett minden fájdalom csillapodni.
 A hallásom egyre kitisztultabbá vált, enyhén kezdtem érezni
 az illatokat is, idővel mindíg erősebben.
 Egyszer csak hangokat fedeztem fel, két férfiét,
 beszélgettek.
- Mégis mikor lesz már vége? Ezt nem bírom elviselni.
- Még kábé egy nap, hisz tudod.
- Istenem, ez mindd az én hibám! Hogy veszthettem el a fejem?
 A feleségem..., hogy tehettem?
 Na itt leragadtam.
 A feleségem? Ki? Én? Ki ő?
 És ekkor beugrott.
 Edward... esküvő... utazás... nászéjszaka...
 Edward a férjem.
 És vámpír.
 De ki a másik pasas?
 Csak ketten jöttünk, nem ismertem fel.
 Minden olyan más volt, hangosabb, élesebb.
 Egyre több dolgot érzékeltem, a fájdalom szinte teljesen
 elmúlt.
 Lassan elkezdtem mozgatni az ujjaimat a kezemen és a
 lábamon is.
- Carlisle... ez, hogy lehetséges. - lépteket hallottam.
- Nem tudom, de biztos van rá logikus magyarázat.
- Még csak másfél nap telt el, ez... lehetetlen. - csendült
 hitetlenség a hangjában.
- Nem értem. Ilyet még sosem láttam. - felelte az... apósom.
 De ő, hogy került ide?
 Másfél nap? Miről beszélnek?
 Úgy tudtam az átváltozás minimum három nap.
- Az átváltozás még nem fejeződhetett be, hiszen... még
 ver a szíve.
- Az biztos, hogy valami nem stimmel, az lehetetlen,
 hogy nem sikerült. Képtelenség!
 Mi? Ver a szívem?
 De az lehetetlen, a vámpíroknak nincs szívverésük,
 bizonyos értelemben halottak.
 Válaszolni még képtelen voltam mert a nyelvem még zsibbadt,
 de megpróbáltam jelezni nekik, hogy hallom őket.
 Elkezdtem mozgatni az ujjaimat.
 Edward észrevette, mert megszorította a kezem.
- Kicsim... Bella, hallassz engem? - kérdezte - Ha igen,
 mozdítsd meg az ujjad.
 Megtettem amit kért.
- Carlisle! Carlisle... hall minket! - öröm volt a hangjában.
 - Ez hihetetlen! Nem értjük ez, hogy lehetséges, de
 valamelyest ember maradtál. Ver a szíved, de a tested
 megváltozott. Érted?
 Ismét megmozdítottam az ujjaimat.
- Bella... - szólt Carlisle - amíg teljesen magadhoz nem
 térsz, szeretném az engedélyedet kérni egy vérvételhez.
 Mivel félig ember maradtál valahogy, vér is folyik az
 ereidben. Szeretném megvizsgálni, hogy megtudjuk mi
 történik veled. Megengeded?
 Hát ez az én formám, még vámpírrá is képtelen voltam
 átváltozni, de beleegyeztem.
 Már a tűszúrást is éreztem.
 Carlisle azonnal neki is látott.
 Még egy óráig hallgattam Edward sírását, bocsánat
 kéréseit, hogy elveszítette a fejét.
 A feromon meg a vér egyvelege megbolondította, nem bírt
 tőle leállni.
 Őszintén?
 Abszolút nem bántam.
 Nem számítottam rá, nem voltam felkészülve, de lehet,
 hogy így volt jó.
 Csak egy hónap múlvára terveztük.
 Átestem rajta, túléltem és hamarosan magamhoz tértem.
 Úgy pattant ki a szemem mint a rugó.
 Amit először megpillantottam az én gyönyörű férjem volt.
 A látásom... olyan éles lett, hogy olyan dolgokat is
 észrevettem ami úgymondd addig kiszúrta a szemem.
 Edward még tökéletesebben nézett ki, mint emberi
 látásommal.
- Krisztusom, de szép vagy... - suttogtam rá meredve.
 Aztán azonnal meg is lepődtem a saját hangomon.
 Ez az én hangom?
 Mintha valami égi dallamot hallgatnék.
 Edward rám mosolygott, de az arca fájdalmat tükrözött.
- Kérlek bocsáss meg nekem, nem akartam... elvesztettem
 az írányítást... annyira sajnálom.
 Az ő hangján is elhűltem, mintha csillingelt volna.
- Csss... hagyd ezt. Egyáltalán nincs mit megbocsássak,
 előbb-utóbb megtetted volna, nem? Hát most előbb,
 és én nem bánom. A hangom viszont...
- Igen, tudom. De majd megszokod. Ilyenkor minden kiélesedik.
- Veszem észre. Még a plafon legkissebb repedéseit is látom.
- És ez még semmi.
- Hol van Carlisle és, hogy került ő ide?
- Pánikba estem. Azonnal felhívtam, ő pedig három órán
 belül a gépen is ült.
- Mi történik velem? Hogy lehetséges, hogy csak félig
 vagyok vámpír?
- Mi sem értjük. Te vagy az egyetlen a világon, sosem
 találkoztunk még hasonlóval. Carlisle azonnal nekilátott
 a kutatásoknak. Hamarosan biztos megtudunk valamit.
- Ezek szerint dobog a szívem, vér folyik az ereimben,
 akkor képes vagyok emberi táplálékot is enni?
- Kideríthetjük ha szeretnéd. Nézzünk valamit a hűtőben?
- Jó ötlet. Farkas éhes vagyok.
 Lementünk a konyhába és feltúrtuk a hűtőt, valami ehető
 után kutatva.
 Akadt némi tojás, joghurt, saláta.
 Egyikre sem vágytam igazán, de a joghurtot választottam.
 Képzeljétek lecsúszott, aztán még egy kanál és még egy
 amíg el nem fogyott.
 Nem jött vissza.
 Edwarddal összenéztünk.
 Egyszerre kiáltottunk Carlisle-nak aki két másodpercen
 belül ott is állt előttünk.
- Carlisle, meg bírom enni az emberi kaját.
 Ezen ő is nagyot nézett.
 Én ezt fel nem tudom fogni - vakarta a fejét - Eddig
 minden vámpírokkal kapcsolatos dolgon túltettél.
 Másfél nap alatt átváltoztál, eszel emberi ételt,
 van szívverésed, van véred és még azon felül gyors vagy
 mint mi, az érzékeid is hibátlanok és megvannak a
 szemfogaid is. A vérivás maradt csak. Muszáj rájönnöm...
 muszáj... - hajtogatta.
- Hamarosan elmegyünk vadászni, ettől még nem laktam jól,
 de a torkom sem kapar annyira. - mondtam.
- Te is jössz Carlisle? - nézett rá Edward.
- Mindenféleképpen! Hátha tapasztalunk egyéb...
 furcsaságot is.
 És bizony tapasztaltunk.
 Nem volt elég, hogy elfogyasztottam négy hegyi kecskét,
 de a legrosszabb, hogy nem csak a vérüket.
 A szívüket és még a nyers húsukba is belefalatoztam.
 Edwardék elhülve nézték végig a vérengzésemet.
 Egyszerűen elvesztettem az eszem.
 A vér és a véres hús olyan volt számomra mint a
 legfinomabb étel a világon.
 Mámorító!
 Semmi mást nem érzékeltem magam körül.
 Mikor végeztem a mészárlással és magamhoz tértem
 sokkot kaptam, és olyan undorral tekintettem végig
 magamon, hogy majdnem elhánytam magam.
 Remegtem.
 Edwardék arcán a meglepedtségtől az elborzadásig
 minden átfutott.
- Ezt én tettem vele. - lehelte szerelmem.
 Először csak álltam mereven és bámultam Carlisle-ékra
 csupa vértől mocskos testtel, aztán nekilódultam
 először félelemtől, majd dühtől vezérelve a kastélyba.
 Edwardék mögöttem suhantak.
 A kastély előterében összecsuklottam és felzokogtam.
 Voltak könnyeim.
 A testem reszketett.
- Bella... - szólt Edward.
- Hagyj... hagyj most kérlek... - mondtam fel sem nézve.
- Kérlek... kicsim... - próbálkozott újra.
 Nem rá voltam mérges, hanem magamra.
- Azt mondtam hagyj! - ordítottam rá.
 Ekkor a düh megállíthatatlanul terjedt szét a 
 testemben, a vérem és a testem felforrt, az egész
 lényem remegett.
 Egy morgás és egy üvöltés szakadt fel a torkomból,
 és egy ugrással a lépcső felé kiszakadtam a testemből.
 A lépcső tetején értem földet négykézláb, vicsorogva
 Edwardék felé... farkasként.
 Edwardék meghőköltek, tátott szájjal néztek rám.
 A szemtükrükön át láttam magam, amitől felnyüszítettem,
 aztán vonyítottam... egy szürke farkas testébe zárva.
- Ez képtelenség... lehetetlen... - lépett előre
 Carlisle - Bella... Bella egy... egy HIBRID!

49.fejezet : A NAGY nap

Sziasztok!
Nagyon örültem, hogy már egyre többen komiztatok.
Ez kérlek most se legyen másként.
Van egy rossz hírem is, a történet hamarosan véget ér,
2-3 feji lesz már csak.
De van egy jó hírem is, azonnal hozok egy másikat,
remélem azt is épp ennyire fogjátok majd kedvelni.
Jó szórakozást kívánok mindenkinek.
Pusszancska



Végre leérettségiztem.
 Öt tantárgyból vizsgáztam, sikeresen.
 Matek, Töri, idegen nyelv ( olasz ), Biosz és Földrajz.
 Nem azt mondom, hogy tökéletes lett, de átmentem, hála az én
 fantasztikus, szuperagyú, mindent tudó szerelmemnek.
 A szüleim nagyon büszkék voltak rám.
 Az ajándékom egy arany nyaklánc lett, amit egy fényképtartós
 medál ékesített, benne önmagam fényképével a szüleim ölelő
 karjai között.
 Ez a kép az Általános Iskolai ballagásomon készült.
 Teljesen meghatódtam.
 Nem tudhatták mennyit jelent ez nekem még a későbbiekben is.
 Szegények, ha tudták volna mire készülök..., hogy hamarosan
 végleg elveszítenek, örökre.
 Hatalmas önzőségnek tűnhetett tőlem, de mit tehettem volna?
 A férj jelöltem egy vámpít volt, ő örökké élhetett, de ha
 ember maradok... nélkülem.
 Mi nem akartuk ezt.
 Együtt akartunk maradni, amíg csak megtehettük.
 Anyuékkal nem tehettem meg, hogy átváltoztatom őket.
 Nem értették volna meg és nem is akarták volna.
 Mindenki azt tartotta a leghelyesebbnek, ha a nászút alkalmával
 a hazafelé tartó úton, a magánrepülőnk a tengerbe vész, amit
 soha nem találnak meg.
 Ezzel minden le lesz tudva.
 Az esküvőnket Július huszadikára helyeztük át.
 Nem akartam ismételten augusztust, hisz akkor történt minden
 borzalom.
 Az Edwarddal közös házunkba készülődtek a lányok, a Cullen
 villában a fiúk.
 Mindenhova kísérettel mentem.
 Fodrász, manikűrös a sminkemet viszont Alice készítette el.
 A ruhám még mindíg észbontó volt és be kellett vallanom,
 nagyon szépnek éreztem magam.
 A kesztyűm teljesen elfedte a hegeket a csuklómon.
 Anya már ekkor is pityergett.
 Kizártam a fejemből minden addigi borzalmat és csak a boldog
 jövőnkre koncentráltam.
 Mindenki olyan gyönyörűen nézett ki.
 Rose éjkék, mély dekoltázsú, hátul combig hasított, nyakba
 kötős selyem ruhát viselt.
 Alice tűzpiros comb középig érő bonyolult fekete mintás
 koktélruhát.
 Esme a hajszínével megegyező barna, térdig érő, oldalt
 felsliccelt csipkeruhát, anya pedig ezüszszínű szatén
 hosszú szoknyás kosztümöt.
 Annyira boldog voltam, hogy végre tényleg eljött ez a
 pillanat is és ez csakis a már hatalmas Cullswan klánnak
 lett köszönhető.
 Megmosolyogtatott.
 Nagyon kíváncsi voltam a fiúkra is.
 Elképzeltem az én csoda hercegemet fekete öltönyben,
 ami úgy símult a tökéletes testéhez mintha ő lenne
 a világ legfantasztikusabb modellje.
 Fehér hibátlan ing, fekete nyakkendővel.
 Háromnegyed egyre a Városházán kellett lennünk,
 egykor kezdődött az esküvő.
 Senki nem láthatott, még a násznép sem, akik nem csak
 emberek, hanem vámpírok és farkasok is voltak egyaránt.
 Egy személy nagyon szúrta a szemem, ez nem lehetett más
 mint Tanya, ugyanis ő volt előttem Edward... játéka és
 még szépen fejeztem ki magam.
 De neki is hálásnak kellett lennem amiért besegített
 a keresésembe.
 Biztos voltam benne, hogy nem értem tette, de a lényegen
 mit sem változtatott.
 Mi öten mentünk egy autóba, Carlisle Audijával, Rose
 vezetésével.
 Az épületbe, a hátsó ajtón kellett bemennem, hogy ne
 vegyenek észre, majd egy szobában kellett várakoznom
 míg mindenki el nem foglalta a teremben a helyét és fel
 nem csendült Edward bevonuló zenéjének hangja.
 Ez volt az a pillanat amikor kezem, lábam remegni kezdett
 és csak ekkor fogtam fel igazán, hogy tényleg férjhez megyek,
 ráadásul egy misztikus lényhez.
 A kezemmel legyezve próbáltam hűteni magam és mélyeket
 lélegeztem.
 Kicsivel jobb lett, de nem tökéletes.
 Tudtam, hogy apu az ajtó előtt vár rám, hogy karöltve
 kísérhessen a terembe Edward oldalára.
 Biztos voltam benne, hogy Charlie is nagyon izgult.
 Akkor döbbentem rá... ez az utolsó nap amikor együtt lehetünk
 a szüleimmel.
 Reggel nyolckor már a repülőn fogunk ülni úton Skócia felé
 a halálom és új életem helyszínére.
 Carlisle évekig élt itt, Londonhoz az otthonához közel.
 Kb. kétszázhetven évvel ezelőtt vásárolt magának egy kissebb
 kastélyt a Skót-felvidéken.
 Épp eszű ember nem lakik ott, hisz arra nincs élet, se ember,
 se semmi csak hegyek és a pusztaság.
 Nekünk pont erre volt szükségünk.
 Érdekes mód Carlisle valahogy elintéztette, hogy legyen
 minden bevezetve, villany, víz és még gáz is.
 Úgy gondoltam biztosan van valami alagút rendszer amitől ez
 lehetséges.
 A gondolataimból az én felvonuló zeném rángatott ki.
 Ketten tárták ki előttem a kétszárnyú ajtót.
 Apám állt előttem aki meglepedtségében lefagyott.
 Láttam, hogy könny gyűlik a szemében.
 Odaléptem hozzá, megöleltem, adtam neki egy puszit amitől
 magához tért és a jobbját nyújtotta.
- Gyönyörű vagy Bells. - súgta meghatódva.
- Köszönöm. Te is észbontóan festesz. - karoltam bele és egy
 pillanatra a vállára hajtottam a fejem.
- Mehetünk? - kérdezte, amire biccentettem.
 Megindultunk lassú léptekkel.
 A szívem beindult.
 Amikor beléptünk, a nép halk sutyorgásba kezdett, alig mertem
 felnézni.
 Két több soros pad között kellett végigsétálnunk mire az
 anyakönyvvezető elé nem értünk.
 A vigyort le sem lehetett vakarni az arcomról főleg az után,
 hogy megláttam a vőlegényemet.
 Majdnem úgy nézett ki mint ahogy elképzeltem csak annál is
 jobban.
 A Dolce & Gabbana, a Channel vagy bármely cég tuti őt
 választotta volna a reklám kampányához.
 Fekete öltöny szettje enyhén csillogott a beleszőtt ezüst
 szálaktól, a fehér ing fénylett a szatén anyagtól és a
 nyakkendője is fekete-ezüst dőlt, vékony csíkos mintásan
 díszelgett rajta.
 Amint mellé értünk apa átnyújtotta neki a kézfejemet.
 A házasságkötő megkérte az embereket, hogy üljenek le.
 Aztán belekezdett.
- Mindenkit köszöntök ezen a csodálatos napon amikor is
 szem és fültanúi lehetünk eme fiatal pár egybekelésének.
 A szemeimet képtelen voltam levenni Edwardról.
 El sem akartam hinni, hogy tényleg épp az esküvőnkön vagyunk.
 Annyira elmerültem a szépségében, hogy csak az igennél és a
 fogadalmunk letételénél érzékeltem újra a külvilágot.
- Edward Cullen, akarod-e az itt jelen levő Isabella Swant
 hites feleségedül? - kérdezte a nő.
- Igen, akarom. - felelte Edward.
- Isabella Swan, akarod-e az itt jelen levő Edward Cullent
 hites férjedül? - kérdezte tőlem is.
- Igen, akarom. - feleltem csillogó könnyes szemekkel.
- Kérem, mondja utánam. Én Edward Antony Masen Cullen fogadom,
 hogy hűséges leszek... - és Edward utána mondta - szeretni
 és tisztelni foglak... - és újra mondta - melletted állok
 jóban-rosszban... egészségben-betegségben... gazdagságban -
 szegénységben míg a halál el nem választ.
 Ezután én következtem.
- Kérném a tanúkat, hogy fáradjanak az asztalhoz.
 Alice és Emmett léptek oda.
- Megkérném önöket, hogy írják alá a házassági anyakönyvet.
 Megtették.
 Azután pedig mi következtünk majd visszaálltunk a helyünkre.
 Még lökött ott egy-két szót aztán végre.
- Most pedig kérném a gyűrűket és megkérem a párt, hogy
 húzzák fel egymás ujjára.
 Emmett odahozta őket egy gyönyörű piros plüss gyűrűspárnára
 helyezve, aztán először Edward, majd én húztuk fel a másik
 ujjára.
- Megcsókolhatja a menyasszonyt. Önök mától férj és feleség.
 Nem kellett kétszer mondania
 A csókunkat még édesebbnek éreztem.
 A lelkem legmélyéig hatolt.
 A világ legszerencsésebb ember nőjének mondhattam magam.
 Hatalmas tapsivarral és éljenzéssel gratuláltak nekünk.
- Még utoljára megkérném a szülőket, hogy fáradjanak ide és
 egy pohár pezsgővel köszöntsük az ifjú párt.
 Mind a négyen odajöttek, elvett mindegyikük egy pohárkát
 és koccintottak velünk.
 Eszméletlen nagyot néztem mikor a három vámpír meghúzta a
 pezsgőt, de hát muszály volt nekik.
 A ceremónia befejeztével, a mi vezetésünkkel mindenki kivonult
 és az autójához sietett, hogy elérjünk a buli helyszínére,
 abba a csodás kastélyba.
 A férfi akitől béreltük még mindíg készségesen állt
 rendelkezésünkre, mivel Edwardék nem kérték vissza a pénzt
 és nekik köszönhetően mert saját zsebből újították fel,
 kiadhatta másoknak is, abból az összegből pedig osztozott
 Cullenékkel.
 Ami a férfi része volt, elmesélte, hogy a kastély teljes
 felújítására fordítja és ha lesz rá kereslet, hotelnek
 alakítja át.
 A pasas tisztában volt vele, hogy mindent csakis Cullenéknek
 köszönhetett.
 A vendégek el voltak ájulva amikor beléptek a nagyterembe,
 velük együtt én is.
 Olyan lett minden amilyennek megálmodtuk.
 A pincérek mindenkit a helyükre kísértek a névlista alapján.
 Persze mi ültünk asztalközépen, hogy a vendégek is jól
 láthassanak minket.
 A vacsora még messze volt, addig a pincérek hidegtálakat,
 apró sós süteményeket, és mini fogpiszkálóra szúrt szendvics
 kockákat osztogattak.
 Az italpultnál mindenki kénye kedve szerint válogathatott.
 Az élő zenekar kellemes hangulatot biztosított, a későbbi
 órákban a Dj szórakoztatta a vendégeket.
 A vacsora után mindenkit elnyomott az étel, ezért az az idő
 beszélgetésekkel, ismerkedéssel telt.
 Kilenkor belendítettük a csapatot egy nyitótánccal.
 A tánc közben összebújva beszélgettünk.
 Mióta eljöttünk a Városházáról alig váltottunk pár szót.
- Hogy érzi magát Mrs. Cullen? - kérdezte mosolyogva a férjem.
 Mrs. Cullen, ennek a névnem még a csengése is csodásan
 hangzott, hát még a férjem.
- Annyira hihetetlenül boldog vagyok. Itt lehetek veled...
 a férjemmel... - furcsa volt kimondani - az esküvőnkön,
 ezen a gyönyörű helyen. Alig akarom elhinni.
- Pedig igaz. Eljött a mi időnk. Legszívesebben soha nem
 engednélek ki a karjaim közül. Az én drága, gyönyörű feleségem...
 - csókolt meg lágyan.
 A testem azonnal forróság öntötte el, pír ütött ki az arcomra
 és olyan melegem lett, hogy ha tehettem volna a bőrömből
 is kivetkőzök.
- Szeretlek Edward. - bújtam hozzá.
- Szeretlek Bella. - ölelt magához.
- Tudod, nem rég jutott el a tudatomig, hogy ma vagyok utoljára
 a szüleimmel. - suttogtam.
- Nem kell így lennie. Ha meggondoltad magad...
- Nem... dehogy - vágtam közbe - mióta veled vagyok és tudom
 mi vagy, ez a legbiztosabb amit akarok, veled lenni örökre
 - mélyen beszívtam az illatát - de belegondolni, hogy ez után
 a boldog napjuk után mit teszek velük... mi vár rájuk...
- Igen, tudom... de ők ezt nem fogják megtudni. A fájdalmuk nagy
 lesz eleinte, de az idő mindent begyógyít majd. Idővel
 enyhülni fog. Ők nagyon erős emberek.
 Ez igaz volt, de mégis féltem.
- Mi van ha egyikük még sem úgy gondolja majd? Ha Billy
 sorsára jut?
- Billy magára maradt, de ők, ott lesznek egymásnak.
- Remélem. Sosem bocsájtanám meg magamnak.
- Carlisle-ék még úgy is maradnak egy ideig, majd ők figyelnek
 rájuk. A gyász majd összeköti őket, elvégre ők is elveszítik
 a fiúkat. A temetésen is egy sírba kerülünk majd, persze csak
 jelképesen mivel a testünk nem kerülhet elő.
- Tényleg, ezt majdnem el is felejtettem.
 Aztán a tánc véget ért, majd kezdetét vette egy új apával,
 majd anyával is.
 Elmondtam nekik mindent amit velük kapcsolatban éreztem,
 hogy tudják milyen fontosak nekem.
 Próbáltam velük úgy közölni, hogy ne vegyék észre benne a búcsút.
 Akkora gombóc volt a torkomban, nem is értem hogy voltam
 képes így beszélni.
 Carlisle-lal való táncomkor megkértem őt, hogy vigyázzon rájuk,
 öntsenek egymásba lelket, bíztassa őket az életre.
 Megígérte nekem.
 Éjfél előtt egy fél órával felvágtuk a tortát.
 Négy emelet magas, az alsó és harmadik szint kék, a második és
 negyedik fehér fondanttal lett bevonva.
 A tetejét marcipán orchideák díszítették, az oldalait pedig
 cukorgyöngyök és minden szinten feketére színezett krémből
 kézzel készítve az örökké felirat.
 Minden emeleten eltérő oldalon, így akárhogy fordítottuk,
 mindenhol láthatóvá váltak.
 Amikor felvágtuk, nagy éljenzés közepedte tömtünk egy-egy
 falatot egymás szájába.
 Láttam Edwardon, hogy nehezen csúszik le, de ezt is megtette.
 Eszméletlen nem?
 A torta evés után jött csak az igazi dínom-dánom... a
 menyasszonyi tánc.
 Úgy meg lettem pörgetve, hogy hirtelen azt sem tudtam
 fiú-e vagyok vagy lány.
 Ki kell emelnem a sorból újdonsült fivéreimet Jasper és
 Emmettet, akikből ki sem néztem volna ilyen tánctudást.
 A csípőmozgásukat egy nő megirigyelhette volna.
 A farkas csapat és még a Denali klán is benne volt,
 hatalmas meglepetést szerezve ezzel nekem, legfőképpen
 Tanya részéről, bár biztos Edward kérte meg rá.
 Hajnalig mulattunk, én eközben át is vedlettem a menyecske
 ruhámba.
 Sokkal kényelmesebben éreztem magam benne.
 Reggel hatkor mikor számunkra végetért a buli, búcsuzóul a
 nyakunkba zúdítottak pár kiló rízsszemet és pár száz
 vörösrózsa szírmát.
 A búcsú lett a legnehezebb.
 Szüleimet ölelve, csókolva, sírva szeretgettem utoljára.
- Szeretlek titeket nagyon. Mindent köszönök amit értem
 tettetek. - szipogtam.
- Óó... édes kicsikém, mi is nagyon szeretünk. - simogatott
 anya - Vigyázzatok az úton és azonnal hívj, ha megérkeztetek.
- Hívni foglak. - remegett a hangom.
- Hamarosan találkozunk. - mondta apa mosolyogva - Érezzétek
 jól magatokat. - ekkor még több könnyem kezdett potyogni.
 Ha tudták volna...
 Edward egyszerre nézett rám bátorítóan és sajnálkozóan.
 Ezt követően ő is odajött elköszönni anyáéktól, én pedig
 odamentem Carlisle-ékhoz.
 Innen egyenesen a reptérre mentünk.
 A csomagok már a kocsinkba voltak készítve.
 Itt csak addig kellett várakoznunk, amíg a csomagjainkat be
 nem pakolták a magángépbe, ami egész Skóciáig repített minket.
 A repülőn végig izgultam.
 Ez volt életem fordulópontja... hamarosan egy új lény születése.

48.fejezet : Csak mindent sorban

Sziasztok!
Elnézést kérek a késői feltöltésért, de egy anyának ezer dolga van.
Ne haragudjatok az esetleges íráshibákért, de már alig látok.
Az a lényeg, hogy itt van.
Kellemes olvasást.
Sok véleményt kérek. :)
Pusza mindenkinek!


 A történtek után mindenki odarohant hozzám.
 Szinte semmi másra nem voltam képes csak sírni, bocsánatot kérni
 és még többet sírni.
 Edward gyengéden a karjaiba zárva karolt, ölelt, csókolt és
 folyton hajtogatta:
- Hála istennek... annyira... szeretlek... bocsájts meg...
 Ugyan mit kellett volna megbocsájtanom neki?
 Hogy megmentett?
 Hogy nem hagyott veszni?
 Hogy megölte azt azt a rohadékot aki ezt tette velem?
 Inkább nekem kellett volna ezt tennem, mert voltam olyan hülye és
 szóba álltam azzal az őrülttel a sufnis baromsága után.
 De akkor csak a bocsánat szót voltam képes hajtogatni.
 Annyira kimerültem, olyan fáradtnak éreztem magam.
- Rose, kérlek, hozz valami takarót Bellának a kunyhóból.
 - kérte meg Edward.
 Rosalie szinte azonnal ott termett az ágyon lévő pokróccal és
 bebugyoláltak vele.
 Carlisle a hátam mögül szólalt meg.
- Azonnal kórházba kell szállítanunk, nagyon csúnyák a sebei
 és lehet belső vérzése vagy akár törése is. - sürgette szerelmemet.
- Igazad van. Induljunk. - felelte - Majd én viszem.
 Nagyon óvatosan az ölébe emelt.
 Fáradtan, de hálával néztem körbe mindenkire.
 Akkor tűnt fel, hogy a farkasok mind eltűntek és Jacob kihült
 teste sem volt sehol.
- Hova tűnt? A farkasok... - de Edward közbeszólt.
- Ne törődj most ezzel, inkább pihenj. Most már minden rendben lesz.
 - a hangja még mindíg remegett.
 Nem kellett kétszer mondania.
 Mélyen a mellkasához fúrtam magam és lehunyva a szemem, szerelmem
 édes illatát és a süvítő langyos friss levegőt szippantottam
 magamba.
 Elszenderedtem, mert mikor magamhoz tértem már Emmett Jeepjében
 ébredtem, úton a kórház felé, Edward combján pihentetve a fejem.
 Emmett vezetett, Rosalie ült az anyósülésen aki folyton hátrafelé
 fordulgatva engem figyelt.
- Hol vagyunk? - kérdeztem suttogva.
- Hamarosan a kórházba érünk. Már szóltunk a szüleidnek is, akik
 ott várnak rád. - felelte az angyalom a fejemet símogatva -
 addig pihenj kérlek.
 A szüleim - gondoltam - Viszont láthatom őket.
 Mennyit gondoltam rájuk és Edwardra.
 Olyan volt mint egy álom, hogy újra velük lehetek.
 Ettől azonnal könnyek szöktek a szemembe.
 Edward megérezte a sós könnyek szagát és azonnal nyugtatgatni kezdett.
- Csss... most már minden rendben, csss...
 Mire a kórházhoz értünk, anyuék és az ápolók vártak ránk
 hordággyal együtt.
 Azonnal az autóhoz siettek, és Edward óvatos kiemelésével az ágyra
 helyeztek.
 Anya és apa is ott termett és mindkettő zokogva velem egyetemben,
 a homlokomat, a fejem búbját kezdték csókolgatni, símogatni.
 Annyi fájdalom ült ki az arcukra, hogy úgy néztek ki mintha húsz
 évet öregedtek volna.
 Biztosan nagyon borzasztóan festhettem, mert istenhez fohászkodtak.
- Édes kincsem... kisbabám... oh, istenem... - temette anya arcát
 a mellkasomhoz.
- Bells, drágám... megvagy... itt vagy... - fulladozott apám a sírástól
 a kezemet szorongatva.
- Charlie, Renée... ne haragudjatok - szólalt meg Carlisle - de, Bellát
 sűrgősen el kell látnunk. - szorította meg a vállukat.
- Jaj, oh... hát persze... istenem - lépett hátra Renée - ne haragudj
 szívem, biztos fájdalmaid vannak.
 Egy gyenge mosolyt erőltettem a könnyeken túlra.
- Itt leszünk... kint várunk. - tette hozzá apu.
 Sürgősen a vizsgálóba toltak.
 Először levetkőztettek, bár nem volt sok mindent.
 Letisztogattak, lefertőtlenítették a sebeimet, azután jött az
 érzéstelenítés és a nyílt sebek összevarrása.
 Még az érzéstelenítő ellenére sem volt kellemes, de szó nélkül
 tűrtem, hisz segíteni akartak, majd ezek végeztével gondosan
 bekötözték őket.
 Kaptam egy kórházi hálóinget is, amíg a család össze nem pakolt nekem.
 Ezután egy nőgyógyász vett kezelésbe, amit rettegve fogadtam, de
 muszáj volt a történtek után.
 A doktor kedves volt, próbálta elterelni a figyelmemet és lazításra
 kért.
 Mindent megpróbáltam, de egy kis időbe tellett.
 Szóról-szóra elmondta mit csinál éppen.
 A segítségével felültem a vizsgáló székbe és szétterpesztett
 lábakkal lecsúsztam amennyire bírtam.
 Először kesztyűt húzott amit bevazelinezett, felnyúlt ami egyből
 rossz érzést és emlékeket ébresztett, de kibírtam.
 Megtapogatta a hasam alját, hogy fáj-e valahol, de semmi.
 Azután a kacsának nevezett tárgy jött, ami nem csak hideg, de
 feszítő érzés is volt.
 A doki bevilágított, bekukucskált és hála az istennek ismét
 jó hírt kaptam.
 Végül két kenetet is vett.
 Egyet egy üveglapra kent, a másikat egy hosszú fültisztító
 pálca szerűségre, ezeket végül a laborba passzolta.
 Mindent rendben talált.
 Elmondta, hogy a rákszűrés kenet eredménye két hét, de a másiké
 csak két nap.
 Innen kitolva kaptam ismételten egy egyágyas otthonos szobát
 mindennel felszerelve.
 Carlisle-lal kicsit beszélgetve szinte elájultam a fáradtságtól
 és mély álomba zuhantam.
 Az álmaim zavarosak voltak.
 Eleinte minden szép és jó, majd mintha ismét ott lettem volna
 azon a szörnyű helyen a farkassal aki készült nekem rontani.
 Arra ébredtem, hogy sikoltozok és rúgkapálok amire egy ápoló
 rontott be ilyedten.
- Miss Swan, minden rendben? - meredt rám.
 Csak lihegni bírtam csurom vizesen.
 Miss Swan?
 Akkor döbbentem rá, hogy még Swan vagyok.
 Az a szemétláda még azt is elvette tőlem.
 Nem Mrs. Cullen, hanem Miss Swan.
 Azonnal a sírás kerülgetett.
- Miss Swan? - kérdezett ismét a nő.
 Magamhoz tértem.
 A kórházban találtam magam.
- Igen? - néztem fel zavarodottan.
- Jól érzi magát?
- Nem tudom... azaz igen. - a fejem kótyagos volt.
- Máris szólok a doktorúrnak. - ezzel távozott is.
 Az első nap simán ment.
 Látogatók, beszélgetések, sírás-rívás, ölelkezés és pihenés.
 A második nap délutánja már kevésbé.
 A nőgyógyász robogott be Carlisle-lal és egy ápolóval.
- Történt valami? - érdeklődtem.
- Miss Swan, khmm... szóval - krákogott Josh doki - szóval,
 a leletek szerint lenne itt valami, amit ezek szerint nem vettem
 észre - egy kis csend - szeretném újra megvizsgálni.
- Mi? De mégis mit? Mi ez az egész? - feldúlt lettem.
- Csak egy egyszerű hüvelyultrahangról lenne szó, ne ijedjen meg.
- Hah, ne ijedjek meg? - kérdeztem remegve - Ahhoz már késő.
 De ennek ellenére mentem.
 A doki felnyomta azt a micsodát, ami képet adott a méhemről meg
 egyebekről.
 Három percbe tellett mire alaposan körbe nézett bennem és képet
 is készített.
 Alig vártam, hogy mondjon valamit.
- Nos, mit talált?
- Miss Swan - fordult felém - Őszintén nem tudom, hogy ebben az
 esetben ami az öné most ez jó hír, szerencse vagy mi, de másrészt
 sajnálatos ha a vőlegényét tekintem. - magyarázta.
- Nyögje ki végre! - dühödtem be - Kérem. - tettem hozzá.
- Rendben. Nos, ön... meddő... - a szemem tágra nyílt - ami azt
 jelenti, hogy...
- Hogy nem lehet... gyerekem. - meredtem a dokira.
 A gondolataim összecsaptak a fejemben.
 Meddő? Én? Soha nem lehet gyerekem?
 Úgy ültem a széken mint aki kővé dermedt, még a külvilág is
 eltűnt a szemem elől.
 Nem értettem miért rengetett meg ennyire ez a hír, hisz ennek
 köszönhetően nem estem teherbe attól... attól a... gondolni
 sem akartam rá.
 Másrészt pedig, Edwardtól amúgy sem lehetett volna, hiszen
 vámpír, de nem is akartunk.
 Sosem voltam anya típus.
 Akkor miért?
 Magam sem értettem.
- És mégis, mi okozta a... meddőségemet?
- Mi ezt petevezeték elzáródásnak nevezzük, ami meg is egyezik
 a... gonddal. A petevezeték elzáródik, ezáltal a spermák sem
 juthatnak át. Kissebb műtéttel talán... - kezdett volna bele.
- Nem... nem, én, azaz mi, nem akarunk gyereket - mondtam kábán
 - és a műtétekből is elegem van. - tettem hozzá.
- Ahogy gondolja, de ha mégis... - erősködött.
- Nem, köszönöm doktor. Ha nincs más - álltam fel - akkor
 visszamennék a szobámba, persze kísérettel.
 Carlisle-nak egy szót sem kellett mondanom, hallotta és tudta.
 A látogatás alkalmával mindenkivel közöltem az új hírt, akik
 döbbenten hallgatták.
 Edwardot érte legmegrázóbban, ő azt hitte majd idővel akár
 beültetéssel, de szeretnék gyereket.
 Biztosítottam róla, hogy más férfi génjei soha nem is jöhettek
 szóba és, hogy én így is, úgy is csak öt akarom.
 Aztán belekezdtünk egy új, számomra teljesen meglepő beszélgetésbe.
- Kicsim, arról lenne szó, hogy... - de meggondolta magát
 - ááá... inkább hagyjuk, ez ráér később is.
 De én nem hagytam annyiban a dolgot.
- Edward, kérlek mondd. - néztem mélyen a szemeibe - Innentől
 kezdve, soha ne várjunk semmivel. Kérdezz vagy mondd bátran.
- Hát legyen. Arról akartam veled beszélni, hogy mivel az utóbbi
 több hónap a poklot jelentette mindkettőnk számára, és soha
 többé nem akarom, hogy bajod essen vagy elveszítselek,
 megteszem - nézett nagyon komolyan rám - ha még mindíg szeretnéd.
 Nagyot nyeltem.
- Megtennéd? Tényleg? Te? - hitetlenkedtem - Miért gondoltad meg
 magad?
- Igen, én, megteszem. Soha többé nem akarlak elveszíteni, azt
 már nem élném túl. Örökké veled szeretnék maradni, melletted.
- Biztos ezt szeretnéd? Nem... undorodtál meg tőlem?
 Meglepődötten fürkészte az arcomat.
- Undorodok? Bella, te vagy az életem, a lelkem, a mindenem
 ezen a világon. Te NEM TEHETSZ SEMMIRŐL. - nyomta meg a szavakat.
- Szeretlek Edward. Annyira szeretlek! - fogtam meg a kezeit
 könnytől homályos tekintettel - Igen, nagyon szeretnék a társad
 lenni ameddig csak élünk.
- Én is nagyon szeretlek kincsem.
- Edward... - haboztam - mi lett Jake testével?
- A barátai, a tanács és az apja indián hagyományok szerint
 búcsúztatták el. Billy nem adta át apádnak a testét, hogy ne
 derülhessen ki mi történt. Teljesen magába zuhant, bár ez
 teljesen megérthető. Tárgyaltunk a falkával is, akik úgy döntöttek
 mivel Jake sokszorosan megszegte a szerződést, jogosan léptünk
 fel ellene, így a mi megállapodásunk továbbra is érvényes,
 nem lesz harc közöttünk. Minden marad a régi.
- De, ha a rendőrség kikérdez, mit mondjak? Ki ölte meg?
 Hogy halt meg?
- A mi verziónk, hogy elmenekült előlünk, de mire utolértük volna,
 már darabokra szedte valami vadállat, esetleg medve vagy puma.
- És ezt be is veszik?
- Mivel Billy nem adta ki a testet, hanem elégette, nincs boncolás,
 nincs bizonyíték. Te pedig amúgy is ájult és sokkos állapotban
 voltál.
- Értem. És mi lett a vendégekkel az esküvőn?
- Alice mindent elrendezett. Elmondta nekik miről van szó,
 ezért mindenki a keresésedre indult, majd hazaküldtük a naggyát
 és közöltük, ha bármi történik mindenkit értesítünk. Hát így
 is lett. - biccentettem.
- Hahh... - sóhajtottam - Már Mrs. Cullen lehetnék.
- Ne foglalkozz most ezzel. Ami késik, nem múlik. - csókolt
 meg lágyan.
 Annyira igaza volt, mindíg tudta mikor mit kell mondania.
 A megbeszélt sorrend a teljes felépülés, az iskolát teljes évében
 magántanulóként befejezni, esküvő és végül átváltozni.
 Azért ez lett az utolsó, mert nem éppen lett volna szép látvány,
 ha az esküvőn bárkit is fel akartam volna falni menyasszonyként,
 újszülött vámpírként.
 Hála istennek, mivel a varrataim maguktól gyógyultak és nem
 voltak belső sérüléseim, négy nap után hazaengedtek szigorú
 pihenés keretében, ami annyit tett ki, hogy nem sétálhattam,
 nem csinálhattam semmit, csak egész nap feküdtem, tévéztem
 és zabáltam ezerrel.
 De legalább otthon a családdal, szeretetben.
 A szexet enyhén szólva mellőztük.
 Edward meg sem említette, míg én szóba nem hoztam, erre csak
 ennyi volt a válasza - Bella, ha majd felgyógyultál és úgy érzed
 újra készen állsz rá, akkor majd rávezethetsz. Emiatt ne aggódj.
 - és ezzel nem volt többé téma.
 Szinte minden nap jött valaki hozzánk, besegítettek Edwardnak a
 házkörüli munkákban, hogy a lehető legtöbb időt velem tölthesse.
 Mindenki tisztában volt vele, nekem rá volt szükségem.
 A vizsgálatokat Carlisle végezte el nálunk.
 A varratok egy hónapig voltak bennem, mikor kiszedték undorító
 hegek maradtak utánuk, emlékeztetve a velem történt borzalmakra,
 amit sosem feledtem.
 Mire észbekaptam késő ősz lett, majd tél.
 A karácsonyt és a szilvesztert a családtagokkal és barátokkal
 töltöttük, kivételesen nem nálunk.
 Csak úgy mint tavaly, itt sem úsztuk meg egy csomagtartónyi
 ajándék nélkül.
 Mindenkitől olyan dolgot kaptunk, amivel otthonosabbá tehettük
 már amúgy is csodás fészkünket.
 A szilvesztert Cullenék szervezték hatalmas buli keretében.
 A fél iskola, a szüleim, mi és még a farkas falka is meg lett
 hívva, akik elfogadták a meghívást, Billy kivételével.
 Tudtam, hogy soha nem bocsájt meg nekünk, de nem is vádaskodott.
 Egyszerűen csak nem akart látni minket, még aputól is teljesen
 eltávolodott.
 Őszintén sajnáltam.
 Tavaszra Billy teljesen beleőrült fia elvesztésébe, ő volt neki
 az egyetlen támasza.
 A lányai rég elhagyták már, így semmije nem maradt.
 Április tizennegyedikén öngyilkosságot kísérelt meg a hajnali
 órákban, amit sajnos túl későn vettek észre.
 Billy hasba szúrta magát, amitől elvérezve lassú, fájdalmas,
 kín halált halt.
 A temetésen mi is ott lehettünk, de vámpírok nélkül.
 Apának nagyon fájt a dolog.
 Elveszítette a legjobb barátját.

47.fejezet : Hetek borzalmai

Sziasztok!
Ahogy ígértem, 4 körül itt!
Meghoztam a már annyira várt frisset!
Jó olvasást kívánok és sok komit kérek!


Ez a rész 18 éven aluliaknak nem ajánlott!


 Bella szemszög :

 Teljesen összeomlottam.
 A könnyeim egy idő után elapadtak, nem voltak képesek többet folyni.
 Az elmém kiürült, nem érdekelt már semmi.
 Minden nap úgy használta a testemet, mintha csak egy rongy lettem
 volna a garázsból, amibe beletörli a mocskos kezeit, kiöblíti és
 újra használja míg el nem szakad.
 Hiába nyüszítettem minden alkalommal, esküszöm erre indult be.
 Tiltakozni már nem maradt egy csepp erőm sem, állandóan a plafont
 bámultam és vártam, hogy vége legyen.
 A testem minden részén kékeslila és zöld folt éktelenkedett,
 nem mondhatnám, hogy gyengéden bánt velem.
 Egy barbár volt.
 Velem kezdte mosatni a mocskos gönceit, én mosogattam,
 én takarítottam, de a levegőre alig engedett, inkább kitárta az ajtót.
 Biztos attól félt, hogy ha Edwardék közelebb járnak akkor
 megérzik a szagunkat, ezért különböző illatosító pálcákat égetett.
 Nagyon rettegtem, hogy egyszer teljesen megőrül, inkább szó
 nélkül teljesítettem mindent amit mondott.
 A napok ólomsúlyként húztak a mélybe, csiga lassúsággal telt az idő,
 de hetek repültek el.
 A kötelektől véres, nyílt sebeim lettek, de ekkor már csak éjszakára
 kötözött le.
 Minden szabad pillanatomban a régi életem, a családom és a
 szerelmem járt az eszemben.
 Nem azért küzdöttem hónapokon keresztül a felépülésemért, hogy
 ekkor feladjam.
 Nem adhattam fel, harcolnom kellett az élni akarásért,
 a szeretteimért!
 Hittem, hogy hamarosan rám találnak és akkor elvisznek oda
 ahova tartozom.
 Pénteki nap volt, már negyvenkét napja szenvedtem a semmi közepén
 ezzel az állattal összezárva.
 Délután, épp kimentem a vécére, Jake addig leült a kunyhó előtti
 székre.
 Mindíg ezt csinálta.
 Mikor magamra zártam az ajtót, mint mindíg kinéztem a kis lyukon
 abba reménykedve, hogy megpillantok valakit, bárkit... és ekkor
 megtörtént a csoda, tényleg volt ott valaki.
 Úgy száz méterre a kunyhótól, az egyik bokor mögül egy fej bukkant
 fel, nem ismertem meg az illetőt, de nem is ez volt a fontos hanem,
 hogy rám találtak!
 A szívem ezerrel dübörögni kezdett, a kezeim remegtek, a gyomrom
 görcsbe rándult.
- Bella, minden rendben? - kérdezte hideg hangon.
- Persze. - próbáltam nem remegő hangon válaszolni - Miért ne lenne?
 Nem kaptam választ.
 Úgy tettem mintha elvégeztem volna a dolgom és lenyugtatva magam
 kiléptem az ajtón, még véletlenül sem arra nézve amerről a
 segítséget vártam.
 Jacob furcsa tekintettel meredt rám, de nem szólt.
 Én elől mentem be, Jake pedig mielőtt belépett volna, kémlelő
 tekintettel körbenézett kint.
 Bent leültem az ágyra.
- Feküdj fel, kikötlek. - mutatott a kötelekre.
- De, hát miért? - néztem fel rá - Nincs éjszaka.
- El kell mennem, van egy kis dolgom.
 Összehúztam a szemöldököm és reménykedtem, hogy nem vette észre ő is
 azt a valakit.
 Nem akartam vele ellenkezni, mert akkor biztosan rájött volna, hogy
 titkolok valamit és akkor bedühödik.
 Kikötötte a már amúgy is sajgó testrészeimet és becsapva maga után
 az ajtót távozott.
 Imádkozni kezdtem, hogy többen is legyenek kint és, hogy vigyenek
 végre el innen.
 Rettegtem a tudattól, hogy van kint valaki akire Jake rátalálhat.
- Mi lesz, ha az-az őrült rajtaüt? Akkor esélyem sem lesz soha
 megmenekülni, élni! - gondoltam.
 Telt az idő, majd megőrültem, de háromnegyed órán keresztül semmi
 nem történt, mígnem hirtelen kicsapódott az ajtó, neki a fali
 gerendáknak és Jacob megveszett pillantással, fújtatva
 elindult felém.
- Te tudtad! - ordította.
 A szívem felkúszott a torkomba és rettegve figyeltem az örjöngő
 állatot aki felém igyekezett.
- M-mit? M-mit tudtam? - kérdeztem rettegve.
- Itt vannak! Azonnal el kell mennünk! - kiabált rám.
- D-de mégis kik? Kikről be-beszélsz? - nem tudhatta meg, hogy
 láttam valakit.
- Rohadt, tetves, vérszopó dögök! - csikorgatta a fogát és
 nekiesett a köteleknek.
 Hatalmas félelemmel megtelve figyeltem szó nélkül mire készül.
 Mikor felrántott az ágyról, összekötötte a két kezem és úgy
 rángatott kifelé az ajtón.
 Mire kiértünk három lépésre megtorpant, én pedig egyenesen
 nekivágódtam a hátának, majd a térdeimre rogytam.
 Nagyon gyenge voltam.
 A  fejem előre bukott, de erőt vettem magamon és nagy nehezen
 felnéztem.
 Abban a pillanatban ahogy megtartottam magam és körbenéztem
 mi történhetett, könnyek szöktek a szemembe és rázkódni
 kezdett a testem a zokogástól.

 Jacob szemszög :

 Kikísértem Bellát a vécére, mint ahogy szoktam mert még véletlenül
 sem akartam tőle egy meggondolatlan szökési kísérletet.
 Leültem a székembe és vártam.
 Egyik pillanatról a másikra egy szív egyre hevesebb dobbanásaira
 lettem figyelmes, ki másé lehetett volna mint, Belláé.
 Azonnal felmerült bennem a kérdés - Vajon mi zaklathatta fel ennyire,
 főleg a vécén? - furcsálltam a dogot.
 Mélyet szippantottam a levegőbe, amikor megcsapta az orrom egy
 csontig hatoló édes szag.
 Már tudtam, de azért megkérdeztem.
- Bella, minden rendben?
- Persze. - felelte pimasz hazugsággal - Miért ne lenne?
 Majd megevett az ideg, hogy megpróbált félrevezetni, de nem
 kezdhettem kint vele őrjöngeni.
 Rá kellett jönnöm ki ólálkodik a közelünkben, ezért amint bementünk
 ki is kötöztem Bellát, hogy körbe tudjak szaglászni.
 Tettetett értetlenséggel, de engedelmeskedett nekem.
 Mérgembe bevágtam magam után az ajtót.
 Megindultam körbepásztázni a körülöttünk levő erdő széleit,
 természetesen átlényegülve.
 Sokkal jobb volt a szaglásom és a hallásom.
 Idővel rátaláltam a helyre ahol a betolakodó bújkálhatott egy ideig.
 Csak is egy rohadt vérszopó lehetett, ugyanis ezeknek a mocskoknak
 olyan édes bűzt áraszt a rothadó testük, ami semmihez nem volt fogható.
 Az orrom megtelt ezzel a bűzzel amit követtem egy ideig, de aztán
 visszafordultam mert eszembe jutott, mi van akkor ha ez csapda és míg
 én itt szaglászok, a kunyhóban hagyott Bellát, valaki már el is
 rabolta tőlem.
 Gyors tempót vettem fel.
 A kunyhótól húsz méterre visszaváltoztam és magamra kaptam a
 lábamhoz kötött gatyát.
 Szélsebesen berobbantam, Bellára szinte a szívrohamot hozva és
 elkezdtem ordítani dühömben.
- Te tudtad!
 Arca félelmét tükrözte, tudta, hogy tudom, hogy tudja, de még így is
 a szemembe hazudott.
- M-mit? M-mit tudtam? - dadogott óriási szemeket meresztve rám.
 Rájöttem, nincs más esélyünk, csak ha elmenekülünk.
 Ki tudja hányan vannak és mikorra érkeznek.
- Itt vannak! Azonnal el kell mennünk! - kiabáltam.
- D-de kik? Kikről be-beszélsz? - legszívesebben megfojtottam volna.
- Rohadt, tetves, vérszopó dögök! - sziszegtem és nekiugrottam a
 köteleknek, hogy kibogozzam őket.
 Mikor felrántottam az ágyról, összekötöttem a kezeit a csuklójánál
 és egy kötéldarabbal elkezdtem magammal húzni.
 A szar teljesen elborította az agyam.
- Hát, már soha nem lesz nyugta az embernek ezektől a férgektől?
 - tomboltam magamban.
 Abban biztos voltam, hogy ezért az árulásért Bellát, meg kell
 majd bűntetnem.
 Amikor kiléptünk, három lépésnyire megtorpantam aminek az lett az
 eredménye, hogy Bella, nekem vágódott és térdre rogyott.
 Akkor, ott, kitisztult a fejem és a látvány egyáltalán nem
 tetszett.
 Ez nagyon nem volt rendjén, de tudtam, hogy harc nélkül nem
 fogom feladni.
 Ő az enyém volt.
 Bella, csak az enyém!
 De, ott álltak.
 Mindd ott voltak.

 Edward szemszög :

 Már negyvenkét tetves napja kerestük Bellát.
 Hatalmas volt a terület amit át kellett fésülnünk, minden lehetséges
 barlangot, rétet és egyén helyeket is átkutattunk, de semmire nem
 jutottunk.
 Kezdtem beleőrülni.
- Nem nyelhette őket el a föld! - keseregtem.
- Megtaláljuk. - nyugtatott folyton Alice.
- És akkor szőnyeg lesz a korcsból. - tette hozzá Emmett.
- Jasper hamarosan visszatér Denaliékkal és akkor remélhetőleg
 lesz valami jó hírük. - szorította meg hugom a vállamat.
- Minden nap ezt mondod, de már kibaszott negyvenkét nap, Alice.
 Negyvenkét rohadt nap és még mindíg nincs velem a menyasszonyom.
 Itt kell lenniük valahol! Kitépem a rohadék mocskos szívét!
 - szorítottam ökölbe a kezemet.
- Megtaláljuk, bízz benne. - bíztatott anyám.
- Hiszek... - suttogtam - hiszek.
 Ott álltunk a semmi közepén a hegyek lábától nem messze, amit
 körös-körül fák és bokrok öleltek.
 Agyilag kimerültem... teljesen kimerültem.
 Biztos voltam benne, hogy valamit kihagytunk.
 Tovább kellett volna menni, a hegyeken túlra kellett volna jutnunk,
 de hiába állt mellettünk annyi ember, vámpír és farkas...
 - igen, a farkasok is mellénk álltak - hatalmas területet kellett
 mindenkinek átfésülnie és ez nem egy napba tellett.
 Semmi kiinduló pontunk nem volt, se nyom, se szag, egyszerűen a
 nulláról indultunk és csak ilyen hosszú idő múltán értünk el erre
 a helyre.
 Ahányan voltunk, annyi felé mentünk.
 Denaliék, Sam-ék, a családunk, Charlie-ék.
 Az embereket az ellenkező irányba küldtük, már csak azért is, hogy
 még véletlenül se tudják meg egyikőnk titkát sem.
 Renée teljesen magába zuhant, alig beszélt, nem akart enni és
 folyton sírt.
 Én sem éreztem jobban magam, de nekem muszáj volt összeszedettnek
 lennek, Belláért.
 Apámék mindíg ezt mondogatták - Enned kell, hogy erős légy.
 Bellának szüksége lesz rád. - tudtam, igazuk van.
 Gyengén nem téphettem szét egy farkast, ha csak egy hibát is vétettem
 volna, Bella, és én soha nem lehetnénk örökre együtt.
 Megfogadtam, ha rátalálunk, megteszem amit már oly sokszor kért
 tőlem, én pedig megtagadtam.
 Rájöttem... és csak későn, hogy igaza van.
 Bármikor elveszíthetem, akármiért.
 De ez többé nem fordulhat elő.
 Ha megtaláljuk, soha nem veheti el tőlem többé senki és semmi.
 Sem betegség, sem egy ilyen veszett dög és még embervéren élő
 vámpír sem.
 Örökre velem marad.
 A semmiből szélvészként Jasper tűnt fel.
 Nagyon izgatottnak tűnt.
- Jasper... - ugrottam hozzá - Jasper, mondj valamit!
- Megvannak! - felelt mosollyal, szikrázó szemekkel.
- Mi? Tényleg? Istenem... - teljesen felpörögtem - istenem, Jasper!
 Hol? Láttad őt? Hogy van? - ömlöttek belőlem a kérdések.
- A sziklákon túl, úgy fél órára innen, keletnek - mutatott a hely
 irányába - De... - hallgatott el.
- De, mi... Jasper? Mi, de? - meredtem rá.
- Bella... nagyon gyenge. Sietnünk kell. Tudom, hogy észrevett és
 szerintem az a rohadék is.
- Azonnal induljunk. - feldühödtem.
- Szólnunk kell Tanyaéknak és a falkának is. Itt vannak a közelben.
 Menjünk. - mondta Emmett.
 Nem is tettünk másként.
 Hamar megtaláltunk mindenkit, végül Jasper útmutatásával elértünk
 arra a helyre, ahol a patkány fogva tartotta a szerelmemet.
 Megbeszéltük, hogy szépen körbe kerítjük a helyet.
 Voltunk rá elegen.
 Egy mocskos kis porfészek kunyhót pillantottunk meg, ahonnan dőlt ki
 az illatosítók tömény szaga.
 Kinti vécé és vágott fa.
 Villanyvezeték nuku.
 Hánynom kellett a helytől és még belegondolni is borzalom volt,
 hogy az életem értelme itt raboskodik hosszú ideje.
 Mindenki elfoglalta a helyét, egy vámpír, egy farkas felállásban.
 Akkor egyszer csak kivágódott az ajtó.
 Először a lábtörlő szőrcsomó lépett ki a kezében egy kötéllel
 maga után vonszolva az én életemet.
 Azonnal fékezhetetlen, brutális düh öntött el, főleg mikor az a
 patkány lefékezett és ő nekiesett és csontroppanások közepedte
 térdre zuhant.
 Legszívesebben azonnal mellette termettem volna, de lefagytam a
 látványtól és velem mindenki más is.
 A szerelmem csöpp teste tele volt zúzódásokkal, kötélen rángatta
 mint valami állatot, a kötél mentén vér csöpögött a csuklóiból,
 a bokáján szintén kötél és vér nyomai.
 Az amúgy is vékony kis teste csontsoványan, össz-vissz egy bugyi
 és egy agyon szakadt ing lógott róla, gyenge volt mint a harmat.
 Apró fejét alig bírta megemelni, de mikor megtette a vér is belém
 fagyott.
 A szemei sírástól duzzadtak, lila véraláfutásosak és teljesen üres
 tekintetűek voltak, az arca csupa horzsolás, az ajkai pedig
 színtelenek, véresre repedezettek, duzzadtak.
 Hatalmas nyüszítés hagyta el a számat mikor a tekintete rám talált.
 Csokoládé szín szemei könnyel teltek meg, az ajkai és teste remegni
 kezdett és csak egy szót suttogott szinte hallhatatlanul.
- Edward...
 Lehajtotta a fejét és zokogásba tört ki.
 Az a szemétláda rántott rajta egyet, amitől az összetört test
 azonnal teljesen a földre zuhant.
 Mindenki felmordult és a gondolatukban csak úgy dobálóztak a tőlük
 meg nem szokott szavakkal.
 Az én fejemben csak két dolog járt - Megnyúzom és Bella. -
 Kettejük között cikázott a szemem.
- Kussolj el, te áruló ribanc! - ordított rá a földön heverő,
 zokogó páromra.
 Felsziszegtem, tudtam nem bírom már sokáig.
- Még egy ujjal hozzá mersz érni... - szorítottam össze a fogaimat.
- Még egyel? - vigyorgott rám a rohadék - Hánnyal érjek még hozzá?
 - húzta fel a szemöldökét.
 Az arcom kő keménnyé vált, a többiek pedig mereven hatalmas
 szemeket meresztettek.
 Nem akartam hinni a fülemnek!
- Tudod... kedves, Edward... - mondta ki undorral a nevemet - nem is
 gondoltam volna, hogy a drága Bella, ennyi féle pózra képes az
 ágyban főleg úgy, hogy ennyire szűk..., de sikerült bejáratnom
 az én méretemre. Neked már túl nagy lenne, harangozhatnál...
 Még a hajam szálai is remegtek a dühtől.
 Hozzányúlt! Hozzányúlt!
- Sa-saj-jnálom... - mondta arccal felém, szégyenébe fulladva szerelmem
 és felém nyújtotta a karját.
 A testem úgy remegett, hogy alig bírtam állni.
 A már amúgy sem dobogó szívem újra és újra meghasadt.
 Istenem... MEGERŐSZAKOLTA!
 A gondolatain keresztül végigvetítette csak nekem, részletről-
 részletre mit tett vele végig.
 Az agyam nem bírta tovább elviselni, összecsuklottam.
 Kezeim közé temetve arcomat némán zokogtam.
 Végig kínozta és én nem voltam mellette, nem tudtam segíteni rajta.
 Soha nem fogja megbocsájtani nekem! - gondoltam - Pedig ígéretet
 tettem neki, hogy mindíg meg fogom védeni és mellette leszek.
 A lelkem amiben szerelmem hitt, ha eddig volt is, akkor abban a
 pillanatban semmivé foszlott.
 Cafatokra tépem a rohadt indián fattyát és a vérében fogok fürdeni!
 - csak ez a gondolat foglalkoztatott.
 Semmi mást nem láttam magam előtt, csak a széttépett hús cafatjait.
 Lassan emeltem fel a fejem és egyenesen a patkány sötét szemeire
 meredtem.
- Most megdöglesz! - néztem rá elborult arccal.
- Gyere csak, te tetves hulla! - remegett meg a teste és két lépést
 előre téve átváltozott.
 Mindenki felsziszegett és támadó állást vett fel, a farkasok
 morogtak és ugrásra készen álltak.
 Szegény Bella, a földön fekve, tágra nyílt szemmel sikoltott fel
 az ilyedtségtől, hisz ő nem tudott róla mi is ez a rohadék.
 A szíve úgy vert mint egy kolibrinek, , megmozdulni sem mert
 a rettegéstől, a könnyei záporként hulltak alá szétzúzott arcán.
 Addig szinte észre sem véve a többi farkast, végigjáratta rajtuk
 a szemét és akkor döbbent rá kik is ők valójában.
 Egy másodpercet sem várva tovább, vámpírsebességgel ugrottam neki,
 nem is gondolkodva, szemből.
 Azonnal ellentámadásba lendült, a mancsával próbálta elütni a
 támadásomat.
 Arrébb ugorva újra meglendülve a torkát vettem célba, de elvétettem
 és a fogai márvány kemény bőrömet karcolták.
 Megpróbáltam mögé kerülni, ami nehéz dolognak bizonyult, össze akartam
 roppantani a bordáit, hogy esélye se legyen védekezni.
 Mindent Jaspertől tanultam, ő volt a legképzettebb harcos mindd
 közülünk.
 Éreztem a farkas társai fájdalmát, de nem léptek közbe tudták, hogy
 Jacob megőrült és közveszélyessé vált, vesznie kellett.
 Ők nem akarták bántani ezért csak végső esetben léptek volna közbe,
 így is megviselte őket ez az egész.
 Több próbálkozás után sem jutottam dűlőre, mikor is az egyik farkas
 felvonyított, ami egy pillanatra megzavarta Jaket, mert Seth volt az,
 így kihasználva az alkalmat odakiáltottam Jaspernek.
- Most!
 Jess egy szemvillanás alatt Jake mögött termett, amit a farkas már nem
 tudott kivédeni és elkapva hátulról átkarolta, majd egy nagy
 szorítással összeroppantotta a bordáit.
 Hatalmas vonyítás közepedte zuhant a földre, majd visszaváltozva
 emberként vergődött a füvön.
 A látványt mélyen magamba zártam, élveztem egy kis ideig, aztán
 Jess felrángatta, a térdével kitámasztotta a lábait, hogy ne
 tudjon összecsuklani és hátrafeszítette a karjait is.
 El lehet képzelni azt a pózt és fájdalmat törött bordákkal, de
 engem hidegen hagyott és a családomat is.
 A kutya csak visított a fájdalomtól.
 Bella összerezzent a hangtól, de a szemei hidegséggel nézték a
 fiú szenvedését.
 A halálát akarta, amit én készségesen teljesítettem neki.
 Az ujjaim a szíve felé vették az irányt, amik odaérve elkezdtek
 a bőrén, majd a húsán, aztán a csontjai közé hatoltak be
 egészen a szívéig, amit mikor megmarkoltam, a légzése megállt.
 Csak hörögni volt képes.
 Egy tized másodpercig csak szorítottam és kiélveztem ahogy az a
 patkányvergődött az élete utolsó pillanatában.
 A farkasok egyként sírtak fel, így köszöntve el őt ettől a világtól.
 Még Bella is könnyezett annak ellenére amit tett vele, hiszen
 egykoron a barátja volt, együtt nőttek fel.
 Végül megadva a kegyelemdöfést egy rántással kitéptem a szívét a
 ropogó csontokon át a helyéről.
 Vér buggyant ki a száján és az utolsó amire ránézett, Bella
 arca volt.
 A légzése végleg leállt, a feje előre bukott és vége lett.