Üdv mindenkinek!
Elhoztam hát az új történet első fejezetét.
Remélem elnyeri majd annyira a tetszéseteket
mint az eddigiek. :)
Várom a hideget-meleget, nagyon kíváncsi vagyok
a véleményeitekre.
Jó olvasást mindenkinek!
Puszi
Seattle nagy volt és sötét, némelyik utcában derengett holmi fény,
de szinte arra is kevés, hogy az ember az orráig lásson.
Kevesen voltak az utcákon, csak épp a buliba érkezők lézengtek
pár helyen.
Elizabeth Swenson is közöttük volt, de mégsem parti arcként
érkezett Seattle legnagyobb, és legjobb klubjába a Moon Shine-ba.
Vékony testalkata, hófehér bőre a jól, és melegen öltözöttség
ellenére is didergett.
December elején mikulás napja előtt egy nappal toporgott
bebocsátásért a buliba verekedők soraiban.
Alig várta, hogy a kidobóhoz érjen, csonttá fagyott, és totálisan
elege lett a télből.
Gyűlölte, pedig ebben a hónapban született.
Hamarosan eljön a születésnapja is, amit immár egymaga " ünnepel ".
Piciny, vékony arca teljesen kipirosodott, az egész teste remegett,
toporogva próbálta felmelegíteni magát.
Fél óra szenvedés után végre a nagydarab kidobó előtt állt
szándékait közölve.
- Jó estét! - próbált értelmesen vacogás nélkül beszélni -
A nevem Elizabeth Swenson. Mr. Cullennel van találkozóm állás
ügyben.
A kidobó csak rápillantott a listájára, és szó nélkül átengedte
az ajtót elzáró kordonon át.
Amikor belépett az első gondolata, hogy - ÉN NEM VAGYOK IDEVALÓ! -.
Tömény füst, izzadtság és édeskés szag egyvelege terjengett a
levegőben.
Megtorpanva azon gondolkodott, merjen-e tovább menni, de tudta
ha nem teszi, éhen fog halni.
Meg kellett próbálnia a viszolygása ellenére, hisz frissen
érettségizettként nem sok más lehetősége akadt, és ide azonnali
kezdéssel kerestek embert, nevezetesen pultost.
Liznek nem volt nagy tapasztalata ezen a téren, mégis muszáj
volt megpróbálnia.
Szédelegve verekedte át magát a tomboló Rave bulizókon, és a
villódzó fényeken keresztül a bárpultig, ahol öt perc várakozás
után sikerült kérdeznie valamit a szőke pultos nőtől.
- A főnököt keresem. - kiabálta a túlharsogó zene miatt -
Meg tudod mondani hol találom?
A szöszi úgy méregette, mint akit fel akar nyársalni a szemeivel.
A nő egy óriási ember felé mutatott bal kéz fele, aki a fal
mellett állt mint a cövek, egy emeletre vezető lépcső előtt.
Liz intett egy köszönöm-öt a nőnek, és görcsbe rándult gyomorral
indult meg a fickó felé.
Egyáltalán nem volt ínyére ez a hely, NAGYON NEM, viszont nem
akadt más hirtelen, be kellett érnie ezzel.
Valamiből muszáj fizetnie a számláit, hisz a megtakarított pénze
alig három hónapra elegendő, abból pedig még ennie is kellett.
A ház amit örökölt a szüleitől megmaradt biztosítékként a
- ha minden kötél szakad - időszakra, és már bizony nagyon
gondolkodott az eladásában.
El akart szakadni a múltjától.
Ahogy a fickó elé ért aki majdnem két méter magas volt, és vagy
százharminc kilót nyomott, nagyot nyelve megszólította.
- Jó estét! Elizabeth Swenson vagyok, és Mr. Cullennel van
találkozóm munka ügyben.
A szemöldökét felhúzva mérte végig a lányt, azután biccentve
a szájához emelte a kis mikrofont aminek a végén egy kis hangszóró
volt a fülére akasztva, és szólt a főnökének az érkezéséről,
akinek a válaszából a lány természetesen egy kukkot sem hallott.
- Akár csak egy énekes! - gondolta a lány a férfit nézve.
Lizre nézett, és mély dörmögős hangon szólalt meg.
- A főnök várja önt, menjen fel itt a lépcsőn, azután az első
ajtó balra. - állt félre a lány útjából.
Liz megköszönte, és megindult felfelé ahogy a férfi mondta.
Már majdnem a lépcső tetején volt, mikor egy magas, barna hajú,
babarózsaszín miniruhás nő fordult ki a szintről, és indult meg
szembe vele lefelé.
A nő amolyan barbi típus volt, és még jól is állt neki.
Hosszú mintás körmök, szilikon ajak és mellek, olajozott barna
bőre csak úgy csillogott a ráeső fények hatására.
Liznek a gondolata azonnal a - Na puff a melónak! - lett.
A nő egy bárgyú mosolyt villantott Liz felé, majd lassan
haladt el mellette.
Annyira semmilyennek érezte magát emellett a nő mellett, hogy
legszívesebben azonnal sarkon fordult volna.
De nem!
Nem adhatta meg ezt az örömöt a barnának.
Az állás neki kellett, és meg is szerzi ha fene, fenét eszik is.
Ő nem volt topmodell, de csúnyának nevezhető sem.
Világos barna haja, egy kis vörössel vegyítve a fenekét verdeste,
bár jelenleg szorosan felkontyozva hordta.
Alacsonynak sem volt mondható a maga százhetvennyolc centijével,
a súlya pedig épp hogy elérte az ötvenkét kilót.
Szeme színe vetekedhetett egy macskáéval, olyannyira zölden
virítottak, hogy szinte a sötétben is világítottak, az ajka pedig
mindig halvány cseresznye színű volt, még rúzsra sem nagyon
volt szüksége.
Minimális sminket használt csak, egy csepp szájfény, kevéske
spirál, és tust, hogy azért mégse tűnjön annyira sápadtnak a
fehér bőre miatt.
A ruhája viszont... nagyon nem ide való volt.
Tudta, ha itt fog dolgozni, le kell cserélnie a fél ruhatárát
valami dögösebbre.
Szerette a csillogó, köves darabokat.
Végre az ajtó elé ért.
Mély lélegzetet vett, és bekopogott.
Valamiféle dörmögés hallatszott bentről ezért hát benyitott.
Halovány fény volt a helyiségben, háttal neki pedig egy magas
öltönyös férfi állt egy hatalmas sötétített ablak előtt,
aki azon keresztül figyelte a tomboló tömeget.
A férfi haja színe olyan volt mintha folyékony aranyat, és
bronzot öntöttek volna rá, végül jól összekócolták.
- Hát persze! - gondolta Liz - A barna bige. -
- Kérem zárja be az ajtót, Miss Swenson, és foglaljon helyet. -
szólalt meg a férfi.
Liz észbe kapott, és gyorsan tette amit a férfi kért.
Amint bezárta az ajtót csend lett, nagyon nagy csend.
A zene teljesen eltompult.
Hangszigetelt iroda?
- Üljön le nyugodtan. - szólt ismét a férfi.
A hangja úgy hatott a lányra mintha megbűvölték volna,
édes volt, szinte simogatta, libabőrös lett mindene.
Úgy botorkált el a székig, hogy nem is emlékezett rá, hogy
ment el odáig, majd leült.
Motorként vert a szíve, alig várta, hogy láthassa is a
hang tulajdonosát.
A férfi megfordult, de abban a pillanat le is fagyott.
- Hogy az a... - gondolta a férfi.
Összehúzott szemekkel nézte a lányt, aki viszont alig kapott
levegőt a látványtól.
Egy kis ideig szótlanul néztek farkasszemet, méregették
egymást.
A férfi egyszer csak megköszörülte a torkát, és megszólalt,
bár nagyon nehezére esett.
Ez a lány nagyon emlékeztette egy réges- régen elfeledésre
váró személyre, aki azóta is mély nyomot hagyott benne.
- Szóval, ön lenne Miss Swenson?
A lány nem tudta igazán eldönteni, hogy ez kérdés, vagy
kijelentés akart-e lenni, de az a hidegség ahogy a nevét
kiejtette... brrr... a lány megborzongott.
- Ön pedig Mr. Cullen? - kérdezett vissza csípősen.
A férfi erre mintha megpróbált volna elnyomni egy mosolyt.
Máris kedvelte a lányt.
- Elnézését kérem, nem akartam megbántani, csak az
önéletrajzi fényképén egy kissé... másként néz ki. -
mondta Mr. Cullen.
- Ó, hát... igen. - habozott a lány - Az egy régebbi képem,
még középiskolai, sajnos azóta nem készült rólam frissebb.
- Rendben van, akkor térjünk is a lényegre. Olvastam az
önéletrajzát, nos azt már tudom, hogy nincs semmiféle
tapasztalata. Nekem viszont olyan személyre van szükségem
aki gyors, pörgős, érti a dolgát. Sajnos ez
nélkülözhetetlen, ugyanis a nagykutyák itt harapnak ha nem
azt a csontot kapják amelyiket kérték. - Liz bólintott,
hogy megértette ezért Cullen folytatta - Mi koktélokkal is
foglalkozunk, bár azok egyszerűek, minden le van írva, csak
össze kell dobni, a hangsúly a díszítésen van. Vannak V.I.P.
tagjaink akiknek külön helyiségek állnak rendelkezésükre
mint kártya terem, gép terem, rulett asztal, őket a
legfontosabb kiszolgálni, ráadásul hibátlanul. Ha egyet
is elveszítenénk ezek közül a vendégek közül, jelentős
veszteség érne mindenkit, kevesebb pénzt jelent. -
nézett sokat mondó pillantással - Semmiféle tapasztalattal
nem rendelkezik?
- Éppen egy aprócskával igen. - gondolta.
- Ha ez számít egy kicsit is, otthon, ahonnan jöttem, egy
falatozóban dolgoztam kisegítőként. - felelte szerényen.
- Mi volt a munkaköre?
- Mindenes voltam, tudja... - nézett a kezeire a lány -
amolyan mindent, azaz... sütöttem, összekészítettem,
kávét osztogattam, és mosogattam.
- Ez jó! - mondta az állát simogatva Cullen - Ez azt jelenti
mégis csak van tapasztalata felszolgálás terén, így az
emberekkel is tud bánni, igaz a pult egy cseppet más fajta,
mert itt ital meg talán mogyoró van, de viszont akkor
könnyedén be tudna tanulni.
- Végül is... - suttogta a lány.
- Oké, akkor egyezzünk meg annyiban, hogy holnap reggel
nyolckor itt találkozunk. Lesz itt egy lány aki délután
kettőig betanítja pár dologra, ha ez így megfelel. -
Liz bólintott - Először csak apróságokat fog ellátni.
Poharak leszedése az asztalokról, bokszokból, mosogatás,
cseppmentes törölgetés, gyümölcsök felvágása és jég aprítás.
Nem szeretnék mindent egyszerre a nyakába zúdítani, attól
csak összezavarodna és megijedne, az pedig egyikünknek
sem lenne jó.
- Az igaz. - helyeselt a lány.
- Van valami kérdése? - nézett a zöld szemekbe Mr. Cullen.
- Igen, például milyen napokon, mettől-meddig szól a
munkaidő? Na nem mintha nem érnék rá bármikor... -
mondta gyorsan, mielőtt a tulaj félreértené - csak tudni
szeretném, hogy mikor csinálhatok programot, és mikor nem.
- Ez természetes. Nekem péntek, szombat és vasárnapi napokra
van szükségem emberre. Ezeken a napokon este tíztől, hajnali
négyig kell dolgozni. A betanítási időszakban is kap fizetést.
A betanulás alatt tíz dollárt fizetek óránként.
A lány igen csak meglepődött az összeg hallatán, majdnem
leesett a székről.
Odahaza a négy órai munkájára kapott ennyit alkalmanként,
állandóan szét gürizte magát, és még meg sem becsülték.
- Szóljon, ha valami nem tetszik.
A férfi is észrevette a lány meglepettségét.
- Nem! Semmi... semmi. Ez eddig minden tökéletes, és érthető.
Kérem folytassa.
- Tehát, a betanulás tíz dollár, viszont ha már este rendes
műszakban dolgozik a dupláját kapja óránként.
Lizben tombolni kezdett a vér, és ficánkolni kezdett a székben,
hirtelen melege lett.
Azért imátkozott, hogy ha fel kell majd állnia, össze ne essen.
Soha nem tartott még ennyi pénzt a kezében, legfeljebb akkor
amikor a köteg csekket fizette be amit az anyja felhalmozott.
- Most jut eszembe, de figyelmetlen vagyok. Kér esetleg egy
kávét, vagy vizet? - kapott a fejéhez a férfi.
- Ööö... igen, azt hiszem egy... egy kávé jól esne, feketén,
egy cukorral. Köszönöm.
A férfi megindult egy bárszekrény felé, amit eddig Liz észre
sem vett, annyira belemerült a tulaj csodálatába.
Még a szája mozgását is tökéletesnek ítélte.
A mozgása kecses volt, könnyed, mintha siklana a talaj felett,
az öltönye még a mozdulatai alatt sem gyűrődött meg.
A kávé egy kapszulás gépen keresztül készült, a lány még sosem
ivott kávét ilyen gépből, mintás porcelán csészében kapta,
hozzá tartozó kis aljjal, kis kávés tálcán felszolgálva.
Liz kissé remegő kézzel vette át a tálcán gőzölgő fekete
koffein bombát.
Úgy érezte most nagyon szüksége van egy adag ébrenléthez, mert
ez a munka bizony nem piros pacsi.
Gyorsan belekortyolt a forró kávéba ami a belsőjét is teljesen
felmelegítette.
- Hmm... ez isteni, Mr. Cullen. Köszönöm.
- Ó, igen, ha már itt tartunk. Mivel nekem fog dolgozni,
innentől eltekintünk a formalitásoktól, ugyanis mindenki aki
itt dolgozik egy családként tekintendő. - erre Liz értetlen
arcot vágott, felemelte a szemöldökét - Mától... - folytatta
a férfi - tegeződünk. Azzal tisztában vagyok, hogy téged
Elizabeth Swensonnak hívnak így rajtam a sor, hogy
bemutatkozzam. A nevem... - kis szünetet tartott - Edward Cullen.
Liz gondolkodni kezdett, hogy hallott-e már hasonló nevet.
Igen, talán egyszer, de az sem biztos.
- Edward. - mondta ki a nevet - Igazán ritka név.
- Igen az. - mosolyodott el a férfi, mire a lány majdnem ki is
löttyintette a kávéját.
Jesszus! - kiáltottak a lány gondolatai - Ha még egyszer ilyet
csinál a pasas, új szőnyegre lesz szüksége!
- Akkor holnap számíthatok rád?
Liz már majdnem el is felejtette miért is van itt.
- Ó, persze, természetesen... - bólintott - és köszönöm a
lehetőséget.
- Nem kell megköszönni, nekem ember kell, neked állás. -
felelte könnyedén a férfi. - Azt még elfelejtettem mondani,
hogy amíg itt dolgozol, és remélem az hosszú idő lesz... -
na erre kihagyott egy ütemet a lány szíve - egy taxi mindig
a rendelkezésedre fog állni, ami elhoz, és haza is visz.
Egy órával a munkaidő előtt megy érted, hogy baj nélkül
ideérj, és haza is juss, de ehhez szükségem lenne a címedre.
- Ez igazán nem... - ellenkezett a lány.
- De szükséges. - vágott közbe Edward - Este nem biztonságos,
főleg nem egy nőnek, na és teljesen ingyen van.
Az bizony jól jött a lánynak, így legalább megspórol ötven
dollárt minden hónapban, de a gondolattól majdnem felkacagott,
hiszen ha itt fog dolgozni, annak az árát két és fél óra alatt
megkeresi majd.
- Még valami, a borravaló is saját zsebbe megy, amiért te
dolgozol meg az a tiéd.
Ez az este egyre jobbnak bizonyult.
Liz még megitta az utolsó korty kávét, azután megadta a címét.
- Walker Street 175.
Edward arcára egy pillanatra értetlenség borult, nem kapcsolt
mire mondta ezt a lány, végül észbe kapott.
- Ah... persze... a taxi! Szóval Walker Street 175. - és már le
is írta gyöngybetűkkel Liz kinyomtatott önéletrajzi lapjára. -
A telefonszámod, és az E-mail rajta van a lapodon - nézte a
papírt - remek! Holnap reggel már be is leszel jelentve
részmunka időre, a szerződést pedig most odaadom, vidd haza,
olvasd át a szabályzati leírással együtt. Ha mindent értesz
és megfelelőnek találsz, aláírva hozd vissza, majd akkor kapsz
másolatot.
- Oké, ez így tiszta. - fogta, és letette az asztalra a tálcát.
- Van még valami amit tudnom kell? - kérdezte miközben felállt
a székből.
- Igen. Egyél mielőtt ide jössz, mert itt nem lesz rá lehetőség,
kell majd az energia. Inni viszont annyit, és az iszol amit
csak akarsz, feltéve, hogy alkoholmentes... természetesen. -
nézett Lizre komolyan - Munkaidő alatt TILOS az alkohol
fogyasztás, és nem ajánlott a másnaposság sem, bárkit
rajta kapok egyszer - mutatta fel a hüvelyk ujját - az a
személy azonnal repül. Rajtaütés szerűen szondáztatok.
Liz egy kissé sértésnek vette a szavakat, bár nem csak róla
beszélt, mégis... minek nézi a fickó, alkoholistának?
Persze nem állíthatta magáról, hogy teljesen józan életű lenne,
hisz néha iszogat néhány pohár bort, vagy egy kis whiskyt,
de leginkább akkor fordul elő igazán mikor eszébe jut, hogy
majdhogynem teljesen egyedül maradt.
A szülei elvesztése komoly károkat okozott az érzelmi
világában, mindentől, és mindenkitől elzárkózott.
Ezért is döntött úgy, hogy elköltözik egyedül.
Tette a dolgát mint egy gép, kizárt minden zavarót az életéből.
Az édesapját még tizenkét évesen veszítette el,
szétmarcangolta egy puma.
Napokkal később találták csak meg az egyik túraösvény szélén.
Az anyja majd beleőrült, gyógyszerre kezdett inni, folyton
lerészegedett, bezárkózott a szobájába, még a lányával sem
foglalkozott.
Ez így ment két éven keresztül, míg egyszer Liz a konyha
padlóján talált rá eszméletlenül.
A pulzusa gyenge volt, a lány megijedt, azonnal kihívta a
mentőket akik negyed óra múlva már száguldottak vele a
kórházba, ott pedig azonnal kimosták a gyomrát.
Mint később kiderült végeztek még rajta jó pár vizsgálatot,
így tudta meg a lány, hogy az anyjának nem ez volt a
problémája hanem, hogy agyvérzést kapott, de túlélte,
hála lánya gyors cselekedetének.
Miután az anyja hazakerült, onnantól kezdve folytonos
segítségre szorult amit a lánya tett meg.
Újabb három évre rá azonban az anyja feladta az életet,
és öngyilkosságot követett el.
Nem akart így élni tovább, és ezt csak egy darab papírra
fejtette ki a lányának.
Beleült egy kád vízbe, majd beleejtette a bekapcsolt,
áram alatt levő hajszárítót, amivel pirítóst csinált
magából.
Liz talált rá természetesen, és a látványtól a sokk
hatására elájult.
Mikor magához tért, teljes hangerőn sikítani kezdett,
összeroskadva zokogott.
A sikoltást halló szomszédok azonnal átrohantak,
berontottak a lakásba, majd Liz sírását követve találtak
rájuk.
Mindenki elszörnyedve meredt a lány anyjának maradványaira,
és az "istenem", meg a "szent ég" közepette az egyik szomszéd
magához térve próbálta kihúzni onnan Lizt, aki sikongatva,
előrevetődve, zokogva próbált meg az anyja mellett maradni,
de aztán összefogtak ellene, és erőszakkal cipelték ki hárman.
Rúgott, csípett, sikított, de senkit sem érdekelt.
Le akarták nyugtatni, elvinni a szörnyű látványtól, kivitték a
levegőre ahol feladta a küzdelmet, és a legközelebbi személybe
kapaszkodva zokogott tovább.
Amikor kiértek a mentősök, és a rendőrök is, Elizabeth azonnal
kapott egy nyugtató szurit amitől pár perc múlva tisztábban
tudott gondolkodni.
Tudta, hogy egyedül maradt, hogy fent kell tartsa ezután a
házat, és magát, de azt nem tudta, hogyan fogja elmondani ezt
a nagyszüleinek.
Nem éltek olyan messze, de oda semmiféleképpen nem akart
költözni.
Szerette a nagyszüleit, de nem bírta volna elviselni a
látványukat az anyja halála után, folyton rá emlékeztetnék.
Mivel még nem volt nagykorú, és érettségi előtt állt, szüksége
volt egy gyámra.
Édesapja legjobb barátja vállalta el a feladatot, aki mióta
apja meghalt segítette, támogatta őt és az anyját, végül lett
a családja.
Kedvességével, megértésével és szeretetével, lányaként
bánt Lizzel.
Még azt sem várta el, hogy velük lakjon, maradhatott a saját
házában.
Amikor este egyedül maradt, és senki sem látta, könnyek között,
anyja egykori kedvenc számait hallgatva vedelte sétáló Johnnyt
ami kissé feledtette vele a rémes visszajátszódó képeket,
majd álomba nyomta.
Elizabeth visszarángatta magát a jelenbe, és fene tudja
mennyi idő után válaszolt.
- Nem fogok piálni, megnyugodhatsz. Máskülönben hogyan lennék
képes poharakkal szambázni? - mosolyodott el kissé Edward
arcát fürkészve.
Ez a férfi szép volt, nem helyes, nem dögös, hanem szép.
Liz nem talált más szót rá.
Látott már jóképű fickókat, de senki sem vetekedhetett volna
ezzel a férfival.
- Szavadon foglak. Akkor minden érthető volt? - nézte a férfi.
- Igen. Akkor megyek is. - felelte a lány.
- Várj! - állította meg odalépve mellé - Hívok neked taxit. -
a lány már ellenkezett volna, de... - Nincs vita, taxival
mész. Itt vannak a papírok. - az asztalhoz lépett, és egy
mappába csúsztatva Liz kezébe nyomta - Holnap reggel várlak.
Kinyújtotta a kezét a lány felé, kezet ráztak, azután
Elizabeth sarkon fordulva kiment az ajtón, le a lépcsőn,
ismételten átverekedte magát a tömegen, ki a friss levegőre,
a hideg téli levegőre.
A sor még mindig hatalmas volt, bebocsájtást várva a klubba.
A lány szánalommal nézett végig a tömegen.
Nem értette miért jó az embereknek itt fagyoskodni, és pár
órát szórakozni, minthogy otthon pihennének.
Nem sokat kellett várnia, végül a taxija előállt.
Bevágta magát a hátsó ülésre, megadta a címet amit a sofőr
amúgy már tudott, azután egész végig Edwardon mélázott,
nem tudta kiverni a fejéből a főnökét, ráadásul reggel újra
láthatja majd.
Gratulált önmagának a makacsságáért.
Lett egy iszonyatosan jól fizető állása, már jobbnak tűnő
jövőre látása, és éhen sem fog halni.
Ahol most élt, hát... nem mondható álmai lakásának, ki
szerette volna pofozni kicsit, amire engedélyt is kapott a
lakás tulajdonosától, lakájosabbá, csajosabbá akarta
varázsolni, és Liz kezdhetett benne hinni, hogy hamarosan
meg is teheti.
Húsz dolcsi óránként?
Ez maga volt az álom meló!
Megfogta az isten lábát!
Bár még csak kedd estére járt, alig várta a péntek esti első
igazi munkanapját.
Százhúsz dollár egy kis betanulással egy este alatt, és amíg
el nem jön a péntek ugyan együtt kap a két betanulási napra.
Vesz magának valami mutatósabb ruhát, és totál feltölti az
éléskamrát.
Nagyon remélte, hogy mindenben meg fog felelni főnöke
elvárásainak, és nem repíti ki már az első napon.
Be kell bizonyítania, hogy igenis méltó ellenfele a
cicababáknak, és semmivel nem többek mint ő.
A kollégák miatt viszont már főhetett a feje, azok az arcok...
ahogy néztek rá... nem tudta hogy hogyan fogadják majd,
be tud-e illeszkedni közéjük.
Nem volt még dolga ilyen arcokkal.
Ezek kemények voltak, és barátságtalanok, a képükre van
írva mit gondolnak.
A gondolataiból a sofőr rángatta ki, hogy megérkeztek.
Liz megköszönte a fuvart, kellemes estét kívánt, kipattant
a kocsiból, és a lakás ajtaja felé indult a megfelelő
kulcsot keresve.
Végre hazaért!
