30. fejezet : Más szemszög

Üdvözletem kedveskéim!
Most egy olyan fejit hoztam nektek amilyen még nem volt.
Attól függetlenül nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
Kérlek írjátok meg, hogy ez a rész mennyire tetszett,
legyen még ilyen vagy nem hiányzik bele.
Előre is kellemes időtöltést mindenkinek.
Sziasztok!!!  :)

 Mondani szerettem volna valamit, de itt jobbnak éreztem ha
 csöndben maradok.
 Elég sebet téptem fel valószínüleg.
 Egyáltalán nem lehetett könnyű neki úgy élnie, hogy
 körülötte minden szerette halott volt, még egy nyavalyás
 kutyája sem maradt.
 Szélsebesen kiszáguldott a konyhába az üres tányérral és bögrével,
 rövid vízfolyás volt hallható aztán már mellettem is termett.
- Szeretnél lepihenni? - kérdezte.
 Megráztam a fejemet, pedig nagyon fáradt voltam, mintha
 az összes energiámat kiszipolyozták volna belőlem.
- Nem, de az nagyon jól esne ha hozzád bújhatnék. - feleltem
 megsímogatva a kézfejét.
 Felsétáltunk a szobába, lefeküdtünk az ágyra összeölelkezve,
 bekapcsoltuk a tévét és azt nézve akaratom ellenére elaludtam.

 Edward szemszög :

 Amikor beléptünk az uszodába láttam, hogy Bella megtorpan és
 a lélegzete is eláll.
 Reméltem, hogy ezt a reakciót válthatom ki belőle és
 bizony sikerült is.
 Míg ő körbenézett és ámuldozott addig én vámpírsebességgel
 lekaptam magamról a ruháimat és félrehajítottam őket a padra.
 Bella mikor magához tért nagyokat pislogva felémfordult
 és felkacagott.
- Nagyon durván nyomod, én még magamhoz sem tértem te pedig
 már készen is állsz a vízibemutatóra. - mondta.
- Ugyan mire várjak... - vágtam rá - ezért jöttünk ide,
 kapd le te is azokat a ruhákat és ugorj.
 Nem kellett külön kérvényt benyújtanom.
 Annyira gyönyörű volt, hogyha csak ránéztem úgy éreztem,
 hogy hogy dobog a szívem és élek.
 Sosem gondoltam, hogy egyszer még igazán szerethetek,
 legfőképpen nem egy embert.
 A vére nagyon megnehezítette a dolgomat, de próbáltam
 minden egyes alkalommal tiszta fejjel gondolkodni és
 cselekedni ha vele voltam.
 Nagyon nem volt egyszerű.
 Mindene vonzott.
 Egyszerre kívántam a testét, a vérét és a lelkét.
 Miféle pokolfajzat lettem volna ha mindettől a becses
 dologtól megfosztottam volna az egyetlen lényt a világon
 aki még a saját életemnél is ezerszer fontosabb?
 Gyorsan bevetettem magam a kellemesen bizsergető vízbe.
 Az én jéghideg testem is átvette valamelyest ezt a
 hőmérsékletet, nagyon szerettem ezt az érzést.
 Nem sokat teketóriázva Bella is követte a példámat.
 Látszott rajta, hogy istenien érzi magát.
 Egy ideig játszadoztunk, fröcsköltük egymást,
 kergetőztünk, csipkelődtünk amikor Bella odaúszott hozzám,
 körémfonta a lábát és megtörtént a gang.
 A vítől annyira felerősödött a vére illata, hogy azt hittem
 belepusztulok, annyira megkívántam, hogy a méreg abban
 a pillanatban elkezdett termelődni a számban.
 Nagyon megilyedtem, hogy előbújik belőlem az állat.
 Alig tudtam visszafogni magam.
 Folyton csak az járt az eszemben, hogy csak egy harapás... csak egy...
 Azon filóztam, hogy kitépem magam Bella karjából és kiugrok
 a medencéből, de nem akartam őt megilyeszteni, pedig
 ez lett volna igazából a helyes döntés.
- A véred illata... - nagy levegőt kellett vennem és nyelnem
 is egyet - sokkal ínycsiklandozóbb, a víz felerősíti az illatát.
 Talán emberi megérzés, de láttam rajta, hogy kapcsolt,
 nem volt buta, összerezzenését is éreztem és kikerekedtek
 gyönyörű csokoládé barna szemei.
 Tipikus emberi reakció, de ez volt a helyes, hiszen ő egy
 vérszomjas lény ölében tartózkodott mintha természetes lenne.
 Pedig sajnos nem volt az.
- Nagyon zavar téged? Talán jobb lenne...
 Bizony jobb lett volna, de én nem engedtem.
 Nem akartam, hogy ez közém és közé állhasson.
 Nagy levegőt vettem bár nem tudom minek és visszafogtam magam.
 Bella szerelme erőt adott, vele nem tehettem azt...
- Nem, nem. Kellemesen bizserget - hazudtam, bizony bizsergetett,
 csak nem úgy ahogy neki mondtam - leginkább beindít. - reméltem,
 hogy ezt is beveszi.
 Gondoltam egyet és hevesen megcsókoltam, hogy másra tereljem
 az ő és a magam gondolatait is, majd egy mozdulattal
 a bikinialsóját félrehúztam gondolkodás nélkül és beléhatoltam.
 Mennyei érzés volt benne lenni, az a forróság...
 Ennyibe tellett elfelejteni a vérszomjat.
 Amint benne voltam elszállt minden mocskos, állati és undorító
 gondolatom a vérével kapcsolatban.
 Nem tudtam meddig folytathatom ezt így, de megpróbáltam
 ameddig csak elképzelhető volt.
 Egy ember és egy vámpír édes szerelme.
 Micsoda példátlan dolog volt ez.
 Együttlétünk maga volt a paradicsomi boldogság.
 Sosem gondoltam, hogy elkárhozott létemre lehetek ilyen szerencsés.
 Amikor mindkettőnkből feltört a gyönyör édes hangja, olyan volt
 mintha nem is külön test hanem egyek lennénk.
 Bella ezután letusolt és hajatmosott, hogy letisztítsa magát
 a klór szagától.
 A bőre annyira összeaszalódott a vízben mintha harminc évet
 öregedett volna, de még így is csodaszép volt... az én Bellám.
 Magunkra kaptunk egy-egy köntöst és elindultunk volna vissza
 amikor észrevettem szerelmemen, hogy csak vonszolja magát.
 Megint egy rohadt hiba.
 Hát persze, szegénykém annyira elfáradt, hogy csak arra volt képes,
 hogy vonszolja magát.
 Néha annyira alap dolgok nem estek le.
 Felkaptam a pihe súlyával és azonnal a meleg villába
 száguldottam vele.
 A nappaliban óvatosan lehelyeztem a kanapéra.
- Mit szeretnél enni? - kérdeztem mert tudtam, hogy pótolnia
 kell a szervezetébe a kalóriákat.
- Nem is tudom, nem igazán vagyok éhes, inkább
 nagyon kifáradtam. - felelte kissé karikás szemekkel.
 Látszott rajta, hogy igazat mond.
- Enned kell valamit, Bella. Majd én elkészítem. - erősködtem.
- Hát jó, ha muszály... - adta be a derekát - akkor sajtos
 bundáskenyeret kérnék gyümölcsteával ha lehet.
 Hát... úgy voltam vele a tea csak nem egy nagy ördöngősség, de
 a kenyér már más lapra tartozott.
 Fogalmam sem volt hogyan kell elkészítenem, de mivel
 én erősködtem, nekem kell megoldanom.
 És ilyenkor van az, hogy hálát adok a mai technikáért
 a világon aminek az egyik fő szereplője az internet.
- Természetesen, máris hozzálátok. - mondtam.
- Köszönöm. - felelte és én azzal a lendülettel kirepesztettem
 a konyhába.
 Azonnal előkaptam a laptopot, bekapcsoltam és amint betöltött
 azonnal a Google keresőre mentem.
 Beírtam a receptet, kikerestem a megfelelőt, elökészítettem
 a hozzávalókat ami alig állt pár dologból és még volt is
 a villában, majd nekiláttam elkészíteni mindent.
 A tea tényleg csak két perc volt, víz és teafilter.
 Cukrot és citromot nem tettem bele, mert nem tudtam Bella
 hogyan is szereti, a tányérkára helyeztem őket, hogy majd
 magának ízesíthesse.
 A kenyerek gyönyörű aranybarnára sültek, tányérra helyeztem őket
 és mikor mindennel megvoltam kiszáguldottam velük az asztalhoz.
 Mindent lassan lepakoltam.
 Bella nagyot szippantott a levegőbe.
- Hmmm... micsoda mennyei illatok. - indult meg felém.
- Remélem sikerült jól megcsinálnom. - nagyon reménykedtem.
- Minden bizonnyal, te fantasztikus vagy, eddig még sosem
 rontottál el semmit. - ölelt át és csókolt meg a tarkómon.
 Annyira el tudta túlozni a dolgokat még, hogy fantasztikus.
- Ez egyáltalán nem nagy dolog, az emberek minden nap sütnek-főznek,
 mondjuk én emberként sem tettem. - és ez igaz volt.
 Lehet ezt nem kellett volna mondanom.
- Tényleg, sosem meséltél még nekem az emberi életedről,
 megtennéd, hogy... - mintha érezte volna, hogy mégsem kellett
 volna ezt, de már mindegy volt.
- Szívesen megteszem, de tudnod kell, hogy nem sok mindenre
 emlékszem, az átváltozással és az évek múlásával halványult
 szinte minden emlékünk. Nos tehát... - és belekezdtem abba
 a kevéske emlékbe ami még megmaradt nekem az emberi
 kis tizenhét évemből.
 Elég rossz volt felszakítani őket, próbáltam minél többet
 elnyomni az évekkel, persze ezt Bella nem tudhatta.
 Mire végeztem addigra ezer és ezer emlék tört fel, sok seb
 szakadt fel jéghideg és már nemlétező lelkemen.