Sziasztok!
Hát elkészültem az újjal.
Előre tájékoztatlak titeket, hogy sikerült elhelyezkednem dolgozni,
ezért a következő rész lehet, hogy 2 esetleg 3 hétbe is beletelik majd.
Ami a komikat illeti, most is NAGYON CSALÓDOTT VAGYOK!!!
Tisztelet a kivételeknek, ennél jóval többen szoktatok írni,
egyszerűen nem tudom mit gondoljak a történetről, hogy tetszik-e
nektek vagy sem.
Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.
Puszka
Bella szemszög:
Már egy hete, hogy nyugodtan, boldogságban teltek a napjaink.
Edwarddal minden napra alkottunk magunknak valami teendőt, bár sok mindent
nem tudtunk csinálni.
Az erdő óriási terület volt, a felfedezés nehézkes, hogy életet is találjunk
kevés esély volt, de azért akadt egy-két törzs elszórtan a civilizálatlan
helyen, persze csak megfigyeltük őket, nem tudhattak rólunk.
Ha Aroék valamilyen úton-módon tudták volna merre keressenek legalábbis
helyileg, más embereket akkor sem sodortunk volna veszélybe.
Senna-ék egyenlőre nem bukkantak fel, hiszen bárhol lehettek a rengetegben,
pedig szívesen megismerkedtem volna velük, amiket Edward mesélt róluk
igazán érdekes személyiségek lehettek és azért már nem bántam volna egy kis
női társaságot sem, na nem mintha Edward unalmas ember lenne.
Tefén ruhákat, ágyneműket vásároltunk és kissebb unaloműzőnek könyveket.
Sokat úszkáltunk az esőben is, amit kifejezetten élveztem.
Különböző virágokkal díszítettem fel a kunyhónkat és fóliát is szereztünk be
amivel körbevontuk a kis helyiségünket, hogy ne csapkodjon be az eső.
Forks után egyáltalán nem zavart az állandó nedves környezet, sőt, inkább
megnyugtatott, otthon éreztem magam... Charlie házában... a szobámban.
Egyre többször törtek rám a múlt emlékei, még mindíg fájt... de ha nem
úgy cselekedtem volna ahogy... hogy elmegyek, én magam öltem volna meg apámat.
Tudtam kár már ezen rágódnom, hisz már csak a múlt volt, mégis
valamilyen szinten hibáztattam magam, hogy én élek... a szüleim már nem.
Edwardon is észrevettem, hogy sokszor elgondolkodott, beszéltünk is
Carlisle-ékról, ami kissé megnyugtatta őt.
Ami Arot illette, biztosak voltunk benne, hogy iszonyat dühös a történtek miatt,
elveszítette az egyik legjobb talpnyalóját, sikerült meglépnünk, ezáltal
Edwardot is bukta és mostmár tuti azt is sajnálta, hogy engem is, hisz a
képességem nagy segítség lett volna neki ha tudta volna, de még én sem tudtam,
csak attól féltünk, hogy a családunkon akar majd bosszút állni emiatt.
Alice-be volt minden reménységünk, hogy előre látja majd a dolgokat.
A vadászataink mindíg sikeresnek bizonyultak, kifogyhatatlan ételforrás,
csodálatos környezet, a hely maga volt a paradicsom.
A kunyhóban épp egy könyvet olvastam amikor Edward megszólalt.
- Nem bántad meg? - olyan bús lett az arca.
Tudtam mire érti.
Hogy is bánhattam volna meg, hogy azzal lehetek akire tizenhét éves korom óta
vágytam, akit mindíg is szerettem.
A sok éves egyedüllétem sem változtatott ezen, hát miért bánnám?
- Soha. - simítottam végig csodaszép arcán.
- De ez a helyzet... - kezdte.
- Nem számít. A lényeg, hogy veled lehetek, mindegy hol és hogyan.
Erre egy keserű mosoly lett a válasz.
Tisztában voltam vele mire gondol és, hogy ő másként látja, legalábbis a
helyzetünket, ő nem így tervezte, hát én sem, de ha így kellett élnünk az sem
érdekelt, mindíg is csak ő számított.
- Bella, ígérem... - nyelt egyet - hogy ez nem lesz így sokáig... boldoggá
teszlek, egy saját rendes házban és feleségül veszlek.
Feleségül?
Na erre azelőtt nem igazán gondoltam.
Emberként eszembe sem jutott ilyen.
Vámpírként pedig álmodni sem mertem volna róla, hogy egyáltalán
még láthatom, találkozhatok vele.
- Feleségül akarsz venni?
- Természetesen. Már Forksban... amikor még ember voltál... meg akartam kérni
a kezed, de aztán jött az a dolog Jasperrel... és minden elromlott. -
E hír hallatán igencsak ledöbbentem - A szülinapodon szerettem volna megtenni,
amikor átjöttél hozzánk, a családom előtt, de mielőtt lett volna rá alkalmam...
- szomorú volt.
- Nem is sejtettem. - suttogtam.
- Csak Alice tudott róla.
- Edward, ne idegesíts magad a múlton, annak már vége. Jelenleg itt vagyunk,
együtt vagyunk, és előttünk áll az örökkévalóság. Azt tehetünk amit csak akarunk!
- próbáltam felvidítani, kissebb sikerrel.
- Igazad van. Azt viszont megígérhetem, hogy ezentúl semmit nem fogok halogatni.
- Helyes. - mosolyogtam rá.
Lassan közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.
Még itt sem tudtam betelni vele, egyszerűen még mindíg hihetetlennek tűnt,
hogy mellettem van, hogy ölelhettem, csókolhattam.
Minden együtt töltött másodpercünk álomnak tűnt.
Forró ajkai az enyémen, meleg puha bőre az enyémhez simulva, selymes haja a
kebleimet csiklandozva hihetetlennek tűnt, de mégis igaz volt.
Edward szemszög :
Sosem tudtam betelni az én gyönyörűségemmel.
Mindenféle módon boldoggá akartam tenni Bellát, ahogy egy férfi képes erre.
Mindíg is csodáltam a bátorságáért, már emberként hatalmas erő lakozott benne,
még akkor is velem akart maradni amikor Jasper megtámadta.
Már akkor is az életemnél is jobban szerettem és féltettem, minthogy olyan
szörnyeteg legyen mint mi, nem engedhettem, de bolond voltam, hogy magára hagytam.
Megbocsáthatatlan hibát követtem el és így hetven évnyi magányra és fájdalomra
ítéltem.
Tudtam, hogy ezt sosem tehetem már jóvá, de a jelenből próbáltam kihozni a
legjobbat.
Hát ez sem sikerült.
Menekülnie kellett az életéért az önzésem miatt, ismét csak rontottam a helyzetén.
Az egész életét én tettem tönkre, hagytam, hogy belémszeressen, már akkor le
kellett volna lépnem mikor rám nézett.
Másodszor, magára hagytam és inkább elmenekültem, minthogy vállaltam volna
az érzéseimet, ezzel teljesen porrá zúzva a szívét és a hitét.
Harmadszor, nem voltam mellette amikor Victoria megtámadta és megharapta,
James-től legalább megvédtem és kiszívtam a karjából a mérget.
Negyedszer pedig egyedül kellett megbírkóznia a hallhatatlansággá válás
borzalmaival, emiatt el kellett hagynia az otthonát... az édesapját, és az évek
haladtával végignéznie a szülei és barátai halálát, egyedül megbírkóznia a
fájdalmakkal.
Ez mind egyedül az én hibámból történt.
De már nem tudtam megváltoztatni, sajnos megtörténtek.
Pont ezért is tartoztam neki minimum ennyivel, hogy megvédem mindenáron,
soha többé nem okozhattam neki csalódást.
Mindenem az övé volt.
A legnagyobb dolog volt az életemben, hogy visszakaphattam őt és a karjaimban
tarthattam.
Csak feküdtünk összeölelkezve, cirógatva egymást.
Tudtam, hogy elrontom ezt a csodás pillanatot, de meg kellett tudnom.
- Bella, khmmm... elmondanád nekem, hogy hogyan történt az átváltozásod?
Az arca azonnal elkomorodott.
Mély levegőt vett.
- Hát... már úgyis mindegy, de ha szeretnéd... - nézett fel rám.
- Igen, tudni szeretném.
- Az ösvényen voltam... ahol hagytál. Mindíg oda mentem, mert az lett az én...
gondolkodó helyem. Victoria egyik pillanatról a másikra termett ott és szó nélkül
támadott rám. A nyakamba vájta a fogait és kíméletlenül kezdte kiszívni a vérem,
gondolom nem akart életben hagyni, de a farkasok megzavarták és megölték, én
viszont eszméletemet vesztettem. Mire magamhoz tértem... már a hegyek között
találtam magam fájdalmak között vonaglottan. A farkasok otthagytak. Amikor
befejeződött az átváltozásom, tudtam mivé váltam és, hogy mi a teendőm.
Azonnal állatra kezdtem vadászni, eszembe sem volt embereket bántani,
tisztában voltam vele, hogy soha nem térhetek már haza és
el kell hagynom Forksot.
- Annyira sajnálom Bella, én...
- Régen volt Edward, nem számít már.
- De...
- De most itt vagyunk újra együtt, nem érdekel már a múlt.
- Jóvá fogom tenni, ígérem... ígérem szerelmem.
- Már jóvá tetted. Szeretlek Edward. - bújt hozzám.
Úgy öleltem, hogy csoda volt, hogy nem törtem csontját.
Alice szemszög :
Ez az út kezdett teljesen kiborítani.
Azzal teljesen tisztában voltam, hogy Tefé volt az utolsó hely ahol kiszálltak,
de helyileg teljesen vak voltam.
Nem jött újabb látomás, hogy merre mentek tovább, merre kéne mennünk.
Az esőerdő hatalmas terület volt, képtelenségnek számított minden zugot
átfésülni, lehet, hogy el is kerülhetjük egymást.
Nem tudtuk mennyi időbe tellhet megtalálni őket, hónapokról is lehetett szó.
Kezdtem kiakadni a folytonos utazás miatt is, nem álltunk le sehol, se fürödni,
se átöltözni nem tudtam és a hajón a szúnyogok is bepróbálkoztak nálunk,
persze csak saját szerencsétlenségükre.
Még mielőtt hajóra szálltunk volna, muszáj volt táplálkoznunk is, nem akartuk
kiírtani a hajó legénységét, a két napos utat már nem bírtuk volna ki.
Tefén kiszállva szállást kellett találnunk, hogy legalább egy nap nyugodalomban
megpróbáljam megtalálni Edwardékat.
Csendre és koncentrációra volt szükségem.
Reménykedtem benne, hogy a közelükben lehetünk és akkor talán könnyebb lesz
látomást előcsalnom ami segíthet továbbvergődnünk.
Az izgalom is tetőzött, mindenki epekedve várta, hogy újra magunk között
tudhassuk a családtagjainkat.
Nagyon hiányzott nekem Edward, ő volt az egyetlen akivel igazán
mindíg megértettük egymást, ha baja volt ő nekem, én pedig neki mondtam el
és még szinte beszélnünk sem kellett hozzá.
Bella pedig... imádtam a csajt, már emberként csodáltam.
Bekerülni egy vámpír családba nem lehetett könnyű, de ő mindenen átrágta magát.
Nem félt semmitől és a legfontosabb, hogy tényleg szerette Edwardot.
Még Rosalie is megkedvelte.
Még az isten háta mögötti helyen is akadt szálloda, így nem is
tétlenkedtünk sokáig, azonnal kivettünk három szobát.
Amint beértünk Jasperrel a sajátunkba, úgy téptem le magamról a
mocskos göncöket mintha égette volna a bőrömet.
Besuhantam a fürdőbe, forró vizet engedtem a kádba egy negyed flakonnyi
habfürdővel és szinte fejest ugorva vetettem magam a habok közé.
Azonnal ellazultam.
Szegény Jaspert jól egyedül hagytam, de már ismert és nem is zavart meg.
Fejemet a kád szélének vetve csuktam le szemeimet, koncentrálva Edwardékra.
