42. fejezet : Szervusz újév

                               Bár Rose itt nincs ott, mégis ez a legmegfelelőbb kép ide.

Sziasztok!
Azt hiszem eddig ez lett a leghosszabb fejezetem,
és egyben a kedvencem is.
Remélem nektek is épp oly annyira elnyeri a
tetszéseteket mint magamnak.
Kellemes olvasást mindenkinek.
Komit feltétlen kérnék!!!
Puszi

 - Szóval, a lényeg az, hogy a Quileutok és a vámpírok nagyon régóta
 ellenségek. Ők tudják mik vagyunk, de mivel mi nem bántjuk az embereket,
 megegyeztünk velük és szerződést kötöttünk. Különböző pontok szerepelnek
 rajta, például van egy láthatatlan határ amit meghúztunk. Mi nem megyünk
 át, ők sem jönnek a miénkre, de legutóbb egy valaki mégis megszegte ezt.
 - nézte az arcomat.
- Jacob... - suttogtam.
- Igen, ő. Nem csináltunk belőle felhajtást mert eleinte nem tudtuk mit
 akarhat. Napokon keresztül ólálkodott a házunk körül, de senkivel nem
 volt hajlandó beszélni csak velem. Mikor hazaértünk, másnap találkoztunk,
 a többit pedig már tudod.
- Oké, eddig tiszta. De csak ennyi lenne? Szerintem akad itt egyéb is.
- Nem tagadom, de egyenlőre erről nem mondhatok semmit. Meglátom, hogy
 alakulnak a dolgok, azután eldöntöm miként tegyek.
- Ne már! - nyafogtam - Jogom van tudni!
- Ne haragudj, de nem tehetem meg velük. - feleltem.
- Velük? Tehát többen is vannak? - faggattam.
- Bella... kérlek ne.
- Jól van, jól van. - adtam fel.
- Ígérem, ha rosszara fordulna a dolog mindent elmondok, de ez viszont
 nem fog megtörténni, én vigyázok rád.
- Mitől akarsz megvédeni? Jake, csak egy buta srác.
 Edward felmordult.
- Mindentől. - válaszolt egyszerűen.
- Úgy örülök, hogy mellettem vagy. Veled bármivel képes vagyok szembenézni.
 - karoltam át.
- Szeretlek, Bella. Érted bármire képes lennék, hidd el. Boldoggá teszlek
 minden módon.
 És én hittem neki.
 Napokon keresztül az a bolond Jacob járt a fejemben, nem akartam elhinni,
 hogy ő ilyen.
 Aztán eljött szilveszter napja és a döntésünk közlése a szüleimmel,
 hogy az mit sem változott egy hét elteltével és még aznap összeköltözünk.
 Beletörődtek a lányuk kirepülésébe és gratuláltak.
 Alice miatt viszont jól meg is szívtuk, mert kitalálta a házavató
 szilveszteri partit, amire természetesen nem mondhattunk nemet.
 Délutánra az egész család együtt sündörgött a ház körül.
 Emberi tempóban is hamar készen lettünk mindennel és még a boltot is
 bejártuk.
 Tíz ember gyorsan haladt.
 Carlisle-ék bomba jól megjátszották az embert, ha nem tudtam volna,
 hogy mik még én is bevettem volna, mint a megismerkedésünk alkalmával.
 Anyuék csak este nyolcig maradtak, mert pár napja már elígérkeztek
 La Pushba.
 Billyékkel és Clearwater családdal töltötték a szilvesztert.
 Bántam is és nem is.
 Sajnáltam Edwardékat, hogy meg kellett játszaniuk magukat, másrészt azt,
 hogy anyuék nem maradtak.
 Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat Alice-ékkel, még táncoltunk is.
 Az éjféli pezsgőre köteleztek, amitől sikeresen becsiccsentettem.
 El sem hinnétek milyen bátor lettem.
 Persze Alice-ék ezt viccesnek találták, így én lettem az est bohóca.
 Ezt Emmett szépen ki is használta, ezért beígértem neki egy alapos
 seggberúgást.
 Hajnali kettőig bírtam a kiképzést, amit Carlisle-ék azonnal
 tiszteletben is tartottak, így tőlünk elköszönve haza is tértek.
 Amikor kettesben maradtunk esküszöm zavarban voltam, pedig Párizsban
 is kettesben éltünk, ezt mégis másnak éreztem.
 Az is volt.
 Együtt fürödtünk, együtt bújtunk az ágyba.
 Nem kellett attól rettegnünk mikor nyitnak ránk, vagy mikor
 zavarnak meg minket.
 A ház minden négyzetméterében szeretkeztünk amikor kedvünk támadt.
 Gondolom nem kell mondanom ezt alaposan kihasználtuk.
 Annyira nyugodt voltam, boldog.
 Bárhova mentem ő követett, védelmezett, szeretett.
 Ha viszont egy kis egyedüllétre vágytam nem kérdezett, magamra hagyott.
 Addig elment vadászni vagy átruccant a családjához, de mindíg a
 közelben maradt.
 A suli is gördülékenyen ment, a jegyeim jobbak lettek hisz otthon
 Edward volt a tanárom.
 Párszor már elvégezte a sulit, minden kérdés és válasz az agyába égett.
 Rengeteget segített, apámék pedig oda-vissza voltak ettől.
 Eleinte azt hitték majd elkanászodom a költözés miatt, de be kellett
 látniuk tévedtek ls ezt mind Edwardnak köszönhették.
 Sosem untam meg vele lenni, minden amit együtt csináltunk csodás
 érzés volt, még a tanulás is.
 A suliban egyesek irigykedtek amivel mit sem törődtünk, mások
 örültek nekünk.
 Néhány alkalommal összefutott a csapat és elmentünk mozizni,
 iszogatni, túrázni.
 Néha jól esett kimozsulni és ez Edwardnak sem volt ellenére.
 Előfordult nagyon ritkán, hogy nem tartott velünk.
 Többnyire akkor, amikor a Denali klán felbukkant.
 Ezeknél az eseteknél elég ideges lettem, tudtam Tanya jelenlétéről
 is és ez aggasztott.
 Tekintve a rég múlt történéseit ami közte és Edward szeretői
 kapcsolatát illette, abszolút nem örültem.
 Azzal totál tisztában voltam, hogy Edwardnak semmit nem jelent
 Tanya, de ez fordítva nem így esett.
 Ritka szemérmetlen nő aki nem riad vissza egy kapcsolat
 szétbombázásától sem, ha meg akart szerezni magának valamit.
 De nagyot koppant, Edward simán lekoccintotta magáról, ha kellett
 sértésekkel tette pedig ő soha nem tett ilyet senkivel.
 Úriember volt.
 Sajnos előfordult, hogy másként nem ment.
 Ilyenkor a harci kedvem megnőtt, na nem mintha lett volna esélyem
 egy vámpír csaj ellen, legalább is nem ököl harcban.
 A többiekkel semmi baj nem akadt.
 A sok izgalomban egyre többször éreztem magam rosszul, hányinger,
 szédüléd, de nem foglalkoztam ezekkel.
 Mindíg az én hülyeségemnek tudtam le.
 Alice- éknél is fogtam a fejem sokszor, de mikor barátnőm is jött
 három ruhamániás bige már nekem is sok volt.
 Alice-szel és Rose-zal sokat mentünk vásárolgatni, néha Leila
 is csatlakozott.
 Ha tehették volna a pláza összes boltját bejárják és felvásárolnak
 minden csecsebecse rucit és kiegészítőt.
 Néha nekem is akadt egy-két gönc ami bejött, de Alice folyton a
 csipkét, szatént és bársony darabokat aggatta rám, leginkább
 fehérneműben.
 Rose a cipőkkel őrjített meg, Leila pedig mindenre csak
 helyeslően bólogatott.
 Négy szatyornál kevesebb cuccal sosem tértem haza egy ilyen
 kiruccanás alkalmával.
 Az én mániám a relaxáció és hangulat világa volt.
 Mindíg betértem egy indiai boltba ahol füstölőket, mécseseket,
 illóolajakat vásároltam.
 Szerettem az érzékeimet kényeztetni és a közös fürdőzések
 alkalmával is jól jöttek.
 Hamarosan beköszöntött a tavasz is aminek köszönhetően egyre
 több időt töltöttem a kertben.
 Pár alkalommal Esme segítségét kértem ez ügyben, hisz nála
 jobban senki a világon nem értett ehhez, kivétel anyut.
 Hétvégén úgy döntöttem mosok pár göncöt mielőtt feltornyosulna.
 Edward elment Carlisle-ékkal vadászni.
 Ahogy pakoltam be a ruhákat a gépbe megfájdult a fejem,
 felegyenesedtem, hogy megmasszírozzam ekkor megszédültem,
 a látásom elsötétedett, már nem tudtam megkapaszkodni semmibe,
 egyszerűen összecsuklottam mint egy rongybaba és elterültem
 a kövön.
                       XXXXXXXXXXXXXXXXXXX
 Edward szemszög :
 A vadászat sikeresen végződött mint mindíg.
 Carlisle és Esme is jól lakott, én sem panaszkodhattam.
 Futás közben éreztem, hogy lötyög a hasamban a sok vér amit
 kiszívtam egy pumából és két őzből.
 Jól belaktam mert nem kockáztattam Bella életét, így is sokszor
 hatalmas lett a kísértés.
 Szégyelltem magam emiatt, hiszen nagyon szerettem őt, de annyira
 csábított a vére.
 Sokszor mentem levegőre amiből ő nem sokat vett észre hála a
 gyorsaságomnak.
 Nehezebb volt ez az együtt élés mint gondoltam.
 Bella illata ott volt mindenhol, még a ruháimba is beleívódtak.
 A vére egyre jobban hívogatott.
 Már haza felé tartottam, alig vártam, hogy vele legyek.
 Carlisle-ék elköszöntek és a villa irányába indultak.
 Szélsebesen becsörtettem a házba és Bellát kerestem elsőként
 a konyhába ugyanis étel szagát éreztem, de nem találtam ott
 csak egy üres tányért a mosogatóban.
- Bella, megjöttem szívem! - nem kaptam választ. - Hol vagy?
 - kérdeztem hangosan.
 Semmi.
 Még mindíg semmi.
 Úgy gondoltam talán a kertben lesz, elég sok időt töltött
 kertészkedéssel.
 Ki is száguldottam, körbementem az egész udvaron, de ott sem találtam.
 Ezen kívül már csak Renée-ékre tudtam tippelni, de a garázsban
 az autója érintetlenül állt.
 Visszamentem a hálószobába hátha lefeküdt pihenni.
 Nem találtam ott sem.
 Ekkor öblítő illata csapta meg az orromat.
- A kis házi tündérem mos - jutott az eszembe.
 A fürdőszoba ajtajában megálltam, hogy meg ne ijesszem.
 Amint kijjebb nyitottam az ajtót megláttam az én Bellámat a földön
 eszméletlenül, fal fehéren.
 Azonnal ott termettem, próbáltam ébresztgetni, de nem reagált.
 Nagyon megijedtem.
 Vér nem volt sehol ezt azonnal tudtam, de a koponyája hátsó
 részén egy hatalmas dudort tapogattam ki.
 Azonnal felhívtam Carlisle-t aki egy percen belül ott termett.
 Megvizsgálta tetőtől-talpig, de így semmit nem talált.
- Azonnal kórházba kell vinni. - szólalt meg.
 Nem kellett kétszer mondania, már kaptam is fel és vittem is
 a kocsihoz.
 A kórházig jó húsz perc az út.
 Én vezettem, Carlisle pedig végig figyelte Bellát.
 Mérte a pulzusát, nézte a pupilláját és várta mikor tér magához.
 De, Bella nem mozdult.
 A sírás kerülgetett.
 Nem veszíthetem el! Őt semmi képpen! Nem! Nem! Nem!
- Carlisle, mi lehet a baja? - kérdeztem.
- Nem tudnám megmondani. Észrevettél mostanában valami furcsát rajta?
- Nem. Mostanában nem, de emlékezz vissza, mikor nálunk karácsonykor
 volt az a hányás, azt mondta csak az izgalom teszi. Másnap viszont
 megszédült a szobájában. Sok pihenést javasoltam és egy kivizsgálást.
 Azóta nem történt semmi. - feleltem.
- Hmm... vagy csak nem tudsz róla. - válaszolt.
 Ebben lehetett valami.
- Miért titkolna el előlem ilyen fontos dolgot?
- Nem tudom, de ez biztos nem először fordult elő.
- Mit akarsz tenni? - nagyon aggódtam.
- Először is csinálunk egy nőgyógyászati vizsgálatot. Lehet elkapott
 valahol valamit. - egyből magamra gondoltam - Nyugodj meg, tőled
 nem szerezhet semmi ilyet. Az ember nők szervezete nagyon érzékeny,
 akár egy pisilés alkalmával is megtörténhet bármi.
 Hát nem lettem nyugodtabb.
- És ha nem találsz semmit?
- Akkor jöhet a röntgen, CT és egyéb vér vizsgálat. Mindenképp
 rájövök mi lehet a baj.
 Soha, senkiben nem bíztam annyira mint Carlisle-ban.
 Tudtam, hogy csak ő lehet erre képes.
 Több mint háromszáz év tapasztalattal rendelkező orvos.
 Tudtam, ha ő nem akkor más főleg nem képes kideríteni Bella baját.
- Edward, azt hiszem fel kéne hívnod a szüleit, joguk van tudni róla.
 Tudta, hogy igaza van, de féltem velük beszélni.
 Féltem attól miféle férfinak tartanak, hogy még a lányukra sem
 voltam képes vigyázni.
 És igazuk lenne.
 Nem voltam Bella mellett.
 Nem vigyáztam rá.
 Kezembe kaptam a telefont és tárcsáztam Renée számát.
 Kicsörgött, a harmadikra felvette.
- Igen tessék, itt Renée Swan.
- Szia, Renée. Itt, Edward.
- Szia, Edward! - örült meg nekem.
- Figyelj jól kérlek. - néma csend lett - Bella...
- Mi van Bellával? - kérdezte ijedten.
 Alig bírtam megszólalni, nyeltem egyet.
- A fürdőszobában találtam rá eszméletlenül. A kórház felé tartunk,
 de még mindíg nem tért magához.
 Halk sikolyt hallottam.
- Istenem, a kicsikém! Mi történt? Edward? - kérdezte hisztérikusan.
- Sajnálom, de nem tudom. Így találtam rá a mosógép mellett. Öt perc
 múlva beérünk és akkor Carlisle kivizsgálja. - Renée kapkodta a
 levegőt - Nincs valami betegsége amiről nem tudok? - kérdeztem.
- Nincs! Nincs! Soha nem is volt, még a bárányhímlőt sem kapta el.
- Nem vettetek észre rajta semmit az utóbbi időben?
- Nem! Semmit. Edward... kérlek... csináljatok valamit. - könyörgött.
- Carlisle mindent megtesz, hidd el.
- Rendben. - mondta sírva - Hamarosan mi is ott leszünk.
 Ezzel kinyomta a telefont.
 Az idegeim pattanásig feszültek, de végre beértünk.
 Bellát azonnal hordágyra fektették és már vitték is a vizsgálóba.
 Tíz perc telt el mire Carlisle megjelent.
- Carlisle, mondj valamit! Mi van Bellával?
- Még nem tudom, megvizsgáltam, de nem találtam semmi rendellenességet.
 A hüvely tiszta,  gyulladás nincs, a méhe épp, a petefészek rendben
 és a hasa alján sem észleltem érzékenységet. Vettem kenetet amit
 azonnal leküldtem a laborba. Kb. egy óra és megtudjuk az eredményt.
- És addig csak állunk és várunk?
- Nem. Először is vért veszünk amit szintén leküldök, azután csinálunk
 egy CT-t. Ez a leggyorsabb módja, hogy kiderüljön mi lehet a baj.
 Ekkor berobbantak Charlie-ék és egyenesen felénk futottak.
 Egyből kérdésekkel estek nekünk.
- Carlisle, mi baja a lányunknak? - Charlie totál idegsukkos állapotban
 volt bár nem csoda.
- Mi a fene történt? Edward? - Renée szeme vörös volt a sírástól.
- Még nem tudjuk. Nőgyógyászatilag teljesen egészséges, csak a kenet
 eredményét várjuk. Most vért veszünk amit szintén leküldök a laborba,
 azután csinálunk egy CT-t.
- Mégis mi a franc lehet ez? Magához tért már? - Charlie riadt volt.
- Nem tudjuk, még csak elképzelésünk sincs, de még fel sem kelt.
 A szülők összeborultak és némán zokogva imádkoztak.
 Közben Carlisle ahogy ígérte levette a vért, utána áttolták
 szerelmemet a CT vizsgálóba.
 Ez már hosszabb időt vett igénybe.
 Tiszta idegek voltunk.
 Végre megjelent Carlisle, de még tíz perc volt mire megjött az
 eredmény.
 Carlisle megnézte és semmi jót nem olvastam ki a gondolataiból.
 Egyenesen ránk nézett, én már tudtam, ha tehettem belehaltam volna
 a válaszba újra és újra.
 Nem! Nem! Nem!
 Alig bírta kinyögni.
- Bella... - nyelt egyet - Bellának... agytumora van. Nagyon sajnálom.